Köszönöm a Jóistennek, hogy a professzor urat adta nekünk! Köszönöm a sok felbecsülhetetlen életmentő tanítás! Isten áldását kívánom, sok sok ilyen orvosra lenne szükség! Sajnos ez nagyon ritka. Egész nap tudnám hallgatni,és tanulni öntől.
Tisztelt Dr Papp Lajos😊 Köszönöm Önnek azt,hogy a sebészet Tanárom volt 1980/1981 ben. A Vámos Ilona Egészségügyi Szakközép és Szakiskola Bp.Váci utcai intézményében. Amit Öntől tanultam azt a mai napig nem felejtettem el. A munkám során többször hasznosíthattam a tanultakat. Kedves, jó humorú, szakmailag felkészült fiatal tanár, orvos volt abban az időben ❤ Kovács Anikó
Drága Istenem, olyan nagyon szeretem Önt Drága doktor Úr! Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy éppen ebben az időben születtem, amikor Önt hallhatom élőben. Isten áldja meg Önt és köszönjük a sok tanításait!!! 🤍🙏
Prof. Úr. Dr. Papp Lajos , engedje meg, hogy egy mondattal minősítsem Önt ; Sok ilyen magyarra lenne szüksége e kicsiny hazánknak . Lenyűgözött az előadása ! Ön egy csodálatos ember. Isten éltesse sokáig.
Olyan élethelyzetben vagyok, hogy életmódot kell váltanom, hogy éljek. Én élni akarok, és szívesen hallgatok olyan előadásokat, amik inspirálnak az egészséges életmódra. Ez olyan előadás volt, amit ajánlanék mindenkinek. Ebben az előadásban nem elsősorban a professzor beszél, hanem egy olyan ember, aki saját élete által mutat példát a helyes és élhető életre. Mindezt közvetlen stílusban, szerethetően. Isten áldja még nagyon sokáig!
Prof. Dr.Papp ,hát én még ilyen stramm ,becsületes bátor stb. emberrel nem találkoztam ! Tátott szájjal hallgattam az előadását. Boldogok azok az emberek akik Önnel ,Ön mellett élnek ! Szívből gratulálok ♥️
Köszi a kedves hozzászólásod, észrevételed! Gyorsan írtam s kimaradt a d betű. De már így hagyom, mert szerintem így is van aki érti s érzi hogy mit írtam.
@@pipebill4774 Sok zagyvaságot beszél. Nem igaz például az, amit a kálium kloridról hazudik. Mert szándékosan hazudik. Elhiteti, hogy mérgezik a magyarokat, és kifejezetten a magyarokat. És megteheti, hiszen valamikor egy elismert orvos volt. Sokan meg emiatt feltétel nélkül elhisznek neki mindent. Kritikusnak kell lenni, és azt a tudást, amit az iskolában megtanultunk használni kell, hogy végig tudjuk gondolni, hogy vajon igaza van-e? Ezért is vagyok hálás, hogy oly remek biológia és kémia tanárom volt. Szigorú volt, nagyon keményen megkövetelte a tananyagot, de azt mondta azért, mert ha ezeket nem tanuljuk meg, át fognak minket verni. És pont emiatt tudom azt, hogy amit állít a káliumról, az nem igaz. És ebben az előadásban is rengeteg szándékos csúsztatás van.
@@janoskalapati2361 Addig álljál féllábon! Míg az egyharmad kifosztja, jogkorlátozza, megtapossa, kitagadja a kétharmadot, biztosan többen mennek világgá, mint jönnek haza.
@@istvansebestyen5016 agyas?! Az igen! A színvonal megvan. Ha állandóan negativoskodsz, bevonzod. Valaki ír egy reményteli, pozitív kommentet és le akarod rántani a saját vermedbe? Igenis, van esely! A családtámogatás, csok segíthet ezen, segít azoknak, akik anyagi okokból nem vagnak bele a 2. vagy 3. gyermek vállalásába. Biztatni kell és nem akadályozni.
Húú naggyonn szeretem hallgatni.! És igen. Nagyon jó! Mert az Isten jó. Az egyik lányomat elvittem egy előadására és aztán 1 hétig minden nap 5 - ket hozott. Azt mondta ilyen hatással volt rá. Az unokabátyámat megműtötte és még 10 évet kapott itt a földön. Anyukámnak 3 napot adtak és a tanítványa műtötte vagyis gyémántfúrózta meg tavaly. Ma 35 fokban paradicsomot főz be. ♥️
Kedves Dr. Papp Lajos Professzor Úr! Ön csodálatos ember,őszinte ,igazi Istenhittel.Csodálatos,értékes,gördülékenyen,logikusan felépített előadást hallgattam.GRATULÁLOK ÖNNEK,AZ IGAZ EMBERNEK! ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG!
Minden elődását szívből köszönöm! Gyerek koromban olvastam egy könyvet aminek az volt a címe, hogy a Fiam szíve. Christiaan Barnard szívprofesszror munkáját írta le egy román fiú, szívtranszplantációján keresztül. Szívbemarkoló történet volt! Ezeket az előadásokat ugyanúgy nyitott szívvel hallagtom! További jó szívet a munkájához, életéhez!
Tetszett a víz nélküli idő példája, hogy mi adjuk a programot az agyunknak, de ezek szerint mi adjuk a táplálkozásnak is, vagyis milyen hatással van ránk ha úgy esszük meg az ételt hogy az méreg?? Döbbenetes hogy az ilyen okos emberek milyen hatással vannak az emberekre! Én amondó vagyok a szervezetünk addig működik tökéletesen ameddig hisszük (hiszünk benne)! Képes barmilyen méreganyagot megszűrni! Vannak olyan népcsoportok ahol a mérget is megisszák mégsem lessz bajuk! Jézus is megmondta: nem az betegít meg ami a szádon bemegy hanem ami kijön rajta.
De a nagy bajok egyike, és ez igen fontos,.hogy a minél nagyobb/nagyobbított városokban a hülye EU nem engedi, még a nem forgalmas területeken sem a háziállatok tartását, emiatt,.ha a piacon nem lehet kapni élő majorságot, báranyt, stb, , akkor a lakosság rá van kényszerítve, hogy az üzleti, fagyasztott vagy jól lehűtött húst vegye. Ami nem más, mint a professzorúr által említett: vízet, sót és különböző tartósítószereket tartalhazó hússzerű valami.
Kevés a ténylegesen magyar orvos, igazán jó látni, hogy létezik még igaz magyar aki magyar is tud lenni és orvosprofesszor is...És mindemellett van hite is...Fura mód ezt sehol nem tanítják, viszont helyette a bizniszközpontúságot igen. Sok sok sikert kívánok a munkájához professzor úr!
Tisztelt Prof.Dr.Ur , lenyűgöző és tanulságos az előadás.Szeretet , Tisztelet , és Becsület van Önben ! Példakép a Magyar Nemzetnek ! Isten vezesse útját ! Tisztelettel P. Ernő.
Imádom hallgatni drága professzur úr! Rengeteget lehet Öntől tanulni,humorral mesél,igy órákig halgatnám. Köszönöm hogy ráleltem. Hosszú boldog egészségben gazdag életet kivánok Vajdaságból.😍❤❤
@@megmondoember3275 Nohát! Istent tagadod és a keresztény felebarátodat leostobázod. 🤔👏🏻 Minden bizonnyal rendkívül elégedett vagy eme nemes cselekedetettel. Gratulálok, hogy ennyi kell a boldogságodhoz.
Nagyon szépen köszönjük professzor úrnak az előadást nagyon lenyűgözött könnyekkel küszködve hallgattam nagyon sok ilyen ember kellene mint Ön de sajnos kevés van háromszor aláhúzva köszönet Önnek és kívánok jó egészséget Önnek
Köszönöm, hogy részese lehettem itt az előadásnak. Fantasztikusan jól át jött a szeretete. Isten sokáig hadja köztünk, mert a mai világnak nagy szüksége van ilyen jó Emberre. További munkáit is figyelemmel követem, mert nagyon a szívemhez, lelkemhez szólt az elöadása.
Dr Pap Lajos ùr nagyon becsūlöm magát bàrcsak volna több ilyen szivsebèszūnk aki ilyen szèpen megmagyaràza nekūnk.Köszönöm hogy van nekūnk. Jò Isten ěltesse minél tovàb.Ritka ember szoval sètàlni minèl többet minden hatvan éven felūli ember.
Köszönöm az előadást. Nagy öröm volt hallgatni ! A mennyit lehet víz nélkül élni válaszát meg tudom erősíteni. Párom prosztatarák miatt 55 napig böjtölt. Ebből 7 nap szárazböjt volt, amikor még vizet sem ivott, és kibírta, sőt meggyógyult a rákból. Szóval, amit nekünk tanítottak, hogy 2 napig lehet víz nélkül élni, nem igaz!
ÖSzinte tisztelettel vagyok ! Egy élmény végig nézni ezt a müsort sokat lehet tanulni belöle. Amint elhangzott a gyogyszerrel kapcsolatosan van egy vicc amely igy szol: Elmentem az orvoshoz felirta a gyogyszert, utánna elmentem a patikába és megvettem hogy éljen meg a patikus ,aztán nem vettem be hogy éljek meg én is!!!
Csoda ez az ember....5 vágyam van ebben az életben)1. Lássam a fiam boldogulását, 2. legalább az első nyugdíjamat felvenni, 3. Erdélyt bebolyongani, 4. Vadkerti Imrét hallani élőben énekelni, 5. Prof. dr. Papp Lajossal szemben ülni és hallgatni)))
Csodabogár, CSODAEMBER, Ő EGY ISTENI ÓRIÁS AJÁNDÉK!!! HATALMAS TUDÁS, INTELLIGENCIA, TISZTÁNLÁTÁS, JÓSÁG, BÖLCSESSÉG LAKOZIK BENNE!KÖSZÖNET ÉS HÁLA MINDEN SZAVÁÉRT!👍👍👍👏👏👏🙏🙏🙏🙏❤❤❤❤
Engem a 76-os évben műtöttek,és a TISZTELT PROFESSZOR ÚR, kezei között voltam.És ez nem viccelődés,Nagyon komolyan tisztelettel vagyok iránta.Nem bánom ha beteg is születtem,Büszke vagyok hogy a kezei között voltam,és ismerhetem,hál Istenneg még a mai napig. Köszönöm hogy van,és Isten tartsa még erőben-egészségben,és boldogságban,(( ami fontos )) közöttünk.
Köszönöm a Jóistennek, hogy a professzor urat adta nekünk! Köszönöm a sok felbecsülhetetlen életmentő tanítás! Isten áldását kívánom, sok sok ilyen orvosra lenne szükség! Sajnos ez nagyon ritka. Egész nap tudnám hallgatni,és tanulni öntől.
Tisztelt Dr Papp Lajos😊
Köszönöm Önnek azt,hogy a sebészet Tanárom volt 1980/1981 ben.
A Vámos Ilona Egészségügyi Szakközép és Szakiskola Bp.Váci utcai intézményében.
Amit Öntől tanultam azt a mai napig nem felejtettem el. A munkám során többször hasznosíthattam a tanultakat.
Kedves, jó humorú, szakmailag felkészült fiatal tanár, orvos volt abban az időben ❤
Kovács Anikó
Áldjon meg és őrizzen meg nekünk a Jó Isten sokáig Szeretben, Egészségben Professzor Úr! ❤
Drága Istenem, olyan nagyon szeretem Önt Drága doktor Úr! Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy éppen ebben az időben születtem, amikor Önt hallhatom élőben. Isten áldja meg Önt és köszönjük a sok tanításait!!! 🤍🙏
Prof. Úr. Dr. Papp Lajos , engedje meg, hogy egy mondattal minősítsem Önt ; Sok ilyen magyarra lenne szüksége e kicsiny hazánknak . Lenyűgözött az előadása ! Ön egy csodálatos ember. Isten éltesse sokáig.
Isten áldja a prof.-úr munkásságát!
Tisztelt Prof.Úr ! Köszönet fáradhatatlan munkájáért , a tökéletesen felépített előadásokért melyekben megosztja velünk sokrétű tudását, tapasztalatát , és a szeretetet mellyel felénk fordul . Élmény Önt hallgatni !
MINDEN CSALÁDNAK KÖTELEZŐVÉ TENNÉM, HOGY PAPP LAJOS PROFESSZ ELŐADÁSAIT MEGHALLGASSÁK
TANULJANAK.
ÉS MINDEN TUDÁST TOVÁBBADNI...
@@katalinpitti3350 Meg még sok mindent kötelezővé tennél? Visszatérést a feudalizmusba?
Amire nektek szukseg van az inglish lengvidzs ami minden tudas alapja. Vagyis tanuljatok a vilagnyelvet mar az oviba.
Már az is gyógyít, ha meghallgatom. Öröm a szívemnek.❤
Egyetértek.
Olyan élethelyzetben vagyok, hogy életmódot kell váltanom, hogy éljek. Én élni akarok, és szívesen hallgatok olyan előadásokat, amik inspirálnak az egészséges életmódra. Ez olyan előadás volt, amit ajánlanék mindenkinek.
Ebben az előadásban nem elsősorban a professzor beszél, hanem egy olyan ember, aki saját élete által mutat példát a helyes és élhető életre. Mindezt közvetlen stílusban, szerethetően.
Isten áldja még nagyon sokáig!
Ez egy igaz magyar. Ez a hit , ez az elhivatottsag peldamutato.💖
Akkor hajtsa végre rajtad a szívműtétet az jézus krisztus. Félkegyelmű, áltudományt terjesztő embereknek nincs helye az orvosi szakmában.
Prof. Dr.Papp ,hát én még ilyen stramm ,becsületes bátor stb. emberrel nem találkoztam ! Tátott szájjal hallgattam az előadását.
Boldogok azok az emberek akik Önnel ,Ön mellett élnek ! Szívből gratulálok ♥️
3D
ISTEN ÉLTESE MÉG NAGYON SOKÁIG ERŐBEN,EGÉSZSÉGBEN Professzor Úr !!
A jó Isten küldte ,legyen meg az úr akarata!!Mindenkinek jó egészséget kívánunk!🌹
Tisztelt Professzor Úr,köszönöm az értékes előadását es a régi 350 éves áldást!Gyönyörű❤
Köszönöm az előadást igazán nagy élmény volt számomra,a jó Isten éltesse még nagyon sokáig egészségben, békességben! Isten Áldja a Professzor urat!
Csodálatos teremtmény! Isten áldja,léptében,nyugtában!
Egész nap tudnám hallgatni, megnyugtatólag hat az emberre, őszinte igaz ember, sok ilyen kéne.
Isten éltesse sokáig!Ezt, minden magyar embernek hallania kellene!
Köszönöm ezt az előadást! De jó lenne, ha egyre többen így gondolkoznának!!! Isten Áldja!
🙏💖 Áldott legyen drága Papp Lajos Professzor Úr!
Isten horja a tenyerén még nagyon sokáig!
Köszi a kedves hozzászólásod, észrevételed!
Gyorsan írtam s kimaradt a d betű.
De már így hagyom, mert szerintem így is van aki érti s érzi hogy mit írtam.
Csak ne álljon többet a nyilvánosság elé! Annyi hülyeséget amit összehazudik!
@@babo1982410 ??😲
@@pipebill4774 Sok zagyvaságot beszél. Nem igaz például az, amit a kálium kloridról hazudik. Mert szándékosan hazudik. Elhiteti, hogy mérgezik a magyarokat, és kifejezetten a magyarokat. És megteheti, hiszen valamikor egy elismert orvos volt. Sokan meg emiatt feltétel nélkül elhisznek neki mindent. Kritikusnak kell lenni, és azt a tudást, amit az iskolában megtanultunk használni kell, hogy végig tudjuk gondolni, hogy vajon igaza van-e? Ezért is vagyok hálás, hogy oly remek biológia és kémia tanárom volt. Szigorú volt, nagyon keményen megkövetelte a tananyagot, de azt mondta azért, mert ha ezeket nem tanuljuk meg, át fognak minket verni. És pont emiatt tudom azt, hogy amit állít a káliumról, az nem igaz. És ebben az előadásban is rengeteg szándékos csúsztatás van.
Gondolom sok tv-t nézel azért vagy ennyire ostoba??!!!
Ő egy nagy magyar ember! Ahogy fogy a magyar, úgy lesz sajnos egyre kevesebb az ilyen csodás ember is!
Mi nem fogyunk a jövőben, hanem gyarapszunk és egyre több ilyen ember lesz közöttünk...Remélem
@@janoskalapati2361 Addig álljál féllábon! Míg az egyharmad kifosztja, jogkorlátozza, megtapossa, kitagadja a kétharmadot, biztosan többen mennek világgá, mint jönnek haza.
@@istvansebestyen5016 Mesélj még! 😄 Te tényleg a saját néped ellen drukkolsz? 😔
@@eragal69 Hát ezt miből gondold, agyas? Örülnék ha a családonkénti gyermekszám a 3-at közelítené, nem a statisztikai átlagot, 1,5-1,6-ot!
@@istvansebestyen5016 agyas?! Az igen! A színvonal megvan.
Ha állandóan negativoskodsz, bevonzod. Valaki ír egy reményteli, pozitív kommentet és le akarod rántani a saját vermedbe? Igenis, van esely! A családtámogatás, csok segíthet ezen, segít azoknak, akik anyagi okokból nem vagnak bele a 2. vagy 3. gyermek vállalásába. Biztatni kell és nem akadályozni.
Örömmel töltött el hogy megtaláltam ezt az elöadást💕👍köszönöm
Papp Lajos Csókay András, Vekerdy Tamás, Makovecz Imre. A LEGNAGYOBB MAGYAROK!!!!!
Kassai Lajos, Fa Nándor, Besenyei Péter..
Sajnos Laja bá megzakkant kicsit vénségére, és politikai bűnsegéd lett. (S. Pityu)
nézd meg a trianoni beszédét.... bár MINDENKI így lenne zakkant....
@@zoltanberekmeri3330 Akkor már folyna a háború a szomszédok ellen. Mert két nagy pofon nem volt elég a hülyéknek. (S. Pityu)
,
Húú naggyonn szeretem hallgatni.! És igen. Nagyon jó! Mert az Isten jó. Az egyik lányomat elvittem egy előadására és aztán 1 hétig minden nap 5 - ket hozott. Azt mondta ilyen hatással volt rá. Az unokabátyámat megműtötte és még 10 évet kapott itt a földön. Anyukámnak 3 napot adtak és a tanítványa műtötte vagyis gyémántfúrózta meg tavaly. Ma 35 fokban paradicsomot főz be. ♥️
Fantasztikus! Még sok ilyen előadást szeretnék hallgatni
Alázat,mérhetetlen tudás!Isten óvja minden lépését!❤
💔
SDG, hogy Ő is magyar orvosnak vallja magát! Isten áldása legyen életén!
Meg nyugszik az ember ha hallgatja!!! Isten adjon hosszú életet magának es meg sok elöadasa legyen!!!
Isten áldja a professzor urat még sokáig erőben egészségben!
Napokig tudnám hallgatni egy tábortűz mellett,
vagy egy zarándok úton 🙏☘️
1949.03.06
és
1949.03.06
5p
Tisztelt Prof Úr?! Kőszőnőm az értékes előadásàt! Isten Àldàsa legyen Őnőn,és a kedves Csalàdjàn! Óràkig hallgatnàm a videóit! Hàla Őnnek Prof Úr!😇🍀🍀
Nagyon köszönöm! Isten kegyelmét kívánom profrsszor úrra és mindenkire alikkel kapcsolatban van életében!
Zjnttuhjmt hg
Köszönöm az előadást. Isten éltesse sokáig.
Köszönöm az előadást! Isten Áldását kívánom a további életére is!
M l
Kedves Dr. Papp Lajos Professzor Úr! Ön csodálatos ember,őszinte ,igazi Istenhittel.Csodálatos,értékes,gördülékenyen,logikusan felépített előadást hallgattam.GRATULÁLOK ÖNNEK,AZ IGAZ EMBERNEK! ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG!
Koszonom, draga Professzor Ur, hogy meghallgathattam!!! Isten tartsa meg sokaig itt a Foldon Ont eroben, egeszsegben, jolletben!!!
Köszönöm!!!! Nagyon szép és értékes előadás, csodás ember!
Minden elődását szívből köszönöm! Gyerek koromban olvastam egy könyvet aminek az volt a címe, hogy a Fiam szíve. Christiaan Barnard szívprofesszror munkáját írta le egy román fiú, szívtranszplantációján keresztül. Szívbemarkoló történet volt! Ezeket az előadásokat ugyanúgy nyitott szívvel hallagtom! További jó szívet a munkájához, életéhez!
kivalo profeszor es jo eloado
Csodálatos ember.
Professzor Úr! Csodálatosak az előadásai! Isten éltesse még nagyon sokáig!
Nagyon köszönjük professzorúr isten tartsa még legalább100 évig meg!!!❤❤❤❤❤❤👍👍👍👍👍👍👍👍
Nagyon kösznöm sokat kapunk és ezérzt hálásak lehetűnk hogy még vanigazi hit ésigaz tiszta sziv magyar. Kószönöm csikósné ildikó
,
Imádom hallgatni , csodálatos ember !
...képtelenség végighallgatni, mindent zagyvál, se füle, se farka...
Nem lehetetlen végighallgatni, csak te vagy rá képtelen.
Ezek szerint neked nincs se füled, se farkad, Lacika...
En is imadom hallgatni minden szava igaz!!!
Nem tudok mit mondani, köszönöm szépen, a jó Isten tartsa meg még sokáig őt! 🙏🙏🙏
Profeszor úr egy csodálatos ember! Isten éltesse még sokáig köztünk !!!
Tetszett a víz nélküli idő példája, hogy mi adjuk a programot az agyunknak, de ezek szerint mi adjuk a táplálkozásnak is, vagyis milyen hatással van ránk ha úgy esszük meg az ételt hogy az méreg?? Döbbenetes hogy az ilyen okos emberek milyen hatással vannak az emberekre!
Én amondó vagyok a szervezetünk addig működik tökéletesen ameddig hisszük (hiszünk benne)! Képes barmilyen méreganyagot megszűrni! Vannak olyan népcsoportok ahol a mérget is megisszák mégsem lessz bajuk! Jézus is megmondta: nem az betegít meg ami a szádon bemegy hanem ami kijön rajta.
igy igaz egyet értek isten álgyon jezus nevében AMEN❤❤❤
beres andrás nagyon igaz AMEN❤❤❤❤
De a nagy bajok egyike, és ez igen fontos,.hogy a minél nagyobb/nagyobbított városokban a hülye EU nem engedi, még a nem forgalmas területeken sem a háziállatok tartását, emiatt,.ha a piacon nem lehet kapni élő majorságot, báranyt, stb, , akkor a lakosság rá van kényszerítve, hogy az üzleti, fagyasztott vagy jól lehűtött húst vegye. Ami nem más, mint a professzorúr által említett: vízet, sót és különböző tartósítószereket tartalhazó hússzerű valami.
Nem akkor eszünk amikor éhesek vagyunk, hanem amikor ebédidő van
@@violacsomortani2421 es ez igy is van ahogy alitja mert kritizaltok egy okos embertaki szamtalan embert
Mélységes tiszteletem Önnek!
Ha csupa ilyen orvosunk lenne kicsíny országunkban, más lenne minden. Régebben több volt...
Jó egészséget kívánok!
Imádom hallgatni.
Okos és tanulságos, tanulni tőle megtisztelő.
Minden előadását szívessen hallgatnám
Tiszteletem a doktor úrnak.
Isten áldásával kívánok nagyon sok erőt, egészséget és békességet, hogy sokáig hallgathassuk bölcs tanitásait.
Kevés a ténylegesen magyar orvos, igazán jó látni, hogy létezik még igaz magyar aki magyar is tud lenni és orvosprofesszor is...És mindemellett van hite is...Fura mód ezt sehol nem tanítják, viszont helyette a bizniszközpontúságot igen. Sok sok sikert kívánok a munkájához professzor úr!
Sándorné.szó4.) jl x,
Csodálatos előadás volt! Szeressétek egymást! János evangélista
Én láttam a vízen járni. Csak titkolni akartam.De nem bírom tovább .
@@istvansebestyen5016 én is!
István Sebestyén XD
Tisztelt Prof.Dr.Ur , lenyűgöző és tanulságos az előadás.Szeretet , Tisztelet , és Becsület van Önben ! Példakép a Magyar Nemzetnek ! Isten vezesse útját ! Tisztelettel P. Ernő.
Csodálatos ember🙏‼️. Isten áldjon mindannyionkat😇😇🙏😇💖✔️
Isten Áldja meg Doktor Úr önt! Köszönöm szépen ezt a csodálatos előadást ,amit nagyon szívesen hallgatok és sokat tanulok belőle. Tisztelettel
Tiszteletem! Most pont véletlenül találtam önre. Nagyon jó hallgatni. Köszönöm!
Köszönöm hogy ez az előadást meghalgattam. Ön egy bölcs ember! Isten áldja! Áldás
Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgathattam, örömömre szolgált!
Isten áldja professzor úr.
Áldott legyen drága Professzor Úr.!♥♥♥
Egyre zavarosabb.
@@istvansebestyen5016 Miből gondolja?
Csodás volt a professzor úr előadása. Szeretettel megköszönöm, hogy ezt itt láthattam.
Isten áldását kérem további életére Professzor Úr !
Imádom hallgatni drága professzur úr! Rengeteget lehet Öntől tanulni,humorral mesél,igy órákig halgatnám. Köszönöm hogy ráleltem. Hosszú boldog egészségben gazdag életet kivánok Vajdaságból.😍❤❤
Nagy tisztelettel köszönöm a professzor úr előadását. Isten áldja, vigyázza, egészségben, szeretetben.
Meztelenül alszol a hálózsákban?
Ilona KiÚ Isten nem létezik te ostoba!
Mária Sebestyénné Antal Nem értem miről beszélsz, de szakadok 🤣
@@megmondoember3275 Nohát! Istent tagadod és a keresztény felebarátodat leostobázod. 🤔👏🏻 Minden bizonnyal rendkívül elégedett vagy eme nemes cselekedetettel. Gratulálok, hogy ennyi kell a boldogságodhoz.
@@megmondoember3275 Ezt javasolta a zakkant öregúr. És még számtalan bolondságot.
Nagyon szépen köszönjük professzor úrnak az előadást nagyon lenyűgözött könnyekkel küszködve hallgattam nagyon sok ilyen ember kellene mint Ön de sajnos kevés van háromszor aláhúzva köszönet Önnek és kívánok jó egészséget Önnek
Nagyon szeretem, és köszönöm, hogy ismertetem!💖💗💓
Csodálatosan beszél , tanulságos nagyon 💞
Köszönöm, hogy részese lehettem itt az előadásnak. Fantasztikusan jól át jött a szeretete. Isten sokáig hadja köztünk, mert a mai világnak nagy szüksége van ilyen jó Emberre. További munkáit is figyelemmel követem, mert nagyon a szívemhez, lelkemhez szólt az elöadása.
Hálával Köszönöm!
Köszönöm! ÁLDÁS!!
Nagyon egyszerű és nagyszerű Bölcs Orvos, és ember.
Dr Pap Lajos ùr nagyon becsūlöm magát bàrcsak volna több ilyen szivsebèszūnk aki ilyen szèpen megmagyaràza nekūnk.Köszönöm hogy van nekūnk. Jò Isten ěltesse minél tovàb.Ritka ember szoval sètàlni minèl többet minden hatvan éven felūli ember.
Nagyon kedves ember isten éltesse sokáig!💟💟💟🙂💟💟💟
Csodálatos előadás,nagyon szépen köszönöm,Nagyon jó egészséget kívánok Professzor úr!
Köszönöm köszönöm
most megint alklamam volt végig nézni,hallgatni az előadást! köszönöm! 2023.január 19.
Sok ezer embernek kellene hasonló gondolkodásúnak, és gyógyítónak lenni Magyarországon!
Én is köszönöm, hogy ismerhetem !
Nagyon hasznos előadás volt, köszönjük szépen, további jó egészséget a Professzor úrnak!
Köszönöm az előadást. Nagy öröm volt hallgatni ! A mennyit lehet víz nélkül élni válaszát meg tudom erősíteni. Párom prosztatarák miatt 55 napig böjtölt. Ebből 7 nap szárazböjt volt, amikor még vizet sem ivott, és kibírta, sőt meggyógyult a rákból. Szóval, amit nekünk tanítottak, hogy 2 napig lehet víz nélkül élni, nem igaz!
z nem semi!😉
milyen stádiumban lett elkapva a grabanca?
ugytom h azse mjnd1!
Nagyon nagy értéket adott nekem ez az előadás.
Isten,éltesse sokáig.Az,előadásai ,számomra nagyon,oktatóak.Üdvözlöm,és tiszteletem.
Köszönöm!
Igazi élmény hallgatni,elismert Prof, jó előadó, EGY JÓ EMBER!!!
ÖSzinte tisztelettel vagyok ! Egy élmény végig nézni ezt a müsort sokat lehet tanulni belöle. Amint elhangzott a gyogyszerrel kapcsolatosan van egy vicc amely igy szol: Elmentem az orvoshoz felirta a gyogyszert, utánna elmentem a patikába és megvettem hogy éljen meg a patikus ,aztán nem vettem be hogy éljek meg én is!!!
Tanulságos előadás volt, köszönöm, hogy láthattam!!! Isten éltesse Professzor úr!!! ❤❤❤
Nagyon tetszik köszönőm megosztottad velem sokat segített
Csoda ez az ember....5 vágyam van ebben az életben)1. Lássam a fiam boldogulását, 2. legalább az első nyugdíjamat felvenni, 3. Erdélyt bebolyongani, 4. Vadkerti Imrét hallani élőben énekelni, 5. Prof. dr. Papp Lajossal szemben ülni és hallgatni)))
Nagyon szeretem minden megnyilvánulását, köszönöm a mostanit is. Jó egészséget és hosszú boldog életet kívánok szeretettell
Imádom!!!
Isten áldja erőben és egészségben mindet köszönünk.
Hálás szívvel, szeretettel köszönöm. Áldás a jóságos, Dr Papp Lajos prof. Úrra. Minden tanítása igaz, újra, és újra hallgatom.
Köszönöm szépen nagyon élvztem az előadást.
Legyügözött Prof. Dr. Papp Lajos elöadasa.
A többire is ra fogok keresni.
Hálásan köszönöm! ❤️
csodalatos elöadâs♥️köszönöm 🙏🙏🙏
Köszönöm tisztelettel, és szeretettel
VÉGTELEN HÁLATELT A SZÍVEM, HOGY ISMERHETEM EZT A CSODÁLATOS EMBERT
TISZTELT Prof.Dr.Papp Lajos Nagyon értékes,tanulságos amiket elmondott.KÖSZÖNETTEL
Csodâlattal hallgattam minden szavât.🙏🙏
Egyszerű és mégis magvas gondolatok, köszönet érte. A gyógyszer--vegyszer ne feledjük.
Csodabogár, CSODAEMBER, Ő EGY ISTENI ÓRIÁS AJÁNDÉK!!! HATALMAS TUDÁS, INTELLIGENCIA, TISZTÁNLÁTÁS, JÓSÁG, BÖLCSESSÉG LAKOZIK BENNE!KÖSZÖNET ÉS HÁLA MINDEN SZAVÁÉRT!👍👍👍👏👏👏🙏🙏🙏🙏❤❤❤❤
Nagyon értékes hasznos előadás, köszönöm a sok jó tanácsot Professzor úr..
,
Engem a 76-os évben műtöttek,és a TISZTELT PROFESSZOR ÚR, kezei között voltam.És ez nem viccelődés,Nagyon komolyan tisztelettel vagyok iránta.Nem bánom ha beteg is születtem,Büszke vagyok hogy a kezei között voltam,és ismerhetem,hál Istenneg még a mai napig. Köszönöm hogy van,és Isten tartsa még erőben-egészségben,és boldogságban,(( ami fontos )) közöttünk.
Nagyon szepen koszonjuk!
Nagyon szépen köszönöm az előadást! 🤍❤️
Nagyon tanusagos köszönöm 👍👍👍👍
IGAZ EMBER! SOK_SOK ilyen ember kellene Magyarországnak !!!!!Köszönöm professzor Úr !!
Sokszor meghallgatom nagy nagy szeretettel az elöadásait Profeszor úrnak! Köszönöm ,köszönöm!❤️🌞❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️👌
Nagyon csodálatos volt az előadás. Isten éltesse nagyon sokáig.
Végig halgatam az eloadasat nagyon szépen köszönöm, sokat tanultam belőle, Isten áldja meg.