Magyar Péter: „Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat”

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 19. 03. 2024
  • Szerda délelőtt tanúként hallgatták meg Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületében. Varga Judit volt férje a négyórás meghallgatás után arról beszélt a sajtónak, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy a vesztegetéssel vádolt Schadl György Rogán Antal embere volt, valamint a kormány fél évvel a gyanúsítás előtt figyelmeztette Völner Pál államtitkárt, de szerinte a legsúlyosabb az, hogy Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat. A Schadl-Völner-ügy nyomozati iratait a 444 tárta a nyilvánosság elé 2022 elején. A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként 2018 és 2021 között három éven át rendszeresen juttatott csúszópénzeket Völner Pálnak, a Varga Judit által vezetett Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárának. Az erről szóló hangfelvételeit jövő kedden adja át az ügyészségnek, Magyar szerint ebbe a kormány bele fog bukni. Azt mondta, ezeket a családja védelme érdekében készítette.
    A Völner Pál és Schadl György kapcsolatáról szóló cikkünk: 444.hu/tldr/2022/01/19/egy-ha...
    Csatlakozz te is a 444 Körhöz: magyarjeti.hu/kor/csomagok
    Könyvek és magazinok: magyarjeti.hu/shop/
    www.444.hu/
    / 444.hu
    / negynegynegy
    / 4negy4

Komentáře • 1K

  • @rhysokelly6933
    @rhysokelly6933 Před 2 měsíci +549

    Basszus ,egy 4 órás kihallgatás után ilyen élesen nyilatkozni nem piskóta

    • @PixelSzofi
      @PixelSzofi Před 2 měsíci +82

      Jól bírja a terhelést az biztos! Főleg azzal a nulla alvással, ami kicsit kezd már rajta látszódni...

    • @MRsubakka
      @MRsubakka Před 2 měsíci +28

      Acéltökü.

    • @evaries2217
      @evaries2217 Před 2 měsíci +33

      Ugyanerre gondoltam márc. 15-én, hogy teherbírás 10/10!
      Élete első nagyrendezvénye, élete első beszéde, és mindezek után este a Partizánban szorongatták még 2 órahosszán át.

    • @PixelSzofi
      @PixelSzofi Před 2 měsíci +32

      ​@@evaries2217 mondjuk azt a Partizán interjút lehet, hogy nem kellett volna aznap erőltetni. Látszott, hogy baromi fáradt, ingerlékenyebb is volt,(teljesen jogosan) Marci meg hozta azt a stílust, amit utálok tőle...

    • @jakodo28
      @jakodo28 Před 2 měsíci +3

      ​@@evaries2217 igen. Ahogy mondta --ütésálló

  • @magyarorszag1909
    @magyarorszag1909 Před 2 měsíci +533

    A visszaszámlálás elkezdődött!
    Folytassa,Péter! 🇭🇺

    • @SirWolf2018
      @SirWolf2018 Před 2 měsíci

      Nem tudunk erről az emberről semmit, de már bizalmat szavaztok neki, szerintem ez hiba. Csak azt tudjuk, hogy kivált a FIDESZ-ből, és akár a második FIDESZ-t is létrehozhatja. A Mi Hazánk Mozgalommal szemben már most hazudott, ez tegnap derült ki. Amíg ilyen mocskos módszerei vannak, csak becsapják a lakosságot. Az MHM mindeközben rengeteget tett a magyarok érdekeiért, csak a kormány folyamatosan dolgozik azon, hogy mi erről semmit se halljunk.

    • @m.e.pformat1410
      @m.e.pformat1410 Před 2 měsíci

      😂😂😂😂

    • @sancal7309
      @sancal7309 Před 2 měsíci +8

      Hát már nagyon ideje volt, mert ez már T minusz 12 év.🙄

    • @SirWolf2018
      @SirWolf2018 Před 2 měsíci

      Miért kap olyan sok figyelmet Magyar Péter, de semmit sem a Mi Hazánk Mozgalom? Az előbbiről kiderült, hogy hazudott az utóbbiról.

  • @SuperMrBlaze
    @SuperMrBlaze Před 2 měsíci +696

    Az interjú utolsó perce a legfontosabb, amiből kiderül, hogy ha az ügyészség nem megfelelően kezeli a sztorit, Péter nyilvánosságra hozza a hangfelvételeket. Úgy legyen!!!

    • @42p42p
      @42p42p Před 2 měsíci

      Figyeljétek meg, az lesz a vége, hogy nem tudja nyilvánosságra hozni, mert letörölték a gépéről, egyébként is lebeszélte az ügyvédje, mert perelhető lenne és a nyomozás érdekei miatt nem is hozhatja nyilvánosságra. Aztán le fogja nyilatkozni, hogy a HVG, a 444, az Átlátszó, a K-Monitor is mind Rogán-média, Hadházy Ákos, Juhász Péter és Gulyás Márton pedig Fidesz-ügynökök.

    • @lydon5595
      @lydon5595 Před 2 měsíci +33

      Őőő, miért nem teszi meg most? Állítása szerint akkor nem lenne más választása a kormánynak, mint azonnal lemondani. Miért tartja életben a rendszert azzal, hogy tudatosan visszatart információt?

    • @GSpommes
      @GSpommes Před 2 měsíci +4

      😂😂😂😂

    • @davidkollar5405
      @davidkollar5405 Před 2 měsíci

      Félek, hogy ez olyan bizonyíték, mint amilyen Gyurcsánynak volt Orbán ellen...

    • @danielvarga6592
      @danielvarga6592 Před 2 měsíci +27

      @@lydon5595 mert bármennyire is szar a törvénykezés Magyarprszágon, még mindig ez a törvény.

  • @rzoltan
    @rzoltan Před 2 měsíci +491

    M1 esti Híradó "A Duna Esztergomnál apad"

    • @salsabuly
      @salsabuly Před 2 měsíci +1

      A lengyel megoldást javaslom az Mtv nevű hazugsággyár felszámolására..nincs több fizetés..aki akar az meg dolgozhat így is tovább..😅

    • @tamaskojedzinszky1302
      @tamaskojedzinszky1302 Před 2 měsíci +8

      Uh, na erről lemaradtam!

    • @norbertkazinczy199
      @norbertkazinczy199 Před 2 měsíci +20

      Top comment 😂

    • @m.e.pformat1410
      @m.e.pformat1410 Před 2 měsíci

      TV2 háború, viktor+trump, putin, MIGRÁNSOK, soros fia és persze Brüsszel.... de ami lényeg arról szó nem esik...

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 Před 2 měsíci +1

      fontos adat

  • @vik004
    @vik004 Před 2 měsíci +463

    Ez akkorát fog szólni, hogy a Holdon is hallani fogják. Minden tiszteletem, hajrá Péter.

    • @viktordancso5273
      @viktordancso5273 Před 2 měsíci +5

      😂

    • @robertfekete2658
      @robertfekete2658 Před 2 měsíci +12

      Nagyon reméljük, én félek bizakodni is. De újra él a remény 😊

    •  Před 2 měsíci

      Tessék belegondolni abba, hogy ez a nagy messiásvárás lehet épp a fidesz szekerét tolja :)

    • @Szikulusz52
      @Szikulusz52 Před 2 měsíci +2

      😂😂😂

    • @wadkan
      @wadkan Před 2 měsíci +9

      Az atombomba fog akkorát szólni, hogy a Holdról is látszani fog...

  • @tatsavitur7739
    @tatsavitur7739 Před 2 měsíci +223

    Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!” (Müller Péter)
    E szerint állok Magyar Péterhez is. Először bízom, aztán raerek csalódni. Fordítva mi értelme? Hajrá Péter!!!

  • @juliannaszell2892
    @juliannaszell2892 Před 2 měsíci +583

    Gyurcsányt is egy kiszivárogtatott hangfelvétel váltotta le.

    • @OttoVonStierlitzSt.Fuhrer
      @OttoVonStierlitzSt.Fuhrer Před 2 měsíci +115

      Ráadásul nagyságrendekkel "kisebb" történet volt, mint ez.

    • @lydon5595
      @lydon5595 Před 2 měsíci +37

      A különbség, hogy az ő hangfelvétele ténylegesen kiszivárgott, nem arról volt szó, hogy "na majd jövő héten vagy utána héten, ha az ügyészség munkáját úgy ítélem meg, ha az ügyvédek áldását adják rá, és ha a bolygók állása is pont megfelelő lesz"

    • @user-wc9vl1vt6e
      @user-wc9vl1vt6e Před 2 měsíci

      Valóban Gyurcsányt is egy hangfelvétel váltotta le, de az akkori ellenzék nagyban "besegített" a lemondásába. A mostani "ellenzék" más...

    • @trob83
      @trob83 Před 2 měsíci

      Ott az történt egy reálisnak és bennfentes tűnő írás alapján, hogy az egyik uniós biztos agához rendelte Gyurcsányt, akit megfenyegetett, hogy ha nem hozza nyilvánoságra a dolgokat, akkor majd az unio megteszi. Megállapodtak, hogy erre a választások utáig kap haladékot. És ő a választások után elintézte, hogy nyilvánosságra kerüljenek a dolgok. Csak csinált hozzá egy kis keretmesét, amiből igazmondó juhászként kerülhet ki.

    • @takacszsolt4940
      @takacszsolt4940 Před 2 měsíci

      @@OttoVonStierlitzSt.Fuhrer azért nem bíznám a büntetésvégrehajtást a kilakoltatottakra... vagy várjá'...

  • @Guenhwyvart
    @Guenhwyvart Před 2 měsíci +306

    Novák Kata lemondása előtt azt mondtam, hogy nem fog lemondani. Most azt mondom, hogy a kormány nem fog lemondani!

    • @szarvasszilard5061
      @szarvasszilard5061 Před 2 měsíci +51

      Remélem az átkod itt is műkődik.

    • @regisztracio6124
      @regisztracio6124 Před 2 měsíci +32

      Ha ez valami fordított kabala, akkor mantrazd kérlek h kellően hatékony legyen az ellenkezője.

    • @jucuska6282
      @jucuska6282 Před 2 měsíci +12

      Erre akàr mérget is vehetsz! Orbàn nem fog lemondani,ahogy Rogàn nem fog Csàdba elmenekülni.

    • @joepapa5693
      @joepapa5693 Před 2 měsíci +3

      Én meg azt mondom: Itt a piros, hol a piros:-D

    • @tomika2700
      @tomika2700 Před 2 měsíci +5

      A kormány magától biztos nem fog. Kizárt.

  • @JutyubakkaR2D2
    @JutyubakkaR2D2 Před 2 měsíci +322

    Vègre egy ember, aki megfingatja ezt a következmènyek nèlküli vilàgot...

    • @user-ju5hm3ho7b
      @user-ju5hm3ho7b Před 2 měsíci +13

      Vagy inkább saját magát

    • @syngonsmythe38
      @syngonsmythe38 Před 2 měsíci +12

      Most komolyan azt hiszi, hogy 1 ember letudja bontani ezt a rendszert? Mégis milyen következményekre gondol?

    • @80s_kid
      @80s_kid Před 2 měsíci +24

      @@syngonsmythe38 Nem kell egyedül "lebontania" - ha nem kummant és léteznek ezek a hangfelvételek, akkor erős és népes csapat áll mellé.

    • @viktordancso5273
      @viktordancso5273 Před 2 měsíci +2

      😂

    • @syngonsmythe38
      @syngonsmythe38 Před 2 měsíci +1

      @@80s_kid Milyen bizonyíték kell még itt 14 év után? Itt vannak az orrunk elött évek óta! Orbán osztálytársa, Mészáros Lőrinc már nem csak forintban, hanem dollárban is milliárdos. Ott van a 27 milliárdos yachtja. Akkor ott van Orbán apja, szintén milliárdos. Ott épül a Hatvanpusztai birodalom . Akkor ott van Orbán veje, aki pár éve még nincstelen volt, ma több száz milliárd fölött trónol. Mindeközben Orbán papíron egy földönfutó, nulla forint megrakaritással. S akkor vannak emberek s várják az atombombát? Milyen bizonyítékra várnak? Mi kell még?

  • @Deam0007
    @Deam0007 Před 2 měsíci +217

    Remélem van egy pár 100 másolat azokból a bizonyítékokból.

  • @attilamarko
    @attilamarko Před 2 měsíci +511

    Péter, ha kávéval, teával kínálnak az ügyészek az elhúzódó, többórás kihallgatásra tekintettel, szerintem ne fogadd el! :)

    • @MikusLiza
      @MikusLiza Před 2 měsíci +23

      A bizonyítékokat reméljük már jó helyen tartja, kár betörni hozzá!

    •  Před 2 měsíci +6

      Meg se fordul a fejben, hogy Magyar Péter egy tégla?

    • @alfredkontar9698
      @alfredkontar9698 Před 2 měsíci +3

      Mi a f@szért tegezed? 2 hete van a színen, és már ennyire jóban vagytok?

    • @MRsubakka
      @MRsubakka Před 2 měsíci +7

      @ Nem úgy néz ki.

    • @m.e.pformat1410
      @m.e.pformat1410 Před 2 měsíci +1

      Túl sok filmet nézel....

  • @szlamairendenesne4664
    @szlamairendenesne4664 Před 2 měsíci +286

    Köszönjük a bátorságát!

  • @valeriapetrik3604
    @valeriapetrik3604 Před 2 měsíci +142

    De kíváncsi lennék mi zajlik most a karmelitában.

    • @robertezsias
      @robertezsias Před 2 měsíci +13

      .. beszarás.

    • @Dewri
      @Dewri Před 2 měsíci +9

      Szervezik a "véletlen balesetet" ami majd éri a csávót jövő kedd előtt...

    • @evaries2217
      @evaries2217 Před 2 měsíci +11

      szívesen lennél pók a falon, igaz-e? :-))

    • @davidmarkus6411
      @davidmarkus6411 Před 2 měsíci +7

      Válság menedzsment

    • @goldsteinist
      @goldsteinist Před 2 měsíci +11

      Ami eddig: orgiák

  • @karlmoody4891
    @karlmoody4891 Před 2 měsíci +82

    Szerintem innentől akkor át is kelünk a Rubiconon. Van egy olyan érzésem, hogy van nem egy, nem kettő ember jelen pillanatban a NER-ben, aki a napokban bekukkant a széfjébe, hogy leltárazzon, kire milyen ganét tud kenni, ha menteni kell az irhát. Meleg most a pite nagyon, mi, srácok?

    • @nemodabuda4817
      @nemodabuda4817 Před 2 měsíci

      Szerintem még azt a 2 tankot is beindították, ami a felcsúti Döbrögi apjának az összeharácsolt birtokán (Hatvanpusztán) várja, hogy kimenekítse utasait a népharag elől...

  • @bencepap8143
    @bencepap8143 Před 2 měsíci +234

    Adja isten, hogy végre győzedelmeskedjen az igazság!

    • @Genezis-88
      @Genezis-88 Před 2 měsíci +4

      Magyar péter judapest főpolgármesternek tökéletes !

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 Před 2 měsíci +1

      @@Genezis-88nemcsak judapestnek, de budapestnek is, de neki most más dolga van!

    • @Genezis-88
      @Genezis-88 Před 2 měsíci +1

      @@mariakoncz3243 Budapest már nem létezik. Csak egy emlék. A fővárosunk Székesfehérvár.

    • @MrSkillby
      @MrSkillby Před 2 měsíci +4

      @@Genezis-88😂😂😂

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 Před 2 měsíci +4

      @@Genezis-88Ezt még nem olvastam a Közlönyben😂😂😂

  • @dima9171
    @dima9171 Před 2 měsíci +191

    Ennyi, mostmár nincs visszaút. Mostmár csak ne öljék meg, és ha megölik remélem az ország kormányt vált. Ha megölik és nem történik semmi, akkor mindennek vége. Magyarország onnantól mini Oroszország.

    • @gergelygergely3052
      @gergelygergely3052 Před 2 měsíci +20

      Ez azért nem Oroszország bármennyire is ajnározzák Orbánék Putyint. Azért emberek megöletésétől jelenleg nagyon messze van Magyarország szerencsére.

    • @keseredesharmonia4119
      @keseredesharmonia4119 Před 2 měsíci +8

      ​@@gergelygergely3052 és az ördög ügyvédje?

    • @jancsiba9962
      @jancsiba9962 Před 2 měsíci +1

      ​@@keseredesharmonia4119 Őt sem ölték meg

    • @donsforza
      @donsforza Před 2 měsíci +1

      @@keseredesharmonia4119 Mi van vele? Csak nem gázban van már - pardon: Gázában?

    • @salsabuly
      @salsabuly Před 2 měsíci

      Szlovákiában egy gyilkosságba bukott bele az addigi kormány..😮

  • @attilamarko
    @attilamarko Před 2 měsíci +158

    Ezek még annál is durvábban bűnöztek, mint amit gondoltunk róluk...

    • @ZsoltStahl
      @ZsoltStahl Před 2 měsíci +20

      Lesz ez még rosszabb is.

    • @andrasherczku3297
      @andrasherczku3297 Před 2 měsíci +21

      ugyan, ez csak a jéghegy csúcsa, eddig is gondoltam, hogy az ügyészség és a kormány olyan információkat, manipulálásokat hajt végre melyek NER bűnözőket védenek

    • @adampapp
      @adampapp Před 2 měsíci +5

      Annál nem lehet durvábban bűnözni, mint amit én gondolok 😂

    • @robertasztalos8419
      @robertasztalos8419 Před 2 měsíci

      Először várjuk meg a bizonyítékokat ha vannak. Elég kamu szaga van ennek

    • @martonsc2226
      @martonsc2226 Před 2 měsíci +1

      @@robertasztalos8419akkor nem kellett volna az ügyészségig mennie.. egyszerű, rogánra megadták a kilövési engedélyt

  • @kratafila
    @kratafila Před 2 měsíci +55

    Ez lesz a Fidesz kormany oszodi beszede? Milyen kar lenne, ha random felkerulne az internetre es a tomeg a Karmelitahoz vonulna...

    • @MRsubakka
      @MRsubakka Před 2 měsíci +11

      Tetszetős forgatókönyv..

    • @sancal7309
      @sancal7309 Před 2 měsíci

      Áh, az lehetetlen!😉

  • @SuperMrBlaze
    @SuperMrBlaze Před 2 měsíci +140

    Reméljük a hangfelvétel lesz az a bizonyos ELSŐ dominó!!!

  • @SuperMrBlaze
    @SuperMrBlaze Před 2 měsíci +173

    "Orbán takarodj!" helyett, "Rogán csomagolj!" lesz az új szlogen!!! 😁😁😁

    • @agnesmate8973
      @agnesmate8973 Před 2 měsíci +9

      Szerintem maradjon mind a kettő.

    • @GSpommes
      @GSpommes Před 2 měsíci +2

      Petike😂😂😂 felrobbant😂😂😂
      Ez lesz……

    • @MRsubakka
      @MRsubakka Před 2 měsíci

      @@agnesmate8973 ...börtönben.

    • @martonsc2226
      @martonsc2226 Před 2 měsíci

      jaja, aztán orbán lesz a köztársasági elnök, és minden megy a régiben tovább

    • @editabraham6296
      @editabraham6296 Před 2 měsíci +8

      Nem akarom hogy elmenjen... Szorítanak még neki egy helyet valamelyik börtönben, szerintem páran az ismerősök már várják is odabent.

  • @xeroxgor
    @xeroxgor Před 2 měsíci +58

    Eddig is sejteni lehetett ezeket a dolgokat, érdekes akkor nem volt ekkora visszhangja amikor a hírekben mondták a Tóni, Barbi meg a tököm tudja kinek a nevét.
    Kedves Magyarok! Nem lehet, hogy tényleg velünk van a baj?

    • @artgab9970
      @artgab9970 Před 2 měsíci +16

      De. Hadházy meg is nevezte őket,ès tástettesnek polt pétert,aki nem indított nyomozást rogánék ellen,de a nép csak álmosan pislogott.

    • @nemodabuda4817
      @nemodabuda4817 Před 2 měsíci +1

      Ádám lesz az a "tököm tudja".
      Nagy Ádám, a Rogán Tóni kabinetfőnöke.
      A Barbinak meg szintén Rogán a vezetékneve.
      (Ezt csak a gyengébbek kedvéért írtam ide.)

    • @zsoltfarkas1028
      @zsoltfarkas1028 Před 2 měsíci

      Nem

    • @user-sq2ym1qi7e
      @user-sq2ym1qi7e Před 2 měsíci +1

      Ezeket mar hadhazi is megirta, feljelentest tett
      Arra miert nem figyeltetek oda??????

    • @xeroxgor
      @xeroxgor Před 2 měsíci +3

      @@user-sq2ym1qi7eén ezeket már hallottam, olvastam. Az a kérdésem, hogy akkor miért nem kapták fel ennyire? Azt is meg kellett volna lovagolni, ugyan úgy mint most. De ott a partizán. Időnként olyan dolgokat derítettek ki, hogy az ember haja égnek áll. Sokan megnézik, de semmi több. Nem háborog senki az utcán, nem pörgeti reggeltől estig az ellenzék, nem csinálnak utána semmit. Erre jön Magyar Péter, ő szépen elmondja, és zabálja mindenki. Mondjuk ez az ellenzék kudarca, inkább. De a nép se csinál semmit, csak nyugtázza, és kommentel. Pont mint én… 😔

  • @tomassobeta
    @tomassobeta Před 2 měsíci +61

    ezek a férgek mindent tudtak!!!! a legfelsőbb szinteken!!!!!

    • @csabam6301
      @csabam6301 Před 2 měsíci

      A végrehajtó maffia miért kellett?! Amúgy is minden mást is elloptak, erre semmi szükség nem volt! Jól írod, ezek férgek. Takarodó van!

    • @user-li4oz6pp1w
      @user-li4oz6pp1w Před 2 měsíci +1

      MEGGYŐZŐDTEM.....!!!!!

  • @sloweny2086
    @sloweny2086 Před 2 měsíci +89

    Most olyannak vagyunk szemtanúi, ami nagy eséllyel bekerül a Történelem tankönyvekbe a jövőben (remélhetőleg)

    • @istvannecsaki3967
      @istvannecsaki3967 Před 2 měsíci +1

      🤣😅😂

    • @adampapp
      @adampapp Před 2 měsíci +5

      Dehogy kerül. Mónika show

    • @sancal7309
      @sancal7309 Před 2 měsíci

      Az már tuti!👍

    • @nemodabuda4817
      @nemodabuda4817 Před 2 měsíci +6

      Jó lenne, de szerintem a románok '89-ben ezt a problémát jobban orvosolták...

    • @Istenostor
      @Istenostor Před 2 měsíci

      @nemodabuda4817
      1989-ben kommunistával váltottak kommunistát. Egy belső puccs volt. Azután terroristáknak minősítették a tüntetőket, hogy a katonaságnak legyen ürügye fellépni ellenük, a további tüntetéseket (pl. a bukaresti bányászsztrájkot) pedig erőszakos ellentüntetők (civilek) megszervezésével verték le.

  • @ZoltanHegedus-ru7mv
    @ZoltanHegedus-ru7mv Před 2 měsíci +76

    Figyeljétek az ellenzéki reakciókat (politikus,média,elterelés,leszólás)!
    Most árulják el magukat a kollaboránsok!😂

    • @sancal7309
      @sancal7309 Před 2 měsíci +2

      Hát tényleg siralmas, ahelyett, hogy támogatnák és összefognának vele. Azért az igazi elkenzékiek mellette vannak.

    • @kristofsarosdi2998
      @kristofsarosdi2998 Před 2 měsíci +7

      Ez nagyon fontos. Érdemes nézni a sok megfizetett pincért. A sok "újságírót" meg "szakértőt". Minden problémájuk van Magyarral - ahelyett, hogy mint 4. hatalmi ág, legalább most ellenőrizni kezdenék Magyar állításait (és a kormányzatot).

    • @HeliosHarbor
      @HeliosHarbor Před 2 měsíci +2

      Most tele lesz a pelus rendesen.

  • @ferencbaranyi8789
    @ferencbaranyi8789 Před 2 měsíci +176

    Hajrá Magyar Péter! 03.26-án minden “eldől”!👍👍

    • @zoltankatona6828
      @zoltankatona6828 Před 2 měsíci +13

      Hacsak őt is ki nem ejtik az ablakon, mint a baráti Oroszországban sok ellenzékit.

    • @tatsavitur7739
      @tatsavitur7739 Před 2 měsíci +24

      ​@@zoltankatona6828Ha ez történik, akkor egyértelműen elismerik bűnősségüket és nekünk akkor egyetlen feladatunk, hogy rájuk döntjük a Karmelitát szó szerint!

    • @amhun6678
      @amhun6678 Před 2 měsíci +5

      Valószínű, nem dől el semmi, mert az ügyészség nem fog hozzájárulni a bizonyítékok nyilvánosságra hozatalához.

    • @robertfekete2658
      @robertfekete2658 Před 2 měsíci +7

      @@zoltankatona6828akkor tényleg utcára megyünk és ott is maradunk!

    • @robertfekete2658
      @robertfekete2658 Před 2 měsíci +4

      @@amhun6678véletlenül kiszivárog majd, remélem

  • @soostibor1048
    @soostibor1048 Před 2 měsíci +15

    Attól tartok most kezdődik Magyarországon orosz mintára az a korszak, amikor a kormányt bírálók elkezdenek kiesni a fölszinti ablakon. Ne legyen igazam. De vigyázzon magára Péter és várjuk a folytatást és a változást!

    • @nemodabuda4817
      @nemodabuda4817 Před 2 měsíci +3

      Szerintem a nyilvánosság megvédi.
      Pont az lenne a beismerő vallomás a maffia részéről, ha most eltennék láb alól az "árulót"...

    • @user-li4oz6pp1w
      @user-li4oz6pp1w Před 2 měsíci

      JÓL LÁTOD.....!!!!!@@nemodabuda4817

  • @user-dw4ek8rl8o
    @user-dw4ek8rl8o Před 2 měsíci +132

    Csak olyan valaki tudja megbuktatni az Orbán-rendszert, aki "belül" volt kellő ideig, mert csak ilyen embernek vannak információi, s mint remélem, sok-sok hangfelvétele...

    • @GSpommes
      @GSpommes Před 2 měsíci +3

      Csak hät 😂😂😂 nem lehet a Mäsik beleegxezése nélkül az tenni!!!!!

    • @SirWolf2018
      @SirWolf2018 Před 2 měsíci

      Nem tudunk erről az emberről semmit, de már bizalmat szavaztok neki, szerintem ez hiba. Csak azt tudjuk, hogy kivált a FIDESZ-ből, és akár a második FIDESZ-t is létrehozhatja. A Mi Hazánk Mozgalommal szemben már most hazudott, ez tegnap derült ki. Amíg ilyen mocskos módszerei vannak, csak becsapják a lakosságot. Az MHM mindeközben rengeteget tett a magyarok érdekeiért, csak a kormány folyamatosan dolgozik azon, hogy mi erről semmit se halljunk.

    • @user-dw4ek8rl8o
      @user-dw4ek8rl8o Před 2 měsíci

      Igaz, de csak polgári pert kockáztat valaki, ha mégis hangfelvételt készít, nem büntetőügy az ilyen. Ugyanakkor semmilyen más mód nincs arra, hogy pl. zsarolót leleplezzen valaki. A bíróságok igen elnézőek, ha büntetőügyben bizonyíték egy hangfelvétel, az ügyészség meg szintén nem csinál ezekből ügyet. Jelen esetben "közérdekű" a nyilvánosságra hozatal (ami nem jelent semmit), de M. P. okosan, először az Ügyészségnek kívánja átadni a bizonyítékokat, és csak utána nyilvánosságra hozni. Mi lehet? Polgári pert indít mondjuk Rogán, hogy a beleegyezése nélkül készített hangfelvételből kiderült, hogy bűnügyben tettes, elkövető? :-) @@GSpommes

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 Před 2 měsíci +1

      @@GSpommesne örülj, vannak kivételek!

    • @SirWolf2018
      @SirWolf2018 Před 2 měsíci

      Először várjuk ki a végét, mert nem tudunk semmit Magyar Péterről, ellenben a Mi Hazánk Mozgalom évek óta magyar érdekekért harcocl, csak nem hagyja a kormány, hogy a médiában szerepeljen. Magyar Péter pártja simán lehet az új FIDESZ is, már ismert, hogy hazudott az MHM-ről. Ne bízzunk meg vakon valakiben csak azért, néhány napja pártot akar indítani! Nem is ismerjük rendesen ezt az embert.

  • @zitrox3219
    @zitrox3219 Před 2 měsíci +46

    Az elkövetkező napokban vigyázz magadra Péter! Benned van minden reménységünk hajrá! Respect

  • @AndreaBFor-zk7bw
    @AndreaBFor-zk7bw Před 2 měsíci +17

    Ez jobb mint egy akciófilm, s nem szeretném elviccelni. Ilyen valóban nem történt a rendszerváltás óta. De az újságírók is egymás szavába vágva kérdeznek. Itt már látszik, hogy Magyar Péter nagyon fáradt, de jól tartotta magát. Sőt, kiválóan csinálja, drukkolok neki, és nekünk magyaroknak is. Mert ránk fér egy szebb, jobb, ellhetőbb Magyarország.

  • @katzkati954
    @katzkati954 Před 2 měsíci +63

    Remélem életben lesz még a következő kihallgatásig. Nagyon fáradtnak látszik

  • @ivetttoth6769
    @ivetttoth6769 Před 2 měsíci +89

    Így tovább Péter! Nagyon vigyázzon magára! Itt vagyunk Ön mögött! 🇹🇯🇹🇯🇹🇯🇹🇯🇹🇯

    • @gergelygergely3052
      @gergelygergely3052 Před 2 měsíci +2

      Ez azért nem Oroszország bármennyire is ajnározzák Orbánék Putyint. Azért emberek megöletésétől jelenleg nagyon messze van Magyarország szerencsére.

    • @martapataki9346
      @martapataki9346 Před 2 měsíci +1

      A felcsúti Juhász, a rendőrautóban elhunyt fiatalember, stb, voltak itt is önmeggyilkolások. 😉 ​@@gergelygergely3052

    • @agnesmate8973
      @agnesmate8973 Před 2 měsíci +2

      Ezt már több helyen leírta. Sajnos nagyon le van maradva az információkkal.

  • @L.S.0418
    @L.S.0418 Před 2 měsíci +20

    "-Ándi...én félek...mi lesz most?Mi lesz ha menni kell?"😂

  • @peternyari2282
    @peternyari2282 Před 2 měsíci +51

    Igazán bátor ember! Tiszteletem🙏

  • @champipy
    @champipy Před 2 měsíci +83

    Most ugyanaz az ügyészség hallgatja ki, akik elkövették a hibákat? Saját magukat ellenőrzik? Mi ez? Bikcsiei gyermekotthon, hogy magát ellenőrzi a bűnös?

    • @nemodabuda4817
      @nemodabuda4817 Před 2 měsíci +1

      Azért senkinek ne legyenek illúziói!
      Az ügyészség is a bűnpártoló maffia része!
      Sok évvel ezelőtt én is tettem ott feljelentést (akkor még Budapesti Nyomozó Ügyészségnek hívták a maffiának ezt a kihelyezett irodáját).
      Rendőrbűnözőket jelentettem fel
      - hivatalos személy, hivatalos eljárása során elkövetett közokirat-hamisításért,
      - hivatali visszaélésért és
      - hamis vádért.
      Olyan szintű, vérlázító bűnpártolást tapasztaltam, hogy a mai napig nem tettem túl magam rajta!
      ide is írom az utókornak azoknak az ügyészeknek a neveit, akik akkoriban mentegették a rendőrbűnözőket:
      1. Vígh Éva Rebeka
      2. Dabi Mária
      3. Falvay Mihály
      és a panaszomat meg az akkori fővárosi főügyész
      Ihász Sándor utasította el!!!
      Ebben a maffiaállamban az ügyészek a bűnözőket mentegetik - nem pedig üldözik azokat!!!
      Saját tapasztalatból írtam le mindezt!!!
      Kár is illúziókat kergetni!
      "Tónit, Barbit és Ádámot" nem fogjuk látni a vádlottak padján!!!

    •  Před 2 měsíci +4

      A szuverén Magyarországon ez így működik. Anno a NAV is nagyon jól leellenőrizte magát, a kitiltási botrány idején.

    • @andrasbarkanyi7876
      @andrasbarkanyi7876 Před 2 měsíci

      Kiemelt hatáskörük van...az LFÜ nyomozásfelügyeleti szervei még rosszabb döntés lenne...

  • @nord_9586
    @nord_9586 Před 2 měsíci +33

    Na ez a legjobb felvétel az összes közül, bravo 444, hajrá MP!

  • @jenodoczy47
    @jenodoczy47 Před 2 měsíci +59

    Az égiek vigyázzanak önre Péter!
    Sok-sok erőt és kitartást.
    Minden bizonyitekot tessék lemasolni,papir ill.digitalis formában!

    • @SirWolf2018
      @SirWolf2018 Před 2 měsíci

      Nem tudunk erről az emberről semmit, de már bizalmat szavaztok neki, szerintem ez hiba. Csak azt tudjuk, hogy kivált a FIDESZ-ből, és akár a második FIDESZ-t is létrehozhatja. A Mi Hazánk Mozgalommal szemben már most hazudott, ez tegnap derült ki. Amíg ilyen mocskos módszerei vannak, csak becsapják a lakosságot. Az MHM mindeközben rengeteget tett a magyarok érdekeiért, csak a kormány folyamatosan dolgozik azon, hogy mi erről semmit se halljunk.

  • @katisoos58
    @katisoos58 Před 2 měsíci +30

    Kívánom, hogy Isten áldja meg, és segitse Önt erőben, egészségben véghezvinni ezt az Ön által vállalt nehéz ügyet.Áldást és sikert , óvja Önt az Úr.

  • @figyelj
    @figyelj Před 2 měsíci +61

    Angol feliratot készíthetnétek a videóhoz!

    • @sancal7309
      @sancal7309 Před 2 měsíci +2

      Yesss, YES!🙏🙏🙏

  • @mezomuro
    @mezomuro Před 2 měsíci +13

    Ha ez igaz, akkor ez a magyar Watergate-botrány.

  • @tztezev307
    @tztezev307 Před 2 měsíci +26

    Több ilyen ember kellene!!!
    Hajrá!!

  • @robertfekete2658
    @robertfekete2658 Před 2 měsíci +32

    Hajrá Péter!
    Hulljon a férgese! A birkák meg majd csodálkoznak, hogy miért mondanak le sorban a szentjeik 😂

  • @rosekasia4412
    @rosekasia4412 Před 2 měsíci +10

    Remélem hogy nem csinálják ki Magyart. Jusson eszünkbe Váradi András, Welsz Tamás, Komáromi András,Szebellédi István. A mocskos hatalom bármire képes, ha veszélyt érez.

  • @bencetoth6924
    @bencetoth6924 Před 2 měsíci +46

    Hajrá Péter!

  • @deakzoltan2724
    @deakzoltan2724 Před 2 měsíci +7

    Amik a legföbb ügyész HATALOMBAN MARAD💯 ADDIG MAGYARORSZÁGON SOSEM LESZ REND ÉS SZABADSÁG PONT❗️❗️❗️

  • @tamasve6345
    @tamasve6345 Před 2 měsíci +28

    Elindult valami. Az ilyen rendszerek csak belülről tudnak összeomlani.

    • @sancal7309
      @sancal7309 Před 2 měsíci

      Biztosan a Fideszből is támogatják MP-t, sokaknak elegük van már ebből a kuplerájból.

  • @attilamarko
    @attilamarko Před 2 měsíci +27

    A következő kihallgatás már a Fővárosi Nyomozó Ügyészség új székhelyén, a MOL-torony 28. emeletén lesz.

    • @DanishIV
      @DanishIV Před 2 měsíci +2

      de kínálják teával

    • @nemodabuda4817
      @nemodabuda4817 Před 2 měsíci +3

      Nyitott ablaknál, mert rossz a levegő...

    • @kekszalag6567
      @kekszalag6567 Před 2 měsíci +1

      EZ MÈG VICCNEK IS BORZALMAS 😱😱😱

    • @kekszalag6567
      @kekszalag6567 Před 2 měsíci +1

      EZ MÈG VICCNEK IS ROSSZ 😱😱😱😱😭😭

  • @MikusLiza
    @MikusLiza Před 2 měsíci +18

    Köszönjük, ez jobb hangminőségű hang!

  • @Fedor911
    @Fedor911 Před 2 měsíci +30

    Hát ez Allin! Csak remélni tudom hogy nem hamis kártyákkal játszik..De aki ennyire feltett mindent egy lapra nem tűnik hamis kártyásnak,tudja hogy ráégne.

    • @flyingancsusz7265
      @flyingancsusz7265 Před 2 měsíci +5

      A bosszú a lényeg, meg, hogy ő legyen a középpontban tesz rá, hogy mi ég rá!

    • @timir801
      @timir801 Před 2 měsíci +2

      Úgy gondolom, hogy mivel eleve jogász, tehát a tudatában van, hogy amilye van, az mennyit is ér. + Bárándy is mellette áll, aki szaktekintély és nem hiszem, hogy támogatná, ha nem látná értelmét a cselekedetének.

  • @amyneko
    @amyneko Před 2 měsíci +69

    1:20 😂 hàrom àllítàst tudok megosztani ---> hírtvs mikrofon woosh

    • @SkinSWAT
      @SkinSWAT Před 2 měsíci +8

      Nee 😂😂 ezt nem láttam 😂😂😂

    • @pinguin8
      @pinguin8 Před 2 měsíci +5

      Ha nem írod, nem is veszem észre! 🙈

    • @pinguin8
      @pinguin8 Před 2 měsíci +4

      A hétszázát neki! 🤦‍♀️🤯

    • @Caprioly
      @Caprioly Před 2 měsíci +11

      De aztán visszarakta. Lehet kihúzta gyorsan a kábelt. 😂

    • @CommonSenz
      @CommonSenz Před 2 měsíci +9

      úristen mekkora :D

  • @erzsebetmakkai9789
    @erzsebetmakkai9789 Před 2 měsíci +22

    Sok erőt kívánok Magyar Péternek. Sokan vagyunk mellette.

  • @janosvarga2654
    @janosvarga2654 Před 2 měsíci +17

    Ezek tudjátok mikor mondanak le ????? Mindenre képesek !!!!!

  • @balazsbihari6885
    @balazsbihari6885 Před 2 měsíci +37

    Csak nehogy valami hirtelen baleset érje “véletlenül”. A balesetek száma ilyenkor érdekesen növekedik 😅 Bár nem vagyok konteós

    • @1gykakukk
      @1gykakukk Před 2 měsíci +2

      @@birinyienikomagd57Na, még jó. Ez alap.

    • @nemodabuda4817
      @nemodabuda4817 Před 2 měsíci

      Eszes Tamást is eltették láb alól - azt hazudva, hogy öngyilkos lett.
      Welsz Tamást szintén (aki meg ugyebár a rendőrautóban lett öngyilkos)!
      Ez nem konteó, hanem tények.

    • @winifredclarke1977
      @winifredclarke1977 Před 2 měsíci

      Nah...🫵🏻
      Nagyon nagyon sokan akarjuk Petert, a valltozast! ✊🏻✊🏻✊🏻
      Hidd el nekem, nagyon magas ellenzeki otthoni es kulfoldi magyarok ugrasra keszen allnak Magyar Peter vedelmere minden szinten.
      Ha megis sikerulne "eltakaritani" az utbol, Magyarorszagon kitorne a polgar haboru 🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇭🇺🤜🏻🤛🏻
      Orban es Rogan, Meszaros, Tiborc...Csaucseszku sorsara jutna, nyilvanos kivegzes a TV/interneten.

    • @sajtosferi
      @sajtosferi Před 2 měsíci

      @@1gykakukk ja igen?

  • @krisztianspanyur4576
    @krisztianspanyur4576 Před 2 měsíci +88

    Hat nem tudom more ……. Drukkolok

  • @laszlonevarga3550
    @laszlonevarga3550 Před 2 měsíci +10

    masolat legyen!!Eldugva titkos helyen..

  • @chef8800
    @chef8800 Před 2 měsíci +10

    Álja a sarat keményen! Csak így tovább!

  • @evauveges7308
    @evauveges7308 Před 2 měsíci +32

    Hajrá Magyar Péter! Vigyázz magadra! 😍😍

  • @szitaslaszlo
    @szitaslaszlo Před 2 měsíci +20

    Az összes istenek vigyázzanak Magyar Péterre (azért néhány behemót testőr se lenne rossz) és adjanak neki lelkierőt, hogy ezt a procedúrát végig tudja csinálni! Korrekt, gerinces srác. Le a kalappal előtte. Bárcsak megbukna a kormány és ez a rendszer!

  • @margoolah1554
    @margoolah1554 Před 2 měsíci +34

    Az ügyészség azt semmisit meg amit csak akar😢Mindenütt főni emberei ülnek sajnos 🤔

    • @jozsefjozsi7309
      @jozsefjozsi7309 Před 2 měsíci +9

      Ettől félek én is

    • @pufika62
      @pufika62 Před 2 měsíci +10

      Elmondta, hogy ha az ügyészség nem úgy reagál, ahogy kellene, akkor marad a nyilvánosság és a népharag.

    • @jolkamonostori5449
      @jolkamonostori5449 Před 2 měsíci

      ​@@pufika62...pedig jobban járnának, ha a bíróság itélné el őket,mert mindezek után, ha a nép vesz elégtételt.....hiába az idegen katonák....akkor harc lesz.....és rombolás!
      Menekülni nem fog tudni senki akit el akarnak kapni...azt elkapják!
      Sajnos láttam 56 ban fákon himbálódzó embereket! Áruló voltam...táblával a nyakában!
      Nem volt szép.látvány!

  • @hexbeat9832
    @hexbeat9832 Před 2 měsíci +4

    Még mindig nem tudjuk, hogy K.Endre miért kapott kegyelmet.

  • @awaruna9336
    @awaruna9336 Před 2 měsíci +14

    Ezen már a piócásember se segít 😊 hajrá Péter veled vagyunk. New direction !!!!

  • @OPT1MVS
    @OPT1MVS Před 2 měsíci +14

    Felmászunk az ereszen, hogy megnézzük milyen a buli.

    • @SzaboB33
      @SzaboB33 Před 2 měsíci +3

      Azt hittem, hogy az egyiranyu

  • @attilapalicz7664
    @attilapalicz7664 Před 2 měsíci +29

    Small step for a man, but a thing for HUNGARY!!!!!!❤❤❤ Be brave!!!!❤❤❤

  • @kraukatha7849
    @kraukatha7849 Před 2 měsíci +33

    Majd jöhetnek a miniszterelnök a családja ès a slepje korrupciós ügyi is!

    • @martonsc2226
      @martonsc2226 Před 2 měsíci

      nem lesz ilyen, úgy kezeli orbánt, mint a szent tehenet

    • @user-li4oz6pp1w
      @user-li4oz6pp1w Před 2 měsíci

      + VÉGREHAJTÓ MAFFIA

  • @chivasr911
    @chivasr911 Před 2 měsíci +7

    hajrá MP!

  • @zsuzslenko1957
    @zsuzslenko1957 Před 2 měsíci +17

    Polt Pèter meddig marad meg????

    • @jolkamonostori5449
      @jolkamonostori5449 Před 2 měsíci +3

      Zsuzsilenko
      ...kár lenne hagyni elmenekülni.
      Mindenképp kijár ennek a véglénynek is az életfogytiglan!

    • @andrasbarkanyi7876
      @andrasbarkanyi7876 Před 2 měsíci

      Ha lemondana akkor is az NKE - Ludovika Bünügyi Tanszékének a vezetője ahol ügyvéd helyttesitő utján veszi fel a gázsiját. Háza van már Karinthiában és az osztrák LFÜ-t is épp most tüntette ki!

  • @gabordeak833
    @gabordeak833 Před 2 měsíci +19

    Igen, Rogánnak tények vannak a kezében , Döbrögiről, tehát jó az irány.

  • @ferencharacska8214
    @ferencharacska8214 Před 2 měsíci +8

    Végre történik valami! Hajrá Péter!

  • @harmatnasz5008
    @harmatnasz5008 Před 2 měsíci +4

    Azért Kónya Endre szépen "ellebegett".

  • @istvanistvan875
    @istvanistvan875 Před 2 měsíci +4

    Magyarország védjük,Pétert,mindenki álljon mellé❤

  • @nsxybfydasdvcifdy6477
    @nsxybfydasdvcifdy6477 Před 2 měsíci +29

    Hajrá bátttttyaaa🎉🎉

  • @erikasasika8212
    @erikasasika8212 Před 2 měsíci +17

    Szomorú hogy ekkora hatalmuk van! Lesz itt valaha törvényes rendszer!?

  • @MrBarandi
    @MrBarandi Před 2 měsíci +6

    Kezdtek hinni neki... Oké, megnézzük mi lesz, en a kaszaegyrnesítésben is simán benne vagxok

  • @beny941213
    @beny941213 Před 2 měsíci +9

    Eddig ez a legjobb évad.

  • @klaravass1421
    @klaravass1421 Před 2 měsíci +25

    Kedves Péter! Nagyon szorítunk! Történelmet írunk! A világ szeme országunkon! 👏👏🇹🇯👍

  • @sancal7309
    @sancal7309 Před 2 měsíci +6

    A három állításról senkinek sincs kétsége, legfeljebb senki nem merte vagy akarta így kimondani. Remélhetőleg MP bizonyitékai "fedáksári" szintűek.🤞🤞🤞

  • @MrZsedely
    @MrZsedely Před 2 měsíci +10

    Nos, ha akkor manipulálhattak az anyagokat, akkor most is ugyanúgy megtehetik.
    A hatalom ilyen botrányt nem enfedhet meg magának - nevetségesse teszik M.P-t.
    Nem lesz itt semmi látnivaló...

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 Před 2 měsíci +2

      Máris folyik a lejáratás, karaktergyilkosság!

    • @sancal7309
      @sancal7309 Před 2 měsíci

      Az emberek többsége nem birka és átlátnak a propaganda primitív húzásain.

    • @_rhapsodist
      @_rhapsodist Před 2 měsíci +1

      akkor nyilvànossàgra hozza, mint ahogy itt is megemlitette a végén

  • @elekflex7201
    @elekflex7201 Před 2 měsíci +5

    Van az a szint, amikor a lélek levegője fontosabb a hazugságoknál. Sokan érzünk így. Tartsunk ki bölcsen és megértéssel! Köszönjük Péter. Nem elég a NEM a sötétre. Igen is kell a FÉNYRE!

  • @eliza573
    @eliza573 Před 2 měsíci +6

    Ő egy őszinte pasi, nem hazudik. Jó emberismerő vagyok.

    • @adelpriszinger320
      @adelpriszinger320 Před 2 měsíci +1

      Elég pókerarca van. Nem hazudik, de igazat sem mond.

  • @fecorekasi
    @fecorekasi Před 2 měsíci +35

    Felszabadítonk!

    • @pufika62
      @pufika62 Před 2 měsíci +2

      Azért ne igyál előre a medve bőrére, sok dolog megtörténhet...

    • @istvannecsaki3967
      @istvannecsaki3967 Před 2 měsíci +1

      🤣😅😂

    • @0524Robert
      @0524Robert Před 2 měsíci

      És jön a kánaán mi? Bérek nyugatiak lesznek hirtelen ott találjuk magunkat egy jóléti orszàgban stb😂😂😂 Sajnos nincs uj a nap alatt 89 óta csak csöbörből vödörbe esünk…

  • @attilabalogh9569
    @attilabalogh9569 Před 2 měsíci +14

    Repülőre ne üljön addig na meg magas épületbe se menjen😂😅

  • @zoltannemeth664
    @zoltannemeth664 Před 2 měsíci +6

    vigyazzon magara Peter....ezektol barmi kitelik....

  • @mystyc9
    @mystyc9 Před 2 měsíci +31

    Ember, most jövök az ügyészségről!

    • @szaszaxy6163
      @szaszaxy6163 Před 2 měsíci +2

      😂Szakadok😂

    • @karena833
      @karena833 Před 2 měsíci +2

      Top komment! 😂

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 Před 2 měsíci +2

      Azzal a különbséggel, hogy őt lehet kérdezni, ugye?

    • @mystyc9
      @mystyc9 Před 2 měsíci

      @@mariakoncz3243persze😊

  • @power007
    @power007 Před 2 měsíci +13

    Végre valaki …

  • @csillagpecs
    @csillagpecs Před 2 měsíci +6

    De másolat készült remélhetőleg!

  • @istvanprohaczik1287
    @istvanprohaczik1287 Před 2 měsíci +12

    EZ MĖG A HOLDRÓL IS LÁTSZIK!!!!

  • @akosbedross1633
    @akosbedross1633 Před 2 měsíci +5

    Tuti, hogy az ügynökaktákat is átírták már!

  • @TheDzse
    @TheDzse Před 2 měsíci +29

    Hajrá :D

  • @MrDdaronn
    @MrDdaronn Před 2 měsíci +10

    Navalnij 2.0, sajnalom de ennek csúnya vége lesz, bárcsak ne lenne így
    Ez egy orosz befolyású maffia állam, ha élni akarsz menj el, sajnos ennyit tudok mondani, itt sokkal magasabb körökben dőlnek el dolgok mint te

    • @MrDdaronn
      @MrDdaronn Před 2 měsíci +2

      ahogy kapja a likeokat a komment, annyit tudok mondani, hogy távozz nyugatra, és maradj csendben, a magyar nép a történelméből fakadva ha akar eltöröl itt mindent, csak még nem lépték át az ingerküszöböt
      de te menj el a saját érdekedben, ha igaz szíved van főleg
      egyben mindent köszönünk amit tettél, de ne legyél mártír kérlek

    • @MrDdaronn
      @MrDdaronn Před 2 měsíci

      bárcsak ne lenne igazam, de ezeket megérzem sajnos, nem nehéz kikövetkeztetni

    • @HeliosHarbor
      @HeliosHarbor Před 2 měsíci

      Inkább örülnél neki, hogy van töke és beleáll az egészbe, a kritizálásod helyett. Szerinted dugja homokba a fejét, mert itt magasabb körökben dől el minden? Apám, nem te vagy a legélesebb kés a fiókban. Szeretnél mini Oroszországot vagy KimDzsongUn kommunizmust, ahol majd azt is megmondják neked, hogy milyen netes oldalakat nézhetsz. Mikor majd rádobják a szűrőt az agyadra, hogy a hatalom kiszolgálója lehess? Majd ha Orsóbán lemegy a Balatonra fürdeni, amit már körben megvettek a disznó pásztor Lölővel, akkor térdre borulsz és elkezdesz katartikus, állapotban, önkivületben sírni, mint Észak Koreában a birkák? Kár volt megszólalnod.

  • @a.z.6871
    @a.z.6871 Před 2 měsíci +9

    Valamire azért csak jó volt a Pegasus!

  • @zolizotya7262
    @zolizotya7262 Před 2 měsíci +37

    Bátor gyerek ez a Peti le a kalappal na végre

    • @SirWolf2018
      @SirWolf2018 Před 2 měsíci +1

      Nem tudunk erről az emberről semmit, de már bizalmat szavaztok neki, szerintem ez hiba. Csak azt tudjuk, hogy kivált a FIDESZ-ből, és akár a második FIDESZ-t is létrehozhatja. A Mi Hazánk Mozgalommal szemben már most hazudott, ez tegnap derült ki. Amíg ilyen mocskos módszerei vannak, csak becsapják a lakosságot. Az MHM mindeközben rengeteget tett a magyarok érdekeiért, csak a kormány folyamatosan dolgozik azon, hogy mi erről semmit se halljunk.

  • @m.e.pformat1410
    @m.e.pformat1410 Před 2 měsíci +13

    De jó ilyen dolgokat hallani, főleg miután szentnek állítja magát a kormány... Az Öszödi beszéd vissza üt, Hála istennek nem fecóval looool

  • @ibolyakalman7959
    @ibolyakalman7959 Před 2 měsíci +13

    ❤❤❤Így kell ezt!
    Sok sikert Péter!

  • @user-gi9hj9fy4u
    @user-gi9hj9fy4u Před 2 měsíci +2

    Támogatásoddal a nyilvánosságot támogatom! Ezèrt hagyd az ezzel kapcsolatos így-úgy jogszabályokat, egyenessèget várok, mint eddig! Hagyjuk ezt a sok titkosított ügyeket! Ebből van elegem!!! Tènyleg, hol van Gulyás Gergely? Úgy eltűnt, ja beteg...

  • @MrGyula7
    @MrGyula7 Před 2 měsíci +3

    Mikeas profeta könyve 2 resz 1-2 vers!! Malakias könyve 3 . Rész 5. Vers!!! Jön az ítélet a vállalkozók ellen is akik nem fizetik ki ill meg a napszámost!!! Lehet nevetni gúnyolódni de amikor beteljesedik mert be fog mivel az Úr szája szólt akkor nem lesz nevetés!!!

  • @fotocanoneos2224
    @fotocanoneos2224 Před 2 měsíci +6

    Reméhetoleg nem esik semmi baja 26-ig.

  • @somasamtab8560
    @somasamtab8560 Před 2 měsíci +4

    Péter!
    Mostanában ne moss ablakot!

  • @katalinmartinkovics4465
    @katalinmartinkovics4465 Před 2 měsíci +6

    van azért annak valami bája, hogy videó előtt a legújabb dollárbaloldalozó nerreklámot kell/lehet megnézni

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 Před 2 měsíci

      ezt nyomatják most orrba-szájba. Hiába, kampány van.

  • @zoltandomjan4764
    @zoltandomjan4764 Před 2 měsíci +6

    Korrupciók Maffiahálózatok Igazságszolgáltatás Rendvédelem...

  • @kristofmolnar1596
    @kristofmolnar1596 Před 2 měsíci +5

    Gyerünk !
    Ha lesz tüntetés én ott leszek!

  • @aronwhite2021
    @aronwhite2021 Před 2 měsíci +6

    Még jó!
    A Tony Rogán Soprano egy
    (1) szorgalmas, megbízható iparos. Számlagyáros, pénzmosó, adócsaló - csinálhatja, mert megérdemeljük (L'OREÁL)