A Szellem gyökerestől tépi ki a bűnt

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 24. 05. 2018
  • 2018. május 23. - Szerdai istentisztelet a Hit Parkban
    Az emberi akarat nem elégséges ahhoz, hogy a testi természeten, annak indulatai és kívánságai fölött uralmat vegyen, megfeszítse azokat. Azért jött el a Szent Szellem, hogy ebben segítségünkre legyen, képessé tegyen minket hatalmat venni ezek fölött.
    Hagyni kell a Szellemet szabadon tevékenykedni, mert mi lelki erő által nem biztos, hogy vissza tudjuk tartani a sötét sátáni befolyásokat. Fontos, hogy a Szellem irányítása alá kerüljön az is, ahogyan a minket ért támadásokra reagálunk. A cél, hogy szellemi módon éljünk, a Szellem gyümölcsei állandóan meg tudjanak bennünk mutatkozni.
    A bűnös cselekedetet meg kell bánni és bocsánatot kell kérni, de egyúttal ki is kell irtani minden rossz motivációt és minden vágyat, ami azt a vétkes tevékenységet életben tartotta.
    A gyomnak nem a leveleit kell letépkedni, hanem gyökerestől kell kitépni. Erre a Szent Szellem tesz alkalmassá bennünket.
    Addig kell minden gyomot kiirtani, amíg tart a kegyelem korszaka. Ebben jó példa számunkra Dávid, akinek sikerült rádöbbennie Nátán próféta által arra, hogy a házasságtörése miatt szellemileg halottá vált Isten előtt. Megvallotta, teljesen megbánta és el is hagyta bűnét. Az Úr kegyelmet adott neki a megtört szíve miatt.
    #NemethSandor #Kegyelem #Változás

Komentáře •