Zsirinovszkij halála előtt elmondta: 2024-ben Putyin legyőzi Ukrajnát, de új közel-keleti háború jön

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 8. 09. 2024
  • Exkluzív tartalmakért kérjük csatlakozzon a Hetek Podcast Támogatói Körhöz
    / @hetek
    Előkerült egy négy évvel ezelőtti interjúrészlet, ami úgy tűnik, hogy új értelmet nyert az elmúlt hétvége tragikus izraeli eseményei kapcsán. Ezúttal azonban nem egy nyugati stratégiai elemzőtől hallhattunk prognózist a nagy világpolitikai sakkjátszmáról, hanem az utóbbi évtizedek egyik legkülönösebb politikusától, Vlagyimir Zsirinovszkijtól következnek idézetek.
    Zsirinovszkij 2019-ben azt mondta, hogy Ukrajnáról a Közel-Kelet miatt el fognak feledkezni. A tavaly elhunyt orosz ultranacionalista politikus az "Este Vlagyimir Szolovjovval" című televíziós műsorban azt jósolta, hogy 2024-re ki fog törni a közel-keleti konfliktus, és mindenki egyszerűen elfelejti, hogy mi is Ukrajna” - mondta Zsiriovszkij.
    Az orosz politikus felvetette, hogy ezek az események a harmadik világháború előhírnökeivé válhatnak, kiemelve Irán különleges szerepét ezekben. „Irán az nem Észak-Korea, vagy Vietnam, vagy Koszovó. Itt a legrosszabb események fognak bekövetkezni” - mondta.
    Nem ez az egyetlen elgondolkodtató meglátás Vlagyimir Zsirinovszkijtól. Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1993-ban jelent meg a „Végső roham délre” című tanulmánya, amelyben Oroszország általa elképzelt jövőbeli helyét és szerepét vázolta fel. A jelcini zűrzavar éveiben irreálisnak tűnt, hogy Moszkva valaha is megpróbálja a maga képére formálni a világot. Az utóbbi években azonban - különösen az ukrajnai háború kitörése óta - azonban úgy tűnik, hogy Zsirinovszkij víziója mégis megvalósulhat, legalábbis az orosz külpolitika céljai mintha ebbe az irányba mutatnának. Érdemes ezért fellapozni a harminc évvel ezelőtti tanulmányt, mit is látott előre az orosz politikus.
    Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket. wg.hetek.hu/fo...
    Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait. invite.viber.c...
    Kövess bennünket:
    Facebookon: / hetek
    Instagramon: / hetek.hu
    és online is: www.hetek.hu

Komentáře • 307

  • @ottofarago2690
    @ottofarago2690 Před měsícem +27

    Nahát, azért ettől a "szép új világtól is feláll a szőr a hátamon"!

  • @marykovacs
    @marykovacs Před měsícem +90

    🚘 Miyen kár, hogy az USA célja NEM a békés egymás mellett élés, hanem a hadiipar gazdasági húzóhatásának fenntartása....

    • @SandorGera-iy5mp
      @SandorGera-iy5mp Před měsícem +6

      Kié a hadipar? Kinél van a pénz? Kiknek a kezében vannak ezek a cégek? A tőzsde a pénz ? 🥴

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      és milyen kár , hogy a legtöbb embőr is csak szavakban gyakorolja

    • @lilalali6753
      @lilalali6753 Před měsícem

      De igen is! A USSR után a USA-nak lett a legnagyobb békatábora több fronton is. Annyira útálják a fegyvereket, hogy ingyen is megszabadulnak tőle. Nem sorolom fel a sok jópéldát, mert kiakad a jutjúb. Mo meg csak húzódózik, meg dumál a békáról, ahelyett, hogy küldené a békehadsereget a közösbe. Pedig, ha 6vanny8cban be- és kivonulhattunk, akkor most kutyakötelességünk lenne Kárpátalját ideiglenesen visszavenni az 1000+ éves határok mögé. Legalább 1 liberállégiót küldjünk az ukranofasiszta 1ségfrontra!

    • @laszloseres5282
      @laszloseres5282 Před měsícem

      Amerikában a hadsereg és a zsidók támogatása nélkül nem lehet választást nyerni.

    • @csokibonbon
      @csokibonbon Před měsícem

      A ruszkiké talán az? Megtapasztalhattuk 45 évig sok más leigázott országgal együtt. 🤮

  • @janosnothig4316
    @janosnothig4316 Před měsícem +23

    Most hallottam egy ausztrál politikai adásban,hogy az USA mindig megtalálja a legjobb megoldást,miután az összes rosszat kipróbálta.

    • @gabimiki4932
      @gabimiki4932 Před měsícem +1

      😂😂😂

    • @strayhound3842
      @strayhound3842 Před měsícem

      Egy újszülöttnek minden vicc új.

    • @neinundnein6358
      @neinundnein6358 Před měsícem

      Persze. De vigyázni kell mert Ausztrália az USA vazalusam, mást nem is mondhat, mást nem is hihet. Ha az USA nagybeteg lessz, akkor Ausztrália haldoklik. Pont mint Izrael. Annak sincs jövöje az USA nélkül, körülvéve olyanokkal, akik alig várják hogy az nyugati világ feje felé kerekedjenek.

  • @zoltankecskemeti1653
    @zoltankecskemeti1653 Před měsícem +103

    Nyugat lefele szalad a lejtőn, mi meg nagy nehezen mászunk fel, de elkapni őket nem tudjuk. Vagy félreállunk, vagy magukkal rántanak.

    • @FaLiar
      @FaLiar Před měsícem +13

      ezt szépen mondtad!

    • @attilagm
      @attilagm Před měsícem +10

      Aztán honnan hová van az a felfelé mászás, fidkány úr? :D

    • @zoltankecskemeti1653
      @zoltankecskemeti1653 Před měsícem

      ​@@attilagmelmúlt 10 évben ahogy közeledett az életszínvonal. Xaros slimfit szopó úr

    • @csabafejer5947
      @csabafejer5947 Před měsícem +15

      @@attilagm Aztán honnan hová van az a felfelé mászás, fidkány úr? :D - Gazdaságilag a politikai nyugat a covid előtt érte el a fejlődésének a csúcsát. Németek tartósnak igérkező recesszióba fordultak, az ukrán háborúval meg Európa versenyképessége csökkent. Fidkányozhatsz ha ez jól esik de a tényeket nem tudod sokáig maszkolni.

    • @FaLiar
      @FaLiar Před měsícem +12

      @@attilagm azért senki nem lesz fidkány, mert lát valamit

  • @krisztianlaszlohoflinger5292
    @krisztianlaszlohoflinger5292 Před měsícem +67

    Az még csak véletlenül sem jut eszébe senkinek' hogy békében és szeretetben éljünk?

    • @juditbicskey
      @juditbicskey Před měsícem +8

      Sajnos ilyen nem volt ès nem is lesz, csak akkor, ha Jèzus vissza jön ès az ezer èves uralma bèkèt hoz.

    • @attilagm
      @attilagm Před měsícem

      @@juditbicskey
      :D

    • @GBatya
      @GBatya Před měsícem +3

      Dollár lufi pénz.

    • @zsoltzachar4328
      @zsoltzachar4328 Před měsícem +4

      ​@@attilagm nevess csak. Most a te nevetésednek van itt az ideje. Eljön a nap, amikor a párnád sarkát fogod rágni félelmedben.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      de, aztán leirja ......

  • @judittoth1519
    @judittoth1519 Před měsícem +9

    Nagyon érdekes ez a sokféle világlátás a hozzászólók részéről. Ez is mutatja, milyen bonyolult a világ... Egyetértek azzal az óhajjal: nem lenne jobb megbékélni, elfogadni, teret engedni, közös nevezőre hozni???? Annyira törékeny körülöttünk minden szűkebb és tágabb értelemben! ...Realista vagyok, de szorongással töltenek el a velünk és körülöttünk történő esemenyek...

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      megértem , sokat segitene ha ön is a lelki békéjét meglelve árasztaná magából mindennapjaiban ezt a elkötelezettségét . Sok sikert az útján !

    • @csokibonbon
      @csokibonbon Před měsícem

      Maga szerint pont a ruszkik fogják elhozni azt a közös nevezőt? Nem szeretném megérni.

  • @istvanhajdu4851
    @istvanhajdu4851 Před měsícem +25

    A kis bajuszos németnek , hasonló tervei voltak , de Ő a németeket helyezte hasonló pozícióba !!! A VILÁG NEM VÁLTOZIK - ……..

    • @atavusk.s.2623
      @atavusk.s.2623 Před měsícem

      kis bajuszos osztrák!

    • @mariagabor5554
      @mariagabor5554 Před měsícem

      Hitlert a rosszcsildok támogatták.

    • @Arhangelul47
      @Arhangelul47 Před měsícem

      Nem ő az egyetlen ilyen világraszoló nemzeti őtletekkel, a románok ,a lengyelek azok is a NAGY országról álmodoznak, az nem érdekli öket hogy kilátszik a fenekük a gatyából

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      hát magán nem múlik azt látni

    • @istvanhajdu4851
      @istvanhajdu4851 Před měsícem

      @@TamasGardonyi az orosz biorobot .

  • @szabolcslippai9386
    @szabolcslippai9386 Před měsícem +67

    A csóka ,,víziói" már amennyiben, valójában nem konkrét tervekről van szó, (merthogy de) egy valóságos telitalálat!
    Két, egymástól független forrás szerint is így lesz.
    Egyik:
    Dániel 11:40-43.
    A másik meg Albert Pike 1871 es levele Giuseppe Mazzininek, amiben is részletesen vázolja a kőműves tervet, a három világháborúról!
    A harmadik a cionizmus és az arab világ között kezdődik, de világ konfliktusba torkollik ami a világ kormány létrehozásának katalizátora.
    Azt azért mindenképpen tegyük hozzá, hogy a Szentírás egyértelműsíti, hogy a sátáni irányítás alatt álló nemzetek, sokféle tervet kieszelnek, de végül Isten akarata az, ami mindenképpen megvalósul.
    Merthogy a Teremtő előtt csupán olyanok, mint a csepp a tengerben, és mint a porréteg a mérleg serpenyőjén!

    • @ibolyapaloczi1396
      @ibolyapaloczi1396 Před měsícem +7

      Tervezgethet bármilyen nagy elme .iIsten vezeti a történelem folyamatát és be is végzi akaratát amikor szerinte eljön a végidő,a nemzetek nézhetnek nagyot majd mikor lesöpri őket az UR nagy haraggal a föld szinéről..Álmodozzanak csak és mert gonossz,a nagy világ ,véget vet nekik az UR AZ ISTENAZ IDŐ KÖZEL.ÉS megtesziii.

    • @billyygates1691
      @billyygates1691 Před měsícem

      Yo bro!🎉🎉🎉

    • @patronpatron
      @patronpatron Před měsícem +2

      @@ibolyapaloczi1396 Mi baja lenne Istennek a nemzetekkel?

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před měsícem +4

      ​@@patronpatron
      Az, hogy nem Őt, (JHWH) hanem bálványokat imádnak.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem +2

      ismerjük , Pike -ot is , de ez nem azt jelenti , hogy igy lesz , persze értem én ezt determinativ felfogást csak nem osztom, ja szentirás az meg ugye tökéletes , főleg a négy zsinat után , ha addig nem is lett volna az

  • @zoltantoth7020
    @zoltantoth7020 Před měsícem +34

    „Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”

  • @neinundnein6358
    @neinundnein6358 Před měsícem +40

    Amerika nem "akarja", hanem muszály neki. Ez az imperializmus átka: ha egyszer nem terjeszkedik, akkor magába roskad, belülröl elenyészik. És ez fog az EU-val is történni, ez történt a Római birodalommal is meg az Oszmán birodalommal.

    • @attiladano3368
      @attiladano3368 Před měsícem +2

      🤣😂

    • @tamaskiss5410
      @tamaskiss5410 Před měsícem +8

      Így igaz - sajnos. Talán nem is volt olyan nagy baromság, amikor azt emlegették, hogy "rothadó kapitalizmus..." Hát nem az van? Imperializmus és neokolonializmus.

    • @attilagm
      @attilagm Před měsícem +7

      Még szerencse, hogy a ruszkik nem pont ugyanezt csinálják már évszázadok óta...!

    • @janosnothig4316
      @janosnothig4316 Před měsícem +1

      Ez a kis gömböc effekt.Jó dolgában vész meg az eb.Érdekes megnézni Sadhguru videóját, az indiai több ezer éves megfigyeléseket a napkitörések élettani hatásairól.

    • @neinundnein6358
      @neinundnein6358 Před měsícem +1

      @@attilagm Az egy másik történet, és azt külön kellene elemezni. Szerintem azért vesztették el azt a sok tartományt a szovjet unió szétesése kor. Pont azért!

  • @gyulamolnar4509
    @gyulamolnar4509 Před měsícem +15

    Nagyon érdekes.

  • @donben7622
    @donben7622 Před 18 dny +2

    Tiszta beszéd 😊!

  • @ilonakiss9020
    @ilonakiss9020 Před měsícem +12

    Szóval minden tengerben és óceánban ők akarnak lábat mosni. Nagyon békés projekt. 😂

  • @zoltanhumicsko7493
    @zoltanhumicsko7493 Před měsícem +5

    Kemény!!!

  • @janosdobai8761
    @janosdobai8761 Před měsícem +11

    Érdekes.

  • @LászlóTóth-i2o
    @LászlóTóth-i2o Před měsícem +34

    Amerika: NEM KELLENEK A HÁBORÚITOK!!!!!

    • @animasolaperegrinus7388
      @animasolaperegrinus7388 Před měsícem

      amerikának kellenek a háborúk, lételemük!!!!!!

    • @lantospapp3779
      @lantospapp3779 Před měsícem

      @@LászlóTóth-i2o a jövőt Kínában írják!

    • @attilagm
      @attilagm Před měsícem +3

      Mennyivel szebb a rusztki...!

    • @thomasblauberger
      @thomasblauberger Před měsícem +2

      Talán ők is ezt gondolták rólunk (Európáról) 1914-1945. között. (I. világháború kezdete - II. világháború vége.) Ha ők nem lettek volna, akkor most egy bajszos festő arcképeit látnánk mindenhol Európában.

    • @sandorkovacs4078
      @sandorkovacs4078 Před měsícem

      De mennyivel, ég és föld!

  • @algo_ritme
    @algo_ritme Před měsícem +14

    Érdekes meglátás...
    nem volt már valami hasonló?! 🤔
    Talán, ha nem követnék el ugyanazokat a hibákat..

    • @mariagabor5554
      @mariagabor5554 Před měsícem +4

      Tervek ,nem hibák.

    • @ibolyapaloczi1396
      @ibolyapaloczi1396 Před měsícem

      @@mariagabor5554 DE HA FORDITVA SÜL EL -AZ LESSZ A HIBA.

    • @laszloerdesz3884
      @laszloerdesz3884 Před měsícem

      De bizony a zugsführer volt az.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem +1

      ha volt hasonló mintázat akkor az nem lehet , hogy ez egy eljárás mód és a tudatlan tömegek eszik meg újra és újra , hogy nincs más lehetőség majd a nagyok megoldják . mit ? hogy nincs szükség ennyi zabálóra a technoevolucióhoz hisz itt vannak már a robottok

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      @@mariagabor5554 bingo

  • @user-ts2mp7qg4d
    @user-ts2mp7qg4d Před měsícem +5

    Ő az orosz (Henry Kissinger )..🎉
    Annyi különbséggel,hogy a saját országának dolgozik...
    Innen tudjuk hogy Németország az amerikaiak.. 🎉

  • @tasmanordog1975
    @tasmanordog1975 Před měsícem +11

    Aztán azt mondták rá hogy őrült. Akkor én is őrült vagyok. Vagy csak tisztán látó és realista.

    • @Arhangelul47
      @Arhangelul47 Před měsícem

      Nem volt örült , csak egy kisé álmodozó irrealista

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      és próféta persze , de még megnemértett , de nyugi majd ha jön a gebasz ön büszkén elmondthatja , hogy szólt előre

  • @RUDOLF707
    @RUDOLF707 Před měsícem +12

    Szerencsére a történelem Uráé a végső szó, amennyit megenged annyi fog teljesülni az orosz érdekekből.

    • @miklosjuhasz6413
      @miklosjuhasz6413 Před měsícem +3

      Remélem az USA érdekekből semmi sen fog teljesülni.

    • @attilagm
      @attilagm Před měsícem +5

      @@miklosjuhasz6413
      A ruszkiké mennyivel szebb, tényleg... :D

    • @sandorkovacs4078
      @sandorkovacs4078 Před měsícem

      Remélem az USA mögött bujkáló háttérhatalom tervei még annyira sem fog be teljesedni.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      ja ugyhogy lehet tovább ülni a fotelben

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      @@attilagm nem tudjuk , de amig nekünk nincs nem sokat számit egyik se

  • @feri7699
    @feri7699 Před 21 dnem +2

    Tényleg előre megyünk, nem hátra? Kétlem.

  • @kocsisszilviavarkonyine3687

    Kissé rózsaszín ködös a szemüvege sok mindent azon át nézett de sok dologban igaza volt.

  • @23zabpehely
    @23zabpehely Před měsícem +12

    Oroszország volt, van és lesz! Soha senki sem fogja tudni őket elpusztítani!

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      eredeti , nagyon eredeti

    • @23zabpehely
      @23zabpehely Před měsícem

      @@TamasGardonyi Köszönöm😊

    • @harczymarczy
      @harczymarczy Před 22 dny

      De Amerikát és Kínát sem, bár utóbbit már megpróbálták, előbbit meg éppen az elmúlt években próbálták és még nincs vége.

  • @anitwnagy4751
    @anitwnagy4751 Před měsícem +3

    Én beszélek oroszul sok anyagot néztem rólla. Rengeteg dolgot megjósolt szó szerint már évekkel ezelőtt. Egy kiváló politikus volt

  • @Cipotalp
    @Cipotalp Před měsícem +5

    "2024-ben Putyin legyőzi Ukrajnát" Ja meg 3-4 nap alatt elfoglalja Kijevet is XDD

    • @mariamark7815
      @mariamark7815 Před měsícem

      P

    • @kompot100
      @kompot100 Před měsícem +1

      Ne igyál előre a medve bőrére de még messze van 2024 év vége,

  • @tonobro
    @tonobro Před měsícem +35

    Ha Ukrajnában élő Orosz identitású ember lennék, akkor büszke lennék Oroszországra és Vladimir Putyinra. (Talán még nem felejtettétek el azt a 14.000 lemészárolt Orosz embert, vagy igen? Vagy nem is tutdtál róla?)
    Viszont - már elnézést, de - Zsirinovszkíj 2019-ben egy apróságról megfeledkezett, ill. nem tűnt volna fel neki, mi is történt 2001.09.11-én?
    Csak az én szememet szúrta ki (meg Dr. Judy Wood-ét), hogy az ikertornyok leomlása az nem egyszerűen a buckalakók bosszúja volt? Egy jóhiszemű polgártól nem is várható el, hogy műszaki zseni legyen, de egy magasrangú katonától, igenis elvárható lenne egy kis szakmai érzék - (aki robban_ási szakértő kéne legyen).
    Akinek nem lenne világos, milyen technológiával rendelkezik az 'USA' (2001), annak ajánlom figyelmébe Dr. Judy Wood videóit. (Empirical Evidence)... (*and check it out: Empire State Building - 1945 |28 July)

    • @wogelson
      @wogelson Před měsícem +9

      Ezt 30 évvel ezelőtt írta amikor még nem volt 911

    • @tonobro
      @tonobro Před měsícem +8

      Átjött. Természetesen ezt úgy értettem, hogy 2019-ben még mindig a 30 éves álmait babusgatta és nem jutott el az agyáig 2019-ig sem, amit 2001- ben látnia kellett.

    • @mischelbond2504
      @mischelbond2504 Před měsícem +4

      Köszi,magam is így látom.Igazad van,igazat irtál.

    • @tibornogradi3432
      @tibornogradi3432 Před měsícem

      "(Talán még nem felejtettétek el azt a 14.000 lemészárolt Orosz embert, vagy igen? Vagy nem is tutdtál róla?)"
      Igen. Tudom.
      A faszinak voltak nagyon oké gondolatai is. Sőt. Nem fogta vissza magát, ezért elképzelhetetlen gyűlöletet vonzott magára. És a megoldásaiban nagyon naív... megoldási javaslatai. Főleg a beszéde egyharmadától... :DDD

    • @billyygates1691
      @billyygates1691 Před měsícem +3

      Dr.Egely beszél errõl + Judy Woodról az egyik VNTV adásban Jakab Istvánnal n.részletesen!🎉🎉🎉❤

  • @belafulop9315
    @belafulop9315 Před měsícem +5

    Igazán " békés " gondolatok. Nagyjából "csak" 2 milliárd embert kéne lemészárolni ahhoz , hogy ez a" világrend " létrejöhessen. Amúgy a kis létszámú muszlim közösség szívesen kipróbálná ezt a verziót, Ausztrália egyenesen repesne a boldogságtól eme ötlet hallatán. Román és szlovák barátaink már most húzkodják ki a határaikat jelző karókat és várják hogy mennyivel beljebb tegyék azt le, hogy nekünk az jó legyen. Ami az orosz csizmákat illeti valahogy juttassank el két párat belőlük az Indiai-Óceánhoz, mártsák bele aztán vigyék vissza, hogy na megvolt, de most már a bilit meg a csajkát ne tessék összekeverni. Az úgy nem finom.

    • @kompot100
      @kompot100 Před měsícem +2

      Arra reagálnék amit a szomszédaink hozzá állásáról irtál,egyszerü mink is tudomásul vettük Trianont mert a gyengékhez tartoztunk. Emlékezz mikor erős szövetségesünk volt a visszacsatolást szó nélkül türték!

  • @jozsefblagadr.1168
    @jozsefblagadr.1168 Před měsícem +2

    Érdekes!

  • @juhvaleria7987
    @juhvaleria7987 Před měsícem +19

    Nem lesz 3. Vháború nem kell szóval teremteni!!!!!

    • @csabafejer5947
      @csabafejer5947 Před měsícem +4

      Nem lesz 3. Vháború - most zajlik éppen. Amikor Adolf lerohanta a lengyeleket erre akkor sokan nem úgy gondoltak, hogy no most kezdődött a második.

    • @Bernadettk
      @Bernadettk Před měsícem +4

      mar zajlik!

    • @petoimre3671
      @petoimre3671 Před měsícem

      Egyetértek. A médiumok laza szakemberei is könnyen vetik a szót a harmadikról, nem csínján hanem csúnyán.

    • @sandorkovacs4078
      @sandorkovacs4078 Před měsícem +1

      ​@@csabafejer5947Igaz, de a kimondott szó teremt.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      nagyon köszönöm . tényleg örvendek ha látom a tudatos jelenlétet . amúgy a gondolatokba verik nagyon , megy a programozás ezerrel NLP módba minden lehetséges fórumon és persze kis hazánk komcsiból maradt mindenhez is értő gondolkodni oly kiválóan tudó és itélkező prolija ugrik is és már böfögi vissza a lózungokat

  • @editjozsik7327
    @editjozsik7327 Před měsícem +1

    Köszönet!

  • @zoltan.5775
    @zoltan.5775 Před měsícem +3

    Persze, akarni lehet 😂😂😂😂

  • @zsolttornyi7455
    @zsolttornyi7455 Před měsícem +7

    Zseniális vízió!
    Ugyanakkor nehéz elfogadni ezt a pragmatikus zsenialitást!

  • @laszlolehoczki9934
    @laszlolehoczki9934 Před měsícem +5

    Ez úgy lesz és ennek nagyon komoly, világra szóló következményei lesznek.

  • @animasolaperegrinus7388
    @animasolaperegrinus7388 Před měsícem +9

    jól beszélt Zsirinovszkij!!!!!

  • @SandorGera-iy5mp
    @SandorGera-iy5mp Před měsícem +3

    Csak a címre : minden a tervek szerint 😆🥴

  • @jozsefmehesz-balazs3020
    @jozsefmehesz-balazs3020 Před 13 dny +1

    Megint a söntés mellől jött valaki...

  • @donsforza
    @donsforza Před měsícem +5

    A Hitgyulekezet szekta már nem is a Bibliára épít, hanem Zsirinovszkij, Vanga, Nostradamus..stbbi jóslataira! Ezt a Boszporusz/Dardanellai kijutást, az Indiai óceánra is már Sztálin is forszírozta!

  • @tasmanordog1975
    @tasmanordog1975 Před měsícem +4

    Korrekt

  • @l.s.kovacs4152
    @l.s.kovacs4152 Před měsícem +3

    Szomorú, hogy milyen a félrevezetett magyar birkanyáj!

  • @istvanberes8956
    @istvanberes8956 Před měsícem +4

    Ezek már el is hiszik magukról hogy mikor legázolják akit érnek, azzal jóságoskodnak

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před měsícem +3

      mert a kommunizmus igazságos 😂

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem +1

      erre vannak kalibrálva , de ez az összes hasonlóról elmondható

    • @csokibonbon
      @csokibonbon Před měsícem

      Mindig is ez volt bibijük, hogy majd ők. 🤣 Az mellékes, hogy csak nyomorgó tömegeket tudtak létrehozni, bármilyen rendszerük volt is.

  • @Sandorapad-ph4er
    @Sandorapad-ph4er Před měsícem +2

    Közép Európa számba sincs véve.

  • @g.g.8298
    @g.g.8298 Před měsícem +8

    Ehhh... 2019-ben "megjósolni", hogy mi lesz Ukrajnával vagy a Közel-Kelettel 2024-ben (tehát 5 évvel később) nem egy nostradamus-i teljesítmény vagy mágikus prófécia, hanem egyszerű logikai következtetés már folyamatban lévő dolgokra vonatkozóan. Olyan ez, mintha valaki megjósolná, hogy mi lesz az ebéd, miközben a kaja már ott sül bent a sütőben. Az 1993-as vízióit sem kell felfújni, ilyesmi eszmefuttatást minden második sarki kocsmában lehet hallani vodkától átszellemült önjelölt látnokoktól, csak azokat nem adják ki könyv formában. Nekem mindenesetre az Amúri partizánok dala jutott róla eszembe, pl.: "verve fut már sok kozák atamán", aztán a végén "a Csendes óceánnál véget érnek a csaták". Ilyen ez, csak egy üveg Ruszkij Sztandard kell hozzá. 🙂

    • @sanyecs
      @sanyecs Před měsícem +1

      "Olyan ez, mintha valaki megjósolná, hogy mi lesz az ebéd, miközben a kaja már ott sül bent a sütőben"..Lementettem ezt a hasonlatot..nagyon TETSZETT !!!

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      elkapta a lényeget

  • @wogelson
    @wogelson Před měsícem +4

    Kissé ambíciózus

  • @apacsharcos1
    @apacsharcos1 Před měsícem +5

    ÚGYLEGYEN, 👍, .!

  • @lantospapp3779
    @lantospapp3779 Před měsícem +7

    No,no, no...Berlin,Párizs felé valaki más volt aki megállította őket nem igaz?

    • @ZoliLucky
      @ZoliLucky Před měsícem +12

      Mi voltunk, de ha nem ellenünk érdekelt Habsburg bitorolja a trónt hanem magyar király van, mi is inkább elfogadtuk volna a török ajánlatát, s hagyjuk hadd menjenek Bécsnek. Hálából nyugatról megszállták észak Magyarországot segítség helyett... Elég hasonló a helyzet most is, határőrzés segítése helyett hatba szúrás és giga bírság.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      @@ZoliLucky volt valaha más , javitson ki kérem de nem nagyon fordult elő velünk olyasmi , hátbaszúrás , árulás stb. annál inkább

  • @lilalali6753
    @lilalali6753 Před měsícem +5

    Hát igen, az látszik, h a nyakkendő + az inggallér gondot okoz.

  • @MrOnej
    @MrOnej Před 2 dny

    "És a Csendes óceánnál véget érnek a csaták..."!😂

  • @hardtstyleeee
    @hardtstyleeee Před měsícem +3

    Igy igaz

  • @MihalyButos
    @MihalyButos Před měsícem +3

    Így legyen, hajrá Oroszország!!!

  • @Jarlaxle72
    @Jarlaxle72 Před měsícem +1

    Csurkára emlékeztet Zsirinovszkij eszmefuttatása...nehéz eldönteni hogy látnokok vagy őrültek voltak-e..
    Mindenesetre az eltelt idő eseményei részben igazolták
    látomásaikat..😏

    • @zoltanbabos4295
      @zoltanbabos4295 Před 22 dny

      Nem látomás ! Csak jobban átlátták a helyzetet! Akkor már látták egy bizonyos népcsoport törekvéseit! Mi meg örültünk a "csodának" ,

  • @laszlootvos1504
    @laszlootvos1504 Před 5 dny

    CSAK AZ A KÉRDÉS, HOGY MIVEL....A NATO ELLEN NEM TUD GYŐZNI...LEHETETLEN.....LASSAN AZ ÚT MÁSIK OLDALÁRA SEM TUNAL ATMENNI😂😂😂😂😂

  • @KlugerKluger
    @KlugerKluger Před 17 dny +1

    Morvay kgb ügynök 😂😂😂

  • @zoltankis5029
    @zoltankis5029 Před měsícem +3

    Kurvára igaza van!!!

  • @laszloseres5282
    @laszloseres5282 Před měsícem

    Akkor igyekezni kell mert megy az idő gyorsan . De javaslom előbb be kellene már fejezni amit elkezdtek .

  • @agnesepalkovacs3339
    @agnesepalkovacs3339 Před měsícem +3

    FANTASTICOOOOOOOOOO!!!😇😇😇😇❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤🙏🙏🙏🙏🙏

  • @vargatibor2607
    @vargatibor2607 Před měsícem +5

    Aki ezt éljenzi, kezdjen el oroszul tanulni és elfelejteni a magyart.

  • @goldmannmarianna9853
    @goldmannmarianna9853 Před měsícem +1

    Tetszik

  • @mihalyszekely4529
    @mihalyszekely4529 Před měsícem

    Elhagyta a naptárát🤣 Alaszkát mikor foglalják vissza?

  • @tothlaszlo7130
    @tothlaszlo7130 Před měsícem

    Vam erről valami bizonyíték, hogy hol,mikor mondta ezeket??

  • @vincebalasko2019
    @vincebalasko2019 Před měsícem +1

    👍👍👍

  • @terezhajnal3493
    @terezhajnal3493 Před měsícem

    Szép ,,álom,, ,lehetséges?

  • @laszloerdesz3884
    @laszloerdesz3884 Před měsícem +4

    Csak az égtájakat kell kicserélni, valamint zsír helyére beírni Dolfi bá'-t. Már is kész az orosz Mein Kampf.

    • @sandorkovacs4078
      @sandorkovacs4078 Před měsícem

      Zsír is Rotschild leszármazott, vagy csak dolfi volt az.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      akkor az már pont nem orosz ha kicseréli , ezt nem nagyon gondolta végig az idolja reklámozása elött ugyi ?

    • @laszloerdesz3884
      @laszloerdesz3884 Před měsícem

      @@TamasGardonyi Na ja direkt volt az összemosás a kettő egylényegűségére próbáltam felhívni a figyelmet.

    • @ISTVANNEZADORI
      @ISTVANNEZADORI Před měsícem

      ​@@sandorkovacs4078
      Igen. Adolf volt Rothchild zabi-gyereke.

  • @horvathattila6895
    @horvathattila6895 Před měsícem +2

    Jól hangzik!

  • @faerdo226
    @faerdo226 Před měsícem +21

    fejezzétek már be ezt a sok rémhír vezércikket csak azért hogy többen kattintsanak rátok

    • @petoimre3671
      @petoimre3671 Před měsícem

      Erről írtam feljebb, de ez tömörebb. Minha szoktatnának bennünket a médiumfickók a harmadik világháborúhoz. Mintha nem a világbékéért kellene a szó, munka, harc. A harmadik után nincsen semmi, Kurázsi papák! Negyedik már nem kell, ha a harmadikkal nullázzátok a világot!?

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem +1

      nem fogják , ez a dolguk , de ön , hogy került ide

    • @faerdo226
      @faerdo226 Před měsícem +1

      @@TamasGardonyi nem az a baj hogy van videójuk az a baj hogy félelmet keltenek

    • @faerdo226
      @faerdo226 Před měsícem +1

      @@TamasGardonyi rég óta nézem én is őket de nem szeretem a félelmetes vezércikkeket mert semmi köze a beszélgetésekhez

    • @vandor79
      @vandor79 Před měsícem +1

      @@faerdo226 Így van. Sok esetben beszélnek 45-50 percet is a semmiről amiben pontosan 3 db per a lényeg! De ezt is masszív jóindulattal mert általában 1 percben össze lehet foglalni a lényeget .

  • @lilalali6753
    @lilalali6753 Před měsícem +17

    Ez azét hülyeségből is sokk volt. Mindenki ábrándozhat 1 új bizáncról. Reméljük, h az összes birodalmista megrohad.

    • @petoimre3671
      @petoimre3671 Před měsícem

      Azét? Kiét? Sokkot kapott? Azaz Bizánc?

    • @lilalali6753
      @lilalali6753 Před měsícem

      @@petoimre3671 várjál, elmagyarázom.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem

      ne aggódjon meg fog , de a reményt azért valami nemesebb eszménybe szoktuk fektetni , bár az is igaz mások vagyunk , szerencsére

  • @monimoni1051
    @monimoni1051 Před měsícem +1

    Propaganda....
    Itt soha nem a népröl van szò, vagy a gazdasàgròl...nem

  • @KlugerKluger
    @KlugerKluger Před 17 dny

    Morvay NEResztény 😂

  • @laszlomolnar5244
    @laszlomolnar5244 Před 3 dny

    Sose volt normális...

  • @attilacsaszar9244
    @attilacsaszar9244 Před 10 dny

    Rizsa

  • @ZoleekaHun1987
    @ZoleekaHun1987 Před 16 dny +1

    Szóval a világ csak akkor lehet jó és békés, ha azt Oroszország irányítja.
    Oroszországnak az a sorsa, hogy világuralomra törjön.
    Szerintem Kína és Amerika is ugyanezt gondolja önmagáról.
    Meg ki tudja még hány ország.
    A háború garantált.

  • @JanosIta-gk3dp
    @JanosIta-gk3dp Před měsícem +1

    Baromsagok

  • @ilona..2280
    @ilona..2280 Před měsícem +1

    V. Zs megmondta: az uniba csizmapucoló rongynak(kacsa) sem kell. Magyarország...... (ez jött be..) erre emlékszem de nagyon..

    • @wolflone8149
      @wolflone8149 Před měsícem

      Én arra emlékszem amikor annó Magyarországról kérdezték: "Visszafoglalnám! " Marha..

    • @ilona..2280
      @ilona..2280 Před měsícem

      @@wolflone8149 vágy álom? No! de "jóslat".... eddíg...

    • @wolflone8149
      @wolflone8149 Před měsícem

      @@ilona..2280 Zsirinovszkij egy őskommunista volt a rosszabbikból/szerintem/. Kicsit sem baj hogy akkor nem került vezető pozícióba.

    • @ilona..2280
      @ilona..2280 Před měsícem

      @@wolflone8149 ő szerintem nem is akart. de mint "ellenzéki" mi is szeretnénk olyat mint ő volt.. de sikerült megfogalmaznia velünk kapcsolatosan a nagy "igazságot", bingó.. még is maradt bennem.. kimondta

    • @harczymarczy
      @harczymarczy Před 22 dny

      Én arra emlékszem, hogy ez a barom még Erdélyt is visszaadta volna nekünk... Kicsit sok lenne ott a román ma már, azt hiszem, és ugyanúgy törököt fognánk Erdéllyel, ahogy Trianon után a románok is túlnyerték magukat az első világháborúban, ti. rájuk testálódott Nagy-Magyarország összes etnikai színezetű problémája úgy, hogy azokra Bukarestben nem voltak felkészülve.

  • @Super_goat123
    @Super_goat123 Před měsícem +6

    Érdekes hogy senki nem hibáztatja Putyint aki megtámadott egy másik országot. Mindíg csak a gonosz nyugat ahol diktatúra van..

    • @jozsefborsa2429
      @jozsefborsa2429 Před měsícem

      Pontosan!

    • @petoimre3671
      @petoimre3671 Před měsícem

      Nem mindig. De most igen. Putyint nem lehet lazán felmenteni. De a folytatás se lehet egyoldalú és felelőtlen: akiknek szólni, tenniük lehet, azoknak kell is, most a békéért. Gondoljunk a dögevőkre, ők mire várnak?

    • @laszloerdesz3884
      @laszloerdesz3884 Před měsícem

      Mindig máshol van a diktatúra, oligarchia és az ellenfél a gonosz, nem is ember hanem elpusztítandó ork. Putyin sem túl messzire van ettől a gondolatvilágtól.

    • @sandorkovacs4078
      @sandorkovacs4078 Před měsícem +1

      Mindég azt aki kirobbantója a konfliktusnak, és most is az USA mögött álló erő a felforgató, akárcsak az elmúlt kétezer évben. Ha nem titkolnák el az iratokat, minimum hétszáz évig visszamenőleg van bizonyíték arról, hogy minden háborúban mindkét felet ugyan az az érdek kör támogatta. Fizették a pusztítást, majd a háború okozta társadalmi változás által a kamatait is be hajtották a túl élőkön. Aljasság dolgában az emberiség előtt járnak ezer évvel.

    • @TamasGardonyi
      @TamasGardonyi Před měsícem +1

      mert olyan jól látnak mindent is

  • @eztmostnemmondodkomolyan
    @eztmostnemmondodkomolyan Před měsícem +2

    Érdekes bár a végén mikor elkezd arról beszélni, hogy kb mindenért a történelemben hálásnak kéne legyünk nekik az több mint vicces.

  • @janosWeinhoffer-db4uo
    @janosWeinhoffer-db4uo Před měsícem +1

    Ennyi marhaságot mostanában nem hallottam.Legközelebb a Mein Kampf elemzés jön?Idézzen inkább Káma Sutraból!

  • @oriogame
    @oriogame Před měsícem

    Megalománia.

  • @evamolnarnetarnoki402
    @evamolnarnetarnoki402 Před měsícem

    Es senki nem volt aki rendesen feloltoztesse??? O nem josolt hanem felvazolta a teendoket???!!!

  • @jozsefgal6504
    @jozsefgal6504 Před měsícem

    Vicces :) Hány országot kellene legyőzni leigázni, elfoglalni. Még Afganisztánban is elbuktak, Ukrajnában csak kínlódnak. Ehhez a tervhez brutális erő kellene. Ami nincs meg.

  • @robertgyenes6510
    @robertgyenes6510 Před měsícem +3

    Ez az ember sem szomjazott

  • @attiladano3368
    @attiladano3368 Před měsícem

    Mennyi vodkát ihatott ilyen gondolatokat szült az agya

  • @Red55322
    @Red55322 Před měsícem

    Mit szívott?

  • @istvanszabo4502
    @istvanszabo4502 Před měsícem +1

    Àlmodik a nyomor !
    Csupa Bibliai pròfècia...az ortodoxokè.
    Talàn mèg az Orosz is orosz.

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 Před měsícem +5

    Orban bukasat is megjosolta ?

  • @thomasblauberger
    @thomasblauberger Před měsícem

    Azt gondolom, Zsirinovszkij őszintén beszélt arról, ami Putyin fejében is van. Talán egyfajta szerencse az ukrajnai háború, ami az orosz haderőt és a demográfiát is visszavágta.

    • @sandorkovacs4078
      @sandorkovacs4078 Před měsícem +1

      A hadseregüket felkészítette, a hadi iparnak lökést adott. Ötszázezer halott katona nem demográfiai probléma, nem a nők haltak meg.

  • @40GabrielBreak
    @40GabrielBreak Před měsícem +11

    Látom nem érted a lényeget. Vegyük most Lengyelországot. Ugye nemrég kiszivárgott, hogy Ukrajna után lengyelország lesz a következő. És valóban az oroszoknál meg is kezdődött a lengyelek elleni uszítás. A helyzet az, hogy figyelni kell arra, amit mondanak Putyinról mert ő hosszú távon tervez. Ami ma még rémhírnek tűnik valahogy mindig beigazolódott Putyin terveiről

    • @butorrestauralasesfaszobraszat
      @butorrestauralasesfaszobraszat Před měsícem +11

      Hülyeség. Ha NATO tagot akar megtámadni totális háború lesz. Felesleges lenne húzni idáig a dolgot. 2022 februárjába is megtehető volna az eredmény ugyan az. Atom háború a végeredmény szempontjából hogy más a dátum az teljesen mindegy a végső cél a lényeg. Csak ha az a cél akkor minek kinlódni ilyen sokáig?

    • @nahiszenke
      @nahiszenke Před měsícem +6

      A cnn tudósítóját hallották Magyarországról...

    • @40GabrielBreak
      @40GabrielBreak Před měsícem

      @nahiszenke Ez kedves, de nem vagyok tudósitó... mindössze figyeltem a híreket. És lám beigazolódnak a dolgok... Ukrajnáról Lengyelországról. a trükk az, hogy mond el sz igazat mikor még senki nem hiszi.... aztán mikor pár év múlva megtetted már senki nem emlékszik, hogy te megmondtad. mert akkor még álhírnek tűnt... ennyi a titok :) Vagyis Putyin trükkje

    • @sergioleone8592
      @sergioleone8592 Před měsícem +3

      Szerintem meg nem. Ugyanaz a forrás amelyik most ezt terjeszti, az utolsó percig azt terjesztették, hogy Oroszország nem támadja meg Ukrajnát. Kb. olyan "szakemberek" akik azelőtt a tipmixről adtak "tanácsokat"

    • @butorrestauralasesfaszobraszat
      @butorrestauralasesfaszobraszat Před měsícem

      @@sergioleone8592 nincs ebbe semmi furcsa :) Vagy igen? Hiszen mind tudjuk a covid alatt virulogus szakértők,háború alatt most meg a biztonság szakértők tollasodnak meg!
      Ha én így dolgoznék ahhogy ezek a legitim társadalom számára elfogadott "jósok" egy bútort egy tárgyat se tudtam volna megmenteni az enyeszettől!
      1 1 tv vagy rádió szereplésbe minimum 150.000ft összeget kapnak a szakértők nem pusziért tea süteményért mennek szerepelni!
      Elmondják azt amit más médiákban hallanak olvasnak és kb ennyi. Tarsadalom szamara fontos dolgokat nem közölnek csak ködösítve (nehogy az ellenség megtudja) így van ez.

  • @juliabodnar9754
    @juliabodnar9754 Před měsícem +2

    Aha orosz béke=világégés!

  • @margitadorjannefoldes7255
    @margitadorjannefoldes7255 Před měsícem +1

    Hajrá Oroszország! Hajrá Putyin!

  • @gaborribanszky
    @gaborribanszky Před měsícem

    😂😂😂😂😂😂🎉🎉🎉😂😂😂

  • @pvpstudio
    @pvpstudio Před měsícem

    Köszönet.