@@gyorgypogacsas3932 ha már ide írsz, akkor helyesen! Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki (węg. Lengyel, magyar - két jó barát, együtt harcol, s issza borát)
Most 13éves vagyok kb 5 évesen hallgattam meg ezt a zenét elösszőr.Apámnak volt egy lemeze és azt amikor mentünk valahova mindíg meghallgattuk a kocsiban a lejátszón és nagyon szerettem pedig nem is tudtam hogy ezt a zenét Kárpátia énekli, és már akkor is énekeltem velük együtt a kocsiban. De sajnos ez a lemez kb fél év után elveszett és nagyon szomorú voltam 11éves koromig nem hallomttam ezt a zenét de amikor bekötettük az internetet kidobta ajánlotnak és amikor meghallgattam rájöttem 6év után hogy ez az amit akkor hallgattam, és majdnem elsírtam magam. Sok emlékem kötődik a ezekhez a zenékhez.
teljes mértékbe megtudlak érteni apámal halgattam én is mindig most lettem 20 éves 2 éve halt meg mai napig meghallom ezt a számot szemeim bekönnyeznek
Ha majd valamikor a jövőben megszületik az első gyermekem, ez lesz az első zene amit megtanítok neki. Istenemre esküszöm, hogy ültetek egy fát azon a napon! MAGYARORSZÁG ÖRÖKKÉ!
Nagyon szeretem a Kárpátiát. Erdélyi vagyok, mégis kb. oláhként tartanak számon.. Mindegy, én büszke vagyok arra, hogy a magyar nyelvet beszélem és magyarnak is vallom magam, akármi történjék. Vesszen Trianon!
I just love this music. Every one piece is the best! Love from Poland, Magyar Brothers and sisters!!! Pozdrowienia z Polski, Węgierscy Bracia i siostry!!!
imádom ezt a számot, annyira szép!! Thank you, Polish friends ! I love you! Our friendship last forever! "Hogy szebb jövőről álmodjon minden magyar gyermek!"
Én 13 éves vagyok, Kárpáti-án nőttem fel és még mindig a legelőkelőbb helyet foglalja el a szívemben!!! Ha szomorú vagyok Kárpátiát hallgatok, ha jó kedvem van Kárpátiát hallgatok, akármilyen hangulatom van Kárpátiát hallgatok!!!! Büszke vagyok magamra hogy Magyar vagyok!!! :) És igaz!!! Vesszen Trianon!!!!
Nagyon jó egyszerűen mély érzelmeket vált ki belőlem és mindent újra gondolok! Újra gondolom mit jelent magyarnak lenni! És amikor ezt hallgatom képes lennék a hazáért meghalni!
Az én nagyapámmal ültettünk egy diófát akkor mondtta ennek a termése már a tiéd lesz. Nem értettem de most én is ültetetek diófát az unokámmam ,ha megszületik.
14 éves lány vagyok, és én is imádom a Kárpátiát. Kis szerencsével sikerült rávennem a tanárokat hogy ezt a számot játsszuk le majd A Nemzeti Összefogás Napján. :D Büszke vagyok magamra és mindenkire, aki felvállalja, hogy ilyen zenét hallgat.:D
Tiszteletemet küldöm én is lengyel barátainknak :) Én ugyanezt tudom elmondani, nagyon jól éreztem mindig magamat Lengyelországban. A magyar-lengyel barátság elpusztíthatatlan :)
Kételd, a nap hogy forgandó, Kételd, csillagtűz ragyog; A valót, hogy igazmondó: Csak ne azt, hogy hű vagyok HOZZÁD, SZÉP HAZÁM! Áldás a Jóakaratú Magyar Emberekre! Yolanda, a Hazafi!
love your music. i've translated it once on polish ;) this track. according to english translation made by one of you, my hungarian brothers. Polak, Węgier, dwa bratanki! i do szabli i do szklanki! Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol, s issza borát. peace :)
Though I don't understand even a word of their lyrics (maybe but 'Magyar' :P) I've put them among my favourite bands. Awesome music :-). Kárpátia rocks.
Kicsi voltam, bárhova mentünk édesapámmal, mindig ez (ezek) szólt a rádióban, és amikor itthon végzett asztalos munkákat, akkor is ez ment a nagy micro sd-s lejátszón, és nagyon imádom. Most meghallgattam 4 év után újra. Sírok...
Choose the tree that was planted the same year I was born, Use it to cut the cross, which shall guard my name for long. Choose the tree to be the wood of the coffin in my tomb Which gave the shades to the ones who wrote oh my doom. Make a bonfire from the twigs, that’s huge enough to One more last time heat up oh my cooling motionless heart Carve your pipes from their roots that’re clinging to the earth So that my freed soul could fly to the sky like the rings of smoke. Use the tall branches as steles of the useful scythes Which harvest in magyar hands, but also good for fights Throw the slivers as playthings for oh the great, free winds They’ll be telling tales of our deeds wherever they’re taken. Let new life grow from a single virgin sprout Don’t let ever, ever your nation to die out! From the finest parts in the end, carve a new cradle So every magyar children could be dreaming of oh a better future!
Abbol a fából legyen majd az én koporsóm amelynek árnyéka alatt irták meg a sorsom.Erdélyi vagyok ez a zene nagyon megtud vigasztalni ha valami miatt rosszul érzem magam.Csodás!
Magyarok nagyon barátságos emberek. Tisztelet és üdvözlet from Poland
És a lengyekek is :) szeretem Magyarország és Lengyelországot és a lengyel embereket. Üdvözlettel Magyarországról Lengyel barátainknak ❤😌
Poloska vengri két jó testvér, együtt harcol s issza borát👍🏹🇭🇺🇵🇱
Üdv minden lengyel testvérnek!! Londonbol
@@gyorgypogacsas3932 ha már ide írsz, akkor helyesen!
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki (węg. Lengyel, magyar - két jó barát, együtt harcol, s issza borát)
@@szelgabor205 de a polska , nem barátot mond, hanem testvért, egyébként köszönöm🙏😇🇭🇺
Most 13éves vagyok kb 5 évesen hallgattam meg ezt a zenét elösszőr.Apámnak volt egy lemeze és azt amikor mentünk valahova mindíg meghallgattuk a kocsiban a lejátszón és nagyon szerettem pedig nem is tudtam hogy ezt a zenét Kárpátia énekli, és már akkor is énekeltem velük együtt a kocsiban. De sajnos ez a lemez kb fél év után elveszett és nagyon szomorú voltam 11éves koromig nem hallomttam ezt a zenét de amikor bekötettük az internetet kidobta ajánlotnak és amikor meghallgattam rájöttem 6év után hogy ez az amit akkor hallgattam, és majdnem elsírtam magam. Sok emlékem kötődik a ezekhez a zenékhez.
teljes mértékbe megtudlak érteni apámal halgattam én is mindig most lettem 20 éves 2 éve halt meg mai napig meghallom ezt a számot szemeim bekönnyeznek
Én is ugyan így vagyok
Ha majd valamikor a jövőben megszületik az első gyermekem, ez lesz az első zene amit megtanítok neki.
Istenemre esküszöm, hogy ültetek egy fát azon a napon!
MAGYARORSZÁG ÖRÖKKÉ!
Hát,kívánom,hogy 2-nél több fát ültess majd,hadd nőjön az erdőnk!
ÚGY LEGYEN!ADJA A MAGYAROK ISTENE!!!
Úgy legyen testvér! Azt kívánom, hogy sok fát ültethess!
Áldjon meg a Magyarok Istene, Nagykirály Atilla, méltó Örököse! Szeretlek, Magyar Testvérem, Mindhalálig! Yolanda!
ITT KEZDŐDÜNK!ÉS ITT VÉGZÜNK!!
LEGSZEBB MAGYAR SZÁM!!
Nagyon szeretem a Kárpátiát. Erdélyi vagyok, mégis kb. oláhként tartanak számon.. Mindegy, én büszke vagyok arra, hogy a magyar nyelvet beszélem és magyarnak is vallom magam, akármi történjék.
Vesszen Trianon!
Ezt mindenkinek hallgatni kéne aki Magyar!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
I just love this music. Every one piece is the best! Love from Poland, Magyar Brothers and sisters!!! Pozdrowienia z Polski, Węgierscy Bracia i siostry!!!
"Polak, Węgier, dwa bratanki / I do szabli, i do szklanki / Oba zuchy, oba żwawi / Niech im Pan Bóg błogosławi
Balazs Henger
:D Niech nam Pan pobłogosławi!
twisters999 thanks polski brothers ------->Polska-Hungary forever Brothers
Megtanultam magyar nelvet mert szeretem a magyar kulturat. De legboldogabb vagyok hogy most ez a dalt megerhtek.
:)
:)
nem lengyel vagyok
Lengyel, magyar - két jó barát, együtt harcol, s issza borát! :)
Edward Młotek Minden elismerésem a tiéd, barátom!
imádom ezt a számot, annyira szép!!
Thank you, Polish friends ! I love you! Our friendship last forever!
"Hogy szebb jövőről álmodjon minden magyar gyermek!"
Slava Magyarom, Cousins! All the best from Poland!
A legszebb szavak mindig 1 szoval kifejezhetök:haza,becsület,tisztelet,tiszteség,hazafisàg!
Ez a szám gyönyörű,csak sírni tudok! Kitartás Magyar Testvéreim!!! Üdvözlet Vajdasagból!
It's so beautiful, that I have no words. Hungary be blessed! Greetings from Lengyalszag.
Magyar vagyok 17 éves és ezeken a dalokat nőttem fel kis koromtól kezdve egy igazán fura érzést érzek magyar vagyok magyarnak születtem..🇭🇺🇭🇺
ezt nagyon szeretem.minden jót minden igaz magyar embernek
Én 13 éves vagyok, Kárpáti-án nőttem fel és még mindig a legelőkelőbb helyet foglalja el a szívemben!!! Ha szomorú vagyok Kárpátiát hallgatok, ha jó kedvem van Kárpátiát hallgatok, akármilyen hangulatom van Kárpátiát hallgatok!!!! Büszke vagyok magamra hogy Magyar vagyok!!! :) És igaz!!!
Vesszen Trianon!!!!
Vesszen Trianon!!!!
Három kis gyerekem van. Tavasszal mindegyiknek ültetek egy fát.
Nagyon jó egyszerűen mély érzelmeket vált ki belőlem és mindent újra gondolok!
Újra gondolom mit jelent magyarnak lenni!
És amikor ezt hallgatom képes lennék a hazáért meghalni!
Az én nagyapámmal ültettünk egy diófát akkor mondtta ennek a termése már a tiéd lesz. Nem értettem de most én is ültetetek diófát az unokámmam ,ha megszületik.
Nekem is ültettek diófát és ugyan ezt mondták nekem is. Én is fogok ültetni az unokámnak.
vesszen Trianon!!!! Éljen Magyarország !!!
Mindig libabőrös leszek amikor meghallom ezt a számot!!
RIA! RIA! HUNGARIA- pozdrowienia z Polski
Thanks! :)
Polish Friend!
Polski wengerski two bratanski! A JÓisten áldjon meg, kedves testvérem!💖
Szívemből szól minden szava...
Magyarországra költöznék de Székelyföld a hazám
Jó helyen vagy! ;) Várj még 1 kicsit Türelmesen!
A két gyönyörű gyermekem együtt éneklik ezt a fantasztikus dalt !!!!! :D
10-és 7 évesek :D :)
én is 10 vagyok én is tudom! :D
14 éves lány vagyok, és én is imádom a Kárpátiát. Kis szerencsével sikerült rávennem a tanárokat hogy ezt a számot játsszuk le majd A Nemzeti Összefogás Napján. :D Büszke vagyok magamra és mindenkire, aki felvállalja, hogy ilyen zenét hallgat.:D
Azóta felnőttél, remélem megtartottad jó szokásod. 🤟❤️
Nem értem...Egy ilyen gyönyörű számot hogy tud 75 ember dislike-olni...ÉLJEN MAGYARORSZÁG
szia
Bistos hogy olahok vagy slovakok akik dislikoljak esztet
benézték a letöltés gombot :D
@Samuel M te nem szlovak vagy testverem hanem magyar, ne hagyd hogy elhitessek veled hogy szlovak vagy...
Ne hagyd a figyelmedet el terelni, a lényeg az, hogy nekünk tetszik 🇭🇺👍🏹
A magyarok és a lengyelek barátsága szerintem figyelemre méltó a világon! :)
Ez most hogy is?
??
Gyönyörű ez a dal!Megérint és csak erőt nyerek belőle!A magyarok istene óvjon minket!
Respect from Poland :)
2:47.... Oni powiększyli mapę starych dawnych Węgier na ponad połowy terenu Polskiego, palancie!
Powiem: Spróbujcie!
Imâdom lánylétemrr az osszes Kárpátia zenét!
Zrínyi Ilona is lány volt, az egyik legnagyobb Magyar!
Nem a nem számít. Aki Magyar és szereti a Magyar hazát az a Kárpátiát is. :)
Greetings from Poland the Hungarian brothers our friendship will last always!! :)
Gyönyörű szám 😍😍😍😍
Szilvia Lippai király
Annyira jó lett, meg is könnyeztem!
🇭🇺😢
(Ne haggyátok soha soha hogy nemzeteket kihaljon)minden igaz lelkü magyarnak szebb jövőt
Greetings from Poland my Brothers :)
thank you my brother :)
Are u Polish.Questikn:whats your opinion of Slovaks?
Yes. i'm from Poland ;)
Slovaks are my Slavic brothers and great people :)
***** And your languagues really the same?
Nope, but related ;)
Tiszteletemet küldöm én is lengyel barátainknak :) Én ugyanezt tudom elmondani, nagyon jól éreztem mindig magamat Lengyelországban. A magyar-lengyel barátság elpusztíthatatlan :)
Kocham Węgry!!!! Węgrzy to prawdziwi przyjaciele Polaków. Vivat Hungary!!!!
Kételd, a nap hogy forgandó,
Kételd, csillagtűz ragyog;
A valót, hogy igazmondó:
Csak ne azt, hogy hű vagyok
HOZZÁD, SZÉP HAZÁM!
Áldás a Jóakaratú Magyar Emberekre!
Yolanda, a Hazafi!
Nagyon szép ez a szám! Én végig sírtam...
Nem csodálom, én is végigsírtam! Fáj, de jó ez a fájás! Áldás! Yolanda! Néha a Nap is süt, amikor esik az eső! És akkor lesz a SZIVÁRVÁNY!
jutka1973 énis...
Nemvotál egyedül.
szacun. coś niesamowitego.
Gyönyörűségesen szép és megható!!!
So great song, greetings from Poland!
Az összes kárpátia szám király
love your music. i've translated it once on polish ;) this track. according to english translation made by one of you, my hungarian brothers. Polak, Węgier, dwa bratanki! i do szabli i do szklanki! Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol, s issza borát. peace :)
Nagyon szép szám
your country have beautiful music.
greatest from poland
Greetings for Poland
CSODÁLATOS,NAGYON SZERETEM!!
Egyszeruen zseniális ez a szám és ebben ugy gondolom minden benne van gyerekek ilyen egy igazi magyar
A lengyel nép az egyetlen aki segíti, segítette a magyar NEMZETET!
Piękna piosenka z wspaniałą energią. Czuć w niej ducha Węgrów.
Az ilyen lányok az igazi magyar lányok.
Éljen a Kárpátia !!!
Amikor papam meghalt azelott azt kerte h ezt a zenet jatszak le mert minket Hazafinak neveltek! :’(
Ákos Kasler Isten nyugosztalja ősödet ,ha ezt a zenét kérte akkor vidd tovább ezt az utat , melletted vagyunk és egyre többen leszünk
Andor Szuromi így igaz
Antanas Andriuškevičius Milyen származású vagy?
Though I don't understand even a word of their lyrics (maybe but 'Magyar' :P)
I've put them among my favourite bands. Awesome music :-). Kárpátia rocks.
Ennél nincs is szebb zene:)
köszönjük a határon kívül maradt Magyaroknak a hitet!!!
Mi ültettünk fàt a gyermekeinknek,mikor megszülettek.
15 éves vagyok és úgy érzem, hogy megértettem a dal célját és üzenetét, ha egyszer lesz egy gyerekem biztos fogok én is ültetni egy fát!
Kicsi voltam, bárhova mentünk édesapámmal, mindig ez (ezek) szólt a rádióban, és amikor itthon végzett asztalos munkákat, akkor is ez ment a nagy micro sd-s lejátszón, és nagyon imádom. Most meghallgattam 4 év után újra. Sírok...
Velmi pekná pesnička, taká starodávna
Nagyon szép
The melody of the song is amazing.
Igen, igazad van. Lengyel és Magyar jó testvérek
Lengyel, magyar, két jóbarát, csinálunk egy közös határt! ;)
szomorú nagyon és tetszik !!!!!!!!!!
nagyon jó szám.nagyon jó dalokat írnak.(Y)
Nem vagyok kárpátia rajongó de erre még én is azt mondom hogy nagyon jó lett
Gyönyörű szám!!!!! Imádom! Hajrá Magyarok!
hello my friends i am from mexico and i'd like to comment only one thing KARPATIA is a great metal band and another things god bless magiarorzag.
minden igazi Magyarnak szívéből szólnak a Kárpátia dalai!!
Engem mindig megsirat :) köszönöm
Apád egy remek ember, Krisztián :)
Ilyen apát kívánok minden gyerek mellé:)
eljenek a Székelyek és a Magyarok egy az isten
Nagyon szép !!!
Man, thank you for all the good wishes. Thanks for all the support.
love Hungary. It is a love uncritical
Hajrá Magyarok!!!!
Nagyon szép szám.. :)
Szerencsés aki ezt meg érti és értékeli.Gyönyörű, ez kell.Igy nöljön fel az én gyerekeim.
király ez a zene
Choose the tree that was planted the same year I was born,
Use it to cut the cross, which shall guard my name for long.
Choose the tree to be the wood of the coffin in my tomb
Which gave the shades to the ones who wrote oh my doom.
Make a bonfire from the twigs, that’s huge enough to
One more last time heat up oh my cooling motionless heart
Carve your pipes from their roots that’re clinging to the earth
So that my freed soul could fly to the sky like the rings of smoke.
Use the tall branches as steles of the useful scythes
Which harvest in magyar hands, but also good for fights
Throw the slivers as playthings for oh the great, free winds
They’ll be telling tales of our deeds wherever they’re taken.
Let new life grow from a single virgin sprout
Don’t let ever, ever your nation to die out!
From the finest parts in the end, carve a new cradle
So every magyar children could be dreaming of oh a better future!
You're welcome.
Nagyon szép fordítás!
"Szabad lelkem az égbe szálljon,mint a füstkarikák,,!
Köszönöm NEKTEK hogy hitet adtok határon kívül maradtaknak!!!!
köszönjük sok Magyar nevében
nagyon gyonyoru dal
Legjobb szám! Éljen mindenki aki Magyarnak valja magát, kitartás!
Abbol a fából legyen majd az én koporsóm amelynek árnyéka alatt irták meg a sorsom.Erdélyi vagyok ez a zene nagyon megtud vigasztalni ha valami miatt rosszul érzem magam.Csodás!
Erről a zenéről mindig a dédnagypapam jut az eszembe aki mind a két haborút megjárta és ennek a zenének hallatán mindig elérzékenyülök :(
+Bence Sugár nekem is van ilyesmi érzésem csak nekem az egyik daluknál de nem emlékezem rá :(
Z
ez a szám a legszebb!
Gyönyörū 😍
Így van kistesóm
Ez egy gyönyörű szám.Szebb jövőt !!
Barátunk temetésén ez a zene szólt, s a SZÉKELY HÍMNUSZ!!!!!!! SENKINEK NEM KÍVÁNOM!
nie wiem co tam piszecie po Węgiersku ale muza spoko, zajebista i nieziemsko niesamowita
+Jacek Korek I don't know what did you wrote Polak brother but I like it!
Karpatia is the best! :)
Nagyon helyes,hogy ilyen zenét hallgatsz és arra is büszke lehetsz,hogy MAGYAR vagy! :D Így van Vesszen Trianon! Szebb Magyar Jövőt kívánok!
Ettől a számtól kiráz a hideg. imádom hallgatni:)
Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!
Polish-Hungarian brotherhood 4ever!
Greetings from Poland
Egy nagyon szép szám! Kitartás Erdély jövünk! Vesszen Trianon! Szebb jövöt!
Minden zenejuk egy csoda!
Nagyon szép dal!