Pintér Béla - Reménység Esték, Live CD (Teljes album)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 31. 05. 2024
  • Pintér Béla válogatásalbuma, melyen a Reménység Estéken elhangzott legszebb dalok találhatók.
    Pintér Béla rendszeresen velünk van az online Ez az a nap! Reménység Estéken, melyek azzal a céllal jöttek létre, hogy bátorítást és erőt nyújtsanak a járványhelyzet okozta bizonytalanságban. A legtöbbször az A38 Hajóról jelentkező közvetítések során a fellépő dicsőítésvezetők igyekeznek olyan dalokat választani, melyek a remény üzenetét hirdetik és rámutatnak arra, hogy megváltó Istenünk méltó a dicséretre minden élethelyzetben.
    A Reménység Estéken elhangzott énekekből már kiadtunk két válogatásalbumot teret adva a fellépő előadók széles körének. A harmadik lemez ezúttal Pintér Béla dalaira fókuszál, hiszen nagyon sok szívhez szóló dallam hangzott el tőle az esték során, melyek közül bőven tudtunk válogatni. Hallgassátok őket ti is! Bízunk benne, hogy nagy áldás lesz számotokra!
    Az album elérhető az ismert online zenelejátszós platformokon: Spotify, CZcams, Apple Music, Deezer, Tidal, iTunes Store, Bandcamp. Természetesen rádiónkban is rendszeresen játsszuk a dalokat!
    1. Átölel jelenléted 0:00
    2. A mi Istenünk 4:02
    3. Rejts most el 10:28
    4. A szeretet nem fogy el sosem 13:32
    5. Te erőt adsz 17:08
    6. Odaadom neked mindenemet 20:07
    7. Uram, tehozzád futok 24:21
    8. Örökké téged imádlak 27:36
    9. Úr Jézus, Megváltóm 32:21
    10. Mikor még semmi nem létezett 36:20
    11. Tüzed, Uram, Jézus 40:16
    12. Hazamegy a vándor 44:24
    #pintérbéla #reménységesték #ezazanap
    Mix/Master - Nemes Dávid
    ----- » ----- » ----- » ----- » -----
    Az Ez az a nap! egy felekezetközi keresztény alapítvány, amely elsősorban zenés dicsőítő rendezvényeket szervez. Szolgálatainkat figyelemmel kísérheted az alábbi online felületeinken:
    - HONLAP » www.ezazanap.hu
    - MAGAZIN » magazin.ezazanap.hu
    - SHOP » shop.ezazanap.hu
    - RÁDIÓ » radio.ezazanap.hu
    - KOTTATÁR » kotta.ezazanap.hu
    - MOZDULJ! » mozdulj.ezazanap.hu
    - HÍRLEVÉL » eepurl.com/cN03FH
    - KÉRÜGMA » kerugma.hu
    Kövess bennünket közösségi média oldalainkon is:
    - FACEBOOK » / ezazanap.hu
    - CSOPORT » / ezazanap
    - INSTAGRAM » / ezazanap
    - TWITTER » / ezazanap
    - TIKTOK » / ezazanap
    - SPOTIFY » sptfy.com/ezazanap
    - BANDCAMP » ezazanap.bandcamp.com
    - SOUNDCLOUD » / ezazanap
    CZcams-csatornánkra folyamatosan töltünk fel keresztény dicsőítő énekeket! Iratkozz fel és állítsd be az értesítéseket, hogy ne maradj le az újdonságokról!
    - FELIRATKOZÁS: czcams.com/users/ezazanap?sub_...
    Az Ez az a nap! ti vagytok! Légy aktív tagja te is közösségünknek! Mondd el véleményed videóink alatt, válaszolj mások hozzászólásaira, lájkolj és oszd meg tartalmainkat közösségi média oldalaidon! Köszönjük!
  • Hudba

Komentáře • 175

  • @xbox11xbox27
    @xbox11xbox27 Před 9 měsíci +49

    Én egy 12 éves fiú vagyok és ez csodás amen

    • @marikapalosne2974
      @marikapalosne2974 Před 7 měsíci +8

      Drága vagy, igazad van !!! Legyél mindig boldog 🙏💖

    • @marikapalosne2974
      @marikapalosne2974 Před 7 měsíci +4

    • @nagyakos643
      @nagyakos643 Před 5 měsíci +4

      Nekem is tetszik, próbáld ki milyen ha énekelsz is mellette

    • @bukirichard7910
      @bukirichard7910 Před 4 měsíci +3

      Kis barátom
      Áldott életét neked! Szolgáld az Urat és érezd annek áldásait,hogy jó úton jársz

    • @NagyMargit70
      @NagyMargit70 Před 2 měsíci +1

      Nagyon örülök hogy tetszik Neked is!❤ Jézus az Igaz Barátunk, Vele élhetünk teljes életet! Isten áldjon meg Téged életednek minden egyes napján!❤❤❤

  • @zsuzsannatorok4859
    @zsuzsannatorok4859 Před 11 měsíci +12

    Hàlàs vagyok, hogy meghalgathattam. Csodálatos dícsőítések. Megunhatatlan . Szívem megnyugtatta. Szükségem volt erre nagyon.Isten áldása legyen veled Jézus Szent Nevében. Hallelúja. Ámen❤❤❤

    • @jozsefrancz2968
      @jozsefrancz2968 Před 6 měsíci +2

      Nagyon szeretem ezeket adatokat A jó isten éltessen sokáig erőben egészsében

    • @user-pt2mi6op3y
      @user-pt2mi6op3y Před měsícem +1

      ❤Hálásan köszönöm szépen Istenem hogy vagy nekünk és segítettél a bajból ki labalni. Nagyon hálás vagyok érte sok sok szeretettel puszillak benneteket legyen csodálatos szép napotok és Ámen ❤❤❤

  • @arankabotos3921
    @arankabotos3921 Před rokem +3

    Köszönöm istenem .nagyon szép.isten álďása.szetetlek uram jézus .legyen áldott szent neved órökké
    .

  • @kozetmandics6103
    @kozetmandics6103 Před rokem +9

    Köszönöm drága Jézusom hogy te vagy a szeretet

  • @szabinaramonaradics4193
    @szabinaramonaradics4193 Před rokem +5

    Gyönyörű szép az összes ének ❤️ de engem ami meg érintett 06- 08 ének nagyon szépen köszönöm,🥰 neked és Jehova Istenek hogy vannak ilyen csodálatos követői akik által szól hozzánk az úr ! Legyünk hálásak és csodáljuk az urat hogy a követői lehetünk és hogy hűséggel szeret minket a fia Jézus közben járásával ♥️

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 Před 10 měsíci +5

    Dicsoseg az urnak.amen csak az urnak nagykegyelme hogy meg N incsen vegunk amen❤

  • @csabanecserkuti1068
    @csabanecserkuti1068 Před 9 měsíci +3

    Köszönöm

  • @juditszabo3535
    @juditszabo3535 Před 2 lety +40

    Megint hallgatom!!!!!!Függővé váltam, annyira csodálatos Dicséretek!!!!!Köszönöm szépen. Ámen.

  • @user-qi7wf2ts7p
    @user-qi7wf2ts7p Před 5 měsíci

    Halleluja! Az ÚR Jézus Krisztusnak a dicsöség, neki a minden hódolat. Klassz hangod van testvér és jó érzékkel énekelsz. Nyissál csatornát a svájci TeleGuardban. Szwemélyes adatok nélkül. Ezt svájci tesvéreink menedzselik. Az ÚR Jézus Krisztus áldjon titeket!

  • @erzsebetszilagyi306
    @erzsebetszilagyi306 Před rokem +6

    Àldot legyen a Te neved Iezus Krisztus most is mindörökké ♥️🙏Haleluia IEZUS. SZERETLEK!ÀMEN

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 Před 2 měsíci

      Ne tudd meg a - "hallelújah" jelentését .....
      .....

  • @laszlobuliska963
    @laszlobuliska963 Před 11 dny

    Csodálatos dicsèretek!Ezek csak Isten szelleme által jöhettek lètre,az ő dicsősègère!

  • @elenapilinska3839
    @elenapilinska3839 Před rokem +5

    Minden dicsöség a tiéd Úr Jézusom, és köszönöm hogy ujja születem,és acz eröt menni a te utadjain.Szeretlek drága Úr Jézusom.🙏❤️

  • @agnesgubasoczi5271
    @agnesgubasoczi5271 Před rokem +10

    Hálás szívvel köszönetet mondok minden dalért 🙏

  • @csaladbodrogi4246
    @csaladbodrogi4246 Před 5 měsíci +5

    Olyan jó volt.Jó volt hogy amiket mindig hallgatok rock és pop annyira kelemes volt.❤Jézus amen

  • @bernadetthalasz4049
    @bernadetthalasz4049 Před rokem +21

    Köszönöm. Nekem most nagyon sokat segítenek ezek a csodálatos dalok. 🙂❤️

    • @JesusChrist-Gives-Eternal-Life
      @JesusChrist-Gives-Eternal-Life Před 8 měsíci

      Tudod, hogy Isten szeret téged? Jézus Krisztus Isten, és az egyetlen út Istenhez és a mennybe. Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, örökké élhessenek a mennyben. Higgy Jézus Krisztusban és üdvözülsz. János 6:47

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Před rokem +4

    Aldgyon meg téged az Úr ezekért a dicsoitesekert

  • @jozsefnemandoki9245
    @jozsefnemandoki9245 Před 9 dny

    ÁMEN!❤️🙏ÁMEN!❤️🙏ÁMEN!❤️🙏
    URAM JÉZUSOM DRÁGA JÓ ÉDES ISTENEM, szívemből hálásan köszönöm szépen!
    ÁMEN!❤️🙏ÁMEN!❤️🙏ÁMEN!❤️🙏

  • @39simonka
    @39simonka Před rokem +9

    Az Úr Áldása és Kegyelme legyen és maradjon mindannyiunkal !

  • @marianemeth5117
    @marianemeth5117 Před 12 dny

    Köszönöm szépen ! Dicsőség az Úrnak!

  • @Gizko52
    @Gizko52 Před 8 měsíci +7

    Csodálatos dalok Isten dicsőségére!❤

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Před rokem +5

    ❤gyunnyuruek ezek a dicsőítő enekek

  • @orsolyatimar8834
    @orsolyatimar8834 Před 2 lety +12

    Péntér Béla a kedvenc hívő énekesem❤❤❤❤❤❤

  • @user-bw7zo1en9m
    @user-bw7zo1en9m Před 11 měsíci +2

    Dicsőség istennek köszönöm hogy velem vagy mindig Ámen Hálleluja Jézus nevében 🙏🙏🙏💕😇

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Před rokem +4

    ❤ez a dicsőítő ének is szép

  • @laszlo6049
    @laszlo6049 Před rokem +3

    Hála,és köszönet, dicsőség a mennyben a teremtő Jó Istennek a názáreti Úr Jézus nevében mindörökké Ámen

  • @marialeba1972
    @marialeba1972 Před 2 lety +6

    Nagyon szeretem ezeket a dalokat sokszor hallgatom ,megható megnyugtató részemre.

  • @ilonakiss100
    @ilonakiss100 Před 2 lety +12

    Köszönöm neked az Isten szeretetèt hirderő ènekeidet, àldott, bèkès boldog ůjesztendőt kivànok neked ès csalàdodnak, kedves szūleidnek. Kiss Tibornè CSIKOS ICA.

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 Před 10 měsíci +2

    Haleluja dicsoseg az urnak amen.

  • @horvathrebeka5647
    @horvathrebeka5647 Před rokem +5

    Nagyon szeretem az ènekeket Dicsösèg az Urnak❤❤❤

  • @williammaddox5739
    @williammaddox5739 Před 2 lety +8

    Köszönöm szépen a gyönyörű dicsőitő dalokat. Boldogság halgatni téged. Dicsőség az Úrnak. Amen. ❤❤❤

    • @palneplavecz4426
      @palneplavecz4426 Před 2 lety

      dicsőitő gyöngyörü énekek boldogság hallgatni.pálné plavecz kesztölc

    • @katalinkissne896
      @katalinkissne896 Před rokem +2

      Csodálatos minden dal, Felemelő, köszönöm szépen 🙏

  • @erzsebetszoke4134
    @erzsebetszoke4134 Před rokem +3

    ❤ nagyon gyönyörű dicsőség az úrnak ámen legyen áldott az ő neve köszönöm szépen

  • @evaszabo3289
    @evaszabo3289 Před 6 měsíci +2

    Csodálatos dalok!Minden nap meg hallgatom őket! ❤

  • @marikapalosne2974
    @marikapalosne2974 Před rokem +9

    Nagyon szeretem ezeket a dalokat ! Köszönöm hogy eljutott hozzám is ,csodálatos !!! 🙏♥️
    Nem unom meg soha,szólhat egész nap ,akkor sem unom meg SOHA ! Ámen 🙏♥️

  • @csokiskifli
    @csokiskifli Před rokem +32

    Csodálatosak ezek a dalok! Mennyei, ahogy mindegyik az Urat dicsőíti! Áldottak vagyunk, mert hallhatjuk! 🙏😇

  • @marialeba1972
    @marialeba1972 Před 2 lety +12

    Szoktam a reménység estéket is nézni sokat láttam már,nagyon szép .

    • @csokiskifli
      @csokiskifli Před rokem

      Hol lehet azt nézni? Tv vagy csak interneten keresztül? Köszi a választ.

  • @marikapalosne2974
    @marikapalosne2974 Před rokem +13

    Én is gyakran bekapcsolom,nagyon szeretem ezeket a dalokat !
    Az előadó is szívből énekel,imádom ♥️🙏

    • @JesusChrist-Gives-Eternal-Life
      @JesusChrist-Gives-Eternal-Life Před 8 měsíci +1

      Tudod, hogy Isten szeret téged? Jézus Krisztus Isten, és az egyetlen út Istenhez és a mennybe. Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, örökké élhessenek a mennyben. Higgy Jézus Krisztusban és üdvözülsz. János 6:47

    • @mariamarki142
      @mariamarki142 Před 3 měsíci

      Dicsőség az Úrnak Ámen!

    • @mariamarki142
      @mariamarki142 Před 3 měsíci

      Hálás köszönet a csodálatos dalokèrt Ámen

  • @mariahortobagyi741
    @mariahortobagyi741 Před 2 lety +13

    Csodálatos dícséretek! Nagyon szépen köszönöm! Dicsőség Istennek! Az Úr áldjon meg benneteket!

  • @magdainapautze8929
    @magdainapautze8929 Před 4 měsíci +1

    Reggeltől estig tudnám hallgatni!
    Isten áldjon mindenkit!
    ❤🙏❤

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Před rokem +3

    Szépek amiket énekeltek dicsőítő enekek

  • @csillahorvath8341
    @csillahorvath8341 Před rokem +5

    💝💝💝Hálát adok az Úrnak Pintér Béláért Istenek fantasztikus embere az Úr dicsőségére 🙏

  • @katalinkiss7989
    @katalinkiss7989 Před 2 lety +6

    A meg váltó Jézus Krisztus ✝️ 💖

  • @editkral3482
    @editkral3482 Před 11 měsíci +3

    Nagyon csodálatosak ezek a dalok

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Před rokem +3

    ❤ téged ald

  • @jozsefnetoth8293
    @jozsefnetoth8293 Před rokem +3

    Vigasztaló , Felemelő M agasztalo nagyon jó hallgatni

  • @agneskadar7129
    @agneskadar7129 Před 11 měsíci +4

    Felemelő tíszta szív és lélek!❤

  • @user-pt2mi6op3y
    @user-pt2mi6op3y Před měsícem +1

    🎉❤Hálásan köszönöm szépen Uram Jézus Krisztusomnak és nektek is hogy át kutetek a filmet puszillak benneteket sok szeretettel Zsuzsa Mama Ámen-t legyen csodálatos szép estetek és jó éjszakát kívánok mindenkinek és szép álmokat jó éjszakát és szép álmokat Zsuzsa Mama Ámen-t ❤❤❤🎉

    • @ottoforizs6563
      @ottoforizs6563 Před měsícem

      🎉❤❤❤❤

    • @ottoforizs6563
      @ottoforizs6563 Před měsícem

      Hálásan köszönöm istenem hogy mindig velünk vagy szeretünk uram dicsèrjünk a drága nevedet uram 🙏 🥹 ❤❤ámen ♥️🙏

  • @krisztinamoor8907
    @krisztinamoor8907 Před 2 lety +6

    Koszonom. Tetszik nagyon az osszeallitas!

  • @mihalynekertesz7940
    @mihalynekertesz7940 Před 10 měsíci +3

    szép zene

  • @mariadorko594
    @mariadorko594 Před 2 lety +6

    Csodálatosak egytől egyig! Nagyon szeretem hallgatni! 🙏🙏 Áldalak és Dicsérlek! 🙏💖🌹

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Před rokem +5

    Annyira csodálatosak ezek a dicsoitesek mindig fogom halgatni ❤

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Před rokem +4

    Szépek a dicsőítő enekek

  •  Před 10 měsíci +3

    Nagyon tetszenek ezek a dalok !

    • @JesusChrist-Gives-Eternal-Life
      @JesusChrist-Gives-Eternal-Life Před 8 měsíci

      Tudod, hogy Isten szeret téged? Jézus Krisztus Isten, és az egyetlen út Istenhez és a mennybe. Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, örökké élhessenek a mennyben. Higgy Jézus Krisztusban és üdvözülsz. János 6:47

  • @csaszarzsoltika2648
    @csaszarzsoltika2648 Před rokem +3

    Ámen🔥

  • @user-qb3yh5pn2z
    @user-qb3yh5pn2z Před 5 měsíci +1

    Szent áldását adja rád, Kisdedével Szűzanyánk!

  • @juditszabo3535
    @juditszabo3535 Před 2 lety +10

    Csodálatos Dicséretek!!!!Nem bírtam megállani, hogy még egyszer ne hallgassák meg!!!Köszönöm szépen. Legyetek áldottak az Úrban!!!

  • @agnesjakab2876
    @agnesjakab2876 Před rokem +2

    ❤hala aldas amen.

  • @tereziabaki6546
    @tereziabaki6546 Před rokem +6

    Álgyon az Úr! Köszönöm szépen.

  • @julika9810
    @julika9810 Před rokem +4

    Csodálatos dicsőités

  • @rottenhofferrottenhoffer7614

    Hűség, igazság, szentség árad rám. Rólad szóljon minden új ének, Jézus. Igédben bízom én.

  • @MagdolnaUjhazi-bw8fs
    @MagdolnaUjhazi-bw8fs Před 5 měsíci +1

    Fejből tudom már ezeket a falokat örökké tudnám hallgatni oda wissza. Kellemes ünnepeket kíwánok

  • @tivadarattilanekotmajer1703
    @tivadarattilanekotmajer1703 Před 3 měsíci

    Kiváló Énekesek adják elö Isten áldja meg öket ❤❤❤❤

  • @mariadorko594
    @mariadorko594 Před 2 lety +12

    Áldott Karácsonyt kívánok az egész családnak!! Csodálatos dalok a karácsonyi ünnepekre!!🙏🙏🌹👏

    • @mariahortobagyi741
      @mariahortobagyi741 Před 2 lety +1

      Csodálatos dícséretek! Köszönöm szépen, az Úr áldjon meg benneteket! 🙏🙏💖

    • @mariahortobagyi741
      @mariahortobagyi741 Před 2 lety

      @@ildikoszabady1305 köszönöm szépen! Ámen!

    • @JesusChrist-Gives-Eternal-Life
      @JesusChrist-Gives-Eternal-Life Před 8 měsíci

      Tudod, hogy Isten szeret téged? Jézus Krisztus Isten, és az egyetlen út Istenhez és a mennybe. Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, örökké élhessenek a mennyben. Higgy Jézus Krisztusban és üdvözülsz. János 6:47

  • @mariannotott-kovacs3629
    @mariannotott-kovacs3629 Před 3 měsíci

    ❤❤❤dicsőség az Úrnak

  • @somogyimari
    @somogyimari Před 2 lety +8

    Köszönöm szépen dalaidat. Áldott Karácsonyt, Boldog , Békés Újévet, Jó egészséget kívánok! Szeretettel Marika néni

    • @ilonagyovaine2451
      @ilonagyovaine2451 Před rokem

      1Nagyon szép estét kívánok mindenkinek jó Eszakat és Nagyon szép Köszönöm szépen

    • @ilonagyovaine2451
      @ilonagyovaine2451 Před rokem

      Nagyon szép hangja van fiatalembernek Nagyon érdemes őket sajnálom még egyszer

  • @agilaszlone8756
    @agilaszlone8756 Před 4 měsíci

    Nagyon szeretem ezeket a dalokat mert erőt ad nekem a jó Isten vigyázzon az egèsz zenekara

  • @user-mq7bi5sd5o
    @user-mq7bi5sd5o Před 2 měsíci

    Ámen szeretem jezust

  • @richardfarkas5611
    @richardfarkas5611 Před 2 lety +5

    Ez a egyik legnagyobb dal

  • @elemerbalazs2114
    @elemerbalazs2114 Před rokem +7

    Dicsőség az Úrnak

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 Před 3 měsíci

    Haleluja.

  • @laszlonekatona3673
    @laszlonekatona3673 Před 2 lety +10

    Hálás szívvel köszönöm. Áldott karácsonyi ünnepeket, kívánok szeretettel az egész családnak.!!!

  • @ibolyagiber2852
    @ibolyagiber2852 Před 2 lety +8

    Áldott Békés Karácsonyt kìvánok .

    • @annakallai8391
      @annakallai8391 Před 2 lety +3

      Ez csodálatos áldott karácsonyt!

    • @mariaarmbruszt6265
      @mariaarmbruszt6265 Před 2 lety +1

      Nagyon szeretem hallgatni dicsőítő dalaidat. Áldjon meg érte az Úr amíg csak élsz,

  • @carolnagy8201
    @carolnagy8201 Před 2 měsíci

    Csodálatos Dicséretek köszönöm szépen.

  • @evanagy3560
    @evanagy3560 Před rokem +7

    Nagyon szép keresztény énekek! Köszönjük szépen!!💥

  • @monikaligorovics5883
    @monikaligorovics5883 Před 6 měsíci

    HALLELUJA ❤❤❤❤.,😢😢😢😮.😢.😢.😢.

  • @user-ny6om2tp8u
    @user-ny6om2tp8u Před 6 měsíci

    Szép zene

  • @marianemeth5117
    @marianemeth5117 Před měsícem

    Dicsőség az Úrnak!

  • @tivadarattilanekotmajer1703
    @tivadarattilanekotmajer1703 Před 3 měsíci

    Nagyon szép számok istennek 🎉🎉❤❤❤😢🎉❤😊😊

  • @user-lu8bu2jn2v
    @user-lu8bu2jn2v Před 19 dny

    Gyonyoru haleluja

  • @magdainapautze8929
    @magdainapautze8929 Před 2 měsíci

    Istennek legyen hála a
    ❤❤❤

  • @elemerbalazs2114
    @elemerbalazs2114 Před rokem +5

    Dicsőség az Úrnak mindörökké ámen

  • @tundekolcsi8048
    @tundekolcsi8048 Před 2 měsíci

    Nagyon szép dalok megnyugtató

  • @zsoltsebestyen85
    @zsoltsebestyen85 Před 6 měsíci +2

    Gyönyörű ❤🙏

  • @tivadarattilanekotmajer1703
    @tivadarattilanekotmajer1703 Před 3 měsíci

    Pintér béla nagy tehet ség ❤❤❤❤

  • @erzsebetszilagyi306
    @erzsebetszilagyi306 Před rokem +6

    Àldjon meg az Úr téged 🙏♥️

  • @tivadarattilanekotmajer1703
    @tivadarattilanekotmajer1703 Před 3 měsíci

    Hálás vagyok érte❤😢😢😊😊

  • @deborarzmuves3638
    @deborarzmuves3638 Před 5 měsíci

    Csodálatos Dalok❤

  • @csillaschmidinger1147
    @csillaschmidinger1147 Před 2 lety +10

    Igazi ünnepi! Köszönöm! Áldásokban bővelkedő Karácsonyi Ünnepeket kívánok!
    🙏🤩😇

  • @simonhegyi9439
    @simonhegyi9439 Před 7 měsíci +1

    ❤❤❤Im@dom ezeket A dicsereteket

  • @jozsefnecsippa8840
    @jozsefnecsippa8840 Před 6 měsíci

    Nagyon sokszor hallgatom!

  • @zsuzsaittzes1071
    @zsuzsaittzes1071 Před 2 lety +4

    ❤️

  • @danozolikarajmi6866
    @danozolikarajmi6866 Před 2 lety +5

    ❤️❤️❤️

  • @jozsefnetoth4370
    @jozsefnetoth4370 Před rokem +4

    A Dicséretek. CSODA AZ ELETEMBEN

  • @erzsebetmajor3504
    @erzsebetmajor3504 Před 2 lety +8

    Ha az ő közelében vagyunk, szeretet,biztonság és öröm vár ránk. Köszœnjük Istenünk, hogy ennyire szeretsz bennūnket! Csodálatos,. Istent dicsőítő énekek. Mi is énekelünk az énekkarunkkal néhányat. Boldog vagyok, hogy Öntől is hallgattam. Istené a dicsőség!♥️

    • @klara74
      @klara74 Před 2 lety +1

      Pintér Béla az egyik legnagyobb kedvencem! Az összes dala csodálatos ės öröm hallgatni! Dicsőség az Úrnak és Pintér Bélának,hogy ilyen nagyszerű dalokat tud írni és énekelni! Isten áldjon mindenkit! Imádlak Jézus! Ámen! ❤🙏🏼❤🙏🏼❤🙏🏼❤🙏🏼

    • @csokiskifli
      @csokiskifli Před rokem +1

      @@klara74 Látszik, hogy az Úr vezeti Szent Szelleme által! Mennyei dicsőítés! Ámen!

    • @klara74
      @klara74 Před 11 měsíci +1

      @@csokiskifli Köszönöm szépen! Dicsőség az Úrnak és Pintér Bélának! Ámen!

  • @elemerbalazs2114
    @elemerbalazs2114 Před rokem +4

    Dicsőség az 3

  • @juliannabarta4237
    @juliannabarta4237 Před 5 měsíci

    Áldott új esztendőt!

  • @1972rockland
    @1972rockland Před 2 lety +5

    😇😍🙏🌎

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 Před 2 měsíci

    Amen.

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 Před 3 měsíci

    De gyonyoru ez adicsoito.

  • @irinakormos6123
    @irinakormos6123 Před 2 lety +4

    😇❤️❤️❤️❤️❤️❤️😇

  • @rozsatausz5353
    @rozsatausz5353 Před 2 lety +3

    CD-n is megjelent? Szívesen megvenném