ISTEN ÚGYIS TUDJA MI KELL..
Vložit
- čas přidán 10. 09. 2024
- Minek kéne imádkoznunk? Mire jó, ha Isten úgyis tudja, hogy mi kell nekünk? Hogyan kell imádkozni? Mi van, ha nem tudok a saját szavaimmal imádkozni?
Ezekben a kérdésekben kaphatsz segítséget a mai vlogban. :)
"Olyan dolgok történnek meg, amelyek ima nélkül nem történnének meg. Ne felejtsük el ezt."
Elisabeth Elliot
--------
Ha kérdésed van vagy szeretnél témát kérni, írj nekem bátran az annayoutubja@gmail.com címre!
Ne felejts el szétnézni a www.bellagirlmagazin.hu oldalon sem a további csajos és érdekes tartalmakért!
3.25 Inkább mi emelkedünk fel hozzá, Istent nem kell felemelni. 💝💗😘 Nem baj lényeg Istennel lenni
Nagyon jó dolgokat mondtál! :)
Csak így tovabb!
A Biblia hamis istenei szeretik az imádságot...Az Igazi Isten nem szereti....Ő azt szereti,ha valaki szívében imádja Őt és Valóban Bízik benne,ahelyett,hogy próbálna Rá hatni valahogyan,valamiért valamilyen ügyben...Az is milyen durva már,hogy meg van írva a Bibliában,hogy Isten ezt meg azt parancsolta...pl hogy adjunk hálát neki meg hogy rendszeresen imádkozzznk hozzá!....Parancsolta....Nem furcsa ez nektek egy kicsit?...Az az Isten-aki mindenkinek Szabad akaratot adott-Megparancsolja,hogy imádjuk őt,hálát adjunnk neki-akkor is,ha valakinek nem hajlik erre a szíve-,Sőt még folyton folyvást imádkozzunk is hozzá?....Az Igazi Isten nem egy parancsolgatós Isten és soha sem várta parancsszóra senkitől sem,hogy imádja!....Ő gyönyörködik a szabad akarat érvényesülésében még olyankor is,ha valakinek nem felé hajlik a szíve,még akkor is,ha fáj neki....Ő Soha Senkit Nem befolyásolt Erőszakosan Olyan irányba,hogy ilyen módszerekkel vegyen rá sokakat arra,hogy imádják Őt...Ellenben a biblia hamis istenei ezt teszik,s bizony ilyen minden erőszakos igehirdetés,misszió,az envangélium terjesztése.....
...kaptunk rá parancsot... Na ennél a résznél felröhögtem. No nem azért mert ezt még nem hallottam, hanem mert ezt valaki komolyan veszi. Te belegondoltál, hogy kik azok akik elvárják, hogy imádják őket? Megparancsolják. Ehhez képest még Észak-Korea is csak pincsikutya.
Ez ebben a formában csúsztatás. Aki emberként várja el, hogy istenként imádják, az valóban minimum nárcisztikus, rosszabb esetben pedig egy veszélyes őrült, különösen akkor, ha hatalom is kerül a kezébe. De ha Isten várja el, hogy istenként imádják, akkor az épp annyira reális elvárás, mint hogy egy embert vegyenek emberszámba. Istent "istenszámba" kell venni, ez ennyit jelent. Persze abszolút releváns kérdés, hogy Isten érdemes-e arra, hogy emberként kövessük, bár ezt inkább azok szokták feltenni, akik egyúttal a létében is kételkednek. Ha pedig ez így van, akkor először azt a kérdést illene a saját fejükben tisztázni, elvégre Isten létezésének vagy nemlétének ténye eléggé megvariálja, hogy pontosan miért is követjük őt ténylegesen, van-e választásunk, stb. Nem érdemes Isten jóságának kérdését vitatni a létének elismerése nélkül. Csak szép sorjában! ;)
@@andahazyalmos nem a keresztények szokták azt hangoztatni, hogy szabad akaratot kaptunk? Akkor miért beszélsz elvárásokról? Az minden csak nem szabad.
Nem értek egyet a végső állításoddal. Isten létét nem kell elfogadnunk ahhoz, hogy megállapítsuk azt, hogy gonosz. Engem pont a szörnyeteg diktátor mivolta gondolkodtatott el amikor még keresztény voltam. Akkor átértékeltem az istenről hallottakat, ami oda vezetett, hogy tisztán láttam, hogy ez a szörnyeteg csak a bibliában és az emberek fejében létezik. Szerencsére.
@@peterrumi2556 , a szabadsággal kapcsolatban kérdés, hogy mitől, vagy mihez képest vagy szabad? Abszolút szabadságod, vagy abszolút szuverenitásod sohasem lesz, maximum illúziók szintjén. Akik ma arról beszélnek, hogy szabadnak érzik magukat, azoknak ez csak annyit jelent, hogy attól szabadok, amivel nem akarják saját magukat korlátozni. Innen nézve az szabad, aki azt csinál, amit akar. Nyugaton, főleg amerikában, amolyan nemzeti szlogen ez a szabadság. És ha megnézzük, már kezdik a köztudatban is felismerni, hogy az ,,azt csinálhatok, amit én akarok" nem jelenti azt, hogy ,,azt az eredményt érem el, azt kapok, amit szeretnék." Mert az egy dolog, hogy azt csinálsz, amit akarsz, de vannak a világnak törvényszerűségei, szabályai, amik meghatározzák, hogy ezek a döntéseid hova vezetnek. Most akkor a szabadságodat korlátozzák ezek a szabályok, amik a világot, a természetet jellemzik? Valahol igen: ha konfliktus van aközött, hogy mit szeretnél a jelenben tenni, és mit szeretnél a jövőben elérni, akkor választanod kell. Ennek a döntésnek a lehetősége a szabad akarat.
Az elvárások léte nem mond ennek ellent. Istennek vannak elvárásai, és lehetnek is neki, mert ez az egész hely, amiben élünk, az övé. Te is így viselkedsz a saját házadban, ha vendégeket hívsz: vannak határok, hogy ott mit lehet megtenni, és mit nem. De ettől még te független személyiség vagy, aki eldöntöd, hogy mit válaszolsz erre. Akkor nem lenne szabad akaratod, ha egy robot lennél, és nem lenne öntudatod.
Ha Isten létezik, akkor az ő elvárásai olyan alap szinten részei, szabályai, törvényszerűségei ennek a világnak, mint az, hogy ha nem dolgozol, akkor nem tudod saját magadat eltartani. Ezért mondom, hogy a te felvetésed valójában ahhoz a kérdéshez vezet vissza, hogy létezik-e egyáltalán Isten. Mert ha Isten létezik, akkor úgy kell tekinteni az elvárásaira, mint ahogy leírtam. Ha viszont te azt gondolod, hogy nem létezik, akkor csak annyit értesz az egészből, hogy rád akarnak erőszakolni valamit, aminek te sem értelmét, sem hasznát nem látod, és semmi kedved az egészhez. Továbbra is úgy látom, hogy a te esetedben erről van szó.
Még ha szörnyeteg is volna Isten, attól még létezhet, és akkor is kellene kezdened az elvárásaival valamit, ha rohadtul nem tetszenek. :) Ha Isten gonosz, de létezik, akkor is az általa teremtett természeti szabályok alapján juthatsz hozzá ahhoz, ami számodra jó. Ha viszont nem létezik, akkor tényleg nincs semmi értelme megfelelni az elvárásainak. De ahhoz, hogy eldöntsd, hogy az a jó, ha a saját fejed után mész, és leszarod őt, vagy pedig az a jó neked, ha hallgatsz rá, ahhoz előbb azt kell megtudni valahonnan, hogy egyáltalán létezik-e.
,,Nem értek egyet a végső állításoddal. Isten létét nem kell elfogadnunk ahhoz, hogy megállapítsuk azt, hogy gonosz." - Abban a tekintetben tényleg igazad van, hogy egy kitalált karaktert is lehet jellemezni pl. egy regény alapján, ami róla szól. De itt arról van szó, hogy mi valóságként beszélünk Istenről. Ha Isten nem létezik, akkor gyakorlatilag fölösleges, vagy legalábbis nem valami hasznos dolog arról vitatkoznunk, hogy gonosz-e, vagy sem. Ha viszont létezik, akkor ez a világ egyik legjelentősebb kérdése, mert mindannyiunk sorsa múlik rajta. Ez két baromira különböző perspektíva. Namost, ha feltételezi az ember, hogy a beszélgetésünk célja az, hogy fényt derítsünk az igazságra, akkor bizony Isten létének kérdése előbb következik a sorban, mert ettől függ, hogy a két lehetséges perspektíva közül melyikben van értelme gondolkodni. Az egyik perspektívában Isten elvárásai már csak a puszta létükből adódóan is relevánsak a számomra, a másikban pedig, mivel fikció az összes, semmi okom ezekkel foglalkozni, mert nem határoznak meg semmit a valóságban, amiben az életemet élem, nem hasznosak a számomra.
Jelentős hatással van az értékrendedre, hogy melyik perspektívában gondolkodsz Istenről, arra az értékrendedre, ami alapján végül eldöntöd, hogy ő jó-e, vagy gonosz. Valójában előbb dől el benned, hogy létezik-e, és ez alapján előbb választasz ki ebből a két perspektívából egyet, mint hogy eldöntöd, hogy szerinted gonosz-e, vagy sem. De ha amellett maradsz is, hogy Isten nem létezik, csak a mi perspektívánk autentikus, azaz csak abban van értelme vizsgálni, hogy Isten jó-e, vagy gonosz. A másikban, bár beszélni lehet róla, ennek a kérdésnek nincs köze a valóságos igazság kereséséhez.
@@andahazyalmos Így van, a szabadság csak illúzió. Mivel minden esetben a legmagasabb boldogság-fájdalom különbözet mellett „döntünk”. Valójában nincs választási lehetőségünk, de mégis szabad akaratnak tűnik amiatt mert nem ismerjük a jövőt. De a szabadság illúzióján belül rendkívül jól érezzük magunkat. A szabadság egy elvont fogalom. Egy viszonyrendszerben, valamihez képest lehetünk szabadok. Egy súlytalan helyhez képest a Föld a gravitációjával bizonyos mértékű kötöttséget jelent, igen. De mivel az egész életünket ebben a rendszerben éljük le, ehhez alkalmazkodtunk, ez nem tűnik kötöttségnek. A rendszeren belül éljük meg a szubjektív szabadságunkat. Valójában nincs konfliktus a jelen és a jövő érdekében való döntés között. Ez a döntés csak az információtól függ ami egyik vagy másik döntést támasztja alá. A döntést nem mi hozzuk. Egyszerűen nem tudunk máshogy dönteni. Bizonyos szemszögből robotok vagyunk.
A ház ura és isten közti párhuzamod nem pontos. Ha isten lennék, más szabályaim lennének mint a házamban amik vannak. Istenként bármit megtehetnék, én hoznék létre mindent. Biztosan nem ilyen béna rendszert alkotnék ahol az alkotásom egy mikroszegletében, az idő törtrészében, egy primitív organizmus példányai egymást mészárolnák a tökéletlen teremtésem miatt, majd én azt egy végtelenül elmaradott, térben és időben rendkívül behatárolt módon próbálnám kijavítani, ami újabb barbarizmushoz vezetne, majd megint próbálkoznék egy elképesztően beteg akcióval, ami újabb pusztításhoz vezetne… Neeem. Így biztosan nem. Olyat teremtenék ahol ilyen szabályozásra nincs is szükség, már ha egyáltalán teremtenék...
Mik isten elvárásai? Melyik istené? És honnan tudod?
Az én szemszögemből nézve a viselkedésetek felettébb furcsa. A biblia alapján isten egy szörnyeteg. Még ha el is hiszitek azt ami le van írva ebben a könyvben, az imádat isten felé a legutolsó dolog kellene, hogy legyen ami szóba jöhet. Ahogyan a szabályainak a követése is. Végül is alárendelhetjük magunkat az elnyomó rendszernek, beilleszkedhetünk… Várjunk csak! Hiszen pont ezt látom kívülről. Annyi különbséggel, hogy a szörnyeteg képzeletbeli. Annak ellenére, hogy nem hiszem, hogy ilyen entitás létezik, mégis követek szabályokat. Hogy lehet ez? Úgy, hogy szociális lény vagyok. Az evolúció úgy alakított, hogy a legjobb túlélési esélyem társakkal, társadalomba rendeződve van. Szabályokat alkotunk, és betartjuk/betartatjuk azokat. Mózes szabályai feltehetőleg annak a népnek, abban a korban, az adott társadalmi fejlettségen megfelelő volt. Most már ránk vetítve nevetséges és bizarr lenne. A törvénykönyvünk minden oldala többet ér mint „isten” szabályai összesen. És még ez is folyamatosan változik, ahogyan a társadalmunk is.
Abban nem értek egyet, hogy nem érdemes azon vitatkozni, hogy isten jóságos vagy gonosz. Én előbb gondolkodtam el isten gonoszságán mint, hogy rájöttem, hogy nem is létezik (perspektívaváltás). Konkrétan ez vezetett oda. De kívülről nézve is van értelme ezen gondolkodni, vitázni. Az erkölcs, ami alapján megítéljük, hogy jó vagy rossz, nem isteni eredetű, hanem evolúciós. Társadalmi. Ha engem nem is érint az isteni kegyetlenkedés, a családomat érinti, akik ezt elhiszik és jónak gondolják. A te értékrendedet és világnézetedet is döntően befolyásolja ez a hit, ahogyan az enyémet is annak idején amikor még hívő voltam. Egy gyors példa: Ha istent jónak gondolom akkor mindent amit tesz/parancsol mondjuk a bibliában elfogadom jónak. Nem, nem fordítva, hiszen mindenki így csinálja. Így lesz ok a rabszolgaság, a nők elnyomása, az emberáldozat, az örök szenvedés, a népirtás, a csonkítás stb… Ez torz, romlott erkölcshöz vezet. Ha pedig gonosznak gondolom a tettei alapján, úgy az egész istenkép taszítóvá válik, elgondolkodtat, és rájövök, hogy az az isten csak több ezer éve élt kecskepásztorok fantáziája amivel egymást ijesztegették és magyarázták az általuk még nem ismert jelenségeket. Így az erkölcsöm hatalmas, pozitív fejlődésen meg keresztül, hiszen már tisztán látok és rájövök, hogy tőlem is függ.
Valóban fontos kérdés isten léte. De ez könnyű. Tedd fel a kérdést magadnak, hogy honnan tudsz istenről? Aki mondta ezt honnan tud róla? Eddig isten milyen formában jelent meg az életedben? Továbbá hogyan kommunikál veled? Szülőktől, barátoktól tudhatod gondolom. Valószínű, hogy beleszülettél. Vagy esélyed sem volt máshogy gondolkodni, vagy pedig egy tekintélyszemély mondta, hogy úgy van. Az eredmény ugyanaz. Ha pedig olyan homályos dolgok ugranak be, hogy hát...éreztem...meg álmomban...hangot hallottam...kisütött éppen a nap...éppen egy olyan szöveget olvastam ami azt írta...pont akkor hullócsillagot láttam...kértem és meggyógyult…nos, akkor a válaszod meg is van...
@@peterrumi2556 , Igen, bizonyos szemszögből robotok vagyunk, ahogy írod. Bár én inkább úgy fogalmaznám ezt meg, hogy bizonyos szempontból tűnhet adottnak, vagy eleve elrendeltnek az, ahogyan végül a döntéseinket meghozzuk. Pl. annak, aki ismeri a jövőt, kész eseménylánc részének tűnik, amit tenni fogunk, mintha előre meg lenne írva. De hogy a szabadság teljes egészében illúzió lenne, azzal már nem értek egyet, és nem is egészen értem, hogyan jutottál el idáig, vagy miből következik ez. 1. Attól még, hogy valaki ismerheti előre azt, hogy én hogyan fogok dönteni, a döntés lehet nagyon is a sajátom. 2. Az, hogy egy rendszeren belül élünk, aminek a szabályai korlátokat jelentenek az abszolút szabadsághoz képest, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a rendszeren belül nem marad ténylegesen szabad mozgásterünk. Az, hogy holnap kék, vagy zöld pólót veszek fel, csak rajtam múlik. Aztán hogy ez a 'csak rajtam' egészen pontosan mit jelent, abba is bele lehet vastagon menni, pl. mennyiben múlik a tudattalanon, meg a korábbi élményeimen, hogy melyiket választom, mitől függ a szépérzékem, miként értékelem ki a tudatomat, ami esetleg pusztán a szabad akarat demonstrálása érdekében egy nap másként döntene, mint amit egyébként szeretne... szóval elég bonyolult téma, hogy hogyan is áll össze ez az egész, hogy döntéseket hozunk. És nem látom igazoltnak azt, hogy ne tekinthetnénk a döntéseinket a sajátunknak. Hogy csak egy programozott mechanizmus volna az egész. Persze vannak olyan részei, ezt a modern pszichológia is elismeri. De mégis létezik tudat, és az egész pszichoterápia arra épül, hogy az ember választhat tudatosan mást, mint ami tudattalanul a sorsává válna. Márpedig ha van választás, akkor van szabad akarat is, én ezt gondolom. És nem tudom, mi értelme volna annak, hogy a magunk szemszögéből ezt ne így értelmezzük. Ha nincs szabad akarat, akkor felelősség sincs. Akkor a törvényeknek sincs semmi értelme, hiszen minden úgyis úgy lesz, ahogy lesz. A döntéseinknek sincsen értelme. Nem vezetne sehova az egész.
Nem egészen úgy értelmezed a házas példát, mint aminek az illusztrációjaként használtam. Ilyen módon pedig az, hogy te nem teremtenél ilyen világot, nem igazán válasz arra, amit én írtam. A példa azt kívánta megvilágítani, hogy mit vársz el jogosan a házadban, és mit nem. Hogy mi az igazságos. Kvázi ugyanaz, mint amit a szabadság kapcsán beszéltünk: a ház a rendszer, ami korlátokat tesz a szabadságodra, ha valaki másnak a házában vagy. Teljesen jogosan dob ki téged onnan a tulajdonos, ha nem felelsz meg a szabályainak. És ez még akkor is így van, ha a ház tulajdonosának irreálisak az elvárásai és egyébként pedig egy veszélyes őrült. Jogosnak jogos, mert azzal a feltétellel küld el az ő saját házából, amivel csak akar, mert övé a ház. Erről persze lehet értékítéletet alkotni annak, akit kidobtak, de az már egy másik történet, a példa csak azt szemlélteti , hogy mi jogszerű, nem pedig azt, hogy mi szeretetteljes, vagy erkölcsös, vagy követendő.
Abban egyetértek, hogy ha feltesszük, hogy valójában nincs Isten, és úgy megy ez a szabálykövetősdi, akkor annak semmi értelme nincsen. Ezt a perspektívás résznél már korábban kifejtettem. Isten miatt van értelme foglalkozni a szabályaival, a szabályok önmagukban még nem jelentenének semmilyen logikus alapot a betartásukra, kivéve persze, ha az a betartásuk valami egyértelmű jó eredményre vezet.
,,Én előbb gondolkodtam el isten gonoszságán mint, hogy rájöttem, hogy nem is létezik (perspektívaváltás). Konkrétan ez vezetett oda." - Ja jó, értem. Akkor nézzük meg innen. Szerinted Isten gonosz. Erre elvileg keresztényként jöttél rá. Namost, keresztény értékrenddel egyszerűen sehogyan sem logikus meghozni ezt az ítéletet, legalábbis a megfelelő bibliaismeret birtokában, még úgy sem, ha egyébként Isten egyes döntései bizarrak is számunkra és nem egészen értjük mögötte a miérteket (még). Keresztény értékrendű ember nem tartja Istent általában véve gonosznak. Na de adjuk meg, tegyük fel, hogy a bibliaismereted rendben van, és akkor is rendben volt, amikor ezt a döntést meghoztad. Valamiért a te értékrended alapján Istent gonosznak ítélted. De akkor ez csak úgy lehetséges, ha az értékrended előtte megváltozott nem keresztényire. Mást tartottál és tartasz követendőnek, fontosnak, erénynek, értéknek, építőnek, vagy csak kívánatosnak, mint amiről a Bibliában olvasol. De akkor a következő logikus kérdés az, hogy ez hogyan történt, ha előtte tényleg keresztény voltál? Vagy sosem voltál az valójában? Ilyen opció is létezik (nekem legalábbis, teoretikusan). Isten taszítóvá válik, igen, ez logikus végeredmény, ha már valamiért elítélted gonosznak. De azt már nem értem, hogy innentől pedig ,,elgondolkodsz, és rájössz, hogy Isten nem létezik, hanem csak kecskepásztorok fantáziája." Itt számomra megszakadt a logikai fonal. Pontosan hogyan lyukadtál ki oda, hogy akkor ő nem is létezik?
További kérdésem, hogy honnan tudod/tudtad, hogy a megfelelő mérce alapján ítéled Istent gonosznak? Valamilyen értékrendet az ítéletet megelőzőleg a sajátoddá tettél, úgymond leváltva az előzőt. Azt honnan tudtad, hogy az új értékrend helyesebb, mint a régi?
Isten léte - teljesen jó és jogos kérdések. Én egy vallásos családba születtem, ahol amolyan szokás szinten van jelen ez a téma, de nem igazán határoz meg a hétköznapi életünkben semmit az, hogy elvileg keresztények vagyunk. Amikortól igazán kereszténynek mondom magam, az 17 éves koromtól van, amikor azzal a mondattal kezdtem neki a komolyan vett keresztény életemnek, hogy ,,Istenem, ha te tényleg vagy, és igaz, amit rólad hallotam, akkor én ezt akarom, akkor kérlek gyere be az életembe." Benne volt a bizonytalanság. Amit ténylegesen tapasztaltam, az az, hogy az életem fokozatosan elkezdett a jó irányba változni: levetkőztem néhány nagyon rosz szokást, elkezdtek látványosan pozitív irányba rendeződni az emberi kapcsolataim, és egyre inkább ura voltam magamnak és képes lettem jó döntéseket hozni. Isten megtapasztalását ebben az időben úgy fogalmaztam meg, hogy túl sok korábban lehetetlennek hitt változás ment végbe az életemben ahhoz, hogy ne gondoljam azt, hogy ő volt ott ezekben, még úgy is, hogy egyen-egyenként valóban nehéz lett volna megállapítani ezekről a pozitív változásokról, hogy mennyire volt ott benne Isten és mennyire múlt rajtam, vagy a környezetemen. De ezek együtt olyan mennyiségben történtek, hogy ott már jóval kevesebb kétségem volt. De persze ez sem jelent száz százalékos bizonyosságot. Ugyanakkor a pozitív változások az őáltala Bibliában hagyott elvek mentén jöttek létre az életemben. Azoknak a követése nyomán történtek. És ez egyre erősítette bennem a bizalmat, hogy érdemes ezt az utat folytatni. (Innen nézve igen nagyon furcsa, hogy hogyan találhatod Istent gonosznak, ha felteszem, hogy az ószövetségi dolgokon kívül kellő ismereted van másról is. )
De teljesen megértem, ha ezek számodra értékelhetetlen, szubjektív dolgok. És jelenleg épp egy szárazabb időszakot élek meg a hitemben, ahol engem is borzasztóan kiakaszt, amikor valaki felelőtlenül dobálózik azzal, hogy Isten erre, vagy arra vezette (nem egyszer Bibliával nyíltan ellentétes irányba), meg hogy megkérdőjelezhetetlen imameghallgatásként beszél olyan dolgokról, amik kívülről nézve egyáltalán nem tűnnek annak. Sajnos sok hiteltelen és következetlen keresztényt látok magam körül. Lényeg az, hogy pontosan értem, hogy mennyire nem lehet semmit kezdeni azokkal a válaszokkal, amiket te is írtál.
De azért említsük meg azt is, hogy Isten nem léte mellett legalább olyan nehéz objektíven érvelni. Ezért is vagyok igen kíváncsi arra, hogy ide hogy sikerült eljutnod. Mert ez is egy állítás, amit indokolni kell. Csak annak nem kell bizonyítani semmit, aki nem is állít semmit, azaz csak szimplán nem tudja, hogy van-e Isten, vagy sem. De ha nem tudja, akkor pedig érdemes komolyan is számolnia azzal az opcióval, hogy Isten esetleg létezik, és ebben a helyzetben mi a jó döntés, illetve a (bármilyen értelemben is vett) legjobb magatartás.
Továbbá van még egy kérdésem: tegyük fel, hogy megtapasztalsz egy természetfeletti csodát. Te hogyan dolgoznál fel egy ilyen eseményt? Mi garantálná, hogy ezt az eseményt valóban megfelelően, azaz természetfeletti csodaként értelmezzed? Azt gondolom, hogy Isten megtapasztalásával kapcsolatban az erre a kérdésre adott válaszod kulcsfontosságú.