35. "Sokakkal megerősíti a szövetségét" - Dániel könyve - ahogyan bennem él, Reisinger János

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 26. 04. 2024

Komentáře • 18

  • @kovacsanita179
    @kovacsanita179 Před měsícem +1

    Hálásan köszönjük!🙏 Nagyon sokat jelent, hogy megismerhettük a Isten szövetségének megerősítéséről szóló jelentését, hatalmas tanítását! Dicsőség és hála az Úrnak!

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 Před měsícem +6

    Köszönjük szépen ! Adja meg Isten, hogy az Ő szent lelki maradéka között legyünk, akik elmondhatják,hogy „Isten hatalmas dolgot cselekedett azzal, amit velük tett.” (Zsolt 126:2)és a "nagy sokaság" annak a kicsiny Lelki maradék mögé fog felsorakozni, akikkel Isten képes volt ezt a hatalmas dolgot megtenni, mert a nagy sokaság is azt az Istent akarja imádni és szolgálni, akit a kicsiny maradék. Adja meg Isten, hogy az örömmel aratók között legyünk ! Sokan még mindig az ószövetség rabjai, szavaikban és tetteikben egyaránt, holott már Krisztus Lelki újjászületésben élünk. Olyan ez, mint mikor már régen véget ért a háború, de nagymamám még mindig 10 kg, cukort, 10 kg lisztet, és 10 kg zsirt tartott a spájzában,mert megszokta a háborús körülményeket. Nehezen tudunk elszakadni a múlttól, hogy végre a valóságos jelenben éljünk.

  • @mariamarki142
    @mariamarki142 Před měsícem +1

    Köszönöm kedves tanár úr a tanítás Isten áldja meg!

  • @jolanberta5308
    @jolanberta5308 Před měsícem +1

    Az Ige, lámpás. Tisztán láthatunk általa, érhetjük az idők jeleit, hogy helyesen tudjunk mindenkor dönteni. Hálásan köszönöm!

  • @evemiller766
    @evemiller766 Před měsícem +6

    Csodalatos tanítás , máshol ilyen Igazságokat nem lehet hallani ! Fogadjuk meg , kövessük Jézust ! Hálásan köszönjük .

    • @evacsillakoltainemarkos4385
      @evacsillakoltainemarkos4385 Před měsícem +2

      Én is így voltam , vagyok Tanár Úrral kapcsolatosan . Sokat tanultam , tanulok Tőle , de azért légy óvatos ! ( pl : mi elhangzik Jeremiás 31: 33-34- ben ) Beteljesedett ? 🤔 Eddig még nem ! Hogy megértsd , olvasd el a Jelenések könyvét ( ott is elhangzik a " maradékkal " ) , ajánlanám hogy olvasgasd , tanulmányozd a prófétákat ( Jeremiás , Zakariás , Ezékiel , Ézsaiás ... )
      Isten ugye nem hazudik , egyetértünk ebben ? Ha egyszer megmondta hogy AZON A NAPON így lesz , akkor az úgy is lesz . Zsidó nép is több vallású , mint mi " pogányok " sok a zűrzavar a zsidóknál is , de nálunk " pogányoknál " is - szerintem ebben is egyetértünk . Tény , hogy a mai Jeruzsálemben egyesek fel akarják építeni a 3.templomot , amiért a Messiás hívő zsidók könyörögnek nekünk keresztényeknek hogy ne adakozzunk , mert ez a templom lesz az , ahova majd 3,5 év után beül az Antikrisztus , kik e templomot most zsidók várják megjelenik a pusztító útálatosság , akkor fog ezen zsidóknak leesni hogy mit tettek , aztán akkor futnak , ahogy Jézus megmondta Nekik . ( ne télen és ne szombaton legyen futásotok ... )
      Amúgy e 3.templomhoz már régesrég elkészült már minden , pillanatok alatt fel tudják építeni , csak eddig nem kaptak még zöld utat . Ezen mesterkednek már régóta ( zsidók egy része , Vatikán és Amerika ) Isten nem mondott le választott népéről végleg , ezt a prófétáknál megtalálod . S nem is népéért teszi elsősorban hanem saját dicsősségéért ... ( Izraelben télen a hegyekből lezúdúló víz megbénítja a forgalmat ( ne télen ! ) , akik futásnak erednek ( tudják is hogy hova kell eljutniuk ) ezért jaj a szoptató anyáknak is . Szombatonként nincs mivel közlekedni , leáll a forgalom - nincs busz ...
      Nézzünk körül a világban , mi folyik ? Tömegek tüntetnek Palesztináért ( Ők is emberek ! ) , s közben követelik e világ összes zsidó emberét megölni , elpusztítani ! Nem Sátáni gyűlőlet keltés kiáradása folyik ? Ki akarja leginkább a zsidó nép pusztulását , ha nem Sátán ! Aztán következünk mi is Európa , Amerika ...
      Amiről itt Tanár Úr beszél , szerintem kettős prófécia

    • @evemiller766
      @evemiller766 Před měsícem +1

      @@evacsillakoltainemarkos4385 Nem ! Nem így van , helytelen ezt a templom építeset várni Igy nem lesz . Rossz értelmezés mert sokan félremagyarázzak a profeciakat ! Nem igaz az sem hogy " Isten "Saját Dicsosegerert " tesz barmit hanem hosszan türelmes , mert var meg ram es rad , hogy megterjunk , hogy az O tanításait , parancsolatait megtartsuk es kimutassuk életünkbe . Vigyázni kell mert sokakat elhitetnek . A Szent lelek segitsegevel lesznek megtért igaz emberek es ezek az Isten Kiválasztott Népe , Nem más !

    • @evemiller766
      @evemiller766 Před měsícem +1

      @@evacsillakoltainemarkos4385 Nem ! Nem értek egyet ! " Isten Népe " mindenki aki Jézust választja , Ot követi megtartva parancsolatait es kimutatja életébe is . Ezek az Igaz Hívok akik az O népe . Az sem igaz hogy "Isten saját dicsőségeert " tesz valamit ! Isten szeretetteljes es hosszú időt add de hamarosan eljön amit mi Hívok várunk az O 2-ik Eljövetele. Vigyázzunk ne tevelyegjunk Janos remekül mindenre rámutat .

    • @evemiller766
      @evemiller766 Před měsícem +1

      @@evacsillakoltainemarkos4385 Mi itt az Igazságot tanuljuk ! Isten mindent szeretetből tesz , mert O a szeretet es Igazságosság . Kövessük Jézust , az O tanításait , törvényeit es adjunk Dicsőséget es hálát Istennek minden nap !.

    • @evemiller766
      @evemiller766 Před 23 dny +1

      @@evacsillakoltainemarkos4385 Nem értek egyet ! Nem igaz , Jezus mindent szeretetből tett , értünk emberekert , hogy aki Ot elfogadja , követi tanításait es kimutatja életébe , annak örök élete legyen ! Mindent értünk tett .

  • @kovacsanita179
    @kovacsanita179 Před měsícem +1

    Köszönjük!

  • @bandifejer607
    @bandifejer607 Před měsícem +3

    Ámen ! Köszönjük szépen .

  • @kelesmaria
    @kelesmaria Před 28 dny

    Ámen!!!

  • @erzsebetkalij4882
    @erzsebetkalij4882 Před měsícem +4

    Nagyon szépen köszönöm tanár úr én nagyon sokat tanultam és tanulok az ön által magyarázott igèkkel,sokat megettem,ami homályos volt számomra.Áldás békesség Ámen

  • @monikarabavolgyi9529
    @monikarabavolgyi9529 Před měsícem +1

    Ne felejtsük el,nem mi,hanem Isten hozott èrtünk àldozatot.

  • @zsuzsakerekes5576
    @zsuzsakerekes5576 Před měsícem +3

    Köszönöm szépen.

  • @attilanemeth8015
    @attilanemeth8015 Před měsícem +1

    "Sola."