"Simicska nem azzal volt elfoglalva, hogy szarrá lopja magát" | Interjú Csintalan Sándorral

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 10. 09. 2024
  • A Katonai Főiskola felderítő szakjáról a KISZ-be, aztán az állampárti szakszervezet éléről az MSZP ügyvezető elnökségébe, majd az olajügyeken és a Fideszhez kötődő biztonságtechnika cégen, a Defend Securityn keresztül a HírTV stúdiójába, egészen Simicska Lajos szinkronhangjának szerepéig - mai adásunkban Csintalan Sándort kérdeztük kalandos, nagy pálfordulásoktól sem mentes életútjáról.
    Csintalan mind az MSZP, mind a Fidesz belső köreihez közel állt egy időben: azt próbáltuk megtudni, miért váltott ilyen sokszor politikai karrierje alatt, és hogy milyen belsős információkkal rendelkezik a harmadik köztársaság színfalak mögött játszódó folyamatairól.
    Tetszett az adás? Akkor szállj be a finanszírozásunkba, legyél patronálónk, és férj hozzá az extra tartalmakhoz is! / partizanpolitika
    Egyszeri, vagy rendszeres banki átutalásos támogatással is segítheted a finanszírozásunkat! Számlaszám (Partizán Alapítvány): 16200106-11669030
    Közlemény: Támogatás
    Külföldről: IBAN: HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000 BIC/SWIFT kód: HBWEHUHB
    Ha azonnal értesülnél a legfrissebb videóinkról, iratkozz fel a csatornánkra CZcams-on: bit.ly/35qa5gT
    Nem tudod nézni? Most már hallgathatod is: open.spotify.c...
    Kövess minket Instán! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz: / partizantarsalgo

Komentáře • 443

  • @judmaj54
    @judmaj54 Před 3 lety +124

    Ijesztő belegondolni, hogy emberek dolgoznak, tanulnak, családot alapítanak, közben a politika úgy ügyeskedik az életükkel, ahogy éppen jól esik. Mindent megmagyaráz ahova eljutottunk. Teljes csőd.

    • @user-sp8yi9rf8v
      @user-sp8yi9rf8v Před 3 lety +3

      miert hagyod???

    • @2010marinez
      @2010marinez Před 3 lety +9

      Miért, volt ez valaha másképpen? Azért mert nem tudtunk róla vagy nem tudtak róla, ez azért mindig is így zajlott, csak talán nem ilyen mértékben, mint most. Annak idején volt egy olyan határ, amit nem léptek át, ma már a jelenlegi keresztény kormány felhatalmazva érzi magát és nincsenek határok, hasonlít a keresztes háborúkhoz, a cél szentesíti az eszközt, ezt próbálják elhitetni a néppel és ahogy mindig, ez most is beválik.

    • @MrMonsteryoyo
      @MrMonsteryoyo Před 3 lety +4

      ​@@2010marinez naja, nem azzal van a baj hogy csinálják, hanem ahogy amennyit és amit megengednek maguknak !! Pedofília, kábszi, magánügy, lopás, csalás, hazugság, emberek megélhetésének és családjának tönkre tétele - és a sort lehetne folytatni a végtelenségig !!
      Lehet szidni Simicskát, meg is érdemli ... de ami most történik az az eddigi kormányok töketlenségén, tutyimutyiságán bőven túlmutat

    • @bodza889
      @bodza889 Před 3 lety +1

      Bizony. Volt es lesz ez valaha maskepp? Ne hidd.

    • @borbalatildyneruh2643
      @borbalatildyneruh2643 Před 3 lety +1

      @@ferim.4186 Szerintem ez tényszerűen nincs így. Megszorítósdi akkor volt, amikor nem lehetett tovább halogatni. Olykor elkerülhetetlen volt (1995, 99-2000) olykor úgy volt az, hogy még el is b@szták (2007-2008). Azért kb. 2012-től a járványig világgazdasági habzsi-dőzsi volt.

  • @tamas522
    @tamas522 Před 3 lety +129

    - Ott sem voltam
    - Én nem tudtam semmiről
    - Engem nem avattak bele
    - Engem zavart, amit ők csináltak
    - Én lojális voltam.
    - Én nem kaptam pénzt
    - Én nem fizettem érte
    - Én jót akartam
    - Én nem hibáztam, max abban hogy megbiztam a rosszakban.
    - Engem átvertek

    • @fahalesi
      @fahalesi Před 3 lety

      ez keves ervelni

    • @lajosbacsi956
      @lajosbacsi956 Před 2 lety

      Pap és politikus secko-jedno , mindkettő vizet prédikál és bort iszik...

    • @pipi1314
      @pipi1314 Před rokem

      tiszta komcsi duma

    • @istvanpesti5758
      @istvanpesti5758 Před rokem

      Az önismeret fontos dolog!

  • @szelanyo
    @szelanyo Před 3 lety +80

    Nekem nem probléma, ha valaki váltogatja a pártját, ha közben kiderül, ő milyen világot szeretne, kiket képvisel kikkel szemben, milyen értékekért küzd, mert azért évtizedeket a politikában eltölteni, hát ahhoz nagyon nagy elhivatottság kell, vagy épp ellenkezőleg: nagyon pici. Az általam ismert politikusokban mind ez utóbbit látom, hogy a hatalmat, a nyüzsgést, a pénzt, a jó kapcsolatokat, a nyájat, a csajozást, a szereplést nagyon szeretik, de közérdekű elképzeléseik ritkán rajzolódnak ki úgy őszintén. Ebbe a 45 percbe is biztosan befért volna egy mondat arról, hogy CsS mégis mit képviselt ennyi ideig, mik voltak a víziói, amik megvalósításának zálogát az MSZP-ben és a Fideszben találta meg, ha csak néhány évre is. Ha ellenben valaki nem képvisel semmit, akkor remek választás Pumped Gabó és Győzike után a hétfői blokkba a vele készült interjú.

    • @csikosjutkaveresne
      @csikosjutkaveresne Před 3 lety +1

      Igaz, a gatyát is csak le veszik egyszer... Amikor már olyan bűnös... Hogy! Csintalant meg van aki megkerdezi? Marci... 😘

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 Před 3 lety

      A magyarorszagi politikusok tobsegenek pontos , preciz ellemzese , Ilyen jo iteletet , kaderozast a magyar politikai elitrol meg nem olvastam .. Petofi se tudtavolna hatasosabban megfogalmazni...Siralom , hogy ez van , es ez rosz elojel .. Szervezzen egy uj partot .......

    • @wolf7511
      @wolf7511 Před 3 lety +2

      Teljesen egyetértek! Nyilatkozatot nem kaptunk CsS-től csak benyomásokat! Sehol egy építő gondolat,csak a kritika!

    • @MrsMoz
      @MrsMoz Před 2 lety

      megélhetési politikus, azt képviseli, ami épp eladható :)

  • @atp2153
    @atp2153 Před 3 lety +49

    Csintalan élet felfogása.
    Mindenki mindenki ellen, mindegy csak dolgozni ne kelljen.
    Bikini....

    • @jozsefszucs978
      @jozsefszucs978 Před 3 lety +4

      8 óra pihenés, 8 óra alvás, 8 óra tetszés szerint.

  • @istvangallyas5714
    @istvangallyas5714 Před 3 lety +24

    Remek interjú.Sok mindent elárul magyarországról,hogy ez az emberi minőség bárhol vezető lehet.Ma pedig fontosnak tartott"megmondó"ember.Egy igazi"hungarikum".

    • @tomszir6964
      @tomszir6964 Před rokem +2

      Mindenképp komoly és egyértelmű bizonyíték a jobboldal intoleranciájára, hogy üldözik ezt a jóóóó embert.

  • @gyulateleki8293
    @gyulateleki8293 Před 3 lety +21

    Idézet egy klasszikustól: "Kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van, ezzel kell mindent megoldanunk."

    • @TheWhalevideo
      @TheWhalevideo Před 3 lety

      Valamint hazánkban az egy főre eső bunkók száma, kettő... :)

  • @PsiHolo
    @PsiHolo Před 3 lety +28

    Úgy emlékszem, hogy amikor Csintalant megverték, a HírTV stábja előbb ért ki a helyszínre, mint a mentők és a rendőrség. Azt is érdemes lenne tisztázni, hogy ha nem kapott fizetést, akkor a következő mondatban miért mondta, hogy semmit sem csinált, csak a felvette a fizetését. Az embernek van egy olyan tulajdonsága, hogy utólag csak a jó dolgokra emlékszik, bár az is tagadhatatlan, hogy senkitől sem lehet elvárni, hogy önmagát sározza. Valójában mindenki, aki szétlopta az országot és teszi ezt a mai napig hazaárulást követett és követ el attól függetlenül, hogy ha ő nem teszi, megtette volna más. Itt sipákol mindenki és a skandináv országokat hozza fel példaként, nos ha ezek nem így történnek, már rég behozhattuk volna őket. Orbán megjelenésével gyakorlatilag ez a szar intézményesült úgy, hogy a szereplők meg vannak arról győződve, hogy soha senki nem fogja őket felelősségre vonni.

  • @GregoryKun
    @GregoryKun Před 3 lety +96

    "Simicska nem azzal volt elfoglalva, hogy szarrá lopja magát"
    Köszönjük meg neki, hogy megelégedett néhány milliárddal. Igazán nemes.

    • @denemmajdnem7028
      @denemmajdnem7028 Před 3 lety +11

      Néhány száz milliárddal, akartad írni.

    • @GregoryKun
      @GregoryKun Před 3 lety +11

      @@denemmajdnem7028 Mi maga? Matematikus?

    • @tiborvincze3991
      @tiborvincze3991 Před 3 lety +4

      a legnagyobb bűne az, hogy felépítette ezt

    • @colos193pp
      @colos193pp Před 3 lety +9

      Az egész politikiai maffiának Simicska az egyik alapja...a Fidesz vele kezdte el a maffiapolitizálást..

  • @zsolthomoki1461
    @zsolthomoki1461 Před 3 lety +60

    Továbbra is hiteltelennek érzem. Nem tűnik sokkal őszintébbnek Győzikénél, pedig nagyon alacsony a mérce.

    • @esbmashup1366
      @esbmashup1366 Před 3 lety +2

      hát akkor nekem ezt már be sem kell kommentálnom.

    • @Turbo_TechnoLogic
      @Turbo_TechnoLogic Před 3 lety +1

      Huh, pont ilyesmi erzesem volt, mintha csak egy Gyozike2 interju lenne. Bar Gyozike1-tol esku kicsit tobb konkretumot ereztem :D Es talan valami gerinc-kezdemenyt is valahol melyen meg egy kis jozan paraszti eszt. Itt most egyike sem jott at.

  • @rczeija
    @rczeija Před 3 lety +6

    Nézegetem a "tevőleges" "rendszerváltók"-kal készült riportokat. Köszi Marci, szuper munka. A nagy sóhajok a találó, lényegretörő, igazságot feszegető kérdésekre adott válaszok előtt mindent elmondanak. Ezek-ről, akik ott voltak, CSAK magukat akarták megcsinálni, a zsebüket megtömni, pártjuk zászlaja, rózsaszín lufieszmék álcája mögé bújva, hatalomvágytól pénzéhségtől hajtva. Szó nincs a népről és a kisember sorsáról.Demokrácia? A kanyarba sincs...

  • @koponyanyihomok
    @koponyanyihomok Před 3 lety +40

    Így kell úgy hazudni, hogy közben nem mondasz semmit...

  • @hatezis
    @hatezis Před 3 lety +99

    hihetetlen, összeahsonlítva a tévéadók műsoraival továbbra is itt vannak hiánypótló művek. A kutyáért meg extra like :)

    • @nekemkell7858
      @nekemkell7858 Před 3 lety +1

      "...itt vannak hiánypótló művek." :D Science fiction!

  • @lacoslazar3184
    @lacoslazar3184 Před 3 lety +88

    Nekem mindig az az érzésem mikor látom megnyilatkozni valamilyen fórumon, hogy rengeteg sötét titkot tartogat magában az öreg! Kíváncsi vagyok ki fog e tálalni egyszer köntörfalazás nélkül!

    • @laszlozsoltschneider579
      @laszlozsoltschneider579 Před 3 lety +16

      Lehet de akkor gyorsan baleset fogja érni és azt is aki azt a beszélgetést rögzíti.

    • @arnyekangyal
      @arnyekangyal Před 3 lety +15

      @@laszlozsoltschneider579 A felvételek pedig véletlenül eltűnnek, megsemmisülnek egy szerencsétlen valamilyen tecnikai okok miatt keletkezett tűzben . (nem áll messze ettől a rendszertől az ilyesmi).

    • @gaborrenner2267
      @gaborrenner2267 Před 3 lety +15

      Inkább arra tippelnék, hogy nem tud ez l*faszt se. Mármint semmi igazán lényegest, igazán sötét titkot. De ügyesen hiteti el magáról, hogy tud.

    • @hallernorbi
      @hallernorbi Před 3 lety +9

      Az MSZP-s "pántlikázott" pénzekről sem nyilatkozott soha, csak utalt rá. Egyszer kiszámolhatná valaki, hogy mennyibe kerül nekünk ennek a here rétegnek az eltartása.

    • @janospeto831
      @janospeto831 Před 3 lety +8

      @@hallernorbi És, ha megtudod, akkor mit csinálsz?? 🤔 Semmit!! Vazze! 😂 Most is a szemedbe tolják! Nyíltan, a szemed előtt lopnak meg! Te, meg én, meg itt mindenki, mit csinál? 🤔 SEMMIT! 😂 Ha az a könyv elkészülne és őszintén minden trógerság és minden tróger szerepelne és benne lenne, na akkor mit csinálnánk? Szörnyűlködnénk! De egyébként? SEMMIT! 😂 Na, jó! Kár ezt (is) tovább ragozni! Nem tudjuk levetkőzni a marsi kultúrát, ahol tudományosan bizonyított módon (megmondta a dörögi, tehát igaz!) mindig fordítva ülik meg a döglött lovat, miközben azért imádkoznak, hogy a szomszédé is, meg a szomszéd is dögöljön meg! 😂

  • @istvanbarta4355
    @istvanbarta4355 Před 3 lety +8

    Mindig a regnáló politikai helyzetben lavírozott és még tud tükörbe nézni !
    Hányingerem van az ilyen emberektől!
    Neki mindegy milyen szakszervezet vagy párt, ott tudott helyezkedni.
    Ez a videó csak arra jó, hogy ilyen embereket soha senki ne neveljen, ill. határolódjanak el tőle.
    Sajnos a becsület, a hazaszeretet, a tisztesség, az etika távol áll tőle.
    Valóban közönséges, primitív, viselkedése = zéró és beképzelt, nagyképű alak.
    Szégyen ez az ember.

  • @Pastrada888
    @Pastrada888 Před 3 lety +5

    Ez az ember még életében nem mondott semmit, pedig baromi sokat beszél, látszólag úgy mintha valami fontosat mondana

  • @kisscs74
    @kisscs74 Před 3 lety +84

    Elnézve Csintalant, pontosan azonosítható a klasszikus magyar néplélek.

    • @janosferencfia2953
      @janosferencfia2953 Před 3 lety +17

      A takonygerincu, sunyi proli lelkere gondolsz?
      Ha igen, akkor egyetertek.
      Ha magadbol indulsz ki, sajnallak.
      Ha manipulalni probalsz, tiszteltetem a kedves Mamat!

    • @mikisragner3709
      @mikisragner3709 Před 3 lety +1

      @@janosferencfia2953Proli! Mert ugyebár ők baszták el ezt az országot, nem pedig a janosferencfia-félék!

    • @janosferencfia2953
      @janosferencfia2953 Před 3 lety +4

      @@mikisragner3709 Mi a felfoghatatlan, "kritikus gondolkodasra alkalmatlan hasznos idiota"?
      (idezet: V.I.Uljanov, kedvenceknek csak Lenin)

    • @fefeeeere9675
      @fefeeeere9675 Před 3 lety +8

      Ez a figura mitől Magyar?

    • @andrasnebojti946
      @andrasnebojti946 Před 3 lety +4

      Magyar? Néplélek? Hol élsz te?

  • @margithahn9079
    @margithahn9079 Před 3 lety +7

    Marci, ebben is kiváló! Valószinű az Ő személyisége, tudása kellett ehhez az " őszinteséghez"!

  • @sandorkisari481
    @sandorkisari481 Před 3 lety +10

    Én személy szerint nagyon örülök ennek a csatornának. További sok sikert.

  • @ret01101
    @ret01101 Před 3 lety +21

    Hiányzott ez nekünk, Marci? Hát k.ra nem. Beégett a retinámba, ahogy délutánonként szövetkezik a hírtv-ben a harci nagymamákkal. Most meg itt ül mint egy becsületes nyugdíjas. Elhiszem, hogy mindent meg tud magyarázni, de én már nem hiszek el neki semmit. Az ilyen emberek keményen végigdolgozták az életüket, de mit alkottak ezek? Mi volt Sanyibá' életének értelme? Semmi. Nulla. Egy papírcsákót sem gyártott soha. Kb. 50 éve hülyiti a világot. Most már ideje lenne csendben visszavonulni.

  • @forcewariation
    @forcewariation Před 3 lety +13

    Csintalanból mára ennyi is elég volt. Köszi szépen!

    • @istvanm567
      @istvanm567 Před rokem

      Hát most SEM lopta a szívembe magát nekem sem. :D

  • @toerpforever3821
    @toerpforever3821 Před 3 lety +3

    Az összes volt KOUNISTÁVAL ÉS FIDESZESSEL Eggyüt most keményen ELSZÁMOLNI! EZ AZ EGYEDÜLI MEGOLDÁS!!!!

  • @matwyder4187
    @matwyder4187 Před 3 lety +18

    Érdekes, amúgy is komálom a Sanyabát, de abban külön zseniálisat alkotott, hogy egységbe kovácsolta a kommentelőket. Itt oldalfüggetlenül, jobbról-balról az összes elvakult hívő tiszta szívből utálja, ez nagyon bíztató, arra enged következtetni, hogy valamit jól csinál. Ne essék félreértés, a korabeli ügyekkel kapcsolatos kitérő válaszai alapján az is világos, hogy igazi hétpróbás gazember volt a maga idejében, de mára a hitelesebbek közé sodorta az élet. Neki a többihez képest már nem nagyon van veszítenivalója, a zűrös ügyei rég elévültek, épp ezért több igazságot sejtek egyetlen mondatában, mint tetszőleges aktív politikus egy év alatt leadott nyilatkozataiban összesen.
    Persze még így is nagyon óvatosan beszél, nyilván roppant kínos lenne az összesnek, ha itt egyszer csak elkezdené mindenki kiteregetni az egymásról gyűjtött szaros lepedőket, ez is érthető. De a meglévő szűk keretek között azért elég szabadon mozog, időnként megrázza a ketrec rácsát, kicsit riogatja a sok szarházit, és ez tetszik. Elképzelem, min mennek keresztül azok, akiknek a nevei ilyenkor végül mégsem hangzanak el, és ettől egy kicsit jobban érzem magam. De csak nagyon kicsit. Hiszen akár ki is lehetne mondani.
    Na nem mintha hinnék benne, hogy ez érdemben változtatna a társadalom végletes megosztottságán, nem mintha azt hinném, hogy elég nagy emberekről elég sokat tud, elvégre soha nem került elég közel a tűzhöz, ráadásul önleleplezés nélkül nem menne. Másfelől meg azért biztosan volna jópár érdekes történet, ami nem olyan másodvonalas senkiket érint, akikre már a kutya sem emlékszik, hanem ma is aktív politikusokat, szóval egy olyan igazán kegyetlen, a néhai harmadik köztársaság történetét és valós természetét feltáró vallomás biztosan nagyot szólna.
    Tudom, álmodik a nyomor, pedig nagy kár érte, ez a félszívvel csepegtetett őszinteség kevés ahhoz, hogy igazságos ítéletet mondhassunk a máig a nyakunkon élősködő, kommunizmusból örökölt politikai elitünk fölött, netán végre elzavarjuk mindet oda, ahová valók. Azt eddig is tudtuk, hogy hitvány semmirekellő gazember a nagy többsége, eddig sem izgatott senkit, és innen nézve ez a konkrétumokat homeopátiás higításban tartalmazó beszélgetés sajnos csak egy újabb pofon a xarnak.

    • @jakabfan
      @jakabfan Před 3 lety +3

      Köszönöm, hogy mindezt leírtad! Ezért érdemes youtube kommenteket olvasni.

    • @elegvolt5467
      @elegvolt5467 Před 3 lety +1

      Ezt megmondtad apám! :)))

    • @gaborrenner2267
      @gaborrenner2267 Před 3 lety

      Honnan tudod, hogy milyen oldalról kommentel valaki? És mitől lesz rögtön elvakult?

    • @matwyder4187
      @matwyder4187 Před 3 lety

      ​@@gaborrenner2267 Általánosságban nem szokták szeretni. Az elvakultságot abból vezetem le, hogy tökmindegy mit mond, mindig abból indulnak ki, hogy ÁRULÓ! Mindkét nagy táborban megfordult, így nem is tudhatom, a "kritkusok" küzül ki hova húz, de az világos, hogy utálják, mert másokkal ellentétben képes volt faképnél hagyni a velejéig rohadt csipetcsapatokat.
      És csak a jegyzőkönyv kedvéért megismételném, távolról sem gondolom, hogy ő egy szent volna. Elvégre politikus. De legalább volt annyi gerince, hogy felálljon, amikor a többi elvtelen senkiházi ott tülekedett, hogy szerelmetes csókot hintsen az aktuális nagyember gyűrűjére. És azt a gyűrűt nem a kezükön viselik.

    • @tamaskovacs4791
      @tamaskovacs4791 Před 3 lety

      Pályázhat az év hozzászólása címre! Egyetértek, Csintalan a köz számára akár még hasznos is lehetne ...

  • @vmti1
    @vmti1 Před 3 lety +15

    érdekes volt ez a műsor is, a sztorizások is adtak hozzá ehhez a zavaros húsz harminc évhez...jó lenne a többi kötöttfogásos figurát is látni ebben a székben, meg akár azokat is régebben a fideszhez tartoztak, ma meg már a másik oldalon, pl. Dévényi...na meg egyszer kellene már egy rossz partizán is, amit szidni lehet..:)

  • @laszlolajtai
    @laszlolajtai Před 3 lety +5

    Az ilyen emberre szoktam mondani, Aki mindenki barátja az nekem nem barátom! Ez egy rafinált ember.

  • @csabahordos6145
    @csabahordos6145 Před 3 lety +10

    Jó a riport, Marci előtt le a kalappal (noha sok mindenben nem értek vele egyet), de mennyire felkészült volt, ugyanakkor visszafogott, nem indulatos, de kellően provokatív. Ilyennek kellene lennie minden riporternek.
    (Mondjuk tényleg kár, hogy nem tud beszélni: fölébeszél a saját hangmagasságának, hadar, és nem túl jól artikulál, "szilva van a szájában" - ahogy anno Montágh Imre mondta volt).
    A riportból egyébként az derült ki, hogy Sanyi báttya, hogy mondjam, necces figura, többen írták, hogy lehet, hogy ügynök, :), hát lehet, de az önmaga kimagyarázását, fényezését nagyon jól csinálja - tehát valószínű jó politikus. :) Aki őszintén tud jól hazudni, az jó politikus.
    Mondjuk talán valami meglepődést láttam rajta, hogy Marci miket és mennyi mindent tud, de jól leplezte lezser mellébeszéléssel, és önmitologizálással ("Mondtam akkor a Gyulának, hogy...", "Mondtam akkor a Simicskának, hogy...")
    (Ez pl. a Havas-féle kommunikációs stílus.)

    • @MrsMoz
      @MrsMoz Před 2 lety

      hát én csintalan beszédét kevésbé értem, de oké :P

  • @МолчатДома
    @МолчатДома Před 3 lety +54

    Az egyik legnagyobb köpönyegforgató a közéletben.

    • @evafazekas1179
      @evafazekas1179 Před 3 lety +1

      Nem. Orbán Viktornál nincs nagyobb köpönyegforgató.

    • @agnes49
      @agnes49 Před 3 lety

      : orbán után!

  • @gyorgybokros6645
    @gyorgybokros6645 Před 3 lety +33

    Marci, ez is baromi érdekes lett, eskü megnézem a 3 órás vágatlant is! Csintalant én se tudom hova tenni, amit elmondott őszintének tűnt, de khm...nem bontotta ki valószínűleg az igazság minden szeletét, és akkor még finom voltam.
    Mindenesetre az interjú profi volt, grafikailag is nagyon igényes.

    • @tibizambo3594
      @tibizambo3594 Před 3 lety

      György Bakos!:Hülye!Ilyen csíntalan,koponya lékelésben, nem gondolkodtál?Rád férne,közelebb lennél az univerzumhoz!

    • @MrSipi1988
      @MrSipi1988 Před 3 lety +1

      őszintének tűnt? Melyik interjút nézted? :D Összevissza beszél a pali, nincs egy egyenes mondata.

  • @mrkagye
    @mrkagye Před 3 lety +6

    Csintalan egyszer egy riportban a riporter kerdesere, miszerint a politika elosegitett-e az olajmaffia mukodeset, elkerekedett szemmel azt valaszolta hogy hogy gondoljak? Mi koze ennek a politikahoz? Milyen modon segitette volna elo?

  • @bacalaoporto
    @bacalaoporto Před 3 lety +11

    Kifejezetten örülök ennek a beszélgetésnek, mert a komment szekció felér egy alapos szociológiai felméréssel. (ráadásul fizetni sem kell érte :D ) Láthatóan mindegyik "oldal" hisztériázik, ha róluk IS mond valami rosszat az interjúalany. :))

    • @gaborrenner2267
      @gaborrenner2267 Před 3 lety +2

      Tudod pontosan, hogy aki "hisztizik", az hova tartozik?

  • @M44Tas
    @M44Tas Před 3 lety +2

    Bármennyi pénzt keresett Csintalan úr, szemmel láthatólag mind kajára költötte...

  • @andrasnebojti946
    @andrasnebojti946 Před 3 lety +12

    Én soha nem szerettem, jellemtelen, szélkakas!

  • @csermenyizsombor
    @csermenyizsombor Před 3 lety +36

    kapcsolódva egy hozzászóláshoz, engem is Győzikére emlékeztetett... nem őszinték a válaszai. :/

  • @zoltantoth5473
    @zoltantoth5473 Před 3 lety +10

    Nem azzal volt elfoglalva?
    Ráadásul még úgy képzelte, hogy az, amit csóreszolt, az már csak övé és nem kell visszatolni a pártba!
    Mint ahogy 94-98 között történt. Most meg lexarja a szocialistákat az összes, aki akkor gazdagodott meg! 👍

  • @davidnemeth2095
    @davidnemeth2095 Před 3 lety +43

    Nagyon kellemetlen ez a magyarázkodás.

  • @rablobanda
    @rablobanda Před 3 lety +7

    az első néhány mondatról eszembejutott egy prosectura dalszöveg... "megszülettem, én szegény árva, a népköztársaság polgára lettem, ezért bűnhődnöm kell, hát, könyörgöm, akasszatok fel..." "az a lényeg, hogy mindenki tiszta, csak én vagyok, piszkos komenista." (prosectura - ittanyakamnyesdel)

  • @istvankormos4514
    @istvankormos4514 Před 3 lety +4

    Nagyon tetszett, rendkívül eszes ember, csak nem biztos, hogy mindent őszintén elmondott. Bár amit mondott (talán) őszinte volt.

  • @janospeto831
    @janospeto831 Před 3 lety +9

    Uram, Atyám! A Csintalan annyi sötét, szemét dologról tud, hogy látszik rajta, ahogy keresi, mit mondjon el és kiről, és kiről mit ne! Ennyi tetű között nagyon kell vigyázni! 🤐

  • @csokepeter8030
    @csokepeter8030 Před 3 lety +16

    akár mint a fidess... volt ez már pufajkás komcsi, zakós módszerváltón át a mentés jobbos szalonnán át minden... mint a magyar mentalitás...

  • @jebo3572
    @jebo3572 Před 3 lety +16

    Jobban tenné ha ugyan azt csinálná mint a kutyája. Feküdjön és aludjon. A meséit mindig úgy alakitja hogy Ő mindig jót akart..

  • @wolf7511
    @wolf7511 Před 3 lety +7

    Az első hazugsága az, hogy amikor az MSZP nyert Ő nem akart hatalmat... félre néz mikor beszél a kérdezőhöz ( nekem első, mert ez feltünt!)

  • @okflintstonesthisisit8933

    Marci, próbáld meg egyszer Döbrögiéket ültetni a székedbe (vagy még jobb, ha a vádlottak padjába)!

  • @peterfromhungary3021
    @peterfromhungary3021 Před 3 lety +40

    Bármilyen konkrét kérdésre ez a magabiztosan értelem nélküli hadoválás. Ez maga a szocializmus.

  • @tamasve6345
    @tamasve6345 Před 3 lety +41

    a dislike részemről ennek a sunyinak szól. 5 percet nem ér ez az ember.

    • @Girl95szia
      @Girl95szia Před 3 lety

      Kontrasztnak nem rossz. Én ezért nem dislike-olom.

  • @gmeszi.
    @gmeszi. Před 3 lety +5

    Sokat elárúl ez az interjú annak elenére hogy minden válasz elől kitértt, és minden állásfoglalást elintézett anyival hogy "erre most mit mondjak" Én bírom de a golyói nincsenek a helyén.

  • @szabolcsfuszfas7286
    @szabolcsfuszfas7286 Před 3 lety +21

    Tyűűű! Ez nagyon nem tiszta!

  • @robertvig951
    @robertvig951 Před 3 lety +10

    Az interjualny rengeteget csusztat, olykor nem mond igazat, finoman szolva.

  • @hohonagy7920
    @hohonagy7920 Před 3 lety +14

    Valahogy nem tudok elszakadni attól a képtől, amikor részegen nyalogattatta a büdös lábát a kutyájával!
    Ennél büdösebb prolit, még nemigen hordott a hátán a föld!

  • @laszlobognar865
    @laszlobognar865 Před 3 lety +8

    "Soha nem akkor váltottam amikor valaki bekerült a hatalomba, én mindig akkor mentem el, amikor valaki átvette a hatalmat"
    Tehát mindig ottfelejtették...

    • @toerpforever3821
      @toerpforever3821 Před 3 lety

      Ahonnnan a jó szél fuj

    • @toerpforever3821
      @toerpforever3821 Před 3 lety +1

      Gerinztelen

    • @toerpforever3821
      @toerpforever3821 Před 3 lety +2

      Soha sem akkor kell eldönteni hogy melyik oldalon àllok, amikor látom hogy ez igy nem megy tovább.
      BÜNRÉSZES MARADSZ!

  • @szentendre6655
    @szentendre6655 Před 3 lety +37

    Én személy szerint Csintalant egy értelmes embernek tartom csak egyszerűen hiteltelen.

    • @maradokamagamura3726
      @maradokamagamura3726 Před 3 lety +10

      Ahogy a Fidesz színe-java. Csak pár példa: Kövér hithű szociból lett hithű liberális, majd konzervatív-keresztény, most meg ez az illiberális "nemzeti", bármi legyen is. Orbán szintén. Bayer még ott sírt Horthy újratemetésén, most Horthy a Fidesz és általában véve a NER nemzeti hőse. Csintalan is csak a szokásos fideszes utat járta be, szóval mit is várunk tőle?

    • @IDtechno
      @IDtechno Před 3 lety +2

      Elvtelen.

    • @Rutyos
      @Rutyos Před 3 lety

      @@IDtechno
      Nem az.

  • @1kupackopaszkukac
    @1kupackopaszkukac Před 3 lety +13

    Nekem ő olyan mint Vona Gábor. Hol ezt gondolja, hol azt. Tipik politikus. Nincsenek elvei, sem gátlásai és teljesen leszarja amit mások gondolnak róla. Utóbbi persze nem egy hátrány ezen a pályán. A politikus azt hiszem egy külön állatfaj.

    • @bakosroli
      @bakosroli Před 3 lety +3

      Össze sem hasonlítható Vonával!

    • @ervingall4844
      @ervingall4844 Před 3 lety

      Hát azért más is mondott mindenfélét...ennek ellenére X.XXX.XXX emberrel tolja:))))

  • @atp2153
    @atp2153 Před 3 lety +9

    Csintalan minden voltam csak akasztot ember nem Sándor.
    Olajugyek? Komcsi ügyek?
    Vicc

  • @Dokyman1
    @Dokyman1 Před 3 lety +2

    Gaskóval látnék még interjút. Hasonló szakszervezeti szélforgó a mai napig.

  • @MrDxx7
    @MrDxx7 Před 3 lety +4

    15 percet bírtam ebből a halandzsából. Tök jó, h leültetnek embereket és ők elmesélik, h semmi kivetnivalót nem látnak abba, h a politikai paletta minden szegletét megjárták már, de mi ennek a relevanciája? Láthatólag semmi következménye nincsen ennek a viselkedésnek.

    • @nattila7713
      @nattila7713 Před 3 lety +3

      Lehetne a musor vegen korbacsolas, kinzas...

  • @jozsefrigo4214
    @jozsefrigo4214 Před 3 lety +3

    Jó gyomra van a riporternek. Nem irigylem.

  • @antalbozso3712
    @antalbozso3712 Před 3 lety +2

    Kamélenon,mindig jól helyezkedett,igazábol ha az én multam llyen lett volna,neki térdeltem volna a konektornak!!!

  • @WhiteWolf-fq5be
    @WhiteWolf-fq5be Před 3 lety +9

    Miért agyabugyálták el egyszer? Az igazi okot mondjuk magában hordozhatja a stílusa, mert még visszafogottan is tenyérbemászó. Előadja, hogy mekkora őszinte egyéniség közben maga sem tudja, hogy ő valójában kicsoda!

  • @zoltanvass1566
    @zoltanvass1566 Před 3 lety +5

    önmosdatás...önmosdatás...önmosdatás

  • @attilanemeth8955
    @attilanemeth8955 Před 3 lety +5

    Nem tudom a rettenet nem eufemizmus-e? De nem, ez a Baby Yoda az összelbaszott magyar sors címerállata, minden vécé lehuzóláncán ott lenne a helye ólomból kiöntve.

  • @revetegalive2247
    @revetegalive2247 Před 3 lety +2

    Simlis és fontoskodó.Nem fogom megsíratni ha a politikából eltűnnek a hasonlók

  • @minta801
    @minta801 Před 3 lety +3

    Nyomasztó volt végignézni.

  • @pakozdiattila
    @pakozdiattila Před 3 lety +15

    Csintalan Úr mint szentlélek :D

  • @arpadsevegnani4425
    @arpadsevegnani4425 Před 3 lety +2

    Gyönyörű kis Bullmasztiff.
    Sándort mostanában nem bánthatja senki.
    Sajnos emlékszem mikor nem kicsit kapott szegény...

  • @SZsolt66
    @SZsolt66 Před 3 lety +7

    Ez a vágott verzió tudatosan egy többszörös trailer egy 3 órás tartalomra. "Fizess, és végignézheted a vágatlant." Önmagában ezzel nincs baj. De mikor az elején és a végén is ki van hangsúlyozva, ez az attitűd, ezen kívül a riport közben is nagyon érezhető, hogy a témák csak fel vannak vezetve, eléggé visszatetsző. Mivel kíváncsi vagyok a teljes verzióra, menni fogok a patreonra. Viszont valamilyen oknál fogva, pl. a Magyar Hang kapcsán soha nem éreztem azt, hogy le akarnak húzni azzal, hogy valaki végre 20-30 éves bennfentes információkat oszt meg velünk (de azé' má' fizessé').
    Elvileg ennek a csatornának az is lényege lenne (újbalossága révén, és ezt abszolút nem pejoratív értelemben mondom), hogy a szegény embereket támogassa. Nekik nem jár a sok infó a 90-es 2000-es évekkel kapcsolatban, csak ha fizetnek? ...
    Építő jellegű kritikaként: Örülnék, ha pár hét után felkerülne a csatornára a vágatlan verzió, mert ha a hasznosság a fő célja ennek a csatornának, akkor nem csak azoknak jár a teljes tartalom, akik képesek és tudnak fizetni ezért a tartalomért. (Függetlenül attól, hogy Csintalant mennyire tartjuk hitelesnek.)

    • @oeroltbors
      @oeroltbors Před 3 lety +4

      1. Dolgoztak vele. Munkáért lehet pénzt kérni, magyarazkodásra kényszeríteni azt, aki így tesz elég gané dolog.
      2. Ingyen megkapod a vágatlan verziót. Ha valamiért nagyon fontos neked ez a videó, ebben benne van a lényeg.
      3. Ha megsem elég, akkor elmész a Spotify-ra és ingyen meghallgatod. De akkor hallgasd is meg, ha már pampogtál miatta.
      4. De ha még ez sem elég, neked 3 óra 47 perc videóanyag kell Csintalanról, akkor 5 dollárért egy hónapra előfizethetsz, elvégezheted azt, amire 45 perc Csintalan képanyag nem volt elég ;) és lemondhatod az előfizetést.

    • @SZsolt66
      @SZsolt66 Před 3 lety +1

      @@oeroltbors Ki kényszerítette őket magyarázkodásra? Leírtam a véleményem egy videovágási attitűdről, ami nekem speciel nem tetszik. Az egész videó alatt azt éreztem, hogy sugallja nekem: Fizess, és megkapod az érdekes részleteket. Nem tartom követendőnek, ezt írtam le. Támogatok csatornákat, nincs bajom azzal, ha fizetni kell, ill. azzal, ha valaki pénzt kér a munkájáért, de ha egy trailert nézek, az feleljen meg bizonyos követeléseknek: pl. legyen rövid. Személy szerint a Partizán videóiból nem nézek meg annyit, hogy rendszeres támogatója legyek.
      Hol van az elmondva, hogy én ezt meghallgathatom Spotify-on? (Amúgy megnéztem, tényleg ott van, köszönöm a tippet.) Hogy lehet ezt tőlem számonkérni? Végig fogom hallgatni, de nem ott, mert most már csakazért is befizetek egy hónapra. :D Nem azért "pampogtam", mert trollkodok, és muszáj valamit beböfögnöm.
      Végül pedig: Azt sem tartom követendő attitűdnek, hogy leganajozzuk a másik véleményét azért, mert kellemetlen. (És még szándékosan vagy nem szándékosan belelátunk olyan dolgokat is, amik nem voltak benne...) Ez persze még nagyon messze van a Bayer Zsolt féle féregezéstől és patkányozástól, de mindenképp közelebb helyezkedik, mintha csak szimplán vitatkoznunk az állítással, vagy ha cáfolnánk azt... És az sem hat meg különösebben, hogy Partizán like-olta a válaszodat, egymást minősítitek.

    • @KennyAkiraly
      @KennyAkiraly Před 3 lety

      A megvágott interjúkról és azok teljes változatáról már én is kérdeztem őket és a kapott választ teljesen elfogadtam miszerint az egy órás műsoridőnél nem kíváncsiak többre az emberek. Én sem. Ezek ellenére,levesfőzés közben, végignéztem a 3 óra 47 perces interjút. Hát na, nem tudom,mit higgyek róla. A megrögzött baloldali aki megrögzött jobboldalivá vált. Élete alkonyán meg sztorizgat nekünk és ránk van bízva,hogy elhisszük vagy nem.

    • @andrasgyongyossy1928
      @andrasgyongyossy1928 Před rokem

      Kôssz

  • @endrelevai2081
    @endrelevai2081 Před 3 lety +10

    Ez egy jó nagy fárajó !

  • @Thomas_AAnderson
    @Thomas_AAnderson Před 3 lety +3

    Kedvelem Csintalant, de ritka nehéz követni a gondolkodását (és azt ahogyan kifejezi magát). Beszél, de nem mond semmit.

    • @GergelyPal.
      @GergelyPal. Před 3 lety +3

      Akkor mit kedvelsz benne?:)
      Mikor volt ennek álláspontja, elvei? A semmit reszelgeti percekig, a többi meg érdektelen, irreleváns blabla...

  • @rewiktorkovacs
    @rewiktorkovacs Před 3 lety +5

    Érdemes patronálni, mert a teljes ( majdnem 4 órás) verzió nagyon súlyos. Azt hiszem kaptam egy képet arról, hogy mit jelent kis hazánkban a hatalom. Ennél jobb hatalomtechnikai korrajzot még nem láttam.

    • @mikloshari4419
      @mikloshari4419 Před 3 lety

      Hol érhető el a 4 órás verzió?

    • @rewiktorkovacs
      @rewiktorkovacs Před 3 lety +2

      @@mikloshari4419 akkor elérhető, ha anyagilag támogatod a csatornát. Ezt a Patreon rendszeren keresztül lehet. A videó leírásában ott van a link.

    • @tiborkertesz5666
      @tiborkertesz5666 Před 3 lety +3

      Én már régóta patronálok, de ebből az izéből a rövid verziót is alig bírtam végignézni. Nem tudnának annyit fizetni, hogy 4 órán keresztül hallgassam :)

    • @sanyi4466
      @sanyi4466 Před rokem

      Ebből ennyi is sok. Egy hazug, köpönyeg forgató ember.

  • @azen-buddhistateleviziofer5546

    eddig se voltam jó véleménnyel erről az emberről, de most ezzel a trágár mosakodással végleg hiteltelenné vált

  • @rozagulyas3744
    @rozagulyas3744 Před 3 lety +1

    És akkor mit cdinált, amikor ő volt az APEH vezetője?! Leírta sz összes párt és egyéb cimborának az adóját! De sorolhatnám a bűneit, és kérdezem, a hatalmas vagyonát biztos " tisztességes " munkával szerezte?🤮🤢😡

  • @sanyi1020
    @sanyi1020 Před 3 lety +4

    Nagyon jó volt. Gratula!

  • @tomszir6964
    @tomszir6964 Před rokem

    Gulyás miért nem kértezte meg, hogy a komcsi diktatúrában mi értelme volt a szakszervezetek létének?

  • @gyozonagy7840
    @gyozonagy7840 Před 3 lety +5

    Marci! Ebből mennyit hittél el?

  • @ildikobem9591
    @ildikobem9591 Před 3 lety +1

    Jó volt ...Elvtársakból ...Lett URAK...!!!EZ JÓ....EDDIG IS TUDTUK!🤗

  • @balazsszoke2138
    @balazsszoke2138 Před 3 lety

    Ha erre a műsorvezetői arcra ránéz az ember, egyértelmű, hogy a szar a fossal a szag okán kérlelhetetlenül "szövetkezik"...

  • @vargapal1341
    @vargapal1341 Před 3 lety +3

    Az az érzésem valami itt nincs szinkronban...

  • @frici77
    @frici77 Před 3 lety +1

    A pénztárnokokkal kapcsolatban elfogult...

  • @csikosjutkaveresne
    @csikosjutkaveresne Před 3 lety +3

    Nem bírom végig hallgatni... Sajnos.

  • @Khrult
    @Khrult Před 3 lety +5

    A magyar self made man ! Gratula, hogy befolyásos, gazdag, szélkakas lett! :)

  • @DyraCaptain
    @DyraCaptain Před 3 lety +7

    Az biztos sokat lapátolt a FIDESZ első 2/3-ért. Voltam egy lakossági fórumán is. Szegény akkor Ferkót szidta hasonlóan mint mostanában Orbánt. Szélkakas, de annyiban tehet róla, hogy hű magához vagyis nem is biztos, hogy ő a szélkakas.

    • @Rutyos
      @Rutyos Před 3 lety +5

      Én is szidom mindkettőt, de nem tartom magam szélkakasnak. Nem lehet, hogy magával a politikai rendszerekkel nem vagyok kibékülve?

  • @0524Robert
    @0524Robert Před 3 lety +6

    A nagy mesélő.....

  • @csabatamba8081
    @csabatamba8081 Před 3 lety +2

    Egy ember aki azt kommunikálja, hogy mindig saját maga alakította a sorsát és ami végül egy hiteltelen, állandó magyarázkodási kényszerré szűkült. Szép nyugdíjas évek elé néz...

  • @tomi98756
    @tomi98756 Před 3 lety +1

    Tudom, hogy a Magyar Hangot kellene megkérdezni, de ha az első 50 kommentelő szerint egyöntetűen teljesen hiteltelen a csávó, akkor mit keres a Kötöttfogásban? A Földi Lászlós kapcsolat alapján simán lehet pl. ‘hírszerző’ a foglalkozása. Az biztos, hogy túl sokat tud.

  • @andrasgyongyossy1928
    @andrasgyongyossy1928 Před rokem

    Köszi Marci én tisztelem az ellenfeleimet de nem ezt a narmot önmagát ássa lejebb

  • @gyorrgynepapp8922
    @gyorrgynepapp8922 Před 3 lety +1

    .........ha, szarra nem is, de a leggazdabb millárdossá lette magát😂🤣😂.

  • @bodza889
    @bodza889 Před 3 lety +16

    Visszataszító, köpönyegforgató alak. Remélem eltűnik örökre a színről.

  • @lazac33
    @lazac33 Před 3 lety +6

    Nem tudom, hogy tényleg olyan relatív tiszta a lelkiismerete, mint állítja...az Ő dolga.

  • @sandorszucs2242
    @sandorszucs2242 Před 3 lety +1

    Rendszerváltás, magyar valóság, jobb-bal oldal, 30 év, undorító ez az egész ország.

  • @ferencgaspar
    @ferencgaspar Před 3 lety +20

    Kit érdekel még ez a szélkakas?

    • @lomnisz
      @lomnisz Před 3 lety +6

      Engem!

    • @ferencgaspar
      @ferencgaspar Před 3 lety +1

      @@lomnisz akkor csókold szájon....

    • @lomnisz
      @lomnisz Před 3 lety +8

      @@ferencgaspar Te mindenkit szájon csókolsz, akinek az élete érdekel?

    • @peterfount1530
      @peterfount1530 Před 3 lety +7

      Erdekes, aki engem nem erdekel, sosem kattintok a videoira, foleg nem hangoztatom azt.

    • @ferencgaspar
      @ferencgaspar Před 3 lety

      @@peterfount1530 Te meg gyurcsányt csókold szájon oszt kvittek lesztek itt a szemétdombon.

  • @kissistvan8268
    @kissistvan8268 Před 3 lety +13

    Azért vitt kutyát mert félt, hogy ti is megveritek??

  • @tomszir6964
    @tomszir6964 Před rokem

    Ugyan, mitől is lett biztonsági szakértő ebből a kopaszból?

  • @spinakker14
    @spinakker14 Před 3 lety +4

    Örülök, hogy a kutyát is bemutattátok!

  • @gaborpall8531
    @gaborpall8531 Před 3 lety +8

    A mi Jimmy Hoffa-nk

  • @cc1965zeg
    @cc1965zeg Před 3 lety +1

    Jol megpicsaztakezt a hájagyu komcsit

  • @istvanbajusz9798
    @istvanbajusz9798 Před 3 lety +2

    Ha a Simicska nem lopta magát szarrá akkor ki?

  • @elisabethschrabauer9653

    Legnagyobb cél a földi létben embernek lenni mindig minden körülménybe és jó egészséget kívánok a volt politikus úrnak

  • @user-rs9py9yr1r
    @user-rs9py9yr1r Před 3 lety +2

    az első 7 kommentről (ami nekem itt megjelenik) ordít, hogy meg sem nézte a videót, csak beírta a szokásos demagóg panaszkodós, Szomszédok epizód vége szintű bölcsességet (itt tart az ország, mutyi, elmúlt 30 év, magyar néplélek és társai)

  • @andrasbarkanyi7876
    @andrasbarkanyi7876 Před 3 lety +2

    Mit tanithatott ez a zseni? ..ezen töprengek folyton és ki az aki okult belőle? Mert Földi igen, de Ő szinte semmiből! Nem véletlen hogy összeverték és végül kocsmáros lett csak belőle! Fogadjunk hogy valamelyik választási listán ott lesz majd , ennek ellenére? Kósáné az Horn rokona volt tényleg? RIP ! Olyan jól mutattak volna pedig Csintalannal együtt :)

  • @mm-ou8yf
    @mm-ou8yf Před 3 lety +3

    Ez már a blökitől kezdve nem stimmelt.

  • @zsolthejja5707
    @zsolthejja5707 Před 3 lety +7

    Ez inkább egy kihallgatásra hasonlít, mint interjúra.

    • @froccsos
      @froccsos Před 3 lety +1

      az eleje nekem is egy kicsit Alindásnak tűnt de szerintem ez részben a vágás miatt is sikerült ilyenre.

  • @bodzsarzsolt1799
    @bodzsarzsolt1799 Před 3 lety +2

    Sanyi!! Olaj ügy? Kérlek ne hazudj!!

  • @annaszivler6537
    @annaszivler6537 Před 3 lety +1

    hallgatni sem érdes!