Hálásan köszönöm , hogy elmondta a történetét.❤ Megtörtént velem az,hogy aludtam.Egyszer csak láttam, hogy egy idős férfi ott ül az ágyam szélén.Néztem,hogy ki lehet. Nem ismertem, de ő is nézett.Annyira néztem,hogy felébredtek, de nem volt ott sémi. Nem tudtam hova tenni a történetet. Nem sokára pár nap múlva, ezt az idős bácsit láttam a kórházunk épületénél. Ott ült egy széken, a jobb lába rajta volt a bal lábán. Mint a 4-es. Mondta, hogy ne féljek. A kis unokám, aki 14- éves volt, ő is a kórházzal álmodott, hogy engem meg műtenek. Valóban, kórházba kerültem és a szívemmel megműtöttek. Úgy fogtam fel, hogy egy rokon jelent meg,hogy ne féljek, minden rendben lesz. Úgy is lett. Nagyon csodálkoztam,hogy az unokám is ugyan azon az éjszakán megálmodta a kórházba menetelemet. Vissza gondolva, mint ha most történt volna meg,annyira tisztán él bennem. 13.-éve történt. ❤
Hú ez kemény volt! ❤ Köszönöm szépen drága tanár úr ezt az őszinte vallomást! ❤❤❤ Ez nagyon mély üzenet... Próbálom jól érteni és remélem más is jól érti... Volt hasonló álmom, az érzés ismerős, nem részletezem... Köszönöm szépen a tanítást! ❤
Általában előtte vannak követei, akikkel próbál minket kísérteni. Ha velük nem jár sikerrel, megjelenik ő maga, és tényleg éjjel. Ilyenkor egyszerűen erősen el kell küldeni, és imádkozni kell, hitet kell tenni. Tényleg igaz a "Ne féljetek!" , ahogy mondja Tanár úr, megszűnik utána a félelem. Az apropót is sejtem, igazi sátáni kultuszt adtak elő az embereknek hétvégén 😭
Kedves Kalo úr! Mióta a világ a világ jelen van a jó és a gonoszság! Mai emberiség egyre jobban a gonoszság felé fordul. Jó egészséget,hogy még többet tanulhatunk!❤😊❤😊 ❤😊❤
Hálásan köszönöm kedves tanár úr ❤ 4 éves voltam amikor ilyesmit láttam, csak törpe alakja volt. Most értem hogy azért volt kicsi mert én is gyerek voltam. Ezer köszönet, nem tudtam hogy dolgozam fel, mert akkor igen féltem és a mostani időben a félelmeimet tetem rendben.
Koszonom szepen a videot ❤️❤️. Koszonom hogy elmondta. Popper Peter is meselt egyszer hasonlo elmenyerol. Lehet Hogy egyszer mindenki tulesik ezen. Sokat segit Hogy elmondta On hogyan kezelte. halas szivvel koszonom.
Igen,van a fény,és a sötétség!Így vagyunk teremtve.És ha a teremtő a saját képére teremtett bennünket,a tulajdonságokkal egyetemben,hát nem irígylem őt 1 percig sem!Ő az aki mindenek fölött áll!És amit lát , a szerint ítél!☮️
Nemrég meglátogatott engem is. Maga a totális uralom, hatalom! Már elalvás előtt tudtam hogy itt van velem, mindent megtettem hogy ne aludjak el! De többszöri ellenállásom ellenére, lerántott az álomvilágba. Képtelenvoltam itt maradni. Felemelt 70-80cm magasan lebegtetett az ágyam felett, éreztem az érintését ahogyan forgatott a tengelyem körül. Közben (doromboló) hangot hallatott. Párszor megfogatott mintha csak azt akarná tudatni bármit megtehet! Ahogy jött úgy elment! Napokkal később próbáltam elemezni a történteket. Arra jutottam végülis nemtörtént semmi ami kellemetlen lett volna! Nem volt fájdalmas! Csak én féltem! Azt hiszem csak az okozta a félelmemet hogy nem tudom mi történik, nem én uralom magam! Persze akkor ez nagyon rémisztő érzés volt! Egy barátom azt mondta: egy gyógyító lény lehetett aki úgymond kitakarított ezért kellett a forgatás! Nemtom!
Én egyszer megilyedtem a saját árnyékomtól😀 Raktam ki a kukát, hajnalban, sötét volt. Világított a sarki lámpa, előttem, mögöttem meg a betonkerítés! Álmosan fordulok... ááá😄
Iskolás gyermekként, az én árnyékom a farkas volt. Féltem, s mikor sötétedett már a hátam mögött volt. Rohantam haza, egyszer édesapám megállított, mivel nagy félelmemben elrobogtam mellete. Édesapám azt mondta, ilyenkor forduljak meg s ne féljek, mert ez a farkas engem véd. Igaza volt, ez a fekete farkas engem védett.😊
Köszönöm szépen, örülök, hogy elmondta Tanár Úr! Kíváncsi voltam én is. Nekem telefonvonalon keresztül, hang formájában jött a valami?, kb. 2-3 napra rá, (bár lehet nincs összefüggés) miután behivtam az Univerzum energiáját, ami felkészületlenül ért/érne most is. - régen történt. Azóta nem " játszadozom" az ERŐviszonyokkal. 🙏
😊A nyitott könyvből lehet olvasni. Tapasztaltam én is, sőt az édesanyám is kétszer, egy idős asszonyt fekete ruhában, és nem álom volt, mert ha aludtam volna, akkor fölébredtem volna, mert nem alszom mélyen. ...és a rendkívülisége megdöbbentett. Isten áldja, hogy elmondta nekünk a tapasztalását.🙏 Félelem azóta sincs bennem.
Tanár Úrrrrr legalább egy jó Nő sziluettje lett volna, szerintem jobban járt volna:) - most csak huncutkodok lehet, hogy félelmemben humorizálok:), de ezt a videót Valamiért, Valaki miatt többször meg fogom nézni és átgondolom.... Én nem látom a negatív energiát, nem testesül meg nekem, hanem sajnos érezni szoktam, piszok erős, piszok kegyetlen és nagyon gyors, gyorsan kiszippantja az életet, nem látom az ellenséget, az Ön gondolatmenetét követve ezek szerint nem látom magam......Nem tudom olyankor hol van a Fény....Hála Isten mostanában páncélt" hordok és megérzem előre a bajt....
A Mester és Margaréta jutott eszembe,..a legkevesebb regények,itt láttam először,akkoriban nem tudtam megfogalmazni..,hogyan lehet "integrálni "az árnyékot..,és akkor az "ordog"segitokent jelenik meg..
Kedves Tanár Úr! A téma által felmerült bennem a kérdés. A traumákból eredendően felbukkanó sötétebb gondolatok ellen mi a legjobb megoldás az Ön élettapasztalta szerint? Amikor a kép felbukkan és jön vele az érzés? Nagyon köszönöm előre a választ
Én is találkoztam vele, kétszer. Akkor még nem tudtam, hogy ezt is én teremtem. Jól betojtam tőle. 😀. Egyébként nem ritka, alvásparalizisnek hívják " tudományosssan". Kislányom osztálytársai közül is többen talalkoztak vele, volt, akit fojtogat is. Az ember olyan tudatállapotban van, hogy félig éber, de nem tud mozgatni semmit. Nincs nyitva a szeme, mégis mindent lát maga körül. Mondjuk ez a fazon nem kéne nagyon oda 😀. Akkor elég félelmetesnek tűnik, de amúgy tök érdekes.
Kedves Tanár Úr, Milyen okok állnak egy-egy ilyen sötét alak megjelenése mögött? Mikor egy gyermeknek (4-5 éves) jelenik meg, miért? Mit üzen az ilyesmi?
Mi van akkor, ha ez napvilág is megtörténik? Nagyon sokszor érzem , hogy ott áll mellettem vagy mögöttem egy „tömeg“ ha sütök vagy fözök, rendesen kiüti a kezembäl a kanál lisztet, de úgy hogy minden lisztes lesz, a folyadékot szintén, külömbözö tárgyakat, tisztázom nem képzelödés és nem ejtem el a felsorolt dolgokat, ilyenkor a kedves családom“ psyhiáterhez“ szeretnének elküldeni.... Ilyenkor, ha kellö akarateröm van, imádkozni kezdek, olyankor úgy érzem ,hogy a mellettem álló „ tömeg“ szelidebb lesz. Nem vagyok drogos, nem dohányzok, alkoholt egyáltalán nem iszok,nincsenek ideggyöngeségi , depresszió stb.betegségem, mindent, de mindent tiszta tudattal élem át , ha éjszaka történik meg, akkor a „ félálálom“ ra szoktam fogni. Köszönöm szépen, hogy beszélt erröl az esetröl 🤗
Ami nekem segített arról tudok írni. Egyszer tudatosodott bennem egy gondolat, nincs "gonosz" erő ami árthatna nekem, én istenhez tartozom! Mikor újra eljött, elküldtem, elzavartam. (nem tudom miért ezt mondtam neki ujjammal rámutatva: Takarodj innen, nincs hatalmad felettem!) Később még párszor eljött de már nem féltem, mindig így tettem. Eltűnt, azóta se láttam! Ne akard hogy veled legyen, higgy magadban, nagyobb erő van veled bármiféle sötét erőnél! Mond ki amit akarsz, gondolsz! Ne kérd utasítsd!
A valódi, hiteles szeretet bizonyitéka az ha nyitot könyv vagyok és nem félek attól hogy ezáltal sebezhetővé válok. Isten àldja. 🤗
Velünk az Isten! ❤
Az ima mindentöl megvéd.Ha tiéd az Isten a tiéd már minden.❤❤❤
Tanár úr... csak annyira lehet a másikat megismerni, amennyire a másik ismeri önmagát, s beenged szeretettel a saját bölcsessége patakjához.❤
Ha valaki mindenben meglàtja a gonoszt,ès ezmellet a jósàggal van megàldva,no ez àldàs vagy sem.. Ki tudja♥️
Hálásan köszönöm , hogy elmondta a történetét.❤
Megtörtént velem az,hogy aludtam.Egyszer csak láttam, hogy egy idős férfi ott ül az ágyam szélén.Néztem,hogy ki lehet. Nem ismertem, de ő is nézett.Annyira néztem,hogy felébredtek, de nem volt ott sémi. Nem tudtam hova tenni a történetet. Nem sokára pár nap múlva, ezt az idős bácsit láttam a kórházunk épületénél. Ott ült egy széken, a jobb lába rajta volt a bal lábán. Mint a 4-es. Mondta, hogy ne féljek. A kis unokám, aki 14- éves volt, ő is a kórházzal álmodott, hogy engem meg műtenek. Valóban, kórházba kerültem és a szívemmel megműtöttek.
Úgy fogtam fel, hogy egy rokon jelent meg,hogy ne féljek, minden rendben lesz. Úgy is lett.
Nagyon csodálkoztam,hogy az unokám is ugyan azon az éjszakán megálmodta a kórházba menetelemet. Vissza gondolva, mint ha most történt volna meg,annyira tisztán él bennem.
13.-éve történt. ❤
Köszönöm. Isten Áldja! Jó egészséget kívánok sok szeretettel
Drága tanár úr hálásan köszönöm jó egészséget kívánok sok sok szeretettel isten áldja meg önt
Hú ez kemény volt! ❤ Köszönöm szépen drága tanár úr ezt az őszinte vallomást! ❤❤❤ Ez nagyon mély üzenet... Próbálom jól érteni és remélem más is jól érti... Volt hasonló álmom, az érzés ismerős, nem részletezem... Köszönöm szépen a tanítást! ❤
Köszönöm szépen Tanár Úr, hogy elmesélte ezt az élményt. Valóban, akik rendszeresen nézzük Önt egyre többet tudunk Önről.❤❤🙏
Drága Tanár Úr, nagyon hálás vagyok, hogy elmondta, megosztotta velünk ezt az élményét. Nagyon sokat segített. Köszönöm szépen, Isten áldja.
Kedves Tanár Úr! Köszönöm szépen💖 Ezt a tapasztalást hogy megosztotta bizonyos hogy sokunknak segitett! A FÉNY és a SZERETET ami segit.
Köszönöm szépen tanàr úr az" ön nyitott könyve" nagy tanítàs szàmomra.Jó egêszséget kivànok Önnek - Isten àldàsàval!💖
Általában előtte vannak követei, akikkel próbál minket kísérteni. Ha velük nem jár sikerrel, megjelenik ő maga, és tényleg éjjel. Ilyenkor egyszerűen erősen el kell küldeni, és imádkozni kell, hitet kell tenni. Tényleg igaz a "Ne féljetek!" , ahogy mondja Tanár úr, megszűnik utána a félelem. Az apropót is sejtem, igazi sátáni kultuszt adtak elő az embereknek hétvégén 😭
Köszönöm Tanár Úr, hogy megmutatta, látni engedte ezt a mély tapasztalást!
Koszonom szepen igen a gyertya és a Szeretet 🙏🏻🙏🏻❤️❤️❤️😎
Még egyszer köszönöm, hogy elmondta... Ezáltal még hihetőbb, még hitelesebbé vált, mindannyiunk szemében.
Kedves Kalo úr!
Mióta a világ a világ jelen van a jó és a gonoszság!
Mai emberiség egyre jobban a gonoszság felé fordul. Jó egészséget,hogy még többet tanulhatunk!❤😊❤😊
❤😊❤
Drága Jenő, köszönöm 🙏😇 Minden értünk van.
Köszönöm szépen Tanár úr 🙏
🕉️🕯️💚🌟📿🕊️🌿 JAYRÁDHIKA-KRISHNA-BALARÁMA! KOMOLY KIS TÖRTÉNET VOLT! ISTENI PRÓBATÈTEL-TÖKÈLETES MEGOLDÁSSAL! PÈLDAÈRTÈKŰ! GRATULÁLOK TANÁR ÚR!🙏👑✝️
Hálásan köszönöm kedves tanár úr ❤
4 éves voltam amikor ilyesmit láttam, csak törpe alakja volt. Most értem hogy azért volt kicsi mert én is gyerek voltam.
Ezer köszönet, nem tudtam hogy dolgozam fel, mert akkor igen féltem és a mostani időben a félelmeimet tetem rendben.
Koszonom szepen a videot ❤️❤️. Koszonom hogy elmondta. Popper Peter is meselt egyszer hasonlo elmenyerol. Lehet Hogy egyszer mindenki tulesik ezen. Sokat segit Hogy elmondta On hogyan kezelte. halas szivvel koszonom.
Köszönjük, … szeretet…❤
Köszönöm. Nagyon sokat jelent nekem ez a video. 😊
Köszönöm szépen.
Isten áldja!❤
Köszönöm szépen! Érdekes volt,arra kaptam kérés nélkül választ ami már régóta érdekelt!
❤❤❤❤🙏🙏🙏🙏
Tanár úr, köszönöm ❤
Köszönöm a tanítást!
Köszönöm szépen a tanítást!!❤
Ez nagyon érdekes. Köszönöm szépen!!!😊🥰
Hálásan nagyon szépen köszönöm.❤
Koszonom Tanar ur szep napt!😮
Köszönöm szépen ❤️!
Köszönöm a kulcsot!
Köszönöm szépen! Hála és áldás!
KÖSZÖNÖM SZÉPEN! ISTEN ÁLDJA MEG ÖNT!
Köszönöm szépen! 🙏🙏🙏🥰🥰❤️❤️
Köszönöm kedves Jenő!
Nagyon tanulságos. Köszönöm
Köszönöm szépen drága Tanár úr! ❤️
Igen,van a fény,és a sötétség!Így vagyunk teremtve.És ha a teremtő a saját képére teremtett bennünket,a tulajdonságokkal egyetemben,hát nem irígylem őt 1 percig sem!Ő az aki mindenek fölött áll!És amit lát , a szerint ítél!☮️
Köszönöm ezt a csodálatos képet!❤
Köszönöm szépen ♥️
Halasan koszonjuk!!! ❤️🙏🏻
Nemrég meglátogatott engem is. Maga a totális uralom, hatalom! Már elalvás előtt tudtam hogy itt van velem, mindent megtettem hogy ne aludjak el! De többszöri ellenállásom ellenére, lerántott az álomvilágba. Képtelenvoltam itt maradni. Felemelt 70-80cm magasan lebegtetett az ágyam felett, éreztem az érintését ahogyan forgatott a tengelyem körül. Közben (doromboló) hangot hallatott. Párszor megfogatott mintha csak azt akarná tudatni bármit megtehet! Ahogy jött úgy elment! Napokkal később próbáltam elemezni a történteket. Arra jutottam végülis nemtörtént semmi ami kellemetlen lett volna! Nem volt fájdalmas! Csak én féltem! Azt hiszem csak az okozta a félelmemet hogy nem tudom mi történik, nem én uralom magam! Persze akkor ez nagyon rémisztő érzés volt! Egy barátom azt mondta: egy gyógyító lény lehetett aki úgymond kitakarított ezért kellett a forgatás!
Nemtom!
Hálás köszönet Tanár úrnak🙏🏻🙏🏻❤️
Én egyszer megilyedtem a saját árnyékomtól😀 Raktam ki a kukát, hajnalban, sötét volt. Világított a sarki lámpa, előttem, mögöttem meg a betonkerítés! Álmosan fordulok... ááá😄
Már vártam ezt az akkor rejtélyesen felvillantott történetet 😁 köszönöm 💫
Köszönöm szépen! 🙏
Nagyon köszönöm ,hogy megosztotta !🙏🤗❤️
Micsoda megtapasztalàs!... Köszönöm, Àldja Isten 🙏😇❤️!
Köszönöm❤
Köszönöm! Ez a "varázslat" nagyon jól jöhet sok helyzetben. ❤
Így már teljesen érthető, Jenő bácsi.❤😊
Jó napot kívánok szép hétvégét kívánok😊
Köszönöm szépen.🥰
🙏❤️
Azt olvastam nem egyszer, hogy a pokol nem hely, hanem állapot
Iskolás gyermekként, az én árnyékom a farkas volt. Féltem, s mikor sötétedett már a hátam mögött volt. Rohantam haza, egyszer édesapám megállított, mivel nagy félelmemben elrobogtam mellete. Édesapám azt mondta, ilyenkor forduljak meg s ne féljek, mert ez a farkas engem véd. Igaza volt, ez a fekete farkas engem védett.😊
Üdv.
Köszönöm szépen.
Köszönöm.
❤❤❤
❤ 17:18 ❤
❤
Köszönöm szépen, örülök, hogy elmondta Tanár Úr! Kíváncsi voltam én is. Nekem telefonvonalon keresztül, hang formájában jött a valami?, kb. 2-3 napra rá, (bár lehet nincs összefüggés) miután behivtam az Univerzum energiáját, ami felkészületlenül ért/érne most is. - régen történt.
Azóta nem
" játszadozom" az ERŐviszonyokkal.
🙏
❤😍😍❤
Ez a valóság, nem képzelgés.
😊A nyitott könyvből lehet olvasni. Tapasztaltam én is, sőt az édesanyám is kétszer, egy idős asszonyt fekete ruhában, és nem álom volt, mert ha aludtam volna, akkor fölébredtem volna, mert nem alszom mélyen. ...és a rendkívülisége megdöbbentett. Isten áldja, hogy elmondta nekünk a tapasztalását.🙏 Félelem azóta sincs bennem.
Tanár Úrrrrr legalább egy jó Nő sziluettje lett volna, szerintem jobban járt volna:) - most csak huncutkodok lehet, hogy félelmemben humorizálok:), de ezt a videót Valamiért, Valaki miatt többször meg fogom nézni és átgondolom....
Én nem látom a negatív energiát, nem testesül meg nekem, hanem sajnos érezni szoktam, piszok erős, piszok kegyetlen és nagyon gyors, gyorsan kiszippantja az életet, nem látom az ellenséget, az Ön gondolatmenetét követve ezek szerint nem látom magam......Nem tudom olyankor hol van a Fény....Hála Isten mostanában páncélt" hordok és megérzem előre a bajt....
A Mester és Margaréta jutott eszembe,..a legkevesebb regények,itt láttam először,akkoriban nem tudtam megfogalmazni..,hogyan lehet "integrálni "az árnyékot..,és akkor az "ordog"segitokent jelenik meg..
A szeretet energiat kell küldeni rájuk és Isteni fényt. Így van.
Azt nem szeretik. Elmenekülnek.
Azt nem bí
Tompos Kátya Viszlek Haza//Színházak éjszakája 2019
Kedves Tanár Úr! A téma által felmerült bennem a kérdés. A traumákból eredendően felbukkanó sötétebb gondolatok ellen mi a legjobb megoldás az Ön élettapasztalta szerint? Amikor a kép felbukkan és jön vele az érzés? Nagyon köszönöm előre a választ
Én is találkoztam vele, kétszer. Akkor még nem tudtam, hogy ezt is én teremtem. Jól betojtam tőle. 😀.
Egyébként nem ritka, alvásparalizisnek hívják " tudományosssan".
Kislányom osztálytársai közül is többen talalkoztak vele, volt, akit fojtogat is.
Az ember olyan tudatállapotban van, hogy félig éber, de nem tud mozgatni semmit. Nincs nyitva a szeme, mégis mindent lát maga körül. Mondjuk ez a fazon nem kéne nagyon oda 😀. Akkor elég félelmetesnek tűnik, de amúgy tök érdekes.
15:32 attól távol állsz Tanár úr
Dicsőség a magasságban Istennek!
iSTeN - SaTaN
✨❤️✨🕊️🤍🙏✨
Kedves Tanár Úr,
Milyen okok állnak egy-egy ilyen sötét alak megjelenése mögött? Mikor egy gyermeknek (4-5 éves) jelenik meg, miért? Mit üzen az ilyesmi?
Ismerni kell a hátterét
😈👹👺🤔🌞🌙❤️
Mi van akkor, ha ez napvilág is megtörténik?
Nagyon sokszor érzem , hogy ott áll mellettem vagy mögöttem egy „tömeg“ ha sütök vagy fözök, rendesen kiüti a kezembäl a kanál lisztet, de úgy hogy minden lisztes lesz, a folyadékot szintén, külömbözö tárgyakat, tisztázom nem képzelödés és nem ejtem el a felsorolt dolgokat, ilyenkor a kedves családom“ psyhiáterhez“ szeretnének elküldeni....
Ilyenkor, ha kellö akarateröm van, imádkozni kezdek, olyankor úgy érzem ,hogy a mellettem álló „ tömeg“ szelidebb lesz.
Nem vagyok drogos, nem dohányzok, alkoholt egyáltalán nem iszok,nincsenek ideggyöngeségi , depresszió stb.betegségem, mindent, de mindent tiszta tudattal élem át , ha éjszaka történik meg, akkor a „ félálálom“ ra szoktam fogni.
Köszönöm szépen, hogy beszélt erröl az esetröl 🤗
Ami nekem segített arról tudok írni. Egyszer tudatosodott bennem egy gondolat, nincs "gonosz" erő ami árthatna nekem, én istenhez tartozom! Mikor újra eljött, elküldtem, elzavartam. (nem tudom miért ezt mondtam neki ujjammal rámutatva: Takarodj innen, nincs hatalmad felettem!) Később még párszor eljött de már nem féltem, mindig így tettem. Eltűnt, azóta se láttam! Ne akard hogy veled legyen, higgy magadban, nagyobb erő van veled bármiféle sötét erőnél! Mond ki amit akarsz, gondolsz! Ne kérd utasítsd!
Köszönöm !💕
Köszönöm ❤
❤❤❤
Köszönöm szépen ❤
Köszönöm❤