Végigkövettük Magyar Pétert pályafutása legfontosabb napján - a tömeg oldotta fel feszültségét
Vložit
- čas přidán 6. 04. 2024
- A Blikk egy napra Magyar Péter nyomába szegődött, hogy bemutassuk, hogyan készül politikai pályafutása legfontosabb napjára.
Kavargó érzésekkel fogadott minket párjával, Vogel Evelinnel az oldalán: hajnal 2 óráig írta a beszédét, amit nem volt lehetősége elpróbálni, olyan sok apró feladat maradt a meghirdetett „Nemzeti Menet” reggelére.
Magyar, mint egy filmrendező járta be a terepet, minden technikai részletről érdeklődött. Egy gyors hangpróba után a demonstrációt biztosító rendőrtisztekkel egyeztetett.
A program mindössze fél órával az indulás előtt állt össze. A még felhasználható öt-tíz másodperceket a támogatóival töltötte Magyar: tapasztalhatóan érdemnek tekintették, hogy a politikussal beszélhetnek, akik a vasúti menetrend miatt korán érkeztek az ország távolabbi vidékéről.
A Deák térre átsietve már több ezer támogatója várta Magyart, megjelenésével pedig kisebb káosz alakult ki, mindenki vele akart egy szót váltani vagy közös képet készíteni. Noha a testőrei kevésbé örültek a helyzetnek, szemmel láthatóan Magyar a támogatói között oldódott fel először és állt a menet elejére. A menet közben Vogel Evelin, Magyar Péter párja számos alkalommal a könnyeivel küzdött. - Ez a tömeg, tele bizalommal és hittel nagyon megindító volt - osztotta meg velünk Vogel Evelin.
A színpadhoz érve Magyar újra megkomolyodott. A gondokat fokozta, hogy még a súgógép is elromlott, de Magyar ekkor már igyekezte átvenni a hangulatot a tömegtől, ahogy a felvezető lépcsőn ülve csendben várta az előtte felszólalókat.
Riporter: Unyatyinszki György
Operatőr: Szekrényesy Dávid
Vágó: Szekrényesy Dávid, Gyenes Dániel
Kövessen minket a közösségi médiában:
Facebook ► / blikkhu
Instagram ► / blikkhu
Feliratkozás a Blikk.hu CZcams csatornájára ►
czcams.com/users/BlikkTV?...
Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
#Blikk #magyarpéter #Kossuthtér #tüntetés #exkluzív - Zábava
Komolyan mondom,meg néztem ezt a videót és szó szerint a sírás kerülget.
Annyira jó érzés hogy van egy Magyar Péter 47 éves vagyok nem szégyellem
mi is ott voltunk a családdal feleségem 2 lányom, ja és fideszes voltam pénteken léptem ki a Fideszből és olyan felszabadult lettem, mintha újra születtem volna!
Talpra magyarok!
czcams.com/users/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
A tisztán látáshoz érdemes
Földi László nyilatkoztait, valamint hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni.
🤣
Az árulás a nyolcadik fő bűn!!
@@EditOlah-kr5uwHa azokat árulod el akik a magyart a magyarral szembeállították a hatalomért, akkor nem bűn hanem erény.
El se hiszem ,hogy ezt a Blikken látom.
Jaja én is meglepődtem 😅
Jol sikerült! Igy tovàbb!
mert?
Jó lett az összeállítás Blikk. Megragadta a hangulatot és pártatlan. Egyszerű tényközlés és ez a jó újságírás és tájékoztatás. Nincs rosszindulat és magasztalás sincs. Tetszik a munkátok.
osztom a véleményt! bár ritka de ez tényleg az volt! Grat
De frappáns megállapítás! 🎉
Olyan jó értelemben hétköznapi volt az ünnepben.
Ezt át tudta adni az összeállítás. Lehetett hozzá kapcsolódni, tartózni.
Látom, hogy az ATV is lájkolta a hozzászólásod, ezért kíváncsi vagyok mennyi ideig lesz itt ez a megjegyzésem.
Tehát:
Magyar annyira aggódott az (ex)feleségéért... minden szavából sütött a szerelem Varga Judit iránt, ehhez képest... Ehhez képest gyönyörűség volt látni ezt a "kéz a kézben" vonulást.
Miről is beszélünk?!
@@PLAJBASZBLOG Nos, igen. Viszont Varga Juditot meg lehet látni kéz a kézben azzal a hatalmasan megtermett Fideszes új szerelmével. Tehát : A magánéletük nem érdekel, hiába próbálják átpolitizálni. A tettek érdekelnek, amik a lakosságra vannak hatással.
@@PLAJBASZBLOG Valamint, mit tettek eddig a családon belüli erőszak ellen. A parlamentben monda meg egy államférfi a megoldást, hogy szüljenek többet a nők és akkor nem fogják bántalmazni őket. Erről ennyit. Ezeket nem lehet elfelejteni.
Le a kalappal. Ezt a nyomást idegileg bírni... elképesztő. Nagyon jól szervezett és békés volt a tüntetést, köszönjük!
Pont az a gond, hogy még mindig békések a tüntetések.
@pcrolandhu
A globalisták alig várják már, hogy Európa lángba boruljon.
(Az ENSZ esernyő szervezeteinek dokumentumaiban kiderült, hogy 2025-re Európa szinte kivétel nélkül minden országára drasztikus népesség fogyást prognosztizálnak az alábbi 3 ok miatt: polgár háború / háború, járványok, éhínség.)
Úgyhogy, csináljátok csak a feszkót, Amerikának nincs itt veszteni valója.
@@pcrolandhu Igazad van. Viszont csilla Péterre gondolt, h király h még mindig nem omlott össze idegileg.
@@aladarnagy7890 "békés volt a tüntetés" ezzel nem hiszem, hogy Péterre gondolt volna.
@@pcrolandhu de ezt az egészet péternek szánta
Egy szelet Európa....
Csodás komment!❤️
De jól mondod. Milyen jó lenne, ha ez a "szelet" az egész Magyarország lenne....
Ilyen ma sehol sincs a Földön.😊
A tököm tele...NEM TUDOK JÓ KOMMENTET IRNI ..Mert te sokkal jobbat irtál amit én valaha is tudnék.Köszi....
El ne ájulj már a gyarmatosítóktól...
Ott voltunk és legközelebb is ott leszünk Veled!!!
🤗🇭🇺❤️
Júni 9 után kuka a csávó.
A tisztán látáshoz érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni...
Valamint a Videa pont hu-n az ÁKTV csatorna videói között a legnézettebbeket visszanézni.
Dobozos starot iszik, ràgyujt, beszélget, emberként viselkedik. Talán még nem érzi mi vár rá, nekem ezért szipatikus!
poloskázik..
Micsoda értékek!😂😂😂
Megjátssza magát és klisékkel manipulálja az embereket.
Hàt igen"szipatikus"poloskàs
A prèsember creature,
Meglepően nyugis volt. Békés barátságos...
Ha valaki el akar érni valamit persze.
Hát ja de már nem annyira lepődtem meg.
Mindig ilyen: BÉKÉS, BARÁTSÁGOS ❤️🤍💚
@@rozsavalki3734 kezdik az emberek túltolni. Ne kezdjük a kultuszt felépíteni senkinél se, láthatjuk mit okoz... 🥶
@@rozsavalki3734késöbb nem lesz békés és barátságos 😂
Ez egy szép összeállítás! Minőségi bulvár! Gratulálok a Blikk csapatának! Szép munka!
Klassz!A következőre megyek és viszek annyi embert amennyit csak tudok❤
Szivárványos fecskebe menjél ki inkább
@@laszlolutz1042megafonos fideszesek, már uncsi a hülye dumátok!
Megafonos fideszesek, irány a hír tv! De mehet a tv 2 is nektek.
A megafonos kommentem laszlolutc-nak szólt,
@@laszlolutz1042 Szájer, te vagy? 😱
Olyan jó, hogy felvállalja,hogy a családjában is vannak olyan személyek, akik politikailag nincsenek vele egy véleményen. Ez természetes, és jó lenne ha a szüleim se várnák el tőlem,hogy oda szavazzak ahová ők kívánják, és veszekedjünk állandóan ,mikor vitázni kéne
Hát ha anyádékal ezen veszekedtek akkor az már tényleg baj
Nagyon sok mindenki van, akit emiatt terorizalnak a szülei. Nyugaton elek, elmultam 50 eves, ennek ellenere anyam a 22-es valasztasok elött felhivott es eligazitast tartott, hogy kire szavazzak. Mert hat az az aldott jo Viktor annyi jot tett a hazáért ...
Rájuk hagyom, családon belül tabu, fontosabb a békesség. Egy rokonomat meg is félemlíti a testvére. Mondtam neki hagyd rá, úgysem látja hová húzod az X-et. A nejem Fideszes, gondolj bele. Frusztrál, mégsem veszekszünk. Nem beszédtéma és kész. Az országot kettéosztották, a családomban nem hagyom gerjedni a feszültséget.
@@laszlolutz1042 Nem újkeletű probléma, de egyre sűrűbben fordul elő. Ezen jó lenne dolgozni, csak a mindenkori regnáló kormánynak nem érdeke. Ezért kellene elzavarni 4 évente most jó pár embert, hogy kicsit helyrebillenjen az erkölcsi iránytű.
@@TheKisem ja szerintem de ez q Peti akkor inkább maradjon a Viki azse jó de jobb mint ez
Az biztos hogy van olyan külföldi politikus aki ugyanúgy kimegy a piacra vásarolni mint a többi ember,és ez ott természetes.Ez a szellem nekem tetszik hiszen ez nagyon emberi.
jó lenne ha ez alap törvény lenne, hogy az átlag civilek között muszáj legyen lavíroznia néha, érzékelje hogyan él a nép és tudhasson vitázni
Meg a tömegben várja ő is a vonatot‼, hogy bemenjen dolgozni!!! Nem a legdrágább autó, pláne helikopter!!!
Gyorsvonattal érkezik az egyenlősdi?
De jo is lenne egy emberi vezetoseg!😊
500 esztendőnyi folyamatos árulás mellett még hisztek a mesékben?
Hatvanpuszta a magyaroké, mindenkié!
és általában véve a Kárpát-medence, Európa, Ázsia vagy a Föld, az az embereké. Akik még nem gyakorolják az alapvető emberi jogaik sem, sőt 2020 óta sokat buktak.
Minden a népe!!!!
Kedves Piroska! Elfelejtette a vörös bárók tulajdonát felsorolni! Azok is a nép-é! Gondolom!!
.. Riekát is vissza kellene foglalni...
@@1dayUllC Hatvanpusztától hogyan jutottunk el Riekáig? Hatvanpuszta a mostani és itt élő emberek adóiból épült, nem közcélokra. Ez legyen szemeid előtt.
Gratulalok a blikknek! Szuper jol megcsinalta ezt az anyagot😊
Peter baratnoje nagyon cuki, kedves, ertelmes, erzo lany, vegtelenul szimpatikus❤ Es meg szep is😃
Peter egy fantasztikus ember, minden tiszteletem az ove, hogy ezt a rendezvenyt ilyen profin osszehozta.
Felfoghatatlan jo erzes volt ezt erezni, latni❤
Respect Peter veled vagyunk!❤🤍💚
könnyű amerikai pénzből
@katalinrobin6222 te mindent elhiszel? :D
Nagyszerű ember, tiszta lelkű barátnő, végtelen szeretet a hatalmas tömegtöl.Ha nem ő lesz a következő miniszterelnök, akkor a hazánk megérdemli sorsát.Milliók vannak veled, Péter!
Azért ennyire ne..!! Az oké hogy árt a nernek, meg legalább az emberek elindultak a kormányváltás felé.!! De miniszterelnöknek azért ne már.!! Nem tudjátok sokan mit beszéltek, ez a bálvány már kezd nagyon ciki lenni, az emberke semmit nem tett, csak kitálalt, amit az MHM tárt fel, és hozott nyílvánosságra...!!, Inkább úgy fogalmaznék, ha nem az MHM és Toroczkai Laciék nyernek, akkor érdemli meg ez az országa a sorsát és az emberek..!! Ha 13-14 év után sem tanulnak, csak tovább hagyják hogy ostobák legyenek, akkor meg is érdemlik, csak ennek mindenki megissza a levét!! Miniszterelnöknek??😂 Sokan megint nem láttok az őt körülvevő bálványtól.!!!!
😂😂😂tiszta fekete lelkü mint a szn.
Igen és a hazug Varga Judit el mehet a francba ! A Hajdú Péter szar hazug műsorával együtt ! Hála Istennek teljesen fordítva sült el ,az egész műsor lényege , és a Magyar Péter javára!!! Mint ahogy a Rogán mocsok propaganda , képzelte !!
azért ne tessék már túlozni
czcams.com/users/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
Kedvesen emberi volt.
Nem az eltérések, az azonos volt érezhető. Egy emberi ország megteremtésének óhaja! Jó érzés volt megélni.
Csak jó lenne ha már valami tény is történne nem csak a duma .,mert az ide kevés lesz!
ne légy birka
A globalisták alig várják, hogy már idén újabb és újabb polgárháborús helyzeteket teremtve Európa számos országában tömegek pusztulását indítsák be.
(Az ENSZ népesség csökkentési táblázatában 2024-2025-re a vezető halálozási okok közé sorolták.
Háborúk, járványok, éhínség.)
Az emberek nyelvén szól, még ha néhol pátoszos is volt.. Nem a vasfegyelem, érezd magad jól a bőrödben..... Talán ezalatt a Fidesz, nem a NER észretér,min ahogyan az LMP gondolja..Nem kell a lehallgatás,nem kell Frankenstein a női táskájával, aki a szegényeken átgázolt....
Egyelőre szeleteli az ellenzéket. Miszlikbe. Ez nem rossz idáig. Talán így az emberi ország is létrejön. :) UI Nadrágszíj volt nála? Csak úgy kedvesen.
Nagy vagy Péter!!!Maradj mindig EMBER!!!!❤❤❤
Érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni a tisztán látáshoz.
Lenézi a vidéki embereket Magyar Péter. Kinevette a miskolci embereket is a szóhasználatuk miatt, nem akart vidéki emberekkel együtt étkezni, miközben ő igényt tartott a budapesti előkelő társaságban arra, hogy ő irányítson a társasági összejöveteleken, irigy volt rájuk, amiért nem olyan sikeres, mint ők, féltékeny volt, amiért sokkal tehetségesebb emberek veszik körül. A munkatársai féltek tőle, mert mindenkit feljelentéssel fenyegetett, aki nem engedelmeskedett a kívánságainak, ez egy nárcisztikus, a velejéig romlott pszichopata alak, a terapeuták is megmondták, akik kezelték az állami pszichiátrián, akikhez azért kellett járnia, hogy megtarthassa a csúcsminisztériumi állását és joga legyen a gyerekek láthatásához a válás után. A mentális párkapcsolati terapeuták és a családsegítők is látták, hogyan viselkedik a családjával. Ez az ember a végletekig zsarnoki természetű és mindenre van magyarázata, egyetlen érzelemmel rendelkezik, a birtoklás mértéktelen vágyával és üldözési mániája is van.
Lenézi a vidéki embereket Magyar Péter. Kinevette a miskolci embereket is a szóhasználatuk miatt, nem akart vidéki emberekkel együtt étkezni, miközben ő igényt tartott a budapesti előkelő társaságban arra, hogy ő irányítson a társasági összejöveteleken, irigy volt rájuk, amiért nem olyan sikeres, mint ők, féltékeny volt, amiért sokkal tehetségesebb emberek veszik körül. A munkatársai féltek tőle, mert mindenkit feljelentéssel fenyegetett, aki nem engedelmeskedett a kívánságainak, ez egy nárcisztikus, a velejéig romlott pszichopata alak, a terapeuták is megmondták, akik kezelték az állami pszichiátrián, akikhez azért kellett járnia, hogy megtarthassa a csúcsminisztériumi állását és joga legyen a gyerekek láthatásához a válás után. A mentális párkapcsolati terapeuták és a családsegítők is látták, hogyan viselkedik a családjával. Ez az ember a végletekig zsarnoki természetű és mindenre van magyarázata, egyetlen érzelemmel rendelkezik, a birtoklás mértéktelen vágyával és üldözési mániája is van.
Már most se az, tönkre tette a családját, intézettel fenyegette a gyerekeit, lenézi a vidéki embereket a beszédjük miatt! Fenyegette a kollégáit az ilyennek semmi keresnivalója a közéletben!
Ami az Ellenzéknek Nem sikerült 12-éven keresztül az Most Önnek sikerülni fog Mi is Önnel vagyunk Péter és még a Magyar Nép Többsége is! Hajrá Dr Magyar Péter csak igy tovább a Győzelemig!
Már nem ner-lovag?
@@audioslave4604 A Lelki ismerete Nem tudja elviselni azokat a Bűnöket amit a Ner elkövet a Magyar Nép Ellen! A Teljes Igazság amit a volt felesége Varga Judit mondott hogy ez egy Maffia Állam! Ez az Igazság!
Annyi is lesz ennek az országnak (Egy nem NER lovag)
@audioslave
Dehogy nem. Csak átöltözött, amíg a szövegértésből és történelemből felmentettek szavazást indítottak, hogy melyik rakpartot neveztessék át MP.nevére.
Az opportunista, aki eddig is az "alkalmat megtalálva" mások farvízén tette pozíciókba magát, most sem tesz másként.
A (hamis) vörös zászlós hadművelet indult.
@@peterbartha8884 Minden Rendszerváltás a Nép javát szolgálja! 1956-os Forradalom is a Nép javát szolgálta ha a Forradalmat le is verték! Most is ha ez a Bűnöző Kormány Nem mond le akkor a Nép fogja Őket Elzavarni!
Kétféle bulvár van. Az egyik az angol sajtóban szokásos (különösen a The Sun) erőszakos, leleplező karakterégető, minden normát megsértő, telefonlehallgató hányadék. Ezen az úton indult el a kormánymédia. A második a "pozitív" bulvár, amikor nem a szenzációhajhászás a cél, hanem a celeb magánéletébe való betekintés, a celeb életének azon aspektusát bemutatni, ami "színfalak mögötti" celebet mutatja be, családdal, barátokkal, kiskedvenccel vagy bármivel, ami a normális élet része, kíváncsiak is vagyunk rá, de mégsem jelenik meg az átlagos hírekben. A Blikk ezt a második utat választotta. Ehhez még csak az sem kell, hogy politikailag állást foglaljon. Bár nyílván ezzel nem szolgálja a Karmelita céljait, ha Magyar Pétert símán normális emberként ábrázolja, aki pl. úgy izgul, hogy csak tejberizst tudott enni.
Csatlakozom az előttem szólóhoz! Ez meglepően jó összeállítás volt! Megfelelő helyen volt beszerkesztve az atmo vágóképek, jó ritmusban volt szerkesztve, jók a zenei betétek, a belassítások is kellő időben történtek.
Nagy gratula a készítőknek!❤
Nagyon jól megfogalmaztad, maximálisan egyetértek!
Telefonlehallgató? Nem a csávó vette fel sutyiban a nejét, akit évekig terrorizált? Már nincs me too?
... vagy ha a nej nem kotyog ki hivatali titkokat otthon, tartja magát ahhoz, amire felesküdött, akkor a “csávó” nem tudja felvenni! 🤷🏼♀️ Csak egy hasonlat: Ha egy férj mondjuk meglesi a feleségét, aki q.. válkodik, mi a nagyobb bűn, hogy q.. valkodik az asszony, vagy, hogy megleste a férje? 🤷🏼♀️
@@katalinvarga3626 Az a nagyobb bűn, hogy erőszakoskodott a feleségével, ti meg kussoltok, érdekes módon most nem kiáltotok "me too"-t.
Ilyen Miniszterelnököt szeretnék🏆🥇2026--ban mindenképpen! Micsoda minőségi váltás lenne!
Nagy Ervin stb. más is lehetne, ez részletkérdés. A maffia lebontása és egy új kultúra felépítése húsz év, tehát 2045 előtt maximum küzdelem lesz, utána kikophatnak a mindent leuraló kifosztók, elnyomók, behajtók, irodista semmittevők, jogászok...
@@rgrg77 Nagy Ervin tisztességes, mert már az elején odateszi magát, amikor még bármi is lehet az ügyből (bár én is nagyon bízom és remélek, hiszek a változás eljövetelében!!!). Van, aki kivár. Szélforgók.
A lebontás bizony hosszú idő lesz, ezt a 14+4 évet nem lehet egy pillanat alatt semmissé tenni, de majd figyeld meg, hány rikácsoló lesz, ha nem lesz másnap eldorádó.
Attól már előre hányingerem van, hányan fognak elvtelenül megfordulni és benyalni (akarni). Nem tudom elképzelni, hogy a mocskos szájú "újságírók" lol (bayer, gajdics, bencsik, bohár, deák, trombitás, jeszenszky zsóti, far-right és a többi senkiházi) hol fognak tovább fröcsögni
😂 czcams.com/users/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
Miert kene ehhez 2026 ig varni! Ne màr !
@@zsuzsannaberes6084
53:41
czcams.com/video/R_X3A06duIs/video.html&ab_channel=SpinozaSz%C3%ADnh%C3%A1z
Ez meglepően jó videó volt értelmes kérdésekkel, tárgyilagos, mindeféle lejáratás nélkül. Nemcsak a minősége, de az is meglepett, hogy ezt pont a kormánysajtó egyik médiumától kaptuk meg. Köszönöm. Ezt a hozzáállást terjesszék a többi sajtóorgánumuk felé is :)
A barátnöjével nagyon helyesek,ez a hölgy hozzávaló jó a kisugárzásuk.❤
Lehet hogy a Varga Judit tesója? Ő is nagyon helyes volt, és jó volt a kisugárzása!🤣
A barátnője egy igen kedves lány a valóságban is. Hát jobb, mint Varga Judit.
Biztos így van, Peti majd az ő gyerekét is intézetbe küldi, ha nem jön be a malac persely......csak a körítés változik Peti nem!
@@pirosmalna8282 mi van korcs most te vagy a tóni művek ügyeletese? :D vergődj csak fidkány
Kinézete az intézetet a gyerekeinek, ahova küldeni fogja őket
@@pirosmalna8282 mennyi hülyeséget tudtok leírni...
Handa banda M peti !!
EMBER. igy nagy betukkel. ez az, ami a mostani politikai vezetesrol nem mondhato el.
🔥🔥🔥 EU Ügyészség, next step!
Nagyon szép pár !Hajrá fiatalok!!
Mondjuk ki nagyon vagány ez a Péter
Hazaáruló.
Csak ezt a brazil-, török sorozatokon tartott, csodaváró, történelemből felmentett emberek még nem értik.
Pedig, már Földi László is utalt rá.
Super összefoglaló! Köszönjük. Igy kell az emberi oldalt bemutatni. Minden töjèletlensegrvel es szepsègèvel együtt.
Végre itt van a Magyar, magyar tavasz!!! ❤❤❤❤❤
Internacionalista az mióta magyar?
Jó volt nézni a videót, köszi. ❤🤍💚
Kéri László Magyar Péter tüntetéséről: "A tömeg megélhette, hogy végre lehet nyíltan utálni a rendszert."
Ja mert ugye Magyarországon, elnyomás van!? Nincs sajtószabadság stb. Képmutató banda......
@@pirosmalna8282 Te is tudod,ha olyan helyen dolgozol és véleményt nyílvánítasz akkor mi következik...
@@pirosmalna8282 maradjunk annyiban, hogy hétfőn felmerült a munkahelyemen, hogy szabad-e nekem posztolnom arról, hogy hol voltam...ennyit a szabadságról. Meg tudok olyanról, akikkel közölték, hogy akit meglátnak kint, az ki van rúgva. Szerintem te nem tudod hol élsz vagy ez neked rendben van.
@@Blondie750102 Ez most is illegális, jelentsétek fel őket, a bíróság nektek fog igazat adni. Az ilyesmi nem a kormánytól függ, hanem az adott a cégvezetők görénységétől.
Azt csak tanároknak szabad, és lyukas órának hívják.
Mindenhol máshol igazolatlan hiányzásnak.
Máskülönben, pont a MP-féle Trójai falovak fogják Magyarországra elhozni a "demokratikus" Kínában már működő szociális kredit rendszert, és az Utópia című filmben részletesen bemutatott rabigát.
A tisztán látáshoz érdemes a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni hétköznap 18h-tól.
Magyar Péter és a Stábja jöjjön le Ózdra is, az egyik járás az országban ami a legjobban megmutatja mennyire el van törve a mostani rendszer és mennyi javítani való van.
Soha életemben nem likeoltam blikk által közzétett cikket vagy videot. Ez az ELSŐ :) és remélem nem az utolsó 🙏 szuper összeállítás. Csak így tovább👍👍
czcams.com/users/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
kíváncsi lennék,h a rendőrség mivel indokolta az autók el NEM szállítását
Pressman, és akik a rendezvény mögött állnak.
@@1dayUllC😂😂nem bírom 😂😂
Sokszor bekönnyeztem a meghatottságtól, ahogy néztem a rendezvényt. VAN REMÉNY!!!
😂😂😂🤣🤣
@@ildiko.jf. vigyorogjál csak, fikabogyó
@@ildiko.jf. ugye tudod, hogy a érvnélküli szánalmas lúzerek egyetlen megmaradt "fegyvere" a röhögő fej? te szerencsétlen hülye...
13:30 azt hiszem ennél a percnél jött elő bennem az, hogy igenis van hová csak akarni kell. Nem egy ember fogja meg váltani a világot. De amikor ennyi ember össze gyűlik mind ugyan azon cél érdekében, akkor abból később még több és még több lessz remélhetőleg. Bizonyára akkor lessz tényleges változás.
Nincs hova dik. Ennek az országnak VÉGE.
Köszönöm a videót az összes készítőnek, nagyon jó volt, mint egy dokumentumfilm is remek volt. Jók voltak kérdések, a vágás, a zene, a szerkesztés, a hangulat remekúl átjött..szuper volt megnézni. Őszintén bevallom, soha nem néztem Blikk tv-s videókat, mert voltak előfeltevéseim, de most leesett az állam.
Szóval köszönöm! 👏
Isten aldjon benneteket !❤❤❤❤❤❤
Hazaárulásra egészen biztos, hogy nem adja az áldását.
MP pedig a magyar emberek elé tolt neobolsevista, neomarxista Trójai faló. Nem a Messiás.
Az önálló magyar nemzetállam Antikrisztusa.
Gyémánt a trágyadombon. Nagy követ kötött a nyakába. Csak bírja erővel, egészséggel. Hajrá, Petyus!!!
Uristen! Tortenelmi pillanatok!🥰Sok sikert!!
Szeretném, ha másodjára sikerülne!!! '89-ben ugyanezt éreztem! Az nem áldás volt, hanem inkább átok!
Igaz, ugyanakkor a jelenlegi reménye egy Trójai faló, akinek az a feladata, hogy az Úton című, valamint az
Utópia című filmekben részletesen bemutatottakat a megvezetett és megvezethető emberek befolyása által elhozza.
@@1dayUllCdik a boloooond 😂
@@baliknoxville7622
Örvendek.
Állj még sorba 2x az emlékeztető óóótásodért! Minden héten.
Tisztelettel beszelt mindenkivel akivel talalkozott Magyar Peter, es igazan es teljesen jelen volt minden pillanatban epp azzal ez emberrel akivel beszelt! Remenyt keltett benne egy jobb jovore.
Gratulálok a Blikknek, profi módon, tényszerűen, ugyanakkor lélekmelengetően közelről mutatja be a felvétel a tegnapi nap szervezését és a fő résztvevőket a lelkesedésükkel, a nehézségeikkel együtt.
Felemelô élmény volt a tüntetés szombaton❤️🤍💚
😉👍
Nagyon jól megszervezett rendezvény, giga tömeggel. Le a kalapot! Fegyelmezett tömeg, semmi rendbontás! Boldog, mosolygós, bizakodó emberek! Bravó!
Nincs kotta a lélek zenéje belülről jön , egyedi és kimeríthetetlen forrás.
🤫Ez MP titkos fegyvere.😉
Hat igen nagy feladat!,de honnan volt ra az a sok penz ami itt lathato plakatok felszereles hangositas, orzo vedo ceg ,ami nem olcso. Valahonnan csak szponzoraljak?.
Soros, Brüsszel, háttérhatalom, az LMBTQ, a homofóbok, migránsok, mit tudom én. Azt tudom, hogy a NER a mi adónkból finanszírozza az ilyesmit, meg a repkedéseiket is.
szerintem a gyikemberek és az illuminati
soros, usa, Brüsszel
Orbán a mi adónkból fizeti a számláit. Miért érdekeljen, hogy ez a hatalmas megmozdulás ellene miből jött össze? Adakozásból, társadalmi munkából.
Nagyon jó meglátás.
Az összefüggések végett érdemes mind Földi László nyilatkoztait megismerni, mind pedig a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni hétköznap 18h-tól.
65 féle adót is kellene majd csökkenteni, mert hiába lesz új király, ha a rabszolgaság marad!
Ezesetben gyarmattartókat kell váltani. Akik pedig Mátyás király likvidálása óta vannak a nyakunkra ültetve.
A jelen kor történéseinek összefüggéseire, az iskolában elhazudott és szándékosan hiányos történelmi oktatásokból eredő károk enyhítésére végzi Kubínyi Tamás a munkásságát.
Érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni, valamint a videa pont hu-n az ÁKTV csatorna videói között a legnézettebbeket visszanézni.
Mint mindig
Jó a logó
Innen lopta:
LUSTER BOND in Pune, Maharashtra, India based.Luster Outsourcing Services (P) Ltd. providing best adhesive solution in the market.
Nem jó
Reméljük, Isten adja, hogy ilyen közvetlen maradjon. EZ hiányzik... Az emberiesség a pöffeszkedô arrogancia helyett
Várja meg a nóta végét. Csak pofára ne essen.!!
kezd szimpatikus lenni a blikk! 👏🤣
Ők is azért nyomták a propagandát.
Agyvérzésig nyomatták a verőjudit interjút reklámokban!!!
@@monya_007 hogy az a bánatos bús búbánatos levert nyomott keserves szontyolodott siralmas rezignált unott hiteltelen... okádék közmédia proraganda
Érzik, hogy jó lesz dörgölődzni, hátha tényleg bejön a változás.
@@monya_007 Ja már idegesítő mint informatív
Szimpatikus és nagy jövő áll elötte...hajrá Péter!!!!
Követeljük vissza az uniós zászlót a parlamentre , mert az rendben van , hogy a székely és a magyar kint van , de mit szólna I.Istvánunk, hogy nem nyugatra tartunk?!
Semmi helye ott!!!!!! Ez a MAGYAR PARLAMENT! Ami már sokkal inkább menóra jellegű!
😂😂😂 de jot nevettem
Te nagyokos 1-bites napszámos … apukád honnan lopott volna száz milliárdokat, ha az az Uniós zászló nem lenne ?!
😂😂😂ismétlés a tudás anyja
Magyar Péter mekkora feladatot vállalt! A színpadig eljutni micsoda energia, tudás, összpontosítás!
Az őszinte jelenléte se sok, se kevés. Szimpatikusan határozott. Elszánt.
Erőt, kitartást, társakat, hitet kívánok ehhez a meneteléshez. 🌷
szerelmes vagy bele?
@@gabox01 A középkorú hölgyek rajonganak a sármos nőbántalmazóért😂😂
@@ildiko.jf. Igen, ez számomra is megdöbbentő.
@@ildiko.jf. vona=muszlim/buzi, juhász p.= drogos nőverő, hadházy=szomszédgyilkos, mzp=cia ügynök, mzp felesége=csecsemőgyilkos
nem unjátok még? nem érzitek magatok legalább kicsit butának minden alkalommal?
Sokan vagyunk vele fiatalok, idősek , akiket nem tudnak megtéveszteni. Az 1% csillárdmilliárdos réteget megértem, hogy kétségbeesetten kapálódzik. Recseg-ropog a NER. A szemellenzővel járókat sajnálom. 🌷
Sajnálom,hogy nem lehettem veletek,de lélekben mindíg!Mi is már 11 éve sajnos külföldön élünk.Akkor fogyott el körülöttünk a levegő otthon.😢Most van remény egy szép jövőre,hajrá Péter,hajrà drâga honfitársaim!!!!🥰
💓🤗
Körülöttem 2003-ban fogyott el a levegő itthon, szerencsére 2010-ben volt remény.
Nincs remény. A maffiaállam már előre gondolkozott rég... Most már az Orbán dinasztia, az Orbán királyi család, Orbán urasag URALKODIK és uralkodni fog minden jelenleg elő ember életében
Emberi… ❤️🤍💚 Hajrá Magyar Péter! 🇭🇺
Nagyon szuper lett! ❤️
Ez szép riport volt 👍 persze én is ott voltam és a következőre is elmegyek. Ez több mint kötelesség !! A változásért !!
hajra MP!
A szervezès magasiskolája!! Nagyon profi munka!!!
Köszönjük a háttérbe, díszletek mögé történő betekintést, nagyon jó videó lett!
Ez a cirkusz része...
M.P. nem egy szószátyár haknizó ember, tud parancsolni a szájának, "majd ha itt lesz az ideje" ez tetszik.Igen legyen óvatos,sok a farkas még körülötte.
Köszönettel a pozitív és negatív prekoncepciók nélkül összerakott tudósítást! Én párttatlannak éreztem és ez jó. :-)
THIS IS THE WAY
Igen, ez már rövid időn belül a második Blikk videó, ami alá oda kell írnom, hogy nagyon jó összeállítás, jó riport! ❤
Hatalmas munkabírása van Péternek! Jókor jött, kell a változás! A barátnoje/felesége is nagyon aranyos!
Tanulj írni te ostoba hülye
Nagyon pacek ez az ürge!!!
balek
@@katalinrobin6222meg vannak számlálva az óráitok, orbánisták.
@@katalinrobin6222 nem tudsz olvasni??
@@bionic25 NEM, én analfabéta vagyok, hozzád hasonlóan.
Ezt elengedett kézzel sikerült válaszolni??
Most, hogy visszakaptuk a szimbólumainkat (magyar zászlót, magyar dalokat, verseket,) és a magyar jelző pozitívvá és főleg egyetemessé vált minden magyar számára, most tűnik csak fel mennyire hiányzott ez mindannyiunknak .
Kérem, aki kedveli Magyar Pétert az segítsen neki ! Ha csak annyival, hogy barátainak, ismerőseinek beszél róla és amit képvisel, már az is segítség ! Tapasztaltam!!! egy üzlet nyitásakor, semmilyen fizetett hirdetés nélkül (egy hónap alatt csak szájhagyomány útján ) teltházzal ( 800 ) fő nyitott a Club ! Köszönöm,hogy elolvasta !
rám ne számítson egy Peti barát sem
@@katalinrobin6222 Elfogadom! Maradjon Putyin,gumicsizma (Lásd RAHO külvárosa ),zsiguli és egy kis plusz akkumlátor gyárak filippínókkal. ! értem
Nagyon szimpatikus továbbra is.❤
Köszönjük Magyar Péter! Hajrá Magyarország!❤️🤍💚
Imádtam minden pillanatát! 💕
czcams.com/users/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
Közben végignéztem és még annyi, hogy maximális respektáció, a tényszerű közlésért! Nem hittem volna, hogy ezt valaha leírom ebben a kontextusban, de úgy látszik a világ változik! ;)
Èn is Nèmetországban èlek, 13 ève... Szeretnèk igazo magyarkènt .èg mi sig egy házat venni ott, nyugalomban ès bèkèben!
hate a fee nagy német jólétben nem sikerült házat venni?
@@katalinrobin6222 Akkor sok szerencsèt szeretnèk kívánni, az így is teljesen túlárazott családiházakhoz, amiket itt lehet találni, a saját tervezèsű házról meg szerintem ne is beszèljünk, nem azt mondom hogy elèrhetetlen, de arra itt egy kicsit több èven keresztűl kell gazdálkodni hogy mondjuk egy min 150.000 eurós tètelű házacskát megvehess, ès ez 2011-es adat, fogalmam sincs hogy most mennyi lenne...
Új seprű jól seper, csak nehogy rossz irányba menjen.
Hajrá Péter!🇭🇺✌️👍
Nagyon jó volt ott lenni ❤️eszembe jutott milyen régen volt az amikor kokárdát viseltem....most a saját akaratomból történt ez meg!
Hajrá Péter🇭🇺
Hajrá Magyar Péter! 🇭🇺
❤🤍💚Reménykedem egy szebb és jobb jövőben! Nem érdekel senki véleménye. Engem Péter meggyőzött.
Elég buta egy emberelod lehetsz eddig is csak a zsebét tömte ezután is ezt fogja terad meg magasról sza,,,,,,,,k
Hajra Magyarország!
Olyan emberi... Annyira elszoktam tőle.
Minden tiszteletem Magyar Péter -e és csapatáé. Azon kívül minden magyaré is aki változást akar,!
A tisztán látáshoz érdemes Földi László nyilatkoztait, valamint hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni.
Nagyon tetszett a video, koszonom szepen:)
de szép szervezés / szervezkedés!!! Istenem, segítsd meg őket!
A Szolgálatok nem tegnap kezdték...
A Trójai pedig teszi a dolgát.
Talán majd Ő elhozza a változást ebben az országban. Hajrá!
Ő segít nekünk és mi segítjük őt! Csak így lehet!
Hajrá péter hajrá magyarok!!!
Tiszta libabőrös lettem. Csodás összeállítás.
Felemelő...🇭🇺🍀🙏
Hajrá Péter!Erőt,egészséget kívánok neked!Valahogy bírnod kell!!!
👍👍Végre, valaki a lelki és mentális túlterheltség oldalát is látja!👍🙏💖🌅☀️💞
Júni 9 után kikukázza a baloldal. Csak figyelj, és emlékezz!
@@audioslave4604 persze...eddig is a kukázásukról voltak híresek.Nekem belőlük is elegem van!Kényelmesen elvannak.Semmi felelősség.Nem akarnak ők igazán semmit.Ha akartak volna már rég megtehették volna!
@@braunandrea1612 Akarj te, ne csak panaszkodj!
@@audioslave4604 mire emlékezzen? egy random kommentre egy névtelen senkitől? LOL
Csodálatos volt. Örülök,hogy megélhettem❤❤❤
Nagyon hatàrozott fèrfi,a reagàlàsaiból kitűnik,hogy fegyelmet tudna tartani minden helyzetben.
Otthon is fegyelmet tartott...nadrág szíjjal.
@@audioslave4604 Ha úgy lett volna akkor nem kap gyermek felügyeleti jogot.....
Jogrendszer van, nem I-gazságszolgáltatás.
@@ottobajacz8887 Nincsen úgy lett volna, me too van. Elég a vád, nem kell bizonyíték. Emlékszel? Saját magatokat köpitek szemen!
@@1dayUllC Ébresztő, mindenhol az van!
Magyar Péter becsületes okos értelmes sok sikert
Annyira szeretnivaló két ember! Sok sikert , a továbbiakban is!
Nagyon jo a marketing,de az is latszik,hogy az emberek mennyire valtozast akarnak. Azt adja a nepnek ,amit hallani akarnak.Szerintem egy szakertoi kormany kellene,mert mar nincs mit ellopni ures a kassza.
Veled vagyunk Péter! Kitartást!
Felmerül a kérdés ki fizeti ezt?
???
Gyerünk Péterem💗 így tovább 🙏🙏🙏
czcams.com/users/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
Szimpatikus, közvetlen ember, ebből a videóból is jól látszik.
De jó, a piros ruha, a fehér napszemüveg és zöld táska Péter barátnőjén. Aki hisz, aki remél, szeret, az csak jófelé mehet! Adja az ég, hogy ne tévedjünk oly sokan!
Hajrá Péter veled vagyunk HAJRÁ TISZA PÁRT ❤️🤍💚🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇪🇺🇪🇺🇪🇺
Gratulalok Peter!😊
Még az egészségügyet es a pedagógusokat hiányolom
Szerintem félnek kijönni...
???
Csak így tovább! Magyar Péter!❤