Szavakon túl - Puzsér Róbert (Klubrádió)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 25. 09. 2021
  • Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiCZcams​​​
    kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB​​​
    Instán: bit.ly/KadarkaiInsta​​​
    szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
    A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
    Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
    A műsor minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban.
    Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor

Komentáře • 651

  • @konigjanos
    @konigjanos Před 2 lety +413

    Robit minimum 10 éve nézem, de minél több műsort, riportot, interjút nézek meg vele, annál inkább bebizonyosodik számomra mennyire művelt, olvasott, empatikus, érző ember. Nagyon jó lenne egy ilyen ismerős a baráti körömben, igazán irigylem a barátait.

    • @MidnightSky69
      @MidnightSky69 Před 2 lety +8

      Erdekes. Altalaban epp az ellenkezoje szokott tortenni. Az ember eleinte rajong Puzserert, azt gondolja, hogy huuu, "ez az ember kimondja, amit en meg gondolni se merek" stb, aztan idovel felismeri, hogy valojaban egy felmuvelt, frusztralt, nagypofaju alak, aki rengeteg kerdesben megdobbentoen tajekozatlan es kovetkezetlen.

    • @katzkati954
      @katzkati954 Před 2 lety +8

      ez az én fantáziám is, egy ilyen baráti beszélgetés, egy ilyen barát

    • @bakai450
      @bakai450 Před 2 lety +18

      Én is követem a munkáját vagy 10 éve . És valóban egy idő után feltűnt hogy sok esetben következetlen és tájékozatlan. Rajongásom iránta sosem alakult ki. Kicsit furcsának tartom a gondolatot is. Ennek ellenére úgy gondolom azon kevés kortárs magyar szereplők egyike, akit érdemes nyomon követni. Nem azért mert ő lenne az ifjú Popper vagy ilyesmi. A témák miatt amiket felvet. Talán ébrednek saját gondolatok is benned. A nézőpontok amiket mutat, talán segítenek neked is találni újakat. Ezt jól csinálja és szemtől szembe kommunikál, nem fentről lefelé. Én ezt értékesnek találom a mai közbeszédben pedig különösen. Tökmindegy, hogy közben téved és következetlen is. Sőt, talán éppen ezért.

    • @istvanfodor3986
      @istvanfodor3986 Před 2 lety +13

      @@MidnightSky69 Azt hiszem ez egy végtelen fraktál. Robi szokta emlegetni a prolikat, akik természetesen műveletlenek. Majd megérkezik a névtelen kommentelő, aki szerint Robi félművelt. Nem csodálkoznék, ha a kommentelő ismeretségi körében lennének olyanok, akik szerint ő sem elég művelt, és így tovább. Egyedül abban reménykedhetünk, hogy mindannyiunkat lenéz egy olyan értelmiségi aki a történelem összes fontos szerzőjének minden sorát behatóan ismeri.

    • @kezdotanulo9160
      @kezdotanulo9160 Před 2 lety +3

      A Puzsér helyett művelődni kellene és talán bem a Puzsér lenne a mérce.
      Tömegek hülyitésén át kellene látni.

  • @Gajdacsi61
    @Gajdacsi61 Před 2 lety +355

    Zseniálisan megfogalmaztad, Robi, hogy a neurotikus zavarok, szorongás, depresszió mögött sokszor egy nemet mondani nem tudó, mindent a szívére vevő, lelkiismeretes személyiség áll. Nagyon sokat segítesz a mentális problémákkal küzdőknek azzal, hogy ezt felvállalod, és teszel valamit a tudatlanság és a stigma ellen. Nagy köszönet ezért Neked!

    • @belabedok7369
      @belabedok7369 Před 2 lety

      K.km

    • @andreakovacs3088
      @andreakovacs3088 Před 2 lety +1

      Én azt köszönöm, hogy a műsorát “Éhes makkal (f.sszal) disznót ( Nőt) álmodom”- címet adta, majd kirakott logonak egy cigiző pasast, aki flegmán megdug hátulról egy kutyapózban négykézláb levő nőt.
      Csak hogy Minden Nő tudja, hol a helye! Még Te is!

    • @zsoltludvan9022
      @zsoltludvan9022 Před rokem

      @@belabedok7369 lhtew7hn. L

    • @cso57rgowww
      @cso57rgowww Před rokem +1

      Ez így igaz ❤️

    • @laszlonemagyar6470
      @laszlonemagyar6470 Před 9 měsíci

      ​@@andreakovacs3088i

  • @csillacsontos2961
    @csillacsontos2961 Před 2 lety +370

    Úristen, de megindító volt. Eddig is rendkívüli embernek tartottam, de amikor az édesanyjáról beszélt, folytak a könnyeim. Teljesen lemeztelenitette a lelkét. Endrének is nagy bravó megint!

    • @gabornebenko8608
      @gabornebenko8608 Před 2 lety +19

      Nagyon megható volt Robi beszélgetése. Aki elvesztette szeretett Szüleit, érti Robi szavait. Endre biztos nem veszített el még nagyon közeli hozzátartozót. Néha már nekem volt kellemetlen a kérdései.

    • @jozsefgaal8668
      @jozsefgaal8668 Před 2 lety +31

      Magam is megrendülten könnyezve végig éltem és anyám szinte gyermek fejjeli( 15 év) elvesztését próbáltam helyre tenni magamban,megértette velem azt amit akkor még nem érthettem és mindig kerestem ......Köszönet érte .
      Puzsér Róbert egy különös világ,ezt a mély érzékenységet ,kifejezésmódot szinte soha nem tapasztalhatja meg másokkal az ember.

    • @lakykaryful
      @lakykaryful Před 2 lety +18

      @@gabornebenko8608 Nagyon sajnálom hogy ez jött le önnek.Endre kérdései egyáltalán nem voltak kellemetlenek ha követné Endre munkásságát olyan kérdéseket tesz föl amit a Riport alany más interjúkban már kijelentett.

    • @sirplaysalot5433
      @sirplaysalot5433 Před 2 lety +3

      En akkor konnyeztem, amikor a gyerek szuleteserol beszelt 🙂

    • @YlangYlang137
      @YlangYlang137 Před 2 lety +2

      Meg Endre hangja is elcsuklott :(

  • @mayertamas
    @mayertamas Před 2 lety +201

    Pár éve a Széll Kálmán téri KFC-ből jötten ki, szembe a zebrán jött át Róbert. A tekintetemen hirtelen-, és valószínűleg feltűnően oda kaptam, mikor felismertem, majd ő ugyan ilyen feltűnően és hirtelen meglepődve nézett vissza! Olyan szerény és emberi volt! :) Persze mindketten elmosolyodtunk!

  • @dorottyacsicsaky5067
    @dorottyacsicsaky5067 Před 2 lety +308

    Ennyire mély és őszinte interjút szinte sosem látni ebben az országban!
    Puzsér egészen újat teremtett a magyar tévézésben. Úgy kellett, mint egy falat kenyér! Köszönet érte!!!

    • @tamasherczeg8488
      @tamasherczeg8488 Před 2 lety +40

      Egyetértek! 70 éves elmúltam, de ennyire emberi megnyilvánulást közszereplő részéről még nem hallottam! Ehhez kellett a riporter intelligenciája is. Köszönet a riportért!

    • @mbalazs3544
      @mbalazs3544 Před 2 lety +15

      az országban? részemről a bolygón :D a Puzsérnal nem ismerek őszintébb embert a nyilvánosságban

    • @tibortoth7363
      @tibortoth7363 Před 2 lety +4

      Én "összeraknám"a Havas tanár úrral...
      Kíváncsi lennék, mi sülne ki belőle ...

    • @krisztianlentulai1122
      @krisztianlentulai1122 Před rokem

      :D :D :D szinte sosem

  • @tamasherczeg8488
    @tamasherczeg8488 Před 2 lety +22

    Az Élet megmutatta: a politikusság és az egyenes gerinc nem fér meg egymás mellett. Örülök, hogy Puzsér Róbert a gerincet választotta!

  • @zsuzsavalenta20
    @zsuzsavalenta20 Před 2 lety +71

    Kívánom Robinak hogy alakuljon úgy az élete ahogy szeretné, gyermekével éljen meg olyan pillanat okat amikből töltekezni tud egész hátralévő életében. Évek óta kísérem figyelemmel Robi szerepvállalásait, egy nagyon jó értékrenddel bíró, rendkívül szerteágazó tudással rendelkező ember, minden megnyilvánulása követendő példa lehetne sokaknak. Őszinte, elveit fel nem adó egyéniség. Vigyázzon magára, bölcs döntés volt visszavenni a túlhajszolt életvitelből, legfőbb kincs az egészség.

  • @AndorSolymos
    @AndorSolymos Před 2 lety +47

    Kevés ennyire intelligens és okos ember van Magyarországon. Ahogy ilyen kőprofi riporter sem nagyon van! Két zseniális ember találkozása! Köszönöm az élményt!

  • @ilonacsiak7529
    @ilonacsiak7529 Před 2 lety +214

    Nagyon őszinte és emberi oldalát ismerhettük meg . Végtelenül jó riport volt.

    • @evajahnke
      @evajahnke Před 2 lety +1

      Már akkor is emberinek éreztem, amikor feltette a kérdést:"Mi volt ez a szellemi kútfertôzés?" Azóta vagyok rajongója.

  • @esztervegvari
    @esztervegvari Před 2 lety +88

    Ez a beszélgetés egészen megrendítő... Köszönet érte!

  • @m.gulyasjudit1399
    @m.gulyasjudit1399 Před 2 lety +101

    Nagyon kedvelem ezt az Embert. Napjaink legértékesebb közszereplői között az egyik legnemesebben emberi. Minden megnyilvánulását lenyűgözve hallgatom. Jó egészséget, hosszú életet kívánok neked Puzsér Róbert.

    • @istvankiss3218
      @istvankiss3218 Před 2 lety +4

      Ez tökéletesen igaz. Mégis azt kell mondanom (sajnos), hogy a mai világban egy ilyen ember tökéletesn élhtetlen. Neki tényleg az való, hogy elmélketben moralizáljon, de gyakorlati vezetőnek alkalmatlan. Az a legnagyobb "gyengesége" ami másrésről az "erőssége", azaz nem elég dörzsölt.

  • @kovacsmanci1797
    @kovacsmanci1797 Před měsícem +4

    Nagyon tetszett, hogy így levetkőztette Puzsért,kedves Endre…Mindketten nagyot nőtek a szemembe… Köszönöm❣️🙋‍♀️

  • @IDULAF62
    @IDULAF62 Před 2 lety +346

    ELNÉZÉST. KIVÉTELESEN NEM LEHET A MARADÉKRA EGY MÁSODIK RÉSZT ELKÉPZELNI? VÉLEMÉNY?

    • @rmkrly7995
      @rmkrly7995 Před 2 lety +5

      +1!

    • @agica4647
      @agica4647 Před 2 lety +4

      Ennek is orulnek!

    • @erikaendresznekis8994
      @erikaendresznekis8994 Před 2 lety +8

      Csatlakozom.

    • @feketetukorbenfehermajom8303
      @feketetukorbenfehermajom8303 Před 2 lety +4

      akkor elveszne a választás randomitásából adódó kiszámíthatatlan végeredmény, így benne van ahogy akár egy más fajta interjú is lehetne vidám vagy épp szomorú..

    • @Tapiapi1
      @Tapiapi1 Před 2 lety +2

      Sajnos csak egy up-om van...😞

  • @mariamoricz4838
    @mariamoricz4838 Před 2 lety +100

    Ez az őszinteség annyira megindító és emberi, amire jelenleg csak a mi Puzsérunk képes. Ezért is szeretjük , meg minden másért, amit ő képvisel a mai Magyarországon. Fontos nekünk az egészsége., nagyon is.

  • @mazsovszki
    @mazsovszki Před 2 lety +79

    Ilyen élvezetes egy beszélgetés,ha két intelligens, őszinte, nyitott ember társalog!Isteni volt!

  • @gy.istvan7116
    @gy.istvan7116 Před 2 lety +204

    Örvendetes, ha néhány emberben feje tetejére állt az eddigi, Robit érintő negatív megítélés. Akik követik a dolgait, eddig is tisztában voltak az értékeivel. Érdemes néha a mondandót is figyelni, nemcsak a "stílust"..

    • @zoltanjanostar187
      @zoltanjanostar187 Před 2 lety +8

      Így van! "A stílus maga az ember"? - sületlenség.

    • @melindabota1201
      @melindabota1201 Před 2 lety +2

      Nekem a stilusaval soha nem volt bajom, egy ideje viszont lecsuszott arrol a szintröl amit anno a Radiocafeban produkalt. Volt olyan radioprogram ami mar mar boros- bocskor szinten volt ocska nögyulölö poenokkal szinezve es ez nagy csalodas volt szamomra. Ebben az interjuban viszont ismet az ertelmesebb es emberibb oldalat mutatta meg. Valahol melyen remelem hogy ez az igazi Puzser.

    • @adriennekorda3418
      @adriennekorda3418 Před 2 lety +2

      Úgy örülök, amikor nem kell valakit tovább utálni! Azt hiszem, másképp fogom ezentúl hallgatni.

    • @zoltanjanostar187
      @zoltanjanostar187 Před 2 lety

      @@melindabota1201 Nem mennék odáig, h valóban nőgyűlölő, sőt!
      A néha bántó humor az más kérdés. Lásd pl. az Auschwitz- esetet.

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai779 Před 2 lety +66

    Egyszerűen lefagytam. Én nagyon kedvelem Puzsér Róbertet, és úgy gondolom, minden vele készült interjút láttam, de ez mindent vitt, mert Robi egyénisége és Endre rutinja révén lenyűgöző 1 órát kaptam. Köszönöm.

  • @rozsaszinusundisznocska8514

    Jesszus milyen interjú ez. Azért néztem mert elkezdtem kedvelni Kadarkai stílusát. De kifejezetten rosszul voltam a Puzsér jelenségtől. Viszont most láttam mögötte a szerethető embert. RESPECT!!!

  • @lillawindis5799
    @lillawindis5799 Před 2 lety +186

    Robi őszinte volt mint mindig!!! Ezèrt( IS) nagyon szerethető.....
    Köszönöm szépen!!!❤

    • @mariafoltyn6012
      @mariafoltyn6012 Před 2 lety +1

      JUse the edit icon to pin, add or delete clips.Tap on a clip to paste it in the text box.

  • @gabriellaszoeke
    @gabriellaszoeke Před 2 lety +70

    Kellemesen csalódtam... Pozitívan megváltozott a véleményem Puzsér Róbertről...Köszönöm szépen a beszélgetést.

    • @feketetukorbenfehermajom8303
      @feketetukorbenfehermajom8303 Před 2 lety +9

      Mindig is ilyen volt...ezért nem szabad clickbait szalagcímekről és bevágásokról megítélni az embert

  • @martaernst7369
    @martaernst7369 Před 2 lety +67

    Én Puzsért mindig is úgy szerettem ahogy van. 🙂

  • @janosposta3080
    @janosposta3080 Před 2 lety +26

    Most értettem meg néhány dolgot az anyámmal való kapcsolatomról. Köszönöm Robi!

  • @juditkepes2423
    @juditkepes2423 Před 2 lety +45

    Megrendito es felemelo elmeny volt .. es vigasztalo erzes, hogy meg nincs minden elveszve, ha vannak ilyen emberek es ilyen beszelgetesek otthon is, minden latszat ellenere.

  • @ogawasan68
    @ogawasan68 Před 2 lety +35

    Megrendítően szép és őszinte beszélgetés volt. Számos interjút láttam már, de ez minden eddigin túltesz. Embert így megnyílni, ilyen őszintén megnyilatkozni látni és hallani - szinte lehetetlen, sohasem hullik le az álarc, soha. Mindenki játszik, alakoskodik, de ez itt, ez rendesen szíven ütött. Hálásan köszönöm ezt a bizalmat, amivel megajándékoztál, Robi.

  • @tamaskarmazin5444
    @tamaskarmazin5444 Před 2 lety +31

    Tiszta, igazlelkű ember ,szeretem a szókimondàsàèrt,tudok vele azonosulni.Szeretnèm a tv-ben látni.

  • @tundetedd1039
    @tundetedd1039 Před 2 lety +43

    Puzsér annyira valódi. Remek beszélgetés volt! Szívből kívánom neki, hogy a gyermeke kapcsán évek múlva ráébredjen, hogy ez a kapcsolat minden más korábbinál érvényesebb, igazabb, erősebb és hogy emiatt ne legyen semmifajta lelkiismeret furdalása ❤️.

  • @alizadorjan9303
    @alizadorjan9303 Před 2 lety +37

    Nagyon emberi volt ez a beszélgetés talán most először lehetett a valódi arcát látni Róbertnek amiben Endrének nagy szerepe volt. Köszönöm ezt az élményt!

  • @melindahollo9891
    @melindahollo9891 Před 2 lety +29

    Soha nem gondoltam volna, hogy Puzsér Róbert így megtud nyílni. Meghatóan őszinte, emberi volt. Megindító, hogy mennyire őszintén beszél magáról és elgondolkodik a kérdéseken, a felvetéseken és olykor be is ismeri a gyengeségeit. A végére úgy éreztem hogy hálás volt , hogy erről beszélhetett. Nagyon szükség volt erre a beszélgetésre. Azt gondolom, ez Önnek köszönhető Endre. Valahogy nagy érzéke van mindenkit őszintén megszólaltatni a kérdéseivel. Köszönöm.

    • @Danielbakk4
      @Danielbakk4 Před 2 lety +3

      Puzsérnak van egy echo tv-s portréja, érdemes meghallgatni azt is

  • @annakosane3194
    @annakosane3194 Před 2 lety +16

    Köszönöm szépen az őszinteséget, nagyszerű beszélgetés volt! Ilyennek képzeltem Robit! Miközben túlfűtött igazságkeresésében sündisznó jelmezt ölt, szurkál, haragszik a világra, leplezi hatalmas szívét. Én szeretem ezt az "érted haragszom, nem ellened" Kritikust! Remélem, láthatjuk még Őt a képernyőn! Endre méltó társ volt a beszélgetéshez! Szívből gratulálok!

    • @famfun7635
      @famfun7635 Před 2 lety

      Kedves Anna! Köszönöm, hogy leírtad a gondolataimat. Pontosan ugyanezt éreztem.

  • @maggiemaggie7887
    @maggiemaggie7887 Před 2 lety +30

    A nagy Médiában kellene sok ilyen jellemű ember, mint Puzsér Róbert---és megváltozna a világ, jó irányban! Tiszteljük és kedveljük Robi--harcoljon továbbra is!

  • @steabee
    @steabee Před 2 lety +86

    Korunk egyik legnagyobb gondolkodója és az ország egyik legjobb kérdezője. Katartikus!

  • @nandorvass2550
    @nandorvass2550 Před 2 lety +62

    Endre, te veszélyesen jó vagy veszélyesen fiatalon... nagyon nagy gratula, remélem, nem égsz ki idejekorán és megmaradsz két lábbal a földön! Köszi az élményeket, ez valami nagyon nagy volt.

  • @Tapiapi1
    @Tapiapi1 Před 2 lety +72

    269-nél tart a komment-fal, én mindent végigolvastam. Kritikai megjegyzés volt egy-kettő, de gyalázkodó egy sem. Én erre nem láttam példát az utóbbi időben. Robi, máris elértél valamit! 😃

    • @kezdotanulo9160
      @kezdotanulo9160 Před 2 lety

      Azért mert értelmes és képzett ember feleslegesen nem ír ;)
      30 percnél tartok es katasztrofálisan rossz.
      A riporter botrányos!
      Puzsér unalmas. Nyilvánvalóan egy beteg ember.

    • @elizajeges1111
      @elizajeges1111 Před 2 lety +2

      @@kezdotanulo9160 ki dönti el melyik komment felesleges? Túl érzelmes lett és túl érzelmesek a kommentek ez igaz. De a botrányos és unalmas is túlzó jelző. Hogy beteg, azt ő maga is tudja.

    • @kezdotanulo9160
      @kezdotanulo9160 Před 2 lety

      @@elizajeges1111 Beteg, igen tudja de nem vonja le belőle a következtetéseket.
      Nem rendes ember. Befolásol úgy, hhofy tudja nincs 'tiszta' állapotban.
      Hatásvadász. Rossz értékek mentén érvel. Pénz éhes. Keresi az áhitatot csalás árán is. Dióhéjban, de még is kihagytam.

    • @laikuspolihisztor
      @laikuspolihisztor Před měsícem

      "Értelmes és képzett ember feleslegesen nem ír"
      Te írtál.
      De minek?

  • @darkdog73
    @darkdog73 Před 2 lety +29

    Az egyik kedvenc emberem beszélgetett a másik kedvenc emberemmel.
    👋🤝🤘

    • @Tapiapi1
      @Tapiapi1 Před 2 lety

      Nálam is pontosan ez a felállás...😃

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki2713 Před 2 lety +55

    Mennyi esendő,csodás,őszinte mondatot hallhattunk Öntől.Köszönöm Puzsér Úr és Önnek Kadarkai Úr,hogy ezt hallhatjuk.

  • @csillapapp9763
    @csillapapp9763 Před 2 lety +74

    Nagy szükség van A kritikusra, sokan gondolkodunk hasonlóan, örülök, hogy Kadarkai Endrének is köszönhetően megismerhettem Puzsér Róbertet is. Figyelemre szeretetre méltó ember

  • @duplanelson3766
    @duplanelson3766 Před 2 lety +89

    Blikk: Puzsér elköltözteti Tóth Gabit a férjétől
    888: Puzsér ki akarja költöztetni Tóth Gabit az országból
    444: Ki az a Puzsér?
    Pesti Srácok: Puzsér adóbevallásában nem tüntette fel a költöztetésből származó bevételeit
    Nyugati fény: Költöztetést vállal a befuccsolt polgármester-jelölt
    Ripost: Kadarkaihoz költöztetné Tóth Gabit Puzsér
    Rtl Klub: Kis Puzs... puma született a veszprémi állatkertben.

    • @brigittaszanyi7454
      @brigittaszanyi7454 Před 2 lety +5

      Tökéletes 😂 egész addig baj míg ezt megeszik .. messze vagyunk attól,hogy ne így legyen 😭

    • @picinyke22
      @picinyke22 Před 2 lety

      Állati jó 😃

  • @beataforczek5001
    @beataforczek5001 Před 2 lety +24

    Őszintség,szerethetőség, esendőség ,egyenes ,remek ember. (emberek)

  • @YlangYlang137
    @YlangYlang137 Před 2 lety +58

    Nagyon szeretem ezt az EMBERT, hozzám elérnek a gondolatai... szerencsére!!! Köszi Endre!

    • @eszterpeter8340
      @eszterpeter8340 Před 2 lety +3

      Csodálom a tudását mindenhez hozzá tud szólni gratulálok mindkettőjüknek

  • @DenHadnagy
    @DenHadnagy Před 2 lety +93

    Robi, te vagy a legnagyobb.
    Köszönöm Endre, neked is óriási részed volt ebben az élményben.

  • @mariacsimanehegyi5231
    @mariacsimanehegyi5231 Před 2 lety +18

    Puzsért nem kedveltem, de most változott a véleményem, egy őszinte beszélgetést hallottam!

  • @janekmachek9916
    @janekmachek9916 Před 2 lety +82

    Már írtam párszor, hogy ez volt a legjobb rész de ez most tényleg a legjobb volt. Azt nagyon sajnálom, hogy Robi nem akar több tévés adást csinálni. Azért remélem mint vendég még fog szerepelni.

    • @evajenei7231
      @evajenei7231 Před 2 lety

      Egy adásban mintha olyasmit mondott volna, hogy az édesanyja ilyesfajta szeretete miatt is lett volna ilyen, tehát most, hogy nincs, nincs olyan düh, motor ami hajtaná..?

    • @martakarpati767
      @martakarpati767 Před 2 lety

      @@evajenei7231 Elmondta, hogy a tevékenységei közül a TV-zés a legnehezebb számára, a legtöbb energiát viszi. / bűvész, aki a tányérokat pörgésben tartja hasonlattal érzékeltette/ . Így amellett döntött, hogy a TV-s szerepléseit befejezi.

  • @GulyasErika59
    @GulyasErika59 Před 2 lety +107

    Kedveltem Puzsért mindig, de most meg is szerettem. Köszönet mindkettőjüknek, megrendítő beszélgetés volt.

  • @78troland
    @78troland Před 2 lety +31

    Ebből kérnék még ha lehet!👌👌😊😊🙏🙏🙏köszönöm!

  • @gyurkovicsrita4524
    @gyurkovicsrita4524 Před 2 lety +30

    Endre, nagyon köszönöm, szerettem nagyon. Robinak is köszönöm, hogy megtisztelt minket.

  • @ottcsiottiliat-sz5095
    @ottcsiottiliat-sz5095 Před 2 lety +6

    Néhány beszélgetésben megszületik a csoda. Kadarkai Endre szinte minden Vendégével eljut odáig...! Puzsér Róbert reakcióira nincsenek szavak... Két Ember beszélgetését élveztem, elejétől a végéig! Két Valódi Csodálatos Lélek kapcsolódott! Köszönöm!

  • @foldkutya
    @foldkutya Před 2 lety +44

    Kedves Endre, imádtam ezt a beszélgetést!! Robit nagyon kedvelem, most tényleg megmutatta az igazi emberi arcát! Nagyon köszönöm! 🤗❤️

  • @katibudaine8354
    @katibudaine8354 Před 2 lety +65

    Endre! Imádtam ezt a beszélgetest! Amúgy is nagyon szeretem Az őszinteségért Robit😍! Gratulálok!

    • @evajahnke
      @evajahnke Před 2 lety +1

      ...és Endre professzionalitását.

  • @anetttamas2364
    @anetttamas2364 Před 2 lety +37

    Puzsér, eddig is szerettelek, most még jobban🤗

  • @KoZ_Tube
    @KoZ_Tube Před 2 lety +42

    Szuper interjú ! Mindig is szimpatikus volt Puzsér, érdekes hogy megnyílt a műsorodban..

  • @juditkardos1296
    @juditkardos1296 Před 2 lety +30

    De jó, hogy ezt a beszélgetést megnéztem, tényleg közelebb hozott, jobban ráláttam Puzsér Róbertre. Gratula mindkettőjüknek! 👏😍

  • @760618th
    @760618th Před 2 lety +37

    Ugyanolyan őszinte ember, mint amilyen kritikus. És ez így jó. Nagyon jó beszélgetés volt.

    • @fabifabi3
      @fabifabi3 Před 2 lety

      Es sulyos lelkibeteg

    • @ildikojakab641
      @ildikojakab641 Před 2 lety +7

      @@fabifabi3 az emberek kb 90%-a “lelkibeteg”. Az a különbség, hogy ők elhazudják, mellébeszélnek, függőbetegségekbe menekülnek, ő pedig beleáll, felvállalja és rohadt jó önkritikával, tudatosan reflektál magára.

    • @fabifabi3
      @fabifabi3 Před 2 lety

      @@ildikojakab641 Az emberek 90 % lelkibeteg?Ez erosen a fantazialas kategoriaja mar.Az emberek 100 % nak vannak problemai de meg tudjak oldani egy joreszet ezeknek es nem picsognak es sajnaltatjak magukat a nyilvanossag elott.Puzser egy komolya lelkibeteg figura.Ez az interju nem oszintesegrol szolt hanem onsajnalatrol.

    • @ildikojakab641
      @ildikojakab641 Před 2 lety +1

      @@fabifabi3 kurvarosszul látod, de ehhez jogod van.

    • @fabifabi3
      @fabifabi3 Před 2 lety +1

      Micsoda magabiztosság,már-már gőg

  • @zsokadancsi4692
    @zsokadancsi4692 Před 2 lety +23

    Koszonom Endre ezt a beszelgetest! Azt hiszem sokonknak valtozott pozitivabbra a megitelesunk Robertrol./ bar lehet ez nem szamit/. Egy nagyon nagy szivu ember! Sajnos ebben a vilagban nagy teher van az ilyen mentalitasunkon. Koszonom!❤

  • @jschaub2514
    @jschaub2514 Před 2 lety +25

    30:16 amikor még a kérdező is meghatódik.Néhány másodpercig a hangja is megremeg.

  • @agneslesti4708
    @agneslesti4708 Před 2 lety +23

    Nagyon jól sikerült interjú. 🙂 Robi szuper, mindjárt megölelem. Nagyon emberi

  • @eleonoralaki1493
    @eleonoralaki1493 Před 2 lety +8

    Személy szerint én kedvelem Puzsér Robit, őszinte, bárcsak mindenki ilyen lenne!

  • @szilviaszilviax4156
    @szilviaszilviax4156 Před 2 lety +30

    Voltam egy tanfolyamon, ahol ő is oktatott és hihetetlen éleslátása van az emberek belsőjére, gondolataira vonatkozóan.

  • @erzsebetkovacs9205
    @erzsebetkovacs9205 Před 2 lety +70

    Azt kaptam, amire számítottam is: emberséget és kultúrát. Köszönöm.

  • @adamzambo4878
    @adamzambo4878 Před 2 lety +47

    Nagyon sajnálom, hogy nem lesz Robi az Öt-ben és nem lesz Sznobjektív, DE a lelki egészsége sokkal fontosabb, mint az én szórakozásom..... :)

  • @whateverits1989
    @whateverits1989 Před 2 lety +34

    Hát ez rohadt jó volt. :) Nekem most nagyon nagy szükségem volt erre az interjúra, köszi mindkettőtöknek

  • @gabriellaillyes1582
    @gabriellaillyes1582 Před 2 lety +17

    Kérjük a kimaradt témákat is!!!!!!!!!

  • @evaszasz2175
    @evaszasz2175 Před 2 lety +30

    Ez egy remek ember! Mindig éreztem,de most már tudom is. Köszönöm!

  • @belzkati5261
    @belzkati5261 Před 2 lety +11

    Ohh,de nagyszerű műsor lett! Én bizony megszerettem Puzsér Róbertet! Csodálatos lelkivilágú ember!

  • @krisztinanyeste7316
    @krisztinanyeste7316 Před 2 lety +30

    Teljesen megváltozott a véleményem Puzsérról. Endre! Hogy a viharba tudsz te embereket így megnyitni?! Veszélyes vagy! ❤ Megrendültem.

  • @BizarreFreak
    @BizarreFreak Před 2 lety +38

    *Hú ez nagyon erős volt...*
    Azt hiszem nem lehet könnyű (a civil) Puzsér Róbertnek lenni !
    *Tisztelet, sok erőt kitartást kívánok Robi !*
    *Köszönöm mindkettőtöknek !!!*

  • @gabriellaalmasi6315
    @gabriellaalmasi6315 Před 2 lety +13

    Nagyon szeretem a Puzsért és igazán sajnálom, hogy abba hagyta a tévézést, de megértem. Marad az önkényes mérvadó❤️

  • @janosronai1826
    @janosronai1826 Před 2 lety +9

    🌀💨☀️🌍🍀🦋💕
    Róbert, 🖤 öszinte részvétem!
    Az ember gyermeke nagyon kedves barátja tud lenni. ❤ A tiéd is az lesz majd neked!

  • @dollibakonyi4158
    @dollibakonyi4158 Před 2 lety +33

    Hát én mindennel együtt imádom Puzsért. De persze Kadarkai for ever. 😀

  • @AdamAndHisMommy
    @AdamAndHisMommy Před 2 lety +10

    Merjünk őszinték lenni...nem szabad más útnak lennie.

  • @73perika
    @73perika Před 2 lety +10

    Lefagytam! Ritkán hallani ilyen őszinte interjút. Köszönöm Puzsér Róbert!

  • @martimaglai7693
    @martimaglai7693 Před 2 lety +13

    Robi egy csodálatos ember!
    Boldog lehet aki személyesen ismeri, főként az
    aki mellette él!
    Embersègből kitünő!
    Köszönöm Endrènek is,
    hogy Robit meghìvta !
    Gratulálok a fantasztikus riporthoz!

  • @notafaalma
    @notafaalma Před 2 lety +20

    Drága Endre! Ezt tanítani kellene, ahogy te tudsz hallgatni, és meghallgatni..❤️köszi

    • @tflora
      @tflora Před 2 lety +2

      Dehat tanítják. :D

  • @benjaminalasztics475
    @benjaminalasztics475 Před 2 lety +28

    Az egyetemes szituáció, amikor a riporter minősége emelkedetebbé teszi az interjút!
    Gratulálok!

  • @amaliavereszoltanne8631
    @amaliavereszoltanne8631 Před 2 lety +10

    Nagyon megértem Robi érzelmeit,mert sajnos mikor elveszítettem az édesanyámat akkor jöttem rá,hogy oda vannak a gyökereim, és hiába voltam felnőtt, de akkor lettem igazán az!A riporter is nagyon jó volt!

  • @ildikokalacan2703
    @ildikokalacan2703 Před 2 lety +8

    Nem szoktam kommentelni, attól függetlenül hogy követem a műsort.
    -"Lebutítottottan "(egyszerűen) : Imádom Őt,,ezt az EMBERI EMBERT. Őszintesége ,gyöngédsége ,felelőségtudata lenyűgöző!

    • @tiborduro1074
      @tiborduro1074 Před 2 lety +1

      Ez azért van, mert egy degenerált korban élsz, ahol a férfiasság nem számít erénynek. Tullképp a nőiesség sem.

  • @SzabacsiNandor
    @SzabacsiNandor Před 2 lety +40

    Ma van a születésnapom. Ez a legjobb ajándék Tőled, Endre! Alig várom az interjút!

  • @radeer85
    @radeer85 Před 2 lety +29

    Alázat, tisztesség, ész. Minden elismerésem.
    Azért reméljük, hogy a Kaleta nem fog rád írni, hogy segíts neki költözni.
    P.S. kivéve, ha a sittre.

  • @margitpasztor5693
    @margitpasztor5693 Před 2 lety +21

    Annyira igazi.💕

  • @mrsheff8312
    @mrsheff8312 Před 2 lety +32

    Tisztellek Robert.....van remeny!

  • @sandornebalogh7692
    @sandornebalogh7692 Před 2 lety +5

    Robi gondolkozása nagyon szimpatikus. Örülök, hogy hallgathattam

  • @katalinlau1416
    @katalinlau1416 Před 2 lety +3

    Kedves Endre! Nagyon jól kérdez! Megrendítő volt Róbert őszintesége! A Jó Isten segítse további utatokat! Köszönöm szépen!

  • @irisztigzirt
    @irisztigzirt Před 2 lety +14

    Sok ilyen emberre lenne szükség,nem utolsó sorban a parlamentben..nem itt tartana a hazánk.Koszonom hogy hallhattam.A legjobbakat kívánom mindkettőjüknek.

  • @Metty131
    @Metty131 Před 2 lety +15

    Nagyon kedvelem Robit, okos ember, nagy tudását kevesen tudnák íberelni.
    Köszönöm Endrének, hogy elhozta Őt.

  • @ildiko459
    @ildiko459 Před 2 lety +5

    Mélységesen megérintett az őszintesége!
    Oly emberi, oly közeli és nyílt!
    Lebilincselően érdekes beszélgetés!
    Köszönöm az élményt!

  • @donizetti83
    @donizetti83 Před 2 lety +9

    Örülök, hogy megnéztem👍🤗
    Itt most az Embert ismerhettük meg🤗
    Édesanyjáról való beszélgetés megérintett💗
    Én is így éltem meg a gyermekkorom🤔
    Édesanyám 47 éve nincs velem, hiánya még mindig fáj😢
    Ez az igazi Puzsér Róbert👍

  • @andreagyori3191
    @andreagyori3191 Před 2 lety +16

    Régóta követem Puzsi munkásságát. Sokat tanultam Tőle. 💚

  • @ShortyRoss84
    @ShortyRoss84 Před 2 lety +8

    Huu ez nagyon jó volt , köszönöm szépen .

  • @agneskerteszneszabo1068
    @agneskerteszneszabo1068 Před 2 lety +2

    Ez most megríkatott. Különösen, ahogy az Édesanyjáról emlékezett meg. Köszönöm Róbert, köszönöm Endre!

  • @juditszabo3056
    @juditszabo3056 Před 2 lety +6

    Szeretem ezt az embert.

  • @imola6680
    @imola6680 Před 2 lety +18

    Remek volt! 👏

  • @vivienjusztin6165
    @vivienjusztin6165 Před 2 lety +8

    Őszinte, emberi, nem köntörfalaz ♥️

  • @zsuzsannabalogh1702
    @zsuzsannabalogh1702 Před 2 lety +9

    Csodálatos beszélgetés volt, hallgattam volna még. 🤗

  • @zsuzsannakoncz9068
    @zsuzsannakoncz9068 Před 2 lety +62

    Kedves Endre!Ugye lesz folytatás a kimaradt témákból?

  • @gabriellaschmidt8834
    @gabriellaschmidt8834 Před rokem +1

    Nagyon jó volt látni, hogy "emberből van"! Nem csak követel, mástól sokat, maximumot, hanem tud elesett, érzelmes, magával szemben, is követelő, nagyon kemény személyiség. Ha elfogad tőlem egy tanácsot, az emberek azért támadják, mert kemény mint a gránit. Legyen kevésbé kemény, legyen hajlítható. Attól az elveit nem kell feladni, megtagadni önmagát. Az öngyógyító mechanizmusok is könnyebben megtalálják, és gyógyuljon, mert ki fog égni!!! Értékes ember, vigyázzon magára Puzsér úr! Köszönöm Kadarkai Endre!

  • @Pirike74
    @Pirike74 Před rokem +2

    Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt, az akkor induló "Hét mesterlövész" című müsora ment a rádióban, halálba idegesített a stílusa, de nem tudtam abbahagyni, mert annyira beletalált mindenbe. Amióta ismert (arccal is) közéleti személyiség lett, azóta az egyik kedvencemmé vált. Nyílt, néha nyers, de egyben szórakoztató, és baromira fején találja a szöget mindenben, amihez nyúl. Nagyon jó , őszinte, érzékeny beszélgetés volt, köszönöm!

  • @Wikingking
    @Wikingking Před 2 lety +3

    Két nagyon magas érzelmi intelligenciájú ember beszélgetése. Róbertet még sosem láttam ennyire őszintének és emberinek és ehhez kellett Endre géniusza és empátiája. Én őt tartom a legjobb interjúztatónak idehaza, konkrétan bárkit érdekessé tud tenni és a takarító Marika néni és Stephen Hawking duóját is úgy tudná interjúztatni, hogy mindkét alany érdekes és egyenlő legyen. Ez bravúros!
    Nagyon szívesen látnám a többi kérdésre adott válaszát, feltéve, hogy sor került rá.

  • @edithideg9324
    @edithideg9324 Před rokem +3

    Ötcsillagos riport! Köszönöm mindkettőjüknek!

  • @blackwolfnorbig9767
    @blackwolfnorbig9767 Před 2 lety +2

    Kevés ilyen szinten hiteles, igaz ember van a médiában mint Róbert!
    Valójában talán rajta kívül egyet tudnék!
    Gratulálok Endre, ismét egy nagyon nagy riport sikeredett!
    🤘

  • @hajniferencz5550
    @hajniferencz5550 Před 2 lety +2

    Most egy valomásal tartozom én is a Puzsért csak egy dűhöngö embert láttam mindig benne . De most nagyon megváltozott róla alkotót kép . Nagyon köszönöm ENDRE .Imádom ezeket a beszélgetéseket .RAJONGOJA LETTEM .Minden jót kívánok

  • @ottogergely3212
    @ottogergely3212 Před 2 lety +3

    ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️Tisztelt Robert fantasztikus ember es tetszik ez a cselekni vagyo inspiralo mely emberi egyszeru megnyilvanulasa. Ha az elete ugy hozza hogy Kanadaban Edmonton varosaban esetleg krandulni vagy nyaralni vagyik akkor Nagyon sok szeretettel korbe vezetnem a varosban es meg vendegelnem az otthonunkban egy igazi hazi keszitesu magyar etellel. Hogy ki vagyok en egy porszem Edmontonbol aki sok szeretettel fel ajanlja szolgalatat egy napra. Tovabbi szep napot Nagyon tetszet a riport.