Pálos kolostor - Martonyi 3D-ben.

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 5. 02. 2022
  • Martonyi falun kívül, erdők között, kisebb emelkedőn áll a magyar pálos rend egykori (háromhegyinek is nevezett) kolostorának meglehetős épségben megmaradt romja. 2001-ben megkezdődött a templomhajó teljes újjáépítése, 2003-ban megtörtént a templom befedése is.
    A templom egyhajós, 26,5 m hosszú, 12,5 m széles. A kolostort Martonyi nemesek, Tekes fiai alapították 1341-ben. 1347-ben épült fel, gótikus stílusban. A Boldogságos Szűz tiszteletére emelt templom szentélyének három oltárát 1411-ben János egri segédpüspök szentelte fel. A környék más kolostoraival nagyjából egy időben, 1550 körül vált lakhatatlanná.
    A 16. század végétől romossá is vált. A kolostor templomának falai és diadalíve viszonylag jó állapotban megmaradt. A régészeti feltárás számos eredeti kőfaragványt hozott a felszínre, így a rekonstrukció során lehetőség nyílt az eredeti állapot helyreállítására. A tetőszerkezetet zsindellyel fedték be, az oromfalakat stabilizálták, a támpilléreket ismét fölépítették. A következő rekonstrukciós szakaszban akarják a szentély és a templom belső részét is helyreállítani, aminek határideje a pénzügyi lehetőségektől, pályázatoktól függ.
    Megközelítés
    Az épület az Aggteleki Nemzeti Park területén található.
    Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén, (Cserehát)
    Martonyi szélén (N 48° 27,990' E 20° 46,051') kiinduló zöld aszfalt úton vezet fel a TV torony felé. Az aszfaltútról a N 48° 28,691' E 20° 44,846' ponton indul a zöld turista út a kolostorhoz. Itt van egy kiszélesedő rész az aszfaltút mellett, ott jól lehet parkolni. Autóval, motorral tilos behajtani a kolostorhoz vezető erdőgazdasági útra!

Komentáře • 1

  • @gyulasumegi8204
    @gyulasumegi8204 Před 4 měsíci

    Nagyon jó a film ! Én megmutatom hogyan látom 3D-ben. czcams.com/video/DnmZIvw4M2U/video.html