Görbicz Tamás - Pünkösd 3x

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 20. 06. 2024
  • Az első kéve napjaitól (ez az aratás kezdete és Jézus testének feltámadása) kellett 7x7 napot számlálni (ma omer, azaz, a kalász számlálásnak hívják, 3M23,25) és az 50. volt az aratás bezárásának ünnepe, a "Hetek" ünnepe. Izrael fiai megemlékeztek arról, hogy ezen a napon beszélt velük az Isten a Horeben a tűz közepéből, és így kapták meg a Tíz Igét (Tízparancsolat). Jézus a feltámadása előtt beszélt a tanítványainak arról, hogy maradjanak az Isten Városában, amíg el nem küldi rájuk a Szent Szellemet, ahogyan már Keresztelő János is megígérte: "Én vízbe merítelek, de Aki utánam jön, erősebb nálam, Ő Szellembe merít majd benneteket!"
    A jeruzsálemi pünkösdnek szabott helye és ideje volt, melynek jeleit az ószövetségi próféták előre megjövendölték. Isten Szelleme pedig elhozta az Új Szövetség új parancsolatát a tanítványok számára, melyet Isten ujja nem kőtáblákra, hanem a hívők szívének hústábláira írt: "Szeretlek, ezért szeress!" (Rm5,5).
    Az új szövetség azonban - bár Izrael és Júda házának lett megígérve (Jer31,31-34) - nem csak a választott népnek szólt, hanem a MAGban (Gal3,16), Krisztusban minden nemzet meghívást kapott (1M22,18), ezért a nemzetek pünkösdjére egy Kornéliusz nevű százados házában került sor (ApCsel10).
    Van azonban egy ígéret, melyet Zakariás próféta 12. fejezete tartalmaz. A jelenlegi korszak végén lesz a Szellemnek egy második nagy kiáradása Jeruzsálemben, amely közvetlenül megelőzi a Messiás dicsőséges megjelenését az Olajfák hegyén. Ezt a "harmadik" Pünkösdöt pedig sajátos módon nagy gyász kíséri, mint a 10. csapást Egyiptomban.
    A dalok a 2021-es - a pandémia alatt készült - pünkösdi koncertfilmből valók. Nagyon ajánljuk a teljes filmet, amit itt nézhettek meg újra:
    • Pünkösdi dicsőítő est
    00:00 - Pünkösd napja eljött (dicséret)
    05:24 - Üzenet
    48:35 - Tróntermi dal
    55:19 - Agnus Dei
    Támogathatsz minket adód 1%+1%-ának felajánlásával is!
    A BpA technikai száma: 0664
    Az Oázis 2000 Alapítvány adószáma: 18096679-1-42
    Az új gyülekezeti házra elkülönített számla száma:
    10918001-00000009-95530083
    külföldről (Budapesti Autonóm Gyülekezet, H-1078 Budapest, Murányi utca 61. fsz.1)
    Swift: BACXHUHB
    Iban: HU93 1091 8001 0000 0009 9553 0083
    Iratkozz fel a csatornára, és kérj értesítést arról, ha új tartalmat töltöttünk fel!
    Követhetsz minket a bpa.hu oldalon is!
    A Gyülekezettel kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon a www.bpa.hu/ oldalon.

Komentáře • 9

  • @Superib974
    @Superib974 Před měsícem +13

    Annyira hálás vagyok hogy csináltatok egy netes Istentiszteletet is, és veletek lehettem így is!
    Gondoltam hogy ma elmarad az alkalom, mert az Angol utcából még biztos nem tudtok közvetíteni.
    De gondoltatok ránk, akik csak az interneten tudnak csatlakozni! 🙏🏻
    Dicsőség Istennek!

  • @Superib974
    @Superib974 Před měsícem +7

    Áldott Pünkösdöt kívánok!

  • @enikoszentkiralyi4737
    @enikoszentkiralyi4737 Před měsícem

    Hallelujah❤

  • @Tibor-cr5rf
    @Tibor-cr5rf Před měsícem +3

    Legyetek áldottak mindnyájan Áldott Pünkösdi ünnepeket kívánok

  • @erzsebetkanyasi5491
    @erzsebetkanyasi5491 Před měsícem +6

    Csodálatos!❤

  • @lajossebok7902
    @lajossebok7902 Před měsícem +4

    Áldott az úr

  • @Christian73517
    @Christian73517 Před měsícem +4

    Áldás békesség testvèrek

  • @sztrkacstamas5790
    @sztrkacstamas5790 Před měsícem

    Aldas bekesseg aldott punkosdi unnepeket ❤

  • @janoselter3743
    @janoselter3743 Před 22 dny

    Jézus teste melyik napon támadt fel?