Angus marhák Adonyban - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 22. 08. 2024
  • Az Angus Kft. 1993-ban a Március 21. Szövetkezet egyik ágazatának utódjaként alakult meg Adonyban. A cég szakemberei 1973 óta foglalkoznak húsmarhával, 1987 óta pedig angusokkal, hiszen a fajta első egyedei azon a tavaszon érkeztek hazánkba Skóciából - szám szerint 52 üsző.
    A tehenek mellett öt tenyészbikát is importáltak, ezek azonban a mesterséges megtermékenyítő állomásra kerültek, hiszen az első években az állattenyésztők csak spermával dolgozhattak. A saját szaporulat növekedését követően azonban fokozatosan áttértek a természetes fedeztetésre, napjainkban már a borjak 90%-a így születik. Az adonyi állattartó telepen most 450 tehén található a fajta vörös és fekete változata egyaránt.
    Az angus fajtának számos előnye van, így nem véletlen, hogy nagy a kereslet az Adonyban előállított tenyészállatokra.
    A fajta másik nagy előnye, hogy a növendékek 13-14 hónapos korukban garantáltan tenyésztésbe állíthatók, így az állatok két évesen leellenek, ráadásul önállóan, segítség nélkül születnek a borjak. A húshasznú fajták közül az angus ellik a legkönnyebben, ráadásul a borjú formája és testtömeg-gyarapodása is kedvező az ellés szempontjából. A tehenek tejtermelése is jó, általában elegendő a borjú eredményes felneveléséhez.
    Adonyban az angus marhák az ellést követően, tavasztól villanypásztorral lekerített karámokba legelnek. A szakemberek úgynevezett kerteket alakítanak ki, amelyekben egy-egy bikával egy-egy évjáratonként csoportosított 15-30 egyedből álló háremet alakítanak ki. Ennek előnye többek között, hogy a tenyészbikák nem egymással, hanem a tehenekkel vannak elfoglalva.

Komentáře • 6

  • @masterprogrammer8332
    @masterprogrammer8332 Před 3 lety

    Mennyi van ebből a falunk körül! Márciustól egészen Novemberig kint tartják őket Skóciában és un. "silage" van téli takarmánynak. Ez erjesztett széna, aminek olyan jellegzetes szaga van, amit sehol máshol nem éreztem. Nemsokára kibontják ezeket a letakart szénarakásokat és elárasztja a környéket az illat :) Még a húson is érezni, de nagyon finom tőle.

  • @nasahu01
    @nasahu01 Před 4 lety +1

    Gratulálok! Jó munka!

  • @goprodog4304
    @goprodog4304 Před 4 lety +1

    Tudom, hogy van rosszabb, de ez még mindig állatkínzás.

    • @masterprogrammer8332
      @masterprogrammer8332 Před 3 lety

      De télen nem lehet legeltetni, a hónak és sárnak nincs tápértéke :)

    • @goprodog4304
      @goprodog4304 Před 3 lety

      @@masterprogrammer8332 Ki gondolta volna.

    • @iguanacgi7448
      @iguanacgi7448 Před 3 lety

      pontosan. aki hust eszik, az ezt tamogatja. es nem is tud rola,hogy tok foloslegesen, sot meg egeszsegesebb is lenne teljes erteku novenyin. csak el kene olvasnia Dr Michael Greger Hogy ne halj meg c konyvet. szintiszta tudomany. es fenntarthatosag. es empatia. ok nagyra nott kutyusok. haszonallat csak a barbarok fejeben letezik. a valosagban , ma, mar nem.