Túlélési Útmutató Introvertáltaknak

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 11. 09. 2024
  • „Nincs olyan, hogy valaki tisztán introvertált vagy extrovertált. Ha létezne ilyen személy, az biztosan az elmegyógyintézetben kötne ki." A közismert pszichiáter Carl Jung is úgy gondolta, hogy van ebben valami. Az introvertált és extrovertált kifejezéseket Jung alkotta meg, a 20. század korai szakaszában, de az idők során a fogalmak jelentése átalakult. Sokan elkezdték ezeket kategóriákként kezelni és úgy gondolták, hogy vagy az egyik vagy másik típusba tartoznak kizárólag és az introvertáltság és az extrovertáltság nem lehet egyszerre jelen bennünk. Jung persze látta, hogy vannak szélsőséges személyiségek, ugyanakkor azt mondta, a legtöbbünk valahol középen helyezkedik el az introvertált - extrovertált skálán és ehhez a középhez mérten lengünk ki egyik vagy másik irányba. Ez teljesen ellentétes a vélekedéssel miszerint az ember tisztán az egyik vagy a másik csoportba tartozhat. Gondolj bele, ha ez utóbbi igaz lenne az igazi katasztrófához vezetne.
    A mai epizódunkban megmutatjuk, mit is jelent valójában introvertáltnak lenni és hét pontban gyűjtöttük össze a tudást, ami segít téged abban, hogy boldogabb introvertált legyél, és jól figyelj, mert ezeket a tippeket igazi introvertáltak nyújtják neked! Maradj a videó végéig, hogy megtudd, hogyan kezeld az elutasítást, ami a későbbiekben nélkülözhetetlen tudás lesz a boldogság eléréséről szóló képzeletbeli kézikönyvedhez!
    🎲
    ÖTTŐL TÍZIG - Siker, Motiváció, Pszichológia, Tudás
    A csatorna érdekes témákat dolgoz fel a pszichológia, a siker, a tudomány és a motiváció területén. Fontos számunkra az inspiráció, az önismeret, az egészség, az énidő és a megfelelő életmód és életvitel kialakítása. A tudatosság hatalma ösztönöz minket arra, hogy átadjuk nektek is az önfejlesztés és tanulás élményét. A sablonos listás csatornákkal ellentétben a szórakoztatáson túl az is célunk , hogy igényes tartalmat nyújtsunk és minden videóban adjunk nektek valami olyan hasznos ismeretet, amit a későbbiekben fel tudtok használni. A videóinkban az önismeret fejlesztése mellett olyan témákat is feldolgozunk mint a passzív jövedelem, a hatékonyság, a célok kitűzése, az életvitel, a kommunikáció, a különböző személyiségtípusok, a szokások megváltoztatása, az egészséges életmód, a stressz kezelése, a nárcisztikus emberek, a párkapcsolat, az önbizalom és a megcsalás.
    A videóinkhoz a tartalmat sok esetben szakemberek (pszichológus) szolgáltatják, így az abban foglaltak tudományos alappal is bírnak.
    Bármilyen építő kritikát, témajavaslatot örömmel fogadunk a videók alatt.
    A csatorna teljesen ingyenes, csupán egy-egy like-ot és feliratkozást kérünk tőletek, persze csak akkor, ha tetszik a tartalom, amit készítünk.

Komentáře • 27

  • @oroszklaudia5210
    @oroszklaudia5210 Před 2 lety +7

    Egyszerűen imádom ezeket a videókat..A lelkembe látnak, csodálatos segítség!
    Köszönöm , hogy vagytok!

  • @timeagoldart
    @timeagoldart Před rokem +1

    Szimpatikus a videókat készítő stílusa. Nincs benne ítélkezés, önhittség, a videók tartalmasak, értelmesek, jól felépítettek. Jó hallgatni őket. ☺️👍

  • @evehorvath9987
    @evehorvath9987 Před 3 lety +2

    Fejlesztetted az önbecsülésem, az életfelfogásom, magam ès mások elfogadását a szememben. Köszi! Szeretem hogy olyan dolgokat adtok az embereknek amit nem mondanak, de nagyon zavarhatja őket! Arról esetleg készìtenétek videót hogy a hirtelen nagy traumát hogyan dolgozzuk fel? Tudom kèszìtettèl egy közelìtèst, de az èn hirtelen komoly betegsègem lelki feldolgozásán ez nem hozott tartósságot.

  • @daniszalkai4209
    @daniszalkai4209 Před 2 lety +1

    Hasznos videó, köszönöm

  • @simonzentai3881
    @simonzentai3881 Před 3 lety +1

    Köszi a feltöltést! Hasznos volt 👍

  • @cirmogcirmog3088
    @cirmogcirmog3088 Před 3 lety +3

    Nem tudom elképzelni,hogy 0-24 vannak körülöttem.

  • @Redlighter1493
    @Redlighter1493 Před rokem

    Nagyon hasznos volt köszi.

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 Před rokem

    Nagyon köszönöm hogy. felfedezhettem hogy introveltált enpata vagyok semmi más Halleluja nagy ☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺☺

  • @janyjozsef
    @janyjozsef Před rokem +3

    Miért kell úgy viselkednem ahogy a társadalom elvárja?

  • @niverius2584
    @niverius2584 Před rokem +2

    Jó lett de miért van ennyi afro egy közép európaiaknak készült videóban?

  • @gaborszigedi
    @gaborszigedi Před 11 měsíci

    Extrovertált munkám van, bőven komfortzónán kívüli, de hogy tovább léphessek újabb még nagyobb komfortzóna lépést hallgatok 2 éve, tudom hogy jó lenne ( dupla fizu vagy több) , de már az első lépés is piszok nehéz volt, S még a mai napig vannak kételyeim, hogy eddig csak szerencsém volt. Tehát nem egyszerű az biztos, de mkinek aki megpróbálja összeségében azt mondhatom hogy megéri S nemcsak anyagilag hanem önbecsülésben is nagy előrelépés.

  • @ferenckovacs2249
    @ferenckovacs2249 Před 11 měsíci

    Egy jó kis háború kéne. De komolyan. Ha azt túléled, más szemmel látod a világot. Megkeményedsz. Ez erre a legjobb gyógyszer. Egy világháborús veterán bácsi mondta egyszer nekem és nagyon igaz.

  • @mihalytodoran5457
    @mihalytodoran5457 Před 2 lety

    Köszönöm szépen

  • @oscaroscar263
    @oscaroscar263 Před 4 měsíci

    100% intro v,ok
    amsterdam🌷😋🍄❤🚲

  • @tiborm4114
    @tiborm4114 Před rokem +5

    Ez egy jószándékú, de valójában demagóg, a valós introvertált létet és személyiséget felmentő videó. Mondom ezt introvertáltként. Sajnos többségében igazak azok a sztereotípiák, az itt elhangzó állításokkal szemben, amik az introvertáltak esetében felmerülnek, hogy félénkebbek, szorongóbbak, kevesebb, rosszabb szociális készséggel rendelkeznek és ettől szenvednek is. Az tény, h introvertáltként több egyedül töltött időre van szükségünk és azt gyakran élvezni is tudjuk, de e mellett erősebben megjelenik a magány is. Az introvertált lét több lelki fájdalommal jár, mint az extrovertált, s ez abból fakad, hogy az emberi lélek alapvetése a kapcsolódás, a visszaigazolás, megerősítés, elismerés utáni vágy. Ebből egy szorongó, társaságban felszabadultan érezni magát nem tudó ember nyilvánvalóan hiányt szenved. Az introvertáltak nagyobb része azt érzi, hogy vele valami baj van, s ez, bármennyire fájdalmas, így is van. Ennek felismerése nem probléma, csak akkor, ha az kóros önbizalomhiányba, önutálatba, teljes elszigetelődésbe csap át. A videó népszerűsége az ember önigazoló, önfelmentő működési mechanizmusának kiszolgálásából fakad. A pozitívum, hogy e magányos lét feloldására 7 módszert javasol, amikkel azonban akaratlanul is elismeri az elején hamisnak beállított lelkiállapotok, hiányosságok meglétét. Ugyanis e módszerek, viselkedésmódok mind egy magabiztos extrovertált ember jellemzői. Tehát nem az a megoldás, hogy hazudunk magunknak, h nincs velünk semmi baj (,de faramuci módon ennek ellentmondva extrovertált mintákat erőltetünk magunkra), hanem álljunk bele a kegyetlen ténybe, h lelki habitusunknál fogva és szociális képességeink hiányosságaiból fakadóan többet szenvedünk, kevesebb siker és emberi kapcsolódásból fakadó öröm jut nekünk, mint másoknak, így ezért lépéseket teszünk ennek csökkentésére. És így már hiteles módon jöhet a 7 metódus.

  • @Wicuska1980
    @Wicuska1980 Před rokem

    MINDEN SZAVA IGAZ!

  • @farbenspiel100
    @farbenspiel100 Před rokem +5

    Ahan.. tehát introvertáltként legyek extrovertált. "just do it"..
    ahan.. persze.
    Kényelmetlen.. lefáraszt.. rámjön, hogy ok most elég egyedül szeretnék lenni..
    Nem köszi. Nem szeretem ezt a világot és az embereket sem.. hazug, felszines emberek..

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 Před 3 měsíci

      Egyetértek. Nincs önbizalomhiányom egy cseppet sem. Csak nem üti meg szinte senki a szintemet. Aki meg megüti az elérhetetlen (mert pl. már több ezren követik és tanít vmit). Semmi kedvem a felszínes programokhoz, és számomra nem "értékesek" az összejövetelek attól, h koccintunk egyet. Látszik h nem intro csinálta a videót. A tanács pedig h "ha sok barátod vmi nagyobb programot szervez" ez egy vicc. Mi az h "sok barát"?? Örülök, ha évente 2x tudok beszélni egyszer-egyszer vmelyikkel a 3-4 barátom közül, akik extrovertáltak és másokkal vannak elfoglalva, nem velem...

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 Před rokem

    🙏🙏♥️♥️🙏🙏

  • @AwakenDawn78
    @AwakenDawn78 Před 3 měsíci

    Ugye nem mondjátok komolyan h egy introvertáltnak a legfőtt tanács az, h legyen extrovertált?? Ez egy vicc. Elég kiegyensúlyozottak a kognitív funkcióim (INTJ lévén), vagyis azokat a készségeimet, amik a külvilág feltérképezéséhez kellenek, extovertáltan használom (az érzékelést és a gondolkodást), azokat a készségeimet pedig, amik a belső világom megértéséhez kellenek, azokat introvertáltan (az intuíciót és az érzést), vagyis REÁLIS a képem mind a külvilágról, mind a belvilágomról. De ettől még kicsit sem élvezem jobban a nálam sokkal alacsonyabb tudatszintű emberekkel a kapcsolódást (nem tudok csak úgy velük örülni az új okos óráért, vagy kitárgyalni az előző napi sorozatokat mert nem csinálok semmi átlagos dolgot mint a TV-nézés). Magas tudatszintű emberek pedig nem tolonganak a környezetemben, vagy el vannak foglalva a tanítványaikkal. Vágyom az emberi kapcsolatokra, de semmilyen szinten nem működnek. Sosem hordtam álarcokat, mindig is önmagam adtam (pont ez a probléma), és teljesen őszinte vagyok (ez talán még nagyobb problélma). Ez az embereknek nem kell. A mélység, a sorsot megváltoztató beszélgetések azok nem kellenek. A valóban értékes emberi kapcsolatok, társként vagy barátként is csak elvileg kellenek mert azt nem tudom elérni, h évente 2x felhívjon a 4 "barátomból" bármelyik! Az egész életemet egyedül töltöm, kutató munkával. Számtalan témáról el tudok beszélgetni, és rengeteg mindenben tudnék segíteni másoknak, ám úgy tűnik, h erre nincs igény. Egy introvertált (akinek sok szabad időre van szüksége önmagával) is vágyik az emberi kapcsolatokra, de valahogy nem működnek az emberi kapcsolatai. Ez van. És ez nem önbizalmi kérdés - mert ha valakinek van, akkor nekem bőven van mind önbizalmam, mind önbecsülésem. + Érdemes lett volna kifejteni azt h senki sem 100% intro vagy extro, mert pont erre valók az MBTI személyiségmodellek, Jung munkássága alapján. Mindenkinek 2 intro és 2 extrovertált kognitív funkciója van, 2 információ gyűjtő és 2 döntéshozó funkciója és összesen 16-féle személyiség típus létezik. Tehát mindenki 50%-ban introvertált, 50%-ban extro. Csak az nem mindegy, h melyik funkció intro és melyik extro. Kár h erről nem esett szó.

  • @Navigaal
    @Navigaal Před 2 lety

    Mit jelent az hogy mély intelligencia?

  • @evahegedus3361
    @evahegedus3361 Před 2 lety +1

    A videóban az introvertált emberek mind férfiak. Hol vannak a nők?