Kár, hogy nem beszélt Kozári úr a drezdai bombázásról, amit valószínűleg másként értékelne minden humanista, mint ahogy Churchill tette. Én nagyon egyoldalúnak ítélem az előadást!
Ami kimaradt az előadásból, hogy ez a nagyszerű ember, amikor a búr háborúban elfogták, megígértették vele és a többi elfogottal, hogy nem szökik meg, és így nem fogják őket különösebben őrízni. Egyedül ez a feddhetetlen férfi szökött meg, úgy, hogy átmászott egy embermagasságú kerítésen, és átkelt egy éppen kiszáradófélben lévő folyócskán. Mindezt az emlékirataiban úgy interpretálta, hogy nagy nehézségek árán és több folyamon (!) átkelve sikerült a gaz búrok rabságából elmenekülnie. A 2.világháborúban ez a zseni Drezda bombázásán kívül egyéb ötletekkel is előrukkolt. Kettő ezekből : 1.Lépfene mérget kért az USÁ-tól, hogy ezzel támadja a németeket. 2.Javasolta, hogy atombombát vessenek Németországra, ha 1945.tavaszán még nem kapitulálnak. A lépfene mérget nem a többi szövetséges nem engedte bevetni ( máig van azonban egy kísérleti sziget, ahol a kapott anyagot birkákon próbálták ki, és ahová a máig fennálló veszély miatt nem lehet belépni ) , az atombombát szintén elutasították. Ezen kívül érdemes megnézni árnyaltabb kép kialakításához Kun Miklós előadását : czcams.com/video/jQMocAX0FTM/video.html
27:16-kor az nem "egy latin mondás". Hanem egy idézet Vergilius Aeneas-ából. A fordítás is pocsék, helyesen így szól.: "Kíméld, ki meghódolt, de leverd, aki lázad!". Egészben és eredetiben is: "Tu regere imperio populos Romane memento parcere subiectis et debellare superbos." Magyarul: "Emlékezz, ó római, hogy hatalmaddal irányítod a világot, kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad." Ennyire műveletlen és igénytelen emberek miért osztják, ami nincs???
Höchstadt-Blenheim az egy csata volt 1704-ben, ahol Churchill es Savoyai Jeno serege donto gyozemet aratott a franciak felett. Winston Churchill tehat egy nagy, vagyonos es befolyasos csalad tagja volt, nem self-made man. Egyebkent divat volt gazdag amerikai örökösnöket felesegul venni(mint nalunk a Noszty fiu esete tortenet).
Chartwell az kiejtve.. "csartvell", nem "kartvell".... Egyébként nincs messze Londontól, aki arra jár, nézze meg, nagyon barátságos rezidencia, mentes mindenféle fényűzéstől
Egy szenzációs előadás volt az általam is kedvelt Angól politikusról . De sajnos a Főld manapság nem hórd hátán hasonló egyéniségeket ! És miért? Mert hagyómány kel , neveltetés , műveltség , kultúra és elkőtelezetség elvekkel . Manapság ritka fogalmak . De talán van , vagy lesz még valaki vagy valakik , akik majd felvállaják .
az alkoholizmus nem azt jelenti,hogy részegre issza magát valaki nem esett szó a folyamatosan előjövő depressziójáról nem esett szó a jaltai kompromisszumban betöltött szerepéről ami K-európát illeti Görögország kontra
@@peterkatona2460 Nem uram! Nem szerettem volna ha az előadás Churchill rasszizmusáról szól!.De nem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt , hogy Churchill hogyan nyilatkozott többek között a feketékről.
@@gyurkagyurko3658 Uraságod mellékellhetné az erről szóló bizonyétokat.Akkor készséggel elismerném,bár Churchill "megítélésén" kívűl- számomra- nem birna sok jelentőséggel.Nem mintha rajonganék az említett brit alattvalóért,de csak partraszállt...Továbbá asszisztált egy másik rém nyakunkba varrásához.Ezeket figyelembe véve szarok arra ha mégis rasszista volt.Ezt majd elintézik a faszkalapok!Érts:blm,meg a többi.
Kár, hogy nem beszélt Kozári úr a drezdai bombázásról, amit valószínűleg másként értékelne minden humanista, mint ahogy Churchill tette. Én nagyon egyoldalúnak ítélem az előadást!
Az egyik legellenszenvesebb történelmi figura. Ez egy meglehetősen egyoldalú előadás volt sajnos.
Nagyszerű előadás volt. Köszönöm szépen a munkáját!
Nagyon jól összeállított, informatív és a Churchill rajongóknak is tud érdekeset mondani még.
Koszonom az eloadast, igazan informativ es erdekesre sikeredett.
Drezda bombázása?
Ezeket az előadásokat szeretném sorozatban látni, mert politikai felhaang nélkül tényekről tudósit. Köszönöm!!
Informatív előadás.
Nagyszerű volt.
Gallipoli?
Anyira csodaloja vagy akor a Bengali miliok kiehesztetese aszt is csodalod?
Ami kimaradt az előadásból, hogy ez a nagyszerű ember, amikor a búr háborúban elfogták, megígértették vele és a többi elfogottal, hogy nem szökik meg, és így nem fogják őket különösebben őrízni. Egyedül ez a feddhetetlen férfi szökött meg, úgy, hogy átmászott egy embermagasságú kerítésen, és átkelt egy éppen kiszáradófélben lévő folyócskán. Mindezt az emlékirataiban úgy interpretálta, hogy nagy nehézségek árán és több folyamon (!) átkelve sikerült a gaz búrok rabságából elmenekülnie.
A 2.világháborúban ez a zseni Drezda bombázásán kívül egyéb ötletekkel is előrukkolt.
Kettő ezekből :
1.Lépfene mérget kért az USÁ-tól, hogy ezzel támadja a németeket.
2.Javasolta, hogy atombombát vessenek Németországra, ha 1945.tavaszán még nem kapitulálnak.
A lépfene mérget nem a többi szövetséges nem engedte bevetni ( máig van azonban egy kísérleti sziget, ahol a kapott anyagot birkákon próbálták ki, és ahová a máig fennálló veszély miatt nem lehet belépni ) , az atombombát szintén elutasították.
Ezen kívül érdemes megnézni árnyaltabb kép kialakításához Kun Miklós előadását : czcams.com/video/jQMocAX0FTM/video.html
Ennek az embernek nem kell kortesbeszédet mondani, a szivarost nem most akarják kinevezni! ki.
27:16-kor az nem "egy latin mondás". Hanem egy idézet Vergilius Aeneas-ából. A fordítás is pocsék, helyesen így szól.: "Kíméld, ki meghódolt, de leverd, aki lázad!". Egészben és eredetiben is: "Tu regere imperio populos Romane memento parcere subiectis et debellare superbos." Magyarul: "Emlékezz, ó római, hogy hatalmaddal irányítod a világot, kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad." Ennyire műveletlen és igénytelen emberek miért osztják, ami nincs???
Az egyik legnagyobb háborús bűnös volt. Sajnálom, hogy nem akasztották fel.
Hülye vagy
Csak kérdem miért?
Növekedj! Teljes film ( magyar szinkronnal)
'csánat, Consuelo Vanderbilt a 9. Marlborough hercegének felesége volt (anyja éheztetéssel kényszerítette bele a házasságba).
Höchstadt-Blenheim az egy csata volt 1704-ben, ahol Churchill es Savoyai Jeno serege donto gyozemet aratott a franciak felett. Winston Churchill tehat egy nagy, vagyonos es befolyasos csalad tagja volt, nem self-made man. Egyebkent divat volt gazdag amerikai örökösnöket felesegul venni(mint nalunk a Noszty fiu esete tortenet).
...jó volt az előadás....akinek ez nem tetszik, nézze meg a Sztálinról szóló elöadást.....:D....
Alan Watt "Az emberi psziché manipulalasa" magyarul szinkronizált
Chartwell az kiejtve.. "csartvell", nem "kartvell"....
Egyébként nincs messze Londontól, aki arra jár, nézze meg, nagyon barátságos rezidencia, mentes mindenféle fényűzéstől
Ez sajnos blikk-szintű kis szinesek,nem komoly előadás
Itt nyalsz
A pénz mint adósság
Egy szenzációs előadás volt az általam is kedvelt Angól politikusról . De sajnos a Főld manapság nem hórd hátán hasonló egyéniségeket ! És miért? Mert hagyómány kel , neveltetés , műveltség , kultúra és elkőtelezetség elvekkel . Manapság ritka fogalmak . De talán van , vagy lesz még valaki vagy valakik , akik majd felvállaják .
Nekünk magyaroknak kifejezetten káros volt. Nem osztom az imádatát.
Műveltségre és kultúrára hivatkozni ilyen helyesírással - ez nem öngól?
az alkoholizmus nem azt jelenti,hogy részegre issza magát valaki
nem esett szó a folyamatosan előjövő depressziójáról
nem esett szó a jaltai kompromisszumban betöltött szerepéről ami K-európát illeti Görögország kontra
A rasszizmusáról miért nem esett szó?
Mert buta legenda.Azért.Gondolom tetszett volna ha ez tölti ki az előadást,de sajna ennél sokkal fontosabb dolgok hangzottak el...
@@peterkatona2460 Nem uram! Nem szerettem volna ha az előadás Churchill rasszizmusáról szól!.De nem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt , hogy Churchill hogyan nyilatkozott többek között a feketékről.
@@gyurkagyurko3658 Uraságod mellékellhetné az erről szóló bizonyétokat.Akkor készséggel elismerném,bár Churchill "megítélésén" kívűl- számomra- nem birna sok jelentőséggel.Nem mintha rajonganék az említett brit alattvalóért,de csak partraszállt...Továbbá asszisztált egy másik rém nyakunkba varrásához.Ezeket figyelembe véve szarok arra ha mégis rasszista volt.Ezt majd elintézik a faszkalapok!Érts:blm,meg a többi.
@@peterkatona2460 Fidelio.hu Churchill valóban rasszista volt.
@@gyurkagyurko3658 Rendben,alásszógája!