A SPIRÁL forgatásán jártunk

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 14. 04. 2019
  • Befejeződött Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál forgatása. A film a tervek szerint 2020-ban kerül a hazai mozikba.
    Felméri Cecília négy évszakon átívelő első mozifilmjéhez a sződligeti horgásztó szolgált helyszínül. A forgatás összesen 28 napig tartott. Első szakasza 2018 májusában történt, a nyári képeket júniusban rögzítették, októberben zajlott az őszi forgatás, február végén pedig a téli jelenetek felvétele történt.
    A Spirál egy thriller elemeket tartalmazó, humorral finoman átszőtt lélektani dráma, melyben egy furcsa háromszögtörténet bontakozik ki egy férfi és két nő között. A film az emberi kapcsolatokról, konfliktusokról, a változás nehézségeiről és az elengedésről szól. A Spirál rendezőnője, Felméri Cecília elmondta, hogy elégedett az eddigi munkával és nagyon hálás a stáb minden tagjának, mert nélkülük nem lehetett volna tartani azt a gyors tempót, amit a kevés forgatási nap megkövetelt.
    A film egyik női főszereplője, Kiss Diána Magdolna - akit az Örök tél, A nagy füzet és a Szelíd teremtés című alkotásokból ismerheti a közönség - a forgatással kapcsolatban így nyilatkozott: „Színészileg életem egyik legnagyobb kihívása volt egy éven keresztül hordozni magamban ezt a nagyívű szerepet. Gyakran fizikailag is nagyon megterhelő volt a munka, hisz hol nagy hidegben, hol nagy melegben, hol pedig állatokkal kellett együtt dolgozni. Mélyen hiszek ebben a filmben, mert a Spirál egy nagyon személyes alkotás, melyben a lelkemnek egy olyan legbenső részét kellett megmutatnom, amit csak kevésszer és keveseknek szoktam.”
    A film másik női főszereplője az Oscar-jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről Európai Filmdíjas főszereplőnője, Borbély Alexandra, férfi főszereplője pedig Bogdan Dumitrache román művész, aki 2011-ben legjobb férfi főszereplő díjat nyert a Locarnói Filmfesztiválon a Legjobb szándék című filmmel, a Pororoca című alkotásban nyújtott alakításáért pedig 2017-ben elnyerte a San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint tavaly a Titanicon és a Moszkvai Filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.
    Felméri Cecília a kolozsvári Sapientia Egyetem Film­művészet, fotó­művészet, média szakán adjunktus. Korábbi alkotásai Boldogságpasztilla (rövidfilm, 2012), Végtelen percek (rövidfilm, 2011), Mátyás, Mátyás (animációs dokumentumfilm, 2010), Kakukk (rövidfilm, 2008), számos rangos nemzetközi fesztiválra voltak hivatalosak, többek között Locarnóba, az Amerikai Filmintézet (AFI) fesztiváljára, Varsóba, Mar del Platára és Lipcsébe. Filmjeivel már több, mint 30 díjat nyert világszerte, köztük a Canal+ díját a Cinemed-en, a Legjobb román animáció díját az Animest-en, „A jövő reménysége díj”-at a CineFesten, a „Legígéretesebb fiatal tehetség díj”-át a Magyar Filmszemlén és a Zsűri különdíját a Transilvania Filmfesztiválon Kolozsváron. Rendezéseit többször is jelölték a román filmdíjakra (Gopo). Felméri Cecília az első erdélyi magyar alkotó, aki a Román Filmközpont támogatásával készíthet mozifilmet.
    A Spirál látványtervezője Cseh Renátó. A filmet Réder György fényképezte (Brazilok, Lajkó, cigány az űrben), a jelmeztervező Ferencz Zsófi. A film az Inforg-M&M Film és a Hai Hui Entertainment koprodukciójában, a FocusFox gyártásában, a Filmalap és a Román Filmközpont (CNC) és az Eurimages támogatásával készül. Vezető producere Muhi András, producerei Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, co-producere Ferenczy Gábor, valamint román részről a neves rendező és a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Tudor Giurgiu és Oana Giurgiu, akik az Inforg által gyártott Aglaja koproducerei is voltak. A film a tervek szerint 2020-ban kerül a hazai mozikba.
    Ne maradj le a videóinkról, iratkozz fel csatornánkra:
    czcams.com/users/NemzetiFilm...
    Lájkolj és kövess minket Facebookon:
    / nemzetifilmintézet
    Kövess minket az Instagramon:
    / nemzetifilmintezet
    Látogass el weboldalunkra: nfi.hu
    Lejátszási listáink:
    BKFM: • BKFM 2019 - Szabadtéri...
    Így készült- Forgatáson jártunk: • A MÁS LIGA forgatásán ...
    Inkubátor program : • Inkubátor Program
    Trailers: • Trailers (with English...
    Előzetesek: • Előzetesek
    Reakciók: • Reakciók
    Filmes szakmáról röviden: • Filmes szakmáról röviden
    Események: • Események
    Fast Forward Program - Előadások & mesterkurzusok • Fast Forward Program -...
    #nemzetifilmintézet #spirál #spirálforgatásán
  • Krátké a kreslené filmy

Komentáře •