A kisnánai vár 3d-ben.

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 5. 05. 2022
  • A kisnánai vár, a Mátra vidék egyik kimagasló látványossága, Heves megye Gyöngyösi járásában, Kisnána mellett áll. A magyar nemesi rezidenciák egyik legszebb, késő középkori emléke. Építése a 11-12. századra tehető, pontos időről okirat nem szól, de az Aba nemzetségbeli Csobánka családot teszik meg építtetőnek.
    Első ismert birtokosa Csobánka Pál, azonban az Árpád-ház kihalása után (1301) Károly Róbert ellen fordult (Csák Máté-féle párt), így a későbbi király a területet elvette tőle, s ugyane nembéli Kompolti Péternek adományozta. Halála bekövetkeztével Gergely fia örökölte a teljes földterületet. A család nevei apáról fiúra változtak, így amikor Luxemburgi Zsigmond az 1415. évben Domoszlay Mihály fiának, Lászlónak adta, Kompolti László került az oklevélre. Így megerősítette a család tulajdonjogát a vár felett. Kölcsönös örökösödési szerződés útján a Guthy Országh család birtokába került. 1543-ban Losonczy István azonban még hivatalos gazdája, Országh László halála előtt elajándékozta rokonának: Móré Lászlónak. Móré ingerelte kisebb csapásokkal a törököket, kereskedőket ölt meg, fosztott ki, rabolt, ezért a törökök elfoglalták a várat.
    1560 után a várat már nem állították helyre. A török uralom után, több birtokos kezén is megfordult, a környékbeli lakosság építőanyagként használta. 1940 körül Nána község leventéi gyakorló terepet alakítottak ki benne és feltárták a gótikus vártemplom belsejét.
    A 20. század közepén némi állagmegóvást hajtottak végre rajta, de csak a 2010-es években került sor a teljes felújítására. Ennek során megerősítették a falakat, az Öreg-toronyban kiállítótermeket hoztak létre, a tetején egyedülálló panorámával, toronyterasz létesült.
    Sümegi Gyula

Komentáře • 4

  • @mindenfele711
    @mindenfele711 Před rokem

    Nagyon tetszik ,ahogy fényképre ráillesztetted a modellt 0:18-nál

  • @petergulacsi5837
    @petergulacsi5837 Před 2 lety +2

    Köszönet èrte! Nagyszerű munka, mint az eddig bemutatott is!

  • @szamarhegyiosbuda4803

    Szia ha nem baj megkérdezhetem ez milyen programmal lett csinalva?

  • @csiknekertimaria1111
    @csiknekertimaria1111 Před rokem +1

    Az aláfestő zene illúzió romboló.
    Nem lenne jobb magyarul, rengeteg jó zenei részlet létezik.
    Fécművé alavsonyodik így ez a videó.