Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Attila! Nagy öröm számomra, hogy napjainkban Magyarországon van lehetőség arra, hogy egy ilyen tanúságtétel elénk, nézők elé kerüljön. Egyrészt mert van, aki őszintén - szépítés nélkül - felvállalja életének legnagyobb kihívását, másrészt pedig mert van olyan platform, amely érdemesnek tartja ezt a témát arra, hogy felvegye és műsort készítsen belőle. Ez igazi érték! Árad belőle az őszinteség, az elfogadás és a Szeretet. Köszönet érte mindenkinek, aki részt vett az elkészítésében!
Kedves Attila! Nagy utat tettél meg... Különösen sokat adott, hogy ilyen indulatmentesen, megbékélve és szeretettel tudtál beszélni azokról, akiktől el kellett szakadnod, pedig az egész életed gyökeresen megváltozott és óriási veszteség ért. Ez teszi igazán hitelessé. Nagyon örülök, hogy hallgathattam, szerintem sokat ad másoknak is! Isten áldjon.
Köszönet Attilának a tanúságtételért, minden tiszteletem a bátorságáért, hogy meghozta ezt a nehéz döntést. Köszönet a film készítőinek, hogy színvonalas munkájukkal segítenek, hogy Attila példája erősítse hitünket és utat mutasson a kétkedőknek. Nagyon jó és felemelő érzés ilyen kisfilmeket is látni ebben a torzult értékrendű média-világban. Most valóban nagy szükség van ilyen igaz és mély mondanivalójú műsorokra. Isten áldja a közreműködőket!
A mondanivaló, a tartalom igazán szívhez szóló, én mégis a képi világot szeretném megemlíteni. Csodaszép felvételek, vágóképek vannak ebben a közel 13 percben. Tiszteletem Attilának, de a készítők előtt is emelem kalapom. Ámulattal néztem, hogy tudtak Attila szavai alá ennyire passzoló képeket tenni. Tudom, az a trend, hogy gyors vágóképekkel sok-sok ingert keltsenek, de él még az a korosztály, akik számára ez inkább romboló és védekezésül elkapcsolnak más műsorra. Köszönöm, hogy ilyen gyönyörű alkotást hoztak létre.
Köszönöm a tanusagtetelt! Sok embernek adhat útmutatást, bátorságot, erőt a mai világban. Szükség lenne ilyen filmekre, megmutatja, hogyan talalhatunk kapaszkodót, reményt nehéz helyzetekben Köszönet a film készítőinek!
Halleluja dicsőség Istennek jelen esetben te is nagyon jó példa vagy arra hogy ő itt van velünk és mindig segít nekünk csak hagynunk kell együttműködni vele és akkor minden úgy történik ahogy az ő akarata szerint kell hogy történjen bátorítani szeretnélek az egyik igéjével miszerint Sok baj éri az igazat de valamennyiből kimenti az úr áldott legyen a mindenható Isten mindörökkön örökké ámen köszönöm hogy ilyen bátor voltál és elmesélted nekünk ezt történetet istentől kapott szeretettel tisztelettel S Lajos Debrecenből
Katolikus vallásba született, katolikus vagyok. Ugyanakkor nem hiszem, hogy egyedül a katolikus út az egyetlen járható út, amely Istenhez vezet. Ott van például a görögkeleti vallás, amely kitartat a kereszténység ősibb formája mellett ( bennünket katolikusokat sok esetben eretneknek tekintenek), vagy a protestanizmus, amely a katolikushoz képest egy újabb formája a kereszténységnek. Szerintem ezek mind oda tartanak ahova én csak egy másik ösvényen, és én teljes lelki nyugalommal ülök be egy pravoslav ortodox misére, vagy egy reformétus istentiszteletre. Az amiről a tanúságtevő beszél számomra teljesen elfogadhatatlan, és elképzelhetetlen, hogy ilyen okból kifolyólag megszakadjon a kapcsolat gyermek szülő, feleség férj, vagy testvér testvér között. Azt ahonnan érkezett én nem nevezném egyháznak az szimplán egy szekta, és valaki irja már le hogy melyik az a közösség. Minden elismerésem a lelkierőért kitartásért amellyel ezt a folyamatot végigcsinálta, nem mindenki lett volna erre képes. Nem ismerem az urat, de majd imádkozom érte, hisz imádkozhatunk a tőlünk kiválóbbakért is.
Jehova tanúi megszakítanak minden kapcsolatot azzal, aki már bemerítkezett, de később elhagyja a szektát (ami valóban nem egyház). Ezzel igyekeznek "jobb belátásra bírni" a "megtévedt/Jehova tanításainak hátat fordító/hitehagyó/stb." egykori tanúkat. Aki még nem merítkezett be, azt nem közösítik ki ilyen végletesen, hiszen nem a "már fölismert, egyetlen helyes útnak" fordít hátat, mint azt az aposztatának bélyegzettek teszik (őszerintük ) Borzasztó lehet az az emberileg légüres tér, amibe a kilépő tanúk kerülnek, nagy szükségük van az új emberi kapcsolatokra, melyeket felnőtt korban elkezdeni kiépíteni nagy kihívás! Más országokban igyekeznek összefogni, egymást támogatni - valószínűleg hazánkban is van fórum, ahol megtalálják és segítik egymást. Jó lenne, ha a keresztény közösségek különös figyelemmel fogadnák őket
Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Attila! Nagy öröm számomra, hogy napjainkban Magyarországon van lehetőség arra, hogy egy ilyen tanúságtétel elénk, nézők elé kerüljön. Egyrészt mert van, aki őszintén - szépítés nélkül - felvállalja életének legnagyobb kihívását, másrészt pedig mert van olyan platform, amely érdemesnek tartja ezt a témát arra, hogy felvegye és műsort készítsen belőle. Ez igazi érték! Árad belőle az őszinteség, az elfogadás és a Szeretet. Köszönet érte mindenkinek, aki részt vett az elkészítésében!
Kedves Attila! Nagy utat tettél meg... Különösen sokat adott, hogy ilyen indulatmentesen, megbékélve és szeretettel tudtál beszélni azokról, akiktől el kellett szakadnod, pedig az egész életed gyökeresen megváltozott és óriási veszteség ért. Ez teszi igazán hitelessé. Nagyon örülök, hogy hallgathattam, szerintem sokat ad másoknak is! Isten áldjon.
Köszönet Attilának a tanúságtételért, minden tiszteletem a bátorságáért, hogy meghozta ezt a nehéz döntést.
Köszönet a film készítőinek, hogy színvonalas munkájukkal segítenek, hogy Attila példája erősítse hitünket és utat mutasson a kétkedőknek.
Nagyon jó és felemelő érzés ilyen kisfilmeket is látni ebben a torzult értékrendű média-világban. Most valóban nagy szükség van ilyen igaz és mély mondanivalójú műsorokra.
Isten áldja a közreműködőket!
A mondanivaló, a tartalom igazán szívhez szóló, én mégis a képi világot szeretném megemlíteni. Csodaszép felvételek, vágóképek vannak ebben a közel 13 percben. Tiszteletem Attilának, de a készítők előtt is emelem kalapom. Ámulattal néztem, hogy tudtak Attila szavai alá ennyire passzoló képeket tenni. Tudom, az a trend, hogy gyors vágóképekkel sok-sok ingert keltsenek, de él még az a korosztály, akik számára ez inkább romboló és védekezésül elkapcsolnak más műsorra. Köszönöm, hogy ilyen gyönyörű alkotást hoztak létre.
Nagyon megerősítő volt hallgatni! Hála Istennek!
Megérintő, elgondolkodtató! Köszönjük Attilának a tanúságtételt, a beszélgetés készítőinek pedig a nagyon szép felvételeket!
Az Igazság szabaddá tesz, meg akkor is, ha áldozatot és alázatot követelt a megtartása, a követése. Bátor vagy Attila! Köszönöm.
Köszönöm a tanusagtetelt! Sok embernek adhat útmutatást, bátorságot, erőt a mai világban. Szükség lenne ilyen filmekre, megmutatja, hogyan talalhatunk kapaszkodót, reményt nehéz helyzetekben
Köszönet a film készítőinek!
Halleluja dicsőség Istennek jelen esetben te is nagyon jó példa vagy arra hogy ő itt van velünk és mindig segít nekünk csak hagynunk kell együttműködni vele és akkor minden úgy történik ahogy az ő akarata szerint kell hogy történjen bátorítani szeretnélek az egyik igéjével miszerint
Sok baj éri az igazat de valamennyiből kimenti az úr áldott legyen a mindenható Isten mindörökkön örökké ámen köszönöm hogy ilyen bátor voltál és elmesélted nekünk ezt történetet istentől kapott szeretettel tisztelettel
S Lajos Debrecenből
Köszönöm a filmet. Köszönöm a tanúságtételt!
Köszönöm az őszinte tanúságtételt!
Nagyon örülök, hogy ez a film elkészült, hogy ezt a tanuságtételt láthattam!
Dicsőség az Úrak! Isten áldását kérem Attilára és a film készítőire!
Köszönöm Attila tanúságtételét! ❤
Köszönet ezért a tanúságtételért Attilának és a videó készítőinek! Sok erőt ad ez a példa!
Isten hozott Attila! 🙂