Video není dostupné.
Omlouváme se.

Audi V8 teszt: így lett belőlük prémium gyártó

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 19. 08. 2024
  • Amikor bő évtizeddel ezelőtt eladtam a családi autónak szánt Audi 100-om, megfogadtam, soha többé nem veszek négykarikás kocsit. Ez a bordó szedán ráadásul ugyanúgy 1989-ben készült, és még annál is macerásabb az alkatrész-ellátása, mint amit megtapasztaltam a saját kocsimmal. De ahogy ebből a tesztből kiderül, az Audi V8 őrülten vonzó autó.
    A Volkswagen csoport nagypolgári márkája az 1980-as években arra törekedett, hogy ne csak a darabszám növekedjen, de vegyék őket komolyan a luxusautóra áhítozó vevők is. A már életében legendává nemesedett Quattro sokat tett ezért az ügyért, ám hiába építették be a turbós öthengeres motort meg az összkerékhajtást a polgári szedánjaikba - ez a 90 és a 200 - nem zavartak sok vizet a prémium vásárlók körében. Önálló csúcsmodell kellett, így született meg az egyedi kaszniban, saját motorral és kizárólag quattro hajtással árult Audi V8.
    Akkoriban mindenki a bálnák piacán akart boldogulni. A BMW épp V12-őt tett a friss 7-es orrába, a Toyota javában készült a Lexus LS400 premierjére, és a Mercedes sem kímélte a kasszát az új S fejlesztése során, szóval 1989 nem egyszerű pillanat az Audi V8 számára. Ám a németek szó szerint versenybe szálltak, és a DTM-be küldték a méretes téglát, saját 3.6 V8 motorjával és quattro hajtásával. Még a műszerfal fabetétje is megmaradt, a polgárpukkasztó kísérlet jutalma pedig két egymást követő bajnoki cím lett.
    Ebben az Audi V8 tesztben egy korai, 3,6 literes, automata kocsit mutatunk be, mert a későbbi 4,2 literes, manuális váltós változat ugyan nagyon spéci lehet, de mégis ez itt az, amiből a legtöbbet adtak el, aminek meg kellett alapoznia az Audit, mint prémium márkát. Tudjuk, hogy sikerült, lássuk hát, hogy néz ki közelről az ős luxus négykarikás.
    Tetszett? Iratkozz fel: @bollagyorgy
    Kövess instán, hiszen fotó is van a világon: / morphine500
    #audi #v8 #quattro #teszt #veterán #luxus #prémium #dtm

Komentáře • 185

  • @gyurischannel5822
    @gyurischannel5822 Před rokem +95

    Olyan, mintha egy 20 éve készült Totalcar adást néznék meg, ez fenomenális és informatív jellegű tartalom lett! Boldog karácsonyt kívánok!

    • @johny.tayl.7325
      @johny.tayl.7325 Před rokem +3

      Inkább 30éves autósműsorba illett volna anno, sőt inkább 35.

    • @eszterbacso
      @eszterbacso Před rokem +11

      Bizony, Gyuri nagyon szuper videokat keszit, tele fontos infokkal nincs oncelu elkalandozas, az igazi autobuzik ezt szeretik

    • @minnesotaihighwayman1171
      @minnesotaihighwayman1171 Před rokem +1

      Ez egy korrekt autós bemutató. A 20 évvel ezelőtti TC adások Winklivel és Karottával pont nem ezt az átlagos autóbemutató műfajt képviselték. Emlékszek olyan autótesztre mikor Winkli állt a kocsi mellett, megtankolta és ennyi. Ez "csak" egy korrekt teszt és nem több.

    • @istvan19672
      @istvan19672 Před rokem +1

      Köszi, nagyon érdekes volt!! Boldog Karácsonyt kívánok!

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 Před rokem +2

      így van danke!!!!

  • @gobolyosg
    @gobolyosg Před rokem +21

    amikor 1987-88 táján lerobbant apám ezüstmetál (!) ezeröcsije Németországban nyáron 40 fokban egy autópálya felhajtón (AC pumpa halál, ha jól emlékszem), egy ilyennek tulaja rendes volt, elhúzott bennünket egy közeli (~20-30 km) Fiat szervizhez, és mi gyerekek beülhettünk hozzá hátra, ment a klíma, kaptunk hideg üdítőt a kesztyűtartóból, hát az konkrétan az ég és föld kategória volt.

    • @erikszorg
      @erikszorg Před rokem +4

      Magyarán te már ültél időgépben ;)

    • @gobolyosg
      @gobolyosg Před rokem +3

      @@erikszorg azt hiszem erre lehet mondani, igen 😉

    • @tibormohacsi6464
      @tibormohacsi6464 Před rokem +1

      na jó de ez akkor hány ház ára volt ??? tuti sok :)

    • @pirosszirom8998
      @pirosszirom8998 Před rokem

      Csak mert vontatott kocsiban a sofőrön kívül nem ülhet más, na meg 87-88 táján már ki járt 1,5-ös Ladával, teli volt az ország nyugati kocsikkal, kesztyűtartóban tartani üdítőt, ? A németek meg nagyobb skótok, mint a Skótok, de amúgy meg biztosan nem jól emlékszel, vagy te voltál csodaországban, és nem Alice.

    • @gobolyosg
      @gobolyosg Před rokem

      @@pirosszirom8998 igazad van, biztosan csak álmodtam az egészet 🤣

  • @norbertkaszonyi6437
    @norbertkaszonyi6437 Před rokem +10

    2 éve van 3.6-osom. Felújítás alatt, de forgalomban. Nem könnyű alkatrészt találni hozzá de nem lehetetlen. Az első tárcsa darabja 1000€. Imádom, mindenhol megnézik. Nagyon nagy élmény vezetni.

  • @gabipszota9280
    @gabipszota9280 Před rokem +17

    Szerintem, a legjobb ami történt veled, hogy lett saját csatornád.Jó pihenést és jó egészséget kívánok neked és családodnak.

  • @Tyler-Durden123
    @Tyler-Durden123 Před rokem +15

    Én is örülök, hogy ebben az évben rátaláltam erre a csatornára. Sok sikert kívánok 2023-ban is!

    • @gaborbartucz7233
      @gaborbartucz7233 Před rokem

      Én most találtam ide.én vallàsi okokból nem szeretem a fabudit,de akkor is egèsz nap ezt nézem , mint a sok 4 kerekű tabletet.ja amúgyis mièrt nem irhatok üzit,ha más mèg a fűtés miatt is a tabletét baszogatja...

  • @Barret50ful
    @Barret50ful Před rokem +5

    Nekem ezek nagyon bejönnek , lehet velem van baj de 90 es évek környéki autók valahogy jobbban tetszenek mint az újak . Az újakról valahogy nem tudom elképzelni hogy megveszi valaki vigyáz rá és majd 20 év múlva is autó marad , se a készetést nem látnám benne se pedig a tartósságot .

  • @balazslajtman207
    @balazslajtman207 Před rokem +10

    Gyönyörű, látszik hogy vigyáztak rá. Az egyik kedvenc csatornám lett a tiéd, remélem sok autós bemutató lesz még ebből a korszakból. A cica nagyon helyes volt. :) Kellemes ünnepeket!

  • @attilabazso6693
    @attilabazso6693 Před rokem +9

    Megszokott módon tökéletes videó, gazdag tartalommal! Csak így tovább!Gyönyörű autó, velem egyidős:)

  • @gyulapanczel1969
    @gyulapanczel1969 Před rokem +6

    Kiváló munka ismét, Gyuri. Békés Karácsonyt és még rengeteg új videót az Új Évre! Nagyon jó a csatorna, csak így tovább!

  • @gaborhartlein6759
    @gaborhartlein6759 Před rokem +2

    Az szivar Audi 200 turbo-ról is szívesen megnéznék egy tesztet. Szerintem az is ritka volt. De ez sem volt rossz👍
    Kellemes ünnepeket! 🎄

  • @laszlotikk8669
    @laszlotikk8669 Před rokem +1

    Udv, nekem volt egy 2000-es a fiamnak egy 2002-es 4.2-es V-8-as 5 szelep hengerenkent, A6-os autonk. Imadtam, 4 evesen vettem 55 ezer km-el. Akkor nekem szuper luxus volt.
    Napaeles tetoablak, motoros rolo hatul, ulesfutes elol-hatul, bor belso , CD jatszo elol, es 6 CD-s magazin hatul, szoval sok minden. Egyszer hagyott ott, thermosztat megadta magat. Na ekkor nem dicsertem a tervezoket, mert a vezermuszij moge tettek, igy a vezerlest is rogton cserelni kellett. Le kellett bontani az egesz elejet hozza, az A8-nal nem kell mert van eleg hely. Kellett ra kolteni rendesen, ennek ellenere szerettem.

  • @pulsarxp
    @pulsarxp Před rokem +2

    Volt egy ilyen, 4.2-ben, de a 2008as válságkor el kellett adnom. Mai napig vissza sírom az autót. Köszi a felhozott emlékeket, kiváló videó lett. Kellemes ünnepeke

  • @lordAnusz
    @lordAnusz Před rokem +7

    Úristen micsoda tartalom! A gépkocsi fantasztikus,de Gyuri brutál amit csinálsz, ismét újra és újra zsebre teszed az általam ismert autós kollégákat, még házon belül is!Tudom, folyik a nyalam,DE! Nálad épp nem azt érzem hogy a halál profi technika ellenére silány videolat gyártasz,nem akarsz Influenszer lenni, hanem a kicsit mozgó- himbaló kép ellenére (amúgy nem zavaró, sőt, üdv a gyereknek) a szakmaiság, és tudás -nem erőltetve -ugy jön át hogy azt élvezet nézni. Iratkozzatok fel, és lajkoljatok. Jó amit csinálsz.

  • @csabaruszkai
    @csabaruszkai Před rokem +3

    Nem ragozom túl. Pazar epizód. Mi köszönjük a műsor életre keltését, jövőre ugyanitt.🙂

  • @joesam.
    @joesam. Před rokem +4

    Cicás tartalom! Ez az! 👍😉 Klassz verda, remek tartalom! Köszönöm szépen!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +5

      imádom a macskákat, ez meg csak úgy csatlakozott hozzánk :-D

    • @joesam.
      @joesam. Před rokem +1

      @@bollagyorgy Mint a mi cicánk. Ő beállított és közölte, hogy mostantól itt lakik. Úgynevezett ráutaló magatartás útján.
      Azt hiszem az is nagyon tetszik ebben az autóban, hogy nincs lelakva az imidzse, bezzeg szegény A8!

  • @FFmybest
    @FFmybest Před rokem +2

    Egy igazi kincs ez a csatorna! Köszönöm az idei videókat, kellemes ünnepeket kívánok!

  • @markd7095
    @markd7095 Před rokem +1

    Gyönyörű tárgy az autógyártás fénykorából. A rs2 avant után ez a kedvencem

  • @KunViktor84
    @KunViktor84 Před rokem +4

    Köszönjük György!
    Békés, Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

  • @pktm5865
    @pktm5865 Před rokem +1

    Ma találtam erre a csatornára az első video után azonnal suboltam Valaki aki ért hozzá és látszik szereti is amit csinál Remélem sok video lesz még és a magas színvonal is marad.
    Kellemes ünnepeket !

  • @pettendirobert6771
    @pettendirobert6771 Před rokem +1

    A "hupli "a csomiban az a tank kialakítása és a szerelőnyílása is ott van,onnan lehet cserélni a benzin pumpát ,volt benne részem egy élvezetes dolog úgy,hogy bent fekszel a lábaid kint kalamolnak és bent nyúlkálsz (ha szerencséd van nem sok a benzin benne) mert a tank alján van a pumpa és onnét kell kihalászni.
    A másik típus ebből a kaszniból a "2.2 benzin 5 henger 20 szelep" szintén süllyesztett kilincses,nagy műszerfal de a sárvédő szélesítése még nem ennyire karakteres,illetve a 200-as frontja és a V8- ról ismert teli piros hátsólámpa sor van rajta,100-as és 200 turbóm is volt.A 200 turbó az is megér egy misét!
    😁

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +1

      Hát de az még istenes, a Jaguarban a legjobb megoldás leengedni a hátsó futóművet, hogy hozzáférj a tankhoz. Pedig amúgy egész szerelőbarátnak tűnik 😂 Amúgy ja, egy 200 Turbo quattro 20V megmozgatna még, sőt akár a 90 is...

  • @nbcs75
    @nbcs75 Před rokem +2

    gratulálok a jó tesztalanyhoz, látszik hogy szép(en) használt darab!
    7 évig volt a tulajdonomban egy 3.6 V8 Quattro, ahogy helyesen hívják, 5 sebeséges manuál váltóval...ami sokkal durvább menetteljesítményt nyújtott mint a ZF-4HP310 (0-100 7,1s vs. 7,7s)
    Jó a video, szinte minden lényeges dologra kitértél, de 1-2 dolog szerintem kimaradt, illetve említést érdemel.
    A motorhoz még hozzá füzném hogy könnyebb (ha jól tudom 30Kg-al!) mint a 2,3 literes 5 hengeres (ami ugye egy vasblokk), elég stabil konstruktió de azért sok odafigyelést igényel, a hö háztartása (hütö, visco, állapota) nagyon fontos.
    A Typ D1 (gyári kód) gyengéje a karosszéria merevsége, illetve a futómü, ami nem egy ilyen teljesítményü motorhoz lett méretezve.
    Az elsö fékek az ATE által fejlesztett "furcsa" belülröl átnyúló féknyergei/tárcsái ugyan mindenképp érdekesek, de mérnökileg egy zsákutca, és mára sajnos, mint itt valaki írta is, csúnya összegbe kerül a cseréje, ráadásul hajlamos a kormány rázásra, túlmelegedésre...ezeket aki tehette cserélte a HP2-es fékekre...
    A belö kialakítása, anyag használat mindenképp prémium, viszont a futómü hangolása, kormányzás precizitása, kiélezett helyzetben nem probléma mentes! Hajlamos hirtelen válltani az alulkormányzottságból a túlkormányzotságba...itt a konkurencia (BMW, Mercedes) azért akkor (még) többet tudott!
    Különben én nem is az E32/ S-Klasse pároshoz mérném, hiszen azok jóval nagyobb autók....inkább a 5ös E34 530i (V8)/540i illetve a W124 300E 24V / 400E lenne a fair mérközés....igaz a Merci itt csak 6-hengert ill 3,2 litert tud felmutatni...de teljesítmény szinten közel áll a V8 Quattro hoz...
    Én nagyon szerettem, pedig mai szemmel egy E34 / W124 -et sokkal jobb autónak tartok, de ez akkor is egy igazi Piäch ikon amit sajnos kevesen ismernek és amit szégyen szemre az Audi mostohán kezel, pedig itt kezdödött a nagy ugrása a márkának, nem (csak) az (ur) Quattro val!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      Köszönöm, hogy megosztod, és örülök, hogy volt ilyened - biztos, hogy nagyon más élmény manuálissal. Az osztályozásban szerintem tévedsz, ez a BMW 7 / Mercedes S / Jaguar XJ6 / Lexus LS400 kategóriában indult, árban és méretben is, de az, hogy valami egy kategória, akkoriban még nem jelentette azt, hogy egyforma is :-D

    • @nbcs75
      @nbcs75 Před rokem

      @@bollagyorgy Szívesen!
      Igen, az 5-Gang-al vadabb, az enyémet le is ültettem egy K.A.W szettel, meg kapott sárga Koni kat, az Audi A6 C5 4,2 17"os gyönyörü "Parabell" kovácsolt 8*17" felnijeit 255/40R17-el és "korrigáltam" a gyárilag elöl keskenyebb nyomtávot 15-15mm pogácsával, a futómüvet a gyári értékeken belül max negatív dölésre kértem, így egy elég jól autózható szetup-ot kaptam,föleg a bekormányzás lett precíz, kevésbé orrtolós, de 5 év használat után kezdtem rájönni hogy ennek ez nem igazán fekszik, és egy futómü szilent csereakcióval egybekötve vissza tettem a gyári rugókat...és vettem inkább egy 325i E36 Coupét :-)
      A nagy Audi meg pihenni ment a garázsba, de sajnos az állás nem tett jót neki, ezért mielött még tovább romlik az állapota eladtam...1 napot volt fenn a hirdetés....valahonnan Bréma mellöl jöttek érte....dél németországba....
      Igen, tudom hogy a gyár az Oberklasséba szánta, de a Typ44 alapok miatt a tengelytáv túl rövid, illeteve az egész autó se érte el a 7es, S-Klasse, Lexus LS400, Jaguar XJ szintet, ezért (is) "vérzett"el a piacon, no meg mert akkor egy Audi még "gáz" volt a high society köreiben...az Audi nyugaton kispolgári volt, tanárok, hivatalnokok unalmas közlekedö edénye...akik azért nem a munkásosztály (VW,OPEL,FORD) típusait akarták venni, de nem tellett az igazán menö BMW, Mercedes, Jaguar (azért ez a németeknél nem játszott nagy szerepet) ne adj isten egy Reissschüssel (rizsestál) Lexus-ra.....
      Hiába a nagy belsö tér, ez akkor kevés volt...ezért probálom én a kocsit a reális képeségei alapján besorolni....ez egy ÜBER mittelklasse autó mint pl. az 500E (W124), csak az ugye azért jóval erösebb, nagyobb motoros...2001 ben mikor a V8 Quattrot vettem...eredetileg egy 500E-t akartam, csak az kétszer annyiba került mint az Audi...ma meg inkább 5x-6x anyiba 😞
      ezért gondolom hogy egy szintén (kis) V8as motoros (felsö)középosztályos tipussal összehasonlítva reálisabb képet kapunk róla, hiszen valójában az is, hiába próbálta az Audi marketingje ezt anno feljebb pozicionálni, egyedül az ára (1991-ben DM 98700,-)volt OBERKLASSE, többe került mint egy hasonlóan motorizált S-Klasse, igaz az akkor kopasz, az Audi meg berakott mindent szériába ami a polcon volt: bör (méghozzá minöségi), ABS, Airbag, el-ablak, klima, gyökérfa, infrás távirányító, riasztó (DWA),el. tolótetö...ha az ügyfél nem szerette a bör-huzatot, felár nélkül lehetett "Wollcord" igazi gyapjú szövetet vállasztani....akinek volt/van ilyenje, esküszik rá hogy a leg konfortosabb, télen nyáron egyaránt kellemes....szóval beleadtak mindent ami akkor a piacon elérhetö volt...csak a finnyás német társadalmi elit ezt nem értékelte kellöképp...hiába ment James Bond (Timothy Dalton)is Audival (200 20V Quattro).... .a D2 A8-al viszont már nem volt ilyen gond...addigra en vough volt az Audi...amivel ki lehetett fejezni a másságunkat (nem sexuális értelemben) az etablisment ellen...
      A végére még egy (titkos) tipp minden Audi V8 Quattro tulajnak, vegyétek le a légszüröház fedelét, a szürö maradjon a helyén, és így menjetek vele egy két kört (olyan helyen ahol lehet kellöen terhelni a motort), a hangélmény fenomenális lesz!, engem leginkább a Maseratti 4200 V8-ára emlékeztetett...persze ez így nem használható hosszútávon mert, meleg levegöt szív be a motor...de az élmény kárpótol! 😀

  • @boriszur1669
    @boriszur1669 Před rokem +2

    Kösz szépen a videnyót ismét 1nosztalgiás élmény volt , mint mindig ahogy tőled megszoktuk!
    Bejgliben gazdag .,Boldog Karácsonyt kívánunk neked és családodnak ! 👍🎁🎄

  • @jozsefh-1621
    @jozsefh-1621 Před rokem

    Ezt várom egy autós videótól, köszönöm. Részletes és élvezetes. Én ugyan egy működésképtelen V8 Audiba ültem, 4,2-es volt, sajnos nem tudtak vele mit kezdeni, de leesett az állam. Azóta is nagy kedvenc. Pénzem az viszont nem lenne sajnos üzemeltetni egy ilyet. Kellemes ünnepeket, és további jó videózást kívánok!

  • @szabolcskomaromi
    @szabolcskomaromi Před rokem +4

    Ez egy ikon! A nevvalasztast nem gondoltak tul 😄
    Avantban de kene 😍
    Koszonom, hogy lett ez a csatorna Gyuri! Sok sikert jovore! Legyen 10x tobb feliratkozod! 😎

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +2

      hallod Piech bácsi tudott élni, mi, V8 Avant :-DDDDD

    • @szabolcskomaromi
      @szabolcskomaromi Před rokem

      @@bollagyorgy Nem tudom hany km-t kellene vezetni keresztul Europaban, mire barkinek leesne, hogy egy V8 Avant-ot lat. :))

    • @erikszorg
      @erikszorg Před rokem +1

      Az nagyon bejönne! CSAKAKOMBI!

  • @onlineedzes
    @onlineedzes Před rokem +1

    Ez egy szuper teszt volt egy szuper autóról, köszönöm! :)

  • @gergopalyov3367
    @gergopalyov3367 Před rokem +1

    Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok a Bolla családnak és a többi kedves nézőnek is!

  • @zsoltszabo7530
    @zsoltszabo7530 Před rokem +1

    Kellemes Ünnepeket, sok sikert és sok érdekes tartalmat 2023-ra! Megvan a hangulata a csatornának csak így tovább!

  • @farkasferenc9166
    @farkasferenc9166 Před rokem

    Nagyszerű kocsi és király bemutatásban. Köszönöm az élményt.

  • @endrebajka2989
    @endrebajka2989 Před rokem

    Egyszerűen csúcs vagy!Annyi infót löktél rám ebben a videóban,hogy többször meg kellett néznem,meg kellett állítanom,hogy fel tudjam dolgozni!Köszi!

  • @istenfia2800
    @istenfia2800 Před rokem +5

    A videót ismét kiválóan megcsináltátok.Gratula!

  • @sandorgera5570
    @sandorgera5570 Před rokem

    Öröm volt halgatni , nézni , letisztult ,egyszerű nagyszerű ,köszi 😉👍🍻

  • @laszlosevi2013
    @laszlosevi2013 Před rokem

    A maga 1xűségével is egy SZENZÁCIÓS forma/technika! Imádom! Jöhetnek még régi szedánok/luxusszedánok! 😉

  • @rakosipeter7446
    @rakosipeter7446 Před rokem +1

    A Totalcartól megszabadulva, lassan de biztosan sikerűlt szakmailag, és minden egyéb téren is föléjük kerekedni. Csak gratulálni tudok mindezekhez! Csak így tovább!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      Én azért ezt nem látom így egyértelműen, de nagyon jól esik a szép szó, köszönöm!

  • @babazsebi1355
    @babazsebi1355 Před rokem

    Hű , 4:19 és 4:30 között tágranyílt szemmel , pislogás nélkül néztem , majd vissza is tekertem , hogy biztos legyek benne : ez tényleg a konkrét autó és nem egy bevágott korabeli gyári promóanyag.
    Ami szép az szép . ( minőséget és stílust is beleértve )
    Az autó vonzetejét /a magyar néplélek álmait jól reprezentálják a megtekintések. Én a feltöltés utáni napon , Pénteken éjjel vagy max kora hajnalban nézem Gyuri videóit és ( úgy rémlik ) ebben az idöpontban úgy négy- hatezer között szokott lenni a megtekintés , mostmeg már ( 10 órája van fenn a videó ) már tízezer körül jár. Másfélszeres szorzó még a karácsonyi időszakot ( esetleg többen vannak már szabadságon ) figyelembevéve is jelentős.
    Szerintem ez a "végső " nézőszámban is megmutatkozik majd.
    Kiváló évvégi választás , a szokott minőségben , köszönjük.
    KKÜ , BÚÉK megminden , viszlát jövőre:)

  • @tamasleventevarga963
    @tamasleventevarga963 Před rokem

    Megint csak egy tökéletes választás :-)
    Azért ez még nagyon autó volt...
    Jó pihenést és kellemes ünnepeket kívánok! 🥰

  • @JozsefNanasi
    @JozsefNanasi Před rokem +1

    Nagyon érdekesek és tartalmasak ezek a videók!

  • @nzg2747
    @nzg2747 Před rokem

    Ismét jó és ismét olyan autó amilyet nem látunk máshol. Így tovabb

  • @eszterbacso
    @eszterbacso Před rokem +1

    Szuper video lett Gyuri, koszonjuk szepen. Az auto csodas, nagyon szep, igazi minosegi nemet auto

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +1

      köszi! tényleg szép és meglepően jó minőségű autó, talán csak annyi, hogy akkoriban nagyon durca verseny kezdett kialakulni a kategóriában....

    • @eszterbacso
      @eszterbacso Před rokem

      @@bollagyorgy bizony, az volt az aranykor ;)

  • @pettendirobert6771
    @pettendirobert6771 Před rokem +1

    Még 2004-ben volt ilyenem egyszerre kettő mindkét motor típusosból,imádtam őket!

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      Azta! Egyszer kipróbálnám 4.2 manuális változatban is :-D

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před rokem

      @@bollagyorgy Mindkettő autómata volt,de a 4,2 azért köszönő viszonyban sincsen a 3,6-al

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před rokem

      A 4,2 az '92 -es volt ,gyári porral oltóval gyári nagykártyás telefonnal,a telefon egység a csomiban a kalaptartó alatti lemezre volt szerelve,sport belsővel,és Bose zenével külön mélyládával

    • @pettendirobert6771
      @pettendirobert6771 Před rokem

      Nekem mindkettő 17-et evett akármennyire is finomkodtam velük,igaz nem vagyok egy takarékos vezető :)

  • @sandorpecsi5845
    @sandorpecsi5845 Před rokem

    Köszi a karácsonyi ajándékot.
    Fel is iratkoztam.
    Boldog karácsonyt kívánok!

  • @janosbalogh4964
    @janosbalogh4964 Před rokem

    Ez egy szuper jó videó volt ..nagyon jó tartalommal.latszik,hogy értesz az autókhoz és mindezt erdekfeszitően adod elő.

  • @Yorgos2007
    @Yorgos2007 Před rokem

    Igazi csodálatos évzáró videó, gyerekkorom álomautójával! Boldog Karácsonyt, boldog Új Évet, Gyuri (druszám)! Alig várom az első januári videót!

  • @tranelarod
    @tranelarod Před rokem

    Fantasztikus az autó is meg a videó is. Köszönöm

  • @Arthur877chanel
    @Arthur877chanel Před rokem +1

    Szokás szerintt ez is szuper adás volt! BULH!

  • @erikszorg
    @erikszorg Před rokem +2

    Kurva jóautókat kaparsz elő!
    Venga venga!

    • @tiborsztancs4779
      @tiborsztancs4779 Před rokem +2

      Egy Kia Vengát teszteljen Gyuri legközelebb? :D

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      Volt már olyan, írásban a TC-n 😂 amúgy adom azt a kocsit

  • @luha1010
    @luha1010 Před 3 měsíci

    Volt szerencsém egyet vezetni, 4.2-est, 6 sebességes kézi váltóst. Jó nehéz kuplungja volt, hogy bírja az erőt átvinni. Nekem akkor 200 turbo-m volt 182 lóerős, az meg 280 volt, de olyan élmény volt vezetni. A hátsó hely viszont szerintem nagyon nagy volt, nem tudom, hogy milyen magas a videó készítője, de én 180 cm-es vagyok és normálisan beállítva az ülést teniszezni lehetett mögöttem. A gazdája szerint itta a benzint rendesen😁

  • @petertanacs2545
    @petertanacs2545 Před rokem

    Ez megint nagyon fasza volt Gyuri!

  • @zoltangyozovarga3599
    @zoltangyozovarga3599 Před rokem

    Haha, megtaláltalak! Ment a like és a felíratkozás Gyuri! ;) BUÉK!

  • @gaborudvari3008
    @gaborudvari3008 Před rokem

    Boldog Karácsonyt kívánok nektek, jó pihenést az ünnepekre. Januárban találkozunk :)

  • @palmaliget3824
    @palmaliget3824 Před rokem +1

    Nagyon jók a videóid nagy grat es nagy grat hogy nincs intro nagyon köszönöm ❤️❤️

  • @SenkiAlfonz
    @SenkiAlfonz Před rokem +3

    Brinkmann professzor szolgalati autoja :)
    A hatterben felsir Christa nover es Udo beugrik a Golf I kabriojaba :)
    Kellemes unnepeket!

    • @Csaba.B
      @Csaba.B Před rokem +1

      A Brinkmann-nak nem audi 200 volt?

    • @joesam.
      @joesam. Před rokem +1

      @@Csaba.B De bizony hogy az! 😉

    • @Csaba.B
      @Csaba.B Před rokem +1

      @@joesam. 2.2 20V turbo 4ever!

    • @SenkiAlfonz
      @SenkiAlfonz Před rokem +1

      @@Csaba.B tessek, meg egy rajongo :)

  •  Před rokem

    Jó kis (...?) Audi, jó kis V8😀 Köszi ezt a videót is, szuper, ahogyan az eddigiek! Boldog karit és új évet!🎄🎉

  • @lorantorban7649
    @lorantorban7649 Před rokem

    17 éve hajtok egy 1992-es 4.2 6 sebességes manuális váltós V8-at, a 3.6-ot is szerelték 6 sebességes manuális váltóval, az még nagyobb kuriózum mint a 4.2 :)
    Volt rövid ideig egy Langom is 4.2 automata, egy kedves ismerősöm tulajdonában van a mai napig is, Pintér Sándor szolgálati autója volt

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      Hoppá! Köszönöm, hogy megosztod :-) érdekelne, milyen a 4.2 manuális váltóval, azért az nem egy átlagos hajtáslánc....

  • @Lazz-1006
    @Lazz-1006 Před rokem

    Szia Bolla . A legjobbakat a következő évre.

  • @rocko44444444
    @rocko44444444 Před rokem

    nekem svácji kocka 90-esem volt, hasonló színben. úgy tűnik szerették.
    a fejhallgató nem csak csatlakozás, hanem volt hozzá gyári fejhallgató. rengetegszer láttam a konzolt, viszont magát a fejhallgatót csak katalógusban. mind elveszett.
    kevéssbbé ismert tény: a SportQuattroból kivágott 30 centit, a Lang V8-asokban építették be. :D
    (vicc volt.)
    a ritkaságáról nem tudtam, hogy ennyire elfogytak.
    a púp a csomagtartóban tényleg a hátsó híd miatt van ott.

  • @HeroSima85
    @HeroSima85 Před rokem

    És pedig a combi változat de gyönyörű.. Abból eskü álomautó lenne! És a cicának milyen mocskos jó ízlése van. :)

  • @thaifold
    @thaifold Před rokem

    Nagyszerű volt. Boldog Karácsonyt!

  • @adamalexovics2916
    @adamalexovics2916 Před rokem

    Helló! Nekem volt ilyenem anno. Imádtam, de örültem amikor túladtam rajta. A vezérműszíj cseréje rémálom. Célszerszámok kellenek és kompletten le kell bontani a kocsi elejét. Az első csibetál fékek egy vagyonba voltak. De a végső dőfés a szintszabályzós hátsó futómű egy új kisautó ára volt. Egy rendszert alkot a fékkel és a fényszóró aktív magasságállításával. Stb.. egy para volt :)

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      nah ezek az aktív hátsó szintszabályzók mindig viccesek. A Jaguar XJ40 kortárs rendszere meg a kormányszervóval alkotott közös rendszert, emiatt Citroen-féle zöld hidraulika folyadék kellett bele :-D Köszi, hogy megosztottad!

    • @zsoltsikos1733
      @zsoltsikos1733 Před rokem

      Ööö, nekem 22 éve van egy ilyen gépem és pont a szintszabályzóval szívok, mert a nyomástartó gömbökből vagy elszökött a nitrogén vagy a membrán szakadt el. Esetleg ismersz olyan szakit, aki ért a javításához? Örök hálám üldözne. 😷

    • @adamalexovics2916
      @adamalexovics2916 Před rokem +1

      Én 20-25 éve adtam el az enyém. Pontos részletekre nem emlékszem.

    • @zsoltsikos1733
      @zsoltsikos1733 Před rokem

      @@adamalexovics2916 Köszi a valaszt.

  • @pajav8
    @pajav8 Před rokem

    Király informatív videó, köszönjük :)

  • @dobitibi
    @dobitibi Před rokem

    Boldog Karácsonyt !

  • @sandorparais2393
    @sandorparais2393 Před rokem

    Nagyon jó műsor lett, bár az első (ufo) fékről mesélhettél volna mert elég különleges és az emberek 99%a nem is hallott róla

  • @azakitenem92
    @azakitenem92 Před rokem

    Imádom👌

  • @scarab242
    @scarab242 Před 6 měsíci

    Annyira remek autókról készítesz tartalmakat! Ezek a régi vasak, az Audi V8, az Opel Senator, a Jaguar, és a többi, mind gyerekkorom "hősei".

  • @gabornyerges4801
    @gabornyerges4801 Před rokem

    Boldog karacsonyt Bolla ur!Es koszi az igazan jo videokat!👍✌

  • @kristofboth2594
    @kristofboth2594 Před rokem

    Zseniális autó

  • @ATTIS54
    @ATTIS54 Před rokem +1

    Megint egy baromi jó video!
    Boldog ünnepeket! 🙂

  • @horvathr95
    @horvathr95 Před rokem +1

    Ha már ritka Audik, nekem az Auto Union 1000 SP ami nagyon kéne főleg a még ritkább V6-os kivitelben (alap verzióban 3 hengeres, és mindkettő változat kétütemű. És igen nem Audi a neve, de a márka az Audi közvetlen elődje). 50 darab készült a v6-osból mára csak pár példány maradt fennt.

  • @zoltanhodosy4638
    @zoltanhodosy4638 Před 5 měsíci

    Azthiszem Brinkmann professzornak a Klinikában volt ilyen kocsija.Már akkor tátott szájjal néztük.Micsoda hely volt akkor még Németország!

  • @attilazsoldos7940
    @attilazsoldos7940 Před rokem

    Hajrá Gyuri👍

  • @tomibmw2992
    @tomibmw2992 Před rokem +1

    Annyit hozzáfűznék hogy a DTM-ben az Audi 1250 kiló volt míg a BMW 920kg, és ennek ellenére is sikerült meg szorongatni a többieket. 1992 ben pedig 180°fokkal elékelt főtengellyel mentek, ez nem tetszett a BMW- nek, és bejelentette az Audi-t, hogy nem gyári homológ a főtengely. Majd a német motorsport szövetség kizárta őket a versenyből, mivel a főtengely nem gyári 90°fokos elékelésű volt (homológ). Az Audi kilépett, és felhagytak a versenyzéssel a DTM-ben. Pedig kíváncsi lettem volna személy szerint meddig lehetett volna porondon a V8, ha az átalakítást szabályosnak ítélik, szerintem még legalább 2 világbajnoki címet is bezsebelt volna.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +1

      nagyon köszi, hogy megosztod - nem másztam bele ilyen mélyen. Amúgy szerintem sem mindegy ez az elékelt főtengely dolog, jelentős változás, bár persze a szabályokat meg lehet úgy is fogalmazni, hogy ettől még homológ maradjon, meg úgy is, hogy ne. És persze azt se meséltem el a videóban, hogy nem előzmény nélküli az Audi durvulása, hiszen korábban ott volt az IMSA 90-es például, ami szintén quattro volt, csak még a 2.2 turbóval :-D

  • @palmaliget3824
    @palmaliget3824 Před rokem

    Bármilyen Francia autó tesztet szívesen látnék még :)

  • @elbowka
    @elbowka Před rokem

    Klassz!
    3.6 vas blokkos es a kesobbi 4.2 az aluminium. Van itt egy-egy...
    A fekeirol meselhettel volna tobbet :)

  • @joskaberzenguz9504
    @joskaberzenguz9504 Před rokem

    "Látod drágám még a macskának is tetszik" 11:54-nél. 🙂

  • @arpadsimon4246
    @arpadsimon4246 Před rokem

    Tökéletes, égess el 20 litert! 5×4 tudom, demagóg vagyok.... , de..

  • @sunblindX
    @sunblindX Před rokem

    Imádom ezt a szivarszázas korszakot. Már rendesen prémium a belső és szolidan elegáns külső van mellé.
    Egyedül az nem tetszett sosem ezeknél, hogy semennyire sem volt prioritás, hogy beforduljon. Kint lóg az elején a sárnehéz motor, meg hozzá a buta első futómű. Elképesztő rossz geometriájú, mind. Tudom, hogy ez nem S2K, ahol a toronymerevítő előrébb van, mint a motor. De azért, na.
    Nekem B4-es 80-as volt, nagyon sok extra, nagyon szép belül (kívül is), erős-sportos változat. Hát azt a balfaxkodást amit előadott egy közepesen vehemens beforduláskor is, rossz volt nézni. De ettől még kedveltem. Nyilván sietni nem másfél-két tonnás gardróbszekrénnyel kell.

  • @nagylevi6182
    @nagylevi6182 Před rokem +1

    13:40 azért azt tegyük hozzá, hogy egy elfokolt főtengelyt sikerült nekik becsempészni a motorba emiatt erősebb volt mint lehetett😃🫡

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +1

      Jó hát érted, az nem is motorsport, ahol nem ügyeskedik senki :-DDDD cserébe adtak vagy 500 kiló előnyt mindenkinek

  • @eszgabor
    @eszgabor Před rokem

    A DTM-ben nem csalt az Audi, hogy a 3.6 helyett a 4.2-es motort tették bele? Vagy az később volt?

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +1

      más kommentelő már leírta azt hiszem, hogy nem ez volt a csalás. maradt a motor 3,6 viszont a főtengelyt módosították. Viszont ezt már csak következő szezonban, szóval a két megszerzett bajnoki címet - tudtommal - legálisnak tekintjük.

  • @tamasszeles9662
    @tamasszeles9662 Před rokem

    A dtm-ben addig szerepeltek jól, amíg ki nem derűlt, hogy a főtengely nem homológ. Magyarán csaltak. Nekem nagyon bejöönek a sima 100-sok is, ma már elég ritkák azok is.

  • @nandiq8690
    @nandiq8690 Před rokem

    Nem rég örököltem egy long-ot. Eddig azt hittem, kábé olyan sok van belőle, mint a Mercedes w140-böl.

  • @rudolfkiss9469
    @rudolfkiss9469 Před rokem +1

    Gyonyoru auto, nagyon jo technika.
    De a gyari 17 liter/ varos , az gyakorlatilag 20 liter. Joerzesu ember ma mar tesz ilyet. Nem a penz miatt, hanem mert iszonyu pazarlas es szennyezes. A technologia egyoldalu imadata zsakutcaba vezet.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +3

      a fogyasztásban igazad lehet, nem véletlen, hogy ma már sok hasonló kategóriás autó eljár 10 liter alatt. Annyit tennék hozzá, hogy amint a tulajdonosi költségvetésben, úgy az autó lábnyomában sem kizárólag a fogyasztás számít, és korábbi dízel illetve a mai hibrid megoldásoknak is van ára. Hanem a technológiás megjegyzéseddel vitatkoznék: ez a motor jóval fejlettebb és hatékonyabb volt, mint a hasonló erőt képviselő korábbiak, és a rákövetkező generáció még egy lépéssel hatékonyabb lett, és ezek a fejlődési lépcsők kellenek ahhoz, hogy ha meg akarjuk oldani a problémáinkat, meglegyen hozzá a műszaki know-how. Az igazán nagy gond amúgy sem a kis számú luxusautóval van :-D

    • @rudolfkiss9469
      @rudolfkiss9469 Před rokem +2

      @@bollagyorgy az audi a kedvenc markam, nekem is volt, 80-as, 1.6 i, 100 lo.
      Nagyon jo gep, tokeletes minosegerzet. A motor benne nem annyira. Kicsi volt az autohoz, sokat evett.
      Megvannak a lepcsofokok a technikai fejlodesben, a robbanomotort tultoltuk kisse, mar regebben le kellett volna valtani. Az akksis autozas potmegoldas, az igazi megoldas a szabadenergia lenne. Letezik evtizedek ota. Tesla volt az elso , aki megcsinalta, utana meg egy -ket ember. Ami meg fontos, az utobbi evtizedekben kisse elcsuszott a dolog a technika fele, a tudati fejlodes elmaradt mellette. Pedig az veszelyes, a tudas sziv es etika nelkul pusztito fegyver. Lasd a foldunk allapota.
      A kulso es belso fejlettsegnek egyutt kell jarnia, mert elpusztitjuk egymast es a Foldet. Ami meg fontos, bizonyos tudast es talalmanyokat nem kaphatunk meg addig, amig az ehhez megfelelo moralis szintet el nem erjuk ( tesla talalmanyai, volt meg mas is ) . Kozmikus mertekkel a robbanomotor nagyon kezdetlegesnek es veszelyesnek szamit, a fejlett fajok nem hasznaljak.

  • @AzenNevem
    @AzenNevem Před rokem

    A 4. azaz legfelső fokozatban forog 4000-et 140-nél? Az nagyon rövid áttételezés (35km/h 1000-es fordulaton) egy V8-as 250 lóerős motortól.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      az lenne, de az ott inkább 3-as még.

    • @AzenNevem
      @AzenNevem Před rokem

      @@bollagyorgy Nekem a videóban úgy tűnt, hogy a műszerfalon a D állás volt bekeretezve, amikor ez a fordulat és sebesség volt leolvasható az órákról.

  • @YELLOW-Official
    @YELLOW-Official Před rokem +2

    Gyuri, nagyon rossz a párhuzam. A 100-as Audi az A6 megfelelője. Ez a V8 az A8-nak, ami a ritka 200-asnak a megfelelője. Ugye a 80-as az A4-nek. Vagyis ez a V8 egy Audi 200. Az igaz, hogy a 100-as alapján készült, de nem 100-as. De lehet én tudom rosszul.
    Egy időben sokat vezettem szivar 100-ast, sor5 2.0TD. Forgatva rendesen jó hangja volt, alapjáraton meg mint egy dízel mozdony.

    • @palvizvari2524
      @palvizvari2524 Před rokem +1

      az Audi 200 valójában egy kicsicsázott 100-as, ez pedig végül is egy enyhén átalakított 200-as, szóval a rokonság rendben van.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      Ezt rosszul látod: a 100-200 ugyanaz a kocsi, utóbbi más lámpát kap, magasabb felszereltséget meg a turbómotort, de amúgy azonosak, nézd meg a méreteiket. Ez is abból indult ki, más a tengelytáv, más a nyomtáv, máshol van a hűtő (ezt el is mondtam) alig van közös kaszninelem, talán csak a hátsó ajtó.... Szóval ez rokon, de nem testvér vagy utód

    • @YELLOW-Official
      @YELLOW-Official Před rokem

      @@palvizvari2524 közben megkövetem magam, nagyon hasonlóak a méretek. Nekem úgy derengett a 200 hosszabb, de lehet a long-ra asszociáltam. 1x láttam 200-ast, nagyobbnak tűnt, gyerek voltam még, lehet pont a long volt.

  • @Enkeli344
    @Enkeli344 Před rokem +1

    1:32 a süllyesztett kilincs nem is Tesla ötlete akkor? Uhh lehidalok

    • @simosim5507
      @simosim5507 Před rokem +2

      Azt már nagyon rég tudta az Audi, és minden modellen alap dolog volt

    • @pirosszirom8998
      @pirosszirom8998 Před rokem +1

      Asszem a Zsiguli ebben még Teslát is megelőzte. :)

  • @rolkabolka
    @rolkabolka Před rokem

    Remek, informatív videó! Kár, h a fék mindössze egy fél mondatot érdemelt :/

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +1

      teljesen jogos észrevétel, másoknak is feltűnt, de sajnos ahogy látod zárt felni van a kocsin, tehát megmutatni nem tudtam, így inkább nem okoskodtam róla sokat, csak amennyit hallottál. Köszi!

  • @hunata1
    @hunata1 Před rokem +3

    ez modell határozta meg nálam hogy 2000 évek erejéig ez a top márka nálam

  • @arpadgulyas1473
    @arpadgulyas1473 Před rokem

    a V8 alapja nem a 100-as volt hanem a 200 turbo quattro 20v

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      Ami egy 100-as erősebb motorral és jobb felszereltséggel 🤷

    • @arpadgulyas1473
      @arpadgulyas1473 Před rokem

      @@bollagyorgy nem! a 200-asból volt a 165 lóerős,aztán a 185 lóerős turbo, majd a 220 lóerős 20 v turbo és ezen modell adta az alapját a V8-nak!

  • @szabolcs8349
    @szabolcs8349 Před rokem +1

    Nem valami szépség. Abban az időben rá se néztem az Audira. Aztán jött egy gömbölyű 80-as de valahogy inkább BMW-s lettem. Ha visszagondolok, nagyon jó minőségű autók voltak. Nemrég ültem egy új A7-ben és megtapogattam a belsejét de már nyoma sincs azoknak a süppedős plüsskárpitoknak és vaskos, puha műanyagoknak.

  • @davidjoo3613
    @davidjoo3613 Před rokem +1

    Lássuk be, hogy DTM homologizációs projekt tekintetében is siker.

  • @jozsefloso9752
    @jozsefloso9752 Před rokem

    Azért ez nem így van mert az első luxus autó az audinál az audi 200 turbo volt hála istennek nekem volt .Azóta se ültem olyan kényelmes autóba.

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      A kényelem és a luxus nem ugyanaz :-D

    • @jozsefloso9752
      @jozsefloso9752 Před rokem

      @@bollagyorgy az én autóm egy amerikai kivitel volt automata váltós 4 elektromos ablak elekttomos tükrök elektromos antenna elektromos naptető fedélzeti computer fekete bőr elől elektromos abs szerintem ez akoriba kimerítette ezt fogalmat és 5 henger 185 le.

  • @vogaben
    @vogaben Před rokem

    Brinkmann prof. utolsó verdája egy ilyesmi 200-as volt. Persze nem V8. Ja nem! Az a közvetlen elődje volt. Tévedtem, szent ég...

  • @Enkeli344
    @Enkeli344 Před rokem

    0:12 Gyuri kikopott a kesztyű a bütyködön? 🤣🤣🤣 Bocsi lokomósön. 🤣

  • @MrPumpi13
    @MrPumpi13 Před rokem

    Istenem es ezt egy 15 eve, 200 ezer alatt utana dobtak az embernek. :D

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +2

      Tényleg lement addig? Talán csak valami hibával, nem? :-D De ja, az autók árgörbéje már csak ilyen, beesik mélyre, de aztán a túlélők ára elindul felfelé. Pláne, ha amúgy drága fenntartani...

  • @MunsterCoffeeSuccesso

    Szep auto, szeretem az Audikat. De ennek a motorja olyan hangot ad ki, mintha egy vodor csavar lenne a hajtaslanc.

  • @foravar
    @foravar Před rokem

    két Oetinger GTI golf hengerfeje adja a V8ast.
    Az Audi sajátos sport karriert futott ekkoriban. mert bár első 4x4Gr.B autó, de oda zsákutca volt az orrmotor. az Audi ezek után átment az IMSA Trans Am kategóriába. De igazából nem volt utcai autó de még a GTO-ba se igazán. Egészen elképesztő volt látni ahogy a Ferrari F40 de még a GTP autókat is megelőzte kanyargós vagy vizes pályán!
    Az spéci fék az UFO, belső oldalról fékezte a nyereg a tárcsát.
    A Lexus LS400 a Mercedes S a BMW 7 melett az audi V8ast is külső és belső elemeiben
    Valóban jó hogy ez a csatorna elindult! Sajátos hogy az anyacsatorna lassan elhal de az utódok visszahozzák a szép napokat

  • @tamasnemeth3514
    @tamasnemeth3514 Před rokem

    Nincs gyenge pontja talán a videóban is említett első ufó fék megoldás. Nem tudom hogy be lehet e még szerezni a tárcsát hozza, ami már 20 éve is arany árban volt.

    • @Csaba.B
      @Csaba.B Před rokem

      Eleinte még beépítették az 100 S4be is, de ezek a fékek távol álltak a tartósságtól, így sokan visszacserélték hagyományos tárcsára, azzal egyszerűbb volt az élet.

    • @tamasnemeth3514
      @tamasnemeth3514 Před rokem

      @@Csaba.B tudom anno még vettem az s4-re vadi újat aztán HP2 lett belőle. De az nem nagyon OT képes. Erre a V8 ra csak az ufó jó gondolom.

    • @Csaba.B
      @Csaba.B Před rokem

      @@tamasnemeth3514 elvileg az audi 200zal közeli rokonságban van a v8, szóval annak a csonkállványát/gólyalábot kellett beépíteni a normális tárcsafékhez fogadásához.

    • @tamasnemeth3514
      @tamasnemeth3514 Před rokem

      @@Csaba.B a 200 is ufos. A 94 utáni s4 s6 ra raktak HP2 meg az első A8-ra

  • @eszgabor
    @eszgabor Před rokem

    Oké, hogy v8, de nem tűnik egy rakétának…

  • @vanishoxiaction7885
    @vanishoxiaction7885 Před rokem

    11:36 4 szelepes??? 😂🤡🤣

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +1

      Mi a probléma?

    • @szalkai1
      @szalkai1 Před rokem

      @Vanish Oxiaction
      Hengerenként 4 te 🐒🤦‍♂

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem

      hát ha abba kötnél bele, hogy nem mondtam ki, hogy három egész hat tized literes a motor, meg négy egész két tized, azt jobban megérteném, de kb egy és ugyanaz a ""hiba"". Ja és a "kisjack" is nagyon kollokviális, ha már itt tartunk, minden hangmérnök ismerősöm hátán feláll tőle a szőr bizonyára, és még tuti van más hasonló kollokviális egyszerűsítés is csak ebben az egy videóban. Szóval szerintem nem kedves a megjegyzésed

    • @szalkai1
      @szalkai1 Před rokem

      @@bollagyorgy A hozzászólásom Vanishnek szólt mert egyből kötekszik.
      Én értettem a mondanivalód. :)

    • @bollagyorgy
      @bollagyorgy  Před rokem +1

      ah jogos, bocs - valójában neki szólt, nem értettem, mit nem ért :-D

  • @hermithun
    @hermithun Před rokem

    🤩❣

  • @gaborriba3413
    @gaborriba3413 Před rokem

    Oke, hogy V8… de ha egy igazi Othengeres benzines, szivo, esetleg turbo motorral….. ahhhhh…. Na az az igazi 😊