Szomszedaink, a magyarok - Ausztria, Horvátország, Szlovénia dokumentumfilm HQ

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 28. 03. 2024
  • Vajon létezik-e még őshonos magyar kisebbség ezeken a területeken, és ha igen, mennyire fontos számukra a nemzeti identitás? Ki számít ma magyarnak, milyen a jelenük, mit tartogat számukra a jövő?
    A díjnyertes Szomszédaink, a magyarok - sorozat 5. része.
    Rendező: Zámborszki Ákos
    Riporter: Galán Angéla
  • Krátké a kreslené filmy

Komentáře • 197

  • @nimrodkapas7691
    @nimrodkapas7691 Před 3 měsíci +64

    Vajdaságban születtem, ott nőttem fel, ott éltem 17 éves koromig. Nem úgy tekintettem magamra, mint magyarul beszélő szerb, hanem mint határon túl élő magyar. Azaz nem voltam egy cseppet sem kevésbé magyar, mint az anyaországi magyarok. Sőt, mi akkor is megvallottuk magyarságunkat, amikor az hátrányt jelentett számunkra. Azóta éltem Magyarországon 13 évet, ott voltak akik nemzettestvérként tekintettek rám, és voltak akik zavartak vissza a Balkánra. Az utóbbi 18 évben az Egyesült Államokban élek, itt is fogok maradni. Amikor megkérdezik, miféle szerzet vagyok, úgy határozom meg magam, hogy Amerikában élő, Szerbiából származó magyar. Ebből a legfontosabb az, hogy magyar vagyok.

  • @Justice4NounTTP
    @Justice4NounTTP Před 4 měsíci +192

    A lànyaim külföldön születtek. A felesègem Holland. S mègis beszèlnek Magyarul. 18 èves voltam mikor elkerültem Magyarorszàgbòl. Majdnem 60 èves vagyok, de mèg az unokàmmal is Magyarul beszèlek. Pedig Őrsègi svàb vagyok. A Magyar nyelv az szent ès kincs. Őrizze meg mindenki.

    • @bozsanyimargit
      @bozsanyimargit Před 4 měsíci +22

      Minden tiszteketem az Öné !

    • @gaborvisnyei8528
      @gaborvisnyei8528 Před 4 měsíci +20

      Apai oldalról tótok vagyunk, de senki nem tud szlovákul és az alföldön lakunk :) Ez így van, a magyar a legjobb nyelv szerintem.

    • @laszlovarga1046
      @laszlovarga1046 Před 4 měsíci +2

      Juist!

    • @MrRacer1001
      @MrRacer1001 Před 3 měsíci +10

      Ön egy igazi magyar! Minden magyarnak így kellene éreznie, élnie! A burgerlandi magyarokat soha nem fogom megérteni! Németországban élek, gyerekem van és magyarok vagyunk, magyarul beszélünk! Apai ágról németek vagyunk és mégis!

    • @janospeto831
      @janospeto831 Před 3 měsíci

      ​@@MrRacer1001Pedig eléggé világos és érthető! Csak az a mocskos nacionalista sovinizmus ne létezne! Milyen könnyű lenne anélkül az emberek élete! Mondjuk nem lenne állandó "nemzethyeskedő" uszítás! Oszd meg és uralkodj! Ezt szopatják be a "magyarokkal"! Azok meg ájulattal be is szopják, amint azt jól látjuk! 🥴🥵🤪

  • @belaadorian3370
    @belaadorian3370 Před 4 měsíci +64

    Én Erdélyben születtem Kolozsvár közelében.Amerikába éllek 24 éve.A szívemben mindig magyar voltam és az maradok. Büszke vagyok a magyar nemzetre, büszke vagyok a hejségekre ahonnan az öseink jöttek, büszke vagyok arra amit a magyar nemzet (őseink) építettek Magyarországon és Magyarország szomszéd országokban amik a Magyar Királyság területei voltak 1920-ig. Sajnos és fájdalmas hogy csökkennek a magyarok száma. Köszönöm a videót, nagyon érdekes volt. Emlékezünk meg a történelemünkröl és az öseinkröl .
    A jó Isten áldja meg Magyarországot és minden magyart.

    • @mariannatorok2543
      @mariannatorok2543 Před 3 měsíci +5

      Isten áldjon téged is drága magyar testvérünk, légy sikeres a nagy víz túloldalán. ❤️🇭🇺🏹🦅💫☀️🌛

    • @zsozso80
      @zsozso80 Před 3 měsíci

      akkor tessek az adorjant J-vel irni es nem a roman megfelelojevel

    • @CocoSon-we2rg
      @CocoSon-we2rg Před 3 měsíci +5

      @@zsozso80 I think it is due to the English language, not the Romanian language. Maybe he hasn't heard of Simon Telkes' rules.

    • @panarea09
      @panarea09 Před 3 měsíci +3

      @@zsozso80 Már bocsánat, de miért ne írhatná a nevét az előtted szóló, ahogy neki tetszik? Kimondva pontosan ugyanúgy hangzik. Ő így szokta. Lehet, így is anyakönyvezték. Érthetetlen, miért kellene a Te kedved szerint írnia bármit is....

  • @davidpassalacqua91
    @davidpassalacqua91 Před 3 měsíci +10

    Olaszországban született, Békés megyében élő félig olasz és félig magyarként, aki rajong a román kulturáért és 7 évet élt Lengyelországban, azt kell mondanom, hogy a többihez hasonlóan ez is zseniális videó lett. Angéla még mindig szívdöglesztően gyönyörű.

  • @Missberegie
    @Missberegie Před 4 měsíci +39

    Nagy feladatot végeztek ezzel a sorozattal: most hiánypótló, lesz amikor meg már ez történelemmé válik.

  • @hricsi_
    @hricsi_ Před 3 měsíci +16

    Végig könnyeztem. Üdv Délvidékről 🥲💚

  • @tamasnagy9344
    @tamasnagy9344 Před 3 měsíci +7

    Hálás köszönet Angélának ezért a tényfeltáró és következményeiben talán értékmentő hatású munkájáért! ❤ A szív miközben örül, közben összefacsarodik. Hiába, megszületett és saját kultúrában felnevelt gyerekek, vagyis saját, erős identitású szaporulat nélkül nem lehet más, csak ez, és Tisztelet a magyarságukat őrző határon kívüli magyarjainknak.

  • @endrekovacs1999
    @endrekovacs1999 Před 3 měsíci +9

    Szomorú és szívszorító.

  • @imremucsi6418
    @imremucsi6418 Před 3 měsíci +13

    Szép ez a riporter lány😘

  • @gyorgyikovacs3489
    @gyorgyikovacs3489 Před 4 měsíci +9

    Köszönóm szèpen! Nagyon tetszett. Fantasztikus embereket ismertem meg.Megerősített abban hogy lèzezik kettős identitás lelkület,ha nem is beszèljük az eredeti nyelvünket kódolva van bennünk.

  • @karolykovacs7216
    @karolykovacs7216 Před 3 měsíci +6

    kurva jó összeállítás, gratulálok a készítőknek

  • @balintj6726
    @balintj6726 Před 4 měsíci +7

    Jó volt a film. Sajnos nem okozott meglepetést. A mai gyerekek talán még megértik a nyelvet, de a z generáció után már az identitástudat is hiányzik. Angi gyönyörü🙂

  • @Gal.Attila
    @Gal.Attila Před 4 měsíci +8

    Az Angi jelenti sorozat is nagyon szuper volt.

  • @aparios
    @aparios Před 4 měsíci +16

    Hálás köszönet a munkátokért

  • @peterhapek1760
    @peterhapek1760 Před 4 měsíci +10

    Hajrá Magyarok.

  • @bozsanyimargit
    @bozsanyimargit Před 4 měsíci +28

    Nem tudom, hogy miért lettem én ettől a filmtől szomorú. ....de az lettem.😔 Ez nem a filmkészítő hibája.

    • @bozsanyimargit
      @bozsanyimargit Před 4 měsíci +6

      Burgenland nem is létezett trianon előtt. Egy kreált régió.....legyenek csak büszke osztrákok.😌

    • @MsGyzy
      @MsGyzy Před 4 měsíci +14

      Ugyanaz az erzes, erdelyikent soha nem mondanam, hogy magyarulbrszelo roman, soha!

    • @anniwendtorff6266
      @anniwendtorff6266 Před 4 měsíci +5

      Hát engem is elszomorított. A mai napig azt hittem, hogy a magyaroknak mindenütt fontos a nemzeti identitás és az anyanyelv őrzése. A gyerekeim Németországban születtek, két nyelvűként nőttek fel. Úgyszintén az unokám is most. Járok itt Hamburgban egy magyar református gyülekezetbe. Ott mindenkinek fontos a magyarsága, tanítja a gyerekét magyarul. Pedig sokan a Trianoni békeszerződés után elcsatolt területekről származnak.
      Hosszú idő után most beadtam a kérvényt a német állampolgárságra. De mindig mondom, hogy attól a nemzetiségem nem fog megváltozni.
      Úgy látom Ausztriában is olyan nagy a történelmi tudás hiánya, mint Németországban. Nem jönnek rá, a megkérdezett osztrákok, hogy magyar kisebbség is él Burgenlandbank. A másik fiatalember meg azt kérdezi, mi az hogy Ungar? Borzasztó. Még, hogy minden magyar kommunista. 56-ról nem hallottak? Ott menekült hizzájuk akkor a sok magyar a kommunizmus elől.

    • @hedvig7309
      @hedvig7309 Před 4 měsíci +9

      Nem Burgenland került Ausztriába, hanem a magyar Őrvidék. A Burgenland elnevezés az osztrákoktól származik. Nem dicsekednek vele, hogy Magyarország területéből ők is részesültek, gondolom ezért is nevezték át. Az itt élők már nem igazán ragaszkodnak a magyarságukhoz. Az öregek még igen, de ők szép lassan elfogynak, a fiatalokat pedig nem igazán érdekli a múlt. Beilleszkedtek.

    • @GirizdL
      @GirizdL Před 4 měsíci +1

      Tulajdonképpen őrvidéknek köszönhetően lenne kiskapu rá, hogy ha újra Monarchiává szeretnének válni, akkor Osztrák -Magyar Monarchia legyen az állam neve, mert Burgenlandon államalkotó nemzetiség számba vehető a magyar nemzethez tartozó kisebbség.

  • @illesbata5951
    @illesbata5951 Před 2 měsíci +2

    Nyelvében el a nemzet. Vajdasági magyar.

  • @belaharcsa2339
    @belaharcsa2339 Před 3 měsíci +5

    Gratulálok a szerkesztő hölgynek nagy fába vágta a fejszét,nagy kihívás,de megéri , kölcsönösen ismerjük meg egymást mert ebből csak jó lesz🎉

    • @tiborfarkas5180
      @tiborfarkas5180 Před 3 měsíci +1

      Ajánlom a Szlovákia c. művét Angélától. Az a legjobb.

  • @attilacsekey6673
    @attilacsekey6673 Před 4 měsíci +6

    Köszönet,elismerés a munkátokért! örömmel nézzük!!!!

  •  Před 3 měsíci +10

    az én keresztlányom olaszországban él egy lánya és két fia tokéletesen beszél magyarul

  • @titkos7
    @titkos7 Před 4 měsíci +7

    Angii❤❤❤

  • @aksamlaraksam4609
    @aksamlaraksam4609 Před 3 měsíci +2

    Nagyszerű!!!

  • @domokospall6537
    @domokospall6537 Před 4 měsíci +14

    Drága Székelyföld! Utolsó mentség!

    • @tadelany71
      @tadelany71 Před 3 měsíci +2

      Onnan is jó nagy a kivándorlás Nyugatra.

    • @vladdunduc3202
      @vladdunduc3202 Před 3 měsíci

      ​@@tadelany71de-ar emigra toți...

    • @jeannedarc5066
      @jeannedarc5066 Před 3 měsíci

      miben mentség? Kinek? Orbánnak legfeljebb..

    • @egyip_tomi6406
      @egyip_tomi6406 Před 2 měsíci

      @@vladdunduc3202 voi din transilvania

    • @vladdunduc3202
      @vladdunduc3202 Před 2 měsíci

      @@egyip_tomi6406 pune-ti pofta-n cui

  • @salzburg350
    @salzburg350 Před 4 měsíci +3

    Nagyon tetszett a műsor. Grat.....

  • @Csicsricwichkak
    @Csicsricwichkak Před 4 měsíci +5

    Nagyon jó a premier

  • @kicsilo
    @kicsilo Před 2 měsíci +2

    az asszimilacio egy valosag az elszakitott reszeken, es lassan de biztosan eltunik a magyar nyelv es az ontudat is itt. meg Erdelyben ahol tobbszazezres a magyarsag szama meg ott is nehez az asszimilacio ellen fellepni, meg ott is pusztul a magyar ontudat. Koszonom szepen a videot, udv Tunderorszagbol.

  • @attilatasciko4817
    @attilatasciko4817 Před 3 měsíci +1

    Köszi .

  • @ehodfi6037
    @ehodfi6037 Před 4 měsíci +4

    Szuper!

  • @hunguy3280
    @hunguy3280 Před 4 měsíci +20

    Tragikus, hogy a Horvátok nem tudnak közelebb jönni hozzánk, mint Magyarok.

    • @istvanberes8956
      @istvanberes8956 Před 3 měsíci

      Ott pusztulunk leginkább...

    • @hunguy3280
      @hunguy3280 Před 3 měsíci

      @@istvanberes8956 Miért annyira ellenségesek velünk szemben?

    • @tiborfarkas5180
      @tiborfarkas5180 Před 3 měsíci +3

      ​@@hunguy3280
      Mert elferdítve oktatják a történelmet. Ezeréves magyar "elnyomás" stb. Hasonló mint Felföldön.

    • @hunguy3280
      @hunguy3280 Před 3 měsíci

      @@tiborfarkas5180 Valószínű, hogy Neked ebben igazad van, de ez nem szolgálja az érdeküket.

    • @tiborfarkas5180
      @tiborfarkas5180 Před 3 měsíci

      @@hunguy3280
      Kinek az érdeke az elferdítés? Jobbára, azoknak kiknek a még meglévő nyersanyagokra fáj foguk ebben a térségben.

  •  Před 3 měsíci +2

    ez nagyon érdekes video volt.

  • @rxtx1979
    @rxtx1979 Před 4 měsíci +3

    Csodálatos emberek.

  • @kurucPista
    @kurucPista Před 3 měsíci +1

    Galán Angéla 😍 !

  • @tamastenyi6164
    @tamastenyi6164 Před 3 měsíci +8

    Erdekes hozza allas mi magyarorszagi szlovakok vagyunk nincs oktatas nincs semmi de nem kerdes minek valom magam . Az internet vilagaban minden meg lehet tanulni es őrizni .Furcsa az hogy magyarsag milyen szinten adja fel eleteret.

  • @harczymarczy
    @harczymarczy Před 4 měsíci +11

    Ja, igen, az "osztrák" szót Burgenlandban magyarul kimondva is ezek szerint "Österreicher" értelemben értik. Csak hát arrafelé úgymond minden osztrák állampolgár "Österreicher", csak az "Umgangssprache"-ban van különbség (ami ráadásul nem is feltétlenül azonos az anyanyelvvel, ami ugyebár Muttersprache lenne). "Hier geht es über das Land" - mondták nekem, tehát mindenki "osztrák", aki osztrák állampolgár, a dél-tiroliak viszont pl. nem azok, mert Ausztriában ELVILEG az átlagember számára nincs kettős állampolgárság. Az országhoz és nem a kultúrnemzethez vagy éppen az anyanyelvhez kapcsolódó Österreicher-identitás kialakulásában amúgy a második világháború nagyon erősen közrejátszott, mert az osztrákok nagyon nem akartak németek lenni a nácizmus és a holokauszt miatt. Mindezt úgy, hogy echte burgenlanditól tudom, hogy az ottani magyarság gerincét pont a Harmadik Birodalomnak az Anschluss utáni nagyon erős elnémetesítő politikája roppantotta meg. Úgyhogy kicsit ellentmondásos a történet magyar szemmel. Mindez a moldvai csángókéhoz hasonló helyzetet eredményezett: azok közül is csak kevesen vallják magukat magyarnak, még ha tudnak is magyarul (már csak mintegy 30-valahány ezren).
    További csavar a történetben ugyanakkor, hogy a dél-tiroli autonómia mai formájának kialakulásához pont az osztrák politika rendkívül határozott kiállása kellett. Magyar körökben néha "dél-tiroli osztrák kisebbség"-ről beszélnek. Sajnos odáig még nem jutottam el, hogy ott kutakodjak, hogy most akkor ők mennyire tartják osztráknak vagy németnek magukat, de remélem, összejön majd valamikor. Az osztrák médiában ezzel együtt csak "Südtiroler"-eknek hívják őket, bár ebbe meg beletartoznának pl. a ladinok is (az autonóm megye délkeleti részén vannak a falvaik), akik nem is biztos, hogy tudnak németül...

    • @c.pellegrin7172
      @c.pellegrin7172 Před 4 měsíci +5

      Azért koránt sem így van, hogy az osztrákok itt elmondják. Itt élünk a határ közelében. A 70-es, 80-as években születetteket már direkt nem is tanították magyarul, ( nagyon sok ilyet ismerek) akit igen, az is csak akkor szólal meg ha akar. Sok idősre is érvényes. Főleg a 90-es években , ahogy megnyitottak a határok átjártak a magyarok, lehetett tapasztalni, hogy érti amit mondasz de meg nem szól hozzád magyarul. Az 56-ban kimentek, na azt már tapasztaltam, hogy rád is szól, hogy ne beszélj magyarul, ha ausztriában vagy. Ő átjön hozzánk, itt beszél magyarul. Aki most költözik ki és gyermeke születik, azok közül is sokan nem tanítják tudatosan magyarul a gyerkőcöket. Szégyenlik legtöbben a magyar gyökereket.

    • @harczymarczy
      @harczymarczy Před 4 měsíci

      ​@@c.pellegrin7172 Annyi bizonyos, és ez tudományos tény, hogy Felsőőrött már a 70-es években lezajlott a nyelvcsere (kivételek is inkább magyarországival kötött vegyes házasság miatt akadnak), tehát vannak, akik még értenek magyarul, de válaszolni már tényleg csak németül tudnak, a másik két magyar faluban a nyelvváltás valamivel később indult be. Konkrét cikkek születtek a felsőőri magyarok nyelvcseréjéről.
      Az 56-os menekültek is kétfelé oszthatók, a politikai menekültek jellemzően tovább őrizték a nyelvet még Európán kívül is, mint a "csak" gazdasági okokból menekülők. Az Anschluss és a vasfüggöny, vagyis a magyarországi kapcsolatok megszakadása jelentette kettős csapás már eleve sok volt - ahogy azt a sajnos már nem élő burgenlandi ismerősöm említette -, utána pedig már jöttek a gazdasági fejlettségbeli különbségek, a kommunizmus rossz mentális örökségéről nem is beszélve. A "magyar, ne lopj" idején, amikor már mi is átjárkálhattunk, meg pláne nem lehetett "sikk" a magyar gyökereket felvállalni... Vagy az is érthető, ha pl. a magyar "okosban megoldjuk" mentalitással Burgenlandban finoman szólva nem mindenki azonosul, és ez a nyelvi attitűdben is tetten érhető lehet.
      De még mindig nem lehet tudni, a Fertő vidékén sem, pedig ott már régóta minden elnémetesedett... Ahol nincs jelen valamiféle, a magyarokhoz kapcsolódó gazdasági érdek, ott biztos, hogy nem tanulnak vagy szólalnak meg magyarul, ahol viszont igen, ott nagyobb az esély arra, hogy _esetleg_ még igen.

    • @laszlovarga1046
      @laszlovarga1046 Před 4 měsíci +1

      Olyan, hogy osztrák nép nincs. A buta németeket hívják osztráknak. Még a himnuszukat is egy kiírt pályázat után 100 éve csináltatták egy bugyuta szövegre.

    • @panarea09
      @panarea09 Před 3 měsíci

      Ami a dél-tiroliakat illeti, jó húsz éve kocsikáztam arra, és az utolsó olasz kávé reményében megálltam valahol Cortina d'Ampezzo környékén, és lényegében alig értették, mit akarok, amikor beszélgetni próbáltam a presszóban (olaszul).

    • @harczymarczy
      @harczymarczy Před 3 měsíci

      @@c.pellegrin7172 Konkrét cikkekből tudom, hogy Felsőőrött a 70-es években zajlott le a nyelvcsere, és mára lényegében lezárult. Alsóőr, Őrisziget még egy darabig tartotta, sőt főleg Őrisziget némileg még mindig tartja magát. Vannak, akik át is járkálnak ilyen-olyan okból Magyarországra, de már ott is vegyes a kép, mert a kiköltözöttek is sokan vannak az ismert okok miatt. A magyar nyelv tehát megmarad ugyan Burgenlandban, de az őshonos burgenlandiak közül már csak kevesen beszélik (én találkoztam ilyen emberrel, akcentussal ugyan, de beszélt magyarul, és értettük egymást, de a többség már nem tud).

  • @janosvarga6159
    @janosvarga6159 Před 3 měsíci +3

    Nagyon jó film, szívből gratulálok! Külön tetszik, hogy kerüli a kliséket és érdekes embereket és sorsokat is bemutat!

  • @noemiszoke
    @noemiszoke Před 3 měsíci +3

    A burgenlandi beköltöző magyarokról érdemes lenne külön kisfilmet készíteni, és az osztrák iskolákba ingázó magyarországi gyerekekről

  • @olivercromwell9630
    @olivercromwell9630 Před 4 měsíci +3

    2 hetente járok a szomszédos falubòl Alsòörbe a Szabóékhoz...kitünö árujuk van :-)

  • @szilardszoke2850
    @szilardszoke2850 Před 3 měsíci +14

    A Szlovéneknél kedvesebb nemzet nem sok van a világon. Egy ősi nép a Szlovén (Vend) jóval a Magyarok előtt ők már itt voltak a Kárpát medencében. Itt a mi vidékünkön, a mostani Zala és Vas megyék területén is Szlovének éltek az 5. - 6.- században. Egésszen a Balaton nyugati részéig. A Balaton elnevezés is Szlovén. A Blato szóból lett a mostani neve. (innen Nagykanizsáról járunk át Lendvára dolgozni, természetesen euróért, és ott is vásárolunk be) Gyönyörű, rendezett és tiszta kis ország, ez az Európa gyögyszeme. Jó lett volna oda is születni ..... 😘 🇸🇮

    • @stellastella4597
      @stellastella4597 Před 3 měsíci +1

      Szerencsés vagyok, a párom szlovén, így sokat tanultam általa az országról, de a kultúra nagyon hasonló a magyarhoz. Rengeteg közös dolgot fedeztünk fel, sőt van pár közös szavunk is!

    • @user-fo1wi7zz2u
      @user-fo1wi7zz2u Před 3 měsíci +4

      A szlávok - így a szlovének is - a 600-as években érkeztek a Kárpát-medencébe. Tehát mindössze legfeljebb 200 évvel a magyarok előtt. Ha viszont elfogadjuk a kettős honfoglalás elméletét, akkor a magyarok a szlávokkal egy évszázadban érkeztek a Kárpát-medencébe.
      Ha pedig ennyire nem tetszik Magyarország, akkor szépen le kell mondani a magyar állampolgárságról, és el kell menni innen. Ennyire egyszerű.

    • @bazsikai6808
      @bazsikai6808 Před 3 měsíci +2

      Nekem a kedvenc országom Szlovénia, egyetértek mindennel, amit írtál! Kedvesek és elfogadóak, nem úgy mint a Magyarországon.

    • @user-fo1wi7zz2u
      @user-fo1wi7zz2u Před 3 měsíci +3

      @@bazsikai6808 Le kell adni a magyar állampolgárságot és oda kell kivándorolni. Probléma megoldva.

    • @user-fo1wi7zz2u
      @user-fo1wi7zz2u Před 3 měsíci +2

      @@stellastella4597 Javaslom megválni a magyar állampolgárságtól is. Mindent el kell vágni, mindent fel kell számolni. Ön egy idegen állam idegen állampolgára.

  • @tvamos73
    @tvamos73 Před 3 měsíci +2

    Minden tiszteletem a hagyományőrzőké.

  • @thewikiman828
    @thewikiman828 Před 3 měsíci +8

    26.év Ausztria,ember vagyok,es magyar...

  • @ME-po6kr
    @ME-po6kr Před 3 měsíci +1

    @ 1:05:31 You are painting with a broad brush. I respectfully disagree. You can easily learn a second language past the age of 25. The (2nd) language proficiency level you achieve may vary depending on many factors, but the sooner a person starts learning a foreign language the better it is. Look at Marusa, she is amazing, she learns English watching CZcams. The dominance of English (in the world today) is undeniable and it will remain so for perhaps decades to come. No wonder why younger generations opt for English over other languages, as English is the language of entertainment, science, diplomacy, research, aviation, navigation etc. just to name a few and that is why they are not keen on learning the language of their ancestors even if it is for the noble cause of preserving their "cultural heritage".

  • @GirizdL
    @GirizdL Před 4 měsíci +3

    Osztrák nemzet állampolgárságban gondolkodik. A szlovéniai és szlovákia magyarokat is állampolgárságuk alapján nevezik meg. Bezzeg Belgiumban és Hollandiában értik mit jelent, hogy ha vki teszem azt svéd Finnországból. Nincs belőlük sem több, mint Horvátországban belőlünk, mégis minden biztosítva van nekik. (Miért, mert az jó nekik: otthon érzik tőle magukat, a finneket sem zavarja, ráadásul nem is kerül sokba 😇)
    A Szlovénok közt pedig a legeurópaibb gondolkodású népséget lehet megismerni.
    Egy békeediktum sem jelenthet győzelmet bárkinek, ha a másik vesztét okozza. Óriási tartás, szolidaritás van bennük! - "I wish to be slovenian for a little" ❤

    • @TheGregstar92
      @TheGregstar92 Před 3 měsíci +1

      Szlovéniát én is szerettem anno. Van bennük a szláv vadság, osztrák rendszeretet (Ordnung muss sein), olasz életfelfogás (la dolce vita), magyaros vendégszeretet.

  • @kenobiben8850
    @kenobiben8850 Před 3 měsíci +2

    Szerbiában élő magyarokról is lesz még egy utolsó videó? NAGYON NAGY MUNKA MINDEGYIK! GRATULA ! :)

  • @jozsefpatyi9200
    @jozsefpatyi9200 Před 3 měsíci +2

    Én csak azt az embert tartom magyarnak (honfitársamnak,testvéremnek)aki saját magát is annak tartja,bárhol él ! Aki magát magyarul is beszélő osztráknak,szlovénnek vallja,az osztrák, szlovén ,stb.

    • @lenas.3460
      @lenas.3460 Před 3 dny

      Inkább egy gyökértelen senki!

  • @hungrigerungar147
    @hungrigerungar147 Před 4 měsíci +24

    Ez szülői gyengeség! Én Németországban élek már 30 éve, a gyermekeim itt születtek, németek, DE! Folyékonyan beszélnek, és írnak magyarul. Ez csak is a feleségemen és rajtam múlott. Ez nekünk nem is volt téma, nem kell mellébeszélni, a szülőn múlik minden! Az öregúrnak igaza van 33 percnél, ha magyar akarsz maradni, akkor az is maradsz!

    • @MrRacer1001
      @MrRacer1001 Před 3 měsíci +2

    • @edinacamden4346
      @edinacamden4346 Před 3 měsíci +4

      @@MrRacer1001 Igy van , 30 éve elek az USA- ban a lányom jól beszél magyarul,olvasni is tud ,írni sajnos nem ( nem használja ,talán azért ).Baba korától csak magyarul beszélek vele.

    • @MrRacer1001
      @MrRacer1001 Před 3 měsíci

      @@edinacamden4346 👍👍👍👍👍👍👍👍

  • @lenas.3460
    @lenas.3460 Před 3 dny

    Nem Burgerlandot csatolták el, hanem az elcsatolás után adták ezt a nevet.

  • @erzsebetgacsi7238
    @erzsebetgacsi7238 Před 3 měsíci +1

    😢

  • @janosneritzl2494
    @janosneritzl2494 Před 3 měsíci

    🎉

  • @gabivege4264
    @gabivege4264 Před 3 měsíci +3

    RévKomáromban es környékén is egyre jobban tünnek el a magyar feliratok.

  • @hunguy3280
    @hunguy3280 Před 4 měsíci +12

    A Magyar kormánynak minden határvidéken aktívan részt kell venni a Magyar kulturális es nyelv szorgalmazásában.

    • @tadelany71
      @tadelany71 Před 3 měsíci +1

      A magyar helyesírást is illik megtanulnia annak aki ennyire nagy arccal osztja az eszét.

    • @hunguy3280
      @hunguy3280 Před 3 měsíci +1

      @@tadelany71Tetszik vagy nem, továbbra is hajlandó vagyok megismételni amit előzőleg írtam: "A Magyar kormánynak minden határvidéken aktívan részt kell venni a Magyar kultúra és nyelv szorgalmazásában." A szőrszál hasogatóktól nem fogok megijedni.

    • @tadelany71
      @tadelany71 Před 3 měsíci +1

      @@hunguy3280 De nem ez történik.

  • @attila186
    @attila186 Před 3 měsíci +2

    Ne nevezze már Burgenlandnak Őrvidéket!

  • @norbertelek2334
    @norbertelek2334 Před 4 měsíci +1

    Ez a resz nem volt fennt. - Koszi.

  • @imrepalczege4215
    @imrepalczege4215 Před 4 měsíci +3

    Marusa tündéri volt!

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 Před 3 měsíci +1

    Mert van Mire ❤😊😊❤

  • @zollerattila3316
    @zollerattila3316 Před 2 měsíci

    De jó lenne újraforgatni az egészet X év távlatából...mondjuk nálunk, Szlovákiában is :)

  • @theoneandonlypinky666
    @theoneandonlypinky666 Před 16 dny +1

    Nagyon szomorú, hogy angolul folyékonyan beszélnek, de magyarul meg nem értenek a filmben szereplő fiatalok.

  • @TheWakerLion
    @TheWakerLion Před 3 měsíci

    🎈🐣💚 ✅👍

  • @roppihe1
    @roppihe1 Před 2 měsíci +1

    Sajnálom őket

  • @mukimuki1348
    @mukimuki1348 Před 3 měsíci +3

    Magyar nyelvet beszélő osztrák ? Érti ezt valaki ?

    • @belagyanta7
      @belagyanta7 Před 3 měsíci +1

      fajilag németek kisebb részben horvatok akiket a kiegyezés idején magyarositottak.

    • @patrikhorvath9750
      @patrikhorvath9750 Před 3 měsíci

      @@belagyanta7
      "A székelyek magyar tudatú és magyar nyelvű népcsoport. A székelyek eredetére vonatkozóan több - egymásnak ellentmondó - elmélet létezik. Első okleveles említésük 1116-ból maradt fenn, akkor a Magyar Királyság nyugati gyepűi mentén éltek." AlsóŐR, FelsőŐR, Őrvidék, Őrség. Az volt a dolguk, hogy őrizzék a határokat.

  • @GaborMajoros-dp6qp
    @GaborMajoros-dp6qp Před 3 měsíci +1

    Legyen az ember bárki fia lánya nyelvet tudni kincses bánya!

  • @gaborbartha3831
    @gaborbartha3831 Před 3 měsíci +1

    Sajnos az anyanyelv és a kultúra "elvesztésével" eltűnik az identitás is..

  • @istvanberes8956
    @istvanberes8956 Před 3 měsíci +1

    Hol az 5 nagyobb, hogy felmerüljön ezekben a ... magyar is ember ...?!!

  • @lumix8865
    @lumix8865 Před 4 měsíci +8

    A jólét osztrákká tette őket

    • @vinim40
      @vinim40 Před 4 měsíci +8

      Szerintem az identitás nem jólét, hanem szív kérdése.

    • @lumix8865
      @lumix8865 Před 4 měsíci +4

      @@vinim40 Az osztrák határ mellett élek, hidd el hogy nem.. Környező országok közül, akik a valamikor Magyarországról kerültek ki, az ő sorsuk alakult a legjobban. Szemrebbenés nélkül tagadja le magyar mivoltát, mégha tradicionális magyar névvel él ma is Burgenlandban.

    • @vinim40
      @vinim40 Před 4 měsíci +8

      ​@@lumix8865Szerintem félreértettél, én azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy akinek nem magyar a szíve, az akár harminc ezüstpénzért is hajlandó elárulni azt akihez tartozik. Hidd el, hogy jobb is nekünk, ha az ilyen típusú ember nem vallja magát magyarnak.

  • @800forintosolajszuro-lp4mf
    @800forintosolajszuro-lp4mf Před 3 měsíci

    Hogy ki vannak simulva :D

  • @onadiotto1976
    @onadiotto1976 Před 3 měsíci

    Sajnos lassan vége ....

  • @ladislavszabo511
    @ladislavszabo511 Před 3 měsíci +1

    Sajnos nagyon rábandiztunk a trianon ra.

  • @hetesforgo
    @hetesforgo Před 3 měsíci +1

    Jó ez a sorozat, bár talán ez a rész a legkevésbé erős. Ez nem is feltétlenül a készítőkön múlt, hiszen ezekben az országokban járt rá a rúd legkevésbé a magyarokra, ráadásul a leginkább jóléti államok voltak. Úgy nem is biztos, hogy a szorult helyzetben nagyon kapaszkodni akartak valamibe - a magyarságukba -, vagy meg akarták volna különböztetni magukat.
    Egyébként Muraszombat talán nem is volt a legjobb választás, mert ott még 1910-ben sem volt igazi magyar többség - kb. ugyanannyi szlovén élt, mint magyar -, viszont a határmenti kis falvakban még ma is mindenki beszél magyarul - nagyjából Lendván is -, az általános iskolák pedig kéttannyelvűek.
    Az igazság az, hogy a Muravidék csak nyert azzal, hogy ma Szlovéniához tartozik.

  • @erzsebetgacsi7238
    @erzsebetgacsi7238 Před 3 měsíci

    .... aztán a ,,der,, ,,die,, ,,das,,.....

  • @gaborszarka2124
    @gaborszarka2124 Před 3 měsíci +2

    Már az sem tetszett, ahogy kezdődik. Ausztria volt háborús bűnös! Kétszer is!

  • @tamasalfoldi7706
    @tamasalfoldi7706 Před 3 měsíci +2

    Mi magunk Daraboljuk fel magunkat.Mindig Nem màs.. ez a kulturànk...Egysèges Magyarorszàg csak egysèges kulturàbol születhet.meg.Mi LEGYÖZNI AKARJUK A MÀSIK OLDALUN KAT FELÛNKET..A kiegyezès kulturàja nèlkül.

    • @belagyanta7
      @belagyanta7 Před 3 měsíci

      Ahany féle fajbol alkottak a "Magyarorszag" nemzetet annyi féle, különböző igényekkel talalkozunk...

    • @farkasmarton8440
      @farkasmarton8440 Před 2 měsíci

      Érdekes módon mégis a 1867-es Kiegyezés utáni világ vezetett Trianonhoz...

  • @miklosbrauner
    @miklosbrauner Před 4 měsíci +3

    Sajnos, el lehet felejteni az anyanyelvet. Volt egy magyar baratom itt Kanadaban aki uvoltozott odahaza a gyerekeivel, hogy ne angolul, hanem magyarul beszeljenek.
    Kesobb a ferj es feleseg elvalt, aztan a kis feleseg a gyerekekkel egyutt Oltarilyoba koltozott... En sokaig nem hallottam roluk, amig egy kozos ismeros nem hivott telefonon es a sok duma kozott meg nem emlittte, hogy o hivta a kis feleseget, aki csak nyogni tudott magyarul. Es a kis feleseg kozel 30 eves volt, amikor elhagyta Magyaroszagot 1982, vagy 83-ban.

  • @belagyanta7
    @belagyanta7 Před 3 měsíci +2

    a kiegyezéstol fogva a németeket magyarositottak nyelvoktatassal és névmagyarositassal, mikozben a magyarokat némétesitették lelkileg mint szellemileg!

  • @karolyneradler9074
    @karolyneradler9074 Před 3 měsíci +3

    A szlovén fiú azt mondja, hogy nem jut soha eszébe, hogy Magyarországon éljen. Pedig itt is élnek EMBEREK! Ez elég lehangoló, és felháborító, hogy az, akinek vannak magyar felmenői, így lenézi a Magyarokat!😠

  • @laszlovarga1046
    @laszlovarga1046 Před 4 měsíci +1

    Szánalmas volt!

  • @csabamark8115
    @csabamark8115 Před 3 měsíci +4

    Sok ember fel sem fogja mekkora baj a vegyes házasság

    • @belagyanta7
      @belagyanta7 Před 3 měsíci

      70% magyar polgaroknak svab vagy tot a felmenoi!

  • @tibsim
    @tibsim Před 3 měsíci +1

    Burgenlandiak nemzetárulók...

  • @mariannatorok2543
    @mariannatorok2543 Před 3 měsíci +2

    Ez a film nagyon elszomorított. Miért ilyenek a magyarok? Más nemzet Magyarországon minden szívbaj nélkül vallja magát a saját nemzetéhez tartozónak. A magyarok miért mások? Miért nem magyar párt választanak a gúnyhatáron túli magyarok? 🤷‍♀️🤷‍♂️🤦‍♂️🤦‍♀️😳😳😳⁉️ Nagyon szomorú! Én úgy gondolom, hogy a vegyes házasság nem jó nekünk magyaroknak, az ilyen családok gyerekei meg sem kellene, hogy szülessenek, mert azok már csak félig, azok és azok gyerekei már csak negyed és még kisebb arányban lesznek magyarok. A szülők hibája, hogy nem ragaszkodnak ahhoz, hogy magyarul beszéljenek a gyerekek. A kínaiak mennyire összetartanak Magyarországon, csak akkor beszélnek magyarul, ha boltba mennek, egyébként nem. A hivatalokban nem tudom, hogy mi a helyzet velük kapcsolatban. A lényeg, nem keverednek vagy csak nagyon kivételesen. Ellentétben a magyarokkal. Ez a film, nagyon elkeserítő ránk nézve, engem nagyon letaglózott. 😡😢😞😩😫

    • @kks777
      @kks777 Před 3 měsíci

      Mert magyarnak lenni szégyen.

    • @TheWakerLion
      @TheWakerLion Před 3 měsíci +2

      A szerElem időnként más anyanyelvű ember felé áramlik...
      Akinek mély a szeretete
      a Magyar közösség felé
      a Magyar nyelv és kúltura iránt
      az Hawai on is átörökíti a Hazaszeretetet

    • @Soulbursting
      @Soulbursting Před 3 měsíci

      Magyarorszagon elo magyar soha nem fogja megerteni milyen egy elszakitott reszen elo magyarnak lenni.Nem fogja erteni az eletet,gondokodast,mentalitast stb.En Partiumban elek Nagyvaradi vagyok es nekem is volt vegyesen roman illetve magyar baratnom is.Van ahol sokkal kevesebb a magyar ott nem elhet az ember egyedul csak azert mert nem valaszthat magyart...a szerelem es a par osszetartozas nem nyelvtol,szarmazastol vagy borszintol fugg.Ez igy volt 1918 elott is akkor is keveredtek mivel Magyarorszag teruleten sok nemzet elt,akkor is voltak vegyes nemet magyar vagy roman magyar hazassagok csak akkor tobben beszeltek a magyart mivel ez volt az orszag hivatalos nyelve.Nem konnyu nekunk itt kint mai napig vannak kisebb nagyobb kuzdelmek ez osszetett dolog.

    • @dirigrespect4117
      @dirigrespect4117 Před 3 měsíci

      Nem lehet tudni hogy ki tiszta veru magyar amugy sem. Hiszen a vandorlas alatt csapodtak hozzank mindenhonnan nepek. Igy mindenkiben van orosz, nemet, meg a jo eg tudja milyen ver.

    • @TheWakerLion
      @TheWakerLion Před 3 měsíci +1

      @@dirigrespect4117
      Azt mondják a bölcsek.
      Hogy magyarnak lenni nem vér
      Hanem lélek
      azaz szellemi minőség.
      A nyelv segít kapcsolódni
      ehez a csoport tudati minőséghez.

  • @user-sp8yi9rf8v
    @user-sp8yi9rf8v Před 2 měsíci

    Aki Sloveniaban el olyan mintha Austriaban elne. Soha nem akar Magyarorszagba visszajönni. Tuti.

  • @papaszem44
    @papaszem44 Před 4 měsíci +9

    Kommunista nyelvhasznalatu ez a video is! A monarchia nem szetesett, szetszedtek!!! Nem trianoni bekeszerzodes, diktatum !!!!!