Eddig kiváltságosnak éreztem magam, hogy tudtam az igazi neveteket. Most, hogy mindenki tudja, így már nem izgi, szóval innentől nekem Eugén és Arisztid lesztek. Majd megbeszéljük, hogy melyikőtök melyik lesz. Addig pedig gratulálok az 1.000.000-hoz! 😎
Sziasztok. Remélem el olvassátok ezt. Én vagyok az aki az Asia Centerben éppen ettetek kértem képet csak nem lehetett mert nem volt nem rajtatok a szemüveg ezért inkább autogrammot kértem és imádlak titeket❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Fiuk, kicsit későn de granulálok utólag is a CZcams díjhoz. Én már várom hogy Warner tesók átadják a terepet nektek. Érdekes lenne egy jó kis Osbáth Bros. filmre beülni a haverokkal.
@@petrahuszar9191 Instagramon kiraktak ezzel kapcsolatban egy posztot... Azóta fentről nézi ezt a gyönyörű tájat itten 😓😓
Před 4 lety+16
Ezt én sem tudtam, de sajnos várható volt, hogy idővel bekövetkezik. Gyakorlatilag már majd 10 éve szerepelt a CZcamson, 15 évnél többet pedig kevés kutya él meg. Gondolom nekik is nehéz beszélni róla, azért nem is mondták itt CZcamson.
Milyen fura belegondolni, hogy anno amikor Pista funból fel rakta Památ biztosan nem gondolta volna hogy végül 1 millió ember fogjw követni őket. És ezzel mennsi mindent értetek el, és mennyi kalandor éltetek át. Nagyszerű történet, szép munka srácok!
Csodaszep a díjatok! Gratulalok, megerdemlitek! En komolyan azt hittem a Pista-Bela az igazi nevetek es mindig csodalkoztam is rajta...A Norbi es a Mark nagyon illik hozzatok, szuper h elarultatok! Mindig remelem h meglatlak titeket vmikor az utcan. :) Legyen sok utazos video!
Norbi és Márk, jó érzés tudni az igazi neveteket, így még közvetlenebbek vagytok, még emberibbnek tűntök. :) Az én szememben mindig is szerény és kedves srácok voltatok, megdolgoztatok a nézettségért és a feliratkozókért, nem érdektelen a tartalom amit csináltok, szóval nagyon megérdemlitek az egymilliót. Csak így tovább, és még sok-sok feliratkozót kívánok nektek. :D
annyira de annyira tetszik ez az arany tábla amit kaptatok vagy kép de nagyon szép bárcsak lenne nekem is ilyen képem,nekem ti vagytok a legjobb videósom.,
Srácok király amit elértetek szuperek vagytok.Kiváncsi lennék egy pamkutya filmre amiben szuper mukik vagytok vagy valami ilyesmi elvégre szuperhős mánia söpör végig a világon na mind egy csak egy ötlet volt.
Emlékszem a Wake me up! paródiátoknál, mikor Norbi, fejest ugrottál a medencébe, és kicsit lejött a kabátod kapucnia, mindig mutogattam az osztálytársaimnak, hogy "Úú nézzétek, ott Bélának látszódik kicsit a haja, huú!". Vagy van fent a yt-on egy videó rólatok (egy interjú) azt ha 20× nem néztem meg, akkor egyszer sem...😂😂 nekünk viszont hatalmas megtiszteltetés, hogy végre felvállaljátok magatokat, és őszinték vagytok velünk! Köszönjük Pamkutya!❤❤❤
Én már eleve tudtam az igazi neveteket, de a bátyám nem, és mikor elmondtam neki a neveiteket, egy világ tört össze benne, mert azt hitte, hogy a Béla és a Pista az igazi nevetek.🤣🤣🤣 Egyébként szívből gratulálok, és a CZcams díj tényleg eszméketlen menő!!!🤯😱😱👍🏻👍🏻👍🏻Mégegyszer gratulálok!!❤️❤️❤️
Nekem nagyon tetszik az hogy ilyen sokáig folytattáktok a munkásságotokat, persze a videótok is nagyon tetszik. Szerintem a neveitek nagyon passzol hozzátok. Ja és a kedvenc videóm tőletek, a Despacito paródia. Sok sikert a jövőhöz!
Eszelősek vagytok fiúk! Le a kalappal előttetek! Már alig várom hogy jöjjenek kifele az új videóitok! Sose adjátok fel, mert nagyon szeretlek titeket! Ti vagytok a legjobbak!
Nekem tik vagytok a kedvenceim örökre.Mindeggyik videótokat minimum 27x néztem meg. Jah és ami nagyon tetszik bennetek az hogy ti tudjátok azt hogy kik vagytok,és nem száltatok el a hírnév miatt..Tik mindog azok lesztek ,az a kedves Béla aki szépen énekel, és a Pisti aki mesterien Rappel❤️
Sziasztok! A lányomnak, Kincsőnek az a kérése, hogy csináljatok egy bicikliversenyes dalt is. Nagyon szépen kéri. Reméljük tetszik az ötlet nektek is. "Nagy rajongotok vagyok!" - Kincső (9 éves)
El sem tudtam képzelni, hogy ti testvérek vagytok! Nagyon jól megjátszottátok az utálatot! Hát nem gondoltam volna, hogy ezek a neveitek. Nekem föleg a dalos paródiák tetszettek. Nem nehéz kitalálni, hogy ki az idősebb. Szerintem ez egy nagyon nagy lépés, tekintve, hogy 9 évet az álneveitekkel töltöttetek. Most már nyugodtabbak lehettek egy kicsvel, főleg, hogy már a saját neveiteken szólíthatjátok egymást. Jó, gondolom amikor nem videóztok, akkor is azokat használjátok.
Sziasztok srácok! Már megtörtént de akkor mégegyszer nagyon nagyon gratulálok nektek az egymillióhoz! Ti vagytok azok, akik igazán megérdemeltétek. Az elmúlt 3 évben MINDEGYIK videótokat láttam. :) És srácok, ne vegyétek le a szemüveget. Mégpedig azért ne, mert most mindenki azt akarja, de ha már levettétek, mindenki rájön, hogy nem is olyan izgalmas, ezért lehet, hogy tovább nem is követnek majd titeket, nem várják, hogy levegyétek a szemüveget. Én nem is szeretném. Ti igy vagyok jók! :)
Nagyon örülök, hogy új dolgokba is belevágtok, én mindenben támogatlak titeket, mert ahogyan ismerlek mindkettőtöket, ezt is eszméletlen jól fogjátok megvalósítani.😍😍💖
Sziasztok én lassan 7,5 éve követlek titeket és azért nagyon szetetem a munkásságotokat mert nem vagy nagyon ritkán káromkodtok és engem már nagyin idegesít az, hogy szinte midenki a b+ szó hasnálja kötőszónak és ez egy hatalmas pozitívum, hogy valakik még ismeruk az emberséges nyelvet gratulálok az 1.000.000 feliratkozóhoz csak így tovább
Annyira örülök hogy egy kicsit megint mutattatok magatokbol valamit ez szerintem tök jó. Nagyon várom az új videókat, és zenéket. Sziasztok Norbi és Márk ☺️☺️☺️
Gratula fiúk az egy millához. :) Illetve üdv Norbi és Márk. Ez még kicsit szokatlan... :) Am.. még valami. A szemüveg .... A legnagyobb tömegben is megismernélek benneteket szemcsi nélkül is. :) :) És biztosan vagyunk ezzel még így nagyon sokan. No de majdcsak lekerül az is. :) További sok sikert nektek srácok. Jó az amit csináltok.
Pamkutyával nőttem fel, elképesztő hogy a csatorna mi mindenen átment. És amellett hogy mindig maradon hű nézőtök, sok sikert kívánok nektek a továbbiakban is. :)
Szerintem nagyon jól döntötteket . Ès nagyon örülök hogy ilyen jó videósok vagytok . Szerintem szemüvegbe menők vagytok . Márkè inkább ilyen rendőr szemüveg . Norbiè meg szerintem túrás . De szerintem a ti èletek ès ti döntottök
Nekem mindig is Béla és Pisti lesztek! ❤️❤️Grt 1k-hoz! Hát mar észre vettem a régebbi Videotokon több a nézettség mint a mostani Videotokon! Valamit csináljátok ez ellen fiúk!
Szia Norbi es Mark ! Ti vagytok szamomra a legjobb videosok !❤️ Es mar tobb mint 2 eve iratkoztam fel a csatorna , es ha a videoitokat nezem mindik jokat kacagok ❤️
Amikor még régen fürdés közben a Dark Horse paródiát énekeltem😂❤Nagyon nagyon gratulálok mégegyszer és hát ez valami brutál hogy tellik az idő😅 Hiányzik nagyon az a jó kis kabát😂 és hát a régebbi nézőknek biztos hogy Béla és Pista maradtok
Ez a legjobb döntés, végre lehet rólatok normális néven beszélni, ha bárki érdeklődik streamen, borzasztó volt! 🤣❤
Nem tudtam, hogy még neked is ennyire borzasztó ez 😂😂😂
PAM KUTYA
@@PamKutya imádlak titeket!
Nyugi én is
@@olivermolnaryt7766 először is mi az a +100 chreen
Eddig kiváltságosnak éreztem magam, hogy tudtam az igazi neveteket. Most, hogy mindenki tudja, így már nem izgi, szóval innentől nekem Eugén és Arisztid lesztek. Majd megbeszéljük, hogy melyikőtök melyik lesz. Addig pedig gratulálok az 1.000.000-hoz! 😎
@bendi 312 Simonffy Péter egy híres ember nem csak egy sima néző
@bendi 312 nézz rá a videóira, érdemes :)
Komolyan ez miatt erezted magad kivaltsagosnak? Fasza.. csak igy rovabb :)
pumo ugato r/whooosh
@@folia83 heje sírás$t.
Sziasztok. Remélem el olvassátok ezt. Én vagyok az aki az Asia Centerben éppen ettetek kértem képet csak nem lehetett mert nem volt nem rajtatok a szemüveg ezért inkább autogrammot kértem és imádlak titeket❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@Márton Sekeres És azzal megsértené a magánéletüket
Mennyi "M" betűs ember egy helyen 🥴😵🤣
@Márton Sekeres es ha talaltal roluk akk faszert kerdezgeted hulyegyerek
Én is imàdom öket ♥️🙂
Énis talalkoztam veluk az Asia Centerben szemuveg nelkul
Az arconkoplek az vagy 2 honapig szolt folyamatosan a hifibol! :D Iszonyat nagy pacsi nektek skacok, minden teren GG!
BTURBO is nézi... Király
Norbi szia hát te is meg itt vagy :D
Arcade a srác neve
bréturó
Én nem ismerem BTURBO t de 400k sub az nem rossz
Nekem mindig is a BÉLA és PISTA név a szívemben marad örökre!🔐❤️❤️❤️🔐
Edit: Nagyon gratulálok az 1.000.000-hoz. Ti vagytok a legjobbak!🔐❤️❤️❤️🔐
Köszönjük, ezt is megértjük :)
@Catlette pjmasks mirő beszész
@@PamKutya igaza van ! Nekem is ugyan az a gondolatom :)
ahygad békén
köszke a nevemet nemkell mindenhol leírni😂😂😂😂
Szia Norbi és Márk!
ohhhh 138
Xd
Szia Turbo! :)
:)))
Ajj ne már meg nézem a videót es nem tudtam a nevüket! 😂Vegulis nem kene néznem a kommenteket😂😂
Fiuk, kicsit későn de granulálok utólag is a CZcams díjhoz. Én már várom hogy Warner tesók átadják a terepet nektek. Érdekes lenne egy jó kis Osbáth Bros. filmre beülni a haverokkal.
1 milla ✔
Nevek ✔
SZEMÜVEG OFF✔️❤
2019,Osbáth Brothers Studios.All rights reserved.
43 LIKE? WHAT THE ACTUAL... KÖSZI MINDENKINEK!
@@tamasdupcsak2989 hUHA MEGY A SOK LIKE
@@tamasdupcsak2989 miiiilyen 43 dikaaaaaaaaaz, 208 :D
@@GtvCsatorna Tudom,csak amikor írtam a választ,akkor még csak 43-volt xdd
394 like
A Pistát és a Bélát soha nem fogom elfelejteni!!❤❤
Grat az 1 millához!!!
Hé, te!
*_Legyen szép napod_* ❤️
Egy kicsit fura ezt Big Smoke szájából hallani 😄😄
Ahhh shit.... here we go again -_-
@@SchPal *_YOU PICKED THE WRONG HOUSE FOOL_*
@@aimqa *_OHHHHH MY DOOOOG_* Whassup?
@@richardatkari5602 Oh shit... Here we go again. 😕
Amikor kiderül, hogy Pista Márk, és akire először gondolok: Nagy Márk.
AMÍG A FÖLD KEREK, MÁRKER LESZEK!
BEXIIIIII ❤❤
Nekem is! #Márker #Márkxi #Berk #Bexi #FogdbeAszád #Körte #Madzag❤
Megtaláltam a lelkitársam😄😄
Ahh igen velem is ez volt... Hat hónapja vagy nem tudom mikorxd😂😂😂
Jééé egy márker xD
2010-2019: Béla és Pista.
2019.09.27- végig: Norbi és Márk.
2010-ig Norbi és Márk.
...
@@Richard_Neubauten wtf
@@gujuvaradi8800 úgy érti hogy a csatorna előtt nem használtak álnevet.
xdd
@@Richard_Neubauten az igaz.
Ezt már pam nem élhette meg.😭😭😢
Gratulálok!
Phúúú... De hülyevagyok. De mikor halt meg szegénykém?
@@petrahuszar9191 Instagramon kiraktak ezzel kapcsolatban egy posztot... Azóta fentről nézi ezt a gyönyörű tájat itten 😓😓
Ezt én sem tudtam, de sajnos várható volt, hogy idővel bekövetkezik.
Gyakorlatilag már majd 10 éve szerepelt a CZcamson, 15 évnél többet pedig kevés kutya él meg.
Gondolom nekik is nehéz beszélni róla, azért nem is mondták itt CZcamson.
Dorci Mészáros igen mar regebben!
@Dorci Mészáros Már kur@ régen
Szívből Gratulálok,Srácok!🥳🎉🍾🥂👏 További sok sikert a videózáshoz!❤🥰😍😘🤗💝💌
Milyen fura belegondolni, hogy anno amikor Pista funból fel rakta Památ biztosan nem gondolta volna hogy végül 1 millió ember fogjw követni őket. És ezzel mennsi mindent értetek el, és mennyi kalandor éltetek át. Nagyszerű történet, szép munka srácok!
Olyan jó lenne ha minden testvér így kijönne egymással ! Grat!
Igen
Igazad van!😀
Háááát... Ja
᜵᜵᜵🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
Csodaszep a díjatok! Gratulalok, megerdemlitek!
En komolyan azt hittem a Pista-Bela az igazi nevetek es mindig csodalkoztam is rajta...A Norbi es a Mark nagyon illik hozzatok, szuper h elarultatok! Mindig remelem h meglatlak titeket vmikor az utcan. :)
Legyen sok utazos video!
Nyelvtanból hányast kaptál?
@@laszlokurdi7774 Angól billentyűről hallottál?
@@kriwdi193 hagyjad hulye
@László Kurdi te hányast 1-est
Köszönöm az eddigi munkátokat, jó élmény nézni amit csináltok. Gratulálok az évfordulóhoz még 2x ennyit kívánok :) ja és feliratkozókból is.
Örülök nektek, fiúk, csak így tovább! Tökre szuper érzés látni, hogy megvan a jutalma a sok munkának. Hajrá!
2 év múlva: Lakcímünk és 10 millió feliratkozó
Limited #nerdhubrap
Ja
XDD
#xd
No no szemüveg
Norbi és Márk, jó érzés tudni az igazi neveteket, így még közvetlenebbek vagytok, még emberibbnek tűntök. :) Az én szememben mindig is szerény és kedves srácok voltatok, megdolgoztatok a nézettségért és a feliratkozókért, nem érdektelen a tartalom amit csináltok, szóval nagyon megérdemlitek az egymilliót. Csak így tovább, és még sok-sok feliratkozót kívánok nektek. :D
:(
Lili Könyves ügyes Audi
Nagyon szép kifejezés.😊
annyira de annyira tetszik ez az arany tábla amit kaptatok vagy kép de nagyon szép bárcsak lenne nekem is ilyen képem,nekem ti vagytok a legjobb videósom.,
Imádlak ígyis titeket Márk és Norbi!😁😁😊❤️ Remélem élőben végre egy találkozón belül talizhatok veletek! 🥳
Mindenki: "A szemüveg nem jó álca"
Superman: "Fogd meg a söröm..."
😂😂😂😂😂😂😂😂😂👌
Like
B. pP.
Lol angolul sokkal jobban hangzik
Egyetértek
*>> Lehetne az, hogy megcsináltok egy zenét és azt ki parodizáljátok! :D
XD
Nem is rossz ötlet!
XD
@Király Baluka úgy írtam hogy az elejére egy csillag és a végére is egy csillag
*Ilyet* *én* *is* *tudok*
Nagyon szeretlek titeket! Nagyon remelem hogy majd itt nalunk is lesz kozonsegtalalkozo!!!!!!!!!❤❤❤💙💙 Sok sikert most 2020-ban is mindenhez!!!!
Srácok király amit elértetek szuperek vagytok.Kiváncsi lennék egy pamkutya filmre amiben szuper mukik vagytok vagy valami ilyesmi elvégre szuperhős mánia söpör végig a világon na mind egy csak egy ötlet volt.
Márk-Pista
Norbert-Béla
IMÁDOM❤️❤️❤️❤️❤️😉😉😉😉😉
Köszönöm nem kell végig néznem így spóroltam időt köszi :D :D :D :D
@@Peter-ue4ui azért nyugodtan végignézheted. Megérdemlik a srácok, ez is minőségi videó. :)
Amúgy nem tudtam honnan de én tudtam😂
Én tudtam hogy Pista=Márk
Nagyon jók vagytok imádlak titeket
Emlékszem a Wake me up! paródiátoknál, mikor Norbi, fejest ugrottál a medencébe, és kicsit lejött a kabátod kapucnia, mindig mutogattam az osztálytársaimnak, hogy "Úú nézzétek, ott Bélának látszódik kicsit a haja, huú!". Vagy van fent a yt-on egy videó rólatok (egy interjú) azt ha 20× nem néztem meg, akkor egyszer sem...😂😂 nekünk viszont hatalmas megtiszteltetés, hogy végre felvállaljátok magatokat, és őszinték vagytok velünk!
Köszönjük Pamkutya!❤❤❤
Ugyanez😂
ztrewsaycvlkolp?😬😁😁😁😃😃😃😊😊😊😊😇👍👍👍👍👍😿👗🐱🐥🐣🦄🐞🐇🐁🌸🌷🌹🌺💐🍩🍿🏆🏆🎧🎧🏓🎬🎮🎳🎰👾🎢🎡🚢🏟🖥💻📲📀🎀📍
Jók vagytok srácok! Soha ne hagyjátok abba videózást! Megérdemlitek a díjat! Csak az új neveket lesz nehéz megszokni...:)
Az volt a legjobb döntés, hogy ti ketten ezeket az irtó jó videókat bevállaltátok!
A szemüveg nektek olyan mint Radicsnak a maszk
tesó, radics már levette a maszkot a pankrációs vidiben.
Hát nem éppen.. a szemüveg nem takar annyit mint egy maszk
Matyas Karikás te is láttad!?😀
@@sultanred77 persze, nézem minden videóját.
Golden Wolf csak o mar mutogatja
Én már eleve tudtam az igazi neveteket, de a bátyám nem, és mikor elmondtam neki a neveiteket, egy világ tört össze benne, mert azt hitte, hogy a Béla és a Pista az igazi nevetek.🤣🤣🤣 Egyébként szívből gratulálok, és a CZcams díj tényleg eszméketlen menő!!!🤯😱😱👍🏻👍🏻👍🏻Mégegyszer gratulálok!!❤️❤️❤️
Én is tudtam de nem tudom honnan
@@n.aletta06 Talán innen czcams.com/video/47VzWRo-yMQ/video.html
@@n.aletta06 hazudsz!
Hinnan tudtad?
@BTEAM Songs honnan tudod ilyen biztosra, hogy @Kit érdekel hazudik??
Nekem nagyon tetszik az hogy ilyen sokáig folytattáktok a munkásságotokat, persze a videótok is nagyon tetszik.
Szerintem a neveitek nagyon passzol hozzátok.
Ja és a kedvenc videóm tőletek, a Despacito paródia.
Sok sikert a jövőhöz!
Par nappal ezelott akadtam a videojaitokra es azota falom oket..Tunderi aranyosak vagytok es nagyon koszonom a rengeteg megosztott elmenyt .
Béla: elkezd beszélni
Reverb: I'm about to end this man's whole career
Valamiért én visszhangosabb vagyok 😂😂
Emlékszem, amikor Pam kutyus bemutatásával kezdtékek a videózást. A régi szép idők 😍
Pama most az égböl nézi eszt a gyönyörű tájat...
Szegény Pama, hiányzik...❤
Hiányzik Pam…🥺😔😔
Mindenki regisztráljon be mégegy fiókkal és meglesz a 2 millió😁
Stonks
Dancsó copy XD
@@spencerx4450 ja
eskü
Egyből amúgy már csak kb 999 900 embernek kell látnia
Csináljatok Arconköplek 2019 edition azaz remake-et
Ennyi ember szeretné
I
V
hát nem sok .
53xdd
Nem sok
115
119
"Azért hordjuk a szemüveget, hogy az utcán ne ismerjenek meg" - és nyáron mit csináltok? Direkt nem vesztek napszemüveget? :)
Masikat vesznek
Gondolom van külön "videó" szemüveg és van amiben az utcára mennek
amugy tenyleg nem vesznek. 2 evvel ezelott a westendben, akkor vettek fel, mikor mar kepet kertem toluk
arnyszelo adom
Nyomj a több re!!!
Nem tudom ki vagy de váljon minden állmod valóra
😊
Köszönöm a liket
Köszönöm 😄😄
Köszi! Nem tudom ki vagy de neked is!(kivéve ha az világ uralom és hasonlók...)
Nekem a galaxisunk elpusztítása az álmom, de azért kösz!
Eszelősek vagytok fiúk! Le a kalappal előttetek! Már alig várom hogy jöjjenek kifele az új videóitok! Sose adjátok fel, mert nagyon szeretlek titeket! Ti vagytok a legjobbak!
Nekem tik vagytok a kedvenceim örökre.Mindeggyik videótokat minimum 27x néztem meg.
Jah és ami nagyon tetszik bennetek az hogy ti tudjátok azt hogy kik vagytok,és nem száltatok el a hírnév miatt..Tik mindog azok lesztek ,az a kedves Béla aki szépen énekel, és a Pisti aki mesterien Rappel❤️
Nemsemmi , mi dolgokon mentetek keresztül , és megérdemlitek ! Várjuk az újabb és újabb tartalmakat !
PamKutya : elmondják az igazi nevüket
*9 évesek özönlenek a Facebookra*
Løgan ツ veled az élen
NEMAZAFIJU Amúgy meg igen! Pont az ilyen kommentelők szokták ezt csinálni...
@@DupyX lol:)
Azt sose mondta hogy ő nem fogja ezt csinálni.
@Sweet Johnson végre valaki aki észreveszi hogy ez egy vicc... 😂😂 Köszönöm! 🙏😊
Sziasztok! A lányomnak, Kincsőnek az a kérése, hogy csináljatok egy bicikliversenyes dalt is. Nagyon szépen kéri. Reméljük tetszik az ötlet nektek is.
"Nagy rajongotok vagyok!" - Kincső (9 éves)
El sem tudtam képzelni, hogy ti testvérek vagytok! Nagyon jól megjátszottátok az utálatot! Hát nem gondoltam volna, hogy ezek a neveitek. Nekem föleg a dalos paródiák tetszettek. Nem nehéz kitalálni, hogy ki az idősebb. Szerintem ez egy nagyon nagy lépés, tekintve, hogy 9 évet az álneveitekkel töltöttetek. Most már nyugodtabbak lehettek egy kicsvel, főleg, hogy már a saját neveiteken szólíthatjátok egymást. Jó, gondolom amikor nem videóztok, akkor is azokat használjátok.
Sziasztok srácok! Már megtörtént de akkor mégegyszer nagyon nagyon gratulálok nektek az egymillióhoz! Ti vagytok azok, akik igazán megérdemeltétek. Az elmúlt 3 évben MINDEGYIK videótokat láttam. :) És srácok, ne vegyétek le a szemüveget. Mégpedig azért ne, mert most mindenki azt akarja, de ha már levettétek, mindenki rájön, hogy nem is olyan izgalmas, ezért lehet, hogy tovább nem is követnek majd titeket, nem várják, hogy levegyétek a szemüveget. Én nem is szeretném. Ti igy vagyok jók! :)
Én azt se tudtam hogy állnév😧😂
xxfalcon01xx xx nyugi én se gondoltam volna!😁:O
És Pam? Ő talán Bodri kutya?
Én sem
Voltak lebuktató videód úgyhogy én tudtam
@@robertsores4950 meghalt szegény és ő eddig is pam volt
Nagyon örülök, hogy új dolgokba is belevágtok, én mindenben támogatlak titeket, mert ahogyan ismerlek mindkettőtöket, ezt is eszméletlen jól fogjátok megvalósítani.😍😍💖
Like aki lement a kommentekbe, hogy megnézze, valaki leírta-e az igazi nevüket.
Ui: ARANYBULLA😎👌
Nicee
Az aranybula
Mellette lakunk majdnem xd
Jeah!
Jaja
Olyan kár, hogy Pam már nem lehetett itt. 😢
De gratulálok az 1 000 000- hoz!!!❤❤❤
Tényleg nagyon kár hogy pama elhunyt:-(
Rettentően tiszteletre méltó a munkásságotok és megérdemeltek minden egyes feliratkozót! Nagyon gratulálok az 1 millióhoz!!!!
Sziasztok én lassan 7,5 éve követlek titeket és azért nagyon szetetem a munkásságotokat mert nem vagy nagyon ritkán káromkodtok és engem már nagyin idegesít az, hogy szinte midenki a b+ szó hasnálja kötőszónak és ez egy hatalmas pozitívum, hogy valakik még ismeruk az emberséges nyelvet gratulálok az 1.000.000 feliratkozóhoz csak így tovább
Annyira örülök hogy egy kicsit megint mutattatok magatokbol valamit ez szerintem tök jó. Nagyon várom az új videókat, és zenéket. Sziasztok Norbi és Márk ☺️☺️☺️
Sajnállom hogy pam ezt nem élte át😢😢😭😭
Minden esetre nagyon ügyesek vagytok!
Köszönnyük hogy itt vagytok❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Pam meghalt???
Ja 😭
@@ph0ennix_ aham...💔
@@ph0ennix_ igen meghalt😥😢
@@ph0ennix_ honnan tudjátok??
Gratulálok az 1millios feliratkozóra
Most 10millioig meg se álljatok 😎
Az lenne a durva hogy nagyon nagyon sok kulfoldi is feliratkozna de mondjuk jo lenne
Annyi magyar nincs is 😂
Azt nehez lesz.
10 év múlva meglesz
100.000 feliratkozónál ezüst
1M feliratkozónál arany színű a díj!
Gratulálok nektek!
Gratulálok az 1 millió feliratkozóhoz!! Megérdemlitek!😊
Gratulálok nektek hogy elértétek az 1000000 felíratkozohoz!
Majd lesz olyan videó ahol reagáltok az 1. videótokra?
8:15 Akkor ezt hivatalosan is elnevezhetjük Superman effektusnak? 😃😂😂
Gratulálok nektek, csak így tovább!! 😀😀😀
Gratulálok az 1 milliós CZcams díjhoz!🤩😊
Gratula fiúk az egy millához. :) Illetve üdv Norbi és Márk. Ez még kicsit szokatlan... :) Am.. még valami. A szemüveg .... A legnagyobb tömegben is megismernélek benneteket szemcsi nélkül is. :) :) És biztosan vagyunk ezzel még így nagyon sokan. No de majdcsak lekerül az is. :) További sok sikert nektek srácok. Jó az amit csináltok.
"A movie by the Osbáth Brothers"... :O
Ez jó gondolat de az enyém olyan hogy osbáth bro s
Ez is jó
:c
Te meg tanulj meg magyarul
csak aztán nehogy átoperálás legyen belőle :D
Mr.CZcams aláìrt egy papìrt nektek. ( A règebbi nèzők biztos èrtik )
Freddy d
Kawu la hdesra asztzu
Jaja Régi szép idők...
Régi szép idők
XD
Gratulálok fiuk sok sikert kívánok!!! MEG ÉRDELTÉTEK!!!! IMDLAK TITEKET
Gratulálok az 1milla sub hoz és boldog születés napot kívánok a csatinak 🎂🎂🎂
Megegyszer gratulalok az 1 milliohoz!🥂🥂🍾🍾
Gratula srácok így hat hónap után is...🤘
És további sok sikert😂
7:30 Titeket könnyen fellehet ismerni bárhol🤣 Egyszer már láttalak titeket Budapesten de nem mentem oda..(pedig oda szerettem volna menni🤣)
Gratulálok neketek az 1milka feliratkozó ért🥳
Pamkutyával nőttem fel, elképesztő hogy a csatorna mi mindenen átment. És amellett hogy mindig maradon hű nézőtök, sok sikert kívánok nektek a továbbiakban is. :)
Gratulálok! 👏
Véleményem szerint, Dancsót le fogjátok előzni!🙂
Sziasztok, Norbi és Márk remélem a jövőben sem fogjátok abba hagyni a videózást csak így tovább itt leszek a feliratkozóitok között!! :)
Gratulálok srácok :D Csak így tovább !
Gratulálok ^^ Megérdemlitek. Rengeteget dolgoztatok azért hogy eljussatok idáig. Le a kalappal előttetek :D
Sziaaaaa~ :3
@@mesifail4935 Szia :D
És le a szemüveggel :)
Azt olvastam a dolgoztatok helyett, hogy dolgozatok😁 Lehet a mai metek dogától van. Nem ártana így 12évesen megtanulnom normálisan olvasni!😁🤣🙂
@@zoejonas2432 Tuti hogy a matek dogától van :D
Egy barátom elkezdte ordibálni órán pár napja amikor a tanár a fizetésről beszélt hogy: Pénzből itt nincs hiány ha te szegény vagy nem az én hibám 🤣🤣
Xddd😂😂
Xd
Hát nagyon intelligens viselkedés :) két pofon járna a barátodnak
😂😂
és a tanár mit szólt?😂😂😂😂😂😂😂
Nagyon szeretem a videótokat
Ti vagytok a leg jobbak
Nobert és Márk 👍
Nagyon királyak vagytok. Gratulálok az egymilloó feliratkozóhoz
Megérdemlitek! Csak így tovább! A kövi cél legyen a 2.000.000
Köszönjük hogy ilyen sok idelye feldobjátok napjainkat. És gratulálok az 1M-hoz
hajrá a mozifilmhez!!!:))
és LEGYŐZTÉTEK DANCSÓT!!!
Mostmár ők a CSAK magyar nyelvű magyar legjobb csatorna!
( a legtöbb feliratkozójú vamosart)
Amúgy dancsónak előbb lett meg
@@matefodor6735 Mi? Az egymillió?
Igen mert dancsónak decemberben lett meg több mint egy éve a pamkutyának pedig tíz hónapja az élő adásban
Nagyon királyak vagytok remélem hogy a 2 millio is meg lesz ezért legyetek ugyan olyanok mint most legyen és nagyon királyak vagytok
Én már tudtam a neveteket, de örülök, hogy elmondtátok. Grat! 🙂🙂
Énis tudtam :)
Nagyon Gratulálok nekem is a szívemben BÉLA ÉS PISTA maradtok💘💘❤❤❤❤❤❤
Nagyon gratulálok! És sok szerencsét!
Szerintem nagyon jól döntötteket . Ès nagyon örülök hogy ilyen jó videósok vagytok . Szerintem szemüvegbe menők vagytok . Márkè inkább ilyen rendőr szemüveg . Norbiè meg szerintem túrás . De szerintem a ti èletek ès ti döntottök
Gratulálok:) Minden elismerésem. Következő parodiarol van valami hír?
“Pista és Béla” gratulálok az 1.000.000 feliratkozóhoz ez tényleg egy elképesztő szám és szerintem kiérdemeltétek!
Ti vagytok a legjobb videòsok.😍
Nekem mindig is Béla és Pisti lesztek! ❤️❤️Grt 1k-hoz!
Hát mar észre vettem a régebbi Videotokon több a nézettség mint a mostani Videotokon! Valamit csináljátok ez ellen fiúk!
Gratulálok nektek az 1 millio feliratkozohoz❤😁
Ki emlékszik a kezdetekre? 🤧 Egyébként pont a szülinapomon raktátok fel 😀
Boldog szülinapot ! ( utólag is )
@@goodboy619 köszi! :3
Boldog szülit c:
Boldog szülinapot🍰🎂🎂🎂🥧
Szia Norbi es Mark !
Ti vagytok szamomra a legjobb videosok !❤️
Es mar tobb mint 2 eve iratkoztam fel a csatorna , es ha a videoitokat nezem mindik jokat kacagok ❤️
Sziasztok srácok!
Van egy kaland ötlettem.
El jöhettek svájcba!
Egy nagyon szép ország!
3 év és meglesz a 2 milló!
Sok sikert továbra is!
Magyarország legjobb youtube videósai!
Szívből gratulálok srácok!
RIP Pama
Ezt nem értem
Ezt már ne háborgassuk szerintem😞
@@odettsas8531 Mit?
@@medveatya1546 meghalt pam a kutya
Ugye nem ...? Pama ugye nem . Nem lehet. nem
Like aki itt van azután miután Norbi levette a szemüveget
Amikor még régen fürdés közben a Dark Horse paródiát énekeltem😂❤Nagyon nagyon gratulálok mégegyszer és hát ez valami brutál hogy tellik az idő😅
Hiányzik nagyon az a jó kis kabát😂 és hát a régebbi nézőknek biztos hogy Béla és Pista maradtok