Newsweek: Zelenszkij belesétált Putyin csapdájába a kurszki betörés hazárdjátékával?

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 10. 09. 2024
  • Exkluzív tartalmakért kérjük csatlakozzon a Hetek Podcast Támogatói Körhöz
    / @hetek
    Ukrajna azért kezdett katonai műveleteket Oroszország területén, mert így akarják tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az orosz vezetést, ezt állítja Zelenszkij elnök befolyásos tanácsadója, Mihajlo Podoljak, aki szerint Ukrajnának nem célja Kurszk elfoglalása, de jelentős taktikai vereségeket kell okozniuk ahhoz Moszkvának, hogy Putyint rákényszeríthessék az ukrán feltételek alapján a tárgyalásokra. Más ukrán vezetők korábban arról beszéltek: a hadjárat fő célja az, hogy orosz erőket vonjanak el a Donbaszból és megnehezítsék az orosz haderő logisztikai utánpótlását.
    De vajon az augusztus eleje óta zajló látványos ukrán betörés, amelynek során mintegy ezer négyzetkilométeres területet és több tucat orosz települést foglaltak el a kijevi elitalakulatok, köztük egy kisvárost is, zavarba ejtő, kínos kudarc Moszkva számára, vagy ellenkezőleg, az ukrán politikai és katonai vezetés készségesen belesétált Putyin csapdájába? Ezt a kérdést vizsgálja meg az amerikai Newsweek elemzése, amely idézi Donald Trump volt amerikai elnököt, aki figyelemeztette Zelenszkijt, miszerint olyan ellenféllel állnak szembe, amely a kezdeti kudarcok ellenére megsemmisítő vereséget mért Napóleon és Hitler hadseregeire egyaránt.
    Adásunkban a Newsweek cikkét szemlézzük: www.newsweek.c...
    Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket. wg.hetek.hu/fo...
    Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait. invite.viber.c...
    Kövess bennünket:
    Facebookon: / hetek
    Instagramon: / hetek.hu
    és online is: www.hetek.hu

Komentáře • 554

  • @jeronimo5619
    @jeronimo5619 Před 25 dny +164

    Ukrànok Orosz területen ünnepeltetik magukat a Nyugattal közben az Oroszok elfoglalják a Dombást.

  • @katalinlenky3322
    @katalinlenky3322 Před 25 dny +278

    Dehát az oroszok már az elején is tárgyalni akartak! Az ukránok és az EU volt az, aki erről hallani sem akart!

    • @lorantszathmari5181
      @lorantszathmari5181 Před 25 dny +1

      Persze, mert meglepetésre megállította őket az ukrán hadsereg és időt akartak nyerni.Az agresszor területeket megszálló hatalomnak soha nem érdeke a gyors béke.Ha a szomszédod agyonveri félig a férjedet, beköltözik a lakásodba, de a gyerekeid visszapofozzák az előszobába te miről tárgyalnál vele?Innentől nem verekszetek de övé a fél lakás?

    • @sandorkovacs859
      @sandorkovacs859 Před 25 dny +1

      Persze az ostoba fideszbirka szerint az EU. meg az USA tört be az ukránokhoz és mészárolt le százezreket... Putyinnak ehhez semmi köze....
      Komolyan mondom annyira ostoba a fideszbirka, hogy az már a lehetetlen szintet is magasan átugorja!!!!

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 Před 25 dny

      @@lorantszathmari5181
      Igen.

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 Před 25 dny +10

      @@sandorkovacs859
      Kovás Sándor! Te állat vagy? Igen? Nagyon birkázol! Hagyd szépen abba!

    • @GaborFarago-fp1ns
      @GaborFarago-fp1ns Před 25 dny +9

      Így van,❤

  • @Gabor-ht4ur
    @Gabor-ht4ur Před 25 dny +173

    Ukrajna abban a pillanattban, amikor bele ment ebbe a proxi háborúba, megsemmisült!

    • @omerta0863
      @omerta0863 Před 25 dny +14

      Jaja 😂már 3 éve ezt mondjátok 😂

    • @mszrse
      @mszrse Před 25 dny +32

      @@omerta0863 megsemmisült végülis. Ha nincs EU támogatás már rég vége lenne. Ha az oroszok bevonják a BRICS-et akkor meg nekünk is végünk lesz…

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 Před 25 dny +8

      @@mszrse Főleg neked.

    • @mszrse
      @mszrse Před 25 dny +6

      @@halljamenjeninnen1310 hát ha neked így tetszik akkor igen, de szerintem mindenkinek 😂👏 Mindenki megdöglik, de én jobban 😥😂😂

    • @katalinszaboneb.747
      @katalinszaboneb.747 Před 25 dny +17

      ...és rántja magával az EU-t, legalábbis pénzügyileg.

  • @antaldavid2176
    @antaldavid2176 Před 25 dny +176

    Hajrá Oroszország és Putyin pont

    • @user-ks1zg5fy2b
      @user-ks1zg5fy2b Před 25 dny

      Remélem az ukrán bohóc lógni fog 😁

    • @HuNteR-ez8kt
      @HuNteR-ez8kt Před 25 dny +15

      Jobb lenne neked ott

    • @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs.
      @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs. Před 25 dny +14

      Mindenki jobban járna, ha oda költöznél, te is élvezhetnéd az ottani jó életet, itt meg egy hülyével kevesebb lenne!

    • @ordogbalkeze1
      @ordogbalkeze1 Před 25 dny +5

      Neked nagyon jó életed lehet itt.
      Talán szopogatsz valami nagy hal pöcsét?

    • @krisztarostas8077
      @krisztarostas8077 Před 25 dny

      @@HuNteR-ez8kt
      Nem erről beszélt. A témához hozzászólhatsz. Zelenszkij egy szarcsombók. Még ezt is mondhatod. De a kommentelőtársadat, mivel ő nem bántott téged, hagyd szépen békén. Igen?

  • @saroltawilcke7154
    @saroltawilcke7154 Před 25 dny +210

    Nagyszerű német nyelvű videók vannak Németországban Orbán Viktor - ról. A németek nagy elragadtatással beszélnek Orbán politikájáról, nagyon tetszik az embereknek, hogy Ő kiáll az elvei mellett és szembeszáll a korrupt EU-val. Két német politikus Béke - Nobel díjra felterjesztette Orbán Viktort. Szívesen továbbitanám Önöknek ezeket a híreket!!

    • @hetek
      @hetek  Před 25 dny +34

      Kedves Sarolta, köszönjük, érdeklődéssel várjuk!

    • @agus504
      @agus504 Před 25 dny +59

      Mi is látjuk ezeket a videókat. Rengetegen támogatják Orbán Viktor miniszterelnök politikáját külföldön, nemcsak Németországban de meglepően Franciaországban is. Nagyon sok ilyen video van fent francia nyelven is. A kommenteket érdemes megnézni mennyire odavannak Orbán Viktorert.

    • @zsoltpeter9234
      @zsoltpeter9234 Před 25 dny +1

      @@hetek ukrán foglyot l befejezése nem érdekel, mi

    • @tr.boglarka
      @tr.boglarka Před 25 dny +9

      ​@@agus504Vihetik!!!

    • @belagabanyi6036
      @belagabanyi6036 Před 25 dny +2

      Álmodban!

  • @Palko-14
    @Palko-14 Před 25 dny +83

    Nem hiszem, hogy az orosz műholdak nem látták a csapat-összevonásokat a támadás előtt. Szerintem is szándékosan engedték be őket. Hazai pályán könnyen felszámolhatják az ukrán csapatokat. Saját területen az oroszok bevethetik a sorkatonai állományt is, ami 300-400 ezer katonát jelent.

    • @MihalyPasztor-jn9lq
      @MihalyPasztor-jn9lq Před 25 dny +7

      Nem beszél ve a kínai muholdakrol amit akadnak az oroszoknak

    • @IstvanDosa-mh4uf
      @IstvanDosa-mh4uf Před 25 dny

      A műholdas felderítés sem mindenható. Az elemzők kapacitása arra elég, hogy a stratégiai szempontból fontos területeket elemezzék. Én úgy vélem itt inkább az ügynöki felderítés csődölt be illetve az ukránok hajtották végre profi módon a rejtett átcsoportosítást és erő összpontosítást. Állítólag civil ruhában, polgári járművekkel vitték a térségbe a katonákat. És, hogy miért volt viszonylag könnyű a térnyerés? Nyilván azért mert az oroszok nem számítottak arra, hogy egy olyan térséget pécéznek ki az ukránok ahol amúgy jelentősebb védendő stratégiai cél nincs, így komolyabb orosz haderő sem tartózkodott ott. Az ukránok gyakorlatilag elfoglaltak egy darab orosz sztyeppét aminek hadászati szempontból semmi jelentősége. Ettől függetlenül mivel az orosz területi integritás megőrzése szent feladat minden orosz számára, kerül amibe kerül, ki fogják onnan verni az ukránokat. A gyorsan mozdítható egységeket azonnal odaküldték de a civilek evakuálása és a fő erők átcsoportosítása időbe kerül. Viszont ami utána következik... Nem hiszem, hogy az ukránok többsége túléli.

    • @laszloalbrecht5096
      @laszloalbrecht5096 Před 25 dny +9

      Hát elég szomorú ha így van, ennyire tartja a saját lakosságát. Bezzeg a Dombaszban lakók miatt háborúzik, mert bántják őket. (sohasem számított nekik az emberélet, elég a cárok vagy Sztálin módszereit megnézni.)

    • @juhaszzsolt7484
      @juhaszzsolt7484 Před 25 dny +23

      ​@@laszloalbrecht5096 Mert az ukrán vezetésnek számít a sajátjainak az élete?

    • @laszlovegh7018
      @laszlovegh7018 Před 25 dny

      Könnyen? 2022 febr. óta harcolnak az oroszok mire jutottak? Józan eszed van? Putyin hívő.

  • @laszlonagy141
    @laszlonagy141 Před 25 dny +70

    Színész színdarabot játszik bedrogozva nem tudja hogy igazi haottak vannak!!!

    • @evapethone3795
      @evapethone3795 Před 25 dny +2

      Osztom a véleményed! Zelenszkij egy diktátor!

    • @karolyszabo3250
      @karolyszabo3250 Před 25 dny +6

      Hát ez a "darab" úgy tűnik hogy meg akadt a torkán :)

    • @user-yo4ze6lh7c
      @user-yo4ze6lh7c Před 25 dny +1

      3 eve hulyititek a fideszes birkakat.

    • @horváthéva777
      @horváthéva777 Před 25 dny +5

      @@karolyszabo3250 de még nem fulladt meg tőle sajnos. :(

  • @user-el3hg4sh2i
    @user-el3hg4sh2i Před 25 dny +52

    Őngól!

  • @barbiebarbie2063
    @barbiebarbie2063 Před 25 dny +25

    Hogy legyen fogalmunk az 1000 km2 nagyságáról !!!!! Az plusz minusz 32 x 33 km kocka . HA téglát csinálunk belőle akkor 20 x50 km . Ami majd jól fejen talál . Keresztebe átlövi a ,,katyusa ,, - hoszába meg átpisálja a iván . És ha megunják a szinházat , lebombázzák azt a pár üres falut a budin ülő ukránnal eggyüt .

    • @petervernarsky9670
      @petervernarsky9670 Před 24 dny +2

      Hát ez a legviccebbes és egyben legigazabb komment amit olvastam.Gratulálok barbiebarbie2063.Minden elismerésem a tiéd.

    • @1angelland3
      @1angelland3 Před 24 dny

      Látom harcaszatot tanultál...nagyon komoly szakértő lehetsz😂😂🙈

    • @laszlovarga1046
      @laszlovarga1046 Před 24 dny

      Kocka? Téglalap vagy négyzet esetleg.

    • @adamfarkas5810
      @adamfarkas5810 Před 23 dny

      @barbiebarbie2063 😂🤣😂😂 Nagy oroszseggnyalo haboru szakerto lehetsz te birka 🤣😂😅🤣😂

  • @agnesberg4519
    @agnesberg4519 Před 25 dny +50

    Eddig még senki nem tudta oroszországot legyözni

    • @szvitlanagregorovics2047
      @szvitlanagregorovics2047 Před 25 dny +6

      Ajaj, történelemmel nagy baj van 😂

    • @andorkoppan2387
      @andorkoppan2387 Před 25 dny +1

      Te barom!
      Csak néhány példa amikor az oroszok veszített háborút(beszopták a harci faszt): 1853-1856 krími háború,1904-1905 orosz japán háború,1918 első világháború,1979-1989 afganisztáni háború,1994-1996 első csecsen háború.... Szóval először mindenki olvasson utána a neten mielőtt azt hiszi hogy a ruszkik nem veszített háborút... dehogynem!

    • @laszloszoke9189
      @laszloszoke9189 Před 25 dny

      @@szvitlanagregorovics2047 A több mint 117 millió négyzetkilométer mond valamit? Ne a közben vesztett, mozzanatokban, szösszenetekben gondolkodj. Egyet tanulj meg az oroszoknál nem akkor van egy csata vége mikor Te úgy gondolod győztél, hanem míg tönkre nem vagy b...va.

    • @heronakamura388
      @heronakamura388 Před 25 dny

      Kb tényleg fingod nincs a töriről ...Nyomjátok hogy se hitler se napoleon ez a 2 ö tényleg nem ..De az se az oroszok miatt történt hanem a németek oriási hibákat követtek el ..Na de ezen a 2 emberen kivül azért volt 1 pár ország amibe beletört a bicska ..Tanulj vagy legalább neten googlizd ki csak hogy ne beszélj hülyeségeket szívesen

    • @petipeti-q5f
      @petipeti-q5f Před 25 dny

      japánok afgánok angolok/franciák (Krim) németek (I VH)

  • @jozsefblagadr.1168
    @jozsefblagadr.1168 Před 25 dny +49

    A nem ukrán Zöldi/Zöldicske (ukránul Zelenszkij) most megfizeti a tandíjat!

    • @zsoltpeter9234
      @zsoltpeter9234 Před 25 dny +1

      @@jozsefblagadr.1168 a te anyad volt blaga rogyica?

    • @johnconor7234
      @johnconor7234 Před 25 dny +3

      ​@@zsoltpeter9234 verdessem fel neked

    • @zsoltpeter9234
      @zsoltpeter9234 Před 25 dny +1

      @@johnconor7234 connor a kelta mód és legyél joey

    • @nagylaszlo-st7rb
      @nagylaszlo-st7rb Před 25 dny

      Eddig az oroszok fizetnek. 10 napja nem tudják kiverni az ukránokat.

    • @zsoltpeter9234
      @zsoltpeter9234 Před 25 dny +1

      @@kalmanszonda8383 nővel voltál már?

  • @patronpatron
    @patronpatron Před 21 dnem

    Köszi a híreket.

  • @edekoka6267
    @edekoka6267 Před 24 dny +3

    Ugyan már,egy forgatókönyvből dolgoznak.Valakik nagyon haragszanak az ukránok világháborús dolgaiért.

  • @hunattilathehun4471
    @hunattilathehun4471 Před 25 dny +18

    Igen....
    Ha 10000 katona bement Kurszk régióba, lassan háromezer meghalt.... idő kérdése, de a többi 7000 is elpusztul....

  • @imrelukacs8507
    @imrelukacs8507 Před 25 dny +11

    Háromszor írtam le a véleményemet, háromszor törökték! Az a baj, hogy mem szidtam senkinek az annyát?

    • @hetek
      @hetek  Před 25 dny

      Kedves Imre, nem tudjuk mit írt, de mi egyszer sem töröltük

    • @heronakamura388
      @heronakamura388 Před 25 dny +1

      Nekem kb mindent kitörölnek amit irok pedig csak reakció az engem oktatókra de mindegyiok eltünk érdekes hogy állitolag nem ök törlik de a többi oldalon soha nem tünik el az irományom itt meg mindig jéééééé

    • @strayhound3842
      @strayhound3842 Před 25 dny +3

      Igen. Ha anyázol azt fel lehet mutatni példának hogy ilyenek ezek! Viszont ha érvelsz, az már lehet veszélyes.

    • @flstiby4058
      @flstiby4058 Před 25 dny

      @@hetek Akkor fizetett provokatorok voltak,akikkel tele van youtube is, es siman cenzuraznak . Kinezem ezekbol a gennyekbol. ekezet nelkuli billentyuzetrol irtam,bocs

    • @000Sweetpink
      @000Sweetpink Před 25 dny

      imrelukacs8507 Velem is tortent ilyen egy masik csatornan,en is kerdeztem,hogy miert toroltek?Valaszoltak,hogy nem toroltek,es kesobb mar lattam en is.Tobb emberrel tortent ilyen.

  • @erikaracz2032
    @erikaracz2032 Před 25 dny

    Köszönöm.👍

  • @tibornekocsis215
    @tibornekocsis215 Před 25 dny +15

    Nem semmi a pali!

    • @bortonor3338
      @bortonor3338 Před 25 dny

      BAR TANCOS MIT VARSZ TÖLE,MEGJATSZA MAGAT MINT NAPOLEON!!
      KESZ RÖHELY ,
      EZ A BARTANCOS MIT AKAR EU USA MIND RAFOGNAK FARADNI::::
      NA KÛLDJA MEGMARADT EMBEREI MENNEK A "HUS DARALLOBA"""
      LESZ MEG BÖVEN HALOTT MIND KET TERFELEN!!!!!
      SOK SIKER T HOGY ZELENSKY IS HABORUS BÛNÖSLESZ ,IGAZ MAR AZ

  • @jozsefistvankovacs7389
    @jozsefistvankovacs7389 Před 25 dny +50

    Szóval Ukrajna Zeleszkijel az élen akar diktálni Oroszországnak és Putyinnak. Értem!!!!!!

    • @GaborFarago-fp1ns
      @GaborFarago-fp1ns Před 25 dny +10

      @@jozsefistvankovacs7389 én ha Oroszország helyében lennék,nem bánnék ilyen kesztyűs kézzel velük ☝️😃még nyugatnak se hagynám hogy bele ugassonak☝️

    • @jozsefistvankovacs7389
      @jozsefistvankovacs7389 Před 25 dny

      @@GaborFarago-fp1ns
      Nem tudjuk mi van az egész mögött. Azt mondják, Zelenszkij belesétált Putyin csapdájába.

    • @belagabanyi6036
      @belagabanyi6036 Před 25 dny

      ​@@GaborFarago-fp1ns😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂

    • @jozsefistvankovacs7389
      @jozsefistvankovacs7389 Před 24 dny

      @@user-cq4nw6os4j
      Te már holnaptól ne menjél a napra.
      Inkább tanulàssal kellett volna töltened az időt.

  • @ImreHorváth-x7n
    @ImreHorváth-x7n Před 25 dny +9

    A történelem során sok példa bizonyítja hogy az Ukrajnai csapda és az idő fogja igazolni az orosz fél rátermettségét e két fél közötti konfliktusban

  • @tiboralbert2908
    @tiboralbert2908 Před 17 dny

    EZ így igaz ez volt a 22es csapdája.

  • @karolyszabo3250
    @karolyszabo3250 Před 25 dny +5

    Az Oroszok már a spájzban vannak ! ! 😷

  • @Fredixxl
    @Fredixxl Před 25 dny +4

    Tehát nem tud senki semmit. Csupa találgatás az egész.

  • @zsoltpeter9234
    @zsoltpeter9234 Před 25 dny +5

    A hit a nem látott dolgokrol való meggyőződés mondta nekem egy sakter

  • @rezvez6378
    @rezvez6378 Před 25 dny +18

    Zelenszkij nem sétált semmilyen csapdába, ő is tömi(k) a zsebét.
    Végrehajtó, hasonló, mint a mi Schadlunk.😂

    • @laszlovegh7018
      @laszlovegh7018 Před 25 dny +1

      Orbán rezsim és barátai keresztény imádkozó, szenteskedő hívők, Putyin barát.

  • @istvanbarna1185
    @istvanbarna1185 Před 25 dny +3

    1945 eleje; " Tavaszi ébredés " hadművelet....ismerős?

  • @hungary011
    @hungary011 Před 25 dny +39

    Egy Tacskó sosem tud nyomást gyakorolni a Medvére, szerintem ez zselé halálos hibája volt.

    • @belagabanyi6036
      @belagabanyi6036 Před 25 dny +6

      A tacskó felugrott és 🎃 rugta a mackót!

    • @89tarsashaz25
      @89tarsashaz25 Před 25 dny +4

      ​@@belagabanyi6036😂😂😂🤡🤡🤡

    • @zoltankis5029
      @zoltankis5029 Před 25 dny

      ​@@belagabanyi6036Csak nehogy az a maci dühében felzabálja azt a Tacsit almostól, házastól,gazdástól.

    • @ferenc1985
      @ferenc1985 Před 25 dny +3

      Én már láttam kutyát medvét üldözni.

    • @josimicu1
      @josimicu1 Před 25 dny +5

      @@ferenc1985 Üldözni igen de legyőzni nem:)

  • @animasolaperegrinus7388
    @animasolaperegrinus7388 Před 25 dny +11

    így szoktuk a kamu híreket bedobni, hogy meg nem nevezett szakértőkre hivatkozunk!!!!!

  • @mariabartokova7554
    @mariabartokova7554 Před 25 dny +4

    Anglianak sterm minister stalin dictator

  • @ernogaborgodo
    @ernogaborgodo Před 25 dny +1

    ... veszteség a lényeg, a többi csak vezető,,Orosz Dúma" duma... A NATO és US Army megrendezték közösen az Ukránok és Zelenszkij, az adrenalin bombát vénásan belőtték maguknak a háttér támogatással, Oroszország kurszki területére, leégetve minden eddigi háborús elméleti narratívát és logikát...

  • @gezakiss1104
    @gezakiss1104 Před 25 dny +2

    Műholdak nincsenek

  • @laci6468
    @laci6468 Před 25 dny +4

    @bbalumanX
    Putyin nem engedheti meg magának a vereséget. Szerintem az elfoglalt területek már 'elúsztak' az ukránoknak. Főleg úgy, hogy Ők Oroszországhoz akarnak tartozni. Az kizárt, hogy Zelo visszakapja a 2015 előtti területeket is, ahogy szeretné. Úgyhogy messze még a vége...

  • @MolnarG007
    @MolnarG007 Před 25 dny +5

    Amot sokan nem tudnak addig nem ér el az ukrán légvédelem. Tehát minden fegyverzet mellett amit máshol bevetnek itt közvetlen légicsapásokra van mód, nem csak 80-100kmről. Ezért döbbenet hogy ide küldte elit egységeit és 200 harci járművet.🙈🙈🙈

  • @mikimordy3446
    @mikimordy3446 Před 24 dny

    Ja mindent lehet sokfelekeppen magyarazni.

  • @belaszakall1462
    @belaszakall1462 Před 25 dny +30

    Vivát Putyin !!!

    • @csabafazekas3619
      @csabafazekas3619 Před 25 dny +2

      Ő egy népirtó, háborús bűnös diktátor. Normális vagy?

    • @laszlovegh7018
      @laszlovegh7018 Před 25 dny +1

      PUTYIN pusztuljon !!!!!

    • @user-px1uy1bi4m
      @user-px1uy1bi4m Před 25 dny +1

      @@csabafazekas3619 Szerinted Zelenszkij micsoda?? Kiirtott eddig legalább két nemzedéket, miért is?? Ja igen a semmiért!! Nem háborús bűnös szerinted az, aki annyira frusztrált, mert fronton nem megy semmire, hogy pl. Belgorodot löveti, ahol egyetlen katonai célpont sincs!! Vagy az aki passzióból a fürdőzőket támadja rakétával, több halott, 100+ súlyos sebesült. ezek után még pofája valamelyik ukrán vezérnek kijelenteni, hogy a Krímben a civileket is agresszornak tekintik!!

    • @user-px1uy1bi4m
      @user-px1uy1bi4m Před 25 dny +1

      @@laszlovegh7018 A zenehohoc előbb fog!!! Nem lesz ideje élvezni azt amit összelopott. Vagy a népe teszi hűvösre, vagy az oroszok!! Elmenkűlhet, de az oroszok bárhol megtalálják, és ugyanarra a sorsara jut, mint példaképe, Bandera!

  • @donben7622
    @donben7622 Před 23 dny

    Már régóta tart ez a bohóckodás. Tudom, hogy Oroszország a " világ nyugati része" ellen küzd, de azért mégis sok már ez a háború!

  • @andreailles1635
    @andreailles1635 Před 25 dny +3

    1944 ardenek😊

  • @norbertferenczi4243
    @norbertferenczi4243 Před 25 dny

    Engedély a nemzetközi beavatkozásra(szerintem okosan görbe tükör módszerrel,,tegyünk ,tettünk azt amit mondtatok s mivel ez a nemzetközi direktíva ..)ezt lefordítottuk és most sorról sorra vissza olvasom..Sakk Matt lesz..az biztos...

  • @hardtstyleeee
    @hardtstyleeee Před 25 dny +10

    Az a kép😂

    • @ildiko.jf.
      @ildiko.jf. Před 25 dny +10

      A pillanat, mikor rádöbben, hogy őrültséget csinált😂

    • @katalinlenky3322
      @katalinlenky3322 Před 25 dny +10

      Miért? Jó ez! Várja a sültgalambot.

    • @hardtstyleeee
      @hardtstyleeee Před 25 dny

      @@katalinlenky3322 igen azért troll kép

    • @TheMileniumFalcon
      @TheMileniumFalcon Před 25 dny +4

      Beutott az anyag! 😂

    • @nihil0771
      @nihil0771 Před 25 dny

      Legalább egyből látni hogy orosz szopó cikk

  • @OttoHolczer
    @OttoHolczer Před 17 dny

    Meg csipte a szunyog az elefant segét

  • @erzsebetszokoly933
    @erzsebetszokoly933 Před 24 dny

    A CSEL NEM ROSSZ ,CSAK TÚLSOK ÁLDOZATOT KÖVETELT,NEM SZŐLVA ,A MÉRHETETLEN ROMBOLÁST ,MIND A KITORSZÁG NAGY VESZTESSÉGEKET SZENVEDNEK EL!!! LEGYEN MÁR VÉGE A KÁOSZNAK!!!

  • @andrasgyidik3314
    @andrasgyidik3314 Před 25 dny

    Vadfrutig

  • @sandornagy8107
    @sandornagy8107 Před 25 dny

    Booster🎉

  • @petrovaymihaly571
    @petrovaymihaly571 Před 22 dny

    Őőő...
    Csaxólok!
    1000 négyzetkilóméteren nem fér el 80 település.
    Legfeljebb 40.😏😏😏
    Azok is csak úgy, hogy nincs közöttük egyetlen négyzetméternyi távolság sem, tehát egy komplett település tömböt alkotnak melynek területe 1000 négyzetkilométer🤔🤔🤔

  • @CsiliChill1
    @CsiliChill1 Před 23 dny

    gyors .2 szeres tempoval katssza le. Erthetetlen.

  • @tolzsfogas2295
    @tolzsfogas2295 Před 24 dny

    Halhin-golt is kihagyta Trump.

  • @revodani
    @revodani Před 25 dny +3

    Ezt a műsort egy robot tartja avagy hogy hívják a bemondót?

  • @Helsing639
    @Helsing639 Před 22 dny

    orosz csabda vólt!

  • @tibortirpak6882
    @tibortirpak6882 Před 25 dny

    Trump majd jól megoldja-mint eddig?

  • @wintechandrew
    @wintechandrew Před 25 dny +7

    Belesétált?😂

    • @zsoltpeter9234
      @zsoltpeter9234 Před 25 dny

      Bele és Putyin a zota is iszol hogy mélyebbre csalja

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 Před 25 dny +7

      Úgy tűnik, hogy igen !

    • @wintechandrew
      @wintechandrew Před 25 dny +3

      @@istvannemogyorosi3200 Miért történt?Én azt olvasom mindenhol hgy szépen haladnak az ukránok ..

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 Před 25 dny

      @@wintechandrew talán, más országokból is érkezett ukrán egyenruhába öltöztetett katonák
      Melly országok érdeke a háború minél tovább tartó, működő fenntartása ?
      Sem Ukrajna, sem Orosz érdek, az tuti biztos !
      *Ha békét akarsz, küldd a bankárokat, fegyvergyártókat, Kufárokat, Spekulánsokat, Lakájokat, Csicskásokat és a politikusokat a frontra Azonnal eljön a béke*
      *Milyen dolog az, hogy ártatlan emberekkel, ártatlan embereket mészároltatnak le a világhatalom urai*

    • @karolyszabo3250
      @karolyszabo3250 Před 25 dny +9

      @@wintechandrew Igen . Szépen haladnak --- lassan de biztosan a vesztükbe !

  • @belagabanyi6036
    @belagabanyi6036 Před 25 dny +4

    Ekkora marhaságot!

  • @istvankrausz8647
    @istvankrausz8647 Před 24 dny

    Hannibal is erre fázott rá ! -visszarendelték Karthago védelmére ! Zámánál megsemmisítő vereséget szenvedett ! Devaju érzés

  • @heronakamura388
    @heronakamura388 Před 25 dny +10

    Most komolyan felteszem a kérdést ha pár ezer ukrán t nem tudnak kiverni a vörösök akkor mit csinálnának egy komolyabb több százezres haderővel ???

    • @1972Tamas
      @1972Tamas Před 25 dny

      ugyan azt amit a németek ellen beengedik iket bizonyos távolságra aztán elpusztították egész németországot

    • @vadaszistvan3922
      @vadaszistvan3922 Před 25 dny +21

      Nem akarják le bombázni a saját városaikat....de lassú viz partot mos...

    • @MihalyPasztor-jn9lq
      @MihalyPasztor-jn9lq Před 25 dny +1

      Egy óra alatt kísérik de éppen elfogyasztása az elit egysegeket

    • @1972Tamas
      @1972Tamas Před 25 dny +21

      Ugyan azt amit a németekkel annó .Beengedik bizonyos treületik és aztén elmentek Berilnig elpusztitották Németorszégot

    • @karolyszabo3250
      @karolyszabo3250 Před 25 dny +8

      @@vadaszistvan3922 Van benne logika bőven !

  • @ildikobarthaneboga3420

    Sajnos, a felolvasás gépies, követhetetlen.

  • @simoneva3236
    @simoneva3236 Před 24 dny

    NATO...

  • @zsoltpeter9234
    @zsoltpeter9234 Před 25 dny +4

    Így titkolja el hogy téged szeret mondta fülig jimmy. Amúgy a 155. tengerész brigád ujabb ukrán foglyot fejezett le, lesz róla videó??

    • @jozsefpinter6516
      @jozsefpinter6516 Před 25 dny

      Szóltak neked? Vagy hol van erről bármi infó, hazudik mindkét fél folyamat, hagyjuk már ezt..

    • @kimarretes3977
      @kimarretes3977 Před 25 dny

      A Telegrammon megtalálod ennek az inverzét…… Az Ukrán 82-esek a kurszki régióban 5 elfogott orosz területvédelmist kasztráltak………

    • @belakovacs1288
      @belakovacs1288 Před 24 dny

      Honnan az infó? Lehet, hogy (természetesen elfogadhatatlan) válasz egy hasonló brutalitásra, az egyébként köztudottan elsőáldozó gyermek tiszta lelkével rendelkező ukránoknak.

  • @user-sw9wx5fn4v
    @user-sw9wx5fn4v Před 23 dny

    Dicsőség Ukrajnának!Hajrá Ukrajna!❤A sok agymosott meg el mehet Moszkvába,Putyin hátsó felét nyaldosni.

    • @bertufuxer3737
      @bertufuxer3737 Před 23 dny

      User😅😅😅

    • @hetek
      @hetek  Před 23 dny

      A cikk a Newsweek véleménye, kérjük a tartalmával kapcsolatban nekik írjon

  • @veronahajek9253
    @veronahajek9253 Před 25 dny +1

    Ennyi marhaságot...pihent agyatlanok..

  • @mickadatwist1620
    @mickadatwist1620 Před 24 dny +1

    Nehez erre az Ukran akciora Orosz szemszogbol barmilyen pozitivumot talalni, de ti nem adjatok fel!

  • @Rumaus100
    @Rumaus100 Před 25 dny

    NATO 75 - örülünk, V.? czcams.com/video/kwRe7n0DdTk/video.html

  • @halljamenjeninnen1310
    @halljamenjeninnen1310 Před 25 dny +12

    Hatalmas csapda, csak nem tudom hogy másznak ki belőle a vörös ruszkik... talán ha eljutnak az ukránok Moszkváig, ott lesz majd a kelepce. Az lesz majd a meglepetés. Pedig úgy volt 2022-ben, hogy Kiev 3 napon belül lesz csapdában. Ez biztosan új taktika lehet a szovjet-orosz hadseregtől (amely immár a második legjobb Oroszországban). 🤣

    • @rockjano
      @rockjano Před 25 dny +1

      Igen még messzebb futnak :-) Holy Grail....

    • @GyulaneSipos
      @GyulaneSipos Před 25 dny

      vagy azóta készülnek a háborúra.......

    • @rantotthus5948
      @rantotthus5948 Před 25 dny +18

      Oroszország 50 országgal harcol és nyerésre áll😀

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 Před 25 dny +2

      @@rantotthus5948 Ne igyál kannás bort a frontinra, mert félrebeszélsz tőle.

    • @MihalyPasztor-jn9lq
      @MihalyPasztor-jn9lq Před 25 dny

      ​@@rantotthus5948így van a nagy medve e rendezik annyi nektek

  • @kittenworld87
    @kittenworld87 Před 25 dny +9

    Az orosz bábállam az oroszoknak szurkol, milyen meglepő.

    • @karolyszabo3250
      @karolyszabo3250 Před 25 dny +2

      Kinek is a "báb"állama az Orosz állam ?😁

    • @nihil0771
      @nihil0771 Před 25 dny +1

      ​@@karolyszabo3250fuss neki mégegyszer😂😂😂

    • @karolyszabo3250
      @karolyszabo3250 Před 25 dny

      @@nihil0771 Hogy is ne!Hogy meg üssem magamat?😁

    • @csikar53
      @csikar53 Před 25 dny +1

      Így születtél,vagy tovább képezted magad.

  • @ez2024-zg7lz
    @ez2024-zg7lz Před 25 dny

    Egyre több a klkkbait cím. Esik a színvonal az egész csoportnál.

    • @hetek
      @hetek  Před 25 dny +1

      Kedves Hallgatónk, köszönjük a visszajelzést, a cím a Newsweek elemzéséből származik, ahogy pontosan jelezzük is, ha gondolja a leírásban is visszakeresheti a link alapján

  • @janosszaszik4702
    @janosszaszik4702 Před 25 dny

    Ez milyen propaganda?

  • @zsoltpeter9234
    @zsoltpeter9234 Před 25 dny +5

    Remélem castel koma jobb harcos mint jós. Lassan be kéne áll ia a orosz haderobe. Jól mutatna urali kozaknak

    • @krisztiankalmar8771
      @krisztiankalmar8771 Před 25 dny +16

      Neked ott a hírek Ukrajnából.
      Hallgasd azt 😊

    • @zsoltpeter9234
      @zsoltpeter9234 Před 25 dny

      @@krisztiankalmar8771 nem. 50 különböző csatornát hallgatok. Nyelvtudas

    • @MihalyPasztor-jn9lq
      @MihalyPasztor-jn9lq Před 25 dny +7

      Castel elég jó harcos páncélos parancsnok volt ma is 1 osztályú katona nyugodtan. Meg

    • @zsoltpeter9234
      @zsoltpeter9234 Před 25 dny

      @@MihalyPasztor-jn9lq és azt a háborút nyerte meg mint Putyin. Mondjuk ő nem kerül bíróságra

    • @farkastoth4160
      @farkastoth4160 Před 25 dny +4

      Ne bántsd Robit. Korrekt minden megmozdulása leszámítva 3%-nyi atlantista mázt. Ő legalább leül megkeresi a szakirodalmat, tanulmányozza, értékeli és csak aztán nyilatkozik.Nem 1 HŰBELE Béla módjára teszi. Hát nem egy visszataszító ukrán barát.

  • @laszlovegh7018
    @laszlovegh7018 Před 25 dny +11

    Dicsőség Ukrajnának!

    • @istvannemogyorosi3200
      @istvannemogyorosi3200 Před 25 dny +17

      A mennyek országában ! 🙏
      Bevállalták az USA helyett.

    • @ibolyafrei2891
      @ibolyafrei2891 Před 25 dny +1

      @@istvannemogyorosi3200igy igaz

    • @csabafazekas3619
      @csabafazekas3619 Před 25 dny +2

      @@istvannemogyorosi3200 Hülyeséget beszélsz még mindig. Ukrajna a saját fennmaradásáért harcol, ennek érdekében vállalták be a honvédelmet.

    • @89tarsashaz25
      @89tarsashaz25 Před 25 dny +1

      ​@@csabafazekas3619csacsi csabi húzzál vissza a kórterembe mert már keresnek!!!😂😂😂🤡🤡🤡🤡

    • @89tarsashaz25
      @89tarsashaz25 Před 25 dny +1

      ​@@csabafazekas3619😂😂😂😂🤡🤡🤡🤡

  • @Petervargha1001
    @Petervargha1001 Před 25 dny

    Na ruszofil putyinista legalja itt a kaja lehet enni. A napi ruszkit a hetek prezentalja. 🥴🐑

  • @mariahalaszova9656
    @mariahalaszova9656 Před 24 dny

    Csak meg nem lepődjenek, ha az elfoglalt lengyel területet visszacsatolják az anyaországho, na akkor lenne sírás rívás..

    • @ewastefanska4231
      @ewastefanska4231 Před 24 dny +1

      te mirol beszelsz? a Lengyelek a keleti teruletekert nyugati teruleteket kaptak. jo lett volna ha erdely helyett nekunk is nyugati teruletet adtak volna