Van-e lélek? A lélek fizikája - Dr. Egely György

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 21. 08. 2024
  • Amit a tudomány nem tud megmagyarázni, azt inkább cáfolja, vagy egyenesen tagadja a létezését. A lélek is ide tartozik. A tudomány azonban nem a Mindenható, így a lélek, vagy bármi, amit a tudomány a mai fejlettségi szintjén és eszközeivel nem képes megmagyarázni, az attól még létezhet. Egy nagyon jó példa erre az élet működése, amivel kapcsolatban vaskos tankönyvek állnak ugyan ma már rendelkezésünkre, de a lényegre, hogy mitől élő az élő, arra nincs tudományos magyarázat. De attól, hogy ezt tudományosan nem tudjuk levezetni, még nem vonhatjuk kétségbe az élet létezését, sőt nem is csak nyakig vagyunk benne!
    Hogyan lehet a léleknek fizikája, ha a tudomány a lélek létezését is tagadja? Ha tagadják, akkor nem is kell ezzel foglalkozni és nem is kell erre keresni válaszokat?
    Dr. Egely György soha nem adja fel a megmagyarázhatatlan dolgok utáni kutatást és nagyon jól teszi, mert minden bizonnyal mindig egy-egy lépéssel közelebb kerül a lehetséges válaszokhoz.
    Dr. Egely György előadása a 31. Természetgyógyászati Kongresszuson, Hotel Aquincum, 2024. május 4.

Komentáře • 91

  • @zoli7251
    @zoli7251 Před 8 dny

    Az ember a legaranyosabb élölény, mert kifejezö, finom, puha, húsos arca van, amit jó simogatni. Éljen sokáig minden ember!

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 Před 25 dny +3

    Üdvözletem! Ha lehet ezt mondani, hogy " szeretem" akkor Egely Györgyre is ezt mondanám! A fizika számomra a matematikával kicsit jobb a vuszon,ulás " tudás" de nagyon érdekel! Igaz többségben " arabúl hangzik!" Egelyben az a különös, hogy nyilott gondolkodású nem zár ki semmit lehetségesként!
    Köszönöm. Jó egészséget mindenkinek!!

  • @zangelina33
    @zangelina33 Před měsícem +18

    Köszönöm szépen! Mindig nagyon szeretem hallgatni az előadásait !! ❤

  • @Thaiteek
    @Thaiteek Před měsícem +8

    "Amit a tudomány nem tud megmagyarázni, azt inkább cáfolja, vagy egyenesen tagadja a létezését." - Nem. Pillanatnyi időben azt mondja, hogy még nincs rá bizonyíték, nem mérhető, nem megismételhető az eredmény bárhol, bármikor. De nem tagadja. Cáfolni akkor szokta, ha a mérések, kutatások eredménye azt mutatja, hogy nem igaz az állítás/jelenség, vagy nem úgy igaz, vagy pontatlan. A tudomány meghatározza, hogy mi az élő, leírja az élő szervezetek kémiai, fizikai és biológiai folyamatait a legegyszerűbb életformától a legbonyolultabbig. Az, hogy egyes tudományos résztvevők a vallási nézeteik miatt nem fogadnak el egy egységes tudományos leírást, az nem a tudományt minősíti. De ki vagyok én, hogy ítélkezzek? ;-)

  • @evabuday498
    @evabuday498 Před měsícem +1

    KÖSZÖNÖM ! Remek előadás !

  • @belaba3346
    @belaba3346 Před měsícem +10

    Méghogy nem találjuk a sötét anyagot...itt van... 40 éve beszéli a sületlenségeket, egy, azaz egyetlen egy reprodukálható, kézzel fogható eredmény nélkül. Csak a duma, ferdítések, félremagyarázások, kifogások, összeesküvések.... Én szerettem volna ha a fizikát sikerül új jelenségekkel, bővíteni, feltalálni valamit, de mindig csak a mese megy.... Persze felőlem a Föld is lehet lapos, lángos alakú...

  • @T.Tapeino
    @T.Tapeino Před měsícem +17

    28:35 Szerintem nem igaz, hogy egyedül az ember képes "tanulni"! Még egy macsek is, 8-10 év alatt, "megtanulja" élete kereteit, és megváltoztatja reakcióit a világra!!!!

    • @BuddyHollygan
      @BuddyHollygan Před měsícem +3

      Ó, hát a varjak is remek nebulók! ;)

  • @peterkarl
    @peterkarl Před měsícem +8

    Öröm hallgatni ezeket a gondolatokat. Ha figyelünk magunkra és a környezetünket meg is tapasztalhatjuk e gondolatok igazságát.

  • @imrejozsa1074
    @imrejozsa1074 Před 29 dny +6

    Halvány kisegítő pótfogalma sincs az előadónak a lélekről.

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 19 dny +1

      ...azért, mert ennek az ürgének nincs lelke, mióta fejre esett...

  • @mariaalmasi3374
    @mariaalmasi3374 Před měsícem +5

    Köszönöm szépen

  • @gizellalincsik3352
    @gizellalincsik3352 Před 26 dny +1

    Köszönöm szépen 😍 Jólesett végig hallgatni..és meghallani..💕

  • @janoskokai8173
    @janoskokai8173 Před měsícem +1

    Dr. Daubner Béla nagyon jól elmagyarázza, hogy mi is a lélek és hogyan épülnek fel a fokozatok a durvatestig.
    És még sok más egyéb dolgot is.

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia5681 Před měsícem +1

    Úristen, de hatalmasy volt. Egy csomó mindent így gondolok, de senkivel nem tudom megbeszélni és ez szétvet. Állandóan tudnám hallgatni úgy , hogy nem faradok el, nem unalmas, fantasztikus előadás volt.
    Sok száz népmesét olvastam. Teljesen biztos vagyok abban, hogy mindet valamikor valakik át is élték ,vagy sok az őstudaton keresztül adódott át.
    Egyszer már egy műtétem közben én is kiléptem a testemből, föntről figyeltem, láttam és hallottam mindent ,és tudtam, hogy nem az a test vagyok ott lent, ill.nem foglalkoztatott, hogy ki az, mert én ott fent voltam a műtő ablaka fölött. Teljesen közömbös volt minden. De aztán visszahoztak hatalmas fájdalommal a testbe. Újraélesztéssel. Sosem felejtem el a szörnyű éles fajdalmat, ami a szívemből nyilallt fel a bal oldalamon az agyamig. Még ébresztés után is sokáig fájt ez a részem.
    Azt írták a műtéti lapomra, hogy problémamentes volt a műtét. Mondtam , nem, én meghaltam, újra kellett éleszteni.
    Úgy néztek rám, mint aki hülye, nem szóltak semmit.

  • @zoltanp1461
    @zoltanp1461 Před měsícem +9

    Szenzacios eloadas Koszonom Dr.

  • @PeterKomlosi-cu6wt
    @PeterKomlosi-cu6wt Před 22 dny +1

    Kb. a 44. percig álltam a sarat, és megpróbáltam követni, megérteni, ill. kivárni az állítások tényszerű, legalábbis logikus kifejtését. Még azon is túltettem magam, hogy Egely úr folyamatosan az elhallgató, titkolózó, lélektagadó, fölényesen agresszív, ellenséges tudománnyal küzd az igazság megismertetéséért. No de az a tízezres fordulatú spincentrifuga meg a hasüregbe nyúlkáló Fülöp-szigeteki gyógyítóemberek stb. betették a kaput... Egely úr különben mérnökemberként évtizedekig berendezéseket tervezett. Hm...

  • @buszkenep
    @buszkenep Před 15 dny

    Mar kezdtem aggodni hogy mi ujsag miert nem lattam Egely urat!? Orulok hogy ulra latom itt es jol tetszik lenni ! Maradok tisztelettel ! Gabor M

  • @eddzokosanszilagyiistvanna1272

    Egyszerűen a lélegzetelállító...
    Én csak ennyit tudok röviden mondani...😊

  • @TheReka62
    @TheReka62 Před 19 dny

    köszönöm

  • @injust2171
    @injust2171 Před měsícem +4

    A végén:lapitanak a kutatók...
    Annyi mindent tetszett már beharangozni , egy lépésre a megoldástól, sajnos ezekről semmi érdemlegeset sem hallani .
    Ha legalább felsorolás szinten a legközelebbi műsorban , arra lehetne szót pazarolni hogy ezek a kutatások hogyan állnak, mindjárt szavahihetobben tetszene állni, nem pedig a mostani helyzetben , ahol hol egyik hol másik találmánya miatt sajnalkozik
    Az sem baj ha nem jön be százból csak egy találmány, ön akkor is híres lesz mint a többi magyar , ráadásul minden lesajnálót és legyintot érvénytelenítene .
    Biztos vagyok benne hogy életében kapott nagyon sok sanszot , cserébe valamit villantson azért hogy mindkét tábor elégedetten figyeljen további munkásságára.
    Köszönet

    • @petertorok9489
      @petertorok9489 Před 24 dny

      @@injust2171 Nincs mit villantania!

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 19 dny

      ...ez az Egely Gyuri egy beteg ember, nem ért semmihez, ne bántsátok, hadd halandzsázzon a tévképzeteiről...

  • @gyorgypribliczki3511
    @gyorgypribliczki3511 Před 29 dny +3

    Így is lehet az embereket hülyíteni....

  • @zoltanbiro5812
    @zoltanbiro5812 Před měsícem +1

    .
    Először azt kellene tisztázni,
    hogy mi az; ???
    Élet!

  • @katalinturay51
    @katalinturay51 Před 29 dny

    A természetgyógyászok azt ajánlják, hogy műtétet fogyó hold idején vállajunk. Akkor kisebb a fertőzésveszély, gyorsabb a gyógyulás. Ezt mivel tudjuk magyarázni? De bebizonyosodik, hogy működik.

  • @hajnalkaberkics8158
    @hajnalkaberkics8158 Před měsícem +3

    Szellem sebészet. Ez a magyar neve a hiper téren keresztüli operációnak. Magyarországon sokan művelik.

    • @sorenschmidt2118
      @sorenschmidt2118 Před měsícem +1

      Csak azt ne!!!

    • @gyula4387
      @gyula4387 Před měsícem +2

      Sajnos!!

    • @ISBE91
      @ISBE91 Před měsícem +1

      Komoly munka

    • @ISBE91
      @ISBE91 Před 25 dny +2

      @@gezaszabo3409 küldjön bozont, arra nem teljesül a pauli féle kizárási elv 😂
      Gondolom az feláras mutatvány

  • @sakkmatt
    @sakkmatt Před měsícem

    A légyben megvan minden atom az élethez. Egy légycsapóval felborítottam az élete szervezettségét. Hogy a lelkével mi történt az nem tudom de egy elektromos kisüléssel nem lehet feltámasztani abban bizonyos vagyok. Gyanítom hogy a lélek az atomok önszerveződése. Nehezen képzelem hogy ne lenne tudatos. Miért? Az atomnak nem lehet esze? És a zsebórámnak?

  • @juditdemeter1683
    @juditdemeter1683 Před měsícem +2

    Nagyon érdekes, de nem egy könnyű téma. 🤔

  • @petertorok9489
    @petertorok9489 Před měsícem +26

    Amikor elfogytak a sosem működő találmányok,új téma kell a megélhetéshez.

    • @aperture266
      @aperture266 Před měsícem +6

      El vanna nyomva az olajlobbi által:)

    • @petertorok9489
      @petertorok9489 Před měsícem +5

      @@aperture266 Egy újra tölthető öngyújtót se rakott le az asztalra. Ez egy felfújt médiasztár. Bármely találmányát ( már,ha lenne) és annak működését bármikor feltölthetné,de nem tesz,mert nincs ilyen .

    • @aperture266
      @aperture266 Před měsícem +6

      @@petertorok9489 félreérted őt. Ő egy nagy sci-fi mesemondó. Gyerekkoromban imádtam az ufó magazinos cikkeit meg a könyveit.

    • @agnesb2882
      @agnesb2882 Před měsícem +6

      Ha nem érdekel téged amit mond, akkor miért foglalkozol mégis vele?

    • @petertorok9489
      @petertorok9489 Před měsícem

      @@agnesb2882 Adok neki újból és újból egy esélyt. De még nem jött jött össze. És te miért foglalkozol velem?

  • @totamelinda9381
    @totamelinda9381 Před měsícem +1

    A forgó töltés is mágneses teret képez csak egy "feltekeredett" formában.

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 19 dny +1

      ...nincs az "feltekeredve" , mert az indukcióvonalak mindig két mágneses pólus közötti legrövidebb úton záródnak...

  • @user-kp5nx2im9k
    @user-kp5nx2im9k Před měsícem +2

    Hiperter egyenlő kvantummezo?,ahogy az energiagyogyaszok mondják?asztrologiaban "sötét anyag"mint ismeretlen,azert "sotet"..

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 19 dny

      ...a csillagászatban is "sötét", amit nem ismerünk... megy a találgatás az ún. réteges terek M 3+1 x S (N) geometriájáról, aminek egyébként semmi köze a fizikához, viszont el kezdték "szupertér" - nek nevezni : ... S R 3+ 1 +(N ) - ként jelölve... slussz, nincs tovább...

  • @user-qd8qw2bo3s
    @user-qd8qw2bo3s Před měsícem

    lassan élve elégünk ugye a gcibe, de hányan imádkoztok csendben a Teremtőhöz hogy hűtse le a bolygót, és hányan zabáltok mekis burgert EB meccseket nézve? Ez kb jól mutatja mennyire van jelen a Lélek a mai emberben.

  • @istvanhangay1643
    @istvanhangay1643 Před 26 dny

    Hogy állunk a fúziós energiával?

    • @sziauram560
      @sziauram560 Před 21 dnem

      jól, de vannak még fennakadások.

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 19 dny

      ... infúzió nélkül nem működik... 100 watt bemenet --- 70 watt kimenet, de ilyen eddig is volt... pont fordítva kellene ...

  • @vagyok_aki_vagyok
    @vagyok_aki_vagyok Před měsícem +2

    Szerintem, ha a lélek teremtett, akkor az sokkal korábban volt teremtve, mint az anyag, és az anyagban az élet. Az emberi test nem méltó a lélekhez : ha a lélek szabad akarata szent, akkor az anyagban ,
    az Föld-i emberben való létezése egy börtön. Ehhez hozzá tartozik a lélek tudatának lenullázása is : nem tudjuk honnan jöttünk, nem tudjuk hol vagyunk, nem tudjuk kik vagyunk, miért vagyunk itt. Ha a lelkünk valóban Isten szilánkja, és teremtő képes, akkor elveszett a tudásunk erről, és ez nem fejlődés, hanem büntetés. " Az ember legnagyobb büntetése, meghagyni őt a tudatlanságában."
    Persze úgy is felfogható, hogy sokat fejlődhetünk mostani önmagunkhoz képest, de ez csak önbecsapás : a fejlődés önmagunkhoz képest látványos lehet, de az anyagon túlról nem fogunk így tudni visszanézni magunkra, és megtudni jobban, hogyan kerültünk ebbe a börtönbe. Abba be vagyunk zárva. Ha az anyagban lévő élet egy magas intelligencia által kreált dolog ( én azt hiszem az ) , akkor a lelkünk anyagban való létéről ezek a "tervezők" tudnának valamit mondani elárulni nekünk, ki , mikor zárt minket az ember-börtönbe. Azt el tudom képzelni, hogy milliárd évekkel korábban, amikor az agyag teremtése megtörtént, a lélek az anyagban való belemerülése egy olyan élmény volt ( speciális korlátok megtapasztalása ) ami miatt egyre több lélek játszott az anyagon belül. De ekkor még a lélek bár mikor ki-be léphetett az anyagból, és hozzá tervezhetett újabb koncepciót, újabb galaxist. Hiszem, hogy most is létezik ebben az általunk látható anyaghalmazban ilyen szabad lelkek által lakott anyagból készült élet . Mi történhetett akkor velünk, ha a lélek akarata szabad, és mi mégis a tudatlanság és az anyag börtönében vagyunk ? Két dolog lehet : vagy csak azt hisszük, hogy van lelkünk, de valójában nincs, és nem is lennénk képesek befogadni az univerzum tudását, ami a lelkek sajátja szerintem, vagy valóban ősi teremtett igazi lelkünk van, de csapdába estünk. Egy külön izgalmas kérdés az a paradoxon, hogy ha a lélek akarata szabad, akkor akarhatja-e hogy elveszítse a szabadságát . Tehát, hogy elveszítve a tudását önmagáról beleragadjon az emberi testbe. Még ha feltételezem is, hogy ez előfordul, a test halála után ki kellene szabadulnia és vissza kellene kapnia a tudatát. De ez nem történik meg.
    Bizonyíték erre a hipnózisban mondott esetleírások az inkarnációval kapcsolatban. Nincs olyan verzió, amiben vissza kapjuk Isten-i tudatunkat, és újra úgy döntenénk, hogy : "na jó, akkor futok még egy életnyi kört, mert ez olyan érdekes volt" . Az élet után , egy idő múlva egy új testben ébredünk és még butábban, mint ahogy meghaltunk. Ez tehát , ha valóban Isteni lelkünk van, egy nagyon gonosz , Univerzum alaptörvényével szembemenő bűntény ellenünk, nem egy véletlen műve, nem a mi szabad akaratunk következménye . Örök kínszenvedés, amíg az anyag létezik, de kérdés, hogy hol van ilyenkor a tudatunk, és hogy visszakerülhet-e a lélekbe az elveszett tudata? ( Kinek lenne olyan hatalma, hogy egy teremtett lelket " dezintegráljon" ? Mikor neveznénk az ős teremtést tökéletesnek ? Ha megtörténhetne velünk ilyen is ? Vagy ha ilyen már nem történhetne meg, mert egy beépített biztosíték lenne ( például a mindenható érezné hogy baj történt, ahol a szabad akarat már nem gyakorolható) , akkor oda hatna, hogy az így keletkezett szenvedés megszűnjön ? Ugye a kérdések és az adható válaszok is milyen messze vannak a Föld-i élet törékenységének megtapasztalt tényétől, a mindennapi kiszolgáltatottságtól .... Kénytelenek vagyunk más élőlényt megenni, beleinkben megemészteni, hogy életben maradjunk. Ezután salakanyagot ürítünk, ami csak mérgezi a környezetünket, nem Föld-kompatibilis. ( vagy legalább is ennyi ember által mér túl sok a Föld számára. ) Ha nem eszünk és ürítünk egy hétig, akkor meghalunk. Ha nem iszunk és ürítünk három napig, meghalunk. Ha nem lélegzünk három percig, meghalunk . Ha leáll a szívünk, egy percre, meghalunk. Ha leesünk 5 méter magasról, meghalunk. Ha lehűlünk , vagy túlmelegszünk +/- 10 Celsius fokot, akkor meghalunk. Ha a testünkbe idegen baktériumok, vagy vírusok szaporodnak el, meghalunk. Ha elpusztulnak bennünk a szimbiózisban velünk élő baktériumok, ( emésztő rendszer ) akkor is meghalunk. Ha egy kicsit közelebb kerül a Föld a Naphoz túl meleg van, ha egy kicsit távolabb, túl hideg. Az egész egy nagy kínlódás, fájdalom, betegség, érdemtelen lét. Beteg lenne az a lélek amelyik a minden tudás állapotában azt kívánná magának, hogy egy ilyen állapotba kerüljön örökre. Ez nem is történhetett meg egy lélek saját akaratából . Ez szerintem egy Univerzum szintű bűnügy és nem egy önmagunktól való anyagba zuhanás, egy "baleset" . De akkor hogy-hogy nem segít egy lélek sem ? Még az anyagban játszadozók sem ? Annyira magunkra maradtunk a galaxisunk eme távoli nyúlványában ? Egyetlen értelmes, a teremtésben tudatos lény sem jár erre , észrevenni a kínlódásunkat ? Vagy észre vettek, de nem hiszik el, hogy bennünk van lélek, hiszen annyira le vagyunk butulva, annyira agresszívek , antiszociálisak, erkölcstelenek vagyunk, hogy ebben nem képesek a lelket meglátni ? Önmagunknak hogyan bizonyítanánk, hogy tényleg van lelkünk , és többre vagyunk hivatottak , halhatatlanok , és teremtő képességűek, intelligensek vagyunk ? Hát ez sem könnyű. Talán az a bizonyíték, hogy ami nincs, az nem hiányzik. Mi pedig életünkön át keresünk valamit, és érezzük, hogy valamit mindig elszalasztunk, ami a lényeg. Tehát hiányzik, amiről azt sem tudjuk mi . Szerintem a felsorol jelenségek, amik az anyag tapasztalható léte, és az anyag létezése mögötti rendszer által létezik ( telepátia, tisztánlátás, tárgymozgatás, teleportáció ) csak egy kis ablak az anyag létezésének általunk ritkán tapasztalható oldalára, az anyagon túlira, de úgy gondolom, a lélek a NEM anyagi világban lett teremtve, és ezek a dolgok nincsenek vele kapcsolatban, ezek felett létezik, ezért ezek nem bizonyíthatják a lélek létezését, csak azt, hogy az anyagnak van egy támogató, általunk nem látható másik fele. Például : miért kering megállíthatatlanul az elektron az atommag körül, ha ahhoz a mi világunkban energiára van szükség ? Tapasztalnunk kellene, hogy némely elektron belezuhan az atommagba és a proton és elektron egyesül. De ezt nem tapasztaljuk. Ehelyett az az anomália van, hogy az elektron precízen, fáradhatatlanul kering és kering. Ez csak úgy képzelhető el, ha az anyagot egy anyagon túli ( általunk nem érzékelhető anyag forma ) támogatja, ahonnan energiát kap, és ami a működését " beszabályozza" . És szerintem ez mind még az anyagi világ teremtésének a része. A lélek teremtése pedig ezt megelőzte , akkor még nem volt anyag. De az a tény, hogy keressük a lelket az anyagban, arra utal, hogy valami hiányzik, ami hozzánk tartozott valaha.

    • @laszlonemarton2062
      @laszlonemarton2062 Před měsícem +1

      Ez nagyon érdekes, köszönöm.Engem is nagyon foglalkoztat ez,mióta egy éve elvesztettem a "másik felemet",aki 48 évig volt a társam.Az nem lehet-szerintem-hogy amit 70-80evig tanultunk, éreztünk, tapasztaltunk,az a test -az anyag -halala után semmivé válik. Nem lehet hogy amit léleknek mondunk az energia?Nem értek hozzá csak keresem a magyarázatot.

    • @vagyok_aki_vagyok
      @vagyok_aki_vagyok Před měsícem

      @@laszlonemarton2062 Nem hiszem, hogy energia jellegű lenne a lélek, de hiszem, hogy a lélek az anyaggal azt csinálhat, amit akar. Az energia fogalmunk az anyaghoz kötődik, és szerintem a lélek nem anyagi jellegű, hanem azon túli. Úgy fogom fel, mint egy Isten-i felhatalmazást, hozzáférést a mindentudáshoz, és az anyagban való teremtéshez. Így érthető, ha az anyagban való teremtés része a lélek, akkor nem lehet önmaga anyagi természetű, azon felül kell állnia. Ezért méltánytalan, hogy az anyag teremtő asszisztense, a Teremtő melletti sok lélek, hogyan eshet az anyag fogságába öntudatlanul, elfelejtve, ki is valójában? A legendák a bűnbeesésről, a bukott angyalokról azt mutatják, hogy voltak már mások is, akik ihletett történeteikben szintén az anyagon kívüli szereplőket hoztak be az anyagba, mint akik annak csapdájába estek. Ez számomra azt mutatja, hogy mások is valami hiányérzetként élték meg a tudatukat, úgy érezték, nem idevalóak, nem méltó ez a létforma a belső énjükhöz. Mi mást gondolhatnék, mint hogy ez egy pici fénysugár, a valódi lelki létünk emlékének halvány sugara. Ha sosem lettünk volna többek, akkor nem is hiányozna más. Honnan van tehát az igényünk valami sokkal méltóbbra ? ( Már akinek ... persze. )
      " Nem értek hozzá csak keresem a magyarázatot. " Senki nem tért vissza részletes magyarázattal, tehát senki nem tudja közülünk az igazat. Az igazságot csak a valódi megtapasztaláson keresztül tudhatjuk meg, de mire újra megszületünk, azt hiszem a börtönbolygónk szabályzata miatt , valami módon törlik az előző életünk emlékét. Talán azért, hogy a sok kis tapasztalás által nehogy összerakjuk a mozaikot, kik is vagyunk, honnan jöttünk, hogy lelkileg nem idevalók vagyunk. Csak a testünk keletkezett a Föld anyagából, az élet itteni szabályai szerint és azt adjuk vissza a Földnek.
      " Energia jellegű az élet " : az energia a könnyen átalakul, megváltozik, szétszóródik. A lélek nem szóródik szét, koncentrált öntudat . Ha a lelkünk csak egy energia forma lenne, akkor az könnyen átalakulna, megsemmisülne, szétszóródna, teljesen más jellegűvé válhatna . Ha a lélek örök, anyagból nem állhat, mert az állandóan változik, keletkezik, megsemmisül , átalakul.

    • @Sotineolog-o2l
      @Sotineolog-o2l Před měsícem +1

      szerinted a te tested sem méltó hozzád? - miért élsz mégis benne?

    • @vagyok_aki_vagyok
      @vagyok_aki_vagyok Před měsícem +1

      @@Sotineolog-o2l A saját testem akkor méltatlan "hozzám", ha valóban van bennem lélek. Akkor a válaszom egyszerű lenne : igen. Szeretném remélni, de nem lehetek benne bizonyos, hogy a tudatom egy igazi lélek megmaradt tudata. Ha nincs bennem lélek, és csak hiszem, hogy van, és csak magamra erőltetek egy elképzelést erről, akkor értelmetlen lenne méltatlannak nevezni ezt a testet. Akkor az emberi test, némi tudattal, lélek nélkül, csak egy ilyen szenvedésre kitalált konstrukció, ami betölti a funkcióját ( bár mi is legyen az ) és ha ezt biztosan tudnám, akkor könnyen véget vethetnék neki, hiszen akkor nincs folytatása, nincs következménye. Értelmetlen is lenne a létezésem. Azért élek a testemben, hogy kiderítsem, valóban teremtő lélek vagyok-e , aki csak elvesztette öntudatát valódi léte felől, és ha így van, megértsem miért kell tudatlanul ilyen körülmények között léteznem. Milyen akarat , milyen céllal zárt bele az anyagba, miért kényszerít rám mindennapi anyagcserét, miközben körülöttünk a tér tele van energiával, és nem kellene biológiai energiát fogyasztanunk a létezésünkhöz. Ha kiderülne, hogy lelketlen vagyok, akkor semmi értelme nem lenne kutatnom saját létem értelmét, hiszen akkor az csak egy rövid idejű létfenntartás, esetleg szaporodás, mint az állatvilágban, nem több. Az olyan lenne, mint egy állatkertben a kiállított, megtekinthető természet. Nincs más célja, mint reprezentálni a Földön, föld-i körülmények között egy saját erőből élni képes fajt. Ha egy ilyen lény tudni akarná, hogy ki is valójában, az olyan lenne, mintha egy robot akarná tudni, van-e a létezésének magasabb , nemesebb célja, mint robotolni. A tudás vágy, és a kíváncsiság erősebb bennem, mint a kínlódás méltatlansága , az emberi lét okozta mindennapi korlátozottság rossz érzése. És hiszem, ha nem is tudhatom még, hogy van bennem lélek, ami más minőségű, mint az anyagi világ, amiben létezünk. Ezért élek mégis benne. A talán megszerezhető bizonyosságért, hogy A vagy B az igaz . Ha a kíváncsiság egy lelki tulajdonság, akkor a megfigyelések alapján ezt kell mondjam, az állatvilág egyes képviselője nagyon is úgy viselkedik, mintha lenne benne lélek. Kíváncsi, érez, dönt, csalódott, stb... Persze , lehet, hogy mindezekhez a léleknek semmi köze nincs, és tévesen hisszük, hogy ezek számítanak. Mi adhatna erről bizonyosságot ? Mi adhat egyáltalán bizonyosságot a lélek létezéséről , és arról, hogy bennünk is van ?

  • @hbalint83
    @hbalint83 Před měsícem +2

    Röviden: nincs rá bizonyíték, így mondhatni nincs lélek.

  • @tiborpaksi5990
    @tiborpaksi5990 Před měsícem +1

    Dolák- Saly Róbert róla mintázhatta Naftalin Ernőt?

  • @melindareichenberger2458
    @melindareichenberger2458 Před měsícem

    Kérdezhetek? Lélek - lelkész. Mit tud a lelkész a lélekről?

    • @gyula4387
      @gyula4387 Před měsícem

      Kedves miért nem kérdezd meg a lelkészt!!

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 19 dny +1

      @@gyula4387 ...miért kérdezné ?... mit tudna felelni rá valami mellébeszélésen kívül ?...

  • @gheorghegalsan5743
    @gheorghegalsan5743 Před 19 dny

    hol vannak azok a jó elöadások ::::FREE ENERGY-rol ???!!!.....

    • @laszlobizsok26
      @laszlobizsok26 Před 19 dny +1

      ...hogy hol ?... kifogyott a szufla a nulla- pont - ból... meg hát kevés bontott téglát vettek ettől féleszűtől...

  • @ozsvathlaszlo6805
    @ozsvathlaszlo6805 Před 25 dny

    Itt van az electromagnetic motor😂czcams.com/video/SNJ_PIBWDxY/video.htmlsi=cwF5rJilhn6DERXC

  • @gyorgypribliczki3511
    @gyorgypribliczki3511 Před 29 dny

    Kompletthülyeség: "A lélek fizikája"! Egely úr látszólag se a fizikát nem érti, de a "lelek"-röl is homályos fogalma van.... 45 elpocsékolt perc!

  • @karmenzambo8409
    @karmenzambo8409 Před měsícem +4

    Hihetetlenűl nagy tudású ember,de borzasztóán unalmasan komunál. Elalszom egy adás felénél,pedig nagyon érdekel.....

    • @laszloagoston5537
      @laszloagoston5537 Před měsícem +4

      Látszik, hogy otthon vagy a kvantumfizikában.

    • @1steve72
      @1steve72 Před měsícem +5

      1,25 sebességgel pont jó ;)

    • @perszepersze7819
      @perszepersze7819 Před měsícem +4

      ....kommunikál..... magyarul, közvetít, vagy magyaráz.... ne nézd, cseszd meg, és nem alszol el.

    • @magassas2654
      @magassas2654 Před měsícem +1

      Csak a tested aludt el. A lelked végig hallgata az előadást.

  • @ozsvathlaszlo6805
    @ozsvathlaszlo6805 Před 25 dny

    Meg a vizzel hajtott kotor😂czcams.com/video/wJeqvJ8SsB0/video.htmlsi=T5m4ImN-zOgKwpr9