H-START személykocsi (Bpee 29-57 3G IC kocsi)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 3. 08. 2024
  • Talán az egyik olyan személykocsi amiről már a kezdetek óta szerettem volna bemutatót készíteni, de valahogy mindig kicsúszott a tervek közül. A MÁV 2007-ben pályázatot írt ki a szűkös IC kocsipark bővítésére, és egy magasabb színvonalú InterCity vagon legyártására. A pályázatot a Bombardier MÁV Kft. nyerte meg és 2008-ban több kocsi átépítésével megszületett a harmadik generációs IC kocsi. Sajnos mint olyan sok program, ez is abbamaradt így csak nagyon minimális számú kocsi készült el. A vagonok Miskolcra kerültek és egészen 2020 novemberéig oda tartoztak. A nagy jármű átcsoportosítás keretében új otthonuk Pécs lett, ahol egy-egy pesti IC vonatban futnak.
    Külsőleg nagyon csicsás és modern küllemet nyújt az utazó felé. A maximális sebességük 140 km/h és nemzetközi forgalmú vonatban is közlekedhetnének. Belülről elsőre nem nagyon különböznek a legtöbb IC kocsitól. Inkább az utastér ami egyedi képet nyújt. A még régebbi típusú kijelző és a zöld ülés elsőre meglepő hatást nyújtott. IC kocsi révén az ülésszámozás természetes viszont a szemetesek is a megszokottól eltérőek voltak. Persze ez nem azt jelenti hogy bármi probléma lenne ezekkel a kocsikkal.
    Összességében egy nagyon kellemes és komfortos vagonról beszélhetünk, viszont az is egyértelmű hogy már rájuk férne egy kisebb ráncfelvarrás. Szerkezetét tekintve leginkább az IC+ kocsikkal mutat hasonlóságot, annak is főleg a prototípus verziójával. További érdekesség, hogy 2011-ben ezek voltak az első kocsik melyeken bevezették az internetelérést.
    Jó szórakozást!! :)
    Flickr oldal: www.flickr.com/photos/1891152...
    Hasonló tartalom:
    - Deák Gábor: / @deakgabor7659
  • Auta a dopravní prostředky

Komentáře • 7

  • @nemethkrisztian435
    @nemethkrisztian435 Před 2 lety +4

    Nagyon jó ezek a kocsik belülről is szépek.
    Nyugati pályaudvaron van ?

    • @denesangyal3469
      @denesangyal3469 Před 2 lety +2

      1. A pécsi IC mit keresne a Nyugatiban?
      2. 1:52 Mióta ívelt a Nyugati csarnokának a tetőszerkezete?

    • @nemethkrisztian435
      @nemethkrisztian435 Před 2 lety +1

      Tök olyannak látni amikor a kamera arra néz nem is látni rendesen

    • @peterbuda
      @peterbuda  Před 2 lety +1

      Keleti pályaudvaron készült, pécsi IC-k onnan indulnak

  • @traxx0239
    @traxx0239 Před 2 lety +1

    Ezekben van gepi bemondo?

    • @peterbuda
      @peterbuda  Před 2 lety +1

      Ez jó kérdés, erre én is kíváncsi lennék
      Szerintem valamilyen biztos van benne

    •  Před 2 lety

      @@peterbuda Igen, van benne. Én már többször is hallottam.