1995.05.30. A GANZ G2 metró fülkéjében a teljes M3 Észak-déli metróvonalon

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 3. 12. 2013
  • Ma már történelmi felvétel. Egy előre jó alaposan lepapírozott, teljesen hivatalos menetről van szó. Olyannyira hogy az elején Kőbánya-Kispest - Népliget között még ott tömörült velünk a vezetőfülkében Szabó Tamás akkori metróigazgató. Aztán megunta a tömegnyomort és szerencsére lelépett! :-) így egy picit több helyünk lett mert már csak négyen nyomorogtunk odabenn. Viszont legalább maradandót alkottunk. Akkor nem tudhattuk hogy a GANZ metrónak már fél éve sincsen hátra forgalomban. A szervezésért külön köszönet Kelecsényi Zolinak. BecsVision 1995
  • Auta a dopravní prostředky

Komentáře • 135

  • @bartnorbi
    @bartnorbi Před 7 měsíci +2

    Sosem mentem ilyen Ganz-zal szerintem! Hiánypótló felvétel, köszönjük!

  • @gaborkovari5093
    @gaborkovari5093 Před 2 lety +6

    Régi szép emlékek. Gimis voltam, amikor átadták az Árpád-híd - Újpest-központ szakaszt. Veszett rotációban volt a Ganz, nem ritkán fordult elő, hogy suliba és visszafelé is ezzel jöttem. Utáltam azt az idegesítő felszállásjelző szirénáját, de valljuk be, hasznos volt. Minál hamarább megvolt a ki- és beszállás, annál előbb abbahagyta.

  • @marcielnok
    @marcielnok Před 8 lety +25

    Jaj hogy futottam minden nap, hogy ezzel mehessek iskolába...szégyen és gyalázat a történet :(

    • @dsuganbela
      @dsuganbela Před 4 lety +2

      A metróé!!! Sajnos! Akkor együtt rohantunk. A fél várost kerültük meg minden reggel nagymamámmal, h vele menjünk. A szombatokat 95% - ban a metrón töltöttük. Már ha kozlekedett. Amúgy azért vonták ki, mert nagyon drága volt az üzemeltetése. Az alkatrész is. Volt , bőven hibája is. Ez egy kicsit elrontott konstrukció volt. Azt hiszem, már nem is volt több.

    • @marcielnok
      @marcielnok Před 4 lety +1

      @Tamás Csaba Erdei nem, de tudom, hogy ott van egy darab...de már vidéki lettem.

    • @marcielnok
      @marcielnok Před 4 lety +1

      @@dsuganbela akkor te sem vagy normális, mint én 😘

  • @rolandangyal1141
    @rolandangyal1141 Před 5 lety +12

    Nem sokkal készült a forgalomból való kivonása előtt kár hogy nem utazhattam rajta jó metró volt az biztos köszönjük GANZ

    • @adamsimonkovics4440
      @adamsimonkovics4440 Před 2 lety

      Azt én is sajnálom akkor 50+ évesek lennének már azok is én már csak a szovjet ill francia metrókat "kaptam"

    • @adamsimonkovics4440
      @adamsimonkovics4440 Před 2 lety

      meg szívesen kipróbáltam volna

  • @YCbCr
    @YCbCr Před 10 lety +29

    Ritka jó és értékes felvétel!
    Minden elismerésem!

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +7

      Köszönöm! Nem tudhattuk előre, hogy milyen hamar történelem lesz ez sajna! Megcsináltuk, hogy legyen ilyen, aztán az év decemberében leállt a GANZ. :-(

    • @adamsimonkovics4440
      @adamsimonkovics4440 Před rokem

      @@becskyandras Nagy kár, hogy nem készült belőle szériagyártás

    • @ferencbartha3087
      @ferencbartha3087 Před 11 měsíci

      @@adamsimonkovics4440 állítólag mivel prototípus, rengeteg hiba elő is jött rajta, az akkori vezetés meg gazdaságosabbnak találta leállítani, mint az addigra szépen csőd szélére juttatott gyárral kijavíttatni a hibákat.

  • @viktoriafallenbuchelnetoth8315

    A világ legjobb videósa

    • @gyurischannel5822
      @gyurischannel5822 Před 4 lety +2

      Ki kellett volna tüntetni érdemrenddel!!! 🙂🙂🙂

  • @VadasVasutClub
    @VadasVasutClub Před 6 lety +24

    47:28-nál jobboldalt az elnemkészült ferihegyi szakasz alagútja. :)

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 6 lety +9

      +VadasVasutClub Határ út bal peronról kihaladva az bizony az! 😁😁

    • @csizmadialaszlog
      @csizmadialaszlog Před 3 lety +1

      Hogyan terveztek Ferihegyre atvezetni?

    • @madiszilard9779
      @madiszilard9779 Před 3 lety +2

      @@csizmadialaszlog Az Üllői út alatt!

  • @peterbalazshorvath7317
    @peterbalazshorvath7317 Před 10 lety +22

    Gratulálok, és nagyon köszönöm hogy megosztottad ezt a felvételt. Nehéz könnyek nélkül végignézni.... Ez tényleg történelem sajnos.....

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +6

      Végül is a szerelvény még megvan! Akarat nincsen!!

    • @Wankes1000
      @Wankes1000 Před 10 lety +2

      Becsky András Gondolom már nagyon nehéz lenne újra üzembe állítani. Főleg hogy az egyik vezérlőkocsit már szentendrén van

    • @Mcdctom
      @Mcdctom Před 10 lety +2

      Wankes Úgy tudom, hogy a vezérlőn kívül már nincs meg a többi része. Elvileg szétvágták nem oly rég.

    • @Wankes1000
      @Wankes1000 Před 10 lety +2

      ***** EZ komoly? akkor viszont nem értem miért nem lehetet mindkét vezérlőkocsit egy közdarabbal együtt vinni szentendrére. ez szomozú

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +1

      Ez biztos? Nem hallottam róla hogy így történt volna..persze ettől még.. :-((

  • @gyurischannel5822
    @gyurischannel5822 Před 4 lety +4

    4:28-nál a mondat!! PARANCS ÉRTETTEM!!!🙂🙂🙂👍👍
    Tiszta Jafar, és a Dzsinn esete!!!

  • @petermata8886
    @petermata8886 Před 9 lety +13

    Az a gáz,hogy40 éves járgányon utazunk Szentenrén, és 0 km.es vomat(GAnZ)ÁLL A MUZEUMBA

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 9 lety +10

      Péter Mata Hát azért nem 0km-es, de tényleg gáz hogy áll. ez olyan magyaros jelenség! És ha még az egész vonat ott állna, de csak a 400-as van Szentendrén, a többi Kőér utca csarnok XIII. vágányon várja a sorsát.

    • @dsuganbela
      @dsuganbela Před 4 lety +2

      Vigyáznak bent rá , nagyon! Nem kell aggódni érte!

    • @ungary
      @ungary Před rokem

      Láttam egyszer a ganzot Szentendrén kint van a külső vágányon eléggé megvan tépázva szegény. Igazán elvihetné a vasúttörténeti múzeum az Északiba. Nem magányoskodna ott. Fel lenne újjítva frankón azt lehetne nézegetni

  • @WolfRock89
    @WolfRock89 Před 7 lety +17

    Nem utolsó sorban kevesebb áramot is fogyasztott mint az orosz vonatok.

  • @nohabpapa
    @nohabpapa Před 7 lety +5

    Jó volt vezetni!

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 7 lety +6

      Gondolom! Irigykedek is kellőképpen, hogy csak oldalt álltunk!

  • @Ale041
    @Ale041 Před 5 lety +5

    Super video!!!

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 5 lety +2

      Köszi! A szervezés, hogy egyáltalán létrejöhetett Kelecsényi Zoli érdeme.

  • @gabrielknight9010
    @gabrielknight9010 Před 10 lety +7

    Nagyon jó,és egyben értékes felvétel,gratulálok a munkáidhoz!Vele sem utaztam sajnos! Vele is a Szentendrei múzeumban találkoztam,igaz csak egy részével,de legalább ennyit meghagytak belőle,nagy kár érte!

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +2

      Megvan a többi is a Kőér utcában.

    • @gabrielknight9010
      @gabrielknight9010 Před 10 lety +2

      Ez jó hír,remélem nem fogják szétvágni.Szétszedni is nagy hiba volt,sokan nem tudják,hogy mekkora értékek,igaz ezt mi közlekedés barátok látjuk így.

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +2

      Szerintem, senki sem tudja, hogy mi legyen vele! De szerintem csak egyben értékes!

    • @gabrielknight9010
      @gabrielknight9010 Před 10 lety +2

      Szerintem is!

    • @bencesarosi7718
      @bencesarosi7718 Před 10 lety +1

      Becsky András Komolyan megvan?!?!? Én azt hittem, szétvágták. Cirka húsz év után ma találkoztam vele először, a múzeumban. Sajnos nagyon le van rúgva szegény, de még mindig jobban néz ki, mint a forgalomban levő Ev-k, és 81-esek. Most tényleg megvan? Ez biztos?

  • @JozsefBertalanbjozso47
    @JozsefBertalanbjozso47 Před 9 lety +26

    Ez a metró szerelvény egy igazi szépség,egy igazi remekmű,nagy kár,hogy nem ezeket használjuk,gyönyörű vasúti jármű,a könnyem is kicsordúlt oly szép szrelvény volt,magyar termék,hiába ezeket a szar romokat kellett beszerezni,mert magyar gyártmány volt,szégyen és gyalázat érte,hogy nem ezeket hasznéljuk,csendesen futott,zajmentesen suhant,színe elragadó volt,a szívem fáj azóta is érte!!!

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 9 lety +11

      Jozsef Bertalan Ha a politika nem ugatna mindenbe bele, és hagyták volna rendesen kifejleszteni, meg ha a BKV-nak lett volna pénze rendelni egy legalább 15-20 vonatos szériát... Sajnos túl sok a ha, pedig én is imádom a G2-es metrót!

    • @HunSlade92
      @HunSlade92 Před 9 lety +6

      Becsky András Az nem jó a külföldi nagy cégeknek ha új magyar metrókocsikat helyeznek üzembe, a régebbi orosz hamabrabb tönkremegy addig is felvásárolták a ganz gyárakat és becsődöltették őket.
      Ez ám az igazi befektetés nem a banki kamat.

    • @patrikzsido7783
      @patrikzsido7783 Před 7 lety +4

      Ganz g2 jobb mint orosz szarok

    • @bencelocher4126
      @bencelocher4126 Před 7 lety +5

      Jozsef Bertalan Igazad van. Kifejezetten jól nézett ki, csak egy volt a gond. Ha jól tudom megbízhatatlan, gyakran elromló volt a típus. Úgy tudom a BKV a selejt listára tette. :-(

    • @JozsefBertalanbjozso47
      @JozsefBertalanbjozso47 Před 7 lety +1

      Szentendrén a hév végállomásnál pihen,vagy az enyészetnek van kitéve ami oly sok magyar termék is így járt,igen sajnos ez van.

  • @Wankes1000
    @Wankes1000 Před 10 lety +5

    nagyon jó felvétel

    • @oregbeatsuhanc
      @oregbeatsuhanc Před 4 lety +1

      A vezető állás jobb oldali műszerfalon a téglalap alakú világító nyomó gombok és jelző lámpák, mintha a Kontakta Rafi gyártmányok lennének.
      Nagyon tetszett az ajtó zárás figyelmeztetés herélt egér hangja.
      A párom gyakran utánozta. :D

  • @Bankutii
    @Bankutii Před 3 měsíci

    párszor utaztam vele. nagyon nagy élmény volt. teljesen más volt mint a ruszki. sajnálom, hogy eltűnt. sokáig kerestem még utána, de nem láttam. kis idővel később megcsináltam a jogsit, de az már egy másik story :)

  • @davidelekes
    @davidelekes Před 10 lety +4

    Ez jóóóó!!

  • @smyle78
    @smyle78 Před 5 lety +5

    Ismerősek az állapot jelző lámpák a KCSV-ből :)

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 5 lety +6

      Vajon miért is lehet ez. Megsúgom a KCSV-6-ban, a V63-ban és a V46-ban is ezek vannak. 😁😁

  • @istvandrimbe7247
    @istvandrimbe7247 Před 7 lety +10

    Jó látni, hogy 22 év alatt alig változott valami. Ugyanúgy KÖKI-ÚK között járnak az orosz metrókocsik...Egyébként elég null szériás darab volt, sok hibával, és hibás működés miatt is állították le. Már nem volt pénz és ideg a működtetéséhez, és a rövid pályafutása sem győzte meg a BKV-t, hogy ilyen kocsikat működtetni kellene.

  • @bangesz
    @bangesz Před 5 lety +5

    Annyira jó lenne utazni rajta szerintem ezzel nem csak én vagyok így Nem tudom hogy van-e még belőle valami vagy hogy szét szedték-e mondjuk kár lenne érte mert egy csodának tartom nem tudom hogy van-e ilyenre lehetőség de egy nosztalgia járatot lehetne belelőle csinálni ha már magyar metróról van szó

    • @mihalytaisz5054
      @mihalytaisz5054 Před 4 lety +1

      Akkor nem csak én gondolon ezt 😔

    • @VZsombee
      @VZsombee Před rokem

      Egy motorkocsi Szentendrén van a tömegközlekedési múzeumban. A szerelvény többi része elvileg egyben a járműtelepen. Nem hiszem, hogy valaha futni fog. Már akkor is gondok voltak vele, amikor még 30 éve pályán volt.

  • @barathsanyi1988
    @barathsanyi1988 Před 10 lety +1

    M1 en a video vègèn vègállomas, jobbra elhaladó sin az vezet ki az alagutból?

  • @kellermatyas7100
    @kellermatyas7100 Před 6 lety +3

    Jól látom, a műszerfalon bal kéznél van egy hamutálca?

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 6 lety +5

      +Keller Mátyás Jól. Akkoriban még nem volt tilos. A Flirtekben amúgy most is van pedig már régen tilos a dohányzás.

  • @barathsanyi1988
    @barathsanyi1988 Před 10 lety +1

    hasonló az M2 V M1 RŐL?
    Illetve az a sinszakaszt ami megy tovabb a fordulonal tovabb azt nem hasznalhak ki gondolom teljesen vagy?

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +2

      M1 fent van a felújítás előtt 1995.03.04-én! M2 nincsen sajna. Újpesten hátul sokáig tartalék vonat tárolt, de már rég nincsen ha jól tudom!

  • @vilmoshollo892
    @vilmoshollo892 Před 5 lety +4

    Igazán jó látni, hogy változott valami 1995-óta! Ja mi.

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 5 lety +3

      Na mi is???? 😁

    • @MtGabriel1990
      @MtGabriel1990 Před 3 lety +2

      sok minden pl a megallok teljes felujitasa tortent, amit korulbelul 2017 kornyeken kezdtek el

  • @zupacs
    @zupacs Před 3 měsíci

    Nagyon jó ez a videó, nekem pont kimaradt a Ganz az életemből.
    Van esetleg olyan videód, ahol az újpesti végállomás utáni kihúzó vágányairól van jobb felvétel, illetve magyarázat, hogy pontosan hány vágány van ott és meddig mennek tovább a polgárok számára láthatatlan vonalon?

  • @barathsanyi1988
    @barathsanyi1988 Před 10 lety +4

    A fordulónál (Újpest) meddig megy a sín tovább?

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +8

      Nagyjából az Árpád üzletház sarkáig!

  • @madiszilard9779
    @madiszilard9779 Před 3 lety +1

    Jól tudom, hogy a Deák Ferenc térnél volt (esetleg máig van) kapcsolat az M2 és az M3 metró alagútja között?

    • @BalaskoGabor
      @BalaskoGabor Před 3 lety +3

      Ott van az most is. 🙂 Az M2 és M4 a Keletinél, az M4 és M3 pedig a Kálvin térnél csatlakozik. M1 (kisföldalatti) és M2 szintén a Deák térnél csatlakozik 🙂

    • @madiszilard9779
      @madiszilard9779 Před 3 lety +1

      @@BalaskoGabor Nagyon szépen köszönöm a válaszát. Akkor jól sejtettem, hogy ezt a lehetőséget nem szüntették meg.

    • @nohabpapa
      @nohabpapa Před 2 lety +1

      Összekötő alagútnak hívják. É-D-i vonalat köti össze a K- Ny-i vonallal. Üzemi célokra használják csak. Többi metróvonalak csatlakozásainál nincs ilyen alagút.

  • @Zotya08
    @Zotya08 Před 9 lety +1

    Voltam rajta párszor.... mikor még kis srác voltam....

  • @Theworthsearcher
    @Theworthsearcher Před 5 lety +4

    Kár, hogy nem ilyenek járnak a metrovonalakon az oroszor helyett. És a franciák helyett is járhatnának, mert azok sem sokkal korszerűbbek ennél.

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 5 lety +2

      Ez is pont úgy járt mint az összes egyedi dolog a BKV-nál! 🤨🤨

    • @Theworthsearcher
      @Theworthsearcher Před 5 lety +1

      :( Ez elég szomorú. De szerencsére most lesz 3000 db magyar elektromos buszunk állítólag. ;)

  • @tchannelmasodlagoscsatorna4969

    Ez a metró már jár a 3-on?

  • @hanuscsakilles4810
    @hanuscsakilles4810 Před rokem +1

    5:12 Éberségi berendezés?

  • @user-pw9mz3do5s
    @user-pw9mz3do5s Před 2 lety

    Круто

  • @Klassenfeind
    @Klassenfeind Před 5 lety +7

    26:30 pláza cicák 😄😄

  • @akoska
    @akoska Před 9 lety +8

    Érdekes... Ha volt magyar metró, miért inkább az orosz kellett? Amúgy látom kívül tök olyan mint az Alstom.

    • @molnibalage83
      @molnibalage83 Před 9 lety +2

      A "belső" sem mindegy... Ennek köze nincs a mai metrók színvonalához.

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 9 lety +9

      molnibalage83
      Azért az Alstom metrók, ahhoz képest, hogy már jó sok készült belőlük, engem nem győztek meg a minőségükről! Kissé gyárudvari szemét benyomásom van velük kapcsolatban! Szét kellene szedni és újból összerakni őket mint anno a Dácsiákat! :-)

    •  Před 5 lety +1

      @@becskyandras mindkettő ugyanúgy francia :D

  • @mastermindd
    @mastermindd Před 7 lety +1

    Ezekkel a ganz g2-esekkel mi lett? Kinyírták a GANZ-MÁVAG gyárat, és...?

    • @leventeszadeczky
      @leventeszadeczky Před 7 lety +1

      Az egyik szerelvény a Kőér utcai telephelyen van, kivéve egy vezetőállásos kocsi mert az Szentendrén van kiállítva.

    • @Burst99325
      @Burst99325 Před 7 lety

      Üzemképes?

    • @leventeszadeczky
      @leventeszadeczky Před 7 lety

      Azt sajnos nem tudom

    • @Burst99325
      @Burst99325 Před 7 lety +4

      Szerintem ha másra nem is, műemléknek meghagyhatnák. De a legjobb az lenne ha nosztalgiajárműként üzemelne.

    • @leventeszadeczky
      @leventeszadeczky Před 7 lety +1

      Szerintem is

  • @palyamester
    @palyamester Před 6 lety

    Közlekedés Videók névvel valaki felhasználta a felvételedet!

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 6 lety +2

      Köszi ! Meg is néztem, de jelenleg üres a csatorna.

  • @Be03008
    @Be03008 Před 11 měsíci

    Kipróbálnám a vezetését, hogy milyen a 2K-hoz képest. :)

  • @rewe9871
    @rewe9871 Před 10 lety

    21:50-nél miért van tovább a sinek ? medig megy a sinek a forduló után?

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +9

      Te figyu! Ezt a mondatod újmagyarul írtad?

    • @MrVILLAMOS
      @MrVILLAMOS Před 10 lety +5

      Becsky András Újbeszél nyelven! Ami hamarosan kötelező lesz, a gondolkodás teljes tilalmával...

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 10 lety +2

      Jajj!

    • @rewe9871
      @rewe9871 Před 8 lety +3

      +Becsky András Ezt most vettem észre khm.... muszáj volt anno leszólni ezt a kérdésemet? -_-

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 8 lety +5

      +CZcams ◢◤ ReWinDee (Official) Bocsi, de olyan nagyon, de nagyon magyartalanul volt megfogalmazva, hogy olvasni is fájt! :-)

  • @jasonswaglord1498
    @jasonswaglord1498 Před 5 lety +1

    Most hogy az új orosz metrókocsik is megvannak már tuti biztos ,hogy soha nem fog újra közlekedni.

    • @becskyandras
      @becskyandras  Před 5 lety +2

      Ez eddig is tuti volt sajna. Semmi köze az új kocsikhoz! 😥

  • @ShawneeValadez11272
    @ShawneeValadez11272 Před rokem

    Kár, hogy nem gyártották tömeg gyártásba.

  • @huskotabago
    @huskotabago Před 7 měsíci

    Kár érte! A ruszki lobbi megette a projektet, mint ahogy most a nyugati lobbi megesz minden nemzeti kezdeményezést. Régi szép idők!

  • @sucarrambo5977
    @sucarrambo5977 Před 7 lety

    Amúgy ezekel a metrókal mit csináltak?

  • @mihalytaisz5054
    @mihalytaisz5054 Před 4 lety

    #Nosztalgia

  • @krisztianszabo7337
    @krisztianszabo7337 Před 2 měsíci

    Ezt még magyar mérnökök tervezték.

  • @alexsierra2282
    @alexsierra2282 Před 11 měsíci

    Hazai ipar remeke!!! Rossz korba született sajna :(

  • @tothtician
    @tothtician Před 3 lety +2

    ohh ilyenkor még apám faszába se voltam🤣🤣🤣🤣