GÁBOR SZENTES
GÁBOR SZENTES
  • 573
  • 189 143
Csíkdelne Szent János templom
Csíkdelne
Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR
szentesgabor58@gmail.com
A templom története
Csíkdelne határától több száz méterre, szántóföldek közepén magányosan álló szép kerített műemlék, egykor három falu közös temploma volt. Az 1332-1333-as pápai tizedjegyzék szerint Delne (Dolna) községnek plébániatemploma volt, amelyről kevés adat maradt fenn. Csíkdelne egykori templomának létét régészeti ásatások hiányában mindössze egy román kori kőtöredék igazolja, lebontásának ideje sem ismeretes. A régi, romos templom helyett 1450-1500 között építették a gótikus templomot, amely nagyrészt máig megőrizte eredeti formáját. A 15. század második felében épült toronynak keskeny, csúcsíves világítórései vannak, felül négy nagy csúcsíves nyílással.
A templomot a 17. század második felétől, a tatárbetörések következményeként, több alkalommal is javították. A Domus Historia szerint, a Szent János-templomot 1673-tól kezdve újították fel. A javítási munkálatok az addig fedetlen hajó festett, kazettás famennyezetének elkészítésével kezdődtek és az új szárnyasoltár felállításával fejeződtek be, 1675-ben. A templomot 1710-ben, 1760-ban, 1866-ban, 1934-ben, 1970-ben javították.
zhlédnutí: 12

Video

Karakó völgyhíd
zhlédnutí 6Před 2 hodinami
Karakó völgyhíd Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR szentesgabor58@gmail.com
Csíkjenőfalva és Karcfalva
zhlédnutí 12Před 2 hodinami
Csíkjenőfalva és Karcfalva Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR szentesgabor58@gmail.com
Csíkcsicsó keresztút és a Hargita
zhlédnutí 71Před 2 hodinami
Csíkcsicsó Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR szentesgabor58@gmail.com
Rădăcini - Gyökerek - Roots
zhlédnutí 127Před měsícem
2016 Dokumentumfilm a bukovinai magyar székelység történetéről, amelyet a Bukovinai Hadik András Népművelési Egyesület (HABET) készített. Un documentar despre istoria secuilor maghiari din Bucovina, realizat de Asociaţia Etnoculturală Hadik András din Bucovina (HABET).
MEGMENEKÜLT AZ ENYÉSZETTŐL A MURGAI EVANGÉLIKUS TEMPLOM - Lét Ige
zhlédnutí 108Před měsícem
MEGMENEKÜLT AZ ENYÉSZETTŐL A MURGAI EVANGÉLIKUS TEMPLOM - Lét Ige
Bobcat bemutató Kismányok
zhlédnutí 142Před měsícem
Bobcat bemutató Kismányok
KISDOROG. ARATÓNAP FHD. 2024. júni. 22.
zhlédnutí 131Před 2 měsíci
KISDOROG. ARATÓNAP Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR szentesgabor58@gmail.com
Nagyvejke FHD. 2024. júni. 07.
zhlédnutí 108Před 2 měsíci
Nagyvejke Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR szentesgabor58@gmail.com
Mátraszentlászló
zhlédnutí 66Před 3 měsíci
Mátraszentlászló Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR szentesgabor58@gmail.com
Galyatető
zhlédnutí 49Před 3 měsíci
Galyatető ( Mátra ) Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR szentesgabor58@gmail.com
Bonyhád Ózsinagóga
zhlédnutí 146Před 4 měsíci
Bonyhád Neológ Zsinagóga Minden Jog Fenntartva- SZENTES GÁBOR szentesgabor58@gmail.com
Teveli Székely Kör disznóvágása. 2024. febr. 10.
zhlédnutí 2,4KPřed 6 měsíci
Teveli Székely Kör disznóvágása, felvidéki hagyományok szerint.
Teveli Székely Kör. 2024. febr. 10.
zhlédnutí 76Před 6 měsíci
Teveli Székely Kör.
Siculicidium. 2024. Madéfalva.
zhlédnutí 168Před 7 měsíci
Madéfalva Község hivatalos oldala. 📹 Kosza Róbert
Bukovinai Székelyek Madéfalván. FHD. 2024. jan. 05.
zhlédnutí 351Před 7 měsíci
Bukovinai Székelyek Madéfalván. FHD. 2024. jan. 05.
Karácsony
zhlédnutí 93Před 7 měsíci
Karácsony
Bikal Evangélikus Templom FHD. 2023. dec. 21.
zhlédnutí 2,8KPřed 8 měsíci
Bikal Evangélikus Templom FHD. 2023. dec. 21.
Nagymányoki Székely Kör csobánolása Kismányokon 2023. dec. 10.
zhlédnutí 110Před 8 měsíci
Nagymányoki Székely Kör csobánolása Kismányokon 2023. dec. 10.
101 éves " Anna néni jókedvére "Népdaléneklési verseny, Bonyhád
zhlédnutí 142Před 10 měsíci
101 éves " Anna néni jókedvére "Népdaléneklési verseny, Bonyhád
Kászonaltíz FHD. 2023. okt. 05.
zhlédnutí 339Před 10 měsíci
Kászonaltíz FHD. 2023. okt. 05.
Nyergestető FHD. 2023. okt. 03.
zhlédnutí 93Před 10 měsíci
Nyergestető FHD. 2023. okt. 03.
Istensegíts Bukovina FHD. 2023. okt. 04.
zhlédnutí 573Před 10 měsíci
Istensegíts Bukovina FHD. 2023. okt. 04.
Majosi szüreti felvonulás FHD. 2023. szept. 30.
zhlédnutí 328Před 10 měsíci
Majosi szüreti felvonulás FHD. 2023. szept. 30.
Gyergyólibántelep 2 FHD. 2023. szept. 12.
zhlédnutí 101Před 10 měsíci
Gyergyólibántelep 2 FHD. 2023. szept. 12.
Gyergyólibántelep 1 FHD. 2023. szept. 12.
zhlédnutí 323Před 10 měsíci
Gyergyólibántelep 1 FHD. 2023. szept. 12.
Boros Vendégház Gyergyólibántelep FHD. 2023. szept. 25.
zhlédnutí 175Před 10 měsíci
Boros Vendégház Gyergyólibántelep FHD. 2023. szept. 25.
Csíkcsicsó FHD. 2023. szept. 16.
zhlédnutí 89Před 11 měsíci
Csíkcsicsó FHD. 2023. szept. 16.
Madéfalvi Hargita FHD. 2023. szept. 15.
zhlédnutí 92Před 11 měsíci
Madéfalvi Hargita FHD. 2023. szept. 15.
Székelyvarság FHD. 2023. szept. 12.
zhlédnutí 124Před 11 měsíci
Székelyvarság FHD. 2023. szept. 12.

Komentáře

  • @josef.dr.frank1968

    Nagyon szép vidék!

  • @josef.dr.frank1968

    Itt vagytok lefényképezve.

  • @josef.dr.frank1968

    Nagyon jó videó!! Köszönöm a feltöltést és a bicskát is. A fiamék is most a Székelyföldön nyaralnak.

  • @stefanginder983
    @stefanginder983 Před měsícem

    Als Kind war ich im Ungarnurlaub mal in der Kirche und habe die Orgel getreten. Es war ein Brett, was man immer wieder nach unten treten musste. Traurig wie die Kirche jetzt aussieht. Na und ich konnte das Haus meiner Großeltern sehen, den Ginder´s

  • @marcimezey850
    @marcimezey850 Před měsícem

    Sajnos ellopták a tető rész részeit azóta....Most fog elkezdődni az igazi pusztulás az ázó falakkal....

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 2 měsíci

    Minden tiszteletem azoké az embereké akik saját kezükkel vetettek,arattak,csépeltek. Mire az asztalra került egy kiló liszt,az sok sok ember veritékes munkája. Érdekes módon,akkor volt értéke egy kiló kenyérnek, akkor keresztet rajzoltak a kenyér aljára mielőtt megszegték,soha egy morzsa nem ment kárba. A mai világba sajnos ezek az értékek már csak a múltban léteznek.Köszönöm ezt a filmet kedves Székely barátom. A Teremtő nagyon hosszú életet adjon neked,hogy a filmjeid örök igazságot és útmutatást adjon a mai fiataloknak. KÖSZÖNÖM!!!!

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 2 měsíci

    Nagyon jó lett Gaben!!!!

  • @DanixGamee
    @DanixGamee Před 2 měsíci

    De miért kell lebontani?

  • @endrecsiszer2446
    @endrecsiszer2446 Před 4 měsíci

    De jó videó !!!❤

    • @gaborszentes
      @gaborszentes Před 4 měsíci

      köszönöm

    • @endrecsiszer2446
      @endrecsiszer2446 Před 4 měsíci

      @@gaborszentes Videó - Juhmérés Méraban Fajkusz bandával 2012 , én lennék !👍

    • @gaborszentes
      @gaborszentes Před 4 měsíci

      @@endrecsiszer2446 örvendek

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 4 měsíci

    Ezt megszeretném nézni élőbe! Nagyon hibátlan felvétel kedves barátom

  • @TheZolicsoki
    @TheZolicsoki Před 4 měsíci

    Ott született anyukám❤

  • @arankafisher1668
    @arankafisher1668 Před 4 měsíci

    5 éves koromig ott éltem...iskola is volt...virágzó kis puszta volt...azóta elmúlt 65 év...😢

  • @Zsuzska-fu2cf
    @Zsuzska-fu2cf Před 4 měsíci

    Köszönöm

  • @hidadschmidt3468
    @hidadschmidt3468 Před 5 měsíci

    Hallo, tolles Video, hätte Fragen, habe bis 1948 hier gelebt, könnten wir über PN ?

    • @hidadschmidt3468
      @hidadschmidt3468 Před 5 měsíci

      @@gaborszentes hallo gabor,ich heisse julius schmidt,auf ungarisch gyula kovacs .kenne leider den strassennamen nur mit wallgasse ,mein vater hiess adam kovacs, war dorfschmied in dieser srtasse.ich kann kein ungarisch mehr,bin 86 jahre alt. herzliche grüsse nach magocs. gyula

    • @gaborszentes
      @gaborszentes Před 5 měsíci

      @@hidadschmidt3468 czcams.com/video/dZezGvqgr6o/video.htmlsi=cLxYvYrxelap1Ygg

    • @gaborszentes
      @gaborszentes Před 5 měsíci

      Hallo Julius, ich bin nur ein Drohnenpilot, ich habe keine Verbindung zu den Menschen in Mágoc

  • @user-hd6rd8gh7l
    @user-hd6rd8gh7l Před 6 měsíci

    Nagyon szép minden csillárok kulonlegesek

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 7 měsíci

    Gábor az igazi székely!! Büszke vagyok ,hogy a barátod lehetek

    • @gaborszentes
      @gaborszentes Před 7 měsíci

      Én köszönöm a barátságod és a szép szavaid!

  • @papafej1198
    @papafej1198 Před 7 měsíci

    Köszönet a filmért! 🇭🇺

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 7 měsíci

    Kellemes karácsonyt és nagyon boldog új esztendőt kívánok kedves barátom!

  • @melindanemethne195
    @melindanemethne195 Před 8 měsíci

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 8 měsíci

    Nagyon rossz ezt látni! A mostani technikával sem tudják megmenteni azért azt nehéz elképzelni. 154 évig szolgálta Isten házát,és most le kell bontani. Nehéz pillanatok ezek.....

  • @anikoheppenheimer8287
    @anikoheppenheimer8287 Před 8 měsíci

    😪😔

  • @csillapap7690
    @csillapap7690 Před 8 měsíci

    Köszönjük szépen a videót és a fotókat!

  • @GaborBiki
    @GaborBiki Před 8 měsíci

    Hát ennek a templomnak is eltűnt a fele. Jó, hogy még a bontás és részleges helyreállítás előtt készítettél videót.

  • @zsoltkollar3341
    @zsoltkollar3341 Před 8 měsíci

    Jó, hogy ott voltál az utolsó napján...

  • @GaborBiki
    @GaborBiki Před 8 měsíci

    Köszönjük szépen a videó elkészültét. Így legalább képeken fennmarad a templom, ha már le kellett bontani a megsüllyedt tornyát.

  • @12bienga
    @12bienga Před 8 měsíci

    Milyen szép volt belül még két éve. Most megy egyik pillanatról a másikra életveszélyes.

  • @bahoreczboldizsar7666
    @bahoreczboldizsar7666 Před 8 měsíci

    A Templom tornyában van harang?

  • @kvantumteologia
    @kvantumteologia Před 10 měsíci

    Kisgyerek koromban voltam ott utoljára. Köszi a filmet.

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 10 měsíci

    Isten éltesse erőben egészségben

  • @csabamaros6162
    @csabamaros6162 Před 10 měsíci

    Gratulálok eddig ismereteim szerint a legjobb videó Szálkáról!

  • @9Katalin9
    @9Katalin9 Před 10 měsíci

    Ezt eddig is tudtuk, hogy ott van. Balog Margit is rég tudott róla.

  • @simontenkate9601
    @simontenkate9601 Před 10 měsíci

    A Magyarorszag nagyon szep!

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 11 měsíci

    Muszáj fájdítanod a szívem?

    • @djidji6410
      @djidji6410 Před 11 měsíci

      Nem szándékosan, de góóóóó, én már mennék megint.

    • @josef.dr.frank1968
      @josef.dr.frank1968 Před 11 měsíci

      @@djidji6410 Gondoltam. Az a Te hazád. Te ott vagy otthon.

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 11 měsíci

    Ez egy kis ékszeres doboz Gyönyörű hely

  • @tiborkosza8591
    @tiborkosza8591 Před 11 měsíci

    Gyönyörű szép Isten segítse munkájában,hogy sok ilyen szépet tudjon alkotni,nagy tiszteletem

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 11 měsíci

    Nagyon szép lett, igazi SZÉKELY barátom. Legalább most Te is látható vagy amikor a magyar pántlikát felkötöd. A Teremtő adjon Neked nagyon sok ilyen videóhoz erőt!!!

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před 11 měsíci

    A földi paradicsom

  • @jozsefschmidt523
    @jozsefschmidt523 Před 11 měsíci

    Köszönjük az ujabb Murgai Református templommal kapcsolatos informcio k k közlését Mindig érdekes számomra.

  • @antalilles
    @antalilles Před 11 měsíci

    Szentes Gábor. ! Győnyörü felvételek !

  • @oliverszukk5372
    @oliverszukk5372 Před rokem

    Kedves Gábor, amit ebben a videóban adsz a nézőnek, az nem csak egyszerűen fenomenalis és gyönyörű, hanem IGAZI MŰVÉSZET! 1000 köszönet egy Angliaban élő baranyai "gyerektől".... ❤❤❤

  • @japsany
    @japsany Před rokem

    Köszönöm, nagyszerű videó, gratulálok ! Ott jártunkor csak kívülről láthattuk ezt a csodálatos kápolnát, önnek köszönhetően így már belülről is láthatjuk a gyönyörűen felújított belső részt.

  • @gizellasebestyen4442

    🇭🇺❤️🤍💚🇭🇺

  • @josef.dr.frank1968
    @josef.dr.frank1968 Před rokem

    Profi