Lencse helyett szőlő? - Ez a spanyol hagyomány
Vložit
- čas přidán 31. 12. 2023
- Szilveszteri spanyol szokások és hagyományok
Miért esznek a spanyolok 12 szőlőszemet szilveszterkor? Spanyolországban, az év utolsó estéjén, pontban éjfélkor 12 szőlőszemet esznek, amelyek a következő év 12 hónapját jelképezik. Evés közben, ha odafigyelünk a szemek ízeire is, sorban megtudhatjuk, hogy jövőre melyik hónapunk lesz „édes”, és melyik „savanyú”.
Ennek a szilveszteri szokásnak az eredetét homály övezi, de természetesen számos legenda kering róla a köztudatban. Az egyik ilyen, hogy az 1880-as években a spanyol burzsoázia vette át az akkoriban előkelőnek számító szőlőfogyasztást a franciáktól. A köznép rövidesen már arról pletykált, hogy az elfogyasztott szőlő teszi őket vagyonossá, úgyhogy elkezdték utánozni a felső rétegeket, remélve, hogy sorsuk kereke kedvezőbb irányba fordul. Egy másik legenda szerint 1909-ben Alicantéban annyi fehér szőlő termett, hogy nem tudták értékesíteni. A hatalmas többlet miatt a termelők kitaláltak egy marketingkampányt, melynek keretében elhitették a helyiekkel, hogy azok, akik szilveszterkor szőlőt esznek, magukhoz vonzzák a szerencsét.
Ha a történet igaz, akkor a történelem egyik leghatékonyabb reklámkampányát hajtották végre az évszázad elején.
Sokan szeretik bebiztosítani a következő évi jólétet és a 12 szőlőszem mellett egy a gazdagságot szimbolizáló arany ékszert, például egy gyűrűt is beledobnak a pezsgőspohárba, amivel koccintanak.
Egy másik szilveszteri hagyomány Spanyolországban a fehérneműkhöz kapcsolódik. Mivel a piros szín a szerelmet és a szenvedélyt szimbolizálja, ezért aki szeretné megtalálni élete párját, vagy csak egy kis romantikára vágyna az újévben, annak a hagyományok azt diktálják, hogy viseljen vörös színű alsóneműt szilveszter napján, de az is elég, ha piros szalagból masnit köt a bal csuklójára.
A spanyolok emellett szilveszter éjszakáján két koccintás között rendszerint kitárják otthonuk ablakait, hogy kiengedjék a rossz energiákat és beengedjék az újakat.
Mit nem szabad csinálni szilveszterkor a spanyol hagyományok szerint?
A spanyolok azt tartják, hogy ha az éjféli harangszó előtt gratulálnak az újévhez, az balszerencsét hoz, ezért jobb megvárni az utolsó szőlőszem lenyelését a gratuláló szavak előtt.
A szőlővel sem árt elővigyázatosnak lenni: fontos tisztára pucolni a szőlőszemeket, megszabadítani őket a héjtól és a magoktól is, mert az óvatlanság fulladáshoz vezethet. Éppen ezért az a boltokban kapható 12 szemes csomagokban megmosott és mag nélküli szőlőket találunk.
És végül minden spanyol igyekszik távol tartani magát szilveszter estéjén a viccmelésőktől. Aki túlzásba viszi a viccmondást, a babona szerint szintén balszerencsét hoz, úgyhogy az óévi vacsoraasztalnál törekedni kell arra, hogy a barátok és családtagok 1-2 viccnél többet semmiképp se meséljenek.
(Forrás: tothbrigitta.com)
*** Tanulj velem angolul naponta 5-10 percben! ***
Ha szeretnéd fejleszteni angoltudásodat, akkor próbáld ki ezt az új lehetőséget!
Naponta 1 mondatot küldök neked teljes részletességgel feldolgozva. Minden egyes szóhoz találsz egy képes, hangos szókártyát, valamint az eszközöd mikrofonjával be is gyakorolhatod külön a szavakat és a teljes mondatot is.
Ha rendszeresen követed ezeket a mondatokat, néhány hónapon belül érezni fogod a fejlődést.
Ne hagyd elveszni a már megszerzett angoltudásodat! Inkább fejleszd tovább!
A rendszeresség az egyetlen titok a nyelvtudáshoz.
Próbáld ki most!
www.iloveangol.hu/napi-online
#lakóautó #lakókocsi #lakóautózás #utazás #tenger #szabadélet #Spanyolország #Malaga #Szilveszter
Boldog új évet kivánunk! Várjuk a szebbnél szebb videókat. Örülünk a lelkesedésnek és bátorságnak,ahogy megmutatjátok nekünk a szépséges helyeket és saját mindennapjaitokat!
Köszönjük szépen!
Boldog Új Évet Kívánok! Nagyon klassz videó lett ez is! Köszönjük szépen!💃❤️🕺🍀❤️
Boldog Új Évet!🥰🎉🥂
Boldog Új Esztendőt!
Boldog Újévet és sok kalandos uticélt :)
Nagyon szeretjük a videókat amit csináltok. Boldog új évet kívánunk
Köszönöm szépen!
BUÉK !! Mi Barcelonában voltunk a családdal, ugyanígy kapkodtuk be a szőlőszemeket 😄😄
BUÉK nektek is!🙌🥂
THX!!!
Köszi, tetszett!
❤ köszönjük a videót, várjuk további élménybeszámolóitokat az új évben is! BÚÉK🎉
Boldog Új Évet, sok izgalmas kalandot és emlékezetes élményeket kívánunk Nektek! 🎉
Tetszik ez a spanyol szokás! De jó, hogy nem hallottunk durrogtatást!Így is lehet szórakozni.Követendő példa.
Boldog új évet kívánok!!
Köszi Misi! Jó volt látni más ország szokásait. Boldog új évet kívánok!🍀
Boldogságos új évet kívánunk nektek, jó egészséget, szupi élményeket!! Balázsék.
Köszönjük szépen! 🥰
Boldog Újévet! Miklós
Boldog új esztendőt kívánunk mi is 🎉
Ja,szomszedom Spanyol
Kerdeztem nem vagyik haza??mondta,nem.Mar negyven eve eljott
Boldog Uj evet!!❤
BOLDOG ÚJ ÉVET 🍾🥂
🙂👍
BÚÉK!
😊
B.Ú.É.K.
❤🎉
BUÉK 🎉
Bérelni kellett volna egy személyautót és taxissá avanzsálni!😅😅😅
Igen. 😂
Én a szőlő szemeket pezsgő formájába fogyasztom ( magyarosan ) az legalább látszik rajtam !
Nagyon jó! 🤣😂
Több értelme is van!😂😂😂
Nicsak! Durrogtatas nelkul is lehet bulizni? Nalunk meg a tomegbe dobaljak be a nempetardakat. Van mit tanulni meg.
💝❤🧡💛💚💙💜🤍💖
B.Ú.É.K.
Buék
Búék
😊