Csajok a szárnyakon: egy extrém repülős show Skandináviából (Ep. 312)
Vložit
- čas přidán 24. 05. 2024
- Egy speciálisan átalakított, egykori mezőgazdasági repülőgép - három fős személyzettel. A háromból ketten pedig a szárnyon teljesítenek szolgálatot, ráadásul macskás jelmezben. Szokatlan felállás, de évtizedek óta így csinálják. Magyarországon még soha nem látott produkciónak örülhetett a fertőszentmiklósi Skyview Airshow közönsége. Először mutatkozott be itthon a szárnyon való sétálásban is igencsak élen járó Scandinavian Airshow. Az ő produkciójukról, és az amúgy több, mint 100 éves műfajról szól ez a videó, ami az eddigiektől kicsit eltérő lesz. (Szerkesztő: Kránitz Balázs, borítókép: Szuromi Albin)
A legnagyobb várakozás idén a skandináv csapat bemutatóját övezte. Gépük egy Gruman G-164-es. A típus évtizedeken át meghatározó szerepet játszott a mezőgazdasági repülésben, jellemzően a tengerentúlon. Ez egy olyan átalakított változat, amelynek szárnyain repülés közben ketten sétálni is tudnak. És ez a Scandinavian Airshow egyik specialitása. Számos műsorszámuk közül most a Catwalkot hozták el Magyarországra, amelynek fő látványossága, hogy minden egyes közönség előtti áthúzásnál a szárnyon lévő csapattagok más-más helyen, és más-más pozíciót vesznek fel. Hol lábat lógatva integetnek, hol a lusta macska figuráját hozzák, hol pedig superman pozícióban „supercatként” hasítanak, mindezt 130-150 km/órás sebesség mellett.
A Scandinavian Arishow lassan 50 éve van a levegőben. 1977-ben Pierre Hollander alapította a hétköznapinak egyáltalán nem mondható vállalkozást. Most már fia, Jacob vezeti a csapatot, ezúttal is ő ült a Gruman pilótafülkéjében.
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
- Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004 Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
- További adatok itt: aeropark.hu/ - Auta a dopravní prostředky
Örülök a videónak, sajnos az idén nem tudtam elmenni Fertőszentmiklósra.
Na egy ilyen szárnyra kikötözést kipróbálnék én is. Hatalmas élmény lehet 😮😎
Angliában van rá lehetőséged. Az árára már nem emlékszem, én is akartam csak azóta elköltöztem Angliából!
A 2023-as szegedi repülőnapon (SZIA) is volt már szárnyon sétálás, igaz csak 2 fős személyzettel
Nagyon tetszett a Hungarocopter. Nem terveztek erről csinálni egy önálló filmet?
Ez a wing walking menő dolog. Angliában a földi halandóknak is van lehetősége kipróbálni. Én is terveztem csak azóta elköltöztem Angliából. De ez a terv nincs emiatt elfelejtve 😁
Lindbergnél nem volt pontos a szöveg. Az első EGYMOTOROS, és EGYSZEMÉLYES gép volt, ami átrepülte az óceánt. De maga az Ocean corssing korábban megtörtént már.
👍👍👍
💯❤❤❤❤❤💯
Nagyon be lennek sz@rva, de ha lenne ra lehetosegem, en is odakotoztetnem magam a szarnyhoz egy lajtos iskolakor erejeig 😃😄 2015-ben majdnem osszejott a Skydive Dubai-nal, csak mar nem jutott ram ido 🤕
Legyen kérlek egy kielemzés, mi történt a Singapore Airlines-al??? Novemberben repülök velük Manilába. Volt már epizód a turbulenciáról, elhalgattatok valamit! Azt mondtátok, hogy a pilóták kikerülilk a nagyon rázósakat!
Erről egy rövid videót kérünk ❤️
Aviation heraldon fent van részletesen
Clear Air Turbulence rázta meg a gépet, amit ahogy a nevében is szerepel, nem lehet előre "látni". Így nem is tudták volna kikerülni azt a részt