Karácsony Gergely: Megnyerem a választást és bekopogok a kormányhoz, hogy helló, beszélgetnünk kell

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 22. 04. 2024
  • Elindult Budapest2024 minisorozatunk a Fülkében, amelybe a főpolgármesteri verseny három éljelöltjét hívtuk meg, hogy vita híján összehasonlítási alapot teremtsünk és megvizsgáljuk, valóban megvalósíthatóak-e azok a programpontok, amelyekkel a budapestiek támogatását szeretnék megnyerni június 9-én.
    Az első epizódban Karácsony Gergely, Budapest jelenlegi főpolgármestere volt Nagy Iván László vendége. Az interjúból kiderül, mi a terve a Rákos-Dubajjal, a Nagykörúttal és a Rákóczi úttal, a budapesti kultúrával és a közvetlen demokráciával, illetve részletesen foglalkozunk a Főváros pénzügyi helyzetével, a kormánnyal való együtt(nem)működéssel, az uniós forrásokkal, a lakhatási programokkal, a pártpolitikai harcokkal és a Z generációval.
    A sorozat jövő héten Vitézy Dáviddal folytatódik, reményeink szerint pedig Szentkirályi Alexandrával zárul.
    Iratkozz fel a Fülke csatornájára!
    Spotify: tiny.cc/FulkeSpotify
    Apple Podcasts: tiny.cc/FulkeApple
    Google Podcasts: tiny.cc/FulkeGoogle
    Hallgasd meg a HVG többi podcastját:
    Spotify: tiny.cc/HVGpodcastokSpotify
    Apple Podcasts: tiny.cc/HVGpodcastokApple
    Google Podcasts: tiny.cc/HVGpodcastokGoogle
    SoundCloud: tiny.cc/HVGpodcastokSC

Komentáře • 111

  • @csabavarga2681
    @csabavarga2681 Před 29 dny +11

    Egyet remélek: eltakarodik ez a màrtírkodó, semmit nem csinàló drámakirályné nyártól. Hajrà Vitézi!

  • @robotpsychologist
    @robotpsychologist Před měsícem +9

    De jo hogy nincsennek letiltva a commentek. Kedves Karacsony Gergely kerem folytassa a munkajat valahol MASHOL!!!

  • @agnesszilagyi4911
    @agnesszilagyi4911 Před měsícem +11

    Gyalázat lenne, ha megépülne ez a Mini Dubai, éppúgy, mint a letelepedési kötvény.
    Ez megint a látens migrációt segíti ,pedig így is tele van a város ellenőrizetlen emberekkel, de a Rogán felek zsebe dagad.
    Amúgy Karácsony annak ellenére vezeti jól a várost , hogy a város költségvetésének sztem legalább az 50 %~át elvette az állam.
    Meg szerencse, hogy tud uniós forrásokat szerezni.
    De bárki is nyer a választáson , olyan történelmi költségvetési hiány van, hogy nemcsak a várost, de az egész országot meg fogja nyomorítani.

  • @hedvigcsok2471
    @hedvigcsok2471 Před měsícem +30

    Vitézyre szavazok, főleg a BKK rendészet miatt. Szégyellje magát Karácsony, hogy tagadja, hogy problémák lennének a tömegközlekedésen utazó hajléktalanokkal, egyéb kétes alakokkal.

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem +5

      Hedvig
      Valami olvass ha tudsz vitezi ez a jaslata: hany emberre lenne szuksg, ez mennyibe kerulne, es milyen jogkoruk lenne?
      Tehar semmi jogkor, sok penz!
      Ez a kozgyulesen nem menne at
      Igy 101 igeretbol egy mar buko
      A korhazak oktatahoz semmi hataskore vitezinek
      Ez is tevedes
      Ha olvasnal tudnad hogy vitezi alkalmatlan😂

    • @hedvigcsok2471
      @hedvigcsok2471 Před měsícem +2

      @@user-sq2ym1qi7e mi az, hogy "olvass, ha tudsz?" Főleg úgy, hogy te írni sem tudsz. Mi az, hogy "jaslata" meg a többi zagyvaság?
      Egyébként Vitézy elmondta hogy honnan lenne pénz a rendészetre, nézz utána.

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem

      Heidi
      Ne mond
      Honnan lenne, nem mondta el, pedig elolvastam
      A rendeszetre hany fot mondott, mennyi penz?
      A rakoci ut teljes felujitasa?
      A berlakasok? Kinek adna, rendoroknek, apoloknak?
      A korhazakkal mit tervez, bar nem is hataskor?
      Ha te tudod mert olvasol mond el
      Es a tobbi 98 igerere hol a penz???
      Es a kozgyulesi tobbseg az lmpvel??😂

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem

      Heidi
      Hoppa most mondta be hogy 101 igeret helyett 12+1 igerete modositotta!!
      Ajal megis sokaknal
      megis feltunt a valotlansag!!
      Latod mar megmontam.
      Benne van pl 10000 ftot adna kultura kupont a..de mondja kinek??
      Most megy a klubradioban dorner lajos akinel dolgozott vitezi.
      Ugyaazt mondja mint sokan
      Hol penz, irdatlan penz lenne!!
      Es meg konkret kritikat..😂

    • @hedvigcsok2471
      @hedvigcsok2471 Před měsícem +1

      @@user-sq2ym1qi7e Karácsony mégis hogyan tudna több pénzt intézni a városnak?
      Amúgy tanulj már meg írni...

  • @agotavida6791
    @agotavida6791 Před měsícem +16

    Sok sikert kívánok.

  • @zsoltnemeth6999
    @zsoltnemeth6999 Před měsícem +21

    Az elmúlt 5 évben nem tudtatok volna beszélgetni?

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem +1

      Beszegettek, hogy is hivtak, majd eltunt
      Utana lezer janival lihuzogatta a beruhazasokat😂

    • @davidracz1485
      @davidracz1485 Před 26 dny +1

      az a vicces h kb addig tartott a kommunikáció, ameddig vitézy le nem mondott az államtitkári pozícióról, addig minden olajozottan ment

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před 26 dny

      Ezt nem ertem
      Ki nem beszelgetett kivel?😂

  • @emberivalosag2316
    @emberivalosag2316 Před 29 dny +4

    Vajon miért most kopogtatna, miért nem volt erre a kopogtásra ideje az elmúlt öt évben, talán lekötötte a miniszterelnöki ambíciója? Ejh, ejh!

  • @andrasbajkai6215
    @andrasbajkai6215 Před měsícem +4

    Az ember aki ott sem volt. KG.

  • @attilatoth4713
    @attilatoth4713 Před měsícem +8

    Hajrá Gergő! Vitézynek azt a javaslatát érdemes lenne megfontolni, hogy biztonságosabbá, tisztábbá, egyúttal vonzóbbá tenné a tömegközlekedést. Sokan azért választják az autót, mert a jelenleg mindenki azt csinál a tömegközlekedési eszközökön, amit nem szégyell. Probléma, még ha neked kellemetlen is. Megfontolásra érdemes lenne.

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 Před měsícem +1

      Partizánban megválaszolta ezen kérdéskört (is). Onnan jöttem ide🙂

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem

      Es mit hantazott
      Dorner lajosra ha rakerel a neten okosdsz😂

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 Před měsícem +2

      @@user-sq2ym1qi7e miért, te honnan okosodsz ? Én a saját elveim szerint véleményezek mindig. Az infókat honnan máshol lehet megtudni ? Csak az a fontos, hogy lehurrogj ? Kérlek, írj legalább rendesen, és hallgasd meg, amiről előre ítélkezel.

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem +1

      Eva
      Ezt nem ertem mire irod es kinek
      En attilanak javasoltam!
      Hogy.hallgassa meg dorner lajos aki a csalad baratja volt es elmondta hogy o vitezit szakmalag emberileg alkalmatlannak tartja
      Neked is.ajanlom, de mindenkinek mindenhez joga van😂

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 Před měsícem

      @@user-sq2ym1qi7e óh, igen, elnéztem.
      Kérlek, ne haragudj !

  • @christ615
    @christ615 Před měsícem +16

    Két éve be akarta fejezni a főpolgármesterségét. Most miért indul mégis?

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 Před měsícem +1

      De hát a riport minden kérdésre válasz.

  • @elemernekorpas9583
    @elemernekorpas9583 Před měsícem +15

    Sok erőt és kitartást kívánok, Hajrá

  • @mollynoble6145
    @mollynoble6145 Před měsícem +7

    Köszönöm, nagyon jó beszélgetés volt!

  • @lajoskovacs7376
    @lajoskovacs7376 Před měsícem +5

    1 érdemi, nagyobb dolgot nem tudok mondani, aminek a megálmodása, megtervezése és kivitelezése a nevéhez fűződik. Egy darabot sem! Azt köszi, hogy a BKV jegyeket brutál módon (jóval infláció felett) megemelte! Hajrá Dávid!

  • @istvanhadnagy9008
    @istvanhadnagy9008 Před 23 dny +2

    Figyelemre méltó Vitézy első három tervezett intézkedése és Karácsonyé. Konkrétumok és öt éve megszokott igérgetés.

  • @ryokugyu1899
    @ryokugyu1899 Před měsícem +29

    A legjobb főpolgármester aki ennek a városnak lehet, legalábbis a jelenlegi jelöltek mellett mindenképpen, főleg az ásványvizes csajra gondolva.. Sajnos a kormányzati propaganda teljesen tönkreteszi a róla alkotott képet, a pénzügyi elvonások és szopatások szintén nem segítenek. Elolvasva itt pár hozzászólást ez megerősíti a mondandómat, szóval példát nem is kell írnom megteszik ezt mások helyettem.

  • @evafazekas1179
    @evafazekas1179 Před měsícem +20

    Nagyszerű beszélgetés volt, aki eddig nem ismerte Karácsony Gergelyt, az is megismerhette e riport alapján. Jó látni olyan politikust, aki nem gyűlölködik, a feladataira összpontosít, aki a budapesti lakosokért dolgozik, hogy szebb, jobb körülmények között élhessünk.

    • @andrasbajkai6215
      @andrasbajkai6215 Před měsícem +1

      Ismerjük KG-t és láttuk az elmúlt öt évet. nem kellenek szavak.

    • @evafazekas1179
      @evafazekas1179 Před 29 dny

      @@andrasbajkai6215 Nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek többségénél a politikai hovatartozás dönti el, hogy hogyan vélekednek Karácsony Gergelyről.
      Minden esetben tettenérhető, hogy a kormánypártiak a propagandagépezet sulykolásának hatására gyűlölik és alkalmatlannak tartják a főpolgármestert, függetlenül a valós teljesítményétől. Az ilyen érzelmi állapotban lévő emberekkel nincs mit kezdeni.

    • @csabavarga2681
      @csabavarga2681 Před 29 dny +5

      Ja, konkrétan nulla fejlődés az elmúlt 4.5 évben, köszi de elég volt ebből. Hajrá Vitézi!

    • @evafazekas1179
      @evafazekas1179 Před 28 dny

      @@csabavarga2681 Ez a "nulla fejlődés" megállapítás teljesen alaptalan, légbőlkapott és az orbáni propagandát mondja vissza. Kár, mert örülhetnél is, ha nem lennél elfogult.
      Pl. vásároltak sok-sok új, alacsonypadlós villamost, trolit, ma már minden busz alacsonypadlós, felújították és akadálymentesítették az M3-as metrót, időalapú jegyek vannak, korszerű digitális Budapest GO, ingyen utaznak a 14 éven aluliak és az álláskeresők, fellújították a Blahát, Bakáts teret, Széna teret és még hosszasan sorolhatnám a zöldítéseket, a Lánchidat, stb. (Orbán viszont még mindig nem fizette ki a megigért hatmilliárdot!) Karácsony jó főpolgármester, rá szavazok.

    • @udvilacka
      @udvilacka Před 26 dny +4

      @@evafazekas1179”Vásároltak”, “felújítottak”, ez így egyik sem igaz. Vitézy intézte a villamosokat a buszokat és a trolikat is, Gerike csak más hímtagjával veri a csalánt. A felújításokat sem ő kezdeményezte, hanem az előző városvezetés. Egyetlen saját gondolata nem volt az 5 év alatt. Nem tud felmutatni egyetlen saját eredményt sem. És mielőtt azzal támadnál, hogy fideszes vagyok, rohadtul rühellem a fideszt és az ellenzék bandáját is. Tájékozódj, mielőtt beveszed a fidesz vagy az ellenzék propagandáját! :-)

  • @gregtasnadi9702
    @gregtasnadi9702 Před měsícem

    Ezzel együtt is...

  • @Timkozsolt
    @Timkozsolt Před měsícem +10

    A szemetet ,sittet szedd össze, meg a gazt vágd le először,utána beszéljük bármiről is.Alapvető dolgoknál már elbukott a dolog és ezt minden ember látja.Sokk sikert...

    • @evafazekas1179
      @evafazekas1179 Před měsícem +7

      Nálunk csodálatos változás történt Karácsony vezetése alatt. Felújítottak utakat, növények százait telepítették, és rendszeresen takarítják a közterületeket. Karácsonyra szavazok, européer politikus, igaz demokrata, tisztességes és átláthatóan vezeti Budapestet. Értünk dolgozik, ez kell a budapesti lakosoknak.

    • @takacsmaria5580
      @takacsmaria5580 Před měsícem +8

      nem az ő dolga, a sittet miért nem viszi el akié? ez a baj ezzel az országgal, mindenki odaszarik, odahány ahova jónak látja, aztán kiabál, hogy valaki takarítsa fel, fel kéne már nőni

    • @Timkozsolt
      @Timkozsolt Před měsícem +1

      @@takacsmaria5580 😂😂😂 kedves hölgyem! Szakmai alapon kéne dönteni, nem szimpátia alapján.Kár azt az embert ajnározni.

    • @evafazekas1179
      @evafazekas1179 Před měsícem

      @@Timkozsolt Szerény véleményem szerint szakmai alapon dönt az, aki Karácsonyra szavaz. Sokat tett a budapesti lakosokért, pedig többszázezer milliárdot vont el a fővárosi önkormányzattól az Orbán-kormány, noha együttműködést ígért, de ez is ugyanolyan hazugság lett, mint az összes többi. Az egy sokadrangú, mellékes kérdés, hogy szimpatikus-e vagy sem.

  • @Adorjan77
    @Adorjan77 Před 17 dny +2

    Azt még megértem hogy KG ígérget olyan dolgokat amiket nyugodtan megtehetett volna az elmúlt 5 évben is. Végülis minden elbukott politikus ezt csinálja.
    Azt már kevésbé fogom megérteni, ha a Budapestiek többsége el is hiszi neki.

  • @attilaszaraz9583
    @attilaszaraz9583 Před 23 dny +2

    Nem szeretné magát kipróbálni más országban az euba? várjuk az érdeklödöket 😂

  • @Tristan87688
    @Tristan87688 Před měsícem +6

    Karácsony, te semmilyen választást nem fogsz megnyerni.

  • @csak13133
    @csak13133 Před měsícem +8

    Szépen fog csillogni a bronz gerike. ;)

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem +2

      Csak
      Ha tudnal olvasni es butasaggal kerkednel
      Nem igy lesz, irjad fel😂

    • @csak13133
      @csak13133 Před měsícem +1

      @@user-sq2ym1qi7e Írástudatlanul a helyedben mélyen kussolnék. Nyáron ne felejts el százas zsepit venni. ;)

    • @szilagyiistvanhu
      @szilagyiistvanhu Před měsícem +1

      Üdv tónitroll! Ide is küldteK?

    • @csak13133
      @csak13133 Před měsícem

      @@szilagyiistvanhu Nem vagyok fideszes. Egyetemes tényemre valami érdemi reakció, vagy csak a mellépofa megy?

  • @szilviaadam4117
    @szilviaadam4117 Před měsícem +2

    Grundtner András a Mi Hazánk Mozgalom főpolgármester jelöltje miért nem lesz a műsorban? Neki is joga van hozzá!!!

    • @nyuzoo
      @nyuzoo Před měsícem +1

      Ez egy privilégium nem jog, tanuld meg a különbséget.

    • @torodaniel5495
      @torodaniel5495 Před měsícem

      @@nyuzoo A privilégium annak köszönhető, hogy a pártja a Párbeszéd kb. 1%-on áll...

    • @spekacski
      @spekacski Před měsícem

      "joga van hozzá!!!!" Ez jó XD
      Szerintem a HVG olvasókat, és a 360 előfizetőket nem annyira érdekli egy marginális, széljobbos polgármesterjelölt.
      Nekik ott van a Kurucinfó;)

    • @szilagyiistvanhu
      @szilagyiistvanhu Před měsícem

      Nincs. Majd ha az első három jelölt között lesz.

  • @petertausz3624
    @petertausz3624 Před měsícem +4

    Bár én nem élek Budapesten, de van egy olyan gyanúm/érzésem, hogy elég szoros lesz a verseny Karácsony és Vitézy között...és nem biztos, hogy az előbbi fog nyerni.

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 Před měsícem +2

      Én sem vagyok bp-i, de követem a legjobbakat.
      Ha Bp-nek az értékek lesznek fontosak, már pedig azok lesznek, Vitézynek nem sok esélye lesz. Okos, kedvelt, de a kampánymódszere felháborít.

    • @petertausz3624
      @petertausz3624 Před měsícem

      @@evasipos8358 "...értékek lesznek fontosak..." ez szép és jó, de ezektől nem fejlődik a város, márpedig az ország fővárosáról van szó. Abban, hogy egy helyben topog a főváros, OV és Karácsony is tehet.

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 Před měsícem

      @@petertausz3624 nézd, hiba lenne azt mondani, hogy nem fejlődött a város. Azt is, hogy KG nem tett meg mindent a lehetőségeihez képest. Ezernyi, trv-ben nem ütköző kompromisszummal, jellemét megőrizve jutott idáig. Hogy mindenért hegyeket kellett elhordani. Hogy mennyi munkát és pénzt áldozott az állam helyett. Abba pedig nem kívánok belemenni, hogy mivé vált OV és stábja, hová lett az ember és a pénz, miért vált a második legszegényebb, és az első legkorruptabb országgá hazánk 27-ből.
      Nem látok a horizonton jobbat KG-nél. Nincs bennem elfogultság, írásomat tárgyilagosan fogalmaztam.

    • @molnibalage83
      @molnibalage83 Před 26 dny +1

      @@evasipos8358 Mi háborít fel Vitézy kampányában? Az egyetlen aki nem gyucsányozik, hanem a várossal foglalkozik.

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 Před 26 dny

      @@molnibalage83 őt egy szolíd, hyper intelligens, okos szakembernek ismertem meg, mondhatni lenyűgözött.
      Most pedig láttatja az igazi arcát, beállt a jelenlegi főpolgármester gyalázásába.
      Mintmár említettem, végigkövettem Bp éveit, küzdelmeit a totál ellehenítésében. Ezt mindenképp gyalázatosnak tartom, az ehhez hozzájarulókat és el nem ismerőket is.
      Számomra mindenek felett első helyen a jellemet tartom, ez most megkérdőjelezetté vált.
      A jelen helyzetet ahhoz tudom hasonlítani, mikor a családon belüli történéseket, egyéb drámakat, tragédiákat vannak akik jobban "ismerik", mint a bennelévők. Legyenek azok akár alkalmatlan szakemberek is.
      Nem tudom elfogadni, hogy az LMP-t, illetve Ungárt, ő fogta karon. Itt megjegyzem, UP-t is szerettem, kiálltam a tisztaságáért. Tévedtem.
      S bocsánat, de a jellemem nem enged kompromisszumokat.
      Köszönöm a tiszteletteljes kérdésedet ! T.

  • @eccoka
    @eccoka Před měsícem +17

    5 évvel ezelőtt ugyanezeket ígérte :D

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem +2

      Nem igaz
      Konkretumokat is
      Jo lett vona ha vitezi utan beszelt volna😂

    • @Bernvi885
      @Bernvi885 Před měsícem +5

      Közben tart a háború, amire a kormány is úton útfélen hivatkozik, volt covid, és rengeteg forrás elvonás. Erről ennyit! Amúgy Vitézy mögött ki lesz a közgyűlésben??? Az hogyan lenne működőképes??? Ja, hogy a pártja(i) … állnának mögötte … ahhha

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem

      Bernvi
      Egyetertek...😂

    • @evasipos8358
      @evasipos8358 Před měsícem

      ​@@user-sq2ym1qi7elesz vita GM-nél.

    • @helenanagy3847
      @helenanagy3847 Před 7 dny

      @@user-sq2ym1qi7e Aki valóban kíváncsi az összehasonlításra meg teszi majd, aki nem, annak meg mindegy.

  • @Isi7859
    @Isi7859 Před měsícem +6

    Azonkivul hogy bicikli jeleket festett az autoutakra es karokat furt az aszfaltba - igy megnagyobb dugo es szmog lett - mit csinalt 5 ev alatt ???????

    • @agnesszilagyi4911
      @agnesszilagyi4911 Před měsícem +11

      Ha végighallgatnád, akkor tudnád, de ha csak a trollkodás a cél, akkor elég ennyi melot befektetni😉

    • @evafazekas1179
      @evafazekas1179 Před měsícem +1

      Felújította a Lánchidat, felújította és akadálymentesítette az M3-as metrót,100%-ban alacsonypadlós buszok közlekednek Budapesten, digitális átállás a közösségi közlekedésben: elindította a BudapestGO-t, bevezette az időalapú jegyeket, 48 db új, modern trolibusz érkezett, s bővült a hálózat, ingyenesen utazhatnak a 14 év alattiak és az álláskeresők, ismét csökkentette a Budapest-bérlet árát, etc. Ennyit kapásból...

    • @csabavarga2681
      @csabavarga2681 Před 29 dny +1

      Semmit. Az állandó kultúrharc, meg màrtírkodás az nagyon jól ment…

  • @tamasvari7015
    @tamasvari7015 Před měsícem +8

    Muahahahaha KovidGeri. Remélem veszítesz

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem +1

      Ok
      Akkor ki nyerjen
      A fidesz?
      Vitezi a 101komolytala igeretevel??😂

    • @K_G_49
      @K_G_49 Před měsícem +1

      @@user-sq2ym1qi7e 1. Neki legalább van programja. 2. Ő legalább megpróbál együttműködni a fidesszel (sajnos muszáj, mert a pénzek egy részét ők hagyják jóvá), míg Karigeri miniszterelnök akart lenni, majd pár napja együtt pózolt Gyurcsánnyal. Így nem fog menni

    • @agnesszilagyi4911
      @agnesszilagyi4911 Před měsícem

      @@K_G_49olyan költségvetési hiányt csinált a Fidesz , hogy semmire sem lesz pénze, lesz itt olyan nadrágszijhúzás, hogy beleszakad az ország

    • @evafazekas1179
      @evafazekas1179 Před měsícem +3

      Bízom benne, hogy nyer! Hajrá Karácsony Gergely!

    • @szilagyiistvanhu
      @szilagyiistvanhu Před měsícem

      És? Most megmondtad?

  • @ferencpolczer917
    @ferencpolczer917 Před měsícem +1

    bukás,,

  • @aweiop8759
    @aweiop8759 Před měsícem +5

    Hàt ez gyengébb mint hittem!!!

  • @katalindobo985
    @katalindobo985 Před měsícem +4

    Támogatjuk Karácsonyt!

  • @IstvanMolnar-rf8zr
    @IstvanMolnar-rf8zr Před měsícem +4

    Belleer a kezed a bilibeKARI GERI😅

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před měsícem +1

      Istvan neked14ota ott van, csak nem veszed eszre😂

    • @IstvanMolnar-rf8zr
      @IstvanMolnar-rf8zr Před měsícem +1

      Csak ne szerenykedj, a TIÉD is be nne van rendesen!

  • @annavas4460
    @annavas4460 Před 26 dny

    Sok sikert Gergely!

  • @spekacski
    @spekacski Před měsícem

    Nagy Iván László egyre jobban vezeti a műsorokat. Egy építőjellegű kritika: a témák végén az üres "köszönömöket" érdemes lenne elhagyni..

    • @helenanagy3847
      @helenanagy3847 Před 7 dny

      Tedd meg, ha annyira hiányzik. Én inkább elismerően tudok beszélni arról, ahogy átlátja Karácsony a helyzetet és igyekszik pozitívan gondolkodni és gyakorlatiasan.

    • @spekacski
      @spekacski Před 7 dny

      @@helenanagy3847Nagyságosasszony, el tetszett tévedni a válasszal. Nem ugyanarról az emberről beszélünk. Puszi

  • @ricsike900
    @ricsike900 Před měsícem +2

    Prooooopagandaaaaa