Újabb „vita volt Magyarországról” Brüsszelben (Sajátos módon oktattak minket a szólásszabadságra)

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 26. 04. 2018
  • Ismét Magyarország gyalázása volt a porondon az Európai Parlamentben Brüsszelben, Judith Sargentini jelentése ürügyén.
    A jelentéstervezet itt olvasható: bit.ly/2r4huyC
    Nyilvánvaló, hogy addig nem fogják békén hagyni Magyarországot és Lengyelországot, amíg nem adjuk fel a tömeges migrációt elutasító politikánkat, és azt, hogy az Európai Egyesült Államok-terv helyett a nemzeti szuverenitás útját járjuk. Ezeket pedig nem kívánjuk megtenni, így más stratégiát kell választani. Mint Morvai Krisztina rámutatott a vita során: óriási szakadék van az európai polgárok többségének migrációellenes és a nemzetek függetlenségét támogató álláspontja és az Európai Parlament politikai összetétele között. A 2019-es európai parlamenti választásokra ennek a helyzetnek meg kell változnia. A kulcs az Európai Néppárt. Ez a pártfrakció elvben konzervatív, nemzeti pártok csoportja. Ugyanakkor azonban szinte mindenben pontosan azokat az elveket vallják, mint a szocialisták és a liberálisok. Felszólalásaikat, jelentéseiket, szavazataikat ugyanúgy a tömeges migráció pártolása és az Európai Egyesült Államok-terv jellemzi, mint a balliberális pártfrakciókét. Ez így tarthatatlan! Az Európai Néppárton belül kisebbségi véleményt és értékrendet képviselő Fidesznek, valamint a lengyel konzervatív politikusoknak és a visegrádi négyek migrációellenes erőinek 2019-re vagy belülről meg kell változtatniuk az Európai Néppártot vagy új frakciót kell létrehozniuk. El kell érni azt, hogy az újabb európai parlamenti ciklusban (2019-től 2024-ig) az európai polgárok többségének valódi akarata nyilvánuljon meg az Európai Unió politikájában. Ehhez vagy az EPP (az Európai Néppárt) radikális reformjára vagy új frakció alakítására van szükség. Így lehet elérni egyebek mellett azt is, hogy az európai polgárok többsége által legtöbbre becsült két országot, Magyarországot és Lengyelországot ne alázhassák tovább, a választóik akaratát teljes mértékben semmibe vevő európai „politikai elitek”. A mai, április 26-i vitán Morvai Krisztina felszólalását követően bemutatjuk hogyan „adott példát” a levezető elnök arról, hogy mit is értenek ők szólásszabadságon és véleménynyilvánítási szabadságon. A magyarok méltóságát és hazánk függetlenségét határozottan védő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólalását durván és megdöbbentő módon félbeszakító „rendreutasítás” jól demonstrálja, hogy a hazánkat fegyelmezni kívánó, és - egyebek mellett - a szólásszabadság és véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartására felszólító Európai Unió mit is ért ezeken a szabadságjogokon. Világos: addig terjed számukra véleménynyilvánítási és szólásszabadság, amíg az ő migrációpárti, Európai Egyesült Államok-párti bizarr nézeteiket támogató álláspontokat hallanak.

Komentáře • 211

  • @katoca007
    @katoca007 Před 6 lety +11

    Jó voltàl Krisztina, csak így tovább
    Köszönöm ezt a harcias kiàllàst a Hazànkért, a népūnkért!

  • @patkai1231
    @patkai1231 Před 6 lety +82

    Kívánom, hogy a továbbiakban is így képviseljék Magyarországot. Minden szavukkal egyet értek. Tisztelt Morvai Krisztina és tisztelt Szijjartó Péter Köszönöm!

    • @evamencseli8918
      @evamencseli8918 Před 6 lety

      Ilona Szakonyi k

    • @babinecz52
      @babinecz52 Před 5 lety

      Seggnyalo Szakonyi Ilona,mennyit kaptál ezért a kommenttért?

  • @Titokmen
    @Titokmen Před 6 lety +39

    Tisztelt Morvai Krisztina és és Szíjjártó Miniszter úr sok sikert Önöknek.

  • @mariagrace8770
    @mariagrace8770 Před 6 lety +6

    Köszönöm Önnek Morvai asszony a Ön hozzààllàsàt....rendkivül jo politikus Ön, és nagyon sokan vagyunk aki tiszteljük Önt.

  • @laszloborka3333
    @laszloborka3333 Před 6 lety +16

    Nagyon szép volt es köszönöm hogy kiállnak az országért és a magyarokért,minden tiszteletem

  • @Robert-R2-D2
    @Robert-R2-D2 Před 6 lety +11

    Nem vagyok Szijjártó Péter szinpatizáns, de meg kell jegyeznem nagyon szinpatikus volt a felszólalása, ílyen hangnemben beszélne Morvai is, talán másként állnának hozzá. Nem véletlen kapott tapsot a beszédje végén. Szép volt!

  • @istvanhazafi4201
    @istvanhazafi4201 Před 6 lety +10

    Hajrá Krisztina VELED VAGYUNK!!!

  • @ValorantHunni
    @ValorantHunni Před 6 lety +6

    Trianont is elhagytuk és még mindig hallgatunk róla. Ki kell állni magunkért bármibe is kerül ....

  • @TempoTonic
    @TempoTonic Před 5 lety +3

    Szijjártó + maga ütős duo lenne! Köszönjük hogy ki állt ❤️

  • @tibizambo3594
    @tibizambo3594 Před 6 lety +17

    Szijjártó uram ,így tovább,most lecsapta még a miniszter elnök urat is!Köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @miklosracz0220
    @miklosracz0220 Před 6 lety +11

    Kell nekünk ez az unió egyáltalán? Olyan nyugodtan tudnánk élni nélküle!

    • @yolonardo2557
      @yolonardo2557 Před 6 lety +3

      Olyan nyugodtan hogy rövid idő alatt olyan csóró ország lennénk.
      Nem baj itt lesz a bölcs vezérünk nyomja majd a propagandát tovább. Isten áldja meg és védje!

  • @jani4748
    @jani4748 Před 6 lety +22

    Trianon kettő

    • @evawiesinger1562
      @evawiesinger1562 Před 6 lety +2

      Még rosszabb,mert akkor háboru volt,és most meg béke.Állitolag.

    • @evawiesinger1562
      @evawiesinger1562 Před 6 lety

      Liszt F.mondta,hogy eljön az idö,mikor a népnek választani kell,vagy ök,vagy mi?

    • @jani4748
      @jani4748 Před 6 lety

      nem értem a szöveget a videóban ,de ehhez hasonlóról én is tudok amit leírtál.

    • @evawiesinger1562
      @evawiesinger1562 Před 6 lety

      Amit leirtál,az van benne,de ezt olvasd el mit mondtak hires emberek a www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/quotma.htm.Az ÚR mentsen meg bennünket.

    • @nagyadam8813
      @nagyadam8813 Před 5 lety +1

      @@evawiesinger1562 Háború volt,amiknek a kitörésével minket vádoltak azért kaptuk Trianont, nos semmi közünk nem volt hozzá csak bűn bak kellet és azok lettünk mi,Edvard Banes egy rohadt cseh naconalista aki már az első világ háború elött szét akarta szedni Magyarországot. A putris románok meg azóta azt hiresztelik az egész világban hogy erdély mindig is az övék volt,érdekes mikor Magyarországot meg alapították olyan hogy románia még nem is létezett csak jó néhány 100 évvel utána,de azért mindig is az övék volt,kretén barmok !!

  • @horaand62
    @horaand62 Před 6 lety +15

    Köszönöm, hogy végre merünk határozottak lenni! Morvai Krisztina, Szijjártó Péter, csodálatosak! Tökéletes nyelvezetet használnak! Kérem, hogy a jövőben is ilyen karakán módon álljanak ki az igazunkért!

  • @csabafulop9224
    @csabafulop9224 Před 6 lety +49

    Kár, hogy a következő ciklusban nem akar indulni Morvai. Mindenképpen veszítünk vele.

  • @georgkaplan3262
    @georgkaplan3262 Před 6 lety +1

    Köszönöm Morvai asszony.....Isten legyen velünk!!!

  • @davidlazar9766
    @davidlazar9766 Před 5 lety +2

    Így kell egy országot képviselni ....

  • @ceseedalh3609
    @ceseedalh3609 Před 6 lety +4

    csak igy tovabb jo csinaljatok !!

  • @ilonaorvos4712
    @ilonaorvos4712 Před 6 lety +5

    Ezek nem foglalkoznak Európa népeinek véleményével. A globális tőkét szolgálják. Ez a pólyaca elnök méri rendreutasitani szjjarto urat aki a hazáját képviseli..

  • @peterujfalussy1323
    @peterujfalussy1323 Před rokem

    Nagyszerü, így kell ezekkel beszélni!

  • @scarletviola451
    @scarletviola451 Před 6 lety +20

    Mikor a magyarok beszelnek , szinte alig vannak jelen -alig halgatjak öket -söt menekülnek kifele-EU kultura - EU - tisztelet - es EU jog betartasat elverjak mindekitöl - Uggyan melyikük erdemli meg azt ,hogy mi vissza tarjuk a menkült aradatot ami leginkabb hozajuk menne amit -szerintem a Trianon miatt meg is erdelemnenek

    • @mancsos900
      @mancsos900 Před 6 lety +2

      A gyarmatoknak ennyi - vagy még ennyi se - a súlya. Márpedig mi nagyon-nagyon régóta gyarmat vagyunk.

    • @rolandcsillag6765
      @rolandcsillag6765 Před 6 lety

      sokat nézted az M1 et!!!!Szerinted Soros miért nem állt ki maga miatt amikor a képével teleaggatták az országot?Súgok neked azért mert Orbán az embere aki a letelepedési kötvénnyel meg a non stop betelepítésekkel már Isten tudja mennyi migránst hozott európára!És persze a fidesz csepegtet is Gyuri bácsinak cserébe Gyuri bácsi mindenféle szar ember amit ő el visel még csak fel sem szólal ez ellen!Egy üzletember spekuláns már csak ilyen!

    • @mariagrace8770
      @mariagrace8770 Před 5 lety

      :( ez egy akkora hülyeség, hogy majd leestem a székröl a nevetésröl.

  • @gyuriguti9359
    @gyuriguti9359 Před 6 lety +2

    Előbb utóbb el kell döntenünk magyarok azt, hogy a pénzük a fontosabb vagy a szabadságunk.
    Amig nem lesz késő.

  • @gabriellakajtar960
    @gabriellakajtar960 Před 6 lety +13

    Következő az lesz hogy milyen képviselőket küldünk ki az Európai parlamentbe, nagyon remélem Magyar érzésü fideszes lessz többségben ezzel az Európai válogatott társasággal szemben.

  • @RaverDaniel
    @RaverDaniel Před 6 lety +115

    Morvai Krisztina, és Szijjártó Péter hihetetlen.. nagyon jó politikusok!!

    • @PaulusdeKenezy
      @PaulusdeKenezy Před 6 lety +11

      Szíjjártó túl gyorsan beszélt, a tolmács biztosan nem bírta követni... bár, nem mintha ez lényeges lenne a brüsszeli bohózatban.

    • @aetius215
      @aetius215 Před 6 lety +8

      +Járóka Lívia is jókat mondott, bár ebben a videóban nincs benne.

    • @ilonaszabo5942
      @ilonaszabo5942 Před 6 lety +3

      Jobbikos szegény, csak lemaradt a cukisodásról! Nem jutott el az nemlétező agyáig, hogy Vonamed most más útra vitte kedvenc zsidózó pártját.

    • @ataircanopus3791
      @ataircanopus3791 Před 6 lety +1

      #aetius215
      Ha már annyira dicséred és neked tetszett Járóka Lívia beszéde, akkor miért nem tetted ide annak videó linkjét, hogy mások is értékelhessék azt a beszédét ami neked annyira tetszett.

    • @ataircanopus3791
      @ataircanopus3791 Před 6 lety

      #Mónika Kovács
      Ne küld őt sehova, nagyon is jó a véleménye. Ha neked nem tetszik akkor innen elpattanhatsz.

  • @georgkaplan3262
    @georgkaplan3262 Před 6 lety +2

    Szemetek velünk Brüsselben.....nem lehet kilépni ebböl a kátyuból?

  • @katalinegyedi2783
    @katalinegyedi2783 Před 6 lety +14

    Többekkel egyetértve, azt kívánom, hogy mindketten, a jövőben is védjenek meg minket, magyarokat! Ezt az undorító elnököt, és cimboráit pedig remélhetőleg kitakarítják onnan a következő választásokkor. ( Bár a németek újra megválasztották azt az idióta nőt )

  • @balintotvos523
    @balintotvos523 Před 6 lety +1

    Ez a két politikus tesz az országunkért... Köszönöm.

  • @attilaferko4448
    @attilaferko4448 Před 6 lety +2

    Szólásszabadság? Csak a magyaroknak nem adatott meg :(

  • @sandordobronte9688
    @sandordobronte9688 Před 6 lety +7

    Morvait becsülöm, hogy a jobbik küldte ki (nem a fidesz) de nem a hazája ellen van kint.

  • @jolanjuhasz3715
    @jolanjuhasz3715 Před 6 lety

    Nagyon sajnálom, hogy abba akarja hagyni a politikát, de megértem! Egy igazi magyar!

  • @burkatamas1554
    @burkatamas1554 Před 6 lety +1

    Szeretkezni szeretnék a Morvai Krisztinával! :)

    • @janizave3563
      @janizave3563 Před 2 lety

      Gondold a nejedről hogy ő az! Ez egy másik műsor!

  • @lights8811
    @lights8811 Před 6 lety +2

    Kedves Moraes ur, probaljon meg a hutoszekrenyre lakatot szerelni.

  • @janosbalazs7778
    @janosbalazs7778 Před 6 lety

    Azt hiszem itt el lett mondva, hogy a mostani választás miről is szólt. Amit sokan nem értettek meg a kampányból, Magyarország biztonsága volt a tét. Az uniós parlamentbe nem a bólogató birkákra van szükség, hanem olyanokra akik kiállnak az országért és az embereké. CSAK ÍGY TOVÁBB!!

  • @janifeherszikla8865
    @janifeherszikla8865 Před 6 lety +4

    Szuper így kell ezt tenni !!!! " Több Morvai Krisztina kellene az országunknak,,

  • @zsoltbartha3696
    @zsoltbartha3696 Před 4 lety

    Ami biztos 1 nincs rendben sok minden,2. a vezetők jelentős része akiket problémát megoldani küldtek oda inkább okozzák azt, 3 húzzák le magukat a wc-n több haszna van mint itt okoskodni, köszönöm szépen.

  • @teddoda5128
    @teddoda5128 Před 5 lety

    Az a csoka aki leintette szijjartot annyira brit mint en bangladesi :D :D

  • @axxggasdfx3050
    @axxggasdfx3050 Před 6 lety

    Ez korolbelul a Tanú című. Felbecsülhetetlen értékű Magyar filmalkotas.remakje. Csak most az európai unió. Jatsza a virág elvtárs szerepét. . 2 hét nem több! ! Jönnek az urgeborbe vart mikrofilmek a választási csalasokrol! !! Én már úgy várom! !

  • @Ityu2011
    @Ityu2011 Před 6 lety +5

    Ha Viktor nyugdíjba megy, Pétert miniszterelnöknek vagy 20 évre!!!!!

  • @jamesbig889
    @jamesbig889 Před 5 lety

    Ez igy igaz a magyarok igen bator, bekes nep nem ugy mint nyugat

  • @istvancsizmadia9090
    @istvancsizmadia9090 Před 6 lety +4

    A többi magyar képviselők tanulhatnának a nemzet érzéséből. Javaslom a Dunaszerdahelyi magyarok érzését. czcams.com/video/KuKyfhERUNM/video.html

  • @katalinnovotni3303
    @katalinnovotni3303 Před 5 lety

    Nem szégyenli magát az Európa-i Parlament ?

  • @klaradrserestyen4312
    @klaradrserestyen4312 Před 6 lety

    mellébeszél!!!

    • @ervinfilemon2858
      @ervinfilemon2858 Před 6 lety

      valaki mindig biztosan " mellébeszél " , - de TE KIS IDÉTLEN "PITTYPIRITTY " olyan szűken és értelmezhetetlenül fogalmazol , hogy abból még az sem rejtőzik ki " mi az hogy MELLÉ ! - MENJ INKÁBB diszkóba - az való Neked kislányom , nem a politika ! ! !

  • @martin123ask9
    @martin123ask9 Před 5 lety

    Ha a gyárakban a bányákban a mezőgazdaságban úgy lennének jelen a munkások ,mint az ottani parlamentben-hát jól nézne ki a világ.Azok ott egy sunyi naplopó gárda és szégyen .hogy népunk vezetőinek is egy levegőt kell szívni köztetek

  • @norbertnemeth9823
    @norbertnemeth9823 Před 6 lety

    Milyen érdekes amikor szijjártó a szólásszabadság és vélemény nyilvánításról beszél és kikéri magának ezt a jogot de amikor a magyar emberek maguknak szeretnének ugyanezzel a joggal érni pl: népszavazás, akkor kopasz verőlegényeket küldenek a nemzeti választási irodába.
    Jó lenne ha idehaza is így gondolkodnának ezekről az eszmékről mint odakint!

  • @andrasrekenye663
    @andrasrekenye663 Před 6 lety

    Úgy néz ki az új Olaszország teljes mértékben EU val szembe megy, jelszavuk elsők az olaszok mindenbe. Idáig a volt kormányunk mást mondot.

  • @nagyszilvia192
    @nagyszilvia192 Před 6 lety +3

    Ez a felvezetès asszony! 😂😂

  • @ildikoszucs2428
    @ildikoszucs2428 Před 6 lety

    Morvai ,mint nem kormànypárti,jól beszèl. De Szíjjàrtò annak fènyèben hogy milyen mèrtèkben üzletet csinàlt a letelepedèsi kötényekkel ès az orszàgot eladtàk a külföldieknek(sok keleti),ő csak feneket csinàl a szájàból.

    • @ilonaszabo5942
      @ilonaszabo5942 Před 6 lety +1

      Szijártó nem Rogán. Ha már véleményedet leírod,legalább légy tájékozott.

    • @ildikoszucs2428
      @ildikoszucs2428 Před 6 lety

      Jogos kösz

  • @evamarton1567
    @evamarton1567 Před 6 lety +1

    Europa nem Afrika

  • @attilatasciko4817
    @attilatasciko4817 Před rokem

    Ma , 2023.03.16. van . Tisztelt Morvai Krisztina , nagyon hiányoljuk ott Brüsszelben , mert a legtöbb hazánkat képviselők ott már csak
    hazaárulók , főleg a nők .
    STB...

  • @laszloladics472
    @laszloladics472 Před 6 lety

    Nekem is sokk

  • @spergusz
    @spergusz Před 5 lety

    Miért nem tanulják meg hogy az IQ nálunk van?????

  • @leonorsoproni2309
    @leonorsoproni2309 Před 5 lety

    czcams.com/video/4HVlP7vYfl0/video.html, kedves Christina,ezt tessék megnézni,ezt a munkàt csak migrànsnak adjak ,sem németnek,sem 3dik àlampolgàrnak,...pedig az EU ban megvan engedve hogy akàrhol dolgozhat a nép!???

  • @ferencgalantai3386
    @ferencgalantai3386 Před 6 lety

    Na ő 1 tökös csaj👍

  • @alap00100
    @alap00100 Před 6 lety

    jelenleg sehol a világon nincs olyan sajtó, ami ne lenne ellenőrzött, és ezáltal fals, gondolok itt ami nagyobb emberekre eljut.

  • @alexandrugyori3938
    @alexandrugyori3938 Před 2 lety

    Büszke vagyak rátok nem vagytak seg nyalok mint sok töb ország és még nagy orszagok

  • @TheZola8787
    @TheZola8787 Před 6 lety

    "Az EU miért Mo-ot és Lengyeo-ot támadja, akiket a legtöbbre becsülnek és legjobban szeretnek Európában."
    Hol becsülnek minket magyarokat? :D

  • @csabah6353
    @csabah6353 Před 6 lety

    Elismeres????????Es kit is kepviselnek????? Hiszen kulfoldbol elunk. Igy jo erzes???

  • @martonvogronics1666
    @martonvogronics1666 Před 6 lety

    Orbáné az EU! :D

  • @adamdukai
    @adamdukai Před 6 lety +2

    Csak egy kérdésem van. Miért játszuk azt mintha nagy nagyhatalom lennénk? Megisszuk majd a levét ennek majd elég rendesen.

  • @kisafi2
    @kisafi2 Před 5 lety

    Kábszi rossz 😂😂😂

  • @BA-xr3jw
    @BA-xr3jw Před 2 lety

    morvai aszonynak minden tisztelet o egy hos ,,,,

  • @alexandrugyori3938
    @alexandrugyori3938 Před 2 lety

    Gratulalok drága krisztina orban

  • @felhasznlo
    @felhasznlo Před 6 lety

    értem én h legyenek átláthatóak a szervezetek, nincs ebben semmi rossz de az már nem kóser h sem az olaf jelentésekbe nem lehet belekukkantani sem a paksi szerződésbe (mégha hitelből is a polgárok fizetik vissza). eu-s és közpénz az új saját? magyarázza már el nekem valaki h ezek miért oly fontos h titkos legyen...

  • @valeriacsaszar9086
    @valeriacsaszar9086 Před 6 lety

    Tik sem engeditek a kritikát feletek

  • @jzk3919
    @jzk3919 Před 6 lety

    Harrassment in the most dirty ways. Go Hungary!!! Lets waste much less of our attention to these paralysing attempts, but we have to thank for the kicks...against slacking off...Ahogy Svàjcban mondjàk: Ha a gazdag bàntja a népet az "üzlet" - Ha a nép védi magàt - az "eröszak"!

  • @arpadbato1460
    @arpadbato1460 Před 6 lety

    Ezek (az EU csinovnyikok) kb. annyira ismerik Magyarországot, mint mondjuk, Zimbabwét. Szerintük mi fákon ugráló majmok vagyunk, jobb esetben lóról hátrafelé nyilazó vademberek :-( Mit vársz - várunk tőlük? Én szem. semmit. Majd Eeurópa népe előbb utóbb leteszi őket.

  • @klaradrserestyen4312
    @klaradrserestyen4312 Před 6 lety +1

    1989-ben ugyanezt a szöveget adta közre Kádár János.Ez 30 volt!

  • @attilajuhasz8150
    @attilajuhasz8150 Před 3 lety

    Dejo hogy végre eltűnt ez a nő

  • @janosmajercsik7382
    @janosmajercsik7382 Před 5 lety

    Ki az aki erre nem tetszést nyom..??? Nem normális !

  •  Před 6 lety

    Mielőtt nagyon elájulnátok a Sz. Pétertől és M. Krisztinától, azért érdemes jobban meghallgatni az állításokat és én most szeretném tételesen cáfolni ezeket - csak objektíven!:
    1) A 2/3-os parlamenti többség vagyis a mandátumok többsége NEM egyenlő a választók többségiségével, ergo a választási matek NEM egyenlő matematikai alapműveletekkel. Ezt a Fidesz mindig szereti hangsúlyozni, Sz. Péter is így tett a videóban. A választók 48 százaléka szavazott a Fideszre. A zseniális választási rendszerünk és benne még zseniálisabb és egyedülálló győzteskompenzáció (amit a Fidesz egyedül vezetett be visszaélve a kétharmaddos többségével) eredményezi a mandátumok nagy számát a narancsos oldalon. Ez a mandátumfelosztás mindent jelképez, csak nem a választópolgárok sokféleségét. Elképesztőnek tartom, hogy a jobboldal teljesen normálisnak tartja a személyi kultusz és a funkcionális egypártrendszer gőzerővel történő építését, holott nem véletlenül csatlakozott anno a rendszerváltó erőkhöz.
    1) szerintem is fontos a transzparencia, csak akkor a kormány is tegyen úgy, NE csak a civilek. Sajnos sok példa van arra vonatkozóan, hogy tarol a fideszes holdudvar az uniós pályázatokon, ezeket a számokat is meg lehetne mutatni a kormany.hu oldalon!
    2) a vélemény szabadságának joga mindenkit megillet - valóban!, de akkor miért nem beszélhetnek az ellenzéki pártok a közmédiában és a vidéki újságokban?
    Én csak annyit kérnék a fideszesektől, hogy amit egy baloldali kormánytól nem tűrnének el, azt ne tűrjék el a Fidesztől sem. Ha az MSZP kormányzás alatt pattogtunk, hogy kormányszócső lett a közszolgálati tévé, most miért van rendben, hogy a közszolgálati tévé, 15 megyei lap és még több tvcsatorna szó szerint Fidesz propagandát nyom. Ha anno az MSZP kormány megbukott a korrupciós ügyei miatt, akkor miért bocsánatos bűn a Fidesztől ennek még nagyarányúbb, pofátlanabb verziója? Ha az MSZP oktatáspolitikája szar volt és méltán buktak meg emiatt is, hogy lehet szemet hunyni afelett a rombolás felett, amit a fidesz az elmúlt 8 évben végzett? Vagy a fideszeseknek tökmindegy milyen iskolába jár a gyereke, milyen szétcseszett, alulfinanszírozott és kormányzati szinten kézi-vezérelt egyetemre? Felháborodnál Fidesz szavazóként, ha egy kétharmados MSZP úgy változtatná meg a választási törvényt, hogy mindig felé lejtsen a pálya és kisebbségben is kétharmaddal ülhessen a parlamentben? Felháborodnál, ha most MSZP kormány lenne és ők buszoztatnák a határon a szavazóikat és így tovább az összes, a mostani választáson napvilágra került aljassággal, furcsa tévedésekkel.
    Jobboldaliként nem is kérdés, hogy ez akkor felháborított és most még inkább felháborít.
    És arról még nem beszéltünk, hogy a Fidesz gyűlöletkeltő propagandát nyomott, az ősi pszichológiai trükkel, építs ellenségképet és irányítsd a rettegőket.
    A fideszes erkölcs ilyen képlékeny, rugalmas lenne?

  • @gandalfferi6092
    @gandalfferi6092 Před 6 lety

    Magyarország:
    -Ha a magyar kacsa nem tud úszni akkor ott biztos hogy a vizzel van valami baj! (És a hülyék már el is kezdték kővel dobállni a vizet) ;)
    jó mozizást,látom a színészek nagyon kitesznek magukért!

  • @akosberta9485
    @akosberta9485 Před 6 lety +1

    Magyarok ismét lejáraták magukat :(

    • @gandalfferi6092
      @gandalfferi6092 Před 6 lety

      Pontosan!

    • @ervinfilemon2858
      @ervinfilemon2858 Před 6 lety

      olyan sötét vagy , mint a "profilképed " ! - mit ugatsz bele / rossz indulatúlag / abba , amit nem értesz ...

  • @istvantoth4568
    @istvantoth4568 Před 6 lety +1

    Csak egy kérdés morvaihoz hőbörgései közepette: milyen érzés aljas árulónak lenni? szijjártó meg kultúráltabban is előadhatná a mondanivalóját, mert a magyar Parlamenttel szemben itt nincs 2/3-uk!

    • @istvantoth4568
      @istvantoth4568 Před 6 lety +1

      Vazul! Tehát a jobbik összeállt a szemkilövetőkkel? Nem igaz, mert külön indultak minden körzetben a választáson! Beengedné a Jobbik a migránsokat? Hazugság, mert a Jobbik javasolta először a migránsok elleni védekezést határőrség felállításával együtt! orbánék 1 évi tökölés után építették meg a kerítést, amíg migráns hordák özönlöttek át az országon! Na meg persze a kötvényesek esete is ismert, legalábbis remélem... morvai ezeket a kérdőjeles fideszes hazugságokat hangoztatta az ellen a Jobbik ellen, amely bizalmával tüntette ki! Tehát jogos az aljas áruló szégyenbélyeg!

    • @istvantoth4568
      @istvantoth4568 Před 6 lety +1

      Vazul! Ezt a hazugságokkal vegyített fideszes propagandaszöveget kár volt ilyen bő lére engedned! Értékelem az erőfeszítésedet, de a fentiekre való nézetem szerint nem értek egyet veled. Fölösleges vitatkoznom , mert úgy sem fogunk közös nevezőre kerülni! Ha a korrupciót csúcsra járató fideszt támogatod, akik arroganciájukból kifolyólag mélyen lenézik az embereket, és folyamatos sorosozással, és migránsozással riogatják a népet az a te "értékrendedet" tükrözi. De nyugodtan propagáld őket, amíg téged is át nem vernek!

    • @istvantoth4568
      @istvantoth4568 Před 6 lety +1

      Vazul! Ha nem vagy fideszes, az csak üdvözlendő! Ha a Jobbik néppártosodása neked nem felel meg a te hazafiasnak vallott érzelmeidnek, ezt is tiszteletben tartom. De hogy emellett még olyan bunkó is legyen valaki, mint te, az számomra megbocsáthatatlan!

    • @istvantoth4568
      @istvantoth4568 Před 6 lety

      Vazul! Én akkor is kitartok eredeti álláspontom mellett!

    • @balogh9015
      @balogh9015 Před 6 lety

      Morvai valóban nem hazaáruló, csak - szerintem - nem érti az idők szavát. Az a baj, hogy nálunk túl könnyen osztogatják a hazaáruló címkét, anélkül hogy utánagondolnának mit is jelent valójában.