Magyar-haszid város New Yorkban: A SZATMÁR titka

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 20. 10. 2023
  • Egészen különleges világba nyertem betekintést: New York magyar-haszidok által lakott negyedébe. Az itteni zsidók mind szatmáriak, az idősebbek beszélnek is magyarul; de aki nem beszél, az is egy magyar nyelvű dalt énekel, hiszen a helyiek számára a "Száll a kakas már..." egyfajta himnusz.
    A világháború, a holokauszt és a többi tragikus esemény után alig pár tucatnyi szatmári magyar-haszid család érkezett Amerikába, ahol Brooklynban felépítették a saját városukat, ahol ma már több, mint ötvenezren élnek.
    A szatmári haszidok nagyon szigorú szabályok szerint élnek: például nincs mobiltelefonjuk, televíziókészülékük, nem használnak internetet, az asszonyoknak pedig a házasságkötéskor leborotválják a fejét, utána ők már csak parókában mutatkozhatnak. Hasonló szabályaik miatt a helyi haszid közösséget sok és kőkemény elitélő kritika éri, különösen a nők egyenjogúságának csorbítása miatt!
    Ami tény: az egykor majdnem teljesen kihalt közösség ma már nem csak él és virágzik, hanem egyre bővül is. A kerületben mindenki tudja, hogy magyar származású, de Magyarországhoz ma már szinte semmi nem köti őket, viszont a helyi étteremben magyar ételeket szolgálnak fel.
    Ide nyertem bebocsájtást, most pedig a saját magam által forgatott és vágott exkluzív kisfilmemben meg is mutatom azt, amit megmutathatok! A forgatás amúgy kifejezetten izgalmas kihívások elé állított, mert például Évával úgy kellett beszélgetnem, hogy nem tehettem rá mikrofont, nehogy megsértsem a szigorú szabályokat!
    Jöjjön hár A SZATMÁR titka úgy, ahogy azt én láttam és megtapasztaltam!
    #satmar #szatmár #haszid #koser #newyork #brooklyn #williamsburghighschool #tvrtko #tvrtkoaföldkörül
    Utóirat: ha érdekel prémium mozifilmem, vagyis “Az én Amerikám”, akkor ki ne hagyd; megnézheted ITT: www.videoabc.hu/tvrtko-az-en-...

Komentáře • 1,7K

  • @ferenczzoltan719
    @ferenczzoltan719 Před 7 měsíci +243

    Én Szatmári vagyok! Onnan elzavarták őket a háború alatt és után. Kíváncsi gyerekként, amikor megkérdeztem az okát csak annyit mondtak az öregek, hogy: Mi nem szerettük őket, ők pedig nem szerettek minket. Lenézőek és kirekesztőek voltak és nem szerették a tisztálkodást sem, aminek vallási okai voltak. Amikor megépült a város újközpontja a volt zsidónegyed helyén, akkor rengeteg befalazott aranyat és ékszert találtak a bontómunkások. Később csak a securitate (szekuritáté) jelenlétében lehetett csak folytatni a bontásokat. Gondolom, nem véletlenül tervezték a kommunisták erre a helyre az új központot. Ennek ellenére mégis szánalom és sajnálat volt az öregekben, amiért összeszedték és elhurcolták őket a németek a háború viharában. Zsinagógájuk a várdomb utcában ( ma, Strada Decebal 6, Satu Mare) betört ablakokkal, árván, hosszú évtizedeken keresztül várta őket vissza, mindhiába. Csak jóval a kommunizmus bukása után renoválták. Nem volt szerencséjük a németekkel, később pedig a románokkal sem!
    A régi szatmári magyarok nem kedvelték, de nem is bántották őket! Egyszerűen csak egymás mellett éltek békében. Közben megtanulták tőlünk a nudlit és a töltött káposztát, amit magukkal vittek a nagy tengeren túlra is, ahogy látom.
    Érdekes volt most látni őket!

    • @balintadam2
      @balintadam2 Před 7 měsíci +23

      Vallási előírás a tisztálkodás és az ápoltság, kizártnak tartom, hogy koszosak lettek volna.

    • @zoltanmarton3321
      @zoltanmarton3321 Před 7 měsíci

      Nem elzavarták hanem önként mentek el és még fizettek is csak hogy menjenek.Egy ismerösöm mondta,hogy az ő férje is zsidó volt és fizetett hogy mehessen nem volt gyerekük.Azt is mondta az ismerősöm hogy a zsidók azt akarják,hogy a fekete emberek szaporodjanak nem a fehérek.És ez még a Ceasescu korszakban volt,akkor azt mondtam,hogy ezt nem tudják megcsinálni,de mostmár rájöttem,hogy megtudják.

    • @wernerreiner1343
      @wernerreiner1343 Před 7 měsíci +14

      @@balintadam2 A haszidok valóban kultusszá emelték a fürdőzést, de érthető az idegenkedés, mert megjelenésükben azért mégis az tükrözik, amit a fenti hozzászóló írt.

    • @user-qr9mc3xg4w
      @user-qr9mc3xg4w Před 7 měsíci

      Teljesen egyet értek veled! Koszosak budössek és le nézik a nem zsidókat ! Sátoraljaújhely és slovenske nove miesto a határon a szlovák benzinkúton az OMW n láttam mienek udvariatlan banda két autóbusszal érkeztek olyan mocskot hagyták maguk után a ferfi WCn hogy egy utolsó gettó telepen nem találsz olyat a kiszolgálokal lenézően viselkedtek fokep a nőkel de hála az istenek ott rá akadtak egy olyan kutas nőre aki úgy kiosztota őket hogy már látni lehetett a szemükben hogy jobb letvolna inkább a gázkamra 😂 különben semmi közük már a magyarság barmien formájához ők magyarul beszélő zsidók ivadékok ennyi semmi más!

    • @varadilevel
      @varadilevel Před 7 měsíci +20

      de azért maradt belölűk elég magyar földön!!! de azért megkérdezném .
      van ezeknek azélősködő lényeknek valami haszna?

  • @Maize64
    @Maize64 Před 7 měsíci +59

    Volt szerencsém hozzájuk amikor New Yorkban laktam.Nem akarom bántani óket,de a testi higiénia,nem az erősségük.A közvetlen környezetük is borzalmas,gondolok itt a lakásukra amiben élnek.De ez az igénytelenség visszaköszön a filmben is,az utcák állapotában.Persze ez New Yorkban nem kirívó,mármint hogy koszosak szemetesek az utcák,de Borough Parkban ez magasan viszi a prímet.De a filmet köszönöm,érdekes volt viszontlátni a Brooklyn-i zsidó negyedet.

    • @magdimagdi1961
      @magdimagdi1961 Před 6 měsíci +3

      Most szembesültem avval, hogy ilyen is létezik. Érdeklődve néztem az érdekes videót.Csak arra lettem figyelmes, hogy rengeteg szemét van a járdán el-eldobálva vagy egy helyre tömörítve...seprűt se szabad megfogni?

    • @lowinildiko6171
      @lowinildiko6171 Před 4 měsíci +1

      @@magdimagdi1961 oké, jöjjön Bp-re. Itt pl lomtalanításkor hasonló a kép, sőt rosszabb, de a nagyvárosok itthon is koszosok a külföldiek szerint.

  • @stoki1
    @stoki1 Před 7 měsíci +34

    Nagyon kedves emberek , voltam arra felé egyszer , nagyon kedvesek voltak . Nagyon sokan beszélnek még magyarul .

    • @metrotzip5275
      @metrotzip5275 Před 6 měsíci +2

      En is voltam, jo emlék, a cukràszda elfelejthetetlen. Szegény negyed.

  • @joeyever1511
    @joeyever1511 Před 7 měsíci +77

    Nagyon érdekes volt. Megmondom őszintén kétes érzéseim vannak, ha hallgatom őket. Nem akarnak integrálódni, és nem nyitnak egyáltalán a világ felé. Valahol érthető, hogy sokan nem szeretik őket. És ahogy elnéztem, pont leszarják Magyarországot is. Csak magukkal és vallásukkal foglalkoznak. A Magyar ételek is csak a szüleik miatt vannak az étlapon. Szerintem ők pont leszarjak a nemzetiséget. Csak a vallás. Hát érdekes emberek

    • @svaszon
      @svaszon Před 7 měsíci +12

      Két szentírásuk van. A tóra (ószövetség) és a talmud (tan). Az ószövetség nagyjából ismerős lehet, a talmud kivonatos fordítását Luzsénszki (1911) végezte el. Nagyon tanulságos olvasmány.

    • @gabork5055
      @gabork5055 Před 7 měsíci +4

      Csak én nem értem, hogy mindez miért gond?
      Nem ártanak senkinek.
      A hozzáállásuk viszont tényleg érdekes mert ha mindez nem így lenne, nem lettek volna ők (is)kirekesztés áldozatai.
      Viszont a kultúrájuk is eltűnt volna ami nem elhanyagolható.
      Ugye ők ahhoz a 'jövendöléshez' ragaszkodnak fanatikusan, hogy a zsidőság megörökli a világot és az ő életszeméletük az egyetlen ami abban a világban létezhet.
      Ez a ragaszkodás az oka.
      Hogy miért ragaszkodnak ehhez az más dolog, őszintén fogalmam sincs milyen logikus alapja van.
      Talán az erkölcsösséghez lehet köze, sok vallásos zsidó kiáll pl. a palesztinok emberi jogaiért.
      Én ateistaként nyilván nem kötöm össze az erkölcsösséget a vallásossággal mert az erkölcsösségnek magától értetődőnek kell lennie ha másért nem már csak az ember megítélésén is alapuló egzisztenciája érdekében is.
      Vagy azért, mert ami mással megtörténhet az veled megtörténhet és már csak ezért is, önérdekből el kell utasítani az erkölcstelenséget.
      Vajon milyen hatással lehet az erkölcsösségükre a vallásuk?
      Másfelől rengeteg erkölcstelen magát vallásosnak mondó ember van.
      Nem tudom mibe vetik a hitet, ami alapján megmaradtak-megmaradnak ennél a vallásnál ami miatt ők ezt jobbnak gondolják és követendő példának akár annak árán is, hogy áldozattá válhatnak a különbözőségük miatt.
      Az emberek annyira biztosak lennének abban, hogy a vallások megszűnésével az erkölcsi értékrend is eltűnne?
      Én pl. sokmindenben egyetértek azzal, ahogy Putyin cselekszik és ehhez nem kell vallásosnak lennem, Putyin is lehetne akár egy pragmatikus ateista politikus teljesen változatlan hozzáállással és semmi fura nem lenne benne-ha nem tévedek az ideológiájukkal kapcsolatban Kim és Xi is ateisták.

    • @gabigiba6556
      @gabigiba6556 Před 7 měsíci +3

      ennyi szarást osztogass🤣 széntablettát

    • @miklosdavid7627
      @miklosdavid7627 Před 7 měsíci

      @@gabork5055 Értékes hozzászólás. Elolvastam itt a legtöbbet, a negatívok is hozzátesznek az összképhez, mindegyikből le lehet vonni valamiféle következtetést.
      Az erkölcsi értékrend az ami igazán számít. Én is tudok számos jó zsidóról akik ellenzik a palesztínok jogfosztását és ezt ki merik mondani hangosan.
      Ha már Putyin szóba került, ő orosz ortodox vallású hívő ember, efelől semmi kétségem nincs. A nyugati világ legtöbb vezetője vallástalan és híján van bármilyen kiforrott erkölcsi értékrendnek. Ateistának is mondják az ilyeneket, én inkább erkölcs és valódi meggyőződés nélkülieknek tartom valamennyiüket.

    • @sorenschmidt2118
      @sorenschmidt2118 Před 7 měsíci +10

      Ja es rondan neznek ki. Talan a beltenyeszet miatt.

  • @evasholomon5334
    @evasholomon5334 Před 7 měsíci +239

    Érthető volt bemutatni ezt a filmet kuriózum céljából,de néha kínosan erőltettnek éreztem a
    magyarsághoz viszonyulo kérdéseket.Ez egy nagyon speciális világ és amint láttuk három vagy négy étel
    köti őket a múlthoz és amit nem láttunk és nem mondtak ki az …..a holokauszt.
    Igen,mennek néha Magyarorszagra de általában a temetokbe.

    • @tbtb-nm2ef
      @tbtb-nm2ef Před 7 měsíci

      Szerintem is a zsidosaguk a legfontosabb a szamukra , sokkal fontosabb mint hogy femenok M.on szulettek

    • @missbubu1611
      @missbubu1611 Před 7 měsíci

      Nagyon igaz. Mondjak is neki, h nem orszaghoz kotodnek hanem a vallasukhoz, de csak a magyarsagukat erolteti. Foleg azok utan amit csinaltak veluk amiatt menekulni kellett. Tvrtkonak megvan a forgatokonyve es abbol nem enged.

    • @Maisonfeuspectateur
      @Maisonfeuspectateur Před 7 měsíci

      A zsidó először mindig zsidó, csak utána francia, magyar vagy amerikai. Ez normális. És az is normális, hogy nem emlegetik állandóan a holokausztot, mint a neológ zsidók, akik ma is abból élnek, hogy 70 éve volt egy pár éves üldözés.

    • @jozsefnedravecz7737
      @jozsefnedravecz7737 Před 7 měsíci +2

      Van 1 magyat falu keleten ahova csőstöl jönnek 1 ünnepen akkor még szállást sem tudnak mindenkinek adni. Láttam 1 videót róla. Talán valaki tudja pontosabban is.

    • @XYZ68486
      @XYZ68486 Před 7 měsíci

      @@jozsefnedravecz7737 Bodrogkeresztúrra szoktak elzarándokolni zsidók tízezrei, mivel a településen született egy később világhírűvé vált rabbi.

  • @TheWakerLion
    @TheWakerLion Před 7 měsíci +202

    🙈 💚 🤩
    2001 ben éltem
    pár hónapot NY-ban.
    Éppen az említett Boroparkban
    béreltünk lakást.
    Nem tudtam hova költözöm 😂
    Az első napon megdöbbenve szemléltem a főutcán a sok
    Pajeszos-kaftámos zsidót.....
    Amit csak filmekben láttam addig...... 😯
    Édős nénik főleg akkor beszéltek egymásközött magyarul amikor nem akarták, hogy a gyerekek értsék miről pletykálnak.
    Amikor honvágyam volt
    csak bementem a sarki cukrászdába egy almáspitéért🥰

    • @sodapop83
      @sodapop83 Před 7 měsíci +12

      a deák tér környékén még laknak ilyen tradicionális zsidók

    • @otvoszoli3126
      @otvoszoli3126 Před 7 měsíci +17

      Én is 2001-ben költöztem oda.....Előtte a gyönyörű Bostonban éltem, de kíváncsi voltam NY-ra....😊 A Fort Hamilton és New Utrecht keresztutcájában laktam, sok másik, szerencsét próbáló magyarral egy háztartásban...😁😂
      Hát volt káosz.....😂😂😂

    • @TheWakerLion
      @TheWakerLion Před 7 měsíci +2

      @@b.b.1624
      🙈🤣😂
      Ez Magyar pite volt 🥳

  • @tomfuzer9885
    @tomfuzer9885 Před 7 měsíci +364

    Érdekes volt, de kicsit izzadtságszagú volt ez a magyar vonal erőltetése. Szemmel láthatóan egyik interjúalany sem gondolt vagy utalt magára magyarként még a többedszeri rákérdezés után sem.

    • @belsoszoba
      @belsoszoba Před 7 měsíci +2

      Ezek sosem voltam magyarok semmi köze a magyarságnak a zsidókhoz maximum migránsok vagy betelepült zsidóknak lehet őket hívni nem véletlen, hogy napjainkban egyre több az ilyen “magyar” zsidó érzékenyítés előkészítése a közeljövőben történő eseményekhez! Hamar mindekinek világos lesz akinek eddig még nem tűnt fel mi zajlik!

    • @juditbicskey
      @juditbicskey Před 7 měsíci +34

      Sajnos igen, de érthető. Ők ott beilleszkedtek, jól el vannak, csak az ősök származása köti őket a Magyarokhoz .

    • @vecseyagnes3527
      @vecseyagnes3527 Před 7 měsíci +29

      Feltűnôen szemetesek az utcák. Kimondottan szegény negyed, sajnos.

    • @molnaristvanzoltan3946
      @molnaristvanzoltan3946 Před 7 měsíci +96

      ​@@vecseyagnes3527
      Nem szegények, hanem sajnos a tisztaság szempontjából eléggé igénytelenek.

    • @ilona9131
      @ilona9131 Před 7 měsíci +162

      Sajnos nincs Jo emlekem errol. 30 eve mentem ki Amerikaba es elso munkam itt ebben a negyedben volt. Egy csaladnal takaritottam
      Egyik zsido unnep elott reggeltol keso delutanig ott voltam egy egesz hetig plusz orákat dolgoztam. Egy nagyon pici kefevel kellett surolnom a furdoszobat aztan mikor nem látták atvaltottam masfele tisztito modra. Nem akarok sertegetni csak annyit hogy rengeteg es nehez volt
      a takaritas….Nagy volt a haz
      es uzletuk is volt. A vege az lett hogy nem fizetett ki.
      Majd jovo heten egy osszegben…. Mar két jovo hét is elmult. Tehat unnep elott es unnep utan is ott voltam. Es Utana mar nem hittem nekik
      Elmentem onnan.
      Eloszor haragudtam de nem vagyok harag tarto es ezt egy nagy Lecke tanulaskent Irtam be magamnak.
      Ma mar ferjemmel sajat uzletunk van de mi soha nem banunk igy azokkal akik nekunk dolgoznak.

  • @evaharanth1041
    @evaharanth1041 Před 6 měsíci +6

    Szerintem mindenki úgy él ahogy akar. Ez egy más világ,nem kell senkit elítélni. A világ sokszínű és nagyon érdekes. ❤

    • @josephferedoes5208
      @josephferedoes5208 Před 6 měsíci

      nagyon igaz, kegalábbis addig, mig másoknak nem árt, nem akarja az életvitelét másokra kényszeríteni...

  • @Gaddemonka
    @Gaddemonka Před 7 měsíci +234

    4 évig éltünk ezen a környéken, érdekes élmény volt. Egyszer sétálni mentünk, és az egyikük odaszaladt a férjemhez, hogy menjen már be a házukba lekapcsolni a biztonsági rendszerük szirénáját, ami valamiért bekapcsolt-szombati nap volt, náluk ez is “munkának” minősül, így ők nem nyúlhattak hozzá. 😊

    • @irenhollo662
      @irenhollo662 Před 7 měsíci +48

      A New York- i Korhazban ( Cornell Medical)-ban szultem es kulon lift van a zsido szarmazasuak szamara ami allandoan jon es megy es megall minden emeleten igy nem kell megnyomni Nekik a gombot...

    • @svaszon
      @svaszon Před 7 měsíci +109

      @@irenhollo662 Ha ők így diszkriminálják magukat, akkor miért csodálkoznak, ha a környezetük is így tesz?

    • @irenhollo662
      @irenhollo662 Před 7 měsíci +1

      @@svaszon Nem minden zsido ortodox, az USA-ban sokan vannak akik bar tartjak a zsido unnepeket de abszolult ugy elnek mint akarki mas... szoval minden vallasban vannak olyanok aki szinte fanatikus.. es olyan aki eli az eletet....

    • @davidgyepesi1770
      @davidgyepesi1770 Před 7 měsíci +5

      ​@@svaszon kire gondolsz?

    • @ddfhbggbb-xx9wm
      @ddfhbggbb-xx9wm Před 7 měsíci +7

      Reméljük, nem éppen ti engedtétek be a betörőket.😃

  • @atticusfortezza
    @atticusfortezza Před 7 měsíci +6

    Gratula a filmhez! Remélem, ennek lesz folytatása! Köszönöm, hogy láthattam.

  • @jozsefcsaszar6856
    @jozsefcsaszar6856 Před 7 měsíci +31

    Minden müsorodat megnézem, nagyon köszönöm szuper dolgokat készítesz,nagyon érdekesek, minden jót kívánok tenéked és családodnak is ,várom a következőt.❤

  • @katalinlaczko5151
    @katalinlaczko5151 Před 7 měsíci +8

    Nagyszerü filmet készített. Köszönöm szépen.

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub Před 7 měsíci +5

    Remek videó volt nagyon tetszett a szatmári chaszidokkal. Köszönet érte.

  • @emokeschmidt7753
    @emokeschmidt7753 Před 7 měsíci +75

    Nagyon erdekes volt ,koszonom,hogy lathattam.. Amit en eszrevettem az egesz video alatt az a sok szemet volt mindenfele a varosreszben Elsetalt mindenki a rengeteg szetdobalt papir mellett.
    Tudom nem ez volt a lenyeg ,csak eszrevettem

    • @temerdek1
      @temerdek1 Před 7 měsíci +8

      én is pont ezen csodálkoztam el

    • @olgacsete3567
      @olgacsete3567 Před 7 měsíci +7

      Nekem is ez kapta meg a szememet.

    • @janosgruner3163
      @janosgruner3163 Před 7 měsíci +1

      Azért mert a zsidó nem szeret dolgozni, főleg hogy ilyen jellegű alantas szemét szedés.

    • @zsuzsannabarna5563
      @zsuzsannabarna5563 Před 7 měsíci +5

      Nagyon zavaro volt!

    • @valeriasipos713
      @valeriasipos713 Před 7 měsíci +5

      Nekem is ez tünt fel.

  • @antalnelicsar3986
    @antalnelicsar3986 Před 7 měsíci +3

    Nagyon érdekes ez a világ! Köszönöm, hogy megismerhette
    m!

  • @peterhajdu2180
    @peterhajdu2180 Před 7 měsíci +6

    Érdekes filmet készítettél. Köszönöm.😊

  • @psymouss
    @psymouss Před 7 měsíci +19

    Egy apróság, többségében nem héberül, hanem jiddisül vannak kiírva dolgok (a karakterek héberek, így pl. a felirat "fleis" - valszeg egy húsbolt, Grinsberg, ami egy név, stb.)
    Érdekes világ, hagyományaiban és doktrináiban a múlt egy nagyon élő maradéka, mai fejjel sok dolgukat nehéz megérteni és az extrémebb vonalaik, mint a neturei karta kimondottan.. hát, nem a kedvenceim, de mindenképpen kincs a szatmári haszid világ is. (Egyébként nagyon aranyos volt, ahogy fejjel-lefelé tartottad az asztali áldást, tényleg! :) Köszi a műsort és sok erőt a továbbiakhoz is! Szeretettel üdvözlünk Magyarországról, Tvrtko! )

    • @gipsymelody1268
      @gipsymelody1268 Před 7 měsíci +5

      isten kiválasztott népe! kicsit sem hangzik úgy mint a német árja beszéd ;)
      persze a fogat fogért elvük is nagyon jó...

    • @balintadam2
      @balintadam2 Před 7 měsíci

      @@gipsymelody1268a jiddis az európai (askenázi) zsidók nyelve, és tulajdonképpen egy archaikus német, sok héber, szláv és francia jövevényszóval.

    • @gipsymelody1268
      @gipsymelody1268 Před 7 měsíci +1

      @@balintadam2 igen tudom… a jiddis konkrétan német… de nem is ez volt a lényege a mondandombak!

  • @laszlokriston213
    @laszlokriston213 Před 7 měsíci +26

    Szuper volt 👍 Nem gondoltam, hogy van ilyen hely 😮 Köszönöm szépen, nagyon tetszett 👌👍

  • @szenszittekerika840
    @szenszittekerika840 Před 7 měsíci +16

    Ezt az éneklést nagyon kellemtlen volt nézni hallgatni

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +4

      Francokat! Fasy Ádámot nehéz hallgatni.

  •  Před 7 měsíci +18

    A film szuper lett. Nagyon örülök, hogy része lehettem és az idegenvezetőd lehettem ezen napon. Óriási élmény volt veled itt eltölteni ez a napot ahol árarány értékében a LEGDRÁGÁBB ebédjét ettük. Kettő kisadag káposztás tésztát valamint töltött káposztát és nudlit ettünk. Az árán meghökkentünk.

    • @editkiss1818
      @editkiss1818 Před 7 měsíci +1

      Repülővel egyből oda érkezett a vendég 😉

    • @juditv9736
      @juditv9736 Před 7 měsíci +4

      Mi ez? Valami sóhergyár?

    • @aranyosjanosne
      @aranyosjanosne Před 7 měsíci +1

      ​@@juditv9736ja!Zsidók

    • @juditbicskey
      @juditbicskey Před 7 měsíci +12

      Azt hittem vendégül látták, megérdemelte volna! Magyar ember filmet készít róluk, ...magyar vendéglátás nélkül.

    •  Před 7 měsíci +10

      @@juditbicskey Valószínűleg nem tudták hogy kivel beszélnek. De ezen a héten beszéltünk velük telefonon és büszkén mondhatom hogy azt mondta bármikor visszamegyünk ingyen megvendégelnek. Le volt sokkolva hogy milyen sokan megnézték ezt a videót.

  • @martavajda8089
    @martavajda8089 Před 7 měsíci +29

    Jòl ismerem őket.Béke van közöttük és nyugalom.Először megdöbbentem mikor láttam hogyan élnek,most már értem.Nagyon szeretem az ételeiket,minőségi anyagokbòl készülnek,a süteményik mennyei finom.🤗

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +3

      Csak ismerni kell. Ez a szeretet alapja.

    • @Veronika-ro1bx
      @Veronika-ro1bx Před 7 měsíci +2

      @@ilonakiss9020 Akkor is ha elveszi a vagyonodat?

    • @kovacsmarta5549
      @kovacsmarta5549 Před 6 měsíci +1

      Elnézést kérek, te miről beszélsz!? 😊🤔🤗
      Akik már régóta ismerik őket azok sok jót nem tudnak mondani róluk.

  • @MikusLiza
    @MikusLiza Před 7 měsíci +22

    Azért láttunk pár mobilt ... 😉
    A női sorsot én biztos nem kérném.
    Köszönjük Tvrtko.

    • @vujity.tvrtko
      @vujity.tvrtko  Před 7 měsíci +3

      Mobil persze, hogy van. Okostelefon nincs!

    • @szaszlehel4374
      @szaszlehel4374 Před 7 měsíci +1

      ​@@vujity.tvrtkoOkos készülékeket is használnak, viszont csak üzleti célra. Orthodox Hasidic zsidókról beszélve. A modernebb és a fiatalabb generációk már más célra is használják. Több évet is dolgoztam nekik, onnan tudom. Konkrétan több arc is ismerős a felvételről. Fiú gyermekeiket nyáron 2 hónapra táborba viszik. A tábor neve is Satmar Boys Camp.

    • @juditv9736
      @juditv9736 Před 7 měsíci +6

      ​@@szaszlehel4374Szerintem Szilárd a csehkettőt nézte, mikor felkészült az útra, úgy látszik, hogy Floridában sincs internet. Ekkora utat megtenni, ráadásul nem is egyedül, egy ilyen szánalmas riportért.

  • @fabiancsilla4820
    @fabiancsilla4820 Před 7 měsíci +4

    Szuper es erdekes video volt. Koszonom. Peldakepu ahogy az a kisfiu ult az apja mellett turelmesen, igazan jol nevelten. ❤

  • @bernadettnagy4322
    @bernadettnagy4322 Před 7 měsíci +36

    Köszönöm, hogy bemutatta ezt a közönséget más nézőpontból mint amit más médiákban láthatunk. Érdekes a történetük...

  • @zsuzsannaambrus1214
    @zsuzsannaambrus1214 Před 7 měsíci +5

    😂😂😂, egyébként én is cukor és borssal eszem a káposztás tésztát!!! Köszönöm szépen a feltöltést,mint mindig,ez a riport is nagyon jó volt!!!!👏👏👏👍👍👍

  • @lajosgyebnar9806
    @lajosgyebnar9806 Před 6 měsíci +10

    Igénytelenség, szeméthegyek, beltenyészet mindenhol.

  • @ibolyapaloczi1396
    @ibolyapaloczi1396 Před 7 měsíci +1

    Köszönöm szépen a látottakat .ÖNTVRTKO-DE SOK FELÉ JÁR SIKERES RIPORTOKAT ,LÁTNI VALOKAT KÉSZIT.LELEMÉNYES BÁTOR ,ELMEGY A VILÁGBAN SOKFELÉÉ.KÖSZÖNÖM.,A VIDEOIT.VIGYÁZZON MAGÁRA.AZ UR ÓVJA ÖNTMINDEN UTJÁBAN.❤💖🙏

  • @Enigmatic9
    @Enigmatic9 Před 7 měsíci +7

    Köszönjük a videót !

  • @bellahanti4487
    @bellahanti4487 Před 7 měsíci +16

    Nagyon köszönöm, nagyon érdekes és jó volt làtni ,betekinteni az Ő életükbe!!!!
    Isten àldja az egész családjával együtt!!!!!😊❤

  • @robertdochnal8461
    @robertdochnal8461 Před 7 měsíci +169

    A riport nagyon érdekes.
    Nekünk magyaroknak nagyon tetszetős, hogy Amerikában valaki beszél magyarul, de a filmből nekem az jött le, hogy nagy ívben nem kötödnek sem Magyarországhoz sem a magyar kultúrához, sem a magyar civilizációhoz.
    Az, hogy valaki kedves és beszélget egy idegennel, az nekünk természetes. Itt a vendégszeretett szikrája alig pislákolt, sőt az öreg inkább harapófogóval kihúzott mondatokra volt csak hajlandó. Egy biztos, ha arrafelé járnék nem érznék késztetést betérni hozzájuk.
    Ami tetszett nekem az, hogy példásan szaporodnak. Ez tiszteletreméltó és érdemes megszivlelni. A másik pedig az, hogy meredeken ápolják a saját kultúrájukat, nem a miénkét, a sajátjukat. Nekünk is ápolnunk kellene a sajátunkat.
    Az a mondat, hogy felépítettek Amerikában egy saját Szatmárt, csak reménykedem, hogy a valódi Szatmár sosem volt, van vagy lesz ilyen.
    Amíg a riporter végtelenül lelkes és kedves, addig ezek leereszkedőek. Én ilyen környezetben nem szivesen tartozkodóm.
    Ez a zárt közösség alig vett át egy pár morzsát a mi kultúránkból, és azt is inkább a kaja területén. Egyik másik megszólalásuk szinte már sértő magyar szemmel nézve, még az alapvető emberi udvariasságot is nélkülözi.
    Ezek az én megfigyeléseim.

    • @bosss4
      @bosss4 Před 7 měsíci +19

      Sajnos ez 100 % igaz

    • @lunda89
      @lunda89 Před 7 měsíci

      jók a meglátásaid, de a "példás szaporodást" azért nem irigyelném. Ez mennyiség, nem minőség. Nők 10 gyereket szülnek, akik nem kapnak normális iskoláztatást, főleg a lányok nem, mivel csak egy újabb szülőgépet kell belőlük csinálni.
      Valóban, nem esnek hasra egy magyar riportertől. Ők elsősorban zsidók, csak másodsorban magyar származásúak, lenéznek mindenkit, aki nem (haszid) zsidó.

    • @Missberegie
      @Missberegie Před 7 měsíci +18

      A szatmári zsidóság zömmel Galíciából érkezett 1867 után, családnevük német, elzárt közösségekben éltek, emiatt érthető, hogy nincs annyi magyar kötődésük.

    • @evahorvath8135
      @evahorvath8135 Před 7 měsíci +10

      A hazai nem vallásos is elkülönūl, megy a gojozás.

    • @arpadbalog3431
      @arpadbalog3431 Před 7 měsíci +7

      @@evahorvath8135 Mikor megfeledkeznek magukról akkor kibukik az igazság és megy a genetikailag alattvaló moslékzabálózás

  • @MagdaD-kp1of
    @MagdaD-kp1of Před 7 měsíci +5

    Érdekes volt. Az meglepetés, hogy a városrész mennyire gondozatlan, szemetes.

  • @jutkagaudi3382
    @jutkagaudi3382 Před 7 měsíci +3

    Csodálatos volt köszönöm szépen ❤

  • @irenabraham7344
    @irenabraham7344 Před 7 měsíci +8

    Megint szuper videó lett.Köszönöm.❤

  • @ildikokiss5115
    @ildikokiss5115 Před 7 měsíci +16

    Fantasztikus videó volt, nagyon tetszett ❤ köszönöm szépen hogy láthattam ❤!

  • @ilonasipos8960
    @ilonasipos8960 Před 7 měsíci +2

    Köszönöm ,,,,,,nagyon meg ható ,,és döbbenetes videó volt ,,,,,😘😮🥲

  • @beatrixfarkas80
    @beatrixfarkas80 Před 7 měsíci +1

    Érdekes volt hallgatni, nézni..

  • @ianosescuion9218
    @ianosescuion9218 Před 7 měsíci +36

    Szól a kakas már... kedvenc virágénekem nem is tudtam, hogy zsidó himnusz is. Nálunk is volt zsidó közösség de elmentek, elfogytak, az emlékük is. Én még emlékszem az utolsó lakosokra... kár hogy csak emlék minden.

    • @gizellanagy6421
      @gizellanagy6421 Před 7 měsíci +2

      Nagyon szépen össze foglalta gondolatait.

    • @ianosescuion9218
      @ianosescuion9218 Před 7 měsíci +7

      @@gizellanagy6421 Köszönöm a jó szót. A zsinagóga rég nincs meg, mikor taníthattam, kicsi tanítványaimat elvittem az összes felekezet temetőjébe, ( öt van),hadd ismerjék meg szűkebb pátriájukat, múltunkat is. Elmentünk a zsidó temető maradványait is megnézni. Nagyot néztek, hogy van ilyen is. Elmondtunk egy imát az ott pihenőkért és az, hogy el hintettünk egy pár magot az utókornak is feljogosított egy kis elégtétel érzésre is...rég volt.

    • @gizellanagy6421
      @gizellanagy6421 Před 7 měsíci +3

      @@ianosescuion9218 addig jó amíg vannak ilyen gondolkodású emberek 🙏

    • @Veronika-ro1bx
      @Veronika-ro1bx Před 7 měsíci +2

      Az a baj, hogy még jönnek is élősködni. lopni. fosztogatni.

    • @ianosescuion9218
      @ianosescuion9218 Před 5 měsíci

      @@Veronika-ro1bx Ne.bántsuk a magunkfajta egyszerű embereket. Nem tehetnek róla. Tudok mesélni nagyon sok estetet amikor a jó példával jártak elől minálunk is. Mondom: az orvos, a patikus az eladó, az író.

  • @monoxtremesunn7902
    @monoxtremesunn7902 Před 7 měsíci +5

    csodaszép!
    Isten áldjon mindnyájunkat!

  • @user-qi7wf2ts7p
    @user-qi7wf2ts7p Před 5 měsíci

    Nagyon szép adás! Köszönöm szépen!

  • @dorakovacs2992
    @dorakovacs2992 Před 7 měsíci +16

    Érdekes. Jó retkes, koszos, igénytelenek az utcák, meg ott a tablet is az éttermes kezében. :)

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +5

      New York másutt még koszosabb.

    • @cucccucc4725
      @cucccucc4725 Před 7 měsíci +4

      jártál már budapesten?

    • @juditv9736
      @juditv9736 Před 7 měsíci +1

      ​@@ilonakiss9020Ez személyes tapasztalat? Vagy csak a xanaxos doboz oldalán olvasta?

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci

      ​@@juditv9736Honnan ismeri a Xanaxot? Szedte talán? Annyi tapasztalata van a zsidókkal amennyit rólam feltételez New Yorkkal kapcsolatban?

    • @dorakovacs2992
      @dorakovacs2992 Před 7 měsíci +1

      @@cucccucc4725 Jártam. Azért furcsa,hogy koszos mivel Budapest egy olyan nagyváros ahol több féle ember él,minden szempontból.Ez a kerület az ő lakhelyük, fura nincs rá igényük a tisztaságra. Nem ezt feltételeztem.Meglepett.

  • @tomas-wi8dy
    @tomas-wi8dy Před 7 měsíci +3

    Fantasztikus videó!! 👍👍👍👍

  • @igorjee
    @igorjee Před 7 měsíci +209

    Ezer éve vártam arra, hogy végre egy magyar is csináljon filmet a szatmári chászidokkal.
    Jó lett volna egy hosszabb, akár egy sorozat, több magyarul beszélőt megkeresni, kérdezni őket a családi történetükről.

    • @svedferi2235
      @svedferi2235 Před 7 měsíci +23

      de csak 20 dollárt szánt rá a csávó és az ingyen ebédet

    • @karolytenkei
      @karolytenkei Před 7 měsíci +52

      @@svedferi2235 ott ingyen???????🤣🤣🤣🤣

    • @Charlotte2000V.
      @Charlotte2000V. Před 7 měsíci +4

      @@karolytenkei 😂😂

    • @alexandermiklos6404
      @alexandermiklos6404 Před 7 měsíci +7

      Hat nagyon tetszet ,koszonom ,Neked Vojtko ez Kivalo Mu nka ,❤❤

    • @Ferruccio001
      @Ferruccio001 Před 7 měsíci +2

      @@alexandermiklos6404Gojko

  • @lajosneszaraz9803
    @lajosneszaraz9803 Před 7 měsíci +2

    Nagyon koszonom. Orulok hogy lathattam.

  • @monikavogel1800
    @monikavogel1800 Před 7 měsíci +2

    Koszonom szepen, bar mar sok filmet,riportot lattam a kornyekrol .ez is nagyon erdekes volt.

  • @kocsistunde3095
    @kocsistunde3095 Před 7 měsíci +50

    Kedves Tvrtko, köszönöm, hogy megismerhettem ön által ezt a kis világot. Érdekes volt látni, és el kell fogadni és tiszteletben tartani mindenkinek a másik vallását.
    A végén a kis öreg jópofa volt 😊 Még sok hasonló videót szeretnék látni.
    Köszönöm a munkásságát, további sok sikert kívánok.

    • @juditdemeter1683
      @juditdemeter1683 Před 7 měsíci +1

      Szerintem meg nem a mi elfogadásunkkal van a baj, hanem az ő befogadásukkal. Ők azok akik kiközösítenek mindenki mást, ugyanakkor befurakodnak mások életterébe. Én azt az életet nem bírnám, ezért nem is megyek oda. Ők csak azt fogadják el, mégis mindenhol ott vannak. Azért nem vitatom, hogy biztos van mit tanulni tőlük is. Na de az a kosz!! Termelik a szemetet!!??

    • @Polonyi28
      @Polonyi28 Před 6 měsíci +2

      Ez nem vallás, hanem haború az emberiséggel. Sajnos.

  • @dankaig
    @dankaig Před 7 měsíci +101

    Ezek pont leszarják Magyarországot, semmi kötődésük sincs már ide! Csak röhögtem végig ahogy jöttek az eröltetett kérdéseid a Magyarságra vonatkozóan...

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +8

      Hát pont nem szarták le! Az öreg 10x volt Magyarországon. A nő jól beszélt magyarul. Az ének tradicionális magyar-zsidó ének ami a himnuszuk. A magyar has meg megköveteli a magáét. Te meg verd a melled tovább és tanulj kínaiul. 😅

    • @dankaig
      @dankaig Před 7 měsíci

      @@ilonakiss9020 nyomd el magad...56ban kimenekülzek,azota ott baszodnak, senmi nem köti őket ide..birom a diszidenseket akik nagy magyarnak tartják magukat :D a saját szavukkal mondták el..semmi nem köti ide őket..szerintem nézd át újra meg újra..rájössz ze is..de lehet ze is hazánkbol szökött zsidó vagy :D

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci

      ​​@@dankaigÉn nem vagyok zsidó és rokonom sincs köztük. B@sszd meg ! 1944. gázkamra, '56 kötél. Köpj a tükörbe. Isten tartson emlékezetében!
      Nézd meg te újra! A temetőbe jönnek. Az a kötődésük. Nem a macska van ott eltemetve. A te magyarságod csak gyűlölködés.

    • @emberho3426
      @emberho3426 Před 7 měsíci +13

      @@ilonakiss9020 az oreg elment a gtemetobe es par nap utan rohant vissza a sajat kozossegebe. Megcsak nem is Amerikaba. Ok elsosorban haszidok, meg masodsorban is haszidok, es csak ugy mellesleg valahonnan mashonnan jottek az idosebbek elodei. A fiatalabbak meg Amerikabam elo haszidok

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci

      ​@@emberho3426Te emberhorgász vagy? Haszidok. Van identitásuk, jó erős. Kár hogy a keresztényeken már meg se látszik az identitás. Magyar szavak, ételek és emlékek azért voltak. Erre süket és vak vagy.

  • @anikohillender5597
    @anikohillender5597 Před 7 měsíci

    Nagyon érdekes volt, köszönöm szépen!

  • @peterjonescsatorna
    @peterjonescsatorna Před 7 měsíci +1

    nagyon érdekes. köszönjük

  • @otvoszoli3126
    @otvoszoli3126 Před 7 měsíci +24

    Köszi, Trvtko!😉
    Belekezdtem egy hosszabb írásba, de inkább kitöröltem.....😊
    2 év emléke megindította az ujjaimat, hiszen a Borough park környékén béreltem lakást több, mint 20 évvel ezelőtt....
    És dolgoztam a Williamsburg bridge mellett egy zsidó család csillárkészítő műhelyében, ahol színházak, rendezvénytermek számára "legóztuk össze" az egyébként tényleg csodálatos kristálycsillárokat....
    Szóval jó volt visszaemlékezni....
    Rengeteg történet van a fejemben, hiszen 8-10 lakótársam is volt a 2,5 szobás Brooklyni szállásomon, akik többnyire zsidó családoknál dolgoztak....1 évet laktam azon a környéken, az bizony 1 év sztori ! 🙂

    • @_redbad
      @_redbad Před 7 měsíci +15

      Kár, hogy visszatörölted, engem érdekelt volna.

    • @svaszon
      @svaszon Před 7 měsíci +12

      @@_redbad Engem is.

  • @adamfulop6736
    @adamfulop6736 Před 7 měsíci +22

    Szép szemetes környék !

  • @evameszaros7221
    @evameszaros7221 Před 7 měsíci

    Köszönöm szépen, érdekes volt!

  • @user-ni9xy4ip9t
    @user-ni9xy4ip9t Před 7 měsíci +5

    Nagyon jòl le lett vezetvea Film. Kár , hogy koszosak az utcák!
    A hit pedig megirja a tisztaságot!
    Persze a gyakorlat mindig más!

  • @danimolnar7575
    @danimolnar7575 Před 7 měsíci +37

    2000 nyarán Borough Park-ban, a 47th street-en a 955-ben laktam, nagyjából 3 hónapig. Életre szóló élmény, nem csak az ott élők, hanem a Brooklyn-feeling miatt is. Imádtam! Köszönet a filmért.

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +1

      👍Köszönöm! Pont így képzelem el!

  • @juliannatoth4947
    @juliannatoth4947 Před 7 měsíci +31

    Köszönöm Neked Tvrtko ! Érdekes világ az Övék ! Akiket én megismertem , NAGYON EMBEREK !
    Szeretem és tisztelem Őket ! Szeretem a műsoraidat és jó egészséget kívánok
    további munkáidhoz !

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +3

      Nagyon emberek! Örülök ennek a mondatnak. Az ember csak Istennel együttműködve válhat emberré. Az Úr munkája gyümölcse az emberszeretet. Nehéz, de csodás lehet ide tartozni. Áldottak. 💗

  • @mariatelek2922
    @mariatelek2922 Před 7 měsíci +1

    Köszönöm Nagyon tetszett.

  • @sukiyaki6804
    @sukiyaki6804 Před 7 měsíci +4

    Nagyon szép és értékes volt a videó! Egy olyan nép, aki ragaszkodik a hagyományokhoz, tudáshoz, bár mindenki ilyen lenne...

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +1

      Ritka volt itt a pozitív komment, hálásan köszönöm! Talán nem kapok infarktust, pedig nem is vagyok zsidó. 😢🌹

    • @agithehun
      @agithehun Před 5 měsíci

      fantasztikus, hogy milyen durva, gyűlölettel teli kommenteket olvasok itt. semmi kétségem sincs afelől, hogy a Shoah ma is megtörténhetne és a magyarok nagy része szívesen asszisztálni mindehhez mint 1945-ben.@@ilonakiss9020

  • @ddfhbggbb-xx9wm
    @ddfhbggbb-xx9wm Před 7 měsíci +68

    Kicsit az az érzésem, hogy ezt a nagy magyarságot Trvrtko inkább csak bele akarta magyarázni. Nyilvánvalóan le se szarják ezek a magyar kultúrát. Ez az érzékenyítési kísérlet bizony kapufa lett, barátom!

    • @vujity.tvrtko
      @vujity.tvrtko  Před 7 měsíci +20

      Milyen magyarság van belemagyarázva? Azt mondtam el, hogy őseik Magyarországról jöttek, az ételeik magyarok (is), az idősek beszélnek magyarul és egyes boltokban magyar neveik vannak. Melyik nem igaz?!
      És milyen “érzékenyítési kísérlet”?

    • @tomitomi3569
      @tomitomi3569 Před 7 měsíci +1

      @@vujity.tvrtko Van az a szint 🤣Egy kicsit mas szinten babralsz, mint ez a vereb, hagyd ra 🤣

    • @attilatasciko4817
      @attilatasciko4817 Před 7 měsíci +2

      Pszt súgok = találtak afrikai négereket , akik titkosan magyarul beszéltek , de családi neveik is magyarosak , egyiptomban . A nilus partján ott volt - van egy kőtorony " évezredes " nek mondták - mondják , arra van bevésve : igy , magarok ! " itt voltak a magarok , kusok ... stb. népek . " Stb...

    • @jenobene710
      @jenobene710 Před 7 měsíci +14

      Annyira erdekli oket, hogy felvasaroltak Magyarorszagot es mellette a viz keszletet! Mindenhol ezt csinaljak!

    • @gyorgyiczikora3277
      @gyorgyiczikora3277 Před 7 měsíci +2

      @@vujity.tvrtko Hát semmilyen. Olvasgasd csak a kommenteket.

  • @user-zc2iw3uj3m
    @user-zc2iw3uj3m Před 7 měsíci +6

    "ezek gyors, pár napos látogatások és már jövünk is vissza" - Hála az égnek!!!!!!

  • @pigguinea77
    @pigguinea77 Před 7 měsíci +2

    Érdekes volt.

  • @alicecullen8172
    @alicecullen8172 Před 7 měsíci

    Nagyon tetszett!!!

  • @bolcsekkove3592
    @bolcsekkove3592 Před 7 měsíci +15

    2:39 a kukába, bátyja, oda dobd a szemetet, az anyád úristenit!🤣🤣

    • @juditdemeter1683
      @juditdemeter1683 Před 7 měsíci +1

      Még csak most kezdődött el és máris szemetel! 🙈Felraknám 1 napra a szemetes kocsi hátuljára, gyűjteni-ürítgetni a kukákat, persze le s föl ugrálva, hogy ő is tanuljon valamit. Mást nem, becsülje a másik ember munkáját, (kétkezit is, nem csak a szellemit) na meg a tisztaságot. 4h után megpusztulna, olyan puhányok. De lehet, hogy többet nem szemetelne.

    • @trigi22
      @trigi22 Před 6 měsíci

      @@juditdemeter1683 nem akarnak ők fizikai munkát végezni, a lakásban a szqr..s pelenka a szoba sarkába dobandó és majd jön a ,,gojta", aki eltakarÍtja.

    • @juditdemeter1683
      @juditdemeter1683 Před 5 měsíci +1

      @@trigi22 😬Rossz belegondolni! De biztos nem mindegyik ilyen-remélem.🥴Ők akkor tudnak nagyon tiszták, igényesek és kritikusak lenni, ha ellenőrizni kell a bejárónőt.🤗

  • @chad2640
    @chad2640 Před 7 měsíci +34

    éltem borough Parkban 9 éve amikor még nem voltak papírjaim…..
    Egy rémálom volt!!!!!!
    Ha annyira tetszik akkor maradj ott!!!!!

    • @nagymaris
      @nagymaris Před 7 měsíci +10

      Én egyszer néztem albérletet ugyanitt - de tényleg olyan mint egy alternatív világ. A tulaj fiu nagyon kedves volt velem (én úgy tapasztalom h a NYi zsidók szeretik a magyarokat és segítenek nekünk) de ő javasolta azt h keressek jobbat máshol..

    • @ferencbrandhuber2768
      @ferencbrandhuber2768 Před 7 měsíci

      Ezek szerint részben kiszolgáltatott emberekből élnek. Úgy látszik ezt nem tiltja a vallásuk.

  • @biokal1
    @biokal1 Před 7 měsíci +2

    még a hozzászólásokból is mennyit lehet tanulni. Nagyon élveztem a dokumentum filmet. Hála !

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +1

      Azt elhiszem, hogy lehet tanulni a kommentekből, mert Magyarországon senki semmit nem tud a zsidóságról. Nagy mulasztás ez! Schweitzer József Főrabbi úr tett ez ellen a legtöbbet. Nagyon hiányzik nekem mint kereszténynek az ő személye.

  • @jozsefjakab4393
    @jozsefjakab4393 Před 7 měsíci

    Érdekes világ az övék de nagyon jó videó volt

  • @davidpeter581
    @davidpeter581 Před 7 měsíci +20

    Nagyon jó lett, lehetett volna hosszabb is..nekem nagyon tetszik, ahogy élnek. Érdekes, hogy ami az ő esetükben erény ( hagyományok ápolása, vallásosság, zártabb közösségek) az nálunk ciki meg kirekesztő.

    • @dusansuhajda6273
      @dusansuhajda6273 Před 7 měsíci

      Maga a 'ciki' szó is jiddis/német eredetű (zickig / ziegisch = kecskeszerű; azaz aki buta módon megvető, rendetlen vagy szimplán aki nem illeszkedő módon cselekszik; a német nyelvjárásban csupán gőgös és egyaránt agyilag zokni nőkre van használva).
      Az, hogy valami pozitív, értékes vagy igazságos egy bizonyos körben 'ciki'-nak számít, ez csak ilyen körnek a problémája, semmi másé - tehát maga a magyar városi társadalom gondja az, hogy odáig engedte bejutni a dolgot, hogy pl. a vallásoságot és az Istenhez való viszonyt 'ciki'-nak nézi (ha egyáltalán is igaz ez a feltételezés). A XIX. században élő pesti zsidóságnak a keresztény lakosság által való keresztes nyakláncnak a viselése igenis szubjektívan kellemetlen vagy akár kínos is lehetett, de az, hogy egy hasonló álláspontot a mai ateista lakosságrésze, aminek semmi sincs köze a zsidósághoz, is felvette, ez - őszintén mondva - csupán maguk a magyarok erkölcsi tokéletlenségének/felületességének a jele.

    • @zsoltbenyei
      @zsoltbenyei Před 7 měsíci +3

      Örüljön, hogy nőként nem oda született! Járhatna egész életében parókában és szülhetne srácokat amennyit csak `elvár` a közösség! Mindezt a választás lehetőségének teljes kiźárásával!!

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +3

      ​@@zsoltbenyei😅 Ott a nő dicsősége a gyermek, a legnagyobb érték, Isten áldása. A haj csábítás és férjes asszony ezzel nem él. Hűséget jelent a hajról való lemondás. Mindemellett a férje eltartja és van becsülete a családban a nőnek.

    • @miksaperhats8704
      @miksaperhats8704 Před 7 měsíci +3

      @@zsoltbenyei De igen, van választás! A közösséget bárki, bármikor szabadon elhagyhatja, nincs kényszer, nincs erőszak! Ha valaki a közösség tagja akar maradni - ezt a közösség elfogadott szabályainak betartásával teheti!
      Önként! A muszlim közösségekben viszont - van erőszak, sőt: még meg is ölhetik azt a nőt, aki szabadulna...

    • @zsoltbenyei
      @zsoltbenyei Před 7 měsíci

      @@miksaperhats8704 Kedves Miksa! Sokat tud róluk? Esetleg Ön is a közösség tagja? Érdekelne, mert az én tudásom (ebben) lehet, hogy elég felszínes…

  • @Laserjoe697
    @Laserjoe697 Před 7 měsíci +55

    Az miert nincs benne a szentirasban, hogy az utcat is kene takaritani neha, mert hasraesnek a koszba. 😀

    • @janosgruner3163
      @janosgruner3163 Před 7 měsíci

      A talmud nem írja hogy a takarítson, az alantas munka nekik.
      A talmud csak azt írja hogy ők a kiválasztott nép, és azt írja hogy a zsidók az emberek a többi meg csak a gojok, a marhák.

    • @edinacamden4346
      @edinacamden4346 Před 7 měsíci +16

      Ez New York, nehogy azt hidd hogy máshol különb, a metró olyan retkes volt nem mertem fogodzkoni .

    • @_redbad
      @_redbad Před 7 měsíci +2

      Te sokat takarítasz otthon?

    • @ritafarkas3853
      @ritafarkas3853 Před 7 měsíci +3

      New Yorkban este ki kell rakni a szemetet. Minden reggel elviszik. Szerintem pont ugy forgattak, hogy mar kiratak azanapi szemetet.

    • @hali1965
      @hali1965 Před 7 měsíci +5

      ​@@ritafarkas3853kirakták a fal mellé, a járdára, , az út szélére, meg úgy mindenhová. Hagyjuk már! Koszosak és kész. Így van ez pesten is.

  • @gabornemosonyi158
    @gabornemosonyi158 Před 7 měsíci +1

    Köszönöm 💐

  • @gyorgyideakne614
    @gyorgyideakne614 Před 7 měsíci +1

    N Köszönjük !

  • @Csilla417
    @Csilla417 Před 7 měsíci +65

    Érdekes volt. Elképesztô, mit képes csinálni a vallás az emberrel... Nem csoda, hogy nincs internet, leesne a tantusz egy párnak.

    • @adamlaszlo5172
      @adamlaszlo5172 Před 7 měsíci +44

      Ez fordítva méginkább igaz. Elképesztő , hogy le tudja amortizálni az embert az internet, hogy mennyi szemét van a neten. Legalább 80% értéktelen, sőt káros szemét van a neten.

    • @Csilla417
      @Csilla417 Před 7 měsíci +29

      @@adamlaszlo5172 ez is igaz. De igy legalább megvan az ember szabadsága, hogy válasszon. Ott meg bele van kényszeritve a korlátok közé, és még csak nem is tud róla.

    • @gyorgyiczikora3277
      @gyorgyiczikora3277 Před 7 měsíci +9

      @@adamlaszlo5172 látom te se használod. Csak kritizálod.

    • @balogmria21
      @balogmria21 Před 7 měsíci +5

      @@Csilla417 Ez igen érdekes! Te szabadon választod meg mikor vagy a neten! Már nem is tűnik fel, hogy kényszer???

    • @Csilla417
      @Csilla417 Před 7 měsíci +35

      @@balogmria21 nem, nem tûnik fel, mert nem az. Az se kényszer, hogy mit választok nézni. Ha választok egyátalán. El se tudom képzelni, mennyi tudástól lennék elzárva, ha csak vallásos könyveket vehetnék a boltban. Igaz, a sok szeméttôl is meg lennék óvva, ha engedném magamra áramolni. Ezeket az embereket akapból gyengének feltételezik, akik maguktól nem képesek a helyes döntést meghozni. Ld. a férfiak külön busza, hogy nehogy ledér nôk csábitásának engedhessenek. Ezzel nem az erényességet erôsitik, hanem az engedelmességet. Persze, ha nincs kisértés, nincs bûn és büntetés, egyszerûbb a nyáj irányitása és összetartása. Mindent a közösségért. Értem én, és hatásos is, látszik az eredmény. De mint kivülálló, valahol sajnálom ôket, mert nagyon kicsi igy a világuk. Az is lehet, hogy igy viszont sokkal egyszerûbb és nyugodtabb.

  • @marshallhanspeter233
    @marshallhanspeter233 Před 7 měsíci +22

    Úristen mennyi szemét, papír fa van eldobálva az utcákon...

    • @Timii._ka7litzzx
      @Timii._ka7litzzx Před 7 měsíci +9

      Biztosan baloldali vàrosvezetés van ott is.

    • @ABACUS63
      @ABACUS63 Před 7 měsíci +4

      ​@@Timii._ka7litzzx miért van jobboldali szemét? te szemét

    • @Apuborizukonnycseppe
      @Apuborizukonnycseppe Před 7 měsíci

      Orbánista barom.@@Timii._ka7litzzx

    • @attilatasciko4817
      @attilatasciko4817 Před 7 měsíci

      Pszt súgok ! Útóljára a mi magyar Kisvárdai vagy Mátészalkai PATAKI GYÖRGY volt 3 x [ csak 3 x lehet : 3x 4 év = 12 évig ! [ csoda volt ! ] Nyújork állam köztársasági (republikánus) kormányzója ! Azóta csak fletó haverjai nyernek ott is , mert a szegények odagyűlekeztek , a fehérek meg kiköltöztek az appenin hegyen túlra , fehérek lakta terűletekre .
      Stb...

    • @nahatnahat749
      @nahatnahat749 Před 7 měsíci

      látni lehetett a boltok csomagoló anyagai, papírdobozai hevertek ott, nem tudom erre miért nincs egy külön kuka. Valószínűsítem, hogy eltakarítja valaki rendszeresen, hisz ha nem tenné, óriási lenne a bolti csomagoló anyag szemete. Ilyen egyébként nálunk itt ebben az országban is van, hogy a bolt elé kiteszik a dobozokat, de itt is csak ideiglenesen.

  • @attilasohajdanj8773
    @attilasohajdanj8773 Před 7 měsíci +1

    Tökèletes dokumentum, örülök talàlkoztam veled Garfielden.

  • @anikopatatics
    @anikopatatics Před měsícem +2

    Szőrnyű kosz van mindenütt!Erre nem lennék ilyen büszke .

  • @agnessztojka4496
    @agnessztojka4496 Před 7 měsíci +30

    Feltunt a sok szemet az utcan ...Igenytelen emberek csak úgy mint nalunk Torontoban :((

  • @robertgyuladudas4863
    @robertgyuladudas4863 Před 7 měsíci +27

    Érdemes lenne a többi magyar közösséggel, például a Passaic-i magyar közösséggel is interjút készíteni. :) Ha szükséges kontaktot tudod hozzájuk biztosítani.

    • @emberho3426
      @emberho3426 Před 7 měsíci +7

      ez egy haszid kozosseg, semmi kozuk Magyaro-hoz. nehany napokat toltenek ott, es rohannak vissza a sajat vilagukba. Semmi kotodes, a fiataljaik mar mgyarul se beszelnek. En sem erzem hogy barmi kozos lenne bennuk velem/csaladommal/barataimmal

    • @czegenyiraymond3342
      @czegenyiraymond3342 Před 7 měsíci

      Engem érdekelne kontakt! Írj privátban:-)

  • @megg7558
    @megg7558 Před 7 měsíci +1

    Köszi a feltöltést. Amerikában ahól én jártam járok a Magyar ételek mindenhól drágák. Főleg a kolbászok szalámik a Szlovák és Magyar hentes és füszereseknél, én pld-úl $25-t fizettem egy pár vékonyka gyulai kolbászért. Szegedi Pick szalámi $23 egy font kb egy félkiló a Stop&Shop-ban. Floridában véletlenűl a zsidó benzinkútba mentem ahól akkor $2.75/gal benzint $8-ért árúltak a zsidóknak. Akkor fogalmam sem vólt hogy van ilyen. Persze gyorsan kiálltam a sorból.

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 7 měsíci +2

      A kosher kaja itthon is és mindenütt a legdrágább. A kiváló alapanyag, az elkészítés módja és a szakemberigény miatt. Ez nem nyerészkedés a részükről.

  • @kolink77
    @kolink77 Před 7 měsíci +1

    Elrettentő!

  • @Battyukan
    @Battyukan Před 7 měsíci +10

    Igen, igen! Nekem is rögtön feltűnt, hogy nem olyan, mint a tipikus szabolcsi töltött káposzta :D Nekem az a legjobb. Nagyon csalódott voltam, amikor először ettem máshol töltött káposztát, Székelyföldön. Nem is hasonlított sem megjelenésben sem ízben. 😅

    • @sunny1693
      @sunny1693 Před 7 měsíci

      @Battyukan
      A szabolcsiak nem savanyú káposztából készítik a töltött káposztát.
      A nyers káposztaleveleket leforrázzák, aztán töltik és paradicsomlében főzik meg. A töltetelékek is sokkal kisebbek, mint a 'hagyományos' változat.
      Egy szabolcsi kolléganőm mondta, hogy ez az "igazi" szabolcsi töltöttkáposzta és egy vidéki szabolcsi lagziban is elmaradhatatlan fogás.

    • @lidiademeter9630
      @lidiademeter9630 Před 7 měsíci +1

      Hát igen. A székely toltottkaposztaban hús van nem rizs. Annak meg van adva a módja. Nem paradicsommal csináljuk, hanem érlelt sózott káposztával és amit ti még hírből sem hallottatok disznogömböccel. Tehát a székely toltottkaposztanak tartalma van, nem híre.

    • @sunny1693
      @sunny1693 Před 7 měsíci +2

      @@lidiademeter9630.
      Ezért vannak a régiók közötti különböző megnevezések és változatok!
      Kár azon vitatkozni, hogy kinek melyik az "igazi", mert ez ízlés kérdése is és függ, hogy hol, milyen alapanyagokat tudnak beszerezni.
      Az ételeket, nem csak a töltött káposztáét, mindenki a saját ízlése, tehetsége, lehetősége szerint készíti. De még ha az eredeti recept és alapanyagok szerint készítik, akkor sem egyforma az íze, "nem olyan" egyetlen ételnek sem.
      Csak szólok, hogy amit sokan 'székelykáposztának' mondanak, abban nincs töltelék, csak hús és szálas savanyú káposzta!
      A többit, amiben töltelék van, az "csak" töltöttkáposzta, ilyen - olyan régió, ízesítés szerinti megnevezéssel. 😆

  • @snorlaxmagmar1472
    @snorlaxmagmar1472 Před 7 měsíci +71

    Látom szegény nőknek itt is nagyon jó sorsuk van....

    • @karolytenkei
      @karolytenkei Před 7 měsíci +8

      A nagy , vallás' leborotválni a hajukat??stb....sovinizmus ! Hol itt az egyensúly?
      Persze kinek mi.
      Semmi aem kötelező 😊

    • @gurulo_rubel
      @gurulo_rubel Před 7 měsíci +14

      Nem tetszik leléphetsz egy másik kerületbe, ez a jó USAnkában. Próbálj meg lelépni , Szaud-Arábia másik részére. Amúgy tényleg para ez a dogmatikus életmód

    • @SOAD0219
      @SOAD0219 Před 7 měsíci +13

      Ilyen, ez a vallási fanatizmus.

    • @leventegulacsi7421
      @leventegulacsi7421 Před 7 měsíci

      Sok gyűlölet keltő kommentet olvastam ezen forgatás alapján és kérdem magamtól hogy azok akik ezeket a kommenteket írták miért születtek, illetve mit keresnek Európában?
      Vajon úgy érzitek hogy nincs elég hely számotokra a napalatt? Hol van az elfogadottság? Hol van a Másság elfogadása? Hol van a megértés? Talán mindannyiótoknak akik ilyen gyűlöletes kommenteket írtatok Oroszországba kellene menjetek És ott tanulni igazi kereszténységet avagy?… azt veri tek mindig dobra hogy kb. 1000 év vel ezelőtt megkeresztelkedett a magyar nép. Mit tanultatok a keresztségből? Ilyenek a papjaitok? Ha igen, akkor szégyelljétek magatokat, azok akik ilyen kommentekre voltatok képesek. Nem vagyok zsidó. De nem számíthatom magamat sem olyan emberek közé akik magyarként ilyen gyűlöletre képesek. Talán ezt tanulta István is hogy mindenkit aki nem egyetért a királlyal le kell fejelni? Én úgy hiszem hogy igen ti ezeknek az embereknek a leszármazottjai vagytok! Mert mindent elfelejtettetek: ! Azt hogy az oroszok tönkreteték a fél Európát, és a másik fél Európát pedig a németek. És most fel magasztaljátok őket hódoltok nekik, nehogy gáz nélkül maradjon a seggetek, - tisztelet a kivételeknek - és még sok minden másról tudnék és szeretnék beszélni de nem itt a helye a dolognak. Tény az hogy a civilizált embereknek állást kell foglalni uk mindenképpen az ilyen Úgynevezett emberek ellen.. mert aki nem tud emberséget tanúsítani az nem ember..

    • @sandorkovacs7878
      @sandorkovacs7878 Před 7 měsíci +14

      betegek ezek

  • @judokabandi
    @judokabandi Před 7 měsíci +2

    Köszönöm a videót! Kedves Tvrtko, nagyon megköszönnék egy angol nyelvű feliratot a videóhoz, mert van több külföldi barátom, akiknek meg szeretném mutatni.

  • @markb.8460
    @markb.8460 Před 4 měsíci +2

    szemetelni kóser ahogy látom

  • @azeroizmus1456
    @azeroizmus1456 Před 7 měsíci +7

    Zseniális ❤

  • @maria-elisabetahotz475
    @maria-elisabetahotz475 Před 7 měsíci +20

    Erdélyben Szatmárnémetiben is éltek sokan. Több szép zsinagóga volt ottan. Máramaros Szigeten építenek egy nagy komplexumt. Érdekes lenne onnan is videót készíteni evvel kapcsolatosan.

    • @_redbad
      @_redbad Před 7 měsíci +3

      Ők is onnan származnak.

    • @enikoszekely9404
      @enikoszekely9404 Před 7 měsíci

      Deborah Feldman aki megirta az Unortodox és Exodus könyvet elmeséli hogy megkapta dédszülei sirját ottan a zsidó temetöben.

    • @wincent969
      @wincent969 Před 7 měsíci +4

      komplexus jelentése (lélektan)- elfojtott, tudattalan vágyak és a velük kapcsolatos gátlások együttese. remélem "komplexum"-ot akartál irni.

    • @maria-elisabetahotz475
      @maria-elisabetahotz475 Před 7 měsíci +2

      @@wincent969 köszönöm a javítást. Helybesbitettem. Tehát több épületet: zsinagóga, iskola, szálloda, étterem

    • @wincent969
      @wincent969 Před 7 měsíci +2

      @@maria-elisabetahotz475 és akkor megint jövök és a Heljesbitést is helyesbitem. de most már megyek aludni tényleg.

  • @tibsyy895
    @tibsyy895 Před 6 měsíci +1

    Köszi, jó volt. Ebből lehetett volna akár egy teljes sorozat is.

  • @tundebrathwaite2174
    @tundebrathwaite2174 Před 7 měsíci +1

    Isteni imadom

  • @beci.zsarnai.9388
    @beci.zsarnai.9388 Před 7 měsíci +10

    Tetszett a film köszönjük🙂 De sztem ezek az emberek nem a magyarság ra büszkék... sőt és kár lenne tagadni mindenki tudja miért 😕

  • @peterilleg2748
    @peterilleg2748 Před 7 měsíci +11

    Ahelyett, hogy megvendégeltek volna az 3tteremben, kifizetették, gratulálok 👏👏👏

    • @zalansz9450
      @zalansz9450 Před 7 měsíci +6

      Miért lenne kötelező nekik "megvendégelni"?
      Csak azért mert valaki magyar...vagy azért mert mások által ismert személyiség?
      Ennyi erővel akkor Magyarországon az összes magyar ingyen ehetne az összes magyar étteremben...igaz?
      Én személy szerint ki nem állhatom amikor magyarok vagy magyar származásúak próbálnak tőlem alacsonyabb árakat kérni...(itt Kaliforniában)!
      Miért? Miért kéne a feleségemtől, gyerekeinktől, magamtól megvonni azt amiért megdolgozok, csak azért mert valaki ugyanolyan nemzetiségűnek vallja magát??

    • @attilatasciko4817
      @attilatasciko4817 Před 7 měsíci +5

      Péterilleg < " a biznisz az biznisz ! " mi köze van ezeknek a magyarokhoz = mi köze a magyaroknak ezekhez ‽ Stb...

    • @saincz
      @saincz Před 7 měsíci

      Zsidóknál ingyen enni...?
      Ugyan már! 😊

    • @arpadbalog3431
      @arpadbalog3431 Před 7 měsíci +2

      Akiknek a pénz az isten,miért hagynának veszni egy centet is

    • @zalansz9450
      @zalansz9450 Před 7 měsíci +1

      @@arpadbalog3431 hülyeség...nem a pénz az istene annak aki nem akar kevesebbet keresni csak azért, mert az ügyfele azt mondja, hogy ugyanaz a nemzetiség..

  • @lubicakamzikova74
    @lubicakamzikova74 Před 7 měsíci

    Zaujmave video.

  • @BollaBertold
    @BollaBertold Před 7 měsíci

    Tetszett:)

  • @gabor247
    @gabor247 Před 7 měsíci +13

    Londonban úgy sétálnak az utcán lehajtott fejjel hogy rád se néznek. Egy két kerületben lehet velük találkozni ha nem ott laksz azt se tudod hogy léteznek ugyanis ritkán hagyják el a kerületeket.

    • @krisztianforgacs1316
      @krisztianforgacs1316 Před 7 měsíci +2

      Én sokat jártam Golders Greenbe meg Stamford Hillbe is, de senki sem járt lehajtott fejjel.

    • @gabor247
      @gabor247 Před 7 měsíci +5

      @@krisztianforgacs1316 Stamford Hillről beszélek épp!

    • @hilton3830
      @hilton3830 Před 7 měsíci +1

      A lehajtott fej igaz, ez is a vallàs rèsze.

    • @metrotzip5275
      @metrotzip5275 Před 6 měsíci

      mert nem voltàl màr rég!@@krisztianforgacs1316

  • @enikoszekely9404
    @enikoszekely9404 Před 7 měsíci +16

    Deborah Feldman az ultraorthodox közösség tagja volt és ott élt Williamsburgban. Kilépet miutàn férjhez adták és elmesélte az életét valamint nagyszülei életét is egy nagyon érdekes könyvben ,,Unorthodox "

    • @agnesmatolcsi2730
      @agnesmatolcsi2730 Před 7 měsíci +4

      Most olvastam az Unortodox és az Exodus című Deborah Feldman könyvet. Ezért is öröm volt látni ezt a filmet.
      Az írónnő most Berlinben él. Nem tudom, vajon hogy érzi ott magát.

    • @enikoszekely9404
      @enikoszekely9404 Před 7 měsíci

      @@agnesmatolcsi2730 Én is elolvastam mint a két könyvet és a filmet is láttam a netflixen. Németorszàgnak sajnos vége, rossz választàs volt oda menni és ott élni.

    • @annemarieungvari39
      @annemarieungvari39 Před 7 měsíci +3

      A könyvből egy Netflix sorozat is készült, érdemes megnézni. Deborah Feldmann egy interjúban azt nyilatkozta, Berlin az a város, amely a hazátlanoknak otthont ad.

    • @tbtb-nm2ef
      @tbtb-nm2ef Před 7 měsíci +6

      A film is jo. Megmutatja mennyire "jo" ott nokent elni

    • @babett1977
      @babett1977 Před 7 měsíci +4

      A nok tenyeszszukak

  • @ferencszabo531
    @ferencszabo531 Před 7 měsíci +1

    Nagyon érdekes volt. 😊😊😊

  • @Adam18880
    @Adam18880 Před 7 měsíci +1

    Nem csipom a stílusod, de ez jó volt és érdekes, mondjuk az a hegedű kicsit sok volt ill zavaróan hangos, de big lájk!👌😁

  • @silverlions
    @silverlions Před 7 měsíci +24

    Most jártak itt Csengerben úgy két hete. Jönnek a temetőbe minden évben ősszel.

    • @kakalakiakka4545
      @kakalakiakka4545 Před 7 měsíci +3

      És?

    • @hondacbrification
      @hondacbrification Před 7 měsíci +3

      ​@@kakalakiakka4545Magyarán még járnak Magyarországra.

    • @kakalakiakka4545
      @kakalakiakka4545 Před 7 měsíci +3

      @@hondacbrification s akkor mi van?😝

    • @hondacbrification
      @hondacbrification Před 7 měsíci +4

      @@kakalakiakka4545 A Magyarság alapja a vér és az ISTEN.Ugar,Ungár, HonGri,VenGri,WanGer...Onoguri egy Szkíta törzs szovedség volt kiket úgy ismerték mind 10 törzset .
      Bibliát olvastad?

    • @ferencnagy5502
      @ferencnagy5502 Před 7 měsíci +8

      Bodrogkeresztúron volt valami csodarabbi, oda is folyton járnak.

  • @fox200065
    @fox200065 Před 7 měsíci +7

    Az imalapot fordítva tartja...Egyebekben kiváló film. Egy kisvárdai lakos.

    • @MrDxx7
      @MrDxx7 Před 7 měsíci +9

      Ha nem tudja elolvasni, talán mindegy is :)

    • @fox200065
      @fox200065 Před 7 měsíci

      Nagyon érdekes, hogy magánhangzó-jelölést használnak, ami abszolút klasszikus héber írásmód, szemben a mai, csak mássalhangzós írásmóddal.@@MrDxx7

  • @edithbodor9300
    @edithbodor9300 Před 7 měsíci

    Nekem tetszik az összes videód! Honnan tudtad, hogy élnek ott magyar származású zsidók?

  • @user-mg5kg2re6b
    @user-mg5kg2re6b Před 3 měsíci

    Köszönöm hogy megmutatod az élő magyarságot óperenciás tengeren túl.lehet bármilyen vallás 🙏

  • @jockey4
    @jockey4 Před 7 měsíci +17

    Nincs mobiltelefonjuk, nem használnak internetet, de azért 9:55-nél ott figyel a tablet. Gondolom vallási műsorokat néznek rajta...😆
    Számukra mi vagyunk furák, számunkra meg ők. Érdekes videó volt, köszi!

    • @fulop_csaba
      @fulop_csaba Před 7 měsíci +1

      azzal akár üzleti dolgokat is intézhetnek, vagy számlázás, rendelés, adózás stb

    • @juditv9736
      @juditv9736 Před 7 měsíci +3

      ​@@fulop_csabaAdózás?! 😂 Hasi-tasi (itt kaftánzseb) nem kér kódot. Figyeld a pénz útját! 16:50. Azt sem "tudják", hányan élnek ott. Nem befizetői a társadalomnak. A gyerekeket pedig támogatja az állam. Hát így!

    • @babett1977
      @babett1977 Před 7 měsíci +5

      Van sajat CZcamsjuk amire te gojkent nem tudsz belepni. Arrol mar ne is beszeljunk hany hires zenet irtak at a sajat verzojukra. Meglepodtem mikor Mate Petert hallgattam zsidora atirva, de hallottam mar G'n'R-st, Shakirat, U2 stb.

    • @gipsymelody1268
      @gipsymelody1268 Před 7 měsíci

      gojként :DDD az a baj, hogy megy az ártatlankodás közben meg megy az adócsalás és mások nyomorának kihasználása mint mindig is... -_-
      @@babett1977

    • @hilton3830
      @hilton3830 Před 7 měsíci +2

      A tablett nekem is feltűnt, de egy màsik CZcams videóban hallottam, hogy van kosher internet, ami azt jelenti, hogy a vallàsilag jóvàhagyott dolgokat nèzhetik.

  • @annamariavolgyesi5017
    @annamariavolgyesi5017 Před 7 měsíci +3

    Maradjatok is ott!!!!

  • @karlnemeth4239
    @karlnemeth4239 Před 7 měsíci +1

    Brilliant very interesting please can we have more

  • @sandorzsoltjasko7248
    @sandorzsoltjasko7248 Před 5 měsíci +2

    Többször megnéztem ezt a reportot... a vallások is haladtak a modern korral . Számomra ezek az emberek igénytelennek és visszamaradottaknak tűnnek. A magyarsághoz való kötödésük nem az erősségük ....kár is már azt náluk erőltetni.A felvétel során többször figyeltem Tvrtko arcát , hát próbálta szépíteni az ottani dolgokat és a legjobbat kihozni. Egy kicsit a beltenyészet is megfogalmazódott bennem... elnézést.És ezeket úgy írom ide le , hogy bennem is van ebből a vérből. Valahogy nem tudtam velük azonosulni ....sajnálom! Amúgy gratula Tvrtko-nak a filmért.