Világtalálkozó- Péterfy-Novák Éva és Kemény Dénes (rádióműsor)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 31. 07. 2020
  • Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiCZcams
    kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
    Instán: bit.ly/KadarkaiInsta
    szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
    A Világtalálkozó egy olyan rádióműsor, ahol mindig két teljesen eltérő értékrendű, habitusú embert ültetünk egy asztalhoz. Két olyan karaktert, akik nem biztos, hogy nélkülünk találkoztak volna. Nem vitaműsorra készülünk, hanem három ember jóízű beszélgetésére.
    A műsor a Klubrádióban hallható minden szombaton 12 órától.
    Készítők: Warholik Zoltán, Rózsahegyi Gábor
    Péterfy-Novák Éva (Miskolc, 1961. december 5.[1] -) magyar írónő.
    Diósgyőrben született, a Herman Ottó Gimnáziumba, majd a Miskolci Egyetem szabad bölcsészet szakára járt. 2013-ban kezdte írói pályáját, Egyasszony című blogjával, melyben szülés során sérült, hétéves korában meghalt kislánya, Zsuzsi megrázó történetét írja le. A blog tartalma 2014-ben könyvként is megjelent a Libri kiadónál, és színdarab is készült belőle. Következő könyve A rózsaszín ruha című novelláskötet, a férjével közösen írt, kínai utazásukat leíró A panda ölelése, majd a pedofília témájú Apád előtt ne vetkőzz.
    Férje 2011 óta Péterfy Gergely.
    Művei
    Egyasszony (Budapest, Libri, 2014)
    A rózsaszín ruha (Budapest, Libri, 2017)
    A panda ölelése (Péterfy Gergellyel; Budapest, Libri, 2018)
    Apád előtt ne vetkőzz (Budapest, Libri, 2019)
    Kemény Dénes (Budapest, 1954. június 14. -) válogatott vízilabdázó, edző, állatorvos. Országos hírnevét a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként szerezte, amellyel 2000 és 2008 között három olimpiai bajnokságot nyert. Edzői munkája mellett tanít, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának címzetes egyetemi docense.[1] A magyar válogatottat tizenöt éven keresztül, 1997 és 2012 között vezette. Előtte Olaszországban dolgozott. 2012-től 2018-ig a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke volt.
    1978-ban Budapesten állatorvos-doktori oklevelet, 1990-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében vízilabdaedzői, 1998-ban vízilabda-mesteredzői oklevelet szerzett. Sporttevékenysége mellett 1986-ig Magyarországon, 1996-ig Olaszországban gyakorlati és kutató állatorvosként is tevékenykedett. Visszavonulása után a Como játékosedzője, majd 1997-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Ezt követően a sportág történetének egyik legeredményesebb szövetségi kapitányává vált. 1999-ben, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban az év szövetségi kapitányává választották. 2000-ben, a sydney-i olimpiát követően a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át (polgári tagozat). 2003. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat), 2004-ben az athéni olimpia után a vízilabda-válogatott címvédéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést kapta. 2006. december 9-én Prima Primissima díjban részesült. 2008. augusztus 29-én, a pekingi olimpiát követően az immáron háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány a Parlament kupolatermében dr. Sólyom László köztársasági elnöktől, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat) vehette át. 2008 novembere óta Budapest díszpolgára. A miskolci Egyetemváros szomszédságában 2009-re felépült sportuszodát róla nevezték el. 2011. május 6-án az Úszó Hírességek Csarnokának tagjává avatták. 2012 szeptemberében bejelentette, hogy a vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként nem hosszabbítja meg lejáró szerződését.[20] 2013 májusában a Magyar Edzők Társaságának alelnöke lett.] 2013-tól tagja a FINA edzői bizottságának,[22] melynek alelnöke lett.
    2012 decemberében megválasztották a Magyar Vízilabda-szövetség elnökévé,[23] mely megbízatását 2016-ban további négy évre meghosszabbították.[24] 2018. május 29-én bejelentette, hogy lemond: a szeptemberi vízilabda-világkupát követően távozik a Magyar Vízilabda-szövetség elnöki tisztségéből.
    forrás: wikipedia

Komentáře • 131

  • @Lizalizzy01
    @Lizalizzy01 Před 2 lety +9

    Megdöbbentő volt ez az interjú. Úgy ültem le, hogy Kemény Dénes és Kadarkai Endre érdekelt, és úgy álltam fel, hogy nos, hát igen... Emberség és szakmaiság nem jár kéz a kézben.
    Kadarkait végtelenül kedvelem, de ez az interjú rávilágított arra, hogy mennyire vérprofi, kivételesen nem a szó jó értelmében. Értem én, hogy egy riporternek az a legfontosabb, hogy minél többet megtudjon az alanyról és kibontsa. Tisztelem benne, hogy bármikor lehet nem válaszolni a kérdéseire, nem akad fenn ezen, de egy pici érzelem és empátia ráférne! Ennyire szenvtelenül hallgatni halvaszületésről, orvosi hibáról, ami az ember életét megnyomorítja és ilyen az áldozathibáztatást súroló kérdéseket feltenni... Látszik, hogy közel s távol nem ismeri ezt a témát (Ugyanis valóban sok nőgyógyász ilyen, istentudattal rendelkező, nőket megalázó, gyerekeket megnyomorító idegbeteg.) Érdemesebb lett volna utánajárni, mielőtt kérdez! Mert elképesztően felkészült szokott lenni, még olyan apróságokból is, hogy ki mit mondott a másiknak sok évvel ezelőtt. Akkor viszont egy ilyen fontos és megrázó témából is illene felkészülni, mielőtt nyitott tenyérrel belecsap!
    Kemény Dénesről teljesen megváltozott a véleményem. Kínos volt hallgatni a viccelődéseit a másik riportalany történeteinek, mondatainak a közepén. Nem egy kellemes ember. Bár ha több érzelme lenne, akkor lehet, nem vitte volna olyan messzire a szakmájában. Az áldozathibáztatás tipikus példája, ahogy viselkedik. Nincs olyan nő körülötte, aki nem szenvedett volna el abúzust? Ugyan már! Egy ilyen rideg és szenvtelen embernek én sem mondanám el, mert újra traumatizálna a hozzáállása. Az elején nagyon sajnáltam, ahogy mesélte, hogy az anyja elhagyta. A végén már csak zavart éreztem. Vajon miről nem tudunk még, ami miatt az anya a másik 2 gyerekéhez, akik történetesen lányok, ragaszkodott, hozzá viszont nem? Vagy ezért vált ilyenné, mert nem tudott megküzdeni az elhagyatottság érzésével és mindez a nő hibája? Mindenesetre tragédia ez is. Bár az ember felnőttként már felelős a saját tetteiért és mondataiért, úgyhogy ez a zavar semmit nem von le vagy ad hozzá a megdöbbentő viselkedéséhez.
    Éva egy nagyon kemény nő. Látszik, hogy már javarészt megküzdött az őt ért csapásokkal, beszél róla, képviseli és erőt ad azoknak a nőknek, akik sorstársai. Ahogy az is egyértelmű, hogy nem először kerül ilyen áldozathibáztató, érzelemmentes légkörbe, és tudta kezelni a helyzetet. A végén csak ezért nem volt hallgathatatlanul kínos ez az egész interjú.
    Az interjút azért köszönöm, hogy meghallgathattam, nyilván volt vele munka. Kadarkai Endre ettől függetlenül egy nagyon jó riporter és biztos jó ember is. Ebben a témában pont nem volt otthon.

  • @tiborpoczik5691
    @tiborpoczik5691 Před 3 lety +22

    KADARKAI ENDRE csupa nagybetűvel!Csodálatos RIPORTER,csodálatos EMBER! MINDEN INTERJÚJA csodálatos,szenzációs! Köszönjük!!!!

  • @ferencnekovacs4719
    @ferencnekovacs4719 Před 4 lety +32

    Nagyon tetszett a rádióműsor, a két ember sok-sok tragédiája és ilyen nyugodtan tudnak beszélni róla. Köszönöm nekik és Endre Önnek is. Alig várom a következő műsort.

  • @istvanneevasas4788
    @istvanneevasas4788 Před 3 lety +7

    Remek volt ez a beszélgetés!
    Példaértèkű mindkèt neves személyisèg èletvezetése!
    Köszönöm az éményt kedves Endre!

  • @flokkola
    @flokkola Před 4 lety +21

    Kadarkai nagyon felkészült (ismét)

  • @shirleywmn4803
    @shirleywmn4803 Před 4 lety +10

    Éva ❤️ jaj de jó!!! Minden beszélgetést imádok!!! Köszönöm Endre a kellemes órákat!!!

  • @erdeimimoza5920
    @erdeimimoza5920 Před rokem +2

    Nagyszerű beszélgetés, Péterfy-Novák Éváról már hallottam, tudtam mindazt amit itt is elmondott. Kemény Dénesről is sokat hallottam, még azt is hogy álatorvos - ez különben nem ritka a vízilabdázók körében- de ahogy itt többször is nyomatékosan kihangsúlyozza, hát hívalkodásnak tűnik.

  • @izabellanemes6271
    @izabellanemes6271 Před 2 lety +1

    Kadarkai Endre, ez volt életed legjobb párosítása és életed legjobb interjúja!!!

  • @maiapopan3011
    @maiapopan3011 Před 3 lety +4

    Kedves Endre ! Imádom minden áldott műsorod! Köszönöm neked ! Csak a legjobbakt kivanom ! 🌸

  • @gabriellaschmidt8834
    @gabriellaschmidt8834 Před 3 lety +2

    Szeretem a humorukat. Érdekes személyiségekkel beszélget Kadarkai Endre, gratulálok.

  • @gyorgyikovacs9057
    @gyorgyikovacs9057 Před 3 lety +4

    Apa figura! Nem véletlen, hogy ilyen volt Éva párja!

  • @marcsik.2174
    @marcsik.2174 Před 4 lety +38

    Kemény Dénes nagyon szimpatikus volt egészen addig, amíg ki nem jelentette, hogy biztos, hogy az ő feleségei nem voltak abuzálva, illetve még nem kérdezte Évát, hogy ő érez e valamit magán, ami miatt őt mindig megtalálják. Endre érezhetően nem áldozat hibáztató módon kérdezte, de Dénes igen. Engem felzaklatott.

    • @i.sz.
      @i.sz. Před 3 lety +14

      Marcsi K. Egyetertek. Kemeny Denes munkassaga megkerdojelezhetetlen, de maganemberkent nem tunik szimpatikusnak.

    • @veronikaracz3209
      @veronikaracz3209 Před 3 lety +1

      Én is kínosan éreztem magam. Mint amikor a nolimpia előtt magas lóról leiskolázta egy tv vitában a láthatóan kevésbé felkészült momentumos fiút. Aztán...

    • @agica4647
      @agica4647 Před 3 lety

      @@i.sz. Szamomra sem szimpatikus. Inkabb sajnalatramelto. Persze attol meg lehet, hogy jo fej. Valakik szemeben.

    • @marianngrexa-terek1778
      @marianngrexa-terek1778 Před 3 lety +4

      Ő ebben szocializálódott. Ettől függetlenül még én is szarul éreztem magam a téma közben. Le a kalappal Éva előtt, hogy (bocs a kifejezésrt) lement, átment az ő szintjére!

    • @orsinagy519
      @orsinagy519 Před 3 lety +2

      Kedves a nézése poén volt a legdurvább a végén. Nem érthetik meg a férfiak ezt sohasem, én ezt gondolom.

  • @Windlespoon
    @Windlespoon Před 3 lety +22

    Amikor Kemény Dénes azt mondta, hogy neki egyetlen egy ismerőse sincsen akivel csak egyetlen hasonló történet előfordult volna, arra gondoltam, vajon Ő elgondolkozott-e már rajta, hogy MIÉRT nem merik elmesélni neki a nőismerősei, hogy történt velük ilyen, vagy miért olyan nőismerősei vannak csak, akik szerint ez nem számít bántalmazásnak? Mert hogy nincsen neki egyetlen egy ilyen eset sem a környezetében, az hihetetlen - sztem csak nem tud róla.

    • @fatumteam
      @fatumteam Před 2 lety +1

      eszméletlen paraszt volt az összes reagálása, mintha a 19. századból mászott volna elő egy kő alól

    • @annadomokos1385
      @annadomokos1385 Před rokem

      Valami ilyesmire gondoltam én is amíg hallgattam őket. Ez a teljes tagadás és hárítás Dénes részéről.

    • @balogh9015
      @balogh9015 Před 10 měsíci

      Nem tudhatjuk.

  • @evadrmatyas2067
    @evadrmatyas2067 Před 2 lety +1

    Kemény Dénes legjobb volt,még mindig hiányzik a medencepartról!!

  • @zsuzsakertesz6921
    @zsuzsakertesz6921 Před 3 lety +1

    Köszönöm! Mindhármójuknak❤

  •  Před 3 lety

    Újra köszönöm szépen!

  • @agica4647
    @agica4647 Před 3 lety +6

    Nagyon erdekes beszelgetes volt. Hatarokat dontetgeto, nem minennapi. Kadarkai ezt jol muveli, a legtobb vendeg is. Szeretem ezt a nyiltsagot. Amivel nem azt akarom allitani, hogy minden maganugyet nyilvanossagra kellene hozni. Dontson mindenki a maga modjan.
    A maga idejeben.
    Tobb oszinteseg azonban nem artana. Altalanossagban.
    Nagyon jo musor.
    Le a kalappal.

  • @ernajuhasz8742
    @ernajuhasz8742 Před 4 lety +1

    Nagyon tetszett a mai műsor is.

  • @rosyheals7400
    @rosyheals7400 Před 2 lety

    Szép volt, mély volt köszönöm!!!!

  • @fkzadori8810
    @fkzadori8810 Před 3 lety +1

    Nagyon tetszett ez a beszélgetés is, úgy hallgattam volna még:-)

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki2713 Před 3 lety +1

    Megint remekül sikerült!

  • @BahamaMama.
    @BahamaMama. Před 3 lety +16

    Én azt gondolom, hogy ha a nőknek lenne hajlandósága elgondolkodni a zaklatásról, mint témáról a többsége rájönne arra, hogy őt is érinti. Én évekig azt gondoltam - szégyen vagy sem - nőként, hogy a legtöbb nő csak képzeleg vagy kereste magának a bajt. Burkoltan, - ha tetszik ha nem - Dr. Kemény Dénes is erre utalt. Aztán ez a téma egyre sűrűbben jött el a médiában, lásd #metoo kampány, ami elgondolkodtatásra késztetett. Rájöttem bizony én is érintve voltam. Ma már tudom, ha az amúgy férfi tanárod csak a combodat fogdosva tud magyarázni az nem normális vagy ha épp lúdtalpbetét csináltatsz, akkor ahhoz nem jár lábmasszázs és simogatás ... Ezeket ezért kell észrevenni, mert csak akkor és ott van lehetőséged megvédeni magadat.

    • @juditnagy8084
      @juditnagy8084 Před 3 lety +1

      Igen, én se tudtam, csak elhuzodtam és fintorogtam gimiskent is amikor a gusztustalan vezetésoktato simogatta a combom és pajzán viccekkel traktalt meg hogy ő nézte milyen jó a seggem. Vagy kisebbként az oreg zenetanár én vagyok a kedvence adj egy puszizott, meg olelgetett.
      Tiszta ciki utólag.

    • @orsinagy519
      @orsinagy519 Před 3 lety

      Hát igen, nekem is több ilyen volt......

  • @balazsnagy7369
    @balazsnagy7369 Před 4 lety +2

    Bocsànat 36:25 nèl.èn is sokkot kaptam...pedig èn "csak" a nèző vagyok.köszönöm Endre!Bocsànat! Kadarkai Ùr!

  • @rakonczayrobi
    @rakonczayrobi Před 4 lety +12

    Megírtam a hozzászólásomat, aztán kitöröltem. Rájöttem, hogy nem tudok olyan finoman és kulturáltan fogalmazni, hogy aki akarja az ne tudja félreérteni.

    • @egyresztmasreszt4292
      @egyresztmasreszt4292 Před 4 lety +1

      Csak a jó szarkazmussal 😁

    • @TheILDI76
      @TheILDI76 Před 3 lety +2

      Az első 5 percben már "levágtam", hogy ezt a riportot sem fogom minősíteni.

    • @trob83
      @trob83 Před 3 lety +3

      És hogy valaki félre akarja érteni, az miért tart téged vissza a hozzászólástól?

  • @martaszakacs2467
    @martaszakacs2467 Před 2 lety

    Köszönöm szépen!

  • @anikoilles7463
    @anikoilles7463 Před 4 lety +26

    Egy páciens mindig kiszolgáltatott egy orvos-beteg relációban., különösen egy nőgyógyászati szakrendelésen. Ha az orvos visszaél ezzel a helyzettel annak elsődleges oka newm nem a páciensben keresendő. Kifejezetten megrázó élmény volt ezt kérdésfelvetést végighallgatni. Ennek itt nem volt helye.

    • @trob83
      @trob83 Před 3 lety +2

      Szerintem ilyenkor mindkettőjükben benne van az ok. Az elkövetőben a szándék, az áldozatban pedig hogy vele ezt meg lehet vagy érdemes tenni, amit az elkövető felismer.
      Ettől az áldozat nem lesz _hibás_. De mégis részese ennek a konstellációnak. Persze ennek mértéke már nagyon eltér helyzetről helyzetre, emberről emberre.
      És hogy milyen módon válik az áldozat részesévé, ennek felismerése segíthet abban, hogy elkerülje az ilyen helyzetet. Pl. amikor észreveszi, hogy a masszőr őt kinézte, akkor már az első alkalommal se megy hozzá be. Vagy úgy kezdi, hogy csak női masszőrhöz megy.
      És ismétlem: nem hibás az áldozat. De tehet a saját védelméért. És ez tanulható és tanítandó.

    • @Gajdacsi61
      @Gajdacsi61 Před 3 lety +11

      Szerintem meg éppen, hogy hasznos volt, merrt megmutatta, hogy ha még egy ilyen felvilágosultnak tekinthető férfi is mint Kemény Dénes a nőt próbálja okolni, akkor mit várjunk egy átlagos karaktertől. Köztudott, hogy még rendőrségi berkekben is sokáig a miniszoknyát meg dekoltázst --- azaz a nőt -- hibáztatták a bántalmazásért (pl erőszakért). A gyerekkori abúzus pedig olyan nagy trauma, hogy az esetet a nők (vagy férfiak) többsége nayon mélyen eltemeti magába. Persze pánikrohamok, kapcsolatképtelenség vagy depresszió formájában az újra és újra felszínre akar törni akár évtizedeken keresztül, nagy szenvedést okozva...

    • @Gajdacsi61
      @Gajdacsi61 Před 3 lety +5

      @@trob83 Nagyon egyetértek, hogy "tanulható és tanítandó". Sőt az iskolában már alsó tagozatban, akár már első osztályban - a gyermek szintjén és megfelelő formában - a tanítónőnek mesélni kellene erről a gyerekeknek. Ez a téma az utóbbi évekig agyon volt hallgatva. Ha egy kislánynak a saját anyja nem hiszi el, hogy a nevelőapa hogyan nyúlt hozzá, akkor persze, hogy idegeneknek még kevésbé fog erről beszélni. Ráadásul hagyományosan az idegenek is inkább elfordítják a fejüket...

  • @laszlolevai2791
    @laszlolevai2791 Před 3 lety

    Endre ismét hozta a magas színvonalat. Kemény Dénes "nálunk" családtag, mert vizilabda "ISTEN", bármit mond, szeretjük. Éva is végtelen őszintén, higgadtan mesélt, nem kis dolgokról.

    • @erdeimimoza5920
      @erdeimimoza5920 Před rokem

      A "nálunk" nem volt inkább úgy helyes hogy nem mondták el, mert kevés a P. N. Éva aki ezt felvállalja.

  • @mariannkomives4689
    @mariannkomives4689 Před 3 lety +18

    Évának igaza van abban hogy nagyon kevés nő az akit nem ért abuzálás csak nem meri bevallani talán még magának sem!

    • @tokodytimea733
      @tokodytimea733 Před 3 lety +15

      Szerintem is. Régen konkrétan a nőt hibáztatták ha megerőszakolták. Dénes meg inkább igyon még egyet.

    • @agica4647
      @agica4647 Před 3 lety +2

      @@tokodytimea733 Ezt az `ivast` nem ertem............Pial a csavo vagy en vagyok hulye?

    • @tokodytimea733
      @tokodytimea733 Před 3 lety +5

      @@agica4647 Ránézésre igen.

    • @MARIADTOTH
      @MARIADTOTH Před 3 lety

      @@tokodytimea733
      No!

  • @zsofiabohak1498
    @zsofiabohak1498 Před 3 lety +15

    Ha valaki nem zárja ötször kulcsra a bejárati ajtót és így betörnek hozzá, ott ki a hibás? Olyan világban kellene élni, ahol nem törnek be attól, hogy nincs tíz lakat az ajtón, elég ha zárva van...

    Ettől még nem kell felháborodni azon, hogy valaki megállapítja a statisztikai tényt, hogy esetleg nem véletlen, hogy valakit többször is "molesztálnak", valaki soha. Lehet benne pech is, de sajnos személyiség kérdése is. Ugyanakkor az, hogy valakinek bizonytalan a kisugárzása, nem kellene, hogy feljogosítson bárkit arra, hogy kihasználja, sőt. Beteg lelkű, gyenge ember, akit ez lázba hoz. Szóval az áldozat sosem hibás, ez tény kell hogy legyen. De sajnos van áldozattípus, amit az ilyen hajlamú emberek valahogy megéreznek. Épp ezért azon dolgozni, hogy az ember ne ilyen típus legyen, lehet, hogy ésszerű. Még ha igazságtalan is...

  • @r.maj.7065
    @r.maj.7065 Před 4 lety +4

    Szuper jó beszélgetés volt.
    Bár az Éva nem az én korosztályom, (30-as éveimben) de egy vonzó nő szerintem.
    Nekem minden porcikájában egy igazi büszke, attraktív lady. ❤️
    A kis pici babáját megkönnyeztem. :/
    Azért az durva volt amiket Endre tudott a hölgyről, szinte mintha belelátott volna a titkaiba - az Éván látszott is, hogy el sem hitte miket tudott róla.

    • @ponorithewrewkanna6980
      @ponorithewrewkanna6980 Před 3 lety +1

      Egyasszony c. könyvből és monodrámából mindezek megtudhatók

    • @r.maj.7065
      @r.maj.7065 Před 3 lety

      @@ponorithewrewkanna6980
      Ja, értelek.
      Akkor volt erről elérhető forrás.
      Köszönöm az infót!

  • @anikoilles7463
    @anikoilles7463 Před 4 lety +15

    A műsorkészítők helyében óvatosabb lennék mások legbenlsőbb dolgaink nagy plénum előtt történő feltárásával. Nagyon könnyen lehet ebből mások traumáiban való vájkálása, ami nem jó irány, már csak az interjúalanyok szempontjából sem.

    • @Balnas_Jonas
      @Balnas_Jonas Před 3 lety +9

      kedves Aniko, nézzen meg 2-3 hasonló beszélgetést Novák Évával, ezeket mindben elmondja.

    • @KockaCukor.
      @KockaCukor. Před 3 lety +6

      Ez van, amikor valaki véleményt mond anélkül, hogy ismerné a műsort, a vendéget, a vendég munkásságát...

    • @veronikaracz3209
      @veronikaracz3209 Před 3 lety +4

      Az hogy leîrja elmondja az nem ugyanaz mintha a fejére olvassák sorban felsorolászerűen. Szerintem az amúgy tiszteletre méltó riporter itt nem állt a helyzet magaslatán.

    • @kingaboros4832
      @kingaboros4832 Před 3 lety +8

      Sosem értettem, ill. nem tudtam felfogni, hogy az, ha meztelenül mutogatjuk magunkat kevés embert zavar, de ha elmondjuk, a világ elé tárjuk kínos ügyeinket azzal nagyon sok embert megbotránkoztatunk.

    • @judithamar6494
      @judithamar6494 Před 3 lety +7

      Azért érdekes számomra ez a vélemény, mert Kadarkai pont attól olyan jó, hogy mindig felajánlja a lehetőségét annak, hogy egy kérdésre ne válaszoljanak. Annyiszor hallgattam már meg ezt a fordulatot tőle, hogy " annyit áruljon el belőle, amennyi még ránk tartozik", meg hogy " ne válaszoljon, ha nem szeretne". És az eddigi műsorait látva, sosem akad fönn, ha valaki él is ezzel a felajánlással. Ettől olyan jó riporter, hogy ugyanazzal a lazasággal megy tovább, nem zökken ki a kérdező, érdeklődő szerepből.

  • @agnesgyorgy3904
    @agnesgyorgy3904 Před 3 lety +2

    Nagyon jó beszélgetés volt, köszönöm !

  • @macikucko
    @macikucko Před 3 lety +8

    Érdekes ez a hölgy! Tiszteletre méltó életút, és kiállt magáért, de ami a különböző vádjait illeti, azon nem tudok kiigazodni. Kicsit sokallom ezt a sok mindent, sok "abúzust" ami vele történt. Abszurd az, hogy azt állítja, hogy minden nő tudna ilyeneket mesélni! NEEEEM! Én sem! :-) Üzenem!

    • @trob83
      @trob83 Před 3 lety +3

      A kettő között lehet az igazság. Több nőt (és férfit) érint, mint aki bevallja, de kevesebbet, mint 1 kivétellel mindenkit. Valószínűleg neki hozzá hasonló személyiségű, stílusú barátnői vannak, akiket jobban megtalál az ilyen helyzet.
      Ez nem teszi őket hibássá, de az elkerüléséért ők is tehetnek. És nem csadorra gondolok, csak pl. tanulni az ilyen helyzetek, lehetőségek, emberek korai felismerését, bizonyos szituációk (pl. a férfi masszőr elkerülését) elkerülését.

    • @macikucko
      @macikucko Před 3 lety +4

      @@trob83 Hát a masszőr sztori az hihetetlen volt. Komolyan. Én nem tudom mi kell ahhoz, hogy egy masszőr, még amikor bemegy a páciens rögtön ilyet tegyen, kockáztatva az állását. Meg a vádja a gyermeke születésénél is nagyon furcsa. Megvádol egy orvost... Ezek a vádak nem abból származnak, hogy édesapja agresszorként viselkedett vele gyermekkorban?

    • @trob83
      @trob83 Před 3 lety +3

      @@macikucko "egy orvost" Miért, egy orvos nem lehet szemét ember? Én nem mondom, hogy mi történT. De ugyan miért ne történHETETT így? Mert "egy orvos"?

    • @macikucko
      @macikucko Před 3 lety +5

      @@trob83 Figyelj jól! Hol mondtam én ezt? Egy szóval nem állítottam, hogy azért csak, mert orvos. Figyeld meg a beszélgetés során, mennyire kilóg a lóláb a vádaskodásokban. Az sem bizonyított, hogy az orvos hibája miatt lett baj! Érted? Ez a nő nagyon sérült szerintem. És ebben a meetoo köntösben érzi a legjobban magát. Ennyi, kérlek tovább ne beszélgessünk erről. Köszi!

    • @monikabokros2897
      @monikabokros2897 Před 10 měsíci

      ​​@@macikuckoEgyet értek Veled! -s bár ha ezért megköveznek is,nekem abszolut az a véleményem a hölggyel kapcsolatban,h.ő Magyaro.első számú áldozata,és ebben s az ehhez tartozó meetoo szerepkörből remekül profitál... a fél világgal elhitette,h.mindig,minden körülményben ő az ártatlan,hiba nélküli áldozat.. 4x volt férjnél,ez nem gyanús senkinek?!
      Olvastam a könyvét,szerintem középszerű.
      Bocsánat,de nekem ez a véleményem.
      (A könyvéből született színpadi művet Tenki Réka óriási színészi kvalitása tette nagyszerűvé,láttam.)
      Ettől még meghagyom a lehetőséget-ha valóban így volt az életében ez a sok tragédia,hogy becsületre ad okot mindezek feldolgozása-s persze mindebből hatalmas P.R.és marketingfogást meglovagolva óriási ismertségre tenni szert.
      Engem sem abuzáltak 🙏 s ez a Meetoo ügy nagyon érzékeny és kétélű dolog szerintem.

  • @margitorgonas845
    @margitorgonas845 Před 3 lety +1

    Általában a szereplőket szoktam véleményezni...
    Ma azt mondom, Endre jó hallgatni ami létrejön Ön által.

  • @lordmiko1982
    @lordmiko1982 Před 4 lety +5

    Remek beszélgetés. Kedves Éva, tudom ajánlani masszőrnek, anyukámat, aki 25 éve profi masszőr. Izomlazito és relaxációs masszázst csinál. 15-16 kerület talalkozasanal. Vannak olyanok, akik 25 éve járnak vissza hozzá. Szívesen at küldöm az elerhetoseget. Ide lehet küldeni nekem levelet és küldöm az infót. garospali@gmail.com tudom nem a reklám helye de közben az izomproblemakat rendbe kell tenni. Üdvözlöm.

  • @tundepuspokine4609
    @tundepuspokine4609 Před rokem

  • @agica4647
    @agica4647 Před 3 lety +3

    Sem poenkodni, sem hulyeskodni nem szeretnek. Igy utolag visszagondoltam Szendro Jozsefre, aki anno azt mondta [olvastam] egy szinmuveszeti foiskolasrol> Mozog benne valami..........most ez vagy valami kukac, vagy teheteseg.
    Egy kis humort akartam vinni a musorba. Szamomra. Elnezest.

  • @editbors5262
    @editbors5262 Před 3 měsíci

    bizony, a szexuakis abuzus az en eletemben is ott volt, de nem beszeltem rola. Az elso 4-5 eves korom korul, aztan kicsit kesobb, az utolso alkalom pedig Sri Lankan, 2 masszornel is, 60 es 70 eves korom kozott. csend volt a Metoo elott is.

  • @sandorlaszlo518
    @sandorlaszlo518 Před 3 lety +1

    Gondoltam, belenézek ebbe a Rádió interjúba úgy egy-két percre. Aztán észre se vettem, hogy abból az egy-két percből 53 perc lett...

  • @monikaszegedi7748
    @monikaszegedi7748 Před 8 měsíci

    Na igen Kemeny Denes egy igaz ember.

  • @dini9349
    @dini9349 Před 3 lety

    Szenzációs volt….elismerésem❤️tényleg beszélgetés volt….

  • @Stefensoon71
    @Stefensoon71 Před 3 lety +1

    Kemeny Denes nagyon keveset volt "boncolgatva", de nagyon elgondolkodtato.

  • @anikokoczo5700
    @anikokoczo5700 Před 3 lety +1

    Noi sorsok temaban : Polcz Alaine, igen !
    Ez a holgy , nekem, nem.

    • @trob83
      @trob83 Před 3 lety +1

      Mert volt, akinek mégsúlyosabb élet jutott?

    • @anikokoczo5700
      @anikokoczo5700 Před 3 lety

      @@trob83 O, nem ! Hogy kinek mi mennyire sulyos, azt maga erzi. nem, egy kivulallo

  • @azarctalan5500
    @azarctalan5500 Před 2 lety +1

    ez az Évike???? kicsit depis😱👀

  • @gabriellaanonim6142
    @gabriellaanonim6142 Před 4 lety +7

    Sajnos én nem tudok ennyire örömködni, mint az előttem szólók tették... 1. rengeteg a reklám, nekünk azért nincsen tv előfizetésünk, mert nem vagyok hajlandó kifizetni a kereskedelmi csatornáknak a 10 percenkénti reklámblokkot, a másik, a nézhetetlen műsorokért. Ez, itt, a második indok nem áll fenn, VISZONT, ha ezentúl ez lesz a divat, hogy 11 dupla reklámot beraknak, lehet felőlem akármennyire jó a műsor, a beszélgetés, lehet akármekkora érték, NEM FOGOM NÉZNI. A másik, teljesen elüt a fentiektől... a függőség és mint olyan, az alkoholizmus, bármennyire is furcsán hangozzék a laikus füleknek (tessenek utána nézni) CSALÁDI betegség. Jelen esetbe, apuka ivott, anyuka lett a társfüggő és mint olyan, határok nélüli, ki és be folytak egymásba, ergo, sok esetben a társfüggő pár okolja saját magát azért, mert LEHET, MIATTA iszik a párja és /vagy, megszállottja lesz annak, le fogja tudni szoktatni az ivásról/függőségéről és amennyiben ez nem sikerül és mondhatom 100%-ban nem sikerül, saját magát okolja ezért, mérgező és nagyon mély bűntudat, szégyen. A társfüggő lesi azt, milyen hangulatban ér haza a párja, mert a saját hangulatát, kedvét, hozzá igazítja, rég elfelejtette, mennyire utálta a futballmeccseket, évek óta a párja mellett ül és nézi, drukkol... Mentegeti több esetben a főnökének, miért nem tudott aznap bemenni dolgozni, hogy ilyen, olyan baja van, eszébe nem jut az igazság hogy másnapos vagy még mindig részeg, ezért nem képes felvenni a munkát... sosrolhatnám napestig. Ezeket azért írtam le, mert nagy valószínűséggel az írónő anyukája is társfüggő lett, saját magát okolja a férje haláláért és könnyebb, elviselhetőbb számára az, ami papíron olvasható, az, amit MÁSOK, SZAKEMBEREK kiállítottak a férje haláláról, ugyanis, ha engedné azt, hogy szembenézzen az igazsággal, rászakadna az egész addigi VALÓS élete, míg élt a férje és az számára nagyon fájdalmas lenne, legfőképpen hatalmas dühvel, haraggal járna és mivel van, SAJNOS! egy olyan magyar közmondás, hogy HALOTTRÓL JÓT VAGY SEMMIT, nagyon sokan lenyomják magukban a szerettük elhunyta utáni ebbéli érzéseiket. Ez csak egyik vonal, természetesen ezen a vonalon el lehet indulni, mert rendkívül szereteágazó, éppen annyira, mint az emberi lélek. (még annyit, mielőtt itt bárakárki is nekem esne, nem okolok senkit, a függőség betegség, nincsen jó vagy rossz, beteg ember/ek vannak, akik vagy tudják vagy nem, de segítségre szorulnak)

    • @rakonczayrobi
      @rakonczayrobi Před 4 lety +10

      2 Jó tanács:
      1: Használj reklámblokkolót. _ZZs_ linkjére kattintva, rögtön le is töltheted. Ingyenes és teljesen veszélytelen.
      2: Ilyen hosszú hozzászólást nem igen olvasnak el az emberek.

    • @gabriellaanonim6142
      @gabriellaanonim6142 Před 4 lety

      @@_zzs_1791 Köszönöm szépen.

    • @gabriellaanonim6142
      @gabriellaanonim6142 Před 4 lety

      @@rakonczayrobi köszönöm. :) Tv-n nézem a youtube videókat, laptopon beraktam most a rekláblokkolót.

    • @gabriellaanonim6142
      @gabriellaanonim6142 Před 4 lety

      @@rakonczayrobi 2 - remélem, annak, akinek szüksége van rá, elolvassa. :)

    • @egyresztmasreszt4292
      @egyresztmasreszt4292 Před 4 lety

      Családi kúltura nálunk az alkoholizmus ,hála a Kádár rendszer nek

  • @MidnightSky69
    @MidnightSky69 Před 3 lety +5

    Jajj ez a no szornyu..

  • @foldimarcsi7493
    @foldimarcsi7493 Před rokem

    Nagyon kínos volt hallgatni ezt az interjút. Főleg Kemény Dénes de Kadarkai Endre is érzéketlen benyomást keltett. Péterfy-Novák Éva helyében nagyon kiakadtam volna. Kemény Dénesen nagyon látszik, hogy hiányzott egy anya az életéből, a toxikus maszkulinitása nagyon kínos. Ráadásul azt képzeli, hogy mindenhez is ért, és más szavába belevág csak azért hogy bizonyítsa ő mennyire okos. Fű istentudat itt is megvan azért

  • @Paracelsus1001
    @Paracelsus1001 Před 3 lety +8

    Él az országban olyan férfi, aki nem zaklatta ezt a nőt?

    • @eaugotwo7315
      @eaugotwo7315 Před 3 lety +3

      Snow Wolf Mintha egy csodalatos fizikummal, meg gyonyoru fizimiskaval rendelkezne. Nehezen hiheto tortenetek....

    • @agica4647
      @agica4647 Před 3 lety +4

      Ez azert rosszindalutnak is nevezheto lenne. Magad is tudod.

    • @Paracelsus1001
      @Paracelsus1001 Před 3 lety +4

      EAU Gotwo Egy vagy két eset elmegy, vannak akik a rusnyákra gerjednek. De azt, hogy az egész világ pont erre a madárijesztőre fenné a fogát, elég nehéz elhinni.