305-ös járat: a férfi, aki 3000 méteren ugrott ki a Boeing 727-esből (Ep. 194)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 9. 01. 2021
  • 1971. november 24. Este 10:00 óra. Lenyitott hátsó lépcsővel és ajtóval ér földet a nevadai Renoban a Northwest Airlines Boeing 727-ese. Csigalassú tempóban, kis magasságon, több mint három óra alatt tette meg az idevezető utat Seattleből. A felszálláskor még öten voltak a fedélzeten, Renoban már csak négyen: a két pilóta, a fedélzeti mérnök és az egyik utaskísérő. A gép leszállása és tüzetes átvizsgálása után nem sokkal elkezdődött minden idők egyik leghosszabb és legkiterjedtebb nyomozása. De hová tűnt az ötödik személy, egy D.B. Cooper nevű utas? Mi minden történt a géppel napközben? Milyen szerepe volt az események sorában a Boeing 727-es addig számos előnnyel járó, kiengedhető lépcsőjének? És hogyan változott meg a polgári repülés a 305-ös járat esete utána? Erről mesél Somogyi-Tóth Gábor, az Aeropark ügyvezetője. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
    Ha Te is támogatnád az Aeroparkban kiállított történelmi repülőgépek, földi járművek felújítását és újjászületését, az újabb és újabb filmek elkészültét, kérjük, kattints erre a linkre:
    / aeroparkbudapest
    Adomány utalással:
    10101360-03379200-01003004
    Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
    (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
    További adatok itt: lkk.hu/
    Zene:
    "Per Kiilstofte - Dystopia"
    Promoted by BreakingCopyright: • Epic Non Copyrighted M...
    Fre3lezz:
    / tmnfre3lezz
    / timonfrohlich
    / fre3lezzmusic
    creativecommons.org/licenses/...
    Music provided by RFM: • Video
  • Auta a dopravní prostředky

Komentáře • 139

  • @kristofnagy4430
    @kristofnagy4430 Před 3 lety +44

    Imádom, amióta érdekel a repülés erre a Cooperes sztorira vártam! Köszönöm Balázs!

  • @zsoltszabo8702
    @zsoltszabo8702 Před 3 lety +9

    Ha lehetne kerni meg sok hasonlo storyt👍👍👍👍 erdekes volt a video

  • @valeriadr.plichta8776
    @valeriadr.plichta8776 Před 3 lety +5

    Nagyon szépen köszönjük! Ismételten kitűnő tartalom: krimi,történelem és némi repülőgép-ismeret elképesztően vegyítve!🙂 Egyszerűen lebilincselő!

  • @mrimmortalis
    @mrimmortalis Před 3 lety +20

    Még mindig ti vagytok az egyik legértékesebb tartalom a magyar youtube-on.

    • @viktorkaramusko2208
      @viktorkaramusko2208 Před 3 lety +5

      Teljes mértékben egyetértek! Még azok is szeretik ezt a csatornát, akiket egyébként a repüléshez nem köt semmi különösebb érzelmi szál. De a tartalom, a minőség, a profizmus... hát az mindent visz!

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  Před 3 lety +1

      Köszönjük szépen! :)

  • @Kacsaszezon
    @Kacsaszezon Před 3 lety +11

    Szuper epizód volt! Lehet a fickó azóta is kerámiákat árul kézműves piacokon 😄

  • @Nohabfan1
    @Nohabfan1 Před 3 lety +8

    Bevallom eddig nem hallottam erről a sztoriról de ez a kis videó nagyon érdekes volt !

  • @HDBikerBudapest
    @HDBikerBudapest Před 3 lety +9

    Ez nagyon tetszett! Néha kellenek ezek a könnyedebb sztorizós filmek :)

  • @ferencl4909
    @ferencl4909 Před 3 lety +8

    Zseniális! Cooper is, és a téma behozása a csatornára szintén. A prezentálása pedig a megszokott magas színvonal. Köszönjük!

  • @sandorapati852
    @sandorapati852 Před 3 lety +4

    Sose hallottam róla! Dee a múltkor volt a zálog csillagok nevű műsorban említették! Érdekes téma!

  • @fulcimpa
    @fulcimpa Před 3 lety +8

    Az egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb videó a csatornán!

  • @bareszsopte
    @bareszsopte Před 3 lety +4

    Jók ezek a sztorik, legyenek még ilyen videók! Akár kényszerleszállásokról, vészhelyzetekről szóljanak, ill. ami megváltoztatta ilyen események után a repülést.
    Ez a fazon biztos jól átvert mindenkit, kiugorni kiugorhatott, de ami utána történt, az a nem semmi! Ha CIA-s volt, akkor simán kijátszhatott mindenkit, egy lépéssel előttük járt.

  • @w8layos
    @w8layos Před 3 lety +7

    Az a hátsó lépcső leengedve repülés közben szerintem nagyobb mértékben változtatta a repülő dőlésszögét, mint a Cooper testsúlyának hirtelen hiánya.

  • @Babinho8811
    @Babinho8811 Před 3 lety +3

    Szuper videó!
    Jómagam imádom a történelmet, szóval ez az esemény nagyon megmozgatja a fantáziámat.

  • @liongold767
    @liongold767 Před 3 lety +2

    Nem gondoltam volna, hogy tudnak még újat mutatni ezzel a sztorival kapcsolatban. Jó volt ilyen szemszögből is látni.

  • @zsoltd5116
    @zsoltd5116 Před 3 lety +6

    B727-es gyönyörű gép volt, gyermekkorom egyik kedvence. Műanyag makett építő készletben is megvolt.

  • @balintkeri2476
    @balintkeri2476 Před 2 lety +2

    Mostanában csinált róla a Netflix egy sorozatot. És szerintem a ti videótok sokkal jobb.

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK Před 3 lety +7

    Nem csalódtam bennetek, ez is nagyon szuper videó volt!

  • @gabordekany4687
    @gabordekany4687 Před 3 lety +3

    nagyon jó kis könnyed videó volt ,köszi

  • @laszlozsoltnagy4828
    @laszlozsoltnagy4828 Před 3 lety

    Szuper tartalom mint mindig!!! Csak így tovább!

  • @jozsefnemes1522
    @jozsefnemes1522 Před 3 lety

    Haláli jó témákat hoztok, és folyamatosan! Elismerésem és köszönet a nagyon jó, érdekes témákért! 🙏

  • @krisztianlaszlohoflinger5292

    Na ez tényleg izgalmas rész volt' szokás szerint kiváló minőségben!
    Köszönjük Szépen!

  • @BLitauszky
    @BLitauszky Před 3 lety +2

    ezt a burbont meg kellett hallgassam még egyszer. :D

  • @rolandracz7337
    @rolandracz7337 Před 3 lety +1

    Gratulálok 👌👌👌

  • @rosunicolae3087
    @rosunicolae3087 Před 3 lety +1

    Super!!!!

  • @Ritschye
    @Ritschye Před 3 lety +3

    Kb 2 hete néztem meg az ezt feldolgozó dokufilmet :)

    • @ferencl4909
      @ferencl4909 Před 3 lety

      Elkérhetem a dokfilm linkjét? Köszi.

    • @molnibalage83
      @molnibalage83 Před 3 lety

      @@ferencl4909 Itt röviden.
      konteo.blogrepublik.eu/2013/02/19/d-b-cooper-tortenete/

    • @Ritschye
      @Ritschye Před 3 lety

      @@molnibalage83 youtube már letörölte, pedig nagyon jó volt

  • @rakonczayrobi
    @rakonczayrobi Před 3 lety +11

    ok.ru/video/2318074972754 Egy link annak aki szeretné megnézni D.B. Cooper története alapján készült filmet. A címe: D.B. Cooper üldözése (1981) Jó szórakozást hozzá!

    • @Andre83925
      @Andre83925 Před 3 lety

      Isten vagy Nepálban! Köszi szépen!

    • @stgk69
      @stgk69 Před 3 lety

      Azért a valódi történethez nincs túl sok köze :-)

    • @tibcsi67
      @tibcsi67 Před 3 lety

      Köszi!14 voltam amikor a moziban adták,és azóta többször eszembe jutott hogy mennyire tetszett. Megnézem újra.

  • @sunipopovici3490
    @sunipopovici3490 Před 3 lety +6

    Nagyon erdekes,jo volt a narralas is....Regen hallottam errol,de csak menet kozben jottem ra....Annyira talal a hangorganum a sztoryhoz,hogy muszaly folytatni....Cooper akarattal rugott egyet lefele elugraskor,hogy elkoszonjon a szemelyzettol?Viccet felreteve,egy kis erositest kerek ahhoz a repulo-billeneshez,mikor elugrott...

    • @stgk69
      @stgk69 Před 3 lety

      Három kommentel lejjebb (Hajrá Magyarok kedves kétkedésénél) megtalálod a megerősítést.

  • @molnibalage83
    @molnibalage83 Před 3 lety +7

    Az elején vagy egy hiba. Nem az volt a neve.
    "Mielőtt továbbmennénk, válaszoljuk meg azt a - minden bizonnyal sokak által feltett - kérdést, hogy vajon hogyan lett Dan Cooperből D.B. Cooper? Nos, a nyomozás első napjaiban, amikor a hatóságok (biztos, ami biztos alapon) mindenkit leellenőriztek, aki Dan Cooper néven fut a különböző nyilvántartásokban, ráakadtak egy Daniel B. Cooper nevű faszira, aki valami apró balhé miatt már szerepelt az oregoni bűnügyi adatbázisban. Ezt a fazont percek alatt tisztázták (megdönthetetlen alibije volt), de egy újságíró megszimatolta a dolgot és ostoba módon máris nyilvánosságra hozta, hogy „D.B. Cooper az elsőszámú gyanúsított!”. Hiába következett a helyreigazítás, a név villámgyorsan rögződött a közvéleményben, s azóta is így emlegetik"

    • @danielk.3411
      @danielk.3411 Před 3 lety +1

      ezt innen idézted?
      konteo.blogrepublik.eu/2013/02/19/d-b-cooper-tortenete/

    • @stgk69
      @stgk69 Před 3 lety

      Ez pontosan így történt. Persze a Dan Cooper semmivel sem volt igazibb név a D. B. Coopernél. De az igaz, hogy D. B. Cooperként híresült el.

  • @zalanmihok5448
    @zalanmihok5448 Před 3 lety

    Nagyon jó lett a videó. Tévébe még egy műsor is készült. Erről a témáról

  • @lacam7807
    @lacam7807 Před 3 lety +1

    Nagyon jó videó volt! Köszönöm szépen. Új, eddig számomra szokatlan téma választás, de ideragasztott a képernyő elé.
    Bár tudom, Ti kb minden repülős tartalmú CZcams csatornát nyomon követhettek, én pár napja találtam egy FlightSim-el érdekes/tanulságos/katasztrofális eseményeket leszimuláló és angolul szájbarágósan leíró, esetenként valódi, az ATC és a gép közötti kommunikációval megspékelt videókat bemutató csatornát, ami szerintem érdekes téma lehetne magyarul. Természetesen a szimulációt leszámítva (az azért nemhiszem hogy szükséges) de esetleg képekkel, a sokat látott kapitányok, repülőket ismerő kollégák saját szavaival bemutatnátok pár ilyet, arra talán vevők lennének itt. Bár tudom, Ti, a repülés szerelmesei, nemigen foglalkoznátok a sötét pillanatokkal, de a repülés kezdete óta bizonyára akadt nem tragikus, de említést érdemlő, tanulságos eset napjainkig.
    Én szívesen nézném.
    (Ha a másik, meg nem nevezett YT csatorna felemlegetése problémába ütközik, természetesen nincs gond, kérlek távolítsd el a kommentemet 👍)

  • @Be03008
    @Be03008 Před 3 lety +3

    Így hogy nem bántott senkit, nem vagyok rá mérges. Nyilván nem szép dolog de az becsülendő hogy nem ölt meg senkit.

  • @ferencnorberttoth4991
    @ferencnorberttoth4991 Před 3 lety +6

    Ezt a sztorit nem ismertem eddig. A csóka megcsinálta a tökéletes bűntényt. Ettől még nem pozitív hős, de volt esze hozzá, gondolom alaposan rákészült. És abbahagyta a csúcson. Bottal ütik a nyomát. Gondolom úgy volt vele:mindent vagy semmit.

    • @RaczNL
      @RaczNL Před 3 lety +2

      A Viszkisre is “hősként” tekintettek/tekintenek.

    • @istvanbenko309
      @istvanbenko309 Před 3 lety

      Nem biztos hogy túlélte a kiugrást. Nem volt szó róla hogy mire kellett neki 4 ernyő. Szerinted nem tették szándékosan tönkre a rendőrök???Tökéletesnek látszó büntény balul sült el.Megették az állatok....

    • @Adani12345
      @Adani12345 Před 3 lety

      @@RaczNL Na igen mindenki neki szurkolt, és hát tényleg perceken múlt, hogy elkapták, a társa nem tartotta be a 3 órás szabályt és előbb feladta.

  • @fradistaify
    @fradistaify Před 3 lety +3

    Soha nem hallottam ezt a sztorit! Érdekes eset . Köszönöm .

  • @gergelyhajdu
    @gergelyhajdu Před 3 lety +1

    Nagyon jó!!! (Y)

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  Před 3 lety +4

      És hamarosan jön a PanAm story :) Meg a Dash :) Meg a ....

  • @csahoscsuhas3344
    @csahoscsuhas3344 Před 3 lety +5

    Én halottam ezt, azzal a változtatással, hogy a pénz felét a legénységnek adta. Akik természetesen sem a kinézetét, sem a kiugrási helyét nem "tudták".

    • @frankprince7247
      @frankprince7247 Před 3 lety +4

      Meggyőződésem, hogy egész pénz a legénységé lett, mert,
      A) mikor meglett a lóvé kibaszták a picsába a tuszejtőt
      B) Cooper soha nem s létezett, ők hozták létre az illúziót és utána kedélyes hangulatban elosztották a pénzt....

    • @ViLLaMVaDaS2
      @ViLLaMVaDaS2 Před 3 lety

      @@frankprince7247 Hát... nem nézted végig a videót, ugyanis a pénzt jóval később megtalálták, Coopert viszont nem. Egy "C" esetet el tudok képzelni, hogy DB Coopert a személyzet találta ki, és csak a pénzt kidobták a fedélzetről, amit később mégsem sikerült megtalálniuk.

    • @peterbaranyai4972
      @peterbaranyai4972 Před 3 lety

      @@frankprince7247 zseniális meglátás!és a marhák fél évszázadon át egy fantomot üldöztek.de szerintem a "túszejtő fel sem szállt,csak az utaslistán szerepelt.

  • @sittes79
    @sittes79 Před 3 lety +7

    Jó légi Viszkis

  • @ZsomborZsombibi
    @ZsomborZsombibi Před 3 lety +3

    Cooper szerintem nem is létezett, a légiutas kísérő jól elszínészkedte, az egyik "túsz" pedig vitte magával a szajrét :)

    • @veresandras1343
      @veresandras1343 Před 3 lety +1

      Ha igaz hogy bezárták őket a kabinba akkor a pilóták is benne kellett legyenek, úgy elég sok felé osztódik a 200K dolcsi. Sztem a túszokat mind átvizsgálták. De persze ez is lehetséges amit te mondtál :)

    • @margitkaroly3995
      @margitkaroly3995 Před 3 lety

      Az utaslétszám miatt kellett, h legyen legyen valaki Cooper szerepében, de lehet, hogy az egészet a személyzet tervezte ki, és bevontak egy megbízható embert aki jó ugró volt, eleve olyan felszerelést vittek fel neki a gépre ami a vadonbéli túlélést megkönnyíti, persze ebben az estben bármilyen tök jó helyen is kiugorhatott, és csak bekamuzták a kiugrás idejét, hogy ott keressenek, ahol tutira nem találnak semmit. Csak így öten voltak benne a buliban, és ehhez kevésnek tartom a 200 e dollárt.

  • @ferencnorberttoth4991
    @ferencnorberttoth4991 Před 3 lety +5

    Egyébként fura, hogy régen odasétált az ember a pulthoz, vett egy jegyet, aztán beszállt, mint ma egy buszba. Ma, ha Bécsbe repülsz, a check-in procedúra hosszabb, mint a repülési idő. (asszem az 30 perc körül van). Bár én manapság jobban érzem magam, hogy boldog-boldogtalan nem léphet a fedélzetre alapos ellenőrzés nélkül.

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  Před 3 lety +7

      Ha elolvasod a legendás Arthur Hailey-féle Airport c. könyvet, vagy megnézed az abból készült filmet, abból is kiderül - és ez a valóság -, hogy akkoriban simán a beszállító kapuig lehetett besétálni az utcáról. Mai fejjel tényleg felfoghatatlan. :)

    • @bobafett7708
      @bobafett7708 Před 3 lety

      @@aeroparkbudapest Én még 91-ben is száltam fel gépre úgy hogy a komplett turistacsoportot a busz az il86 lépcsőjéig vitte Szocsi-ban. Mindenféle ellenörzés nélkül beszáltunk. Ez már akkor is megdöbbentő volt. (Moszkvában azért volt rendes ellenörzés)

    • @gabornagy8212
      @gabornagy8212 Před 3 lety +2

      @@aeroparkbudapest Felfoghatatlan de egyben szomorú is, hogy ilyen szigort kell alkalmazni. Sajnos rákésznyerültek. Más közlekedési ágazat, de vajon ma meddig lenne a helyén az Ikarus 55-ösben a Herendi lámpa? És akkor még vandálbiztos ülések sem kellettek.

    • @ferencnorberttoth4991
      @ferencnorberttoth4991 Před 3 lety

      @@aeroparkbudapest Tudom, hogy így ment annó, olyan fiatal én sem vagyok. (42) Csak a történet így jöhetett létre, ami ma már elképzelhetetlen.

    • @jamesbond4772
      @jamesbond4772 Před 3 lety

      Azt azért lehetet meg azt is hogy 1972 ben be mehettem a pilota fülkébe apámal. Más idök voltak normálisabak neveltebbek voltak az emberek.
      Ma csak az örület uralkodik es sok kisebbség abnormális kikéri magának az egyenllséget. Most okyanok akikket 150 ével ezelött piacokon mutattak és kineveték mondják mi a jo.
      De az is jo fej hogy a németek a sok migráncst hurcolják légijáraton németbe az europai meg a cipöje belsejét is átnézzik. Fura világ.

  • @csabakupeczki5128
    @csabakupeczki5128 Před 3 lety

    ez a bólintás nekem is fura. sokat repültem utasként, a320, 330, kisgépekkel 7 éven keresztül. Bár ezek komolyabb gépek mint egy 727 de akkor sem érezhető bólintás meg instabilitás ha mind a 150 utas fel alá járkál a gépen...azért egy repülő nem ilyen instabil. szerintem.

  • @thaifold
    @thaifold Před 3 lety +4

    Nagyon érdekes volt!
    Az ott 12:17 -nél pisztoly a nő kezében? Vagy menjek szemorvoshoz...

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  Před 3 lety +5

      Azért az erős volna :D :D De kétségtelenül hasonlít az a tárca egy pisztolyra. Úgyhogy szemorvoshoz még ne menj. :)

    • @thaifold
      @thaifold Před 3 lety

      @@aeroparkbudapest Megnyugodtam. O.o

    • @viktorkacsa
      @viktorkacsa Před 3 lety +2

      De attól még mehetsz szemorvoshoz, mert az mindig jó.

  • @fenykepesz
    @fenykepesz Před 3 lety +3

    Portlandban lakom és itt tanulok repülni is. Csak az nem ismeri itt a széljárást aki nem repült a környéken. Szeptembertől márciusig keleti, majd az év többi részen nyugati szél fúj.
    A kornyeken tényleg vannak erdőségek, de az hogy vadon az már túlzás. Igen pontosan meg lehetett volna határozni a kiugrás pontját, ha a szervek tényleg szerették volna

    • @simolaszlo7117
      @simolaszlo7117 Před 3 lety +5

      Csak egy egészen apró kérdés : hány év telt el azóta ? . És vajon mennyit is változott azóta az ottani növényzet , és összetétele ?

  • @velenceigabor1418
    @velenceigabor1418 Před 3 lety +3

    Egyik mondatban azt állítja a szakértő(5:20), hogy a pilota percre pontosan meg tudta mondani mikor hagyta el az ürge a fedélzetet, majd néhány peccel később (6:50)arról számol be a videó, hogy a nyomozóknak fogalma sem volt merre kezdjék az embert keresni mert nem tudták Cooper mikor ugrott ki.
    Ennek se füle se farka.
    Ha a pilóta érzékelte hogy a géprabló elhagyta a fedélzetet nem kellett volna beszólnia rádión?

    • @lovasjanos9425
      @lovasjanos9425 Před 3 lety +1

      Nem vagyok szakértő, de ha te kiugrasz mondjuk 2000 méter magasból, a menetszél, a légáramlatok, a vitorlázás hatására akár szerintem egy szeged nagyságú területen is földet érhetsz. Minden ki volt gondolva rendesen, csak szerintem az nem, hogy fákkal teli vadonban szállt le, és éppen ezért szerintem végül nem sikerült.

    • @vertosk8
      @vertosk8 Před 3 lety +1

      @@lovasjanos9425 Úgy gondolod talán meghalt? Mondjuk ésszerű ha a pénzt egy kisfiú találta meg évekkel később.

    • @stgk69
      @stgk69 Před 3 lety +5

      Bocs, de nem figyeltél oda. Azt pontosan lehetett tudni, hogy 20:13-kor ugrott ki, de hogy akkor a gép PONTOSAN hol volt, azt nem. Honban tudták volna?
      De még ha lett volna bármilyen eszközük arra, hogy meghatározzák utólag a gép pontos helyzetét 20:13-kor, az sem segített volna sokat, hiszen nem tudhatták, hogy Cooper hány másodperc szabadesés után nyitott ernyőt, és azt sem, hogy milyen magasságokban milyen irányú és sebességű szél fújt.

  • @martonbalogh6021
    @martonbalogh6021 Před 3 lety

    Egy idő után minegy sebesség szempontjából honnan ugrik ki. A végsebesség átlagosan szabadesés pózban 200 km/h Ilyenkor már csak a nyomáskülönbség és oxigénhiány számít. De az is inkább 5000 m felett.

  • @csababerecz74
    @csababerecz74 Před 3 lety

    Nagyon jó video, de Dan Cooper néven jelentkezett be, a DB Cooper nevet tévedésből aggatak rá. A pilótákkal csak az uticelrol egyeztetett, az útvonalról nem,

    • @stgk69
      @stgk69 Před 3 lety +4

      Valóban Dan keresztnévvel jelentkezett be, de DB kezdőbetűkkel híresült el, amit valóban egy sajtótévedés ragasztott rá.
      A pilótákkal történt egyeztetésről ennyit lehet tudni:
      "During refueling, Cooper outlined his flight plan to the cockpit crew: a southeast course toward Mexico City at the minimum airspeed possible without stalling the aircraft-approximately 100 knots (185 km/h; 115 mph)-at a maximum 10,000-foot (3,000 m) altitude. He further specified that the landing gear remain deployed in the takeoff/landing position, the wing flaps be lowered 15 degrees, and the cabin remain unpressurized.[33] Copilot William J. Rataczak, (born June 30, 1939), who formerly served for the United States Air Force during the Korean War[clarification needed] and Vietnam War, informed Cooper that the aircraft's range was limited to approximately 1,000 miles (1,600 km) under the specified flight configuration, which meant that a second refueling would be necessary before entering Mexico. Cooper and the crew discussed options and agreed on Reno, Nevada, as the refueling stop.[34] With the plane's rear exit door open and its staircase extended, Cooper directed the pilot to take off. Northwest's home office objected, on grounds that it was unsafe to take off with the aft staircase deployed. Cooper countered that it was indeed safe, but he would not argue the point; he would lower it once they were airborne."

  • @gergo6525
    @gergo6525 Před 3 lety +4

    A szökés című sorozatban is ő van nemde? Sőt ezt a pénzt keresik utána ..

  • @Amoralo36
    @Amoralo36 Před 3 lety

    Nem erről a történentről alkották az Airport 69 filmet ?

    • @aeroparkbudapest
      @aeroparkbudapest  Před 3 lety +2

      Nem éppen, mert ott senki nem akart kiugrani a gépből. Az Airport regény és a film a Cooper eset előtt született.

  • @ionianosescu8510
    @ionianosescu8510 Před 3 lety +1

    Dolgozni senki sem szeret, sok pénzt felmarkolni igen.Még ilyen áron is.Lehet, ő sem élte túl az ugrást, valamit elszámított, közbejött egy tényező ami nem volt a tervben és nem úszta meg a kalandot.

    • @Adani12345
      @Adani12345 Před 3 lety

      Vagy megúszta és éli világát azóta is.

  • @DanielTAKD
    @DanielTAKD Před 3 lety

    Egy pillanatra azt hittem, hogy valami sztori az eltűnt Maláj gép kapcsán. De én csak kettőre tudok gondolni:
    1. Elfogyott az üzemanyag, és az óceánba zuhant, de meghatározni a radartávon kívüli útvonalat már kb. lusták voltak...
    2. Idegenek

  • @utalomAlibbantakat
    @utalomAlibbantakat Před 3 lety

    Szerintem tudhatta az is aki a repulő tervezésében /gyártásában részt vett és ertett a géphez es tudott ilyen fajta repcsit vezetni, peldául a gyárto cég teszt pilotája. Stb stb sok lehetoseg van még

    • @767HALHA
      @767HALHA Před 3 lety +2

      Esetleg egy karbantarto...

    • @ldsman1global587
      @ldsman1global587 Před 3 lety +2

      @@767HALHA sima karbantartó nem valószínű, hiszen byilvánvalóan ejtőernyős kiképzés is szükségeltetett, ami a karbantartókra nem jellemző... Valszeg vmi katonai szervezetben lehetett, hogy értett az ejtőernyőzéshez, plusz igen részletes belső infókat is tudott. Lehet egy 'kiugrott' CIA-s...

  • @zalanmihok5448
    @zalanmihok5448 Před 3 lety

    Meg megvan az ejtőernyő amivel kiugrott a gépből

  • @kocsisviktor6909
    @kocsisviktor6909 Před 3 lety

    20 ezer darab 20 doláros hogy vit el ?

  • @gipsjakab6047
    @gipsjakab6047 Před 3 lety

    Nem semmi story..

  • @zoltanboros8963
    @zoltanboros8963 Před 3 lety +1

    Na, hát mik vannak! A Mentour Pilot titeket utánoz :) czcams.com/video/vRM4qS3vfB0/video.html

  • @dutrasbence
    @dutrasbence Před 3 lety +4

    Alaposan érdekel ez a téma úgygondolom elég jól beleástam magam a témába ezért úgygondolom Cooper a repülőn maradt a pénzt egy ernyővel kidobta a második ernyőt pedig csak símán kidobta,de naga Cooper öltönyben elegánsan volt elrejtőzött a gépen és utána elvegyült az ügynökök között.

    • @micsu1982
      @micsu1982 Před 3 lety +8

      Ez egy repülő nem egy város ahol csak úgy el lehet tűnni, nameg leszálláskor 1el kevesebben voltak.

    • @FFmybest
      @FFmybest Před 3 lety +4

      Az ügynököknek sem tűnt volna fel a földön, hogy van egy új kolléga ugye? 😀

    • @attilagm
      @attilagm Před 3 lety +1

      Jó a fantáziád, és elég naiv is vagy, hogy ezt el is hidd... ;P :) :D

    • @GENIUS312P
      @GENIUS312P Před 3 lety

      ...nem baj hogy ott hagyta a volt 2 plusz ernyő amit kért Cooper.....megtalálták a fedélzeten és a csikkeket,stb....

  • @RossSatyr
    @RossSatyr Před 3 lety +1

    Megismétlem a gyanút, hogy amit a "szakértő" fékszárnyként (eredetiben: flaps) említ, annak a fékezéshez abszolút semmi köze. Ez a hiba minduntalan előfordul a magyar kísérő szövegekben, ideje volna megfelelő nevet találni.

    • @laszlokantor2621
      @laszlokantor2621 Před 3 lety +2

      Na akkor kapaszkodjon, a " flaps" minálunk magyarhonban fékszárnynak hívják.