Igazából ott basztad el, hogy beismerted a szabálysértést. Az, hogy van egy jelenet, ahol a motor mellett állsz, majd egy következő jelenet amikor valaki valahol valamikor motorozik miközben a te hangod hallható, még nem bizonyíték. Simán lehet, hogy egy lezárt úton, egy kaszkadőr motorozott, majd te utólag szinkronizáltad a videót. Erre ugye jön a kérdés, hogy ki volt a pilóta? Ha gyanúsított vagy, nem vagy köteles válaszolni, nyomozzák ki. Ha tanú vagy, akkor a kiskapu "Sajnálom, de nem vagyok köteles tanúként magamra, vagy közeli hozzátartozómra terhelő választ adni"... innentől nincs bizonyíték, nincs ügy. Azt felejtsd el, hogy ha jófej vagy velük, majd jófejek lesznek veled. Magyarországon jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás, a jog pedig a cáfolhatatlan bizonyítékokat nézi.
Igazából ott baszta el, hogy felmerült benne, hogy nem ismeri el. Valahol szomorú, hogy itt tart a motoros társadalom itthon. Aztán meg megy a sírás, hogy mindenki titeket néz rossznak. A vámot időnként be kell fizeti, vagy be kell tartani a szabályokat. Annál szánalmasabb ember nincs, mint aki nem vállalja a tette következményeit. Nevetséges az egész picsogás.
"nem vagyok köteles tanúként magamra terhelő vallomást tenni" Nekem egy szabálysértéses ügy ( sebesség 63km/h egy 50-es táblánál pont a véda kapunál ) miatt maga a nyomozó volt aki elmondta hogy ezt kell kiejtenem a számon és innentől ismeretlen tettes végkifejlettel lezárják az ügyet 1 hónap múlva. ...és így is lett.
még egy kijavítas: nem 80 at kell betartani hanem 90 et, plusz hivatkozhattál volna arra, hogy ha kicsit lépted át pl 90 et 100al az lehet a traffi szerint és ugye gps szerint nem 100 hanem csak 90 agy 95 a valóságban, tehát a műszerfal alapján nem lehet ítelni mert az mindig többet mutat!
Van egy pár feltétele annak, hogy a rendőrség büntethessen gyorshajtásért : Érvényes hitelesítési bizonyítvány a mérőeszközről, a szabálysértés helyszínének pontos beazonosíthatósága, időpontja és a rendszámnak látszani kell az elkövetés pillanatában készült fotón vagy videón. Ha jól gondolom, ezek közül egyik sem állja meg a helyét a te esetedben.
Jaap.. Nem nekünk kell be bizonyítani vagy elismerni h bűnösnek vagyunk.. Hanem nekik kell bizonyítékkal BE-bizonyítani! Járőr jött utánam . 80 helyet 130 . Akkor nem volt még trafi meg kamera a kicsijukban. Villogó sziréna megállít stb.. Mondja h hová hová.. Nem szóltam semmit nem ismertem el semmit 1 az 1 ellen. Nem tudott mit tenni. Mentünk tovább az igazoltatás után. Plusz ö miért jött utánam több kilométeren keresztül nagy sebességel.? Villogó nélkül ugye.(az elején) :)
Így van. Sajnos nem jó ügyvédnél volt.. Ügyismertetési gyanúsítást ismert be.. Amiről azt hitte tanúkihallgatás de akkor milyen jegyzőkönyvet kapott róla? Megszopatták rendesen.. Tulajdonképpen semmi nem volt a rendőrök kezében csak egy yt felvétel. Fontosabb felsorolot tények nem valósultak meg. Magát az eljárást is vitatni lehetne. Jól csinálta a feljelentő mert megszopatta rendesen :D
Vmeik nap láttam, ahogy a Csík kipróbál egy régi Mini Coopert, és amikor látszik a km-óra, ott elhomályosítja azt a kis részt. Asszem mindenkinek így kell tennie. Szerintem egyébként vmi személyes problémája lehet veled a Miklósnak, mert ilyen erőfeszítést egy sima troll nem fog megtenni, hogy egy levelet ír a rendőrségnek. Ehhez nagy bosszúvágy kell.
Nem emlékszek rá, hogy történt.... úgy emlékszem teszteltem a gyárilag rossz, csaló kilóméterórát, de talán nem lett érdekes és ezért nem tartottam meg a videot. Talán 20-30 km is csalt, homályos emlékeim szerint. A KRESZ- ben hol van leírva, hogy hiteles " pontos" sebességmérővel kell rendelkeznie bárminek is!? Nézz utána.
Várható volt,mindenkit feljelentenek ilyenek az emberek sajnos 😥 ,fel kell készülni az ilyenre,vagy szóban német autópályán kell menni,letakarni a sebességet... jól átnézni a videót mielőtt feltöltőd,ahogy a videó végén elmondod,fel a fejjel 👍
Gyorshajtásnál én nem adnám be a derekam. Arra hivatkozva hogy a km/h óra nem biztos hogy pontos. Az autóm pl 102-t mutat, de a valóságban a sebességem 90.
Sajnos ez a magyar valóság! Tavaly nekem is volt hasonló esetem, ahol két kék ruhás egybehangzóan hazudott szabálysértés ügyben, majd az előadó 50 ezer forintot bírságként kiszabott, 8 büntetőpont kíséretében. Döbbenten tapasztaltam, hogy ilyen megtörténhet és sajnos….
Szia Miki vagyok! …. Na jó, nem. 🙂 Amúgy eskü gondoltam, h írok ez ügyben, hogy takard ki a kijelzőt, mert előbb-utóbb valaki feljelent. Sajnos megtörtént. Nem értem az ilyen embereket, de legyen ez az élete legnagyobb öröme. Jó lenne újra motor teszteket látni.
Szia Kristóf. Én úgy gondolom hogy "Az vesse rám az első követ aki bűntelen". Oktató hanggal csak az írjon ide, aki még soha nem lépte át a sebességhatárokat, és minden szabályt mindig betartott. Egy rettenetesen álságos világban élünk.
Sajnálom, én velem most történik kb. ugyanez, csak más területen. Kibaxott durva :( Felhasználhatok egy kis részletet a videódból? Csak bejátszanám egy blokkban - amiben bemutatom, hogy ez nem csak velem van, hogy videó alapján feljelentenek - akikkel hasonlók történtek, már ilyen jelentgetések.Üdv: Szabo'S
Mikikének biztosan csak egy 50 ccm (meg 5 cm) van ezért irígykedik mindenkire, ezt is a fotelben űlve! Gyökér már ez a világ! Mindenki önkéntes rendőrnek érzi magát, nincs már olyan hogy emberség, csak mindeki ellenfél! Tanúlva a történtekből, kissebb vátozásokkal de várjuk az újabb tartalmakat! 🤜🤛🏍
Veled vagyunk, gyalázatos ez az egész eljárás, és egyben szomorú is h ekkora erőkkel foglalkoznak ezzel, ahelyett h a betörésekre, lopásokra és más bűncselekményekre koncentrálnának...
Az a szerencséd, hogy nem volt a motoron P rendszám. Amúgy a motor sebességmérője ugyanúgy csal mint az autóké. Nem lett volna szabad elismerni a sebességtúllépést. Lehet nem is lépted túl. Ja és nem en vagyok az a Miklós. 🙂
Sajnalom. Tanulsag, mindig, minden tesztnel le kell ragasztani a dasht.(szigszalag, channel matrica, bármi) Mai vilagban mar a blur sem eleg neha. Van olyan funkcio, hogy letoltik a videodat es utana softveresen leszedik a blurt is. Ha esetleg zarovonalon atmesz, megfordulsz, vagy bekanyarodsz, megallsz ott ahol nem kene, azt azonnal ki kell vagnod a nyersanyagbol. A rohadek aki feljelentett, sot mindenki mas is normalisan ugy vezet ahogy te. Ez a szèp uj PC vilagunk. Ahol en elek ott tortent egy olyan eset, hogy a zsaruk elkaptak egy 23eves csavot aki epp gyorshajtott motorjaval. Miutan lattak, hogy van a sisakjan Gopro, elvettek tole az SD kartyat. Azt kielemezven ossze adtak az osszes szabalyserteset, (nem csak az az napit) meg a Lock down alatti motorozgatasat es mindent ravertek. A buntetese: jogsi ugrott evekre, plusz 19 000 000 ft penzbirsag atszamitva! Nagyon kemeny. Ezert kell minden forgatasi napon szigszalag a kijelzore, es mindig friss SD kartya azert, hogy esetleg korabbi felvételek miatt ne tudjanak baszakodni. Tanulopenz megvolt, innen mar csak felfele van!
A rendőrség tucatnyi hibát követ el, mert nem alapos, vagy simán hülyének van n ézne az álampolgár. Ezt az oldalt járd körbe és a tucatnyi hibát amit elkövettek akövetkező meghallgatáson tedd eléjük, hogy vagy békénhagynak azonnal, vagy sajnos neked is fel kell őket jelenteni a szablytalanségokért ennyi! Ez erős ütőkártya hidd el működik 🙂
Mondhattad volna azt is, hogy a videó hatásának növelése érdekében manipuláltátok a felvételt stb....bla...bla....pont tökön szúrta volna magát a rendőr, mert nekik kellett volna bizonyítani, hogy a felvétel készítése közben a sebességmérő óra hiteles adatokat mutatott, ami nyilvánvalóan lehetetlen, hiszen azóta az eredeti állapot már vissza lett állítva a techika vonatkozásában....Annyi módon meg lehetett volna magad védeni, hogy el sem hiszed. Nyilván nincs benne tapasztalatod, és ezt ki is használták.
Ez kicsit olyan mint amikor, kaptam egy levelet amibe az állt( nyilván tőlük) kb. 8 hónapra rá, hogy elkövettem egy szabálysértést (semmi indoklás) és hogy 10 e. Ft vagy két nap baracskán.... Nyilván befizettem (autóval volt) aztán gondolhattam amit akartam. Előttem volt egy hozzászóló Aki nagggyon jól mondta. : Jogszolgáltatás van nem igazság szolgálatás. Pedig nem fordítva kéne hogy legyen? Amúgy a jogokat is emberek hozzák. Ők sose hibáznak ??? Mik ők valami istenek ? A jog istenei?
Na de a kilométer óra az nem hitelesített sebességmérő. Az alapján milyen alapon büntetnének meg? Simán csalhat is annyit. Nyilván más, ha lefotóznak. Párom YBR125-öse fizikailag 89 végsebességre képes. GPS ennyit mutat. A műszerfal viszont annyira "pontos", hogy ekkor 140-et mutat. Ezek szerint ha 90-el haladva feltölt egy videót, hogy 140-el megy a műszerfal szerint, akkor az alapján a rendőrség elhiszi/elfogadja ezt "hitelesített" adatnak? Röhej.
Ezt a gyártók is elismerik éppen azért gyártják úgy hogy felfelé csaljon picit, azaz a valós sebességnél, kb 5km/ó többet mutat azért hogy nehogy miattuk legyen sebesség túllépésed és bepereljék őket.
Ahogy lejjebb írják,ez a videó nem bizonyít semmit,hiszen a gyorshajtáskor nem látszik a rendszám,nem bizonyítható hogy te vezetsz.Simán lehet összevágott,szerkesztett videó hang alámondással,csak ennyit kellett volna mondani.Elismerted jó gyerek módjára,és innentől Miki nyert.
Szia Kristóf! Jó tanács. Ragaszd le a kilóméter órát innentől kezdve… szánalmasak az emberek, komolyan. Kib****tt bosszantó.. Semmi baj nincsen a videóiddal. Videó vége előtt írtam a komment elejét. Én várom a további videókat. Egy rosszat idesorolnék, ami nagyon is szar … TÖBB VIDEÓÓÓÓÓÓÓÓT !! 😄 Üdv, egy volt márkatársad 😊
de akkor jól értem hogy egy random youtube felhasználó jelentett fel? Nem is ismered, nem is őt előzted meg, nem is az ő útjain motoroztál (vagy mittom én..), csak látta a videód? Azok se lennének normális indokok, de ez azért szürreális. Vagy valami pszichiátriai zavara van, vagy valaki nagyon alád akart ásni:D Ez is milyen a rendőrségtől hogy hát ennyi meg annyi, aztán jaaa hát meg se kéne büntetni, szóval faszom:D kíváncsi leszek a kövi videóra
Simán át húztak és kizsebeltek a rendorok. Ahogy mondja az elozo pali is, nincs ott a rendszámod és a motor is falsz sebességet mutat ,legtobszor 10km el tobbet !
Mert aki vesz egy 600cm³-es motort azok közül nem lehet olyan aki mondjuk normálisan használja és nem lépi át a sebesség korlátozást? A fejedben akinek 125cm³-es motornál nagyobb van, az bizonyára egy bűnöző idióta gyorshajtó?
Miklósnak leszámoltam volna a széfből 100 milliót, a végére a 30-at, hogy ezt akkor büntire :) Mindezt youtube videó keretein belül. A címe meg az lett volna. Miklósnak! Monopoli játékpénzből 😂 lol
De sajnos lehet .. igaz nem rendőrség volt de mégis kapott a cég büntit, pedig egyeztettünk az illetővel telefonon, elismertük a hibát, + mondtuk hogy szabálysértést követünk el ha a hibánk alapján kapja meg amit kért, + az ember egy avatár mögött volt végig, ja és nepper. Mint kiderült ez az ember ezeket a lehetőségeket figyelte és rárepült rögtön. A büntetés azért volt mert nem írásban, levélben közöltük vele hogy hibáztunk. Hiába volt ügyvéd hiába nem tudtuk beazonosítani mi az embert 200.000 ft. volt a büntetés mert egy excel táblázatba bekerült egy hiba.
Hibás volt a motoron a sebesség kijelzése, rosszul látszott a kijelző, igazából nem is itthon történt... Elég sok kifogás van, amivel ezt meg lehet úszni. Kitartás!
Először is köszi! Sajnos több helyiség is beazonosítható, tehát az hogy külföldön történt nem játszik. De a nem hitelesített sebességmérő műszer miatt fogom valószínűleg megúszni.
Ezert kell kitakarni mindent😁 kicsit atléped mar megy a csekk sok a nyomorék ember mintha ők nem szabalytalankodnának Nem álsz meg a stopnál azis az! Autosok se nagyon álnak meg na hat akkor? Meg 70el mennek? Hat akkor? Motorok a hibasok ?nem csak ők !
Íííjjjjj…. Akkor lehet hogy itt az ideje nekem is átnézni a csatornám és pl törölni a motoros videóim nagyrészét?!…😢 😂😂😂😂😂😂 mind1 annyira rászkodott sokszor 200 nál a kamera hogy úgysem látszik mennyivel mentem… na basszus…. Ezt kikotyogtam…. 😂😂😂 reméljük mikibá nem nézni a kommenteket 😂😂😂😂 🎉🎉🎉
ööö...nem én voltam :) viccet félretév én nem értem a rendőrök miért veszik ezt komolyan, ilyen alapon átnézhetnék az összes magyar motoros youtube videot és mindekit büntethetnének
Tudom, hogy fáj, de addig örülj, amíg Miklós csak felejelentget, mert minden bizonnyal ő az az arc aki ráhúzza az előzni akaró motorosra a kormányt "bocs, nem vettem észre" felkiáltással, miközben "ráeresztem a kocsi seggét, hadd szarjon be"
Maradjunk annyiban ha lenne egy fasza hobbija, es tetszene a lanyoknak, akkor nem erne ra erre. Az igazi vesztese ennek a tortenetnek o, dehat ehhez az erzeshez mar bistosan hozza van szokva 🙂 te pedig tanulsz belole.. kozutakon gyavak konfrontalodni.. bebizonyitottak mar. Ez megy csak, a csajoskodas 😀
Igazából ott basztad el, hogy beismerted a szabálysértést. Az, hogy van egy jelenet, ahol a motor mellett állsz, majd egy következő jelenet amikor valaki valahol valamikor motorozik miközben a te hangod hallható, még nem bizonyíték. Simán lehet, hogy egy lezárt úton, egy kaszkadőr motorozott, majd te utólag szinkronizáltad a videót. Erre ugye jön a kérdés, hogy ki volt a pilóta? Ha gyanúsított vagy, nem vagy köteles válaszolni, nyomozzák ki. Ha tanú vagy, akkor a kiskapu "Sajnálom, de nem vagyok köteles tanúként magamra, vagy közeli hozzátartozómra terhelő választ adni"... innentől nincs bizonyíték, nincs ügy. Azt felejtsd el, hogy ha jófej vagy velük, majd jófejek lesznek veled. Magyarországon jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás, a jog pedig a cáfolhatatlan bizonyítékokat nézi.
Igazából ott baszta el, hogy felmerült benne, hogy nem ismeri el. Valahol szomorú, hogy itt tart a motoros társadalom itthon. Aztán meg megy a sírás, hogy mindenki titeket néz rossznak. A vámot időnként be kell fizeti, vagy be kell tartani a szabályokat. Annál szánalmasabb ember nincs, mint aki nem vállalja a tette következményeit. Nevetséges az egész picsogás.
"nem vagyok köteles tanúként magamra terhelő vallomást tenni" Nekem egy szabálysértéses ügy ( sebesség 63km/h egy 50-es táblánál pont a véda kapunál ) miatt maga a nyomozó volt aki elmondta hogy ezt kell kiejtenem a számon és innentől ismeretlen tettes végkifejlettel lezárják az ügyet 1 hónap múlva. ...és így is lett.
@@trisi75 valóban nem kell. Viszont igazi csicska dolog nem vállalni, amit az ember elkövet. Ennyi. Persze ez nevelés kérdése.
Mennyire szánalmas élete lehet a feljelentőnek!? 🤣
Nincs kizárva, hogy egy motoros anno bántotta. Sok a bumedli ehelyt. Most meg törleszt a drágica.. Jellemes!
még egy kijavítas: nem 80 at kell betartani hanem 90 et, plusz hivatkozhattál volna arra, hogy ha kicsit lépted át pl 90 et 100al az lehet a traffi szerint és ugye gps szerint nem 100 hanem csak 90 agy 95 a valóságban, tehát a műszerfal alapján nem lehet ítelni mert az mindig többet mutat!
Van egy pár feltétele annak, hogy a rendőrség büntethessen gyorshajtásért : Érvényes hitelesítési bizonyítvány a mérőeszközről, a szabálysértés helyszínének pontos beazonosíthatósága, időpontja és a rendszámnak látszani kell az elkövetés pillanatában készült fotón vagy videón. Ha jól gondolom, ezek közül egyik sem állja meg a helyét a te esetedben.
De beismerte... Innentől kezdve meg a fentiek szerintem nem kellenek. Ha nem ismeri be, sosem bizonyítják rá.
Jaap.. Nem nekünk kell be bizonyítani vagy elismerni h bűnösnek vagyunk.. Hanem nekik kell bizonyítékkal BE-bizonyítani!
Járőr jött utánam
. 80 helyet 130
. Akkor nem volt még trafi meg kamera a kicsijukban. Villogó sziréna megállít stb.. Mondja h hová hová.. Nem szóltam semmit nem ismertem el semmit 1 az 1 ellen.
Nem tudott mit tenni. Mentünk tovább az igazoltatás után.
Plusz ö miért jött utánam több kilométeren keresztül nagy sebességel.? Villogó nélkül ugye.(az elején)
:)
Így van. Sajnos nem jó ügyvédnél volt.. Ügyismertetési gyanúsítást ismert be.. Amiről azt hitte tanúkihallgatás de akkor milyen jegyzőkönyvet kapott róla?
Megszopatták rendesen..
Tulajdonképpen semmi nem volt a rendőrök kezében csak egy yt felvétel. Fontosabb felsorolot tények nem valósultak meg.
Magát az eljárást is vitatni lehetne.
Jól csinálta a feljelentő mert megszopatta rendesen :D
*insert kötelező okoskodás*
Basszus nagyon sajnálom, hogy így jártál, a másik csávónak meg a "legjobbakat". Várom a kövezkező részt.
Vmeik nap láttam, ahogy a Csík kipróbál egy régi Mini Coopert, és amikor látszik a km-óra, ott elhomályosítja azt a kis részt. Asszem mindenkinek így kell tennie. Szerintem egyébként vmi személyes problémája lehet veled a Miklósnak, mert ilyen erőfeszítést egy sima troll nem fog megtenni, hogy egy levelet ír a rendőrségnek. Ehhez nagy bosszúvágy kell.
Nem emlékszek rá, hogy történt.... úgy emlékszem teszteltem a gyárilag rossz, csaló kilóméterórát, de talán nem lett érdekes és ezért nem tartottam meg a videot. Talán 20-30 km is csalt, homályos emlékeim szerint. A KRESZ- ben hol van leírva, hogy hiteles " pontos" sebességmérővel kell rendelkeznie bárminek is!? Nézz utána.
Várható volt,mindenkit feljelentenek ilyenek az emberek sajnos 😥 ,fel kell készülni az ilyenre,vagy szóban német autópályán kell menni,letakarni a sebességet... jól átnézni a videót mielőtt feltöltőd,ahogy a videó végén elmondod,fel a fejjel 👍
Gyorshajtásnál én nem adnám be a derekam. Arra hivatkozva hogy a km/h óra nem biztos hogy pontos. Az autóm pl 102-t mutat, de a valóságban a sebességem 90.
Igen, valószínűleg ez lesz ami miatt meg fogom úszni a sebesség túllépés részét:)
amugy Miklos nevet miert nem lehet bemondani?
Feketen feheren ott van leirva,hogy o csinalta,tenyeket kozolsz,nem hazugsagot.
“Miklós🖕”, zseniális!😄
Sajnos ez a magyar valóság! Tavaly nekem is volt hasonló esetem, ahol két kék ruhás egybehangzóan hazudott szabálysértés ügyben, majd az előadó 50 ezer forintot bírságként kiszabott, 8 büntetőpont kíséretében. Döbbenten tapasztaltam, hogy ilyen megtörténhet és sajnos….
Szia Miki vagyok! …. Na jó, nem. 🙂 Amúgy eskü gondoltam, h írok ez ügyben, hogy takard ki a kijelzőt, mert előbb-utóbb valaki feljelent. Sajnos megtörtént. Nem értem az ilyen embereket, de legyen ez az élete legnagyobb öröme. Jó lenne újra motor teszteket látni.
😂😂😂
Oszd meg velünk a Facebook profilját! Az nyilvános!
Inkább az útra és a forgalomra koncentrálj, mint a kilométer órára! Miki meg maradjon a otthon a buborékjában!
Szia Kristóf. Én úgy gondolom hogy "Az vesse rám az első követ aki bűntelen". Oktató hanggal csak az írjon ide, aki még soha nem lépte át a sebességhatárokat, és minden szabályt mindig betartott. Egy rettenetesen álságos világban élünk.
Csak nem mindenki teszi ezt közzé..
Mert láss csodát rádverik :D
Sajnálom, én velem most történik kb. ugyanez, csak más területen. Kibaxott durva :( Felhasználhatok egy kis részletet a videódból? Csak bejátszanám egy blokkban - amiben bemutatom, hogy ez nem csak velem van, hogy videó alapján feljelentenek - akikkel hasonlók történtek, már ilyen jelentgetések.Üdv: Szabo'S
Mikikének biztosan csak egy 50 ccm (meg 5 cm) van ezért irígykedik mindenkire, ezt is a fotelben űlve! Gyökér már ez a világ! Mindenki önkéntes rendőrnek érzi magát, nincs már olyan hogy emberség, csak mindeki ellenfél! Tanúlva a történtekből, kissebb vátozásokkal de várjuk az újabb tartalmakat! 🤜🤛🏍
Miklós még biztos nem előzött többel, mint a megengedett sebességhatár. 🤡
Sajnállak, de innentől akkor takard ki a kijelzőt. 😢
NAV-os resz lesz esetleg?
Veled vagyunk, gyalázatos ez az egész eljárás, és egyben szomorú is h ekkora erőkkel foglalkoznak ezzel, ahelyett h a betörésekre, lopásokra és más bűncselekményekre koncentrálnának...
Egyetértek, ha ezek a rendőrök fontosabb ügyeken dolgoznának az nekik is, és az országnak is jobb lenne.
Az a szerencséd, hogy nem volt a motoron P rendszám. Amúgy a motor sebességmérője ugyanúgy csal mint az autóké. Nem lett volna szabad elismerni a sebességtúllépést. Lehet nem is lépted túl. Ja és nem en vagyok az a Miklós. 🙂
Második részben kiderül. A sebességtúllépést szerintem se varják rá.
sebességtúllépést azthiszem igazságügyi szakértő tudja megállapítani a videofelvételből
Ezt oszd meg valamelyik motoros csoportban is, had pörögjön.
Sajnalom.
Tanulsag, mindig, minden tesztnel le kell ragasztani a dasht.(szigszalag, channel matrica, bármi)
Mai vilagban mar a blur sem eleg neha.
Van olyan funkcio, hogy letoltik a videodat es utana softveresen leszedik a blurt is.
Ha esetleg zarovonalon atmesz, megfordulsz, vagy bekanyarodsz, megallsz ott ahol nem kene, azt azonnal ki kell vagnod a nyersanyagbol.
A rohadek aki feljelentett, sot mindenki mas is normalisan ugy vezet ahogy te.
Ez a szèp uj PC vilagunk.
Ahol en elek ott tortent egy olyan eset, hogy a zsaruk elkaptak egy 23eves csavot aki epp gyorshajtott motorjaval.
Miutan lattak, hogy van a sisakjan Gopro, elvettek tole az SD kartyat.
Azt kielemezven ossze adtak az osszes szabalyserteset, (nem csak az az napit) meg a Lock down alatti motorozgatasat es mindent ravertek.
A buntetese: jogsi ugrott evekre, plusz 19 000 000 ft penzbirsag atszamitva!
Nagyon kemeny.
Ezert kell minden forgatasi napon szigszalag a kijelzore, es mindig friss SD kartya azert, hogy esetleg korabbi felvételek miatt ne tudjanak baszakodni.
Tanulopenz megvolt, innen mar csak felfele van!
Fhu ez kemény sztori! Igen matrica fog menni a muszerfalra ezentúl mindig, én is erre jutottam. Egyszerűbb is mint utólag kihomályosítani
A rendőrség tucatnyi hibát követ el, mert nem alapos, vagy simán hülyének van n ézne az álampolgár. Ezt az oldalt járd körbe és a tucatnyi hibát amit elkövettek akövetkező meghallgatáson tedd eléjük, hogy vagy békénhagynak azonnal, vagy sajnos neked is fel kell őket jelenteni a szablytalanségokért ennyi! Ez erős ütőkártya hidd el működik 🙂
Mondhattad volna azt is, hogy a videó hatásának növelése érdekében manipuláltátok a felvételt stb....bla...bla....pont tökön szúrta volna magát a rendőr, mert nekik kellett volna bizonyítani, hogy a felvétel készítése közben a sebességmérő óra hiteles adatokat mutatott, ami nyilvánvalóan lehetetlen, hiszen azóta az eredeti állapot már vissza lett állítva a techika vonatkozásában....Annyi módon meg lehetett volna magad védeni, hogy el sem hiszed. Nyilván nincs benne tapasztalatod, és ezt ki is használták.
Na most jól feliratkozok Rád !!
Ez kicsit olyan mint amikor, kaptam egy levelet amibe az állt( nyilván tőlük) kb. 8 hónapra rá, hogy elkövettem egy szabálysértést (semmi indoklás) és hogy 10 e. Ft vagy két nap baracskán.... Nyilván befizettem (autóval volt) aztán gondolhattam amit akartam.
Előttem volt egy hozzászóló Aki nagggyon jól mondta. : Jogszolgáltatás van nem igazság szolgálatás. Pedig nem fordítva kéne hogy legyen?
Amúgy a jogokat is emberek hozzák. Ők sose hibáznak ??? Mik ők valami istenek ? A jog istenei?
a motoron lévő km óra hitelesített? mert a trafiknak is van hitelesítésük ami alapján kiszabható a bírság
Nem hitelesített műszer, végül valószínűleg ezért fogom megúszni a dolgot
A gumi méret alapján változhat a km mutató ezért nem lehet bizonyítani hogy valójában mennyivel mentél
Na akkor énis majd ezt mondom… traktor gumi volt a motoron amikor mentem vele… 😂😂😂😂
@@christiangyurity7047akkor majd azért büntetnek meg😂
es a rendoroknek erre van ideje ?
Valóban elszomorító, hogy ezzel kell töltsék
Jah rohadjanak meg! Mintha ez lenne az élet nagy problémája 😂😂
Mivel a váltóról veszi a jelet a KM/H óra, áttételezve volt azért csal. Valójában 78-al mentél...
Dodor tudna mesélni...írj rá.:)))
a záróvonal átlépésről? :)
Remélem lezárult az ügyed,és újra ülhetsz a vasparipádon!!Széles utat!!!!!
Sziasztok!! Miki vagyok!!
Kivertem, jó volt!!! :'-)
😂😂
Na de a kilométer óra az nem hitelesített sebességmérő. Az alapján milyen alapon büntetnének meg? Simán csalhat is annyit. Nyilván más, ha lefotóznak. Párom YBR125-öse fizikailag 89 végsebességre képes. GPS ennyit mutat. A műszerfal viszont annyira "pontos", hogy ekkor 140-et mutat. Ezek szerint ha 90-el haladva feltölt egy videót, hogy 140-el megy a műszerfal szerint, akkor az alapján a rendőrség elhiszi/elfogadja ezt "hitelesített" adatnak? Röhej.
Így van, nekem a libertym 20nál 140et mutatott, én is felraktam facebookra hogy haladni kell😂 Jó hogy nem fogtam ki egy ilyen okost mint Miklós
Ezt a gyártók is elismerik éppen azért gyártják úgy hogy felfelé csaljon picit, azaz a valós sebességnél, kb 5km/ó
többet mutat azért hogy nehogy miattuk legyen sebesség túllépésed és bepereljék őket.
Na mivan fagyi visszanyalt? Rendorsegre ugyved nekul NEM SZABAD bemenni soha ... mert utolag dragabb.
Csak az vessen követ a másikra akinek tiszta a lelkiismerete !!!!🤔
Ennek a Miklósnak elkérhetem a nevét? Megkeresnénk ..
Kedves Miklós, amennyiben olvasod kommentem csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ilyen emberek élnek a temető meg üres!
Ezeknek nem temető, mert sajnos olyan sokan vannak hogy 1.) nem érdemlik meg 2.) temető mellett tömegsír hogy ne teljen be a temető.
Ahogy lejjebb írják,ez a videó nem bizonyít semmit,hiszen a gyorshajtáskor nem látszik a rendszám,nem bizonyítható hogy te vezetsz.Simán lehet összevágott,szerkesztett videó hang alámondással,csak ennyit kellett volna mondani.Elismerted jó gyerek módjára,és innentől Miki nyert.
Honnan tudták hogy kit kell feljelenteni?
Rendszám?
Szia Kristóf! Jó tanács. Ragaszd le a kilóméter órát innentől kezdve… szánalmasak az emberek, komolyan. Kib****tt bosszantó..
Semmi baj nincsen a videóiddal. Videó vége előtt írtam a komment elejét. Én várom a további videókat. Egy rosszat idesorolnék, ami nagyon is szar …
TÖBB VIDEÓÓÓÓÓÓÓÓT !! 😄
Üdv, egy volt márkatársad 😊
de akkor jól értem hogy egy random youtube felhasználó jelentett fel? Nem is ismered, nem is őt előzted meg, nem is az ő útjain motoroztál (vagy mittom én..), csak látta a videód? Azok se lennének normális indokok, de ez azért szürreális. Vagy valami pszichiátriai zavara van, vagy valaki nagyon alád akart ásni:D Ez is milyen a rendőrségtől hogy hát ennyi meg annyi, aztán jaaa hát meg se kéne büntetni, szóval faszom:D kíváncsi leszek a kövi videóra
Simán át húztak és kizsebeltek a rendorok. Ahogy mondja az elozo pali is, nincs ott a rendszámod és a motor is falsz sebességet mutat ,legtobszor 10km el tobbet !
Nekem Kafkától jut eszembe A Per c. műve. :D
Nem ismerem, de majd elolvasom:D
Hasonló jókat kíánok a feljelentőnek!
Remélem vissza fogja kapni kamatostól, mert megérdemli!
KITARTÁS Krisztóf! Ne add fel!
Azért ennyire nem kéne lealjasulnia, bármennyire is beteg elméje van a feljelentőnek!
Ha betartanánk a sebesseghatart. Szerintem a 125 cm3 is elég.
Mert aki vesz egy 600cm³-es motort azok közül nem lehet olyan aki mondjuk normálisan használja és nem lépi át a sebesség korlátozást? A fejedben akinek 125cm³-es motornál nagyobb van, az bizonyára egy bűnöző idióta gyorshajtó?
Igy érted hogy a "nagyobb" moto vlogerek nagy része miért nem mutatja se a arcát se a motorok rendszámák.
Miklósnak leszámoltam volna a széfből 100 milliót, a végére a 30-at, hogy ezt akkor büntire :) Mindezt youtube videó keretein belül. A címe meg az lett volna. Miklósnak! Monopoli játékpénzből 😂 lol
Nem lehet névtelenül feljelenteni. Tehát nem otthagyta a nevét, hanem csak így veszik fel tőle, és tájékoztatják is, hogy megkapja a feljelentett.
De sajnos lehet .. igaz nem rendőrség volt de mégis kapott a cég büntit, pedig egyeztettünk az illetővel telefonon, elismertük a hibát, + mondtuk hogy szabálysértést követünk el ha a hibánk alapján kapja meg amit kért, + az ember egy avatár mögött volt végig, ja és nepper. Mint kiderült ez az ember ezeket a lehetőségeket figyelte és rárepült rögtön. A büntetés azért volt mert nem írásban, levélben közöltük vele hogy hibáztunk. Hiába volt ügyvéd hiába nem tudtuk beazonosítani mi az embert 200.000 ft. volt a büntetés mert egy excel táblázatba bekerült egy hiba.
Hibás volt a motoron a sebesség kijelzése, rosszul látszott a kijelző, igazából nem is itthon történt... Elég sok kifogás van, amivel ezt meg lehet úszni. Kitartás!
Először is köszi! Sajnos több helyiség is beazonosítható, tehát az hogy külföldön történt nem játszik. De a nem hitelesített sebességmérő műszer miatt fogom valószínűleg megúszni.
Ezert kell kitakarni mindent😁 kicsit atléped mar megy a csekk sok a nyomorék ember mintha ők nem szabalytalankodnának
Nem álsz meg a stopnál azis az!
Autosok se nagyon álnak meg na hat akkor? Meg 70el mennek? Hat akkor? Motorok a hibasok ?nem csak ők !
Íííjjjjj…. Akkor lehet hogy itt az ideje nekem is átnézni a csatornám és pl törölni a motoros videóim nagyrészét?!…😢 😂😂😂😂😂😂 mind1 annyira rászkodott sokszor 200 nál a kamera hogy úgysem látszik mennyivel mentem… na basszus…. Ezt kikotyogtam…. 😂😂😂 reméljük mikibá nem nézni a kommenteket 😂😂😂😂 🎉🎉🎉
Helló sajnálom! De ez tanuló pénz volt! Figyelj jobban oda manit csinálsz az úton! + jók a videoid!
Keresed a CZcams csilliárdokat aztán a 30000 Ft-os csekk kifizetésekor meg sírsz😂
MIKLÓSGEC
ööö...nem én voltam :) viccet félretév én nem értem a rendőrök miért veszik ezt komolyan, ilyen alapon átnézhetnék az összes magyar motoros youtube videot és mindekit büntethetnének
Ja meg autóst, gyalogost, szemetelőket stb
300.-likolo 😂😂😂

Miklós🤮👎