Gyöngyhimnusz - részlet Mireisz László előadásából
Vložit
- čas přidán 7. 09. 2024
- A TAMÁS-AKTA - GYÖNGYHIMNUSZ
Midőn még beszélni sem tudó
kicsinyke gyermek voltam,
atyám királyi házában,
szülőimnek gazdagságában,
boldog nyugalomban éltem.
Akkor Keletről, hazánkból,
szüleim messzire küldtek,
de előbb az útra fölszereltek,
kincstáruk nagy gazdagságából
poggyászt raktak össze;
nagy volt ugyan, de mégis könnyű,
hogy egymagam is cipelhessem.
Odaföntiek (= Beth Elajjé) terhe, az arany,
a nagy kincsesházakból való ezüst,
India népének kalcedonkövei,
vasat átmetsző gyémánttal
tetézték meg málhámat;
de levették rólam pompás öltözékem,
mit féltő szeretetben készítettek nekem,
arannyal áttört volt, drágakőtől ékes;
a stólámat éppenúgy, az aranyszínű sárgát,
melyet egészében alakomra szabták....
javas.hu
/ javashagyomanyorzokor
A TAMÁS-AKTA - GYÖNGYHIMNUSZ
Midőn még beszélni sem tudó
kicsinyke gyermek voltam,
atyám királyi házában,
szülőimnek gazdagságában,
boldog nyugalomban éltem.
Akkor Keletről, hazánkból,
szüleim messzire küldtek,
de előbb az útra fölszereltek,
kincstáruk nagy gazdagságából
poggyászt raktak össze;
nagy volt ugyan, de mégis könnyű,
hogy egymagam is cipelhessem.
Odaföntiek (= Beth Elajjé) terhe, az arany,
a nagy kincsesházakból való ezüst,
India népének kalcedonkövei,
vasat átmetsző gyémánttal
tetézték meg málhámat;
de levették rólam pompás öltözékem,
mit féltő szeretetben készítettek nekem,
arannyal áttört volt, drágakőtől ékes;
a stólámat éppenúgy, az aranyszínű sárgát,
melyet egészében alakomra szabták.
Elmémbe bevésték, hogy el ne feledjem,
mit akkor meghagytak: - Lemégy Egyiptomba,
ha onnét elhozod azt a drágagyöngyöt,
mit egy vészthordozó sárkány ölel körül,
felöltheted újra ékköves ruhádat,
és azt a stóládat, mely nagy boldogságod;
így leszel örökös a mi országunkban,
emlékében kedves testvéreddel együtt.
Veszélyekkel teli, fáradságos úton,
két kalauzolómmal hagytam el Keletet.
Egyedül erőtlen voltam én ahhoz még,
hogy ezt a nagy utat nélkülük megtegyem.
Maisan határvidékén áthaladtam
ahol Kelet kereskedőinek állomáshelye van,
azután elértem Babilon tájait,
és betértem Labirintus (=Sarbug) falai közé.
Így jutottam le akkor Egyiptomba,
ahol már társaim, utam vezetői,
elhagytak engemet;
Én pedig szaporán, legrövidebb úton,
a sárkányhoz siettem.
Barlangjához közel, kerestem szállásom,
vártam az éjszakát, sárkány elalvását,
hogy a drágagyöngyöm, titkon elragadjam.
Egymagamban voltam, vándor öltözékében,
enyéim szemében idegennek tűntem,
megpillantottam ott egyik rokonomat.
Keletről származott, szabadnak született,
megnyerő külsejű szépséges ifjút,
előkelőségek (= felkenteknek) fiát.
Odajött énhozzám, ottmaradt mellettem,
benne segítőtársamra leltem.
Barátommá tettem, titkomba avattam; valószínű intett engem az egyiptomiaktól,
tisztátalanságaik közösségétől.
Magamra öltöttem azok viseletét,
nehogy szemük előtt idegennek tűnjek,
olyan valakinek, aki máshonnan jött;
ezáltal a gyöngyöt valahogy elvegyem,
és azt a nagy sárkányt, jajj nehogy felkeltsék
az egyiptomiak ellenem.
Nem tudom, miképpen, mely áruló jelből,
mégiscsak megtudták, nem földjükről vagyok,
ármánykodásokkal kelepcébe csaltak,
mígnem megízleltem azoknak ételét.
Nem tudtam én többé: király fia vagyok,
görnyedő szolgája lettem királyuknak,
megfeledkeztem még arról a gyöngyről is,
amiért szüleim engemet elküldtek.
Azok ételétől elnehezültem,
mélységes álomba, tompán elmerültem.
Ezekben gyötrődtem,
szüleim érezték, szenvedtek miattam.
Híradást hirdettek széjjel országukban,
hogy mindenki gyűljön oda kapuikhoz,
Párthia királyi és főemberei,
Kelet méltósági miattam aggódva
tanácsot tartottak, nehogy odavesszek
Egyiptomban.
Egy levelet írtak - a méltóságok is
kézjegyüket adták -, amelyben ez állott:
“Atyádtól, a királyoknak királyától,
és édesanyádtól, kelet úrnőjétől,
meg a testvéreidtől, a másodikunktól,
Egyiptomban levő fiunknak békesség.
Keljél fel, ébredj fel mélységes álmodból,
levélben rögzített szavunkat halljad meg!
Emlékezzél arra: királyok fia vagy,
ki most szolga-igát vettél fel magadra;
Idézd fel elmédben öltözékedet,
az aranyszállal áttört, ragyogó kelméket;
emlékezzél vissza ama drágagyöngye,
miért Egyiptomba leküldtek tégedet!
(= emlékezzél vissza, ékes palástodra,
mit magadra ölthetsz, benne tündökölhetsz!)
Az élet (= hősök) könyvében ott van már a neved,
mint a testvéredé,
kivel országunkat együtt uraljátok!”
A királyok közül, rangban a legelső,
a Labirintusnak zsarnok démonjai,
és Babilon gonosz gyermekei miatt pecsétjét adta rá.
A levél elrepült sasmadár módjára
- merész szárnyaival madarak királya -,
elrepült, hozzám ért,
és élő beszéddé változott egészen.
Én pedig hangjára, érthető szavára,
álmomból felkeltem;
felvettem, csókoltam, olvastam,
benne azt írták meg,
mit az én szívembe egykoron felírtak.
Visszaemlékeztem azon bélyegemre,
királyok fiának születtem egykoron,
hogy szabad mivoltom nemességemre vágy;
visszaemlékeztem ama drágagyöngyre,
amiért leküldtek engem Egyiptomba.
Bűbájos szavakkal kezdtem el igézni
azt a félelmetes sárkányt,
Legyűrtem őt azzal,
mikoron ráolvastam atyámnak a nevét,
(és a testvéremét, a másodszülöttét,
meg édesanyámét, Kelet úrnőjéét).
Így a drágagyöngyöt végre elraboltam,
hátat fordítottam, vittem szüleimnek,
ledobtam magamról a mocskos gúnyákat,
otthagytam azokat azok országában,
Utamon egyenest haladtam előre,
a fényesség felé, Keletre, hazámba,
Útban hazafelé találtam én meg azt,
ami az álomból felkeltett engemet,
várva várt hangjával álomból felrázó
drága levelemet;
most ragyogó fényben vezetett az úton,
Olyan volt e levél a szemeim előtt
mint a selymekből szőtt királyi öltözék.
Vezetett engemet, szeretettel vonzott,
Így jutottam át a labirintuson (= Sarbugon).
Balra magam mellett hagytam el Babilont,
aztán eljutottam Maisan vidékére,
a tengerparti révbe (= a kereskedők kikötőjébe).
(Szüleim elküldték ékes öltözékem,
amit levetettem;
éppúgy a palástom, mely vállamra borult,
Ramtából , Rekenből ,
udvari embereiktől,
Kiknek hűségében egészen megbíztak.)
Nem emlékeztem én annak fenségére;
gyermek voltam akkor,
fiatal, aki még támaszra rászorul,
mikoron atyámnak királyi házában,
tőle ott megváltam.
Ahogy megláttam én az öltözékemet,
olyan volt, mintha csak tükörképem lenne;
magamat egészében benne szemlélhettem.
Általa láttam meg; ismertem magamra,
hogy egy létezőből mi két részre váltunk,
most újra egy lettünk, egy alakzat által.
Az öltözékemet hozó intézőket,
hozzá hasonlóan, kettőnek láttam én,
de a kettőnek is csak egy alakja van,
mivel ez a kettő ugyanazon királyi
pecsétet viselte.
Ott volt a kezünkben a kincs és gazdagság.
Visszaadták nékem újra méltóságom,
páratlan szépségű örök köntösömet.
Ragyogó színekben pompázott előttem,
aranytól tarkállott és drágakövektől,
felsőbb részeiben
finom színezésű fényűző gyöngyöktől;
közte foglalatban
királyok királya képmása középen,
minden részletében ragyogó pompában;
felül zafírkövek villantak meg rajta
(= színeiben tarkállt, mint a zafírkövek),
mesteri rend szerint
(gyémánt fogta össze annak varratait).
Ezek után láttam rajta egészében,
a tudás mozgása suhant végig ottan,
értelmes igéket hallatni készen volt
(azokhoz, kik hozták);
magyarázó szavát magam is hallottam:
“Azé vagyok én, aki minden ember
között a legnagyobb hős.
Érte jegyeztek be engem az Atyánál,
termetem növését általa éreztem,
ösztönzésének megfelelőképpen.”
Királyi mozdulat mind rajtam nyugodott;
azoknak kezéből sietett kijutni,
hozzám igyekezett, akinek magára
kellett őt fogadni;
engemet éppenúgy elragadott a vágy,
elibe siettem, hogy azt felölthessem.
Nyúltam már utána, benne ékeskedtem;
királyi stólámat felvettem alája.
Minden ékeimbe ezzel beöltöztem.
A béke és méltóság örök tájaira
felemelkedtem.
Atyám fénylő lángja előtt a fejemet
mélyen meghajtottam,
ezzel bevégeztem rendelkezéseit;
ő is hasonlóképp megtette, mit ígért.
A magas királyi csarnok kapuiban
hatalmasságai között elvegyültem.
Magasztalt engemet,
királyi házában jobbjára ültetett;
alattvalója mind himnuszt énekelt.
Meghagyta énnékem, hogy ővele együtt
királyok királya kapuiba menjek;
ajándékaimmal és a drágagyönggyel
a király színe előtt ottan megjelenjek.
Köszönöm! Gyönyörű gyöngyszem, melyet életem egyik mélypontján, jóidőben vezetett el hozzám a Jóisten. Sokat segített, és meg is ihletett, nem csak azért, mert én is Tamás vagyok, bár ez akkor egy kis eufóriával töltött el, és keresgélni kezdtem minden Tamással kapcsolatos akár apokriffek után is... Akkoriban az internet még kegyesebb volt és nem kért bankszámlát, hogy olvashassam. Mára ez egy kicsit szerintem megváltozott, legalább is nagyon nehéz úgy klikkelgetni, hogy ne kérjenek érte (pénzt) váltságot, (alamizsnát) ... vagy mit?! Egy bizonyos, hogy ez annak idején nekem így jött le, és csak remélni tudom, hogy versemmel nem rombolom le ennek a csodás műnek a szépségét és mondanivalóját! Tisztelettel: Németh Tamás: Elképzelem...
Elképzelem a szellemem csákánnyal kezében,
Ahogy egy föld nevű bányában küzd minden erejével.
Bontja és csak bontja azt a rettentő sok követ,
Munkája során minden vágást egy újabb csapás követ.
Ereje szakadatlan, nem érez fáradtságot,
Tudja, hogy csak így láthatják meg egyszer a napvilágot
A lelkemmel karöltve, ki egész nap csodálja,
S ha leteszi a szerszámot, meleg vacsorával várja.
Evés közben megbeszélnek tüzetesen mindent,
Hogy hol volt keményebb a fal, vagy hogy épp hol talált kincset...
Amije csak van, azt párjának mind odaadja,
S ő elteszi vitrinjébe szépen, rendezett alakban.
Mert tudják jól, hogy amikor megnyílik a tárna,
És végre kitehetik lábukat a fenti világba,
Akkor nagy szükségük lesz majd minden drágakőre,
Amelyet eddig oly makacsul őrzött a bánya őre.
S amikor kézen fogva kilépnek majd a fényre,
Szétszórják majd mindenüket abba a hatalmas térbe,
Megfizetve ezzel talonba tett adósságuk,
Hogy valaki más is megtalálhassa gyöngyeik másutt,
Ahová azok ismételten a földre hullnak,
Lehet egy bányába, lehet, hogy majd víz tetején úsznak...
A lényeg, hogy mások is ráleljenek e kincsre,
Hisz ennek a világnak tán semmi más értelme nincsen!
Aztán a fény felé fordulva elszállnak menten,
Feloldódva benn, mint egy csepp víz a hatalmas tengerben.
2011. augusztus 14.