Nekem heteroszexuálisként, volt két meleg munkatársam (haverom) egy nagy cégnél! Náluk értelmesebb, nagy intelligenciával rendelkező emberekkel, nem sokkal találkoztam a 65 évem alatt! Pedig sportolóként elég sok emberrel találkoztam az évek folyamán! Most újra láttam, hallgattam egy embert, Angéla személyében! Az ilyen emberekkel öröm, felemelő beszélgetni! Köszönöm az élményt! ✌
Az ilyen ember erősíti a szabályt, hogy intelligenciával születni kell. Nem tanulható! Egy intelligens, önazonos, önelfogadó, természetességéből fakadóan igazi nő Angéla. Köszönöm a lehetőséget, hogy megnézhettem, hallgathattam! 🙏🤗 Ismét egy remek beszélgetés volt! 👌
Angéla minden kérdésre kivételes intelligenciával válaszolt. Nyugodt hangnemben. Határozott, példamutató jelenléttel. Szimpatikus távolságtartással. Úgy képviselte magát, hogy öröm, felüdülés volt nézni. Sugárzik róla, hogy jól van, jóban van magával.
Rendszeres fogyasztója vagyok a tartalmaitoknak, és ezzel az interjúval kapcsolatban már a videó felénél megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy ez a beszélgetés messze felülmúlta az eddigieket. Így tovább!
Sose hallottam róla életemben, de egy hallatlanul intelligens, érzékeny és egyszerre kemény embert ismertem meg. Jó lett volna, ha hagyják kicsit többet önállóan beszélni és nem szakítják félbe hárman állandóan, főként az interjúvolásban igen tehetségtelen és tapasztalatban Palik.
Nem szoktam hozzászólni semmihez,de gratulálok Angéla egy csodálatos Nő vagy !! és remélem a társadalom egyszer elfogadóbb lesz és ez sok gyűlölet megszűnik a világon.
Én még láttam fiatalon, élőben fellépni, még műtét előtti állapotban, gyönyörű nő volt már "férfiként" is. Röhejes és értelmetlen lett volna férfi testben maradnia, mert a biológiai neme annyira nem egyezett a személyiségével és a lényével. Az a kormány, amelyik ebbe (az ember legbensőbb magánügyébe, hogy minek tekinti magát), bele akar szólni, mellőzve mindenféle aktuális tudományos kutatás megismerését, szakemberek tanácsait... mindezt pusztán a hatalomért (mert tévedés ne essék, nem az erkölcsöt védik, az erkölcs nem arról szól, hogy valaki férfi-e, nő-e, transznemű-e, hanem arról, hogy milyen a világnézete, hogyan él, miként viselkedik másokkal), szóval az a kormány elvtelen, jellemtelen, az állampolgárokat manipuláló, és azok legaljasabb ösztöneire, gyűlöletére építő, azt erősítő gazemberek gyülekezete.
Én nagyon vakon voltam, bevallom nem ismertem a hölgyet. A leírásban szembesültem a transzneműségéről, ránézésre nem mondtam volna meg. A beszelgetés nagyon- nagyon hasznos es tanulságos volt számomra, köszönöm hogy betekintést nyerhettem egy ilyen életútba.
Általában ezzel nem tudok azonosulni, DE Angéla nagyon kulturáltan és jól beszél erről a dologról, így kicsit könnyebb megérteni . Csoda ember bárki és barmi is o . Remelem ezzel nem bantottam meg senkit .
Elképesztő intelligencia és (ön)elfogadás van ebben a nőben! woow Szívesen látnám őt műsorvezető szerepben, szépen választékosan kommunikál, és hogy ilyen nyitottság van benne ez nekem különösen tetszik:) A tudományosan megmagyarázott részt pedig külön köszönöm neki, adott nekem is egy választ a transzneműséggel kapcsolatos kérdéseimre, csak azt sajnálom, hogy nem ezt terjesztik a beszűkült és bunkó társadalmaknak a gyűlöletkeltő kampányok helyett…
@@katalinorosz8261 én nem nevetnék azon a helyedben, hogy rólad ugyanez nem mondható el (intelligens, elfogadó, jó kommunikációs készségekkel rendelkező, nyitott stb.) 😉
Gratulálok! Nagyon jó beszélgetés volt. Angéla fantasztikus ember vagy! Műsort kell Neked adni! Ez van! Kívánok Neked tiszta szívből sok sikert az életben! 😘
@@bimbaylola7396 én arra gondolok, hogy ő arra gondol 😁😁, hogy Angéla minden porcikájában nő, mint ahogy te is, s innen mar magamat hozom, mert én pl. az előítéleteim, az önbizalomhiányom miatt, nem tudom mutatni magam a gátlásaim nélkül. Ezért nem vagyok tkp természetes, nyílt. De lehet, hogy tévedtem.
Drága Angéla, én külföldön élek és tájékozatlanabb vagyok a magyar médiában . Láttalak többször is filmekben és egyetlen percig sem gondoltam , hogy valaha férfi voltál. Fantasztikusan jó színésznő és nagyon szép vagy. Kívánok további sikeres életet. Csak így tovább 😘
Kedves Angéla! Tudatos gyermektelenként írom: nem KELL egy nőnek gyerek… Nem attól egészséges nő. Azért ez így az elfogadás-témák közepette egy picit erős volt, mert mi is rengeteg támadást kapunk.
@@gillespiethomastudatos gyermektelenek voltak akkor is voltak túlbalványozások mikor Szent Imre herceget is szűzies erénnyel ruházták fel későbbi századok krónikásai, hogy ezzel is kiemeljék a tisztaságát, amit a hittan kántor tanárnőm bevett, én meg nem, mert azzal kihalt volna az Árpád-ház.
Egyetértek!Nekem sincs gyerekem,Tudatos döntés nálam is.Mégis NŐ vagyok,voltam. Istent MIÉRT?!keveri bele? Egészséges?Lelkileg nem valószínű. Túlbeszéli a dolgot.
Soha nem kommentáltam még egyik epizódnál sem,de ez hát szóhoz sem jutok! Nagyon Boldog életet kívánok neked sok erőt egészséget örömet ebben az elcseszett világban! Nagyon intelligens vagy és okos! Szerettem minden percét hallgatni aki vagy és amit elértél! Csak így tovább ! (Mónika)
Számomra az első olyan NŐ/ ember aki megmutatta kis hazánkban hogy lehet így is . Intelligens, természetes, gyönyörű és csak tanulni lehet tőle. Gratulálok neki mindenhez amit elért és mert önazonos lenni.❤
Húúú!! Micsoda életút! Ennyire önazonos, őszinte emberrel régen nem hallottam interjút. Nagyon tanulságos lehetne mindenki számára...Csodálatos EMBER Angéla!Köszönet az interjúért (SZUPERVOLT!!!!)!👏👏👏
Az az igazság, hogyha akarsz valakin fogást találni akkor fogsz is. Ránézünk egy emberre és már utáljuk is pedig azt sem tudjuk, hogy valójában ki ő. Hidd el Angéla nem csak feletted ítélkeznek az okosok, hanem mindannyiunk felett. Magyarország ebből a szempontból világelső, tisztelet a kivételnek. Jó volt látni és hallani téged!
Bárcsak mindenki elfogadná és tudná, hogy lelkek vannak… femininabb és maszkulinabb lelkek bármely testben. Nem betegség! Fogadjuk el! Ha az emberek kicsit is empatikusak lennének akkor tiszteletben tartanák ki miként szeretne élni.
Imadom!💖 💖💖💖💖 Az elso pillanattol amiota megismertem a mediaban! Aztan egyszer elment mellettem a XVII.keruletben es egy szuper csajt lattam meg szemelyeben. Persze nem mertem megszolitani (megis csak egy ismert ember, en meg nem) de rairtam Instan. Visszairt es full kedves volt, nem jatsza meg magat! Egyszeruen tunemenyes!💖 Orulok, hogy meghivtatok!🙏🏽💖🥰 Koszonom!🙏🏽💖
Egésszen addig szimpatikus volt amig ki nem mondta azt a mondatot ,hogy egy EGÉSZSÉGES NŐNEK KELL GYEREK 🤦♀️🤦♀️Pedig azt hittem ,hogy na ő aztán biztos érzi és éli,hogy mindenkinek ugy kell kiteljesednie ahogy ő gondolja🤷♀️ Elég szomorú ha az élet célja csak egy gyerek lehet 🤦♀️🤦♀️🤦♀️
Nem értem,hogy miért van még mindig mindenki azzal elfoglalva,hogy a másik mit csinál, hogyan éli az életét, kit szeret, kivel bújik ágyba stb... Élni és élni hagyni. Szerintem ez lenne a lényeg. Nem tudod befolyásolni,hogy kihez vonzódsz....Ez magánügy!
A szülő mindig kell hogy szeresse a gyermekét...mellette kell hogy álljon...még ha gonosztevő akkor is...sajnálom az elvesztegetett éveket a szülői szeretet nélkül. Nagyon nehéz lehetett. 😓😓😓
@@ildikolukacs8246 Én nagyon bírom,de sajnos a mai világban nem kell visszakérdezni,hogy megosztó? Igen,jelenleg annak számít és nem csak Magyarországon! Itt tart az emberiség! De én és te még elfogadhatjuk,de van aki soha nem fogja.Ezt sajnos be kell látni,épp ezért igaz a megosztó definíció!
@@ildikolukacs8246 Megosztó, az azt jelenti, hogy az emberekben szélsőséges érzéseket, indulatokat képes ébreszteni - már csak a megjelenésével is. Nem belőlem, ezt egy szóval sem írtam. Ez nem megkülönböztetés, ez tény. Én simán el tudnék vele beszélgetni, mindenfajta negatív előítélet nélkül, kevesebb manírral, mint a műsor résztvevői tették. ;)
Kislányom ovis csoportjába volt egy kisfiú...mindig szoknyát vett fel baba szobából....mindig "basztatta" kislányomat hozzon neki babit....ma transznemű..én elfogadom remélem családja is elfogadta...de biztosan mert cuki anyuka nevelte❤
Kromoszóma rendellenesség. Ha a lánynak született xx kromoszóma mellett mellett van még egy rendellenes y kromoszómája, akkor fiúnak fogja érezni magát. Ha xy mellett van egy plusz x kromoszómája, akkor lánynak fogja érezni magát, pedig fiúnak született.
Önazonos, erős személyiség, élettapasztalattal, bölcsességgel! Szomorú, hogy a világ, ahogy előrehalad a tudományokban, a társadalom gondolkodása nem mindig tud lépést tartani az eredményekkel! Sokat javítana a közhangulaton, ha az előítéleteit mindenki saját felelősségre "beszüntetné"! Sok sikert kívánok a munkájához, az életéhez, legyen boldog!
Milyen eredmény? A biológia, a természet elleni harcot soha nem nyeri meg az emberiség. Soha nem lesz senki igazi ellenkező nemű, csak megcsonkított szerencsétlen! Elmebetegek, akiknek az agya nem fogadja el a biológiai nemüket!
@@katalinorosz8261Jaj már, tessék ezt elengedni. Mit zaklatja... Akkor értené ezt meg, ha lenne saját vonatkoztatása. De szerintem nincs. Élni és Élni hagyni...
Nem jò az a fajta verseny, amit itt többen generàlnak. Akik leìrjàk, hogy a szimpatikus riportalany igazabb nö, mint sok annak született. Mire valò ilyen összehasonlìtgatàst generàlni? Ö nö, mert annak èrzi ès annak tudja magàt. A nönek született szintùgy. Veletek van a baj, azokkal, akik elkezdenek lànynak születetteket diszkriminàlni az összehasonlìtgatàsokkal. Hagyjàtok èlni az embereket. Összehasonlìtgatàsok nèlkül.
Nekem heteroszexuálisként, volt két meleg munkatársam (haverom) egy nagy cégnél! Náluk értelmesebb, nagy intelligenciával rendelkező emberekkel, nem sokkal találkoztam a 65 évem alatt! Pedig sportolóként elég sok emberrel találkoztam az évek folyamán! Most újra láttam, hallgattam egy embert, Angéla személyében! Az ilyen emberekkel öröm, felemelő beszélgetni! Köszönöm az élményt! ✌
Ez igen! Ha mindenki ilyen inteligensen, finoman adná elő másságát, mindenki szeretné az ilyen embereket! ❤
Hidd el aki kerekedik vele az divatból az ami
😆
Milyen embereket? Semmit nem fogtál fel látom. EMBER.
Tökéletes megfogalmazás, köszönöm!
Milyen jó, hogy embereket nem lehet lefóliàzni.....köszönöm Palik Laci😊
Ez óriási volt! Egy intelligens, önazonos élet! 💗
Én az az ötven százalék vagyok,aki teljesen elfogadták,mert ember vagy,.mint én.❤
Az ilyen ember erősíti a szabályt, hogy intelligenciával születni kell. Nem tanulható! Egy intelligens, önazonos, önelfogadó, természetességéből fakadóan igazi nő Angéla. Köszönöm a lehetőséget, hogy megnézhettem, hallgathattam! 🙏🤗 Ismét egy remek beszélgetés volt! 👌
Kivételes jelleme van, ami megkülönbözteti másoktól.
Hatni másokra. Igen.
Angéla minden kérdésre kivételes intelligenciával válaszolt. Nyugodt hangnemben. Határozott, példamutató jelenléttel.
Szimpatikus távolságtartással.
Úgy képviselte magát, hogy öröm, felüdülés volt nézni. Sugárzik róla, hogy jól van, jóban van magával.
Pontosan így gondolom. És intelligens !
Férfias észjárást, válaszokat láttam. Ne érts félre, nem az én bajom ...
Rendszeres fogyasztója vagyok a tartalmaitoknak, és ezzel az interjúval kapcsolatban már a videó felénél megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy ez a beszélgetés messze felülmúlta az eddigieket. Így tovább!
Sose hallottam róla életemben, de egy hallatlanul intelligens, érzékeny és egyszerre kemény embert ismertem meg. Jó lett volna, ha hagyják kicsit többet önállóan beszélni és nem szakítják félbe hárman állandóan, főként az interjúvolásban igen tehetségtelen és tapasztalatban Palik.
Úristen! Annyira jól, szépen beszélsz, hogy napestig hallgatnálak! Neked teret kell engedni.. Mindenképpen.
Igen és nem szólt soha közbe!
Hát persze, hogy nem szül gyereket egy férfi,ez a kulcsa mindennek de ez a normális.
Kedves Angéla, az életed RENDBEN VAN úgy, ahogy van. Egy csodalatos, ertelmes, intelligens és értékes nő vagy. ❤
Nagyon jó beszélgetés! 🙂 Remek ember Angéla, örülök, hogy teret adtatok neki! ❤❤❤
@@zsuzsolt4941 gondolom megnézted a felvételt, abban benne van mivel foglalkozott, vagy foglalkozik.
@@zsuzsolt4941 hát akkor erről annyit 🤣
Nem szoktam hozzászólni semmihez,de gratulálok Angéla egy csodálatos Nő vagy !! és remélem a társadalom egyszer elfogadóbb lesz és ez sok gyűlölet megszűnik a világon.
Nagyon köszönöm Nektek ezt a műsort !Kívánom Angélának , hogy legyen szép
az élete ! Jó egészséget kívánok !
Hihetetlen ember,minden elismerésem és ölelésem!❤❤❤❤❤❤
Az egyik legtökéletesebb interjúalany! Imádom Angélát,inteligens,humoros ember!
Őszinte Ember , ennél nincs fontosabb. ❤
Felnézek Rád Kedves Angéla! Fantasztikus ember vagy! Járd az utad boldogan! Gyönyörű vagy!❤
Én még láttam fiatalon, élőben fellépni, még műtét előtti állapotban, gyönyörű nő volt már "férfiként" is. Röhejes és értelmetlen lett volna férfi testben maradnia, mert a biológiai neme annyira nem egyezett a személyiségével és a lényével. Az a kormány, amelyik ebbe (az ember legbensőbb magánügyébe, hogy minek tekinti magát), bele akar szólni, mellőzve mindenféle aktuális tudományos kutatás megismerését, szakemberek tanácsait... mindezt pusztán a hatalomért (mert tévedés ne essék, nem az erkölcsöt védik, az erkölcs nem arról szól, hogy valaki férfi-e, nő-e, transznemű-e, hanem arról, hogy milyen a világnézete, hogyan él, miként viselkedik másokkal), szóval az a kormány elvtelen, jellemtelen, az állampolgárokat manipuláló, és azok legaljasabb ösztöneire, gyűlöletére építő, azt erősítő gazemberek gyülekezete.
Én nagyon vakon voltam, bevallom nem ismertem a hölgyet. A leírásban szembesültem a transzneműségéről, ránézésre nem mondtam volna meg. A beszelgetés nagyon- nagyon hasznos es tanulságos volt számomra, köszönöm hogy betekintést nyerhettem egy ilyen életútba.
Ez nem hölgy és soha nem is lesz az! Fel tudod ezt fogni? 🤮
Egy tüneményes nő vagy. Okos, humoros, intelligens. Boldog életet!
Nem igazi nő!
@@katalinorosz8261Igazibb,mint sok nőnemű!
@@katalinorosz8261Valamivel több!
@@Reni15376 😆 a nők szerint? Tolonganak körülötte a férfiak?
@@katalinorosz8261 ugye kinek mi a mérce.
Olyan nagyon becsüllek, Angéla. Gyönyörű vagy, okos, összeszedett, szavakész. ❤❤❤❤❤
Ezt mindenkinek meg kéne néznie . A másság csupa küzdelem a tudatlanok miatt.
Meg a propagandisták miatt.
Intelligencia 100%. Szuper volt! Köszönöm.
Végtelenül intelligens és kedves Nő vagy! ❤❤❤
Soha nem írok sehova kommentet ! De le a kalappal csodás ember vagy Angéla ! És ez az szuper interjú :)
Nagyon értelmes Angéla.Nagyon szépen beszél.Klassz riport volt.Köszönöm.
Általában ezzel nem tudok azonosulni, DE Angéla nagyon kulturáltan és jól beszél erről a dologról, így kicsit könnyebb megérteni . Csoda ember bárki és barmi is o . Remelem ezzel nem bantottam meg senkit .
Végre egy normális vélemény.
Imádom Angélát, ezer hála az interjúért! ❤❤❤❤❤
Angéla! Csodálatos NŐ vagy !Sok boldogságot,jó egészséget kívánok !😊
Palcsó Brigittát is nagyon szívesen látnám, kíváncsi lennék mi van vele! Gratula a műsorhoz!❤
Elképesztő intelligencia és (ön)elfogadás van ebben a nőben! woow
Szívesen látnám őt műsorvezető szerepben, szépen választékosan kommunikál, és hogy ilyen nyitottság van benne ez nekem különösen tetszik:)
A tudományosan megmagyarázott részt pedig külön köszönöm neki, adott nekem is egy választ a transzneműséggel kapcsolatos kérdéseimre, csak azt sajnálom, hogy nem ezt terjesztik a beszűkült és bunkó társadalmaknak a gyűlöletkeltő kampányok helyett…
Önelfogadás, önszeretet. Igen!
Amit az évek során tanult meg ...
🤣
@@katalinorosz8261 én nem nevetnék azon a helyedben, hogy rólad ugyanez nem mondható el (intelligens, elfogadó, jó kommunikációs készségekkel rendelkező, nyitott stb.) 😉
@@yvetttosoky 😆
Gratulálok! Nagyon jó beszélgetés volt. Angéla fantasztikus ember vagy! Műsort kell Neked adni! Ez van! Kívánok Neked tiszta szívből sok sikert az életben! 😘
Csodálatos ember vagy Angéla, sok sikert az életben, mert megérdemled❤
Oszinten szolva, milyen komplikalt az emberi elet, nem is tudja, aki nem elte at az Angela altal felsorolt nehezsegeket!
Legyen vegre boldog!
ez talán az eddigi legjobb interjú, okos, intelligens jó humorral megáldott tüneményes nő vagy! Boldog életet kívánok!
Ez nem nő! 😂
Fantasztikus vagy, Angéla! Rég nem hallottam rólad, de anno is hasonló volt a véleményem.😍 Sok sikert, megérdemled! ❤
Sokkal természetesebben viseli a nőiességet mint sok született nő. respect!
Ezt a mondatot, mint született nö, nem èrtem.
Igaz
@@bimbaylola7396 én arra gondolok, hogy ő arra gondol 😁😁, hogy Angéla minden porcikájában nő, mint ahogy te is, s innen mar magamat hozom, mert én pl. az előítéleteim, az önbizalomhiányom miatt, nem tudom mutatni magam a gátlásaim nélkül. Ezért nem vagyok tkp természetes, nyílt.
De lehet, hogy tévedtem.
Megcsonkított, szerencsétlen elmebeteg! Az agya nem fogadja el a biológai nemét!
Ez vissza is fordítható.. hogy hány olyan pasi van aki egy cseppet sem férfi, sem kinézetre sem sehogy és néha a nőkbe sokkal több kurázsi szorul
Angéla nem csak csodálatos, de nagyon intelligens is egyben.
Minden tiszteletem az övé.
Kedves Angéla!
Nagyon szimpatikus, szerethető ember vagy!
Jó volt látni és hallgatni! ❤🫶
Csodälatos vagy Angela!Intelligens es nagyon szep!Sok boldogsägot!
Ritka frankó nő vagy Angéla! Teljesen rendben vagy önmagaddal! Régen volt ilyen jó vendég ebben a műsorban!
Tanulságos az interjú. köszönöm.
Drága Angéla, én külföldön élek és tájékozatlanabb vagyok a magyar médiában . Láttalak többször is filmekben és egyetlen percig sem gondoltam , hogy valaha férfi voltál. Fantasztikusan jó színésznő és nagyon szép vagy. Kívánok további sikeres életet. Csak így tovább 😘
Élveztem ezt a beszélgetést.Sok sikert ennek a kedves hölgynek!
Kedves Angéla! Tudatos gyermektelenként írom: nem KELL egy nőnek gyerek… Nem attól egészséges nő. Azért ez így az elfogadás-témák közepette egy picit erős volt, mert mi is rengeteg támadást kapunk.
A transz ideológia valójában kifejezetten regresszív, szóval ez valahogy nem lep meg...
@@gillespiethomastudatos gyermektelenek voltak akkor is voltak túlbalványozások mikor Szent Imre herceget is szűzies erénnyel ruházták fel későbbi századok krónikásai, hogy ezzel is kiemeljék a tisztaságát, amit a hittan kántor tanárnőm bevett, én meg nem, mert azzal kihalt volna az Árpád-ház.
@@gillespiethomasv
Egyetértek!Nekem sincs gyerekem,Tudatos döntés nálam is.Mégis NŐ vagyok,voltam.
Istent MIÉRT?!keveri bele?
Egészséges?Lelkileg nem valószínű.
Túlbeszéli a dolgot.
Eddigi legjobb beszélgetés volt, halál komolyan.
Igazán bevallalós rész volt a téma miatt a Palik podcast részéről, köszönjük az edukációt Angéla!
❤
Az őszintesége és az inteligenciája teszi "erőssé". Angéla jó fej❤
Üdvözletem! Nagyon intelligens, bölcs, őszinte nő! Nincs vele semmi de semmi baj! Minden jót kívánok neki és mindenkinek! Jó riport volt! Köszönöm.
Soha nem kommentáltam még egyik epizódnál sem,de ez hát szóhoz sem jutok! Nagyon Boldog életet kívánok neked sok erőt egészséget örömet ebben az elcseszett világban! Nagyon intelligens vagy és okos! Szerettem minden percét hallgatni aki vagy és amit elértél! Csak így tovább ! (Mónika)
Számomra az első olyan NŐ/ ember aki megmutatta kis hazánkban hogy lehet így is . Intelligens, természetes, gyönyörű és csak tanulni lehet tőle. Gratulálok neki mindenhez amit elért és mert önazonos lenni.❤
Nem nő! Elmebeteg, akinek az agya nem fogadja el a biológiai nemét! Megcsonkított szerencsétlen! A sok plasztikai műtéttől valóban természetes! 😆
Remek ember, magabiztos, tiszta gondolatokkal 👌
Ideállis eset ma 2023 ban...de 80-90 években ez "bűn" volt....Angélát mindig imádtam felvállalta magát...és megértem❤Sok boldogságot neki❤❤
Gyönyörű, intelligens Nő. Nagyon jó volt látni és hallani❤️A kisugárzása fantasztikus👌
Nem NŐ
P.L. komoly pozitív csalódást okozott ezzel a sorozatával. :-)
Angéla maga a csoda ❤,emberileg,mindenhogy !!!
Nagyon tisztelem és elismerem !
Istenem, annyira szeretlek! Őszinte vagy és csodálatos! Tehetséges és nagybetűs EMBER!!!! Köszönünk Téged a Jóistennek!
Ez egy hiánypótló és nagyon jó beszélgetés volt. Köszönöm nektek. Ez nagyon kellett ❤
Ezt vártam, egy interjút Angélával. Köszönöm!
❤❤imádom ezt a csajt és jó lett a riport
Fantasztikus beszélgetés volt! Köszönöm!❤
Nagy nagy ölelés ,tisztelet,szeretet Felvidékről! ❤
Húúú!! Micsoda életút! Ennyire önazonos, őszinte emberrel régen nem hallottam interjút. Nagyon tanulságos lehetne mindenki számára...Csodálatos EMBER Angéla!Köszönet az interjúért (SZUPERVOLT!!!!)!👏👏👏
Piszok jó beszélgetés !
Köszi szépen ❤!
Nagyon-nagyon jó beszélgetés volt ❤❤❤
Az az igazság, hogyha akarsz valakin fogást találni akkor fogsz is. Ránézünk egy emberre és már utáljuk is pedig azt sem tudjuk, hogy valójában ki ő. Hidd el Angéla nem csak feletted ítélkeznek az okosok, hanem mindannyiunk felett. Magyarország ebből a szempontból világelső, tisztelet a kivételnek. Jó volt látni és hallani téged!
Tanitani kellenne!!!!! Minden szavat gondolatat ❤❤❤❤
Ezt tanulja is, hiszen szinész akar lenni. Jó nagy átverő.
Nagyon okos,nagyon intelligens,nagyon csinos Nő,többször làttam vele interjút nagyon szimpatikus,nagyon emberi a legjobbat érdemli!!😊
Legjobb beszelgetes volt! Koszonjuk
Ez nagyon ott volt!
Bárcsak mindenki elfogadná és tudná, hogy lelkek vannak… femininabb és maszkulinabb lelkek bármely testben. Nem betegség! Fogadjuk el! Ha az emberek kicsit is empatikusak lennének akkor tiszteletben tartanák ki miként szeretne élni.
😆 betegség! Az agya nem fogadja el a biológiai nemét! Ha csak lelkek vannak, miért nem?
Imadom!💖 💖💖💖💖
Az elso pillanattol amiota megismertem a mediaban!
Aztan egyszer elment mellettem a XVII.keruletben es egy szuper csajt lattam meg szemelyeben. Persze nem mertem megszolitani (megis csak egy ismert ember, en meg nem) de rairtam Instan. Visszairt es full kedves volt, nem jatsza meg magat!
Egyszeruen tunemenyes!💖
Orulok, hogy meghivtatok!🙏🏽💖🥰 Koszonom!🙏🏽💖
Nem csaj!
@@katalinorosz8261 ha hallgattal volna, bolcs maradtal volna🙋🏼♀️
Egésszen addig szimpatikus volt amig ki nem mondta azt a mondatot ,hogy egy EGÉSZSÉGES NŐNEK KELL GYEREK 🤦♀️🤦♀️Pedig azt hittem ,hogy na ő aztán biztos érzi és éli,hogy mindenkinek ugy kell kiteljesednie ahogy ő gondolja🤷♀️ Elég szomorú ha az élet célja csak egy gyerek lehet 🤦♀️🤦♀️🤦♀️
Igen, azt kár volt.
Eszméletlen jó beszélgetés volt....csak ugy ittam a szavait kedves Angéla❤
Nem értem,hogy miért van még mindig mindenki azzal elfoglalva,hogy a másik mit csinál, hogyan éli az életét, kit szeret, kivel bújik ágyba stb... Élni és élni hagyni. Szerintem ez lenne a lényeg. Nem tudod befolyásolni,hogy kihez vonzódsz....Ez magánügy!
Nagyon okos csodás ember❤
A szülő mindig kell hogy szeresse a gyermekét...mellette kell hogy álljon...még ha gonosztevő akkor is...sajnálom az elvesztegetett éveket a szülői szeretet nélkül. Nagyon nehéz lehetett. 😓😓😓
“Kell”? Ha egy érzés nincs, akkor be lehet kapcsolni akarattal? Ha van, akkor ki lehet kapcsolni akarattal? 🙂
@@eg4514 ..sajnos nem :(((((((((((((((((((((
A volt ferjem 6 eve nem latta a lanyunkat.Kulfoldon elunk o MO-on.Soha nem volt ra kivancsi es a lanyom sem ra!
@@mariannaolasz613 sajnalom.....aterzem...anyukam is
..... :(((
Még ha gyilkos akkor is?
Különösen mikor ilyen megosztó személyiség a vendég, a műsorvezetők mindig túljátsszák a szerepüket.
Megosztó??? Aztán mivel oszt meg téged?? Hogy annak született ami!? Vigyázz, érhet téged is megkülönböztetés!! Ezért vagy azért, bármiért..
@@ildikolukacs8246 Én nagyon bírom,de sajnos a mai világban nem kell visszakérdezni,hogy megosztó? Igen,jelenleg annak számít és nem csak Magyarországon! Itt tart az emberiség! De én és te még elfogadhatjuk,de van aki soha nem fogja.Ezt sajnos be kell látni,épp ezért igaz a megosztó definíció!
@@ildikolukacs8246 Megosztó, az azt jelenti, hogy az emberekben szélsőséges érzéseket, indulatokat képes ébreszteni - már csak a megjelenésével is.
Nem belőlem, ezt egy szóval sem írtam. Ez nem megkülönböztetés, ez tény.
Én simán el tudnék vele beszélgetni, mindenfajta negatív előítélet nélkül, kevesebb manírral, mint a műsor résztvevői tették. ;)
Kislányom ovis csoportjába volt egy kisfiú...mindig szoknyát vett fel baba szobából....mindig "basztatta" kislányomat hozzon neki babit....ma transznemű..én elfogadom remélem családja is elfogadta...de biztosan mert cuki anyuka nevelte❤
Lattam Ot a Capellaban fellepni, csodas eloadomuvesz, gyonyoru, tokeletes no!
Példaképem lettél! :)
Ez joooo voooolt;-)
Kromoszóma rendellenesség. Ha a lánynak született xx kromoszóma mellett mellett van még egy rendellenes y kromoszómája, akkor fiúnak fogja érezni magát. Ha xy mellett van egy plusz x kromoszómája, akkor lánynak fogja érezni magát, pedig fiúnak született.
jajj, neeeemmmm.. Ez az interszexualizmus (korábban hermafrodizmus), aminek semmi köze a transzneműséghez.
Én meg azt hittem, milyen rohadt igazságtalan , hogy strokeot kaptam és a testem egy börtön, és nem akarok ennyit gondolkodni a testemről…. ❤
Nagyon jó beszélgetés volt! ❤
Az intelligencia és egy fantasztikus személyiség találkozása. Gyönyörű NŐ!
Önazonos, erős személyiség, élettapasztalattal, bölcsességgel! Szomorú, hogy a világ, ahogy előrehalad a tudományokban, a társadalom gondolkodása nem mindig tud lépést tartani az eredményekkel! Sokat javítana a közhangulaton, ha az előítéleteit mindenki saját felelősségre "beszüntetné"!
Sok sikert kívánok a munkájához, az életéhez, legyen boldog!
Milyen eredmény? A biológia, a természet elleni harcot soha nem nyeri meg az emberiség. Soha nem lesz senki igazi ellenkező nemű, csak megcsonkított szerencsétlen! Elmebetegek, akiknek az agya nem fogadja el a biológiai nemüket!
Nagyon jó beszélgetés volt!
Az első perctől kezdve az volt a véleményem, h Angéla tényleg Angéla, vagyis nőbb sok nőnél.
Megsüvegelem, h ennyire nyílt, őszinte.
Jó volt hallgatni ezt az interjút! Angéla sok sikert neked az életben!
Legyél nagyon boldog Angéla.Nagyszeru ember vagy.
Imádtam, még sokáig elhallgattam volna Angélát.
Remek jó beszélgetés volt.Minden jót Novák Angélának!
Hát imádom! Fantasztikus nő! Egy okos, értelmes, kedves, intelligens nő. Csak úgy peregtek a percek ahogy néztem az interjút ❤
Nem nő!
@@katalinorosz8261Jaj már, tessék ezt elengedni. Mit zaklatja...
Akkor értené ezt meg, ha lenne saját vonatkoztatása. De szerintem nincs.
Élni és Élni hagyni...
@@ladislavcsadi3529 nem zaklatom! A kommentelőket felvilágosítom!
@@katalinorosz8261 már zaklatási szinten. Senki nem szorul rá. Mindenki tudja ki ő.
@@ladislavcsadi3529 nem úgy látom, hogy tudják
De egy gyerek mar kis korábban is tudja hogy fiu vagy lány.
jaj, most az nem trend és elfogadott. most az van amit "ők" mondanak.
Milyen érdekes, hogy itt csak pozitív hozzászólásokat lehet olvasni 🤭😀
Működik a "rendszer" úgy látom 🤪
Ez miert baj?
Nem a mássága miatt, hanem mert egy teljesen értelmesen intelligensen, választékosan beszélő ember beszél, azert.
Jó volt hallgatni gyönyörű vagy és intelligens Angéla ❤❤❤
Én engedném, hogy ilyen hölgy. Örökbe is tudjon gyereket fogadni.
Meggyőződésem hogy jó anya lenne.
Nem jò az a fajta verseny, amit itt többen generàlnak.
Akik leìrjàk, hogy a szimpatikus riportalany igazabb nö, mint sok annak született.
Mire valò ilyen összehasonlìtgatàst generàlni?
Ö nö, mert annak èrzi ès annak tudja magàt.
A nönek született szintùgy.
Veletek van a baj, azokkal, akik elkezdenek lànynak születetteket diszkriminàlni az összehasonlìtgatàsokkal.
Hagyjàtok èlni az embereket.
Összehasonlìtgatàsok nèlkül.