Signum - Ne félj, mert megváltottalak

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 30. 05. 2009
  • Az imádság nem azt jelenti, hogy felemelt fejjel igazságot keressünk, hanem hogy lehajtott fejjel alázatot tanuljunk.
    Az árnyak mindig eltünnek az értelem fényében.
  • Hudba

Komentáře • 233

  • @MihalyneKokuti
    @MihalyneKokuti Před měsícem

    Nagyon szépen köszönöm a Mindenható Jézus Krisztusnak szeretetében szeretném élni életem
    hátralévő idejét hálás szívvel köszönöm szépen ♥️🌹🙏

  • @1000virag
    @1000virag Před 13 lety +52

    Már legalább 1000-szer meghallgattam, kb. 1 éve találtam rá erre a dalra. Azóta az életem nehéz próbáit sikerült a félelemmel szembenézve rendeznem, de ehhez sok tanfolyam, lelkigyakorlat, tanulás és önvizsgálat kellett. Ez a dal mintegy keretbe foglalja azt, ahonnan 1 éve, munka nélkül, családi problémákkal elindultam, és ahová megerősödött hittel, a problémákat Istennel megoldva, kevesebb félelemmel eljutottam.
    Köszönöm! Isten áldjon mindenkit, aki ezt énekli, hallgatja és tobábbadja!

  • @avilagkincsei1668
    @avilagkincsei1668 Před 11 lety +5

    Szia én 7-es vagyok Katolikus Iskolában
    A SZENT ÁGOSTON KATOLIKUS ÁLLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODBAN
    Öttömösön
    jó suli csak a tanárok sokan haggyák hogx a gyermekek káromkodjanak
    és sokat csúfoélnak ez végedt hogy rtendesen imádkozok éf félre szoktam húzótckodni elméledni és ha bár nagyon sok gyötrelem ér ez mind kis semmsiég ahoz jépest amellyt JÉZUS KRISZTUS UUNK TEDT AZ ÉLŐLÉNYEK MEG VÁLLTÁSÁÉRT
    ÉS JÉZUS KRISZTUSTÓL TUDHATJUK HOGY A SZENVEDÉSEINKNEK ÁRA VAN
    I LOVE YESUS KRISTUS!

  •  Před 6 lety +12

    Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged !Mert én veled vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te Megváltód ! Köszönöm, hogy föltetted ! Legyen áldott az életed ! Hallelujah, Ámen !

  • @schranzerika
    @schranzerika Před 13 lety +7

    Csodálatos a zene, szinte Krisztus közelsége árad belőle. Gyönyörűek a képek,
    csak gratulálni tudok hozzá. Sok embernek kellene meghallgatni.

  • @Springflower373
    @Springflower373 Před 11 lety +17

    Jézust lehetetlen szégyelni, a legnagyobb aki valaha élt ezen a Földön! Én is örülök, hogy van kapcsolatod az élő Istennel! Gyönyörű ének és minden szava igaz!

  • @arpadnefarkas9528
    @arpadnefarkas9528 Před 4 lety +3

    Igen is Isten él és rétezik öröké de aki nem hisz ö benne az nem igazi keresztény jézus mindig velünk van és segit mindenben Ámen🙏🙏🙏🙏❤❤❤❤

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +12

    Hála Hála Drágá Úram, hogy megváltottál köszönöm Úram Ámen ❤️

  • @sejmi100
    @sejmi100 Před 12 lety +2

    sziasztok! 11 éves vagyok 5. osztályos református iskolába járok ami most alapult balmazujvároson. és nem szégyellem kimondani h szeretem a zsoltárokat és az ilyen dalokat! és szeretek Istenhez és Jézushoz imádkozni és a hittan órákat is szeretem !! egyik kedvenc dalom

  • @hereonthenet
    @hereonthenet Před 11 lety +7

    Amikor ezt a dalt hallom,mindig könnyes lesz a szemem,nagyon megszólítja a lelkemet...

  • @schranzerika
    @schranzerika Před 13 lety +4

    Csodálatos a zene, szinte Krisztus közelsége árad belőle. Gyönyörűek a képek,
    csak gratulálni tudok hozzá. Sok embernek kellene meghallgatni.
    Era

  • @bajuszz
    @bajuszz Před 12 lety +4

    Csodálatos muzsika,mellyel mindnyájan befogadhatjuk Jézust a szívünkbe.

  • @csengedarida6297
    @csengedarida6297 Před 4 lety +12

    Drága jó nagymamám vezetett be engem a keresztény hittbe. Őt egyszer annyira meghatotta ez a dal, hogy azt kérte temetésén ez a dal szóljon. Hát bekövetkezett. Egy hónapja a temetésén ez a dal szólt. Köszönök neked mindent, soha nem feledlek el, azt amit értem tettél. Nyugodj békében, szívünkben örökké élsz.

  • @borbalatoth5130
    @borbalatoth5130 Před 11 lety +11

    Nagyon szép ez a dal nekem is az egyik kedvenc dalom nagyon szép annyira szeretem szeretem ez a videó a legjobb

  • @macococo1
    @macococo1 Před 6 lety +16

    Azt mondom, a legtöbb embert megérint ez a szép dal.

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +3

    Nagyon szeretem hallgatni Csodálatos érzés tölt el ojan Gyönyörü

  • @mamarina1000
    @mamarina1000 Před 12 lety +3

    Életed legjobb döntését hoztad, majd meglátod, hogy Istenben sosem fogsz csalódni. Minden imádat meghallgatja, legyél ebben kitartó. Nekem is ez a legkedvesebb dalom.
    Öröm számomra, hogy leírtad neked Isten és Jézus a legfontosabb az életedben.

  • @senseigabor
    @senseigabor Před 11 lety +13

    Kedves 11 éves örülök, hogy nem szégyelled Jézust, Ö sem szégyell téged! Hálát adok érted, és az én 11 évesemért is, és kérem az Urat, hogy tartson meg benneteket a kegyelmében! Ámen!

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +5

    Nagyon szeretem halgatni csodálatos hanggal köszönöm Ámen 😇😇😇❤️❤️❤️

  • @macococo1
    @macococo1 Před 5 lety +5

    Örülök annak, hogy másoknak is tetszik e szép dal.

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +4

    Nem félek hisz az Úr vígyáz rám! Hogy a nevemen szólították örűlök neki köszönöm Ámen❤️❤️❤️❤️

  • @agnestakacs3635
    @agnestakacs3635 Před 5 měsíci +2

    Gyönyörű, mindig sírok amikor hallgatom! Édes Istenem, bocsáss meg!😢😢😢

  • @szavaszabo439
    @szavaszabo439 Před 7 lety +28

    Igenis létezik az Isten! Aki nem hiszi,ő dolga. De Isten rengeteg dologba segít és meletted van.☺

  • @Work-From-Home-Worldwide
    @Work-From-Home-Worldwide Před 10 měsíci +3

    Örök kedvenc, rengeteget hallgatom, köszönöm! Hála, áldás 🙏☺

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +6

    Csodálatos háttérrel Gyönyörű hanggal Igazi Szívhez szóló köszönöm igen Isten létezik és a minden napokban velünk van Ámen

  • @fannipinter2816
    @fannipinter2816 Před 8 lety +1

    Az Úr és Jézus Krisztus üzenete e gyönyörű dalon keresztül. Köszönöm Istenem hogy velem voltál és leszel míg csak élek! Hitem benned él örökké és tovább!

  • @MsPetra28
    @MsPetra28 Před 13 lety +4

    Szerintem is gyonyoru dal!nagyon regen ismerem,es most nagyon magam alatt voltam egy par percig,de aztan rajottem hogy mindenbol van kiut,mert az Ur mindig mellettunk van csak eszre kell vennunk,es batraknak kell lennunk hogy az elet problemaival szembe tudjunk nezni!Nekem sokat segitett ebben ez a dal!Koszonom!

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +3

    Engem nagyon meg érint köszönöm Ámen ❤️❤️😇

  • @rekacsubirka5519
    @rekacsubirka5519 Před 9 lety +32

    ||: Ne félj, mert megváltottalak,
    Neveden szólítottalak,
    Karjaimba zártalak,
    Örökre enyém vagy. :||
    Viruló réteken át
    Hűs forrás felé vezetlek,
    Pásztorod vagyok,
    Elveszni senkit sem hagyok
    Karom feléd tárom, kiárad áldásom;
    Nem rejtőzöm el,
    Szívem a szívednek felel,
    Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet.
    Ne félj...
    Nem taszítalak el, amikor vétkezel,
    Irgalmat lelsz a szívemben,
    Örök feléd a hűségem,
    Amerre jársz védlek, nyomodba lépek.
    Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel,
    Ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád!

  • @istvannebaranyi8867
    @istvannebaranyi8867 Před 3 lety +5

    Ámen Dicsőség az Úrnak😍😇❤🙏

  • @mariamarki142
    @mariamarki142 Před 3 měsíci

    Köszönöm szépen csodálatos dal lèlek emeő!🙏😍

  • @numberjack2286
    @numberjack2286 Před 2 lety +4

    Gyönyörű, köszönjük, Signum!

  • @andrasneizsak3397
    @andrasneizsak3397 Před 8 lety +19

    Nagyon szeretem ezt az éneket, köszönöm.

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +2

    Oj Csodálatos Isren él aki nem hiszi sajnálom szeretlek Úram! ❤️❤️❤️❤️

  • @sandorpap3480
    @sandorpap3480 Před 11 lety +2

    Így van aki szégyenli illetve megtagadja Jézust az emberek előtt,akkor ő azt ő is megtagadja a mennyei atya előtt,és mivel ő a közbejárónk többek között,hogy az imáink meghallgatásra találjanak,és kiérdemelte ezt a jogot,és még minden mást is,ezért érdemes őt szeretni és felvállalni a világ előtt.

  • @lidiahorvath7929
    @lidiahorvath7929 Před 5 měsíci

    Szívet - lelket felemelő, megvigasztaló és megnyugtató üzenet, melyet az ÚrJézusban megtalálunk!
    Szívből köszönöm!

  • @rnagy92
    @rnagy92 Před 13 lety +2

    Az enek szovege es dallama nagyon szivhez szolo.Kellemes hallgatni.

  • @macococo1
    @macococo1 Před 6 lety +1

    Küldöm a feleségemnek sok szeretettel.

  • @macococo1
    @macococo1 Před 3 lety +2

    Gyönyörű vallomás.
    Nagyon köszönöm.

  • @evagreman9886
    @evagreman9886 Před 11 lety +1

    Ez a dal annyiszor szól a szívemhez ahányszor hallgatom.

  • @emmatoth3762
    @emmatoth3762 Před 3 měsíci

    Csodálatos , köszönöm hála és szeretet , Áldás!

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +1

    Annyira meg szerettem hogy már napközbeni is ezt dudolom ❤️❤️❤️😇😇😇

  • @erzsebethadhazi7612
    @erzsebethadhazi7612 Před 3 měsíci

    Ezzel a zeneszámmal vigasutalom magam a kcsifiam elvesztése miatt, 17 éves fiatalember, 20 évi ágybafekvés után, 37 évesen itthagyott bennünket, nagy űrt hagyva maga után ,, rettenetesen hiányzik. ❤❤❤

  • @istvanmarton273
    @istvanmarton273 Před 9 lety +4

    Kedves Erzsébet!
    Nagyon bátorító a történeted. Az Úr áldjon!

  • @tibornesalyi4307
    @tibornesalyi4307 Před 10 lety +5

    Nagyon szépen köszönöm ezt a nagyon szép Videót!

  • @macococo1
    @macococo1 Před 6 lety +4

    Aki hívő, csak Ő érti ezt a kiváló művet.
    < 6*

  • @gusztavbankuti8272
    @gusztavbankuti8272 Před 3 lety +3

    Nagyon szép, megrendítően szép.Ilyet csak az tud írni aki hisz.

  • @erikasabova5371
    @erikasabova5371 Před 3 lety +1

    Gyonyoru és csodálatos amen💖💝❤️👍🙏💙🙂

  • @juliabudainna5987
    @juliabudainna5987 Před 10 lety +5

    Nagyon szép!Kellemes volt hallgatni!!

  • @katalinbogdanovic479
    @katalinbogdanovic479 Před 6 měsíci

    Hala draga Uram, hogy megvaltottal koszonom szepen.Amen🙏🙏🙏

  • @idasimon4174
    @idasimon4174 Před 3 měsíci

    Koszomo szeretettel hiszek a Joisten szeretetebe alldoa nevet🌹🌹🌹🙏🏼🙏🏼🙏🏼❤️❤️❤️

  • @kovacsnenagyjulika
    @kovacsnenagyjulika Před 10 lety +16

    Nagyon sok feldolgozást ismerek, de a Signum éneke a legszebb. Szívfájdítóan és lélekbemarkolóan, könnyeimmel küszködve dicsőítem a Urat, most és mindörökké!

    •  Před 6 lety +1

      God bless you ! Julia !

    • @mannamagveto6720
      @mannamagveto6720 Před 5 lety +3

      Nekem is a Signum feldolgozása áll a legközelebb a szívemhez, pedig ismerem a többit is, de ebben van egy plusz.....

  • @erikaschranz8040
    @erikaschranz8040 Před 9 lety +7

    Nagyon szép dal, köszönöm!

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety +1

    Csodálatos köszönöm.

  • @SuperAz444
    @SuperAz444 Před 10 lety +4

    Ez az egyik kedvencem!

  • @tibornesalyi4307
    @tibornesalyi4307 Před 9 lety +4

    Köszönöm szépen ezt a szép csodát!

  • @macococo1
    @macococo1 Před 3 lety

    Ez az alkatotás monentális, nagyon jó.
    Köszönöm.

  • @tundedobray2634
    @tundedobray2634 Před rokem +1

    Annyira szép! ❤💝💖

  • @magdalenaforro8151
    @magdalenaforro8151 Před 3 lety

    Nagyon szépen köszönöm nagyon szép megnyugtató dal,Videó képek. is nagyon szépek.,Hálásan. köszönöm!.!!

  • @Yagami286
    @Yagami286 Před 10 lety

    Az eddig leg hit telljesebb kislány akit láttam. "Az úr legyen veled mind örökké te aranyos kislány" FOREVER

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety

    Köszönöm Drágá jó Úram hogy meg váltották Ámen❤️❤️❤️

  • @drvia1
    @drvia1 Před 13 lety +2

    Gyönyörű ez a dal. Teljesen véletlen találtam rá. Gratulálok nektek. :)

  • @tordaimagdalena2849
    @tordaimagdalena2849 Před 10 měsíci

    Csodálatos szép Imádom hallgatni 😊❤😊

  • @mateb3668
    @mateb3668 Před 7 lety +4

    Emlékszem kis taknyos koromban szüleim miatt muszáj volt járni templomba, nem csíptem. Koltavári Attila atyával (ha jól írom a nevét) már nem emlékszem pontosan elnézését kérem. Most bezzeg egy jó pár évvel később nagy melegséggel tölti el a szívem, hogy énekelhettem vele. Köszönöm neki azt, hogy megtanította és foglalkozott velünk.

  • @beni1859
    @beni1859 Před 8 lety +19

    Nagyon meg ható!
    Hogy ha tudod hogy soha nem hagy el a Teremtő Atya!
    Engem még nem hagyott el soha!!!
    Bármi is történt apa es anya válása stb... soha de soha nem hagyott még el!!!!

    • @vanekb1
      @vanekb1 Před 7 lety +2

      Ámen!

    • @robertzohan8772
      @robertzohan8772 Před 6 lety +5

      Nem is fog, mert megígérte! Ő ezt mondja : "nem vagyok ember, hogy hazudjak".

  • @anna-evasimonpora5006
    @anna-evasimonpora5006 Před 8 lety +18

    Miért és kitől félnénk mi az Isten tenyerén ? ! Köszönöm !

  • @macococo1
    @macococo1 Před 6 lety +1

    Igaza van a feltevőnek.
    Megköszönöm Tőle.

  • @klemivaradi9519
    @klemivaradi9519 Před 6 lety +2

    Szep hit mindig is velem volt es marad is ,,,,A HITET NEM LEHET EL HAGYNI ES VELED VAN ES MINDENUT VELEM VAN S MINNDENUT ,,,,TM,,,.

  • @christelg4664
    @christelg4664 Před rokem +1

    Meine Seele berührt die Melodie und die Stimme und der Text. Vielen herzlichen Dank ❤️

  • @laszlo6049
    @laszlo6049 Před rokem

    Hála és köszönet Ámen

  • @andreahodor5471
    @andreahodor5471 Před 8 lety +4

    Nagyon szép !!!!!!

  • @borbalatoth5130
    @borbalatoth5130 Před 11 lety +2

    100000mili9oszor meg hallgatom annyira szeretem eszt a dalt

  • @BernathneZsoka
    @BernathneZsoka Před 8 lety +2

    Köszönöm, hogy pásztorom vagy és nem hagysz elveszni!!!!!!!!!!!!!!

  • @prohircsi
    @prohircsi Před 10 lety +2

    Meghallgattam! csodszép!

  • @zsuzsannatoth6247
    @zsuzsannatoth6247 Před 9 lety +6

    Gyönyörű

  • @richardruff5211
    @richardruff5211 Před 11 měsíci

    Nagyon meghatott!!!

  • @mariagyori9502
    @mariagyori9502 Před 4 lety

    Kedvelem , ismerem , köszönöm a közzétételt .

  • @kolozs10
    @kolozs10 Před 13 lety

    De szép zene ez!!! nagyon szeretem!

  • @erzsikecsehjanosne636
    @erzsikecsehjanosne636 Před 9 lety +3

    AzÚR bátoíitása ezen az éneken keresztül megerősít.

  • @AyameSakuraCamy
    @AyameSakuraCamy Před 11 lety

    Imádom ezt a dalt♥♫
    Még tavaly kellet megtanulnom Ifjúsági Hittanon,de nem bánom hiszen csodálatos egy dalt☺

  • @annamandala
    @annamandala Před 14 lety +1

    Ez gyönyörű!!!!

  • @ildikokiss2295
    @ildikokiss2295 Před 11 lety +2

    Sajnos én ilyen idős koromban még nem így éltem, de Isten nem ezt nézi.... Ő már akkor is ismert engem, tudta formáltatásomat, anyám méhétől fogva ismer. Nagy öröm látni, hogy egy gyermek ilyen igazi szívből jövő szeretettel ír Istenről, és Megváltónkról, Jézus Krisztusunkról. Isten áldjon meg Téged hatalmasan, kivánom

  • @tordai4050
    @tordai4050 Před 4 lety

    Egyházi ének gyönyörű köszönöm szépen !!

  • @The09131962
    @The09131962 Před 12 lety

    Sokat dúdolgatom, nagyon tetszik szeretem nagyon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Üdv nektek Renáta Komáromból

  • @erzsebetvaradi6566
    @erzsebetvaradi6566 Před 10 lety +3

    Csodas nagyon szep

  • @drpapppiroska4178
    @drpapppiroska4178 Před 7 lety +2

    Csodalatos es nyugtato.

  • @szilardhorvath7122
    @szilardhorvath7122 Před 5 lety

    Gyönyörű és a képek aszta!👏🏻👏🏻👏🏻

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety

    Ímádom halgatni olyan Gyönyörű Ámen ❤️❤️❤️

  • @mariacsoka9588
    @mariacsoka9588 Před rokem

    Fiam temetésén hangzott el ez az Ézsaiási ige, ez az ének igaz és örökké Isten ìgérete! SDG

  • @macococo1
    @macococo1 Před 5 lety +3

    Gyönyörű. Sajnos nem mindig így van.

  • @turuczzoltan
    @turuczzoltan Před 11 lety

    Nagyon jó az egész, úgy ahogyan előadjátok és megnyugtató. Ezt az éneket többször hallottam templomban, és mindig tudtam, hogy igaz minden szó, amit elhangzik.

  • @mariamarazi4125
    @mariamarazi4125 Před 3 lety

    Csodálatos Ámen 😍😍😍😍

  • @szivhang
    @szivhang Před 13 lety

    Gyere el Jézus,nagyon várunk!!!

  • @belalaszlonehorvath5948
    @belalaszlonehorvath5948 Před 10 lety +2

    köszönjük istenem ! hogy megváltottál bennünket hogy egy szülőt fiadat áldoztad fel értünk!! vajon valaki megtenné eszt,???köszönöm!!!! nagyon gyönyör az úr álgyon meg!!

  • @irinakormos6123
    @irinakormos6123 Před 2 lety +2

    🙏❤️ AMEN 😇

  • @Jutkajulianna67
    @Jutkajulianna67 Před 10 lety +3

    Ha szereted az Isten és imádod Őt hallgasd meg::!!!!!!!!!

  • @Angyalcsillagom
    @Angyalcsillagom Před 10 lety

    Gyönyörű! :-)
    Köszönet, Áldás, Szeretet!
    Kívánok Boldog Húsvéti Ünnepet! :-)

  • @odettszmutni8590
    @odettszmutni8590 Před 8 lety

    Nagyon szép és megható!

  • @erzsebetlingl
    @erzsebetlingl Před 10 lety +1

    csodálatos!

  • @halmoslaszlone
    @halmoslaszlone Před 9 lety +1

    KÖSZÖNÖM!! ÁMEN!!!!!!!!!!!