Mi a baj? - Semmi. Nos, én akkor szoktam ezt mondani, amikor már tudom valakiről, hogy nem lehet neki elmondani, hogy mi a baj. Ugyanis, ha vele van a bajom, bármilyen szépen mondom, nem fogadja el, hogy megbeszéljük, hanem rögtön visszatámad. Mert támadásnak veszi, hogyha elmondom a problémámat róla, neki. Elég nagy csapda, mert máris lehet rám mondani, hogy passzív-agresszív vagyok, pedig csak a konfliktust akartam elkerülni. No, itt pedig bejön az, hogy akkor így megfelelési kényszerem van.....?
Én munkahelyen egy irodában voltam összezárva egy passzív agresszív emberrel aki - érzésem szerint minden ok nélkül - levegőnek nézett, nem szólt hozzám, persze mindenki mással normális módon viselkedett. Új dolgozó voltam és az első napokban teljesen nyíltan álltam hozzá és próbáltam barátkozni, de kevés sikerrel aztán vele szemben bezárkóztam. A szürke kő módszerét játszottam el és csak is a munkához szükséges kommunikációt folytattam vele (mondanom sem kell, hogy ő még azt se nagyon). Én az emberi kapcsolatoknál elvárt dolgokban is kommunikáltam vele (pl köszönés stb.) ő nem igazán. Persze az én kommunikációm is irányában csak egy-egy rövid mondatra korlátozódott. Ő volt hivatott betanítani az új munkahelyen, persze ezt semmilyen mértékben nem tette meg, de szerencsére a többi kollégától, illetve magamtól sikerült minden információt megtudnom.
És férfi vagyok, és egy bizonyos embercsoporttal (de nem ilyesmik, hogy vallási, etnikai szexuális stb, hanem egy konkrét intézményhez kötődő) vagyok tudott módon passzív-agresszív, mégpedig azért, mert életem egy időszakában a környezetükben kellett lennem, azok meg azt akarták, hogy szűnjek meg létezni, ezért folyamatosan utálkoztak, ettől nagyon sokat sérültem, és úgy érzem, hogy csak úgy tudom magamat megvédeni tőlük, ha átveszem a kezdeményező szerepet. Emellett persze megszakítottam velük a kapcsolatot 15 éve, de időről időre felbukkannak az életteremben, és úgy csinálnak, mintha nekem kellene magamat meg azt az élményt szégyellnem, hogy ők milyen viszonyulást alakítottak ki felém. Azért vagyok velük passzív-agresszív, adott esetben verbálisan aktív-agresszív, cinikus meg gúnyos, mert nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy ők egész életemben azt csinálhatnak velem, amit akarnak. A normális emberek felé viszont ettől megvan az a kockázat, hogy mivel gyűlölködéstréningben vagyok, aminek ráadásul az a megvalósulása, hogy sértő módon mondok igazat, ezért félek tőle, hogy mi van ha egyszer valaki másba belegázolok azzal, hogy bennem a kommunikációnak egy olyan formája van rögzülve, ami túl drasztikus.
A legjobb, ha nyíltan felvállalod a konfliktusokat. Ennek a legjobb módja az erőszakmentes (másnéven asszertív) kommunikáció. Ezt sok helyen lehet tanulni, és nagyon hatásos, mert egyszerre képviseled magad, és adod meg a tiszteletet a másik embernek, akivel konfliktusod van.
@@eletmenedzsment Nem szeretnék velük időt tölteni, illetve a tiszteltet sem szeretném nekik megadni, mert olyanokat mondtak nekem 15 éve, hogy én egy jelentéktelen hülye vagyok, meg hogy azt csinálnak velem, amit akarnak, mert úgysem érdekel senkit, hogy velem mi történik. Meg még azt is mondták, hogy megvetnek, mindezt úgy, hogy én soha semmilyen érdeksérelmet nem okoztam nekik, hanem az sértette őket, hogy én nem reagáltam önalávető módon az önimádatukra, meg nem vettem magától értetődőnek, hogy nem végzik el a feladataikat. Alapvetően én nem tárgyalni szeretnék velük, hanem minimálisra csökkenteni azt az energiát, amit elvesznek az életemből, de ez csak lassan megy. Valójában rendkívül sértené az emberi méltóságom érzését, ha ezek után még nekem kéne kezdeményeznem feléjük bármit. Ők azt akarják, hogy én tűnjek el a föld színéről, és a helyzet az, hogy ez kölcsönös. Igaziból ezt az egészet csak arra akartam példának hozni, hogy elképzelhető olyan eset, amikor a passzív-agresszív viselkedés a legjobb választás, még akkor is, ha egyébként maga a viselkedés klasszikusan toxikus és bántalmazó. Egyszerűen vannak emberek, akiket nem lehet máshogy kordában tartani, csak ha időről időre megégetik magukat, mert csillapíthatatlan rivalizálás, legyőzés meg eltaposás uralkodik bennük, és ha megborulnak az egy-egy élethelyzetben, akkor gyorsan visszatérnek egy olyan pontra, ahol meg tudták élni azt, hogy ők mennyivel felsőbbrendűek, és újra létrehozzák maguknak ezt az élményt, azért, hogy töltődjenek. Én viszont nem vagyok hajlandó valakiknek a folyamatos pofozózsákja lenni.
Kedves Emese! Mit tegyek ha ez kolleganő aki reggelente hátráltat passzív agresszívan a munkamban. -es már kimondtam neki. Ezt. . 2 hetig normalis volt. Aztan Megint kezdi.ilyenkor mi vezethet célra ? Beszélgetni már képtelenség vele, es nem is szeretnék..
Törekedni kell a nyílt kommunikációra. A másik akkor mer szemtől szemben megnyilvánulni, ha elég biztonságosnak érzi. Tudd meg mitől érezné biztonságosnak, hogy őszintén beszélgessetek.
Az exem ugyanilyen volt..vagy beszólogatással reagált ha valami baja volt..vagy telefonon mondta el ha valami nem tetszett neki..de szemtől szemben soha..
Szóval az érzelmek mindíg validak, szóval ha azt érzem legszívesebben leugranék a 10ről akkor nyugodtan tegyem meg? Picit szélsőségesnek tűnik nekem ez a kijelentés. Én azért szeretem racionalizálni inkább, hogy pl azért érzem így mert egy mérgező személlyel vagyok túl közeli viszonyba ezért az érzésem nem valid és ninkább megszakítom vele a kapcsolatot mintsem leugorjak. Bár neked van papírod a témához, de azért paraszti logikával nekem ez picit fura. Vagy félreértettem valamit?
Az érzés valid, mert a belső megélésedet tükrözi. Ha valaki le akar ugrani a 10.-ről az már nem egy érzés, hanem az érzésre adott reakció. Sokan pont azért folyamodnak önsértéshez, mert nem tudják feldolgozni az érzéseiket. Ha mérgező személlyel vagy, akkor pont az menthet meg téged, hogy validálod az érzést, hogy a másik mellett szenvedsz, és nem hiteteted el magaddal, hogy valójában ez egy jó kapcsolat (amit a másik el akar hitetni veled). Az, hogy megszakítod a kapcsolatot, egy reakció arra, hogy a másik szenvedést okoz neked, és ez az érzés valid.
Mi a baj? - Semmi. Nos, én akkor szoktam ezt mondani, amikor már tudom valakiről, hogy nem lehet neki elmondani, hogy mi a baj. Ugyanis, ha vele van a bajom, bármilyen szépen mondom, nem fogadja el, hogy megbeszéljük, hanem rögtön visszatámad. Mert támadásnak veszi, hogyha elmondom a problémámat róla, neki. Elég nagy csapda, mert máris lehet rám mondani, hogy passzív-agresszív vagyok, pedig csak a konfliktust akartam elkerülni. No, itt pedig bejön az, hogy akkor így megfelelési kényszerem van.....?
Nincs, csak nem tanultál asszertív kommunikációt, amelynek segítségével úgy tudnál beszélgetni, hogy a másik ne érezze megtámadva magát.
Én munkahelyen egy irodában voltam összezárva egy passzív agresszív emberrel aki - érzésem szerint minden ok nélkül - levegőnek nézett, nem szólt hozzám, persze mindenki mással normális módon viselkedett. Új dolgozó voltam és az első napokban teljesen nyíltan álltam hozzá és próbáltam barátkozni, de kevés sikerrel aztán vele szemben bezárkóztam. A szürke kő módszerét játszottam el és csak is a munkához szükséges kommunikációt folytattam vele (mondanom sem kell, hogy ő még azt se nagyon). Én az emberi kapcsolatoknál elvárt dolgokban is kommunikáltam vele (pl köszönés stb.) ő nem igazán. Persze az én kommunikációm is irányában csak egy-egy rövid mondatra korlátozódott. Ő volt hivatott betanítani az új munkahelyen, persze ezt semmilyen mértékben nem tette meg, de szerencsére a többi kollégától, illetve magamtól sikerült minden információt megtudnom.
Nagyon nehéz lehetett.vele Dolgozol még?
@@fulophajnal Szerencsére már külön irodában vagyunk.
És férfi vagyok, és egy bizonyos embercsoporttal (de nem ilyesmik, hogy vallási, etnikai szexuális stb, hanem egy konkrét intézményhez kötődő) vagyok tudott módon passzív-agresszív, mégpedig azért, mert életem egy időszakában a környezetükben kellett lennem, azok meg azt akarták, hogy szűnjek meg létezni, ezért folyamatosan utálkoztak, ettől nagyon sokat sérültem, és úgy érzem, hogy csak úgy tudom magamat megvédeni tőlük, ha átveszem a kezdeményező szerepet. Emellett persze megszakítottam velük a kapcsolatot 15 éve, de időről időre felbukkannak az életteremben, és úgy csinálnak, mintha nekem kellene magamat meg azt az élményt szégyellnem, hogy ők milyen viszonyulást alakítottak ki felém. Azért vagyok velük passzív-agresszív, adott esetben verbálisan aktív-agresszív, cinikus meg gúnyos, mert nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy ők egész életemben azt csinálhatnak velem, amit akarnak. A normális emberek felé viszont ettől megvan az a kockázat, hogy mivel gyűlölködéstréningben vagyok, aminek ráadásul az a megvalósulása, hogy sértő módon mondok igazat, ezért félek tőle, hogy mi van ha egyszer valaki másba belegázolok azzal, hogy bennem a kommunikációnak egy olyan formája van rögzülve, ami túl drasztikus.
A legjobb, ha nyíltan felvállalod a konfliktusokat. Ennek a legjobb módja az erőszakmentes (másnéven asszertív) kommunikáció. Ezt sok helyen lehet tanulni, és nagyon hatásos, mert egyszerre képviseled magad, és adod meg a tiszteletet a másik embernek, akivel konfliktusod van.
@@eletmenedzsment Nem szeretnék velük időt tölteni, illetve a tiszteltet sem szeretném nekik megadni, mert olyanokat mondtak nekem 15 éve, hogy én egy jelentéktelen hülye vagyok, meg hogy azt csinálnak velem, amit akarnak, mert úgysem érdekel senkit, hogy velem mi történik. Meg még azt is mondták, hogy megvetnek, mindezt úgy, hogy én soha semmilyen érdeksérelmet nem okoztam nekik, hanem az sértette őket, hogy én nem reagáltam önalávető módon az önimádatukra, meg nem vettem magától értetődőnek, hogy nem végzik el a feladataikat. Alapvetően én nem tárgyalni szeretnék velük, hanem minimálisra csökkenteni azt az energiát, amit elvesznek az életemből, de ez csak lassan megy. Valójában rendkívül sértené az emberi méltóságom érzését, ha ezek után még nekem kéne kezdeményeznem feléjük bármit. Ők azt akarják, hogy én tűnjek el a föld színéről, és a helyzet az, hogy ez kölcsönös. Igaziból ezt az egészet csak arra akartam példának hozni, hogy elképzelhető olyan eset, amikor a passzív-agresszív viselkedés a legjobb választás, még akkor is, ha egyébként maga a viselkedés klasszikusan toxikus és bántalmazó. Egyszerűen vannak emberek, akiket nem lehet máshogy kordában tartani, csak ha időről időre megégetik magukat, mert csillapíthatatlan rivalizálás, legyőzés meg eltaposás uralkodik bennük, és ha megborulnak az egy-egy élethelyzetben, akkor gyorsan visszatérnek egy olyan pontra, ahol meg tudták élni azt, hogy ők mennyivel felsőbbrendűek, és újra létrehozzák maguknak ezt az élményt, azért, hogy töltődjenek. Én viszont nem vagyok hajlandó valakiknek a folyamatos pofozózsákja lenni.
👍🙏
Kedves Emese!
Mit tegyek ha ez kolleganő aki reggelente hátráltat passzív agresszívan a munkamban. -es már kimondtam neki.
Ezt. .
2 hetig normalis volt. Aztan Megint kezdi.ilyenkor mi vezethet célra ? Beszélgetni már képtelenség vele, es nem is szeretnék..
Mozgássérült férfiként több aspektusát is tapasztaltam már a videóban említetteknek!
Mi történik akkor, ha a férfi a passzív-agresszív és a nő az, aki nyíltan kimonfja a dolhokat? Nálam ez a helyzet.
Törekedni kell a nyílt kommunikációra. A másik akkor mer szemtől szemben megnyilvánulni, ha elég biztonságosnak érzi. Tudd meg mitől érezné biztonságosnak, hogy őszintén beszélgessetek.
Az exem ugyanilyen volt..vagy beszólogatással reagált ha valami baja volt..vagy telefonon mondta el ha valami nem tetszett neki..de szemtől szemben soha..
De ugyanolyan reakció volt..hogy valamire igent mondott közben nem is akarta azt a dolgot.. konfliktuskerülő volt
Szóval az érzelmek mindíg validak, szóval ha azt érzem legszívesebben leugranék a 10ről akkor nyugodtan tegyem meg? Picit szélsőségesnek tűnik nekem ez a kijelentés. Én azért szeretem racionalizálni inkább, hogy pl azért érzem így mert egy mérgező személlyel vagyok túl közeli viszonyba ezért az érzésem nem valid és ninkább megszakítom vele a kapcsolatot mintsem leugorjak. Bár neked van papírod a témához, de azért paraszti logikával nekem ez picit fura. Vagy félreértettem valamit?
Az érzés valid, mert a belső megélésedet tükrözi. Ha valaki le akar ugrani a 10.-ről az már nem egy érzés, hanem az érzésre adott reakció. Sokan pont azért folyamodnak önsértéshez, mert nem tudják feldolgozni az érzéseiket. Ha mérgező személlyel vagy, akkor pont az menthet meg téged, hogy validálod az érzést, hogy a másik mellett szenvedsz, és nem hiteteted el magaddal, hogy valójában ez egy jó kapcsolat (amit a másik el akar hitetni veled). Az, hogy megszakítod a kapcsolatot, egy reakció arra, hogy a másik szenvedést okoz neked, és ez az érzés valid.