A budavári Szent Zsigmond templom 3D-ben

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 12. 04. 2024
  • A középkori Buda aranykora Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején kezdődött, aki idegen származása ellenére beleszeretett Magyarországba, és akkor sem hagyta el, amikor már fél Európa vezetője volt. Éppen ellenkezőleg: a nyugatot hozta ide, aminek egyik szemléletes példája a budavári Szent Zsigmond-templom hatszáz évvel ezelőtti (1424) felszentelése a mai Szent György téren. Ebben a templomban temették el Mátyás király gyermekágyi lázban elhunyt első feleségét, Podjebrád Katalint, valamint II. Lajos szintén gyermekágyi lázban meghalt anyját, Candale-i Annát, akit 1516-ban férjével, II. Ulászlóval együtt Székesfehérvárott helyeztek örök nyugalomra. Egy alkalommal biztosan tudunk a bővítéséről is: 1486-ban Bánffy Miklós adományából mellékkápolnát építettek hozzá.
    Bakócz Tamás esztergomi érsek 1514-ben e falak között avatta a török elleni keresztes hadjárat fővezérévé Dózsa Györgyöt, aki azonban a parasztháború élére állt.
    Buda 1541-es eleste után mecsetté alakították, és a török uralom alatt Kücsük dzsáminak nevezték. A legnagyobb csapást számára nem ez, hanem az 1686-os ostrom jelentette, amikor súlyosan megsérült és romba dőlt. Ezután ugyan még valamennyire helyreállították, de Mária Terézia utasítására 1767-ben végleg lebontották.
    Az 1980-as és 1990-es években régészek tudtak dolgozni a területen. Az alapfalak közül szerencsére értékes kőfaragványok kerültek elő: a kőrácsos szentélyrekesztő a töredékek alapján gótikus stílusú lehetett, a szenteltvíz-tartót pedig vörös márványból faragták ki. Ezek mellett kisebb-nagyobb szobrok darabjait is a felszínre hozták, melyek közül egy Fájdalmas Krisztus és több angyal alakja érdemel említést. Utóbbiak stílusa Buzás Gergely megfigyelései alapján szoros rokonságot mutatnak a híres budavári szoborlelettel, mely 1974-ben került elő egy közeli polgárház betömött pincéjéből.
    A munkálatok befejezése után az épület alapfalait kövekkel rajzolták ki a téren, hogy a Várba látogató sok-sok turista számára is egyértelmű legyen: itt valaha egy templom állott.
    A film a templom XV- XVI. századi állapotát tükrözi.
    Felhasználva Szekér József László tanár és helytörténész ez irányú útmutatásait, segítségét.
    Felhasznált irodalom:
    Bodó Péter: Mikor Budára figyelt Európa - Zsigmond király uralkodásának 600 éves emlékei. Pest Buda.hu
    VEGH ANDRÁS :Adatok a budai … Szent Zsigmond templom alapításának történetéhez Budapest régiségei 33. (1999)
    FELD ISTVÁN: Beszámoló az egykori budai Szent Zsigmond templom és környéke feltárásáról Budapest régiségei 33. (1999)
    Sümegi Gyula Székesfehérvár 2024

Komentáře • 2

  • @arnold19860318
    @arnold19860318 Před 2 měsíci

    Tömegét tekintve elképzelhető, hogy magasabb volt. Anna királynét II. Ulászló halála után átvitték Fehérvárra.

  • @gusztavbankuti8272
    @gusztavbankuti8272 Před 2 měsíci

    Kár érte.