AZ ÉN MOZIM: ÖNMAGÁT JELENTETTE FEL, 1995. /// Friderikusz Archív 98.

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 8. 09. 2024
  • Kiss Mihály 1995-ben egy maga készítette táblát akasztott a nyakába és kiállt Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjához, a Blaha Lujza térre, ahol koldulásba kezdett. A nyakába akasztott táblán kizárólag önmagát vádolta azzal, hogy mennyi embert átvert, milliókat kölcsönzött tőlük, de nem volt képes ezeket megadni. Egyetlen szóval sem tagadta, amit elkövetett, hiszen tudta, ezek már kimerítik a bűncselekmény fogalmát. Pedig valaha harmonikus életet képzelt magának: diplomatának készült, Moszkvában járta ki a határőrparancsnoki főiskolát, de azt már nem fejezte be, hiába volt kilátásban a vörös diploma.
    Kölcsönök láncolata temette maga alá. Szerelme elhagyta, így nem látott más kiutat, mint feljelenteni saját magát, és addig is, amíg a nyomozás beindult, kiállt a térre, hogy valamennyit legalább törlesszen tetemes tartozásából.
    Ez a film ekkor készült Kiss Mihállyal, azóta nem tudunk róla semmit.
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/frid...
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
    #FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv

Komentáře • 32

  • @katalinszabo3668
    @katalinszabo3668 Před rokem +19

    Megbotlott, elesett, aztan újra ès újra, csak a jòisten tudja, mièrt kellett ennyiszer...de teljes tiszteletem, amièrt vàllalta az arcàt, az öszintesèget ès a törekvèst a megoldàsra!!!Mindegy milyen ember VOLT, ha jobbà szeretne vàlni. Nagyon sok ember tesz hasonlo dolgokat, ès aztàn sumàkol egèsz èleten àt!Eröt ès kitartàst bàrhol is van!

  • @andrisszalai1261
    @andrisszalai1261 Před 2 lety +42

    Jók ezek a régi adások (különösen amikor az utcákat és az embereket mutatják), de úgy lennének igazán érdekesek, ha megtudhatnánk, mi lett velük azóta.

  • @johnygrande611
    @johnygrande611 Před rokem +45

    4 évig hajléktalan voltam és a semmibol helyreraktam az életem kolcsonok nélkul.

    • @olgivinceller5217
      @olgivinceller5217 Před rokem +4

      Gratulálok, biztos nagyon nehéz volt! Példa lehet sokak számára, hogy nem lehetetlen talpra állni!

  • @alizkiss2453
    @alizkiss2453 Před rokem +4

    Nagyon jó emberi sors történet volt. Szívből remélem, hogy sikerült neki jóvá tenni a hibákat.

  • @czandrea8
    @czandrea8 Před rokem +12

    Ez egy igazi lúzer volt.Egyszerűen ehhez van csak tehetsége. ☹️

  • @bernadetthozo6590
    @bernadetthozo6590 Před rokem +96

    Kedves Friderikusz úr, nem lehetne az összes én mozim részhez egy jelenben készült rész is? Vagy akár egy 10 perces kiegészítő a végén? Rendkívül kíváncsi vagyok mindegyik interjúalany sorsára.

    • @M44Tas
      @M44Tas Před rokem +7

      Eszméletlen munka lenne közel 30 év után megtalálni az utca emberét.

    • @eszterbodis6276
      @eszterbodis6276 Před rokem +8

      Sàndor megoldaná!Jò lenne!A két bácsi is a reptéri törtènetekből kapott adásidőt még!Sándor megoldaná!❤🙏🏻🥰

  • @gyorgyikovacs3489
    @gyorgyikovacs3489 Před 2 lety +16

    Sajnálom!Rossz döntèsek sorozatát követte el.Megfizetei az árát rendesen,de vállalta ès ez becsületère vált.

  • @gyulabariczky5662
    @gyulabariczky5662 Před 2 lety +48

    "Az vesse rá az első követ, ki közületek bűntelen"!

  • @me3037
    @me3037 Před měsícem +1

    Nehéz volt végig hallgatni.
    Az elején "szégyeltem a szüleimet mert szegények voltak "
    Sok mindent elárul..
    Nagyon igazságtalan hogy koldulásból,tehát más emberek pénzéből fizetgeti vissza a kölcsönöket amivel ő családokat tett tönkre!
    Ha addig tudott dolgozni, most mért nem?
    Teljesen felelősségtelen.
    Ez csak önsajnálat a javából.

  • @akoslendvai4119
    @akoslendvai4119 Před 2 lety +18

    A hoppon maradt kölcsönadók sorsáról lehet valamit tudni? Közöttük nem mentek tönkre életek?

  • @kiss-samukriszti5992
    @kiss-samukriszti5992 Před 2 lety +8

    Megkönnyeztem

  • @eszterkodolanyi1221
    @eszterkodolanyi1221 Před 2 lety +25

    Jó lenne tudni, mi lett vele!?

  • @tamasgeiger2172
    @tamasgeiger2172 Před 2 lety +21

    Nem bírtam végighallgati...fizikailag fájt, ahogy másokkal önző módon viselkedett, és csak a saját érdekeit kereste. Amit vet az ember azt fogja aratni is.

  • @reka987
    @reka987 Před rokem +5

    Erre mondjak, azt hiszem, hogy a szegény embert az ág is húzza.

  • @andreakardos7241
    @andreakardos7241 Před 2 lety +18

    tenyleg mi lett vele?

    • @erikagila9593
      @erikagila9593 Před rokem +9

      Németországban buszsofőr.

    • @alexandraasboth4997
      @alexandraasboth4997 Před rokem

      @@erikagila9593 Valamit sikerült törlesztenie? Vagy a mai napig törlesztget?

  • @mimi9933
    @mimi9933 Před rokem +17

    Irtózatos döbbenet. Akkoriban a Fejér Megyei TÁKISZ-nál dolgoztam, hozzám tartozott szülővárosom Mór oktatási intézményeinek bérszámfejtése, köztük a Zeneiskola is, és ismerősen hangzik: Móri Zeneiskola Kiss Mihályné - fizetését számfejtettem. Nem véletlenül maradt meg bennem neve, de talán a szakmai titoktartás megköveteli, hogy a hosszú idő távlatában se mondjak ennél többet. Szerencsétlen asszony, ekkora balek férjet?!?! Számomra komplett idióta, és a végén az őszinteségi rohamaival szenté akarja avatni magát, hátha valaki még foglalkozik vele. Undorodom az ilyen embertől... Egyszer is sok volt meghallgatni, én is úgy éreztem, mint egyik előttem szóló, hogy átkapcsolok valami normálisabb riportra, nem bírom végighallgatni... hányinger... DE tanulságnak jó, egyre több ma már az ilyen beteg, vállalhatatlan ember... lehet nő is férfi is... aki felelősségvállalásra, pénzbeosztásra képtelen... társadalomra veszélyes... elkerülni kell jó nagy ívben...

  • @csomosszilamer6767
    @csomosszilamer6767 Před 2 lety +5

    a magyar Ponzi elmélet kivitelezője ... hát ha sikerült ébren maradnia, akkor azóta csak jobb lett. :D remélem ... :D

  • @izabellakabok853
    @izabellakabok853 Před rokem +2

    Mi lett vele azóta?

  • @bencekarsai6413
    @bencekarsai6413 Před 2 lety +3

    a mostani bkv-s fizetéssel arányosítva, az akkori 8 millió ft reálértéke kb 25-28 millió ft

    • @istvanbalogh2033
      @istvanbalogh2033 Před 6 měsíci

      Szerintem sokkal több, a inflációs kalkulátorral számolva mai értéken kb. 45 millió Ft-nak felel meg az 1995-ös 8 millió Ft.

  • @KZoli-mm3fg
    @KZoli-mm3fg Před rokem +4

    Ekkora verebet...

  • @mamanet67
    @mamanet67 Před rokem +3

    Mi meg nyugodtan felültünk a buszra amit vezetett?

  • @dius5157
    @dius5157 Před rokem +7

    Szánalmas ez a pali...