DTK: Elviszlek magammal - Hien

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 7. 05. 2024
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    WMN Facebook: / wmnmagazin;
    WMN nyitóoldala: wmn.hu/
    WMN hírlevél: wmn.hu/hirlevel-feliratkozas
    Nguyễn Thanh Hiền vietnámi származású magyar énekesnő, aki 1994. március 6-án született Budapesten, vagyis nemrég - éppen a forgatásunk után pár nappal - lett 30 éves. Sopronban végezte az iskolái nagy részét, majd Budapestre költöztek, és 2008-ban, 14 évesen indult a Megasztár negyedik évadában, ahol hatodik helyen végzett. Ebből az következik, hogy mára az élete nagyobb részét a nyilvánosság előtt töltötte. Ezen első hallásra ő maga is meglepődik. Hiennek az elmúlt évek alatt sok kemény tapasztalata volt rasszizmusról, tárgyiasításról, ázsiai fétisről és szexizmusról, ezekről is mesél D. Tóth Krisztának. Azt mondja, akkor, szinte gyerekként, a hirtelen rázúduló érdeklődés közepette, még fel sem fogta, mi törtlnt, de most, felnőttként látja, hogy ez milyen borzalmas volt. De mesél a kettős identitásából fakadó kívülállóság érzéséről, az amerikai egyetemi éveiről, javarészt New Yorkban zajló életéről, a sound designeri munkáról és a zenei céljairól is.
    Támogatóink:
    Audi Magyarország (wwww.audi.hu)
    Elektromos autó biztosítás (Allianz Autóm) | Allianz Hungária (www.allianz.hu/hu_HU/lakossag...)
    OMV | VIVA El Salvador Direct Trade kávé (www.omv.hu/hu-hu/toltoallomas...)
  • Zábava

Komentáře • 52

  • @Dtk8000
    @Dtk8000 Před 23 dny +61

    Tavaly nyáron a Várkert bazárban adott kis koncertet. Élmény volt. Alázat, szerénység, maximalizmus, tehetség. Ritka együttállás.

  • @IvadyLevente
    @IvadyLevente Před 21 dnem +24

    Mehetsz Ázsiába, ilyet nem találsz, mehetsz Európába, ilyet nem találsz, és elmehetsz Amerikába, de szerintem 3 kontinens tapasztalatával, szemléletével ott sem sűrűn találsz ilyen csajt, mint ő. Na, ő zsűrizhetne bárkit itthon, csak megértem, ha kedve nem lenne hozzá. Kegyetlen éneklés, a produceri munka a kisujjában, ha akarna, bármikor csípőből kirázna egy popkarriert, amit ráadásul egyszerre tudna kitolni nem csak az európai, de az amerikai és az ázsiai piacra is.
    Nagyobb zseni lett, mint amennyire gyönyörű, és ez nem kis szó, hiszen csodaszép.
    Egy napon van a szülinapunk, bárcsak koccinthatnánk egyet egyszer.❤

  • @andrashorvath7640
    @andrashorvath7640 Před 22 dny +23

    Köszönöm az élményt. Ismét egy zseniális hölgy a Berkley egyetemről. Az utóbbi hónapokban ő a második aki a neten felbukkant és Magyarországról odajutott. Hien, Gyarmati Fanni. Így tovább hölgyek.

    • @sebianyu
      @sebianyu Před 17 dny

      😊😊 15:46 😊 15:57

  • @Regiii3
    @Regiii3 Před 23 dny +18

    Nagyon orultem Hiennek,jo volt hallgatni egy ilyen intelligens fiatal ,tehetseges holgyet! Sok sikert es oromet!

  • @veronikabobics4
    @veronikabobics4 Před 23 dny +15

    Annyira intelligens ez a lány, nagyon szeretem ❤

  • @kicsifalat1
    @kicsifalat1 Před 22 dny +8

    Mindig nagyon kedveltem őt, végtelenül tehetséges, alázatos, intelligens lány.. élőben színpadon egy produkcióban láttam, a Miss Saigonban, akkor az összes előadást megnéztem, egyszerűen fantasztikus es tökéletes volt.. nem csak a hangja, hanem az egész lénye is.. minden jót kívánok neki :) bárcsak azt az előadást meg egyszer láthatnank :)

  • @ildikolukacs8246
    @ildikolukacs8246 Před 23 dny +29

    Annyira szép, normális, tudatos, mégis izgalmas lány.. Kedvelem őt, sajnos mostanában nem hallottam énekelni.. Tudom zenét is ír, sokoldalúan űzi a szakmáját.. Sok sikert neki! 👍

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 Před 22 dny +6

    Hient én régóta kedvelem, szeretem! Őstehetség, értelmes, alázatos, csodás hanggal!Köszönöm a kiváló beszélgetést!

  • @annamariabognar2990
    @annamariabognar2990 Před 22 dny +4

    Nagyon kedves, intelligens, rokonszenves fiatal hölgy!

  • @krisztinabuza7561
    @krisztinabuza7561 Před 23 dny +5

    Nagyon jó volt hallgatni, főleg a megasztáros időszak utáni részt. Intelligens, önazonos. További sok tanulást, felfedezést, boldogságot !

  • @liviajady-morocz1191
    @liviajady-morocz1191 Před 22 dny +4

    Nagyon kedvelem és lenyűgöz az intelligenciája. Szeretettel üdvözlöm soproniként!❤️

  • @travelineuropewithbodabags
    @travelineuropewithbodabags Před 23 dny +24

    Szia Draga Hien, Szilvi vagyok. Irok egy konyvet 200 interjuval (200 magyar enekessel es enekesnovel). 123 mar kesz van. Angolul adjak ki. Chicagoban, Amerikaban. Probaltam neked irni, Facebookon, de sajnos nem lattad az uzenetem. 22 kerdesem lenne. Orulnek, ha te is benne lennel a konyvben. Az interjuk kozott dalcim listak lesznek. Az angol nyelvu dalaid listaja, dal hossza (p:mp), youtube nezettsegszamokban, dalszovegiro, zeneszerzo, producer neve. Koszonom szepen, Szilvi Bizom benne, igent mondasz. PS. Szuper lett a Elviszlek magammal interju. Fantasztikus lett a Trăng Tàn Trên Hè Phố c. dalod. Imadom hallgatni.

  • @floraszarka189
    @floraszarka189 Před 23 dny +3

    Nagyon köszönöm, nagyon jó volt hallgatni titeket, és jó volt hallani, a témákat amikert érintettetek.
    Gratulálok szívből, mindkettőtöknek!

  • @martanovak963
    @martanovak963 Před 22 dny +4

    Egy felvezető bemutatás jó lett volna, sokan nem néztünk soha
    megasztárt

  • @melindapare2221
    @melindapare2221 Před 22 dny +2

    De jóóó volt veletek lennem. Ölellek benneteket ❤️ ❤️

  • @toromon31
    @toromon31 Před 23 dny +4

    Köszönöm.

  • @bodagabriella6979
    @bodagabriella6979 Před 23 dny +8

    SIX musicalben láttam szenzációs volt a többi popdívával együtt😁

  • @mywaycoaching
    @mywaycoaching Před 12 dny

    7:54 Jó tanács: breath by breath, day by day …❤

  • @AnhTran-nv8fn
    @AnhTran-nv8fn Před 6 dny

    ❤❤❤❤❤❤

  • @CinCin-ix1qd
    @CinCin-ix1qd Před 23 dny +4

    Hasonló a hangszíne és beszédstílusa Tóth Andiéval.

  • @messziroljott1516
    @messziroljott1516 Před 23 dny +1

    jó lett :)

  • @erzsebetgy.3911
    @erzsebetgy.3911 Před 23 dny +1

    ❤❤❤

  • @kercerece1870
    @kercerece1870 Před 19 dny +1

    Jó volt hallgatni...😂

  • @benceboros2210
    @benceboros2210 Před 22 dny +1

    milyen aktuális ma Hien

  • @aladarnagy7890
    @aladarnagy7890 Před 23 dny +7

    Egy évtizede nem hallottam róla.

  • @aladarnagy7890
    @aladarnagy7890 Před 23 dny +2

    jéé ez a megasztáros leányzó

  • @gaborlenart8244
    @gaborlenart8244 Před 16 dny

    Egyszóval bárki lehet Hien csak az adottságok mellett fejben ott kell lenni de nem kicsit.

  • @tgreta2105
    @tgreta2105 Před 20 dny +2

    35 perc körül kicsit izgultam hogy baleset lesz :DDD

    • @lindavarga2018
      @lindavarga2018 Před 15 dny +1

      Én végig 😃 annyira úgy tűnik,hogy nem figyel Kriszta az útra 😃

  • @csabahajdu6038
    @csabahajdu6038 Před 16 dny

    ö kicsoda

  • @smacijs
    @smacijs Před 23 dny

    Hol lakik a lán'ka? Lőrinc?

  • @szabojoci0071
    @szabojoci0071 Před 21 dnem

    Ez a ciccegés

  • @katalinmartonnenagy310
    @katalinmartonnenagy310 Před 22 dny +12

    Cukrot szopogatott v. csak rossz szokás ez a ,cuppogás,?

  • @mamika6839
    @mamika6839 Před 23 dny +4

    Intelligens lány

  • @JozefK78
    @JozefK78 Před 23 dny +3

    Én Sebestyén Balázsra tippelek. Más tippek?

    • @puremagic4298
      @puremagic4298 Před 21 dnem +2

      hát mivel Hien aTV2-n volt a Balázs meg az RTL-en ezért lehet van más tipp és sokat gondolkodni sem kell, hogy ki mondhatta :)

    • @gaborbarta3743
      @gaborbarta3743 Před 20 dny +1

      @@puremagic4298
      Gáspár vagy Kasza?

    • @puremagic4298
      @puremagic4298 Před 19 dny +6

      @@gaborbarta3743 nem vádaskodnék de nyilván XY Attla volt lévén h ő vezette akkor a megasztárt... :D

    • @TinaInfo-xn2zh
      @TinaInfo-xn2zh Před 17 dny +1

      ​@@puremagic4298 Pontosan ezt gondolom én is hogy Tilla volt az . Én leírom . Rohadek mocskos pedofil az ilyen

  • @malnaczm
    @malnaczm Před 22 dny +10

    fu, emiatt a cicceges miatt nem birtam megnezni

  • @AndreaNagy_F1
    @AndreaNagy_F1 Před 18 dny

    Szerintem meg semmi bántó nem volt abban, amit mondott neki a műsorvezető. Lehet, hogy fogalmazhatott volna kicsit intelligensebben is, de számomra érthetetlen ez a fajta érzékenység. Ez egy vicc volt, lehet, hogy még zavarban is volt, aki mondta, csak dicsérni szeretett volna és így jött ki.

    • @mirjamlakatos8011
      @mirjamlakatos8011 Před 18 dny +4

      Szerintem megérhető “ ez a fajta érzékenység “
      Ez az eset amit elmesélt szerintem nem első eset lehetett…
      Másrészről pedig szerintem egy felnőtt férfi ne dicsérjen így egy 19 éves kislányt még “viccből” se !

    • @TinaInfo-xn2zh
      @TinaInfo-xn2zh Před 17 dny

      Andrea Nagy Te beteg vagy menj orvoshoz. Szomorú hogy nóként ezt mondod

  • @alizborok
    @alizborok Před 22 dny +31

    Szuper lett volna "cöccögés" nélkül. 🦭

    • @tamashunyadi3168
      @tamashunyadi3168 Před 16 dny +1

      Headsettel engem kikergetett a világból...😊 jó, hogy nem csak engem zavart....