Modern klasszikus: a Maserati Quattroporte 🇮🇹 egy Ferrari motoros örömautó az egész családnak.

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 16. 06. 2024
  • Mi lett volna, ha a Ferrari és Maserati együttműködés megmaradt? Amikor 2003-ban piacra lépett, a Maserati Quattroporte a sok hullámvölgyet átélt olasz márka egyik legsikeresebb korszakát nyitotta meg, és ez részben a Ferrarival közösen fejlesztett F136 V8-nak köszönhető. Pedig a közel két tonnás szedán orrába magas fordulatra optimalizált szívó sportmotort tenni olyan húzás, amit a nyomaték özönnel hódító turbómotorok és villamos hajtások korából nézve szinte nem is értünk. És mégis: a Maserati Quattroporte ötödik generációja valami mágikus trükknek köszönhetően nem csak működik, de egyenesen harmonikus.
    Hiszen ha egy autó drága és szexi, akkor annak gyorsnak és ügyesnek illik lennie. Kényelmesnek, mikor csak odaérnénk, meggyőzőnek, mikor a barátoknak villantanánk és élvezetesnek, mikor eljön az örömautózás ideje. A Quattroporte V ezt mind tudja, és még egy kicsit ennél is többet, sajátja ugyanis egy jellegzetes olasz fűszer: kikezdhetetlen stílusa van. Nem olcsó és nem tökéletes autó, de ahogy ebből a videóból kiderül, ha érzékeny vagy bájaira, akkor zsigerig ható öröm minden méter a Maserati Quattroporte ülésében.
    Maserati Quattroporte IV fotó: Csepreghy Dániel / dannydrives
    Ferrari F136 fotó: pelican-actor
    Műszaki adatok Maserati Quattroporte Automatica (2008)
    motor: Ferrari F136
    váltó: 6 fokozat automata
    lökettérfogat: 4244 cm3
    teljesítmény: 401 LE @ 7000 f/min
    nyomaték: 425 Nm @ 4250 f/min
    méretek: 505 x 190 x 144 cm
    tengelytáv: 306 cm
    csomagtér: 450 l
    tömeg: 1990 kg
    végsebesség: 270 km/h
    gyorsulás: 5,6 s
    00:00 - Modern klasszikus a Maserati Quattroporte V
    01:03 - A Maserati Quattroporte története
    02:48 - Első élmények a 2008-as Quattroporte-ban
    05:29 - Ferrari V8 a Maserati Quattroporte orrában
    15:51 - A Maserati Quattroporte luxusautó
    23:02 - Mennyibe kerül a Quattroporte birtoklás?
    Tetszett? Iratkozz fel:
    / @bollagyorgy
    Kimaradt jelenetek a TikTok csatornán:
    / bolla_gyorgy_yt
    Kövess instán, mert fotó is van, nem csak video:
    / morphine500
    #Maserati #Quattroporte #ZF #olasz #oldschool #luxus #hobbi #ferrari
  • Auta a dopravní prostředky

Komentáře • 239

  • @danielhulber6227
    @danielhulber6227 Před 2 měsíci +25

    Mai napig előttem van a jelenet, ahogy a Top Gear örök hármasa összehasonlító tesztet csinált egy ilyennel, egy Panameraval és egy Astonnal. Ahogy James May próbált szóhoz jutni, de ketten csitítgatták, hogy inkább hallják a Maserati hangját. :) Régi szép idők. :)

  • @jerviscoe
    @jerviscoe Před 2 měsíci +48

    Fájóan hiányoznak az ennyire elegáns és ennyire sportos autók. Egyszerűen gyönyörű és a hangja instant libabőr! Köszi a tesztet!

    • @lajosszabo5138
      @lajosszabo5138 Před 2 měsíci

      Pontosan, s akkor ott a másikon a Lexus teszt....hááát, kösz, de azt passzolnám.

    • @jerviscoe
      @jerviscoe Před 2 měsíci

      @@lajosszabo5138 Azért az nagyon más autó, nagyon más célcsoport számára.

    • @istvanvirag9245
      @istvanvirag9245 Před 2 měsíci +2

      Akkor tessék venni! 5 millió Ft! Azt mondják, egy betegágy!

    • @balazsm8896
      @balazsm8896 Před 2 měsíci

      nagyon tetszik, de sose merném megvenni@@istvanvirag9245

    • @csabademeter9465
      @csabademeter9465 Před 2 měsíci

      @@istvanvirag9245 Hol 5 millió? állapota milyen ennyiért? mit értesz azon hogy betegágy? Példát mondjál már légyszíves! Szerinted mi az elfogadható fenntratási költség egy 15+ éves luxus sportautónál?

  • @laszlobaranyai425
    @laszlobaranyai425 Před 2 měsíci +39

    Ugyanaz az M139 esem van csak 2006 os Duos manualis robot váltós, de imadom. 4,2 V8 Ferrari motor 400 Lóerős, a robot váltó D-ben picit lomha de nem gyepálom szét. Fogyasztás nálam 12 ben megáll, autopályán Németországban legtöbb amit mentem vele 220km/ h volt gond nélkül. Szervizköltsege nem több mint egy A8, bár a féket eszi, olaj 10w60 Shell Helix ultra 10 Liter mivel Ferrari motor, ja és ha véletlenül 1 percre nyitva felejted a tankfedelet tankolas után , vagy rosszul csukod le, rögtön kidobja a check engin-t. Kényes jószág de ha megadom neki amit kér, hálás kis erőgép.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +5

      köszi, hogy megosztottad :-)

    • @zoltanbogdan8390
      @zoltanbogdan8390 Před 2 měsíci

      Az a 220 az nem a vége volt igaz ?

    • @nbcs75
      @nbcs75 Před 2 měsíci

      "olaj 10w60 Shell Helix ultra" ezt inkább ne! Shell nem gyárt olajat, csak etikettezi...inkább egy jó Mobile 1 vagy Motul vagy Valvoline 5w40 böven megteszi, és az legalább hidegen is ken....és ha legközelebb jársz német autópályan...és a forgalom engedi...nézd meg hogy 250km/h felett is még gyorsul e...az a 220km/h a területi képviselök (Turbo Diesel) tartománya...hidd el, egy 3 sávos szakaszon a gyér késö esti forgalomban (pl. A8 Ulm - München) egy másik tudat állpotba kerül az ember...

    • @ion12211221
      @ion12211221 Před 2 měsíci

      Mondjuk ebbe az 5w40 shell ultra a gyari olaj, de sokan hasznaljak a 10w60at alternativakent amit meg is ertek… nyaron h gyilkoljak akkor eszi.

    • @gaborszabo6406
      @gaborszabo6406 Před 2 měsíci +1

      @@zoltanbogdan8390nem hinném, a c vectrámnak 270 a vége, de elvileg 250-nél tilt, és én is csak 220-at mertem vele menni egyszer, cseh pályán :) szerintem ez a maserati is jóval többet tud, de közúton nem érdemes

  • @losistvan
    @losistvan Před 2 měsíci +24

    Bármikor meglátok egyet a forgalomban, valahogy 2 szó jut eszembe róla. Stílus és elegancia. Imádom!

  • @griffin-zl2bd
    @griffin-zl2bd Před 2 měsíci +11

    Elképesztően felkészülsz az általad bemutatott autókból, de tőled ezt megszoktuk!
    Ez a Maserati is ott van a kedvenceim között.😍

  • @user-vn7pq3pd5y
    @user-vn7pq3pd5y Před 2 měsíci +22

    Így tovább minőségi tartalom🎉 Álom autó hang brutál..

  • @GazsiLaci
    @GazsiLaci Před 2 měsíci +15

    🔱A szigony még ma is büntet.🔱
    Szép autó, köszi!

  • @janosrum-sm5vt
    @janosrum-sm5vt Před 2 měsíci +7

    De jó videó megint! Fantasztikus kocsi. Mindig nézegettem, de sosem mertem bevállalni. Csak az első fékek cseréje 1 milla. Sokba kerül fenntartani, de amit nyújt, az nem semmi. Gratulálok a tulajdonosnak.

  • @Nagy-Zsolt
    @Nagy-Zsolt Před 2 měsíci +14

    Köszi a videót, srácok! A beltér konyak színű.
    Mindenkinek ajánlom megtekintésre az Életrevalók c. filmet. 😉

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +2

      Igen, itt kibukott, hogy olyan vagyok, mint a viccbeli pasik, ha szinekről van szó 🤣

    • @my.name.is.realist
      @my.name.is.realist Před 2 měsíci +3

      Az 1jó film!

    • @Nagy-Zsolt
      @Nagy-Zsolt Před 2 měsíci +1

      @@bollagyorgy Vagy csak egyszerűen nem iszol elég gyakran konyakot. 😉😂

    • @Senna03-21
      @Senna03-21 Před 2 měsíci +2

      Igen ráadásul a filmben a hangja is nagyon kellemes ezzel ellentétben.

    • @zinkm8
      @zinkm8 Před 2 měsíci +2

      Alapműveltség az a film, továbbá szerepet játszott abban hogy az örök etalonná váljon a 4,7 gts. Azóta is vágyom amíg meg nem szerzem. Csoda.

  • @galtamas_999
    @galtamas_999 Před 2 měsíci +14

    Szép hangja volt, már vártam róla a tesztet 🙂
    Üdv.: az elől haladó kerékpáros 9:11

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +3

      Köszi az integetést, és széles utat! ☺️

  • @MrKukabuvar
    @MrKukabuvar Před 2 měsíci +2

    Ez még olyan autó, aminek igazi lelke van. Ahogy mások is írták, hiába tud többet egy mostani autó, az sosem lesz ennyire stílusos mint ez az autó. Köszi a tesztet, nekem nagyon tetszett. Majd egyszer Én is szeretnék egy ilyen gyönyörűséget birtokolni.

  • @gyulapanczel5641
    @gyulapanczel5641 Před 2 měsíci +2

    9:50 "Ne röhögjél, nem jól mondom?" Szuperek vagytok így együtt. Jó teszt volt megint, Gyuri. Felkészült, összeszedett, elegáns. Így tovább.

  • @peterhorti
    @peterhorti Před 2 měsíci

    Nagyon jó videó lett ez is Gyuri! Az összes kedvenc autóinkat mutatod be, remek vágásokkal👍 Hatalmas gratula, kérünk még sok-sok videót😎

  • @ndrewx
    @ndrewx Před 2 měsíci +3

    Nagyon komoly jármű, csodálatosak a vonalai, a belseje - úgy általában az egész autó egy igen markáns, jó ízléssel elkészített stílustanulmány. És hát a motor... szerencsére elég gyakran találkozom egy példánnyal, így hallhattam már fordulaton ezt a gépészeti mesterművet testközelből is. Aki egyszer hallja - nem felejti:) Nagyszerű, igényes teszt ismét!👍

  • @martondecsi72
    @martondecsi72 Před 2 měsíci

    Szavak nincsenek az autora🥲
    Köszi a bemutatót, király teszt volt, jók vagytok!❤

  • @jozsefapostol6577
    @jozsefapostol6577 Před 2 měsíci +1

    A sokadik perfekt videó! Köszönöm!

  • @kommentelek.
    @kommentelek. Před 2 měsíci +2

    Ismét remek teszt volt!

  • @CasemodFID
    @CasemodFID Před 2 měsíci +9

    Kiba jó hangja van.

  •  Před 2 měsíci

    HA izmos+sportos+stílusos családi autót "kellene" vennem, megvan a jelölt😀 Köszi szépen a szuper videót, típusismertetőt, hangrögzítést!

  • @laszlomike9939
    @laszlomike9939 Před 2 měsíci +1

    Gyuri én annyira örülök, hogy ilyenekkel foglalkozol. A szürke hétköznapokat szebbé és élhetőbbé teszed 😂 most hirtelen annyira szeretnek egy ilyet…😅

  • @salyinorbert152
    @salyinorbert152 Před 2 měsíci +3

    Imádom ezt az autót Gyuri bácsi! Az eddigi legjobb videód!🤗🤗🤗🤗

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +2

      Nana, azért vannak még jók, én nem tudnék ilyen könnyen választani - de örülök, h tetszik :-))))

    • @salyinorbert152
      @salyinorbert152 Před 2 měsíci

      @@bollagyorgy Nagy kedvenc amióta először élőben láthattam. Egy igazi csoda🤗

  • @hajnacsdavid7949
    @hajnacsdavid7949 Před 2 měsíci +1

    Szép ez a mázli sportos és egyben elegáns,ennek az autónak van stílusa 😍

  • @marktakacs1227
    @marktakacs1227 Před 2 měsíci

    Úristeeeen! Álomatuó. Köszönjük a videót.

  • @laz1go286
    @laz1go286 Před 2 měsíci +1

    Vezettem F430-at 2006-ban amikor az uj volt.
    Teljesen rabul ejtett, a hangja is.
    Azert ez sem panaszkodhat.
    Mocskosul jol szol ❤🤟
    Koszonjuk a bemutatot!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +1

      Igen, azért a Ferrarinál tudták, mit csinálnak, az F430 pont annyival van feljebb, hogy akár le is tagadhassák a rokonságot, ha akarják :-)

  • @Ember70
    @Ember70 Před 2 měsíci

    Álmaim autója.
    Annyira stílusos. Nagyon olasz.

  • @CsakVocvagentne
    @CsakVocvagentne Před 2 měsíci +25

    Én beszéltem rá erre a kipufogó megoldásra 😅
    Igényes tulaj, nem választ unalmasat, nem "típusfazon" 😊

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +8

      jól tetted, szép a hangja :-D

    • @autojavitokft
      @autojavitokft Před 2 měsíci +2

      A jó Isten áldjon meg érte! Imádom!

    • @LaciHoszasofor01
      @LaciHoszasofor01 Před 2 měsíci +13

      Szerintem nem illik az autóhoz

    • @CsakVocvagentne
      @CsakVocvagentne Před 2 měsíci +12

      ​@@LaciHoszasofor01 normál módban 25000ford/percig nagyon stílusosan dorombol és ott is marad ha nem kergeted. Felette sem az a tahó BMW-s ordítás, ez belül nem hallatszik ennyire mint itt a külső felvételeken.

    • @gaborkiss135
      @gaborkiss135 Před 2 měsíci

      Milyen kipcsi ez? ​@@CsakVocvagentne

  • @Varga_Csongor
    @Varga_Csongor Před 2 měsíci

    Sosem láttalak még ilyen lelkesnek. :)

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci

      nana, azért a Lotus Elise adást akkor nézd meg újra, és még volt pár hasonlóan csodás pillanat

  • @bondjames7867
    @bondjames7867 Před 2 měsíci

    Álom!❤

  • @gabornyerlucz6528
    @gabornyerlucz6528 Před 2 měsíci

    Imádom!
    A szervízköltségek illetve a végsebessége vagy éppen 0-100?
    Köszönöm nagyon tökéletes teszt volt!

  • @norbertlukacs3511
    @norbertlukacs3511 Před 2 měsíci

    Kiskoromba autós kártyán láttam meg pezsgő színben. Azta szeretnék egy ilyet. Köszi a tesztet!

  • @vkristof01
    @vkristof01 Před 2 měsíci +3

    Quattroporte III az egyik abszolút álomautóm, szerintem fantasztikus amit a típus képvisel generációtól függetlenül, a Jaguar XJR-el együtt. Műszakilag biztos mindenben jobb egy AMG S Merci, 7es BMW (nekem pl utóbbi van), de ezek kicsit közönségesek, hiányzik az embernek néha az Angol meg Olasz hülyeség, meg persze stílus.

  • @tibsyy895
    @tibsyy895 Před 2 měsíci

    Ez a kedvencem! A facelift utáni. Asszem 2007-2008-tól

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +1

      2008 nyarától facelift a kaszni, a ZF automata jelent meg 2007-től, de akkor még nem változott a külső :-)

    • @tibsyy895
      @tibsyy895 Před 2 měsíci

      @@bollagyorgy Köszi, abszolut kedvenc! Ilyet OT rendszammal 6-10 ev mulva! :)

  • @davidzambo
    @davidzambo Před 2 měsíci

    Ezzel a teszttel egy baj van csupán: hogy engem nem vittél magaddal! Mindig is top listás volt ez a verda nálam! :)

  • @budahaziimre9015
    @budahaziimre9015 Před 2 měsíci

    Kell

  • @jackblack8698
    @jackblack8698 Před 2 měsíci +8

    Gondolkodtam ilyenen ,aztán végül egy kézi vâltós 928 lett, úgyhogy most nem Maseratira, hanem Porschéra locsolom a pénzt , de a Maserati a mai napig nagyon tetszik. Kár, hogy nem elég nagy a garázs és a pénztárca 🤷‍♂️🤣

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +2

      az se rossz választás hé :-D

    • @jackblack8698
      @jackblack8698 Před 2 měsíci

      @@bollagyorgy Nem ám!
      Említettem is annó, hogy ha Írországban jársz akkor viheted egy körre 😉👌

  • @gabriellaanonim6142
    @gabriellaanonim6142 Před 2 měsíci

    Sziasztok!
    Köszönöm szépen a mai tesztet is.
    Úgy hallottam, hogy ami óra a középkonzolon helyezkedik el az egy "kagyló ra" hasonlít.
    Tamás

  • @zsoltgermuska8200
    @zsoltgermuska8200 Před 2 měsíci

    Gyönyörű autó, akár egy szobor, és a forma mellett az a hang...😮 😁

  • @arnoldharis5685
    @arnoldharis5685 Před 2 měsíci

    Zseniális vagy !!

  • @tamasleventevarga963
    @tamasleventevarga963 Před 2 měsíci +1

    Pfúúúj de jól szól 🤤

    • @petersz0060
      @petersz0060 Před 2 měsíci

      Látom neked is olasz a szíved!

  • @lacijeszi309
    @lacijeszi309 Před 2 měsíci +2

    Minden csavarja egy műalkotás!

    • @zoltankutasi8691
      @zoltankutasi8691 Před 2 měsíci +1

      Látnád a futóművet pl hátul,mintha kb hat gyártó fogott volna össze a tökéletességért👌👍🏾

  • @istvanballa1451
    @istvanballa1451 Před 2 měsíci

    Ez a hang hidegrázás! Na erre mondja valaki, hogy szar Olasz. Gyönyörű gép. Köszi Gyuri!

  • @balazslajtman207
    @balazslajtman207 Před 2 měsíci +5

    Gyuri, ez a hang, és ahogy előadjátok... Fantasztik. Nem csak most, mindig. A 'nagy' hazai autós csatornák szégyellhetik magukat.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +2

      nagy mániám a hang, és ilyenkor, amikor egy ilyen autó így megszólal - nem tagadom, elégedetten dőlök hátra. Pedig lehetne azért még javítani a mi megoldásunkon is ám :-D

  • @bondjames7867
    @bondjames7867 Před 2 měsíci

    Olasz az olasz!❤

  • @zoltandobor4246
    @zoltandobor4246 Před 2 měsíci +1

    Nekem mindig is a Porsche volt a top , de egy szigonyos 4 porte az azért főnök ! Ferrari motorral , még a rosszabbik váltóval is nagyduzzogva bármikor! Rég láttam ilyen stílusos belteret! Ma meg megy a halaszhalo meg pet palack újrahasznosított beltér … 😂 remek adás lett gratulálok ! Hiányoznak ezek az AUTÓK !

  • @sandordorko79
    @sandordorko79 Před 2 měsíci

    Sosem tartottam egy szép autónak, most sem változott a véleményem, a hangja viszont zseni!

  • @tamasleventevarga963
    @tamasleventevarga963 Před 2 měsíci +1

    Az a hatalmas teliszájas örömködés mindent elárult ;-)

  • @zsoltgeiger7703
    @zsoltgeiger7703 Před 2 měsíci +2

  • @YELLOW-Official
    @YELLOW-Official Před 2 měsíci +1

    1x megfordult a fejemben egy ilyen. Volt ez olcsóbb is, bár az aktuális árra értem. Legalábbis voltak olcsóbb példányok, de lehet pont bajosak voltak.

  • @peterjuhasz1879
    @peterjuhasz1879 Před 2 měsíci

    Álomautóm 😀😍

  • @reluxxxa
    @reluxxxa Před 2 měsíci

    Nekem egy 2017-es M156-om van, de sajnos dízelben. Az autót imádom, 600 a nyomatéka, megy mint az ökör, a gyári hangmodulátorral elég jó V8 hangja van. Nyilván a benyás lenne az igazi, de ebben is öröm minden pillanat. Az autóban olyan illat van, hogy semmivel nem utánozható😊

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci

      szép autó, elegáns autó, használd egészséggel :-)

    • @reluxxxa
      @reluxxxa Před 2 měsíci

      Köszönöm😊Nekem ez gyakorlatilag szerelem, az Olasz autókon kívül nem érdekel szinte semmi😊Nyilván Maseratit nem az eszével vesz az ember hanem a szívével, és brutál jó érzés birtokolni, százszor jobb minden másnál. Amúgy gratulálok a tesztekhez, nagyon jók😊

  • @foldonkivuli4743
    @foldonkivuli4743 Před 2 měsíci +6

    EGYSZER AZ ENYÉM LESZEL❤️

    • @foldonkivuli4743
      @foldonkivuli4743 Před 2 měsíci

      czcams.com/video/t1SmCB1BDMU/video.htmlsi=Dp941lca-5glRNHf

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +1

      kellenek a jó célok, hogy nagy dolgokra legyünk képesek értük :-D hajrá!

    • @CsakVocvagentne
      @CsakVocvagentne Před 2 měsíci +4

      Az autó vagy Gyuri? :O

    • @zinkm8
      @zinkm8 Před 2 měsíci

      Hajrá! Én a faceliftes sport gts-re gyúrok, de ha megvan, találkozzunk! :D

    • @petersz0060
      @petersz0060 Před 2 měsíci

      Végre egy autó ami nincs a használtautón azonnal (lásd SPeedzone és Draskovics autói többnyire), erre te megvennéd :D

  • @LudasMatyi-fv6mb
    @LudasMatyi-fv6mb Před 2 měsíci +1

    Szép, szép. Nagyon szép. De magam sem értem, miért: igazából soha nem vágytam rá. A '90-es évek szögletes Quattroporte hangulatához, stílusához, egyediséghez ugyan fogható, de lemarad mögötte. Ha sport szedán kéne, akkor egy Jaguarnál, egy régebbi Maseratinál nem nagyon van szebb és jobb. Na jó, akár egy Lex' IS 200, még ha fél számmal kisebb is :-)

  • @MACI111
    @MACI111 Před 2 měsíci +2

    Jobb vagy mint a speedzone es a Totalcar együtt.... köszönöm

  • @attilaforis5566
    @attilaforis5566 Před 2 měsíci

    👍👍👍👍👍

  • @Kliu79
    @Kliu79 Před 2 měsíci

    Amikor vki tesztel egy quattroporte-t, mindig venni akarok egyet. Most is... Köszi 😁

  • @bubu199216
    @bubu199216 Před měsícem

    Erről az autóról, ez az első normális bemutató magyarul. 😃

  • @Quercuscerriscerris
    @Quercuscerriscerris Před 2 měsíci +3

    A Quattroporte az ami mindig is volt. Az igazi GT. Ki akar repülni, ha ilyennel is utazhat?

  • @tamaskovacs4791
    @tamaskovacs4791 Před 2 měsíci

    Lehet, hogy ünneprontó leszek, de szerintem a Quattroporte ezen generációja karakterességben, ikonikusságban alulmarad az előző generációtól. Abból is a V8 Evoluzione jelenti számomra "A" sportos limuzint. Egyben a "csórók" V8-as Maseratiját, mert a Shamal árszintjéhez képest, annak kb a harmada, negyede lehet.

  • @trabant601special
    @trabant601special Před 2 měsíci +2

    A hatvanas, hetvenes években gyártott USA V8-as autók motorhangjának nincs párja, bárki bármit is mondjon.

  • @hermithun
    @hermithun Před 2 měsíci +1

    Bolla Forever!

  • @bertalanduka
    @bertalanduka Před 2 měsíci +1

    A harmadik generációs Quattroportét Royale névvel is árulták nagyon gazdag felszereltsége volt és belül minden csupa fa és bőr volt a kapcsolókon kívül.

  • @jozsefjozsef5021
    @jozsefjozsef5021 Před 2 měsíci +1

    Nekem ez az autó örök szerelem

  • @adamhanak997
    @adamhanak997 Před 2 měsíci +7

    2013-ban történt velem hogy az utcán hallottam egy végitélet szerű hangot...néztem mindenhová azthittem valami Lambó vagy Ferrari...erre elment mellettem egy elegáns fekete limuzin😂

  • @mihalykiss1917
    @mihalykiss1917 Před 2 měsíci +2

    Kényelmesen az ablakmosóhoz? Adnak hozzá gyári tölcsért?

    • @attilapetho7286
      @attilapetho7286 Před 2 měsíci

      Igen, adnak. A tartály kupakja alatt gyárilag van egy kihúzható meghosszabbító betét, amivel simán túlnyúlik a géptető síkján 😀

  • @MrNobody-ee8rd
    @MrNobody-ee8rd Před 2 měsíci +1

    Szép kocsi. Valószínű ebben a bőr az bőr a fa meg fa. A mai luxusautók csak a luxusérzetet adnak. De a sok pénzt ugyanúgy elkérik érte.

  • @zolizubi1252
    @zolizubi1252 Před 2 měsíci +4

    Én egy 2009-es körül keringtem 2 éve de aztán nem mertem bevállalni!!De ami késik az nem múlik helyette egy szerényebb 2015-ös genesist vettem Gyuri sebek téptél nálam de azért köszi!!😂😂😂😂👍👍👍👍👍

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +1

      igazán nincs mit :-DDDD

    • @zoltankutasi8691
      @zoltankutasi8691 Před 2 měsíci +2

      Azért a genesis sem rossz,fogadok itthon max ekkora réteg ismeri vagy kevésbé mint a maseratit

    • @zolizubi1252
      @zolizubi1252 Před 2 měsíci +1

      @@zoltankutasi8691 Igy van köszi nagyon szeretem de persze nem maseratií44

    • @zoltankutasi8691
      @zoltankutasi8691 Před 2 měsíci +1

      @@zolizubi1252
      A lényeg hogy nem vagy típusfazon👍🏾☺️! Nekem totál véletlen került képbe a genesis,nyilván nincs,de mint autó érdeklődő pár éve felfedeztem és megtetszett.

  • @atamszammaszmata6132
    @atamszammaszmata6132 Před 2 měsíci

    Vajon lehet-e tudni, hogy a videóban említett ragadós műanyag felületeket mivel kezelte a tulajdonos?

    • @zetor2K
      @zetor2K Před 2 měsíci

      Nekem izzó propil alkohollal lejött a laptopomról - körbe volt ezzel a cuccal nyalva, mert miért ne? Elég sokáig kell vergődni vele, de megoldotta. Nem kell félni ha elkezd nyúlni meg színeződni minden IS, csak tovább kell csinálni, és a végeredmény egy sima műanyag felület.
      Amit használtam, az igazából Isoclene pumpás spray, tisztíásra való, de a nagyja asszem izopropil alkohol. Hol? Hol? :D

  • @patrikmarki4113
    @patrikmarki4113 Před 2 měsíci

    Nagyon veszélyes már hétfőn-kedden kirakni az előzetes shortot. Már második hete fordul elő velem, hogy szerda este türelmetlenül várom a videót, mire észre veszem, hogy még 1 nap van hátra.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci

      :-DDDD mondjuk ezt most pont csak szerda reggel raktam ki, szóval nagyin siettél :-D

  • @petranandras3766
    @petranandras3766 Před 2 měsíci

    Ezel-ben is ilyen volt.

  • @gellertcsanadcsaszar-biro8965

    kicsit bántam, hogy 2 éve mégse csaptam le a hahun lévő kínálat egyikére, ma már nincs 3-4 körül ilyen. aztán a videód miatt megnéztem, hogy amúgy hogy sikerült a tegnapi hatos lotttóm, és kiderült, hogy nyertem rajta. B) 3000 ft-t. :D

  • @user-oe1po4uf1q
    @user-oe1po4uf1q Před 2 měsíci +3

    4.7, ZF, wet sump => red valve cover
    To buy => GTS Awards Edition
    To tune => Formula Dynamics, Larini Systems

    • @janosalap6158
      @janosalap6158 Před 2 měsíci +1

      neked volt valamelyik?

    • @user-oe1po4uf1q
      @user-oe1po4uf1q Před 2 měsíci

      @@janosalap6158 GT S van :) Alom egy Sport GTS Awards Edition... utolso kiadas.. az gazfroccsel valt vissza...igen, ZF valto es gazfroccs...double declutch neven fut Maserati-eknal ...

    • @user-oe1po4uf1q
      @user-oe1po4uf1q Před 2 měsíci

      ​@@janosalap6158 van :)
      2011 4.7 S, alom a Sport GTS Awards Edition (launch control, valved exhaust, MC auto shift, digital rpm display...)

    • @user-oe1po4uf1q
      @user-oe1po4uf1q Před 2 měsíci

      youtube search (Hagerty): "The Maserati Quattroporte Was a Proven Aphrodisiac"

    • @user-oe1po4uf1q
      @user-oe1po4uf1q Před 2 měsíci

      youtube search (4.2 exhaust sound): "Maserati Quattroporte mit HMS Performance Klappenabgasanlage"

  • @laszlotikk8669
    @laszlotikk8669 Před 2 měsíci

    Udv, az auto gyonyoru, a hangja jol szol, de azert remalom lenne kovetni -persze ha tudnam- mondjuk Becsig az autopalyan. A video kozben is zavaro hogy minden elindulasnal le kellett vennem a hangot, tul nagy a kontraszt a beszed es a motorhang
    kozott. A hatra tolt motor csokkenti a elso kerekek terheleset es javitja a kormanyozhatosagot.

  • @erikfotyi736
    @erikfotyi736 Před 2 měsíci

    Ez már jaguár, Ford, mix. A ghibli az biza még gyönyörű.

  • @lecsinszky
    @lecsinszky Před 2 měsíci

    Nem jön át a mikrofonon de ez a hang 10/20 minden pénzt megér amit ellocsolsz a selessped borzalmasan rémálom váltóra 🎉🎉🎉😂( volt egy. )

  • @PAMCMLXV
    @PAMCMLXV Před 2 měsíci

    Kedves György! Nincs itt valami hangfelvételi anomália? Minden autó a videóidban ugyanolyan repedt fazék lemezhangon szól. Nem trollkodásból írom, mintha a mélyebb tartomány le lenne vágva. Élőben biztosan öblösebb a hang. Lehet Füttyvadásszal kellene kooperálni. 🙂 Egyébként szuperek a videóid, és ez az autó is álomautó.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +1

      első pont: ha nálad mindegyik autó mindig ugyanúgy szól, lehet érdemes megvizsgálni azt is, amin hallgatod, kipróbálni máson. Nálam pl tök más az élmény más és más fülesen vagy éppen tévén.
      Ettől függetlenül lehetne javítani a felvétel minőségén. Egy olcsó mikrofont használunk a kipufogónál, míg a melletted elhaladó autó hangképéhez a motor szívóhangja és mechanikus zaja is hozzájárul, tehát két komolyabb mikrofon kéne, egyik a kipufogóhoz, a másik a motortérbe és szépen keverni a kettőt, aztán bizonyos frekvenciák célzott kiiktatásával kiszedni a kerekek gördülési zaját - szóval na, egy hangmérnök, komoly cuccal tudna ehhez még hozzátenni, ez tény.
      Ettől függetlenül azért szerintem a repedt fazék az túlzás, egyszerűen arról van szó, hogy ez kipufogó hang tisztán, keveretlenül, és az egy fém cső, tehát fémes a hang is.

    • @PAMCMLXV
      @PAMCMLXV Před 2 měsíci

      @@bollagyorgyKöszi a választ. Amin hallgatom, nem a legalapabb hifi rendszer. Értem a dolgot, akkor én mást vártam. Arra, amit a vezető hall, pl. lehúzott ablaknál.

  • @zalanzaja3845
    @zalanzaja3845 Před 2 měsíci +2

    Minden része tetszik,egyet kivéve.Az eleje olyan szinten nyomi és béna hogy elrontja az egész megjelenését.A régebbiek és az újak is sokkal jobban néznek ki ennél.Persze meg tudom érteni ha valakinek ez tetszik,mert rengeteg más szerethető tulajdonsága van.

  • @csabaszabo4702
    @csabaszabo4702 Před 2 měsíci +2

    Azt hittem nagyobb tárcsa van rajta, mint a 159-en 😀

    • @szkander1
      @szkander1 Před 2 měsíci +1

      A 4,7-es motorral szerelt Qp S és GT S-nek 360-as van elöl, 6 dugattyús nyereggel. Hátul 330-as, 4 dugattyússal.

  • @gergopalyov3367
    @gergopalyov3367 Před 2 měsíci

    Hi! Még csak 3 percnél járok de a kedves feleségednek kellene : benzines, automata, 3 fő hátul ( necces 😂 ) subaru után... ezzel járna melózni! 🙏

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +1

      Szereti, ha erős és morgós a kocsi, szóval szerintem nem kéne nagyon győzködni. A városi fogyasztás meg a hatása a kollégákra, na az már egy másik kérdés 🤣🤣

    • @gergopalyov3367
      @gergopalyov3367 Před 2 měsíci

      @@bollagyorgy :) Ezzel szolid és intuitív benyomást keltene a környezetében! Kérni kell számlát a kúton és a munkáltatónak beadni úti költség téritésre ! + ? ( 100% )
      Mennyi km neki a napi táv?

  • @janosrum-sm5vt
    @janosrum-sm5vt Před 2 měsíci +4

    Miért van az, hogy az ember ezekre gerjed, mikor egy erősebb villanyautó röhögve lehagyja. Fogyasztása 1/5-e. Átalakul a világ teljesen. De a hang, a belső minőség, a kevés gyártott példányszám, a márka... Baromira kéne

    • @dorka57
      @dorka57 Před 2 měsíci +5

      Mert ezeknek lelkük van, beszélni, énekelni, táncolni tudnak.
      A villamos lelketlen. (Még a füstös ősöreg 620-as is izgalmasabb náluk.)
      Mint az óráknál, a mechanikus az igazi, a pontatlan és törődést igénylő szerkezettel.
      A kvarcóra lelketlen.

    • @bill.carson
      @bill.carson Před 2 měsíci

      Hidegrázást kapok, amikor elmegy mellettem egy elektromos autó a trolibusz hangjával...

  • @foravar
    @foravar Před 2 měsíci +1

    véleményem? A Maserati Quattroporte 3 egy tökéletes válasz volt a jaguar XJ-re. Én inkább sportlimuzint mondanék rájuk. a BMW jóval később nőtt fel hozzájuk, igaz el is húzott mellettük. A QP4 ellenben nagyon rosszkor érkezett...már a 3,2 V8 turbó de bizonytalan tulajdonlás és minőség...a kis kaszni ami szerény véleményem szerint a legpocsékabb gandini munka, az egyetlen ami nem sikerült igazán. Ezek után az 5. generáció nagy űrbe érkezett...a Maserati még most sem talált vissza a helyére. De legalább igyekszik és nem rajta múlott hogy az ilyen szedánok/limuzinok maga a kaszni kialakítás haldoklik :(

  • @Nagytivo
    @Nagytivo Před 2 měsíci

    Szevasz Gyuri! Ami nekem még hiányzik ezekből a bemutatókból : 0-100-as és 1/4 mérföldes idő vagy 0-200, ( ezekből már elég jól kirajzolódik az autó dinamikája, ), forgató nyomaték, leszabályozási fordulatszám. Kopó alkatrészek ára, beszerezhetőség, pl. : fék, lengőkar, lengéscsillapító. Ha valami nem gyári a bemutatott autón, mint jelen esetben a kipufogó. Esetleg felni, gumi méretek. Köszi

    • @endrefarsang5203
      @endrefarsang5203 Před 2 měsíci

      Katalógusadatokat kopó alkatrész árakat akárki meg tud nézni, Google a barátod. A személyes tapasztalatokon alapuló vélemény aminek értelme van egy tesztben.

    • @Nagytivo
      @Nagytivo Před 2 měsíci

      @@endrefarsang5203 ez csak a te véleményed. Én szeretem ha megvan minden egy helyen és nem kell katalógus adatokat keresgélnem. Az ára, a súlya stb ugyan úgy katalógus adat és ezek benne is voltak a tesztben.

    • @endrefarsang5203
      @endrefarsang5203 Před 2 měsíci

      @@Nagytivo Igazad van, a mai világban inkább kommentelnek az emberek ahelyett hogy 3 kattintással megkeresnék ami érdekli őket 😉

    • @Nagytivo
      @Nagytivo Před 2 měsíci

      @@endrefarsang5203 az látom nem zavar, hogy ő kérdezte a videóban, hogy kinek mi hiányzott még a tesztből. Én leírtam, hogy mi hiányzik. Azt én értem, hogy a mai világban sokaknak megfelel így is, Pl olyanoknak akik csak felületesen átfutnak egy teszten😉

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +1

      Annyiban mindkettőtöknek igaza van, hogy egyrészt valóban jeleztem a végén, h jöhetnek a vélemények meg felvetések, és másrészt valóban nemigen szeretem a katalógust felolvasni. Általában azokat az adatokat szoktam csak megemlíteni, amiknek jelentősége van az adott téma szempontjából. Nem ígérem, hogy ezen változtatni fogok, mert túlságosan lelassítaná a forgatást, viszont mindig teszek a leírásba adattáblát, ebben is van :-)

  • @zolio.g4916
    @zolio.g4916 Před 2 měsíci

    A belseje hasonlít a Lancia Thesisre

  • @Senna03-21
    @Senna03-21 Před 2 měsíci +2

    Az a repedtfazék hang. 🤣

  • @DueGreg
    @DueGreg Před 2 měsíci +1

    Tulajtól kérdezem, ezt az autót nem lehet kibérelni? 😄

  • @my.name.is.realist
    @my.name.is.realist Před 2 měsíci +2

    Sokáig nem tetszett ez a forma.
    De az évek alatt nagyon megkedveltem.
    Föleg az oldal sziluettet meg a hátsó részt.

  • @Varga_Csongor
    @Varga_Csongor Před 2 měsíci +1

    Megint egy remek videó, de picit sajnálom, hogy a nevéről nem beszéltél.
    Quattroporte... ahogy kimondod, érzed a szádban a mediterrán tengerparton melletted ülő kívánós Lucia fülledt dekoltázsának buja zamatát a lemenő olasz napfényben úszva...
    ..s közben a szó csupán annyit jelent: négyajtós!! 😂

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci

      na jó, de ezt mindenki tudja :-D

    • @zoltankutasi8691
      @zoltankutasi8691 Před 2 měsíci

      És képzeld Fiat 127 ben is volt quattroporte

    • @Varga_Csongor
      @Varga_Csongor Před 2 měsíci +1

      @@zoltankutasi8691 na ezt már nem tudtam.

  • @karolybarath6061
    @karolybarath6061 Před 2 měsíci

    Higgyétek el, hogy a benzines, háromezres biturbók is csodálatosak. 5 éve vezetem az egyiket, közel 100ekm-t tettem meg vele, de ha néha napján kicsit odalépek neki, még mindig mosolyra húzódik a szám. Talán a közeljövőben írok róla egy cikket, ami az 5 év tapasztalataira épül. Nehéz ígérni, hogy teljesen elfogulatlan lesz, de törekedni fogok rá. czcams.com/video/UZa0y6zTt4Q/video.html

  • @gergelyturcsanyi6743
    @gergelyturcsanyi6743 Před 2 měsíci +1

    Angliában ezeket 5000 fontért meg lehet venni. De most megnéztem, 54 ezer mérfölddel van egy 10 ezerért.

    • @gergelyturcsanyi6743
      @gergelyturcsanyi6743 Před 2 měsíci

      @@EGQP Ismerem az angol piacot, V8-ast biztosítok itt. 290 font egy évre, nem vészes. Ja, a mai napig be tudok hajtani a Clean Air Zone-ba ingyen, Londonban is akár. Hülyeségeket ne beszéljünk már. Csak arra utaltam, hogy a fenntartási költségek miatt kb. ennyit ér ez - az amúgy - király autó. Na, most megnéztem egy 2008-as Quattroporte-t is, az is simán behajthat ingyen. Ennyit a sztenderdekről.

    • @gergelyturcsanyi6743
      @gergelyturcsanyi6743 Před 2 měsíci

      @@EGQP 4.3-as, igen, pont ez a kategória mindenben, ami a kibocsátást illeti. De ahogy írtam, direkt utánanéztem egy Quattroporte-nak is.

    • @gergelyturcsanyi6743
      @gergelyturcsanyi6743 Před 2 měsíci

      @@EGQP Ízlés kérdése. Nekem ez a kedvencem az összes generáció közül, az ezt követő szerintem béna. De az eggyel korábbi sem rossz.

  • @fulluka
    @fulluka Před 2 měsíci

    Gyuri, már rég akartam írni, mennyire becsülöm benned, hogy Kornélnak is átadsz valamit a tudásodból. Rendben van, hogy ő sokszor a cameraman, de valahogy én is azt szerettem volna, hogy apám így vonjon be a közös munkába. Nálunk ez nem nagyon jött össze, pedig azonos a hivatásunk..

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +2

      Ezt kényszerrel nem lehetne: azért működik, mert Korit érdekli és szereti :-) Persze ezen én nyerek a legnagyobbat, hiszen nem egyedül csinálom ezt, hanem jó társaságban 😇

  • @boborjanpandacsoki5239
    @boborjanpandacsoki5239 Před 2 měsíci +1

    hatalmas piros pont, kedvenc autóm. Aki ilyet nem látott élőben és nem ült benne az lfszt sem tud az elegáns sportautózásról. Évek óta kacérkodom a gondolattal. hogy bevásárolok egyet, csakhát állandóan márkaspecialitához rohangálni.....

  • @padospados56
    @padospados56 Před 2 měsíci

    olyan a hangja mint ha nem lenne alatta katalizátor

  • @istvanhorvath9498
    @istvanhorvath9498 Před 2 měsíci

    Szia Gyuri! Tudtommal ebben nem volt 250-es limit, ezt még hozzátehetted volna. Pazar kocsi, eszméletlen motorhanggal.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +1

      Benne van a leírásban a műszaki adattábla, mindig berakom, ott áll feketén fehéren, hogy 270 a vége :-)
      (jó tudom, hogy senki sem olvas leírást, de na. Általában a katalógus felolvasást meghagyom azoknak, akik ebben élik ki magukat, itt pl a nyomaték se hangzott el, nem mondtam el, mekkora a sportváltozat motorja és hány lóerős, és még mennyi minden adatot fel lehetett volna sorolni)

    • @istvanhorvath9498
      @istvanhorvath9498 Před 2 měsíci

      @@bollagyorgy Erről az adattábláról eddig nem is tudtam, köszi :)

  • @bilbante
    @bilbante Před 2 měsíci

    szűzmáriaédesanyám, micsoda hang

  • @zoltanzoltan275
    @zoltanzoltan275 Před 2 měsíci

    Ez tényleg a gyári kipufogó volt? Illetve a fenntartásról nem volt szó. Szervíz, árak, stb. Őszintén szólva nagyon vonzó kocsi így használtan, gondolkoztam rajta egy időben.

  • @narancsnn20
    @narancsnn20 Před 2 měsíci

    A súly ha jól tudom nem 2T, hanem ~1650kg! Nem mindegy azért! :)

  • @bencecsado9054
    @bencecsado9054 Před 2 měsíci +1

    Gondolkodtam az eladásán az enyémnek, de a videó után inkább csapatok egy kört vele.

  •  Před 2 měsíci

    Nekem erről a hangról a Simson jut eszembe..baromi gáz.

    • @carhub1585
      @carhub1585 Před 2 měsíci

      Szia. Én mentem Simsonnal mikor kölyök voltam, köze nincs hozzá!

  • @nbcs75
    @nbcs75 Před 2 měsíci

    egy film bevezetö jelenete óta álmodozom róla, hogy egyszer én is...így...jó jó tudom...nem szabad....de akkor is: czcams.com/video/1zfKepj_pv8/video.htmlsi=DSzsVuwqR1qASryl ilyenkor mindig az imádott Audi V8 Quattromat hiányolom, pedig az valójában nem egy túl jól sikerült tipus, de magasan ébredö V8 kicsit hasonlít...jó nagyon picit, emlékeztet erre...

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci

      van Audi V8 Quattro videó a csatornán, ha gondolod :-D czcams.com/video/Z1sSBvcs_40/video.htmlsi=RaVdSCMzjBEGZzS2

    • @nbcs75
      @nbcs75 Před 2 měsíci

      Ismerem, köszi

  • @user-ij6kv4zs4j
    @user-ij6kv4zs4j Před 2 měsíci +1

    Zseniális autó, mindig ez a jelenet ugrik be róla! 🙂 czcams.com/video/t1SmCB1BDMU/video.html

  • @kissszilveszter6085
    @kissszilveszter6085 Před 2 měsíci +1

    Nemlehet semmi sportautos automata valtoval.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před 2 měsíci +4

      értem, és van is abban valami, amit mondasz - de közben meg ott ülök ebben az autóban és nem kell megjátszanom egyáltalán az élvezetet, annyira pumpál az adrenalib. A Jag XJ meg az AMG Mercik is mind automaták, a nagymotoros BMW-k is - ez ilyen, ebben a műfajban így fociznak. Van helye a szívemben, maradjunk annyiban :-D