Vesszen Trianon(!)(?) - Első rész (1848-1914)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 11. 06. 2017
  • Vegyél TV-t, legyél Andy! Támogasd a videóink elkészítését és a közösségszervező munkánkat havi 5 dollárral - részletek az alábbi oldalon: / slejmshow
    A Slejm Trianonnal foglalkozó négy részes dokumentumfilm-sorozatának első részében az 1920. június 4-i békediktátum tágabb előzményeiről kérdeztük történész riportalanyainkat, a korszak szakértőit. Ebben a részben azt mutatjuk be, hogy az 1848--49-es szabadságharctól kezdve hogyan váltak egyre feszültebbé a Habsburg Birodalom majd 1867-től az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségi viszonyai, és erre hogyan volt képtelen valós választ és megoldást találni a XIX. század második felének és a XX. század elejének politikai elitje. A részt az ország első világháborúba való tragikus belépésével zárjuk, ami végleg megpecsételte az egyébként is minden eresztékében recsegő Monarchia sorsát, és elkerülhetetlenné tette, hogy a valójában már a XVI. században megszűnt Nagy-Magyarország az1920-ig létező, illuzórikus formájában is eltűnjön.
    Megszólalók: Bárdi Nándor, Hajdu Tibor, Ignácz Károly, Pók Attila, Szarka László, Tamás Gáspár Miklós, Trencsényi Balázs, +Bayer Zsolt
    Láng Annamari, Bánfalvi Eszter
    Készítők: Földiák Vince, Papp Gáspár, Gulyás Márton, Pap Szilárd István, Klopfstein-László Bálint, Csingun Ádám, Upor András, Kiss Norbert, Halász László, Baranya Ákos, Thompson Miklós, Hargitai Fanni, Sánta Dániel, Vörös István, Kornis Vivien, Cserepes Milka
    Külön köszönet: Kornis Márk (sofőr), Kovácsházi Zsombor (sofőr), Keve Miki (sofőr), Nagy Péter (oldtimer gyűjtemény)
    BKV Zrt., Fiumei Úti Sírkert, Astoria Szálló, Trianon Múzeum
    // oszd meg a véleményed, és hagyj kommentet! // iratkozz fel a csatornára! //
    // van egy jó sztorid? keress a lenti csatornák bármelyikén! // have a good story? contact me on any channel below! //
    [mail] slejmshow@gmail.com
    //
    [facebook] / slejmpolitika
    //
    [twitter] / slejmshow
    //
    [ask.fm] ask.fm/slejmshow
    //
    [coub] coub.com/slejmshow
    //
    [instagram] / slejmshow
    //
    [tumblr] / slejmshow
    //
    [slejm_blog] slejm.atlatszo.hu
    //
    támogasd a showt, hogy több videót készíthessek! // donate the show so I can produce more videos!

Komentáře • 552

  • @OlahJozsefBotond
    @OlahJozsefBotond Před 7 lety +156

    Sok gond nem lett volna Trianonnal ha 1. Úgy húzzák meg a határvonalakat, hogy tekintettel vannak legalább az etnikai viszonyokra, tehát etnikai alapon húzzák meg a határokat. Ez azt jelenti, hogy akár városállamok is létrejöttek volna, pl Kolozsvár, vagy létrejöttek volna enklávék/exklávék. 2. Nem az erőszakos történelemhamisítás lenne előtérben. 3. Nem lett volna erőszakos vagy sunyi gyarmatosítás és asszimilációs politika. 4. Többnyelvűséget biztosítottak volna vegyes településeken. 5. Nem koboztak volna el magyar javakat. Érthető, hogy fáj Trianon, az is érthető, hogy ha a többi nép szeszögéből nézzük akkor Trianon nekik jó volt. Sajnos nem az "arany" középút érvényesült.

    • @karamcsand
      @karamcsand Před 7 lety +5

      Sajnos az ilyen mozaikországok gyakorlatilag kezelhetetlenek. Nézz csak körül a Balkánon, vagy akár Izraelben, de mondhatnám India szétesését is, ahol a mai napig vannak problémák.

    • @gyorgynemeth4484
      @gyorgynemeth4484 Před 7 lety +4

      Hasonló a közelkelet, de afrikai is. Ezeknek a határrendezéseknek pont az lehetett az egyik szempontja, hogy olyan viszályokat ültessenek el, ami hosszú időre ellehetetleníti az adott országok gazdasági és katonai megerősödését. Nyilván ezért volt, hogy pl esetünkben a szovjetunió még vissza is rendezte a Trianoni állapotot.

    • @karamcsand
      @karamcsand Před 7 lety +4

      Nincs és nem volt minden megtervezve előre :-)
      A gyarmati határok nem is voltak "rendezve". A nagyhatalmak a mindenkori térképek alapján bejelöltek határokat, jellemzően pár kiemelt erőforrás alapján húztak nagy, egyenes vonalakat, figyelembe véve a természetes határokat. A Tordesillasi egyezmény jó példa, ott az óceánba húztak egy hosszú vonalat.
      A gyarmati határok a birodalmak felbomlásával megmaradtak, de nem volt birodalmi elv, ami megtartsa őket - ezért lettek aztán ebből (is) gondok. A hatalmi űrben megjelentek a nemzeti mozgalmak is stb.

    • @gyorgynemeth4484
      @gyorgynemeth4484 Před 7 lety +4

      Ez a vonalas megoldás inkább afrikára igaz. A közelkelet kizsákmányolása is lényeges, azonban -szerintem- akár az arab egyesítési és birodalmi törekvéseket nézzük, akár a magyar "birodalmi"-akat, egyszerűen praktikus volt úgy rendezni a határokat, hogy ezek hosszú viszályok zálogai legyenek.

    • @norbertmihalik3507
      @norbertmihalik3507 Před 7 lety +5

      Amúgy láttál már 1920 környékéről készült népszámlálási etnikai térképeket? Elég szépen kirajzolódik a trianoni határ. A videóban is elhangzik, hogy ilyen térképeket és népszámlálási adatokat, elemzéseket nem tettek publikussá a 10-es években.

  • @scorpyx777
    @scorpyx777 Před 7 lety +48

    Engem sosem az zavart Trianonban hogy a különböző nemzetek önrendelkezést akartak ,hanem hogy úgy húzták meg a határokat hogy tisztán vagy majdnem teljesen magyar lakta települések kerültek a határon túlra.
    Ez a helyzet ma : czcams.com/video/9jdc0IRlfUM/video.html

    • @hungarostudio
      @hungarostudio Před rokem

      Az önrendelkezès autonómiàt jelent ès nem területi elszakìtàst.

  • @galvantivadar6996
    @galvantivadar6996 Před 4 lety +12

    Azért vannak ezzel a videóval meg a sorozat többi részével is problémák: a hadüzenetet Magyarország és a magyar elit nyakába varrni elég nagy ferdítés mivel maga az uralkodó és az osztrák fél szorgalmazta jobban azt, Tisza ellenzett mindenféle háborút kezdetben és utánna is csak egy gyors lefolyású büntető vagy védelmi jellegű háborúba egyezett bele. Arról se ő senki más akkori elithez tartozó egyén nem tehetett hogy a hadüzenetet láncreakciót indított be amin augusztusban az orosz, majd az angol és a francia hadüzenethez vezetett.

  • @pocsirobertattila6015
    @pocsirobertattila6015 Před 7 lety +29

    Jó a próbálkozás!Sok sikert és kitartást!Jó,hogy foglalkoztok a témával.Nekem azért fáj Trianon......!

    • @healththenopulence5106
      @healththenopulence5106 Před rokem

      Did Romanians inhabit Transylvania before Hungarians arrived there?
      Yes they did.
      They also inhabited what is now Hungary, together with the Slavic nations known today as the Slovaks and the Serbs.
      How do we know that?
      From the written sources:
      * in the 5th century Priscus, the ambassador of the Eastern Roman Empire, met with Attila in what is now Oltenia (South-Western Romania). He reports finding Latin-speaking barbarians among Attilas subjects;
      * in the 6th century Procopius of Cesarea, the secretary of the Byzantine general Belisarius, reports that a certain Slav had managed to learn to speak flawless Latin somewhere in Southern Romania, to the point he managed to fool the Byzantine ambassadors negotiating a treaty with the Slavs that he is the former Byzantine general Chilbudios captured by those Slavs. His ruse was exposed only when general Narses, who knew Chilbudios in person met with the Slav impostor. So according to Priscus’ testimonial, in the 6th century Latin was still spoken in Southern Romania at the same level as in the Byzantine empire, which made it possible for a Slav to master it just by talking to the locals;
      * in the 7th century Emperor Maurice, who had campaigned several times against the Slavs in Southern Romania warned his commanders not to trust the “Romans” they meet there, because those “Romans” support the Slavs against the Byzantine army;
      * in the 11th century, the Byzantine chronicler Kekaumenos reported that the Balkan Vlachs had come to the Balkans from an area which is now the province of the Romanian Banat. he explicitly stated that the Vlachs are the former Dacians of King Decebalus, who had been defeated and killed by the Roman emperor Trajan;
      * a Norse saga (Eymundar þáttr hrings) about the deeds of some Viking mercenaries during the civil war between Sviatopulk I of Kiev and Yaroslav the Wise of Kiev (early 11th century) states that Sviatopulk had recruited Romanian mercenaries from an area near Halych (Western Ukraine). The mention is important because it shows the area inhabited by the Romanians was much larger back then, extending Northwards and Eastwards further than the borders of Roman Dacia;
      * the Byzantine chronicle of Niketas Choniates states that in the 12th century the future emperor Andronikos Comnen was captured by the Romanians (whom he calls Vlachs) near Halych. This account confirms the facts stated in the Norse saga that indeed the Romanians had spread beyond the borders of Roman Dacia after 275AD when the Romans had abandoned the province to the alliance of Free Dacians and Goths;
      * in the 12th century the Byzantine princess and chronicler Ana Comnena writes several times about the “Dacians” who came from across the Danube (from Southern Romania) and invaded the Byzantine Empire alongside the Pechenegs;
      * in the 12th century, the oldest surviving Hungarian chronicle (Gesta Hungarorum” by Anonymus), talking about how Pannonia and Transylvania were invaded by the Hungarian horde in the 9th century, states that the Hungarians had to defeat the Romanian dukes from Pannonia and Transylvania. It also says explicitly that some of those dukes sought refuge South of the Danube, just like the Byzantine chronicler Kekaumenos reported at the time those battles between Romanians and Hungarians had happened.
      * in the 13th century, right when the Hungarain trolls claim the Romanians had migrated from the Balkans into Transylvania, the second oldest Hungarian chronicle was written. It is hard to explain how in the midst of that alleged massive Romanian migration the second Hungarian author still wrote that his ancestors had to conquer Pannonia and Transylvania in the 9th century. I mean, was he blind not to see all those Romanian crowds driving their sheep flocks into Transylvania under his very nose?!? What the hell was he smoking?!? I want that stuff myself!
      Actually, based on the information gathered from all those sources, when the Hungarian horde came raping and plundering its way into Central Europe the Romanians inhabited a much larger territory than today.
      Hungarians claim “gesta Hungarorum” is not a reliable source.
      Actually, there is historical proof that suggests Anonymus got it right more than the others. For example, the path the Hungarians entered Transylvania and is exactly as described in Anonymus, and the other sources are wrong.
      We have the place of the first battle between Hungarians and the locals when entering Transilvania, exactly where Anonymous says it would be. After they won, the Hungarians buried their dead on the neighboring hill, together with the head and feet of their horse. We know it’s the earliest Hungarian graves in Transylvania because it’s a primitive ritual which they gave up later.
      So as you see, the contemporary written sources cover pretty well the 5th-12th century interval. Academics know that since at least the 18th century when all those ancient manuscripts were translated and published as printed books.
      The general public on the other hand may or may not know about those sources (I mean, how many of the readers of Quora genuinely care about the 5th-12th century Romanian history?!?). This lack of knowledge is exploited by the Hungarian trolls (and by Russian trolls occasionally) who claim “no contemporary sources exist about the Romanians before the 13th century”.
      Speaking about trolls who claim no sources exist about Romanians, the motivation of the Hungarian and Russian trolls are different.
      The Hungarian trolls are attempting to convince the world about the “injustice of the Trianon treaty” which allegedly gave “an ancient Hungarian land” (Transylvania) to the Romanians. According to those trolls, Romanians migrated into Transylvania from the Balkans after the province was devastated by the Mongolians in 1241. They outbred the Hungarians during the next 650 years, so in 1918, the much more numerous Romanian immigrants stole Transylvania from them.
      Leaving aside the big fat lie about the absence of ancient sources which as you have seen above, confirm repeatedly the Romanians were the native population of Transylvania and the only migrants there were the Hungarians, the Trianon Treaty didn’t give Transylvania to Romania. The Trianon Treaty (1920) merely acknowledged two recent facts:
      * that in 1918 the Romanian population of Transylvania (~60% of the population of the province), the German Saxon population of Transylvania (~10% of the population) and the Gypsy population (~3%) all voted for uniting with Romania. The will of 73% of the population decided to whom Transylvania should belong;
      * that in 1919 the Romanian army defeated both a Soviet invasion in her eastern provinces and then an invasion of the Hungarian Soviet Republic in Transylvania. Afer which the Romanians went on and crushed completely Soviet Hungary, occupying Budapest and two thirds of that country in less than 10 days after the attack. As a result of this complete defeat Hungary could not enforce any claims over Transylvania anymore.
      The Russian trolls on the other hand claim the Romanians are a Slavic people who got brainwashed into believing they are of Roman origin sometimes in the mid 19th century.
      Why on earth would the Russians need a “Slavic Romania?”
      Because then the Slavic Romania would “close the Pan-Slavic bridge” to the Mediterranean. Right now the non-Slavic Romania cuts Russia’s land connection to the Slavic countries int he Balkans. If “Slavic Romania” would somehow be persuaded to join the Russian-led Eurasian Union, then Russia would accomplish her 300 years long dream of gaining access to the Mediterranean and through there to Africa and the Middle East.
      So the Russian trolls’ narrative is that Romania was inhabited mostly by Slavs until a small Romanian-speaking elite arrived from the Balkans, took over the Slavs, brainwashed them and changed their language into a Latin-based one.
      Since the Russian story is even more laughable than the Hungarian one, we can bump into it less often here on Quora. Nevertheless it still can be found here, alongside its Hungarian version, if one is patient enough (one variant of the Russian trolls version is just the people from Republic of Moldova are Romanized Slavs, but many trolls are bold enough to extend it to all the Romanians).
      So when you see anonymous questions about the origin of the Romanians here on Quora you can safely label them as Hungarian trolling or Russian trolling.
      *fiecare roman care vede asta trebuie sa il copieze si sa il dea mai departe cand vede unguri in comentarii, doar asa putem combate dezinformarea*

    • @Fyn958
      @Fyn958 Před rokem

      @@healththenopulence5106 tldr

    • @Dev-uc1sk
      @Dev-uc1sk Před 3 měsíci

      ​@@healththenopulence5106at that time everybody was conquering everything, but we had in for longer thoe

  • @GrosswardeinerDreams
    @GrosswardeinerDreams Před 7 lety +1

    Sokmindent megtudtam, amiről nem tudtam vagy nem így tudtam. Köszönöm.

  • @Andy-zh1fo
    @Andy-zh1fo Před 5 lety +5

    Ennél nagyobb gaztettet nemzettel még nem követtek el. Ha Magyarország ezt érdemelte, nem független államként az első vh-ért, akkor Németországnak ma már léteznie sem kellene Ausztriáról nem is beszélve.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Před 3 lety +1

      akkor nézz utána, mi történt Lengyelország teljes felosztásánál. Lengyelországból semmi sem maradt. Mindenkinek a maga baja fáj a legjobban, de ettől még lehet az ember tájékozott..

    • @Andy-zh1fo
      @Andy-zh1fo Před 3 lety

      @@ferenckovacs2267 Ja, húsz százalékkal csökkent a területe a vh-után. Tényleg ugyanaz, mintha kétharmaddal csökkent volna. Ez az a semmi sem maradt? 😂

    • @Andy-zh1fo
      @Andy-zh1fo Před 3 lety

      @@ferenckovacs2267 Lengyelország területe ma akkora, amekkora kb a Magyar Királyság volt. Ma Magyarország 93000 négyzetkilométer. 325000 volt. Lengyelország 319000 jelenleg. A semmi nem maradt az nálad mit jelent? Szerintem neked kellene pár dolog után nézni, nem érzed úgy?

  • @hundaniel70
    @hundaniel70 Před 7 lety +13

    Remélem idővel le lesz fordítva angolra(feliratok engedélyezésével nézők is bevonhatok a fordításba) bár pár helyen nem értek egyet a filmmel szerintem nem csak az lényeges hogy a magyarsággal, hanem a többi országgal is megértessük, felvázoltassuk az akkori helyzetet.

    • @karamcsand
      @karamcsand Před 7 lety +4

      Annyira jó egy ilyen építő kommentet is olvasni a többi között.... maximálisan egyetértek.

    • @Blancomilko
      @Blancomilko Před 7 lety +3

      Mindegyik szomszédos országnak megvan róla a saját narratívája, ami a magyaréval általában eléggé ellentétes. Másokat meg nem nagyon érdekel, egy lábjegyzet a történelemkönyveikben.

  • @r.maj.7065
    @r.maj.7065 Před 7 lety +13

    Nagyon igényes anyag.
    Hihetetlen,hogy hogyan tudtok egy ilyet összehozni.
    Még a Magyar Televízión sincsen szerintem komolyabb adás.
    Gratulálok!

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 Před rokem

      Szinte mindennel egyetertek az elhangzottakal es a hozzaszolasokkal.... Akkor kellett volna cselekednie a magyar politikai , gazdasagi elitnek amikor meg hatalmuk volt.....meg az elso VH..elott a kegyezes 1967 - utan... 1914 - ig ---- A kieggyezeskor harmas Osztrak - Magyar .--Cseh Monarchiat kellett volna letrehozni...Meg kellettvolna adni az onnalosagot a tobbi nemzetnek is... pl , a Szloakok nem kertek a jelenlegi Szlovakianak csak kb. az eszaki felet..Pozsony ..Ujvar ,,Losonc ..rozsnyo Kassa nelkul.....De nem adta a magyar elit ezt se..stb..stb... Elfelejtettek , hogy kis nemzet vagyunk Europa kozepen......pedig figyelmeztettek a Habsburgok is

  • @CborgMega
    @CborgMega Před 2 lety +7

    Some interesting excerpts from the book "A Mad Catastrophe. The Outbreak Of World War I And The Collapse Of The Habsburg Empire", by Geoffrey Wawro (Basic Books, New York, 2014):
    "These Hungarians, who had arrived from Central Asia in the ninth century, were a unique racial islet, speaking a unique language, Magyar. Their existence was defined by fear: the fear of being mastered by the Germans or swallowed up by the Slavs. This gave the Hungarians a bullying spirit, a determination to “Magyarize” everyone around them in order to augment their own small numbers and nip ethnic competition in the bud. The most immediately affected were the Rumanians of Austria. Three million strong- 6 percent of the imperial population-they lived cheek by jowl with the Hungarians in the Carpathian basin and were under constant pressure to give up their language and culture and speak Magyar instead." (page 36)
    "On paper, at least, the creation of Austria-Hungary from Austria contained a certain logic. The Hungarians would no longer seek to secede from the monarchy and would put their Hunnish talents to work repressing any who would. The division of the empire into a German-run “Cisleithania” and a Hungarian-run “Transleithania” (...) superficially simplified the monarchy’s nationality problems by subcontracting the eastern ones to the Hungarians so that the German Austrians could focus on the western ones in a system of “dualism.” But whereas the German Austrians had a relatively soft touch, officiousness tempered by irresolution, the Hungarians were officious, hardnosed, and resolute. After the 1867 Ausgleich or compromise, which created Austria-Hungary, they pressed ahead with a hard campaign of “Magyarization.” Their saucepan of the nations had a single flavor: paprika. Whereas the Germans viewed the “people of state” label as license merely to patronize Cisleithania’s Slavs by requiring them to interact with Habsburg officialdom in the German language, the Hungarians viewed theirs as license to abolish Transleithania’s other nationalities: Slavs and Rumanians would be “de-nationalized” by prohibitions on their churches, schools, languages, and cultures." (page 26)
    "A French visitor to Austria-Hungary in 1902 observed that everything was “dualist” in the empire, including the banknotes. One side of an Austro-Hungarian crown note was Austrian, with the denomination spelled out in German as well as the eight other languages of Cisleithania: Polish, Italian, Czech, Serbian, Croatian, Slovenian, Rumanian, and Ukrainian. The flip side of the note was Hungarian, with the denomination spelled out in Magyar alone. “Astonishing,” the French visitor commented; “for official Hungary, the nationalities here do not even exist.” Such ethnic arrogance naturally commanded nothing more than a sullen obedience. “Faced with this internal campaign of national annihilation, non-Hungarians here are reduced to silence and immobility, even though they are the majority!” the Frenchman concluded." (page 27)
    "Having declared in 1867 that “the Slavs are not fit to govern; they must be ruled,” Hungarian prime minister Gyula Andrássy and each of his successors until 1918 enforced that rule with a hard hand. By the 1880s, millions of Austro-Hungarians were emigrating to America. Those who remained looked beyond Austria-Hungary for rescue-the Slavs to Russia or Serbia, the Rumanians to Rumania." (page 27)
    "The dominant Magyars stamped out every effort by the Rumanians and other subject nationalities to speak their own languages in school or public offices as “contradicting the cardinal principles of Hungarian national policy.” The more chauvinistic among the Magyars, such as Count Albert Apponyi, spoke proudly of a cultural “policy of colonization.” (page 49)

  • @miki198305013711
    @miki198305013711 Před rokem +3

    Marci, csak egy kérdés neked nem lenne jobb érzés ha "Magyarként" a reggeli kávédat a Horvát tengerparton innád Magyarként?

  • @bencedukavits6271
    @bencedukavits6271 Před 7 lety +12

    Marci, van egy hiba 16:23 nál a Königgrätz-i csata dátumával. Ha tudjátok, javítsátok át 1866-ra 🙂

    • @bencedukavits6271
      @bencedukavits6271 Před 7 lety +3

      +slejm - a torkon ragadt politika Na mindegy akkor

    •  Před 7 lety +6

      Dehogynem, youtube címkével írjátok át, vagy tüntessétek fel az elírást, mint ahogy sok youtuber is csinálja utólag. Nem elegáns megoldás, de legalább nem pontatlan.

  • @fekete.attila.ifekete6027

    Kolozsváron már Mária Terézia korában volt magyar koszinhaz. Jókai utca Kolozsvár.:-)

  • @soskisso
    @soskisso Před 7 lety +11

    ez a Byer Zsoltos videót amiket bevágott azt egészben hol lehet megnézni?

    • @ImreHajba
      @ImreHajba Před 5 lety +1

      Csatlakozom a kérdezőhöz.

    • @F4zyklus
      @F4zyklus Před 4 lety +2

      Vágatlanul felkerülhetne a "transzparencia" és a "szólásszabadság" jegyében.. mr.doku

    • @lajoscsala4378
      @lajoscsala4378 Před 4 lety

      Veled nincs bajom ,de te is idióta vagy ha ezt elhiszed! Ezt a hazaáruló "hülyegyereket" le kellene tiltani, és a tgm miatt mondják oláh - anak az Erdélyi Magyarokat! Sajnos!!! Vissza kellene menni a középkorba...és a "kedves" oláh vajda , tepes "drakula" módszereiként járnék el az ilyen nemzetgyalázó senkikkel szemben, sajnos még ez is kevés büntetés lenne, mint amilyen az ilyen barmok a fejekben kárt tesznek!!!

    • @pityoka7910
      @pityoka7910 Před 4 lety +4

      @@lajoscsala4378 Kezeltesd magad, vagy keress magadnak egy értelmes, új hobbit!

    • @MrEli001
      @MrEli001 Před 4 lety

      czcams.com/video/aoajtl7BSe0/video.html

  • @XyanTnias
    @XyanTnias Před 7 lety +58

    „Magyar az, akinek fáj Trianon - a többi csak állampolgár!” - Karinthy

    • @kaloczigusztav8453
      @kaloczigusztav8453 Před 5 lety +6

      Magyar az, akinek fáj Trianon...de fogalma sincs, kitől származik ez az idézet.

    • @viktorsvoboda1203
      @viktorsvoboda1203 Před 5 lety +5

      Igazad van, le KELL szoknunk a panaszkodásról a trianoni igazságtalanság kapcsán (is). Igen, nekem is fáj, de a panaszkodással csak a fiatal generációt űzzük ki Magyarországról!
      Nem véletlen, hogy magyarak születtem a huszadik század második felében. Van-e a Jó-Istennek terve a magyar néppel? Vajon milyen lett volna, ha románnak születem volna és nem kellene ilyen történelmi sebbel együtt élni?
      Én azt tapasztalom, hogy az Úr szabadítását akarja adni, hogy felülemelkedjünk a huszadik század igazságtalanságain (Trianon, holokauszt, gulágok, kommunista diktatúra).
      Igenis jó ma magyarnak lenni! Én úgy bosszulom meg Trianont, hogy segítem és bátorítom a honfitársaimat, hazai termékeket vásárlok a boltban, szelektíven gyűjtöm a szemetet, nem verem át a magyar embertársamat (pl. eladáskor nem tekerem vissza a az autó óraállását), nem csalom el az adót és keresek olyan elesett embereket, akiken tudok segíteni!
      Vállalom a jövőt, és gyermekeimet szeretettel nevelem. ... és nem panaszkodom, főleg előttük nem!
      Így lesz szebb jövőnk és így állítjuk vissza a szeretetet hazánkban, így gyógyulnak be sebeink és így lesz jövője Magyarországnak.

    • @mateiungur-naghi7095
      @mateiungur-naghi7095 Před 4 lety +1

      fun fact: Karinthy, Kohn-kent szuletett.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Před 3 lety +1

      nem Karinthy mondta

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Před 3 lety

      Hanem Patrubány

  • @samanhegy
    @samanhegy Před 7 lety +11

    Hát ez tényleg egy nagy adag slejm öregem! Gratulálok hozzá!

  • @csillabozsvari610
    @csillabozsvari610 Před 2 lety +23

    Az az igazi magyar, akinek fáj Bayer Zsolt.

  • @editszolosi9927
    @editszolosi9927 Před 12 hodinami

    Marci ez nagyon jó!! 🎉 Amúgy vicces, -na nem a téma- ezt most 2024.júliusban nézni. De jó, hogy van a Partizán!! 🎉 Én múlt héten jöttem haza Erdélyből, Trianonhoz való viszonyom árnyalódott lelki,érzelmi vonalon,de én a tényeket is értékelem,és ez ,s gondolom a következők is segíteni fogják ezt a viszonyt. Szeretném,
    hogy amikor erről esik szó akkor tudjak hozzászólni,és talán segíteni,hogy azok számára is árnyalódjon a TRIANON,akik "csak" az érzelmeikkel viszonyulnak hozzá. Ez azért fontos,hogy Bayerek,és Orbánok ne tudjanak kijátszani bennünket magyarokat magyarokkal,
    de más nemzetekkel szemben sem,éppen ahogy tartja kedvuk,érdekük.

  • @MORDIZOMADTA
    @MORDIZOMADTA Před 4 lety +3

    2:39 ez azért legalábbis meglepő kritika olyanoktól, akiknek az áldozati póz és az elnyomottságtudat még a trianonsérülteknél is előkelőbb helyet foglal el az identitásukban

    • @esaman6664
      @esaman6664 Před 4 lety

      Ha meglepődtél akkor nem ismered őket eléggé.

  • @thetalosadalaon6553
    @thetalosadalaon6553 Před 7 lety +15

    Ha már Zagyva Gyulát hajlandó voltál szerepeltetni egy klipp erejéig,akkor itt igazán szerepelhetett volna legalább Raffay Ernőt.Ha másért nem,hát csak azért,mert ezzel a történelmi témakörrel kapcsolatban végzett kutatásokat.

  • @dan-eugenzeries133
    @dan-eugenzeries133 Před 4 lety +2

    Felicitari pentru acest reportaj...care este Realizat ,intrun mod obiectiv, care sper sa fie Intels si de "nostalgicii"...Ungarie Mari!!

    • @bdjshdhfjbdjdjfjfh9197
      @bdjshdhfjbdjdjfjfh9197 Před 3 lety

      Si pentru romania e voie sa re face romania mare cu moldova si cu bucovina de nord... EHH ? Trebuie sa intelegeti si voi romanii pentru noi Ungurii Transilvania e pamant sfant cum pentru voi Moldova.... si apropo tre sa intelegi maghiara ca baiatu a zis Ungaria Mare a existat si Trianon e nedrept....

    • @gigikontra7023
      @gigikontra7023 Před rokem

      @@bdjshdhfjbdjdjfjfh9197 deșteptule, Moldova are 80% populație românească. Transylvania are numai 20% populație ungurească (și așa a fost cam tot timpul, decât că voi ați numărat și evreii ca unguri). Dacă vă mai țineți mult de prostii izbucnește război și ajungem cu toții săraci lipiți

  • @cirmike50
    @cirmike50 Před 7 lety +7

    Én nagyon kedvelem a Slejm csatornát, sok belénk hatoló témát dolgoz fel, okosan, érthetően. Trianon kérdése, általában mint a történelem egy rendkívül igazságtalan pillanata vetül elénk. Kevesen foglalkoznak az előzményekkel. Pedig a történelem folyamat, abba illeszkednek a sorsdöntő pillanatok. Nagyon jó feldolgozás. Persze lehet vitatni néhány megállapítást, de pont ezért jó. Mert az, hogy "aki magyar annak fáj Trianon", ez kevés. Egy személyes kritika, mármint tőlem, aki nagyothallókészülékkel hallgatom a filmeket, nagyon zavaró a háttér zene. Néha hangos, és elnyomja számomra a beszédet.

    • @agnesszi6195
      @agnesszi6195 Před 11 měsíci

      A zene túl hangos. Most beszédet figyelünk vagy zenét hallgatunk: mit akar a film készítője?

  • @endrefarkas2555
    @endrefarkas2555 Před 4 lety +3

    "150 évig voltak itt, mégsem lettünk törökké ti sem lesztek itt örökké." Olvashattuk egy ház falán 1984-ben. Atörténelemben semmi sem örök.
    Nincs Csehszlovákia, Jugoszlávia, CCCP stb. Nem lesz EU, UK, USAstb. A párkák szövik a sors fonalát.

    • @OwerWild
      @OwerWild Před 4 lety +2

      jó eséllyel előbb lesz vége Magyarországnak.. ennél szebben vágni a fát magunk alatt

  • @gaborv.6502
    @gaborv.6502 Před 7 lety +6

    Nekem tetszett a trianon sorozat, a többi traumát/fétist is fel fogjátok dolgozni? a trianontrauma mellett szerintem a holokauszttrauma és az '56trauma is érdemelne 1 hasonló sorozatot

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 Před rokem

      Szerintem ....a magyar reszrol hiba volt 1867 --ben a kieggyezeskor a cseheket nem vettek be ...Lehett volna Oaztrak -- Magyar -- Cseh monarhia....akkor Benesek nem lazadtak volna...De igy is Trinon fo okozoi az Angolok es a Franciak akik nagyon Nemet ellenesek voltak .....Egy nemet ellenes koaliciot akartak letre hozni....A magyarok bune , nem a nezetisegek eknyomasa volt , hisz azangolok es franciak meg jobban elnyomtak kissebbsegeiket..............Hanem az hogy a magyar elit , a kormany Nemet barat volt ...A kornyezo nemzetek kihasznaltak a nagyhatalmak adta lehetoseget......tulsagosan is ... de a n,hatalmak ezzel nem torodtek ....

  • @marikafrancsics8910
    @marikafrancsics8910 Před 9 měsíci

    Nagyon szépen köszönöm,már értem!

  • @viktoracs9329
    @viktoracs9329 Před 5 lety +4

    1:00:23-nál szerintem nem Bethlen István képe van az életrajzi adatok felett, hanem Teleki Pálé (ha lehetséges az utólagos korrekció, akkor lábjegyzetben itt javaslom)

  • @zoltannemeti7954
    @zoltannemeti7954 Před 5 lety +30

    Azért, ha valaki elvenné mindened 2/3-át lehet, hogy neked sem lenne kedved mosolyogni.

    • @OwerWild
      @OwerWild Před 4 lety +14

      mármint úgy érted, ha van valamim, hozzálopok háromszor annyit, majd az egésznek a nagy részét elveszik?
      a magyaroknak nem volt "valamijük", mivel a többi nemzet egy percig nem tartotta magát magyarnak

    • @peterlevai8529
      @peterlevai8529 Před 4 lety +5

      @@OwerWild van zavar nálad is. Mit loptak hozzá mihez?

    • @OwerWild
      @OwerWild Před 4 lety +5

      ​@@peterlevai8529
      Ha szigorúan vesszük, minden honfoglalás tulajdonképpen lopás.
      De most arra céloztam, ha nem világos, hogy a "nagymagyarország" területének jó részében egyáltalán nem "magyarok" éltek, hanem olyanok, akik más nemzetiségűnek vallották magukat. Ezért is tudták ilyen szépen véghezvinni ezt az egészet. Na meg azért, mert épp a világ leigázására készültünk, de elég csúnyán elp.csáztak minket. Mint rendesen

    • @kajdocsyildiko3484
      @kajdocsyildiko3484 Před 4 lety +6

      Ez egy patkány !! Nem magyar. Beszél, de azt sem tudja, hogy miről !!

    • @OwerWild
      @OwerWild Před 4 lety +9

      @@kajdocsyildiko3484 Nulla érv, személyeskedés, habzó száj, üres melldöngetés,. Ha nálad ez a magyar, valóban nem szeretnék ebbe a csoportba tartozni.

  • @pityoka7910
    @pityoka7910 Před 4 lety +17

    Kedves Gyalázkodók! Rá is szánjátok az időt, és végignézitek ezt a 4 részes műsort, vagy csak azért kattintotok ide, hogy itthagyjátok a kommenteteket? Gondolkozzatok már el egy kicsit, könyörögve kérlek titeket! Vajon mi vezetett el idáig, hogy ingyen és bérmentve idejáruljatok? (Jó, persze van, aki pénzért csinálja...)
    Nem gondoljátok, hogy kivételesen a következő 1 (össz. kb. 4) órát egy olyan műsorra is rá lehetne szánni, amelynek készítői végre kellőképpen objektívan, történészek és egyéb, valódi szakértők bevonásával próbálják bemutatni hányattatott sorsú nemzetünk egyik legvitatottabb, pillanatnyilag legaktuálisabb eseménysorát?
    Köszönöm a figyelmet!
    Nagyon jól összeszedett, tanulságos videó, és sajnálom, hogy csak most vettem észre. De most pótoltam.

    • @OwerWild
      @OwerWild Před 4 lety +6

      félreérted. A Magyar (tudod, mikor nem tulajdonnévként is nagybetűvel írjuk) nem gondolkodik, hanem tud. Származása okán minden bölcsesség kútfője, maga a Föld (na ez már valóban nagybetű) szívcsakrája, akinek az otthona Etelköz, az Ural, Fél-Ázsia, és az a föld is, amit elfoglalt, és bármi ,amit valaha megnézett. A Föld bolygó minden pozitívuma tőle ered, és képtelen hibázni, ezért minden rossz, ami érte, mások hibája.
      A magyar, bocsánat a Magyar ember maga a tökély, ezért nem kell fejlődnie, elég ha létezik, és minden más népnek hálát kellene adnia, hogy egy levegőt szívhat velünk. Amit elvettünk, az eleve a miénk volt, amit visszavettek, az jogtalan, mivel minden nekünk jár, bármi amit nem adnak oda, tulajdonképpen lopás...
      Azért fura belegondolni, hogy a sok nagymagyar tulajdonképpen nem más, mint egy úrhatnám önjelölt vajda a faluvégről....

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Před 3 lety +3

      @@OwerWild jelezned kéne, hogy ez irónia, mert van, aki komolyan veszi...

    • @kalidaraszmez7710
      @kalidaraszmez7710 Před rokem +1

      @@OwerWild Ez a rövid kis szösszenet egyszerre bír irodalmi és etnográfiai értékekkel, némi humorral fűszerezve. Mellesleg minden szó igaz. Feldobta a napom. Üdv.

    • @adamgal8246
      @adamgal8246 Před rokem

      Ez minden, csak nem tanulságos. Et egy undorító hazaáruló beszéd

    • @adamgal8246
      @adamgal8246 Před 11 měsíci +2

      Ezek objektívek? Jézusisten.... olyan ultraliberális ifeológiával átitatott az egész, hogy undorító. Az objektivitásnak köze sincs ehhez.

  • @rikkancs1689
    @rikkancs1689 Před 4 lety +1

    igazábol tényleg brutális határmódosításokat hajtottak végre. Ez viszont igazságtalan! Nem kell messzire menni, a mai napig ott van a Székely nép ...

  • @gracaendre3092
    @gracaendre3092 Před 2 lety +2

    1:00:27 az Teleki Pál képe Bethlen István helyett.

  • @user-sp8yi9rf8v
    @user-sp8yi9rf8v Před 2 lety +3

    Ok de Eszak Erdely!-Felvidek deli resze! Karpatalja! es Bansag : magyaroke kellene, hogy legyen.

  • @eszterkovacspal2943
    @eszterkovacspal2943 Před 5 lety +2

    Hol lehet megnézni Bayer és Gulyás beszélgetését Trianonról?

  • @stears333
    @stears333 Před 7 lety +1

    Tárgyi tévedések sorozata. A területet a Magyar királyság vesztette el, nem pedig az OMM! Nem olvasta a kiegyezés szövegét sem. Egy egyszerű jogi tény: Magyarország területi változásaihoz a Magyar Országgyűlés beleegyezése kellett, nem pedig a közös uralkodó beleegyezése.

  • @dankahazitivadar9014
    @dankahazitivadar9014 Před 6 lety +5

    Miért 4:3 képarányú?

  •  Před 7 lety

    Nem lesz véletlen egy 16:9-es verzió?

  • @speedbumphu
    @speedbumphu Před 4 lety +4

    Ez a videó olyan mintha amikor egy lecsonkolt embernek azt mondják, hogy térd alatt üszkösödött a lábad de mi legvágtuk tőből. Örülne ha térdig megmaradna.
    Szerintem a baloldal és ezzel a partizán egy nagy tévedése, hogy mindezt el lehet bagatelizálni, nevetségessé lehet tenni, ki lehet gúnyolni.

    • @asoka2440
      @asoka2440 Před 2 lety +1

      Történelmi tények ismertetése szerintem nem számit se elbagatelizálásnak, se gúnyolódásnak és még csak nevetség tárgyává se tették a témát.
      Ennyi erővel ha a NatGeon látsz egy másodok vh.-s dokumentum filmet, akkor az is gúnyolósás és bagatelizálás.
      Tény, Trianon egy tragikus pontja történelmünknek. De el kell engedni...
      1. Visszakapni amugy se fogjuk.
      2. Nagyon régen történt és a mi életünkre nincs kihatással.
      3. Trianont hisztizve emlegetni olyan mintha a begyógyult sebeinket időről időre direkt feltépnénk.
      4. Vannak nagyobb bajok ebben az országban mint Trianon.

  • @_oooo_4675
    @_oooo_4675 Před 4 lety +1

    Mi a zene címe 30.25-től?

  • @nyadpics
    @nyadpics Před 7 lety +64

    Akárki akármit mond, ez egy igényes és hasznos műsor lett.

    • @bagira1953
      @bagira1953 Před 7 lety +1

      Szerintem is!

    • @karamcsand
      @karamcsand Před 7 lety +9

      És rettenetmód hiánypótló. A Slejm sorozattal sokszor nem tudok egyetérteni egyes pontokban, de ezek a dokuk (pl. a Fidesz történetéről szóló minisorozat is) nagyon fontos témákat dolgoznak fel, és olyan dolgokat szednek össze, amik ugyan újságolvasó, mélyebb beszélgetésekben részt vevő, esetleg szakértő embereknek nem jelentenek újdonságot, de közérthető formában így még sosem jelentek meg - pedig nagy szükség van erre.

    • @bajuszstudio1435
      @bajuszstudio1435 Před 7 lety

      nyadpics Igényes csak nem hasznos.

    • @nyadpics
      @nyadpics Před 7 lety +1

      Hát kinek hasznos, kinek nem...

    • @hirajem
      @hirajem Před 7 lety

      A wc papír is hasznos na meg lehet igényes is, a normális ember mégsem nézegeti, főleg használat után.

  • @azelaz5053
    @azelaz5053 Před 7 lety +1

    Le tudná valaki írni, hogy milyen zenék mentek a háttérben?

  • @gobikornelpigstrong7416
    @gobikornelpigstrong7416 Před 7 lety +2

    59:10
    Nem Károlyi Mihályra gondolsz?

  • @ImreHajba
    @ImreHajba Před 5 lety +2

    20:43 tól abszolút nem fogja fel az agyam az audio-információt! Hol van ez a gyűjtemény??

    • @peterlevai8529
      @peterlevai8529 Před 4 lety +1

      szintén zenész

    • @andrashorvath6300
      @andrashorvath6300 Před 2 lety

      Ezeréves komment, de azért válaszolok, hátha valakinek segít: Kaáli gyűjtemény, Dörgicse. Tudtommal csak előzetes bejelentkezés után látogatható (legalábbis tavaly ősszel még így volt), viszont szívesen megmutatják egyéni látogatóknak is a gyűjteményt. Érdemes elmenni, ha picit is megmozgatják a fantáziádat a veterán autók, ilyen minőségű kollekció nemhogy az országban, de talán egész Közép-Európában sincs.

  • @cheezmeeofficial
    @cheezmeeofficial Před rokem +1

    Iszonyatosan mély kutatómunka van a videó mögött. Gratulálok! Szép munka. Érthető összefoglalás. Ennek a videónak egy komoly történelmi archívumban van a helye, a jövő generációk okulására.

    • @possedion2319
      @possedion2319 Před rokem +2

      "Iszonyatosan mély kutatómunka van a videó mögött." Csak nem pontos. Magyarország 1541-ben szakadt 3 részre.

  • @harcibarack
    @harcibarack Před 7 lety +6

    Szép munka!

  • @69847
    @69847 Před 4 lety +3

    Érdekelne, hogy mely helység nevek lettek a 19. század végén magyarosítva? Illetve, hogy azoknak mi és milyen eredetű nevük volt előtte? o.O

    • @rikkancs1689
      @rikkancs1689 Před 4 lety +1

      Igen , itt azért eléggé bűzlik a hal! Timisoara? :D Esetleg Targu mures? hmmm....Jó esély van rá hogy "ősi" román városok voltak? ja.. nem..

    • @gabesmokey9068
      @gabesmokey9068 Před 4 lety +1

      Volt egy magyarosítási hullám, főleg a szláv eredetű helységneveket érintette, napjainkban is vitát generál, melyik változat kerüljön fel az emlékműre a Kossuth téren

  • @23Drazse
    @23Drazse Před 3 lety +3

    36:50 Mindmáig a leghosszabb ideig miniszterelnök: Tisza Kálmán
    Ezt majd vizsgáljuk meg 2022-ben!

  • @adamgyurgyovits8574
    @adamgyurgyovits8574 Před 6 lety +1

    A königratzi csata nem 1859-ben volt, hanem 1866-ban, de mindegy, a vidó készitói ot tévedtek (16:20)

  • @DArpi-hl9mp
    @DArpi-hl9mp Před 4 lety +5

    Ha valaki levágná az karjaidat és utána meghivnálak egy kávéra te elfogadnád? És ha utána lenne gyereked akkor örömmel mesélnél neki hogy hogy vágták le a kezed?

  • @Mikike94
    @Mikike94 Před 7 lety +2

    Általában kedvelem a videóidat. De ezt most különösen. Talán mert megmozgattad bennem a „kis történészt”. :)
    Nem tudom, hogy folytatod, és mit szeretnél belőle kihozni, de szerintem érdemes lett volna/lenne a külpolitika helyzetet is bemutatni. Persze ilyen mennyiség mellet nehéz mindent bemutatni, és bár még nem tudom, hogy folytatod, de a lényeget sikerült.
    Persze ez nem egy történelmi, hanem politikai csatorna, amit érezni rajta elégé, és a konklúziót a világlátásod és az eszméd által fogod megválaszolni, de ezt leszámítva, egész jó „dokumentumfilmnek” is sikerült. Külön tetszett, hogy szakembereket kérdeztek meg (ott is volt objektív-szubjektív tálalás), míg te inkább összekötő és összefoglaló szerepben voltál. Már írták többen, de valóban külföldi történészeket is be kéne vonni, hogy kívülről is lássunk az eseményeket. Plusz piros pont az adatok, események kiemelése mellet, hogy „használtátok az atlaszt” is. :) (az időpontokra kicsit jobban figyeljetek azért )
    A másik, hogy nem volt benne poén, komolyan áltatok hozzá. (A Károly story azért pont kellet hozzá :D ) Végig fent tartotta a figyelmemet, és egy részét sem éreztem unalmasnak.
    Szerintem egész jóra sikerült. Várom a folytatást, (és ha lesz) annak eredményét. :)

  • @Turbo_TechnoLogic
    @Turbo_TechnoLogic Před 3 lety

    Kiraly boxeralso, hol lehet kapni?

  • @tibornedanajka8013
    @tibornedanajka8013 Před 5 lety +1

    Kedves Zsolt! Mi nem vagyunk kulturális főlényben, hiszen előink pont hagyták a különböző nemzetiségiek kulturális demokráciáját.Habsurgokról, meg annyit, hogy amit gondolok róluk azt ide nem írható le.

  • @ronayszabi
    @ronayszabi Před měsícem

    Végignéztem mind a négy részt. A részletesség,a sokoldalúság és ezáltal a rálátás eszközhasználatát mutatja.
    Számomra így is egyoldalú, "a felszín alá nem megy egy ásónyomnál többet" és így a rálátást is szűknek gondolom.
    Talán másképp gondolkodom - ez lehet a baj.

  • @Gizmomac
    @Gizmomac Před 7 lety +5

    Jó lenne hozzá nemzetiségi felirat :) Mert amikor megosztom látják szlovák román és gyéb nemzetiségű barátaim is és mivel magyarul nem tudnak nem biztos hogy a cím alapján sok jót fognak gondolni rólam. Továbbá bár gondolom ez nem része a tervnek de érdekelne külföldi történyészek véleménye is, hogy lássuk több szemszögből is az eseményeket.

    • @Gizmomac
      @Gizmomac Před 7 lety +1

      Gondoltam, hogy drága hiszen sok és hosszú az anyag. Ha esetleg van ismerősi körben küföldi politikával foglalkozó másik youtube portál érdemes lehet velük felvenni a kapcsolatot és megosztani az anyagot, talán ők saját célra megcsinálnák. A sorozat nagyon tetszik csak így tovább.

  • @gaborvisnyei8528
    @gaborvisnyei8528 Před rokem +1

    Magyar vagyok, Szocialista vagyok. Nekem is "fáj" trianon, de ebből nem csapok "szélsőjobbos" turbómagyarkodást. Sőtt egyébként inkább élnék egy föderációban, sok más kissebbséggel, szines társadalomban, de az eredeti magyarországban.

  • @alexandersanomach5125
    @alexandersanomach5125 Před 7 lety

    About what is this video?

    • @ferencmakkai211
      @ferencmakkai211 Před 2 lety

      Elég szomorú, és jellemző európára, legalább vedd a fáradtságot és járj utána a történelmünknek, de ne azt a szemetet olvasd amit a magyar gyűlölő nyugati történészek írnak. Ismerd meg az igazat, semmit nem tudsz erről a vér forraló gyalázatról amit nyugat Európa művelt. Nyugat európa mindig cserben hagyott, harcoltunk tatárral törökkel európát is védtük s mit kaptunk segítségül, déli harang szót. És amikor a sok harcban ki vérzett az ország meg gyilkolták a magyar nemzetet. Cserben hagytak benünket 1848-ban Hátba szúrtak és elárultak bennünket 1920. Ugyanígy viselkedtek 1945-ben majd 1956-ban. Nyugat mindig élősködött és gyarmatositani, megosztani akarta középeurópát.

  • @KrumpMLee
    @KrumpMLee Před 6 lety

    Születésnapom *-*

  • @geriaguru
    @geriaguru Před 4 lety

    ez a bayer beszélgetés honnan van? érdekelne nagyon, de nem találom (ha jól látom ez nem a "kávézás"...

    • @geriaguru
      @geriaguru Před 4 lety

      @ köszi, akkor a teljes beszélgetés nem található meg sehol? őszintén érdekel, hogy ti kettesben miről diskuráltok :)

    • @viragmarosi8211
      @viragmarosi8211 Před 4 lety

      @ Te döntöd el mi a releváns? :) mi van ha gergőt ezen a témán kívük is érdekelné? neki nem releváns,mert te azt mondtad. ez tényleg komcsi tempo.

  • @endreq2815
    @endreq2815 Před 4 lety +2

    Trianon = Oszd meg és uralkod rajtuk...

  • @jenopolgar2492
    @jenopolgar2492 Před 6 lety

    21:17-nél egy kicsit anakronisztikus a sarlós, kalapácsos modern osztrák sasos zászló használata :D, de ez csak egy apróság :)

  • @peterk0203
    @peterk0203 Před 7 lety +4

    Olvasom a vitát arról, hogy vajon tényleg Mohács óta nem létezik-e a "nagy" Magyarország, vagy létezett, csak máshogy. Meg, hogy nem kellene teljes revízió, csak etnikai, és hasonlók.Nem tök mindegy? De komolyan. Srácok, gondolkodjatok már picit. Nézzetek körül mi történt a régiónkban a rendszerváltás óta. Tessék megnézni mi történt Jugoszláviával, Csehszlovákiával, mi történik Ukrajnában, mi történt a Krím félszigeten, mi történik Grúziában, Örményországban, Hegyi-Karabah-ban, és folytatható a sor.Komolyan hiszi valaki, hogy ha Magyarország maradt volna a Trianon előtti határainál, és úgy érkezik a rendszerváltáshoz, akkor az ország szépen, békésen fejlődne, mindenféle konfliktusok nélkül? Ennyire nem lehet senki naív. Egy olyan országot, amelyikben a lakosság fele magyar, lehetetlen lett volna összetartani. Ahogy a szerbeknek sem sikerült, erőszakkal sem. Úgyhogy Trianon nélkül valószínűleg a rendszerváltás után lett volna pár magyarországi Srebrenica is, és az ország ugyanúgy több felé esett volna, ahogy száz éve. És ugyanúgy nemzetközi beavatkozással erőltették volna ránk a békét, ahogy száz éve is, és ahogy 15-20 éve a balkáni délszláv népekre is. Egyszerűen a világ megváltozott, bizonyos konstrukciók fenntarthatatlanok lettek.Még annak sincs igazán értelme, hogy azon filózzunk, hogy ha Magyarország egyben marad, akkor 80 év alatt más lett volna a népesség összetétele a rendszerváltás idejére. Nem lett volna markánsan másabb. Volt ötven évünk a kiegyezés és Trianon között, és akkor sem változott számottevően. Ami esetleg változott volna, az csak annyit jelentett volna, hogy itt-ott többeknek kellett volna csomagolni és útrakelni, ahogy a volt Jugoszlávia területén is történt.Úgyhogy, bár a lelkünk békéje érdekében továbbra is fontos, hogy kibeszéljük ezeket a dolgokat. De azért ne szakadjunk el a mától, a mai kihívásoktól sem. Nincs értelme a 20. század eleji viszonyokba képzelni bele bármilyen megoldást, mert azok a viszonyok már réges-régen megváltoztak. A 21. századdal kell szembe néznünk, ebben az EU-s Európában kell megtalálni a helyünket, mégpedig igen gyorsan, mert úgy tűnik, hogy a Brexit és a migráns sokk után az EU őstagjai kezdenek felébredni a csipkerózsika álomból, és leesett nekik, hogy a sóhivatal Brüsszel, ami semmiről nem tud dönteni, mert mindent meg tud akár 1 tagállam is vétózni, nem működik az USA-val, Kínával (általában a Kelettel) vívott konkurrencia-harcban, ahogy a migrációs veszéllyel is képtelen megbírkózni. Ez az a helyzet, amit fel kell(ene) ismernünk, hogy a megfelelő helyen lehessünk amikor eljön az idő. És az olyan hely legyen, ahol lesz esélyünk érdek-érvényesítésre. Ami aligha az lesz, hogy állunk egymagunkban mint a magányos f*sz, a szomszédokkal sem tudva kiegyezni. Nekünk is, a románoknak, a szlovákoknak, a lengyeleknek, stb. mind-mind elemi érdekünk lesz együttműködni, hogy úgy tudjunk majd az új - integráltabb, és sokkal inkább a többségi, erő elvén döntéseket hozó - EU tagjai lenni, hogy ne legyünk a mainál is jobban a periférián.Amikor erre gondolok, akkor kb. úgy érzem magam a Trianon témát hallgatva, mint amikor két szomszéd képtelen megegyezni, hogy hogyan osszák el a házukhoz vezető közös bekötőút költségeit, és miközben az utcában mindenki megcsinálja a magáét és aszfaltúton közlekedik, a két szomszéd inkább a saras utat tapossa még évtizedekig ahelyett, hogy bármelyik is engedjen...

  • @SunyiMad
    @SunyiMad Před 6 lety +1

    1:00:22 A képen Teleki Pál és nem Bethlen István látható.

  • @kaznjenik111
    @kaznjenik111 Před rokem +1

    mindent vissza

  • @Zolega89
    @Zolega89 Před rokem +3

    Én úgy vagyok ezzel, hogy a trianon témával már nem törődöm!
    Békét akarok!

  • @fulopzoard3894
    @fulopzoard3894 Před 8 měsíci

    Mintha valami 50es évekbeli MSZMP-s párt titkárt hallani személyedben...

  • @kristofrechtenwald2189
    @kristofrechtenwald2189 Před 7 lety +4

    1:00:23-nál rossz kép jelenik meg. A fotón nem Bethlen, hanem a fiatal Teleki Pál látható.
    Egyébiránt nagyon tetszik a film. Már látom, hogy Gulyás Márton kissé provokatív stílusa miatt hogy horkannak fel egyesek, miközben a korszakról, a háttérről, a mozgatórugókról nagyon árnyalt képet fest.

  • @npepsn
    @npepsn Před 7 měsíci

    Osztrák császár csak 1804-től lehetett és volt is Magyarország királya, tehát nem az 1918 előtti 400 évben. 1804 előtt osztrák főherceg volt Ausztria uralkodója, s Mohács után Magyarország királya. (Korábban is volt már Habsburg-házi királyunk, róla meg szoktak feledkezni...)
    Például Mária Terézia sem volt császárnő, hanem császárné, miután férjét a Római Birodalom, teljes nevén: a Német Nép Szent Római Birodalma császárává választották; tehát M.T. osztrák főhercegnő és magyar királynő volt. Magyarország nem volt része a Szent Római Birodalomnak, így hát császárunk sem volt, csak a királynőnknek volt császár a férje, de nem volt "magyar császár".
    Korábban is, Mohács után, Ferdinánd bár Magyarország királya lett, de a bátyja, V. Károly volt a császár - persze csak a Szent Római Birodalomban (amit valamilyen különös okból szeretünk "német-római császárságnak" nevezni).
    [Mindettől függetlenül (1) a trianoni döntés, diktátum sértő, igazságtalan és méltánytalan volt, de (2) ez ne adjon indokot gyűlölködésre, tápot aljas indulatoknak!]

  • @ltstluc1
    @ltstluc1 Před 7 lety +11

    Akinek esetleg kételyei lennének afelől, hogy Trianon miért fáj (miért kell, hogy fájjon) annak aki Magyarnak érzi magát, szives figyelmébe ajánlom Pap Gábor előadását "Tria Non" címmel (YT). Ebben az előadásban minden oldalról megvilágításra kerül az egész gaztett, rengeteg fontos információ feltárása mellett.

    • @OwerWild
      @OwerWild Před 4 lety +2

      Aki magyarnak érzi magát, az írja nagybetűvel a "magyar" szót, még ha adott esetben nem is tulajdonnév.. máris megsimogathatja magát egy árpádsávos legyezővel.
      Azért remélem mindkét shift-et lenyomtad... csak a hangsúly kedvéért

    • @ltstluc1
      @ltstluc1 Před 4 lety +1

      @@OwerWild ...és mindezen amit itt leírtál két évig kellett gondolkodnod? ...és igen, annak ellenére, hogy vagy 40 éve nem élek Magyarországon MAGYARnak vallom magam, lehet hogy csalódásodra, de árpádsáv nélkül. Szélsőségekkel soha nem azonosítottam magam.

    • @OwerWild
      @OwerWild Před 4 lety +3

      ​@@ltstluc1 ezen? Két évig? Mi a töknek? csak értesítés érkezett, egy másik kommentemre és beleolvastam a többibe. TUdod, errefelé mostanság épp reneszánszát éli ez nagymagyarország dolog..
      Egyébként meg értem, szóval magyar az, akinek fáj triannon. Szerintem meg magyar az, aki itt él, aki ide adózik, akinek a munkáját épp turulfetisiszta barmok aratják le, aki napi szinten tapasztalja meg, mi lett ebből az egykor reményteljesen induló országból. AKi tapasztalja, a reménytelenséget, a kiábrándultságot az elcsalt választások, az elhallgatatott médiák, a mindent leuraló, mindenhonnan ömlő göbbelsi propagandát, az egy házba bejelentkezett 1000(!!!) ukrán szavazót, azt, hogy az arcunkba szrva, hahotázva lök vissza a fideszes főügyész minden fidesz-re mutató esetet, már a látszatra sem adva.. Mindezt a külhoni "magyarok" támogatásával, akik nagy része soha az életbe nem járt itt, de a mi pénzünkből adtak nekik pár morzságt, meglebegtették azt a telibevert zászlót, és lettek vagy 40%nyian, ami errefelé kétharamadot jelent.
      Miközben a koronavírus-válság közepette minden ország segítette a polgárait, nálunk a turulfetisiszták örömtüzében néhány vállalkozót, havert tömtek, "mi a munkát, nem a segélyt támogatjuk" jelszóval, majd "megvédjük a munkahelyeket", aztán "senkit nem hagyunk magára", végül pedig "el lehet menni közmunkásnak vagy katonának" jelszóval fejezték be az egészet. És nem magamról beszélek, nekem megmaradt a munkám, még a fizetésem sem csökkent. De háborog a gyomrom.
      Nekünk nem triannon fáj, hanme a jelen. És lobogók és nagymagyarország felirat alatt az értékteremtő munkával foglalkozó emberek kétharmada már elfogadta, hogy csak külföldön élhet emberhez méltó életet. De ezt, gondolom, majd ráfogjuk Brüsszelre.
      Szóval elhiszem, hogy onnan szép, meg lobog, meg minden. A vicces, hogy én itt élek, ide adózom, és világpolgárnak tartom magam. Te meg máshol, máshova adózol, de azt mondod magyar vagy. Elhiszem. Talán ha azt jelentené ez a szó, mint neked, nem is lenne baj. De ha azt halljuk, magyar, vagy Triannon, lehet tudni, valaki lopni fog, vagy a semmire veri a nyálát. Még inkább mindkettő

    • @ltstluc1
      @ltstluc1 Před 4 lety +1

      @@OwerWild Mivel "világpolgárnak" tartod magad, képzeld, elfogadom a vélaményedet, mert mint ilyennek, természetesen Trianon semmit nem jelent. Cserében csak annyit kérek Tőled, hogy Te is tiszteld annyira az én véleményemet, hogy nem gúnyolódsz. Minket fényévek választanak el egymástól... (csak úgy zárójelben a fogalmakról... Te azt állítod, hogy az a Magyar, aki ott él, hát én St Lucia szigetén élek mégsem vagyok St Luciai, hanem Magyar vagyok. még csak nem is Brit, hiába van Angol útlevelem, Magyar meg már nincs ...úgysem érted.)

    • @kalagi13
      @kalagi13 Před 2 lety

      Aki magyarnak érzi magát, az ügyeljen a magyar helyesírásra. A magyar nemzet nem tulajdonnév. A Magyar Balázs esetleg...
      Trianonból tanulni kellene, közeledni Európához, ahol az Unióban egy országgá válhatunk.

  • @arcticpioneer1514
    @arcticpioneer1514 Před 2 lety +3

    Az, hogy mástól is elvettek területeket, köszönöm, de nem vígasztal. Az meg hogy Magyar Királyság nem volt meg nem igaz. A Magyar Királyság 1000-1001-től kisebb megszakítással 1946-ig állt fent. A Habsburg Birodalomba nem voltunk beintegrálva, a királyság nem lett az osztrák örökös tartományok része, a magyar rendek érdekérvényesítő képessége megmaradt. Mint olyan, hogy nemzeti király amúgy sem létezik. A király, népei felett álló Isten kegyelméből nemzettől független entitás, kár vmiféle köztársasági eszmét belemagyarázni. "Magyar királynak csúfolt osztrák császár", ez mindent visz. Legitim, törvényes uralkodói voltak a királyságnak, vérrokonságban álltak az Árpád-házzal. Osztrák császárság eleve nem létezett 1804 előtt, Német-Római császárság létezett, és osztrák főhercegség.
    Helyesbítés az ország három részre szakadása 1541-ben történt meg. Magyar királyság, Hódoltság, Szapolyai hívei által birtokolt későbbi Erdélyi fejedelemségből, mely gyakorlatilag a Portának egy csatlós, hűbéri állama volt és török függésben volt.
    Kedvelem Marci interjúit, beszélgetéseit, mert úgy érzem értelmes párbeszédre késztet gondolkodásban egymástól eltérő embereket, a videó is jó, hogy elkészült, hisz adhat új információt, új megvilágítást. Viszont, itt úgy érzem sok a pontatlanság és nagyon kiütközik a világnézetbeli különbség.

    • @kalidaraszmez7710
      @kalidaraszmez7710 Před rokem

      "Isten kegyelméből"...??? 🤣
      Szóval Isten kegyelme 1946-ban megszűnt. Értem.

  • @gandhimohandaszkaramcsand2634

    16:23 a Königrätz-i csata 1866-ban volt

  • @tamasmodos6644
    @tamasmodos6644 Před 4 lety +3

    Mi az a demokratikus nacionalizmus?

    • @komonyiorbanbalazs8996
      @komonyiorbanbalazs8996 Před 3 lety

      Mit akartak Petőfiék? Független Magyarországot, Nemzeti érzelműek voltak és közben a Habsburg hatalom helyett nem magyar királyt akartak, hanem demokráciát, köztársaságot.

  • @zalanmedveczky1192
    @zalanmedveczky1192 Před 4 lety +1

    Hallottam hogy a Pisztráng szólt aláfestőzenének ami tökéletesen jellképezi a magyarság múltját

  • @batabandi5867
    @batabandi5867 Před 7 lety

    Lovászi Márton, aki odakiáltott Tiszának egy zentai politikus volt, későbbi külügyminiszter. Mivel Zenta területén élek szívesen megtudnék többet az életéről, a nézeteiről, mert nem találok róla sokat a neten. Szóval, ha valaki tudna valamit ajánlani örülnék. Egyébként annyit tudok, hogy a ház, ahol felnőtt most csak egy pékség.

  • @akosfelso2611
    @akosfelso2611 Před 7 lety +3

    2 perc 43 másodperc. SZÜNET -> Komment. Látván, hogy 1 óra 9 perc ez a videó, arra kellet rádöbbenjek, hogy adott egy beszélgetés Bayer-rel. Akinek akár félmondatait is külön kivágva demagóg módon saját gondololatait belemagyarázza ez a suttyó. Hányingerem van!

  • @akucslevente603
    @akucslevente603 Před 4 lety +1

    Nagyonnagy👍 Marci!

  • @77ferrum
    @77ferrum Před rokem +3

    Ez a videó igyekszik a Trianoni békeszerződés jogosságát indokolni, így kétségtelenül sérti a magyarok érdekeit és Magyarországot. Szégyentelen magyarellenes hazaárulók akik ezt létrehozták! Vajon kiknek a szolgálatában állnak?

  • @tiborfarkas5180
    @tiborfarkas5180 Před 2 lety

    Nagyon hiányzik egy pozitív!! hozzáállás a baloldaliaktól Trianon kapcsán. Hogy ne sajátítsa ki a jobboldal az egészet.

    • @mariacsaki1090
      @mariacsaki1090 Před rokem

      Nincs baloldal, legalábbis egységesen nincs. Amit ők gondolnak, az nem népszerű, ezért nem is hangoztatják. A nemzetiségi kérdés mindig egy nagyon kényes tema, szerte a világon. Ha egy anyaország szórja a pénzt a külhoniakra részben szavazat szerzési céllal, azt úgy éljük meg, hogy tőlünk, az országtól veszik el. A befogadó ország meg szeretne minél hamarabb és erőteljesen asszimilálni a kisebbségeit. Amíg a világ világ, ez mindig így is lesz.

    • @tiborfarkas5180
      @tiborfarkas5180 Před rokem

      @@mariacsaki1090 Mind igaz, amit leírt, köszönöm! Igaz, de fáj mégis. Főleg az asszimilálás.

  • @85sanki
    @85sanki Před 7 lety +14

    Azt mondod a végén, hogy igazságtalan és antidemokratikus volt.Nem VOLT még most is az.És ne haragudj, ha ezen nem tudok ilyen könnyen át lapozni.

    • @OwerWild
      @OwerWild Před 4 lety +9

      Ahogy érzed. csak arra felhívom a figyelmet, , hogy amíg a a nagymagyarország képet (ami az itt élő más nemzetiségiek számára ugyanolyan elnyomó jelképnek számíthatott, mint anno Szovjetúnió), nézegetjük, az egykori 5%-os nemzetek úgy húznak el az ezeréves nyűgeink mellett, hogy csak a port nyeljük

    • @daniivan28
      @daniivan28 Před 3 lety +1

      @@OwerWild
      Jajj de elnyomtuk őket, szegények nem kaptak levegőt a csúnya magyaroktól!
      Egyébként a magyar urak, nemesek ugyanúgy sanyargatták a magyar jobbágyokat, mint más nemzetiségeket. Ennyit erről. Egyébként szlovák és román is lehetett úr. Volt is erre példa.
      De mi bezzeg elnyomtuk őket, kárpótlásul adjuk oda a területeinket. A románok határa a Tiszáig nyúljon, szlovák- szerb határ meg a Balaton legyen..
      Én meg szeretném felhívni a te figyelmed, hogy nagyon sok és komoly jogokat kaptak. Iskoláik voltak anyanyelvi szinten. Olyan iskolák is voltak, ahol ha a tanár nem beszélt a nemzetiségek nyelvén, akkor nem taníthatott ott. A katonai vezénylés is több nyelven volt.
      Egy kis ízelítő az úgy nevezett magyar elnyomásból:
      Maniu román miniszterelnök, az erdélyi románok vezére az 1920-as évek végén kijelentette" ...az úgynevezett magyar elnyomás alatt nekünk erdélyi románoknak jobb dolgunk volt mint most "
      Hlinka szlovák nacionalista, a legnagyobb tót párt vezére 1925.június 4-én kijelentette " Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke,mert ezer esztendös magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit mint a cseh uralom hat éve alatt" .
      Stipics , a magyarországi szerbek vezére 1925-ben röpiratban tette közhírré:" Az elmúlt hat esztendös jugoszláv uralom a mi szerbjeinkben kiváltotta a régi magyar uralom utáni vágyakozást ".
      Megemlítendö ,hogy horvát felkelők az 1920-as évek végén Magyarországra menekültek s a Dunántúlon telepedtek le.
      Jó lenne egy kicsit utána nézni a dolgoknak. Bőven van még ilyen, tudok ilyennel szolgáltatni ha szeretnéd.
      „Magyaroszág legnagyobb hibája, hogy nem nyomta el a vele élő népeket”

  • @balazsnagy3912
    @balazsnagy3912 Před 2 lety

    Ha a nemzetiségek ellenünk harcoltak 48-ban, miért várták el, hogy a kiegyezés után majd nekik is jut a jóból?

  • @h.istvan1424
    @h.istvan1424 Před 7 lety +2

    Hiánypótló adás. Köszönjük !

  • @tiborfarkas5180
    @tiborfarkas5180 Před 3 lety

    De azt azért, ne felejtsük, hogy döntően politikai ill pillanatnyi, így tetszik random, döntés volt a határok meghúzása 1918 és 20 között.
    Meg ne 21. századi szemmel nézzük a 19. és 20. század történéseit.

  • @Andoron
    @Andoron Před 5 lety +4

    Amellett, hogy megkönnyeztem a Hungarian Dances-t es a Hary Janost, öszinten azon kezdtem gondolkodni, mennyire mast tanultunk törtenelemböl. Persze... Trianon. Nem volt a legjobb döntes, de nem csak nekunk, nem csak MI MI MI, es ez az, amit le kell belöle vonni. Nem a magyar a vilag közepe...

  • @IcyMartin1103
    @IcyMartin1103 Před 7 lety +4

    Félreértés ne essék, nem fikázni akarok, de hogyhogy 4:3-as képarányú a videó? :D

    • @Vomitjar
      @Vomitjar Před 7 lety +76

      el lett csatolva a maradék

    • @gajdikuka
      @gajdikuka Před 7 lety +2

      Kivitetőhöz készült

    • @tamastarjanyi3043
      @tamastarjanyi3043 Před 7 lety +1

      Szerintem azért, hogy meglegyen a régies hatás. (nem tudom biztosan)

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Před 3 lety

      látom, felfogtad a lényeget

  • @pandris
    @pandris Před 7 lety +2

    Nem túl politikai megjegyzés: 26:35 -nél Bánfalvi Eszter teljesen olyan, mintha Dancsó Péter eltitkolt lánytestvére lenne. Vagy csak szerintem?

  • @gerikesztorno
    @gerikesztorno Před 7 lety +1

    Ha igazságosan osztották volna fel Magyarországot, akkor hogyan KELLETT volna történnie?

    • @pl0tka123
      @pl0tka123 Před 7 lety

      Mint a Becsi dontes- minusz Karpatalja es Delvidek, ezek a teruletek kezelhetetlen es elmaradottak voltak sok nem magyarral. Erdelyben volt lakossagcsere 1940-41-ben

    • @bendeguzdobo.b.4750
      @bendeguzdobo.b.4750 Před 4 lety +3

      Sehogy sem kellett volna "felosztani"

  • @rakoczi29
    @rakoczi29 Před 7 lety +10

    Nem tudtam vegignezni ezt az eloadast, a musorvezetonek meg nagyon sokat kell visszafele kutatnia a multba, hogy egy hitelesebb prezentaciot adjon elo. Addig pedig nagyon sok embert felre tud vezetni azzal amit itt produkal.

    • @asoka2440
      @asoka2440 Před 2 lety +1

      Hozzáértő emberekkel csinált interjút, de azért hitelesebb legyen... gratulálok. A történelmi tények közlése nem félrevezetés.

  • @piroskakapos6182
    @piroskakapos6182 Před 2 lety

    💯💯💯

  • @rakoczi29
    @rakoczi29 Před 7 lety

    to John Aybier: nem volt 150 eves torok hodoltsag. Ajanlom Cey-Bert Robert Mohacsrol szolo eloadasat. Az igazsag kibogozasahoz nem Trianonig kell visszamenni.

    • @lehotrader
      @lehotrader Před 5 lety

      Az a jó a történelemben, hogy bárki találhat a hitének megfelelő, azt alátámasztó és kiszolgáló, számára hiteles forrást, történészt.

  • @zajzzzz
    @zajzzzz Před 7 lety +2

    Majdnem sikerült bosszút állni Trianonért
    index.hu/tudomany/til/2015/02/13/majdnem_sikerult_bosszut_allni_trianonert/

    • @attilaapati2927
      @attilaapati2927 Před 7 lety

      Majd bosszút állnak ők saját magukon, csak figyeld a következő tizenöt év agóniáját! Egész szimfónia lesz!

  • @bencekovacs4765
    @bencekovacs4765 Před 6 lety +3

    Amúgy meg nem kellenek olyan területek, ahol nincs jelentős magyar többség. Az legyen csak a tulajdonosai.

    • @xerxen100
      @xerxen100 Před 2 lety +3

      Ezt intézhetjük Román mintára :D két hét elég rá, hogy bármely tetszőleges város magyar többségű legyen :)

  • @mennyapokolba
    @mennyapokolba Před 7 lety +1

    Marciék! Nagyon kérlek benneteket, a zenei aláfestést mérsékeljétek! A Magyar táncoktól már kiütést kapok!

    • @esaman6664
      @esaman6664 Před 4 lety

      De a hava nagila az gyógyít!

  • @unrealnoise
    @unrealnoise Před 7 lety +1

    miért 4:3? :(

    • @sandorcsider1247
      @sandorcsider1247 Před 7 lety

      Direkt készült így szerintem.

    • @karamcsand
      @karamcsand Před 7 lety

      Valószínűleg erre volt technika. GM mögött nem áll a BBC stúdiója :-)

    • @sandorcsider1247
      @sandorcsider1247 Před 7 lety

      16:9-hez nem kell nagy technika. De legalább HD minőségben van fent. Azt ennyi.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Před 3 lety

      látom, a lényeget felfogtad...

  • @tamassebestyen8895
    @tamassebestyen8895 Před 7 lety +16

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ HAZAÁRULÓK!!!! hát nem tudjátok hogy a nagy Magyarország élt él élni fog!

    • @kalmarj
      @kalmarj Před 7 lety +2

      Tamas Sebestyen Az nem Lenin? És a kérdő mondat? 😁

    • @tamassebestyen8895
      @tamassebestyen8895 Před 7 lety

      Lenin? hát..... biztos vagy benne?

    • @AbcDef-vj6cu
      @AbcDef-vj6cu Před 4 lety

      Az legyünk oszintek es lassuk a lenyeget. Nem kellet volna belemenni haborukba es ez mind nem tortenik. Tehat aki a parancsot kiadta az volt a hibas

    • @Dark-jn4sr
      @Dark-jn4sr Před 4 lety +1

      @@AbcDef-vj6cu Igazából a magyar nyelvtörvény volt a legnagyobb hiba amit elkövetünk sok minden erre vezethető vissza.

  • @servinglooks247
    @servinglooks247 Před 6 lety

    De nézükk meg a Brest-Litovsky béke eggyezményt(Amikor Oroszország kiszált az 1 VH-ból) Akkor ők sokkal tőbb terűletet
    Vagy akár Ausztria vagy Törökország sokkal több terűletet vesztett. És pozitívumként MO. Legalább fuggetlen volt nem úgy mint az afrikai gyarmatok,középkelet egy része és a Balkáni Szlávok.

    • @servinglooks247
      @servinglooks247 Před 6 lety

      Hát még jó, hogy az Angolok,Franciák,Olaszok,
      Románok stb... Saját érdekeit fogják nézni hiszen ők nyertek. A Romànok nem fognak azért nulla plusz területtel hazatérni mert MO/Ausztriának fájna Vagy azért nem lenne CsechoSzlovákia vagy Yugoszlávia mert Magyarország részeiből is lenne. Ha Magyarország nyerne egy háborút a magyar kormányt se érdekelné más ország sorsa. Ha ti vezetnétek egy országot és legyőztök egy másik országot akkor annyira megakarnátok gyengiteni vagy akár annektálni hogy ne legyen eséje újra fegyvert fogni és akár győzni.

    • @samuelmatuk5823
      @samuelmatuk5823 Před 5 lety

      Törökországtól pont hogy csak elakartak venni sokat,de nem sikerült mert nekik normális vezetőjük volt,nem úgy mint nekünk Károlyi Mihály.

  • @istvanborbas9518
    @istvanborbas9518 Před rokem

    1:00:29 A képen nem Bethlen szerepel, hanem Teleki.

  • @gabbag.h.t.534
    @gabbag.h.t.534 Před 7 lety +6

    Itt azt vannak tárgyi tévedések! ...

  • @Rutyos
    @Rutyos Před 6 lety

    A háttér zene maradjon a háttérben.

  • @attilabereczki2290
    @attilabereczki2290 Před 4 lety +2

    Gulyás, neked, pesti úrfinak nem fáj Trianon, nekem, csíkszeredainak fáj, és fájt gyerekkoromban is, a Ceausescu-rendszerben, a nyolcvanas években, de ezt aligha érted. 2004. december 5-ét sem érted, szerintem, mert neked nem fáj Trianon. Ennyi.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Před 3 lety +1

      Senki nem mondta, hogy ne fájjon, Ez a műsor csak a valódi okokat próbálja megvilágítani. Lehet vele vitatkozni, de árulást kiáltani, az tisztességtelen.

  • @edy8695
    @edy8695 Před 4 lety +2

    Visszatérő a "mea culpa" érzés a film alatt. Ez az igazi Dualizmus ami most zajlik. Egyesek azt próbáljál sejtetni hogy Trianont megérdemeltük, másoknak pedig iszonyú igazságtalan és fájó a történet. Ez most egy kis ország dualizmusa, amelyben még szerencsére a nemzeti gondolatokat terjesztők vannak nagy többségben.
    Egyébként ki is valja azt jelenleg hogy a szomszédos nemzetekkel való együttműködés illetve jó viszony az Magyarország érdeke is? Hát Orbán Viktor, ergo közelebb áll a Deák féle filozofiához, mint a Tisza féle ideológiához. Tamás Gáspár Úr megint csak téved. A Trianon pedig valóban fáj, leginkább azoknak akik a törésvonalakon kívül rekedtek. Amúgy a film nagyon jól megkomponált, gratulálok. Kicsit kevesebb "történelmi belemagyarázás" jobb lett volna.

  • @imrehorvath8886
    @imrehorvath8886 Před 7 lety +16

    a magyargyuloletet a pogromokat persze jotekonyan elfelejti a tenyszeruseg igazsagbajnok Gulyas... meg sem erdemlu hogy egy osmestersegrol kapta a vezeteknevet.

  • @endreq2815
    @endreq2815 Před 4 lety

    Dunai Szövetség - EU elődje

  •  Před 7 lety +1

    mikor tanulsz meg beszélni Marcika? kb. negyedik osztályos szinten beszélsz...

  • @agnesszi6195
    @agnesszi6195 Před 11 měsíci

    És most elégedjen meg a magyar a Szlovákiában a szlovákok által dominált államrenddel? Ez vonatkozik Erdélyre is!