"Reálpolitikai maszatolásokba nem megyünk bele!" | A freeSzFE Egyesület jelene és jövője
Vložit
- čas přidán 10. 03. 2021
- A freeSzFE Egyesületet működtető Várkonyi Zoltán Alapítvány pályázatot nyújtott be a VII. kerületi önkormányzat számára a Damjanich utca 4. szám alatt található ingatlan hasznosítására. A pályázatot megnyerték, épp csak beköltöztek, máris visszaadták az épületet, mert a Molnár Antal Zeneiskola közleményt adott ki, amelyben csalódottságukat fejezték ki, hiszen 2019-ben az önkormányzati vezetés nekik ígérte az épületet.
Többek között ennek a nagy hullámokat vert ki- és beköltözésnek a hátterét és menetét is tisztázzuk Németh Gábor egyetemi oktatóval és Antal Bálint V. éves rendezőszakos hallgatóval. Beszélgetőpartnereink elmondják az egyesület hitvallását, az oktatásban és a műhelymunkában rejlő lehetőségeket, valamint reagálnak az SzFA-n belüli aktuális történésekre is.
"Minden kezdet merész!" - az egykori Ódry Színpad mottója.
Tetszett az adás? Akkor szállj be a finanszírozásunkba, legyél patronálónk, és férj hozzá az extra tartalmakhoz is! / partizanpolitika
Egyszeri, vagy rendszeres banki átutalásos támogatással is segítheted a finanszírozásunkat!
Számlaszám (Partizán Alapítvány): 16200106-11669030
Közlemény: Támogatás
Külföldről: IBAN: HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000 BIC/SWIFT kód: HBWEHUHB
Ha azonnal értesülnél a legfrissebb videóinkról, iratkozz fel a csatornánkra CZcams-on: bit.ly/35qa5gT
Nem tudod nézni? Most már hallgathatod is: open.spotify.com/show/18YmaCQ...
Kövess minket Instán! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz: / partizantarsalgo
Jo latni ilyen korrekt, higgadt, okos embereket, akik tudjak, hogy mibe nem szabad belelepni, es mi az, ami, aki mellett ki kell allni. Minden tiszteletem a csapate! FreeSZFE!
@@maxvalbircahang Soros mögött meg a szabadköművesek állnak, azok mögött meg a gyíkemberek? Nem?
@@maxvalbircahang de miért kell fellépni ellenük??....ez az állandó harci készenlét...már belehülyülnek itt az emberek ebbe a nagy ellenségeskedésbe...ki se látnak belőle..de főleg a lényeget nem látják....pont erre játszik rá a rendszer....arra a nagy tömegre, aki még manipulálható.....("kenyeret és cirkuszt a népnek!")....mindegy mivel..csak eltereljék az emberek figyelmét a lényegről...elsősorban saját magukról...hogy megismerjék magukat...végre elinduljanak a tudatosodás útján....mert, amint ez megtörténik többé nem lehet hülyíteni...és vége a rendszer hatalmának....
@@maxvalbircahang
Hűha!
1 BircaHang képviseli a társadalmi felelősséget?
🤔
Sokatmondó ez a szimbólum!
😂🤣
@@maxvalbircahang Kultúrharc. A fidesz a politikai ellenfelek bölcsőjének tekinti az egyetemeket ami ideológiáját be kell darálni és kicserélni sajáttal. Legalább ebben nem menne a maszatolás és egyszer kiállni a hányingert keltő cselekedetekért. Nem. Helyette sorosozás, hihetetlen.
Ezt hívják erkölcsnek. Kár, hogy ilyen kevesen ismerik fel. Oly annyira, hogy gyakorlatilag tényleg partizán szerepbe szorult.
@@maxvalbircahang elég antagonisztikusra sikeredett ez a kifejezés...."elnyomók erkölcse"....
@@maxvalbircahang “Az elnyomó személy (suppressive person - SP) olyan személy, aki arra törekszik, hogy elnyomja a környezetében lévő többi embert. Az elnyomó személy meghiúsít vagy lepocskondiáz minden olyan erőfeszítést, amely arra irányul, hogy valakinek segítsenek, és különösképpen vadul megtorpedóz mindent, ami arra szolgál, hogy az emberi lényeket erősebbé vagy intelligensebbé tegye. Egy ilyen személy számára minden más lény ellenség - ellenség, akit titokban vagy nyíltan el kell pusztítani. Az a rögeszméje, hogy maga a túlélés „mások visszafogásán” és „az emberek tudatlanságban tartásán” múlik. Ha bárki azt ígérné, hogy másokat erősebbé vagy okosabbá tesz, az elnyomó személy számára ez hatalmas kínokat jelentene.
Emiatt az elnyomó személy arra törekszik, hogy felbolygassa, folyamatosan aláássa, rossz hírbe hozza és befeketítse a jobbító tevékenységeket és csoportokat.”
…ha ebben találsz valamit, ami erkölcsösnek számít, akkor jelezd….lehet elkerülte a figyelmemet….
@@maxvalbircahang akkor helyettesítsd be a rendszer szót a személy helyére.....a lényegen nem változtat.....
Minden tiszteletem ezé a csapaté. Megmutatták, hogyan kell beleállni a hatalommal szemben egy konfliktusba annak tudatában, hogy a másik oldal nyilvánvalóan meg kívánja őket semmisíteni.
:) :) még most sem értik, hogy a politikai sakktáblán, ők voltak a gyalogok! :) :) :)
@@maxvalbircahang
Az élet utat talál magának!
😁
@@maxvalbircahang
A mentálisan egészséges élet az igazi élet!
A bégetés nem ezek közé tartozik...
😉
@@maxvalbircahang
A bégetés nemcsak az igazi életethez, hanem az igazsághoz sem tartozhat, mivel bégetés.
😊
Korrekt! Álljatok ki magatokért a politika ellenében! Drukkolok nektek! Kitartást kívánok! 👏
Hali! Jól sejtem, hogy felújítás alatt van a másik stúdió? A napokban ebben a környezetben volt Marci a megszokott nagy stúdió tér helyett. Pedig ott is tartott már ilyen online beszélgetéseket. 🧐😁
Szia. Jo tema balasztas.
Hazudnak. 2017-es közgyűlési határozat rendelkezik a zeneiskola ügyében!
FreeSZFE: czcams.com/video/TnxBUHmCo7E/video.html
(Ne etessétek a trollt! Egyértelmű, hogy paranoid beteg ember, aki hülyeségeket hord össze.)
Elefántcsont toronyból elmélkedni a dögkút felett/ 10. felvonás...
mi a baj paul harrell youtube csatornájával? Hogyan keveredtél ide? Mesélj, ki vagy te? Mivel foglalkozol?
@@sercso az vagyok aki szerint, ha valakit nyakig a szarba taposnak fölösleges önérzetesen azon filozofálni, hogy messze e még az alja...
@@robertferenczi2300
Érdekesen működhet egy elme, ha vonzódik a kellemetlen szagokat kibocsájtó dolgokhoz:...dög...szar...
Lehet, hogy élvezi?
🤔
@@takel1707 inkább mondanám undornak ;) furcsa, hogy neked valamiért a vonzalom merült fel elsőként :D
@@robertferenczi2300
Aki valamit használ, az nem undorodik tőle.
😉
Mély lehet ennek a pszichológiai "kútja"...
😊
Azért érdekes a történet háttere is. A FreeSzfe megkereste az önkormányzatokat.
Hírtelen a VII. kerületben véletlenül pont volt egy kiadható épület. Hírtelen kiírásra került egy soha, senki nem látott pályázat, amit megpályáztak egyedüliként, beígérve Np-nek fűt-fát-bokrot (2 millió/hó bérleti díjat). Hogy-hogynem, megnyerték a pályázatot! Nem is értem hogyan.
A kerületi közfelháborodás még nem volt elég NP-nek, és a bérleti díjat megharmadolta. A felháborodás olyan nyilvánosságot kapott, hogy maga Gyurcsány utasította NP-ét, hogy vegyen vissza.
Itt találod a soha senki által nem látott nyilvános pályázatot:
erzsebetvaros(pont)hu/nyilvanossag/hirdetotabla/hirdetmenyek/palyazati-felhivas-damjanich-utca-4
A hirtelen felbukkanó épület másfél éve üresen állt, különböző cikkekben lehetett vele korábban találkozni, még egy dokumentumfilm is van róla az interneten.
De persze könnyebb letudni mindent egy ízes Gyurcsányozással...Aki nyilván csak a megfelelő alkalomra várt, hogy valami aljas tervet végrehajtson iskolás gyerekeken.
Valahogy olyan sajnálatraméltó ez a konteó...
Vajon mi zajlik le egy elmében, mikor megszüli?
🤔
@@takel1707 NEM DERÜL KI! 🥴🤣
@@lajosnagyhazi484 Ezt ma már mindenki láthatja, csak az önkormányzat weboldalára ez a pályázat akkor került fel, miután aláírták a bérleti szerződést!
De unalmas ez :(
Nézd a Tom és Jerry-t. Sokkal izgalmasabb.