Vajtó Lajos őszintén elmondta: komoly konfliktusok vannak Nellyvel!
Vložit
- čas přidán 12. 03. 2024
- #sztárok #kiskegyed #vajtolajos #fesüsnelly #horvathcsenge
Vajtó Lajos őszintén elmondta: komoly konfliktusok vannak Nellyvel.
Kolléganőnk, Berta Bernadett Vajtó Lajos üzletemberrel beszélgetett, aki a hazai médiában Fésűs Nelly színésznő férjeként lett igazán ismert, de kalandregénybe illő az élete. Most először elárulta, hogy mivel foglalkozott hosszú ideig és nagyon nehéz gyermekkoráról is beszélt. Általános iskolás korában nevelőintézetbe tette az apja és veréssel büntette. De ő ennek ellenére szeretettel, tisztelettel beszél róla.
A színésznővel 13 éve vannak együtt, 5 éve házasok és jót nevet azon, ha álompárnak nevezik őket. - Komoly konfliktusok vannak köztünk a gyermeknevelést illetően. - árulta el. Nellynek van egy korábbi kapcsolatából egy gyönyörű lánya, Csenge, akinek ugyan Vajtó nem akart az édesapja lenni, de nehezen érintette, hogy nem azt csinálja, amit kellene. - Én éltem egy fedél alatt vele. A nap 24 órájában, ha baj volt, nekem kellett intézni, ha az utcán konfliktus volt, nekem kellett odaszaladni. Én neveltem. Egy kisgyereket láttam felnőni, láttam milyen tehetséges, és nem azt csinálja, amit kellene, amiben baromi tehetség. Éppen ebből adódóan már nem lakik velünk, mert én egy szigorú ember vagyok.
Vajtó arról is beszélt, amikor megtudta, hogy Nelly terhes, az volt az első gondolata, hogy ez a baba ne szülessen meg, már meg volt az abortusz időpontja. - Nelly védekezett, ez teljes döbbenet volt, felelőtlenségnek tartottam, hogy bevállaljuk ezt a babát. Apám 56évesen halt meg, én 54 voltam, amikor megfogant a pici. A táskájában volt a csekk az abortuszra, aztán kivettem a csekket és ő elmenet a postára és felhívott, hogy nem találja a csekket. Megfogadtam, hogy ezt nem fogom elmondani, mert most már szégyellem.
Facebook ► / kiskegyed
Instagram ► / kiskegyed
Feliratkozás a Kiskegyed CZcams csatornájára ►
/ @kiskegyedtv
www.kiskegyed.hu/
Tisztelettel gratulálok!!!
Szimpatikus, őszinte, intelligens ember! Jó egészséget és sok sikert neki! Azért ha el kezd politizálni, a tűzzel játszik...!
Kedves Lajos jó döntést hoztál ❤️
Jó egészséget kívánok nektek kedves család . Gratulálok szívemből 💕❤️
Köszönöm!
Tetszett nekem ez a riport,köszönöm!
köszi
Jó riport volt köszönöm.
köszönjük
😊😊😊00000⁰00000000⁰00000000⁰😊😊😊😊😊0000
Nagyon jó beszélgetés volt
Rettenetes gyenge a kérdező hölgy!!!?
Nem egy riporter...mondta ujsagiro, szerkesztö... neki több ideje van a kerdesek megfogalmazasahoz
Nagyon tetszett a riport.
köszi
Nagyon szépen köszönöm tetszett ❤
Köszi
Nagy sármőr az ember ! Tud helyezkedni !
Bizony. Nagyon dörzsölt, intelligens ember, aki tudja hogyan tegye népszerűvé magát. Ismerős...
És "egyáltalán nem szereti az alkoholt"😂😂😂
Ez milyen értelemben fontos jelen riport kapcsán?@@arimata9648
További sok sikert kívánok!☺️👍
Egó van rendesen...
Inkább kompenzálás
Mi nagyon ritkán megyünk 3 gyerek nélkül 21 14 11 évesek...deeee ahova tudjuk visszük őket❤nekünk igy kerek
Őszinte ember.
Úr isten ! Láttatok TI már őszinte Embert????? Ő csak jól forgatja a szavakat ilyen millió számra van!
Pont ez hiányzik Magyarországnak. 😅Nem is tudtunk aludni nélkűletek. 😊
Jaja, nem tán vitya csapatat akarja erősíteni?😩🙈…..
Nagyon igazad van házasság után bizony 90 fokos fordulat.Nagyon szokatlan volt megszokni ,elvettelek örülj neki.
Beképzelt, nagy arc. Ő mindenben tuti, ahogyan senki más. Nem ismerem Nellyt, de nehéz elképzelnem, hogyan tudja elviselni ezt az öntelt, erőszakos embert!
Minden elismerésem Lajosé! Érdeklődéssel várom politikai pozitív aktivitását!
Balos
Megható tanúlságos életút.Kisérje továbbra is az ég.
Olyan halk, hogy szájról kell olvasnom!
Nagyon kellemes intelligens ember! Igazi úr! Nagyon kedvelem őt is és Nellit is!
Szuper pasi minden téren
😅😊 Tisztelettel,
köszi
Jobban szereted Nellyt mint saját magadat.Gratulálok
Én azért meghallgatnám Nellit is.A másik oldal.
Egy szót sem szóltál a neveltlányodról!! Miért?? Őt nem szereted??
Megerősődött a 8 ev Intezettől.Előnyére vállt.
Megint beragadt az 'l'...
Óhh, "nem kéne." - a politika .
Fantasztikus ember!
Egy lelki sérült ember aki sok rossz dolgon ment keresztül de büszke és van mire.
Imádom ezt a pasit ❤❤❤❤❤
Nagyon intelligens ember! Jó volt hallgatni! Remélem a Mi Hazánkban leli meng a helyét!
Nem tetszik ez a ön imádat
Szintén
Gyerek döntse el hiva akar belépni.A rend mindenekfölött.
Lehet, hogy közéleti személyiség - most. De korábban - ha jól emlékszem - Pataky Ági mellett feszített évekig.
Azaz számomra mostanra politikai színtérre lépése - tipikus iskolapéldája - a kiöregedett playboynak.
Attól függetlenül pozitív, hogy talpon van, tervez, vannak új ötletei.
Ungár Anikó és társai. Nagyon tud viselkedni, dörzsölt , intelligens ember, aki tudja, hogy kell viselkedni, hogy szimpatikusnak tűnjön. 8:59
Abban az időben is piállt a Föld.Alsó felső szinten.
Te inkább hívd iszogatásnak. 😳
Lácik milyen öszinten es ez nagyon jó látni !
Végállomás leszállás.
Ja és Csodállatos Edesapa .Szerintem Ja es igazi háziasszony.Szerintem.
Beragadt az 'l' betűd?
Szombathely börtön volt üzemeltetője.
Szombathely börtön volt üzemeltetője.Mi lessz ha nagy lessz: Politikus.Huurrá Hajrá.Nevelőintézetben nőtt fel.Kalap megemelve.
Mi lesz ha nagy lesz?
Milyen értelemben?
Öregem, látom, tömegesen gyártod a kommenteket, de alig akad egy mondat, amit le tudsz írni helyesen.
Még ilyen szuperpasit. Ilyen nincs is