Csíkdelne Szent János templom. FHD. 2024. aug. 14.

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 11. 09. 2024
  • Csíkdelne
    Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR
    szentesgabor58@gmail.com
    A templom története
    Csíkdelne határától több száz méterre, szántóföldek közepén magányosan álló szép kerített műemlék, egykor három falu közös temploma volt. Az 1332-1333-as pápai tizedjegyzék szerint Delne (Dolna) községnek plébániatemploma volt, amelyről kevés adat maradt fenn. Csíkdelne egykori templomának létét régészeti ásatások hiányában mindössze egy román kori kőtöredék igazolja, lebontásának ideje sem ismeretes. A régi, romos templom helyett 1450-1500 között építették a gótikus templomot, amely nagyrészt máig megőrizte eredeti formáját. A 15. század második felében épült toronynak keskeny, csúcsíves világítórései vannak, felül négy nagy csúcsíves nyílással.
    A templomot a 17. század második felétől, a tatárbetörések következményeként, több alkalommal is javították. A Domus Historia szerint, a Szent János-templomot 1673-tól kezdve újították fel. A javítási munkálatok az addig fedetlen hajó festett, kazettás famennyezetének elkészítésével kezdődtek és az új szárnyasoltár felállításával fejeződtek be, 1675-ben. A templomot 1710-ben, 1760-ban, 1866-ban, 1934-ben, 1970-ben javították.

Komentáře •