Elkészült a kerékpárút, amely összeköti a Vértest a Bakonnyal

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 7. 06. 2021
  • 2021 június 7

Komentáře • 5

  • @bernadettpegan5253
    @bernadettpegan5253 Před 3 lety +2

    Köszi4! Ez egy jó hír! :-) Ha tényleg végig megcsinálják a régi vasút nyomvonalán is a bringautat, akkor az nagy királyság lesz! :-)

    • @steniturak
      @steniturak  Před 3 lety

      Királyság bizony! Abból a szempontból is, hogy utat biztosít a tavaly az "Év kerékpárútja" címmel felruházott Által-éri kerékpárúthoz . Épp az Által-ér forrásterülete mellett megy el. A bezárt vasútvonal a Vértes északnyugati kapujánál ér véget. Onnan pedig két erdei aszfaltút megy Oroszlányig, ahonnan az Által-éri kerèkpárút indul a Dunáig.
      Az ellenkező irányba is formálódnak a tervek. Bodajktól Székesfehérvár felé kerékpárút fog vezetni. Illetve részben meg is van, hiszen Iszkaszentgyörgy és Székesfehérvár között remek bringaút van! Fehérvártól a Velencei-tóig szintén van kerékpárút, és itt lehet majd becsatlakozni a Budapest-Balaton bringaútba is.
      Persze léteznek remek alternatívák is, mert Bodajktól a Bakonyon át elérhető Eplény. Innen pedig épül a bringaút Veszprém felé, ahonnan kerékpárút megy le a Balatonhoz.
      Összegezve: ez a Bodajk-Mór-Pusztavám bringaút összeköti az Észak-Dunántúl legfontosabb kerékpáros útvonalait.
      Egy-két év es összefűzik az új utak a Fertő-tavat, a Soproni-hegységet, a Kőszegi-hegységet, a Szigetközt, a Duna-mentét, a Gerecsét,-a Pilist, a Vértest, a Bakonyt, a Velencei-tavat és a Balatont. Nagy részben elkészült már a Győr-Pannonhalma-Magas-Bakony útvonal is.
      Szóval el lehet itt bringázgatni néhány napot!

  • @h_kartagoi
    @h_kartagoi Před 3 lety +1

    Úgy legyen! Sokszor néhány km forgalom mentes tekerés is sokat segít a túrán- főként, ha ésszerű a nyomvonal. És, ha ki van táblázva! Drukkolok.
    Pusztavám felé a bringaút jó lenne, de azért akkor is érdemes Mór belvárosát felkeresni.

    • @steniturak
      @steniturak  Před 3 lety +1

      Szia Tomi!
      Igazad van, megér pár percet a belváros, még inkább a pincék! :)
      (Még pár nap, és kész a film! )

    • @h_kartagoi
      @h_kartagoi Před 3 lety

      @@steniturak Akkor jó:-)