A kegyelmes asszony távozik: Novák Katalin lemondása

Sdílet
Vložit
  • čas přidán 11. 02. 2024
  • / 264646336662556
    Elegünk van.
    Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében. Elkeseredettek vagyunk.
    Az elmúlt napok történései arra sarkalltak minket, hogy együtt lépjünk ki az online térből. Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll. És ha ez nem lenne elég kiábrándító, az is kiderült, hogy a pápalátogatás ürügyén szabadon engedtek egy embert, aki aktív segítője volt egy gyermekbántalmazó erőszaktevőnek. Elnöki kegyelemmel szabadult, erkölcsi bizonyítványt kap, bármikor újra gyerekek közelében dolgozhat.
    Ami történt, az túlmutat a volt köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter személyén és felelősségén. A legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket. A cserbenhagyás után most el is árulták az áldozatokat. A dühünket, a fájdalmunkat, az együttérzésünket szeretnénk ezúton is kifejezni.
    Hány ilyen ügy van még, amiről nem tudunk és amit elhallgatnak?
    Emeld fel te is a hangod, amikor az áldozatok hangja nem hallatszik!
    Ne fordítsd el a fejed, amikor bántják a védtelent!
    Ne legyél közönyös!
    Találkozzunk február 16-án, pénteken 18:00-kor a Hősök terén!
    Bányai Judit (Nemakarokbeleszólni, Jólvanezígy, Fókuszcsoport)
    Baukó Attila Azahriah
    Fancsikai Eszter (Nemakarokbeleszólni)
    Gulyás Márton
    Nagy Ádám (Jólvanezígy, Fókuszcsoport)
    Osváth Zsolt (Zshowtime)
    Pottyondy Edina
    Szabó Márton (Jólvanezígy)
    Tapasztó Orsi (Nemakarokbeleszólni)
    Stand up jegyek itt: www.pottyondyedina.hu
    Ha támogatnál:
    www.donably.com/pottyondy-edina
    Kövess a Facebookon:
    / pottyondyedina
    Vagy az Instán:
    / nematellerede
  • Komedie

Komentáře • 1,4K

  • @pottyondyedina
    @pottyondyedina  Před 3 měsíci +1072

    facebook.com/events/264646336662556
    Elegünk van.
    Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében. Elkeseredettek vagyunk.
    Az elmúlt napok történései arra sarkalltak minket, hogy együtt lépjünk ki az online térből. Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll. És ha ez nem lenne elég kiábrándító, az is kiderült, hogy a pápalátogatás ürügyén szabadon engedtek egy embert, aki aktív segítője volt egy gyermekbántalmazó erőszaktevőnek. Elnöki kegyelemmel szabadult, erkölcsi bizonyítványt kap, bármikor újra gyerekek közelében dolgozhat.
    Ami történt, az túlmutat a volt köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter személyén és felelősségén. A legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket. A cserbenhagyás után most el is árulták az áldozatokat. A dühünket, a fájdalmunkat, az együttérzésünket szeretnénk ezúton is kifejezni.
    Hány ilyen ügy van még, amiről nem tudunk és amit elhallgatnak?
    Emeld fel te is a hangod, amikor az áldozatok hangja nem hallatszik!
    Ne fordítsd el a fejed, amikor bántják a védtelent!
    Ne legyél közönyös!
    Találkozzunk február 16-án, pénteken 18:00-kor a Hősök terén!
    Bányai Judit (Nemakarokbeleszólni, Jólvanezígy, Fókuszcsoport)
    Baukó Attila Azahriah
    Fancsikai Eszter (Nemakarokbeleszólni)
    Gulyás Márton
    Nagy Ádám (Jólvanezígy, Fókuszcsoport)
    Osváth Zsolt (Zshowtime)
    Pottyondy Edina
    Szabó Márton (Jólvanezígy)
    Tapasztó Orsi (Nemakarokbeleszólni)

    • @djsanyeszmusicprodukciohungary
      @djsanyeszmusicprodukciohungary Před 3 měsíci +6

      Edina next time Prime Minister Viktor Orbán's videos Zoom in it's not enjoyable like this thanks, that's all I wanted.

    • @despaversailles
      @despaversailles Před 3 měsíci +10

      ​@@MinosegMegbizhatosagHol van most hideg? Kora tavasz van.

    • @KefeBajusz
      @KefeBajusz Před 3 měsíci +16

      Ott leszek az első sorban!

    • @geriaguru
      @geriaguru Před 3 měsíci +11

      Ott a helyünk

    • @quidadosoloyo
      @quidadosoloyo Před 3 měsíci +15

      Attól tartok, legalább 800.000 fővel kevesebben mennek majd kb. ennyien már kintről figyelik az eseményekt.

  • @Perseus99
    @Perseus99 Před 3 měsíci +1856

    “Ami Magyarországon történik, azért a miniszterelnök felel" - Ezt Orbán mondta még 2008-ban, amikor nem ő volt a miniszterelnök!
    Egyébként nagyon erős visszatérés, Edina.

    • @sandorhlywka9227
      @sandorhlywka9227 Před 3 měsíci +114

      Rendeleti kormányzásnál meg minden döntésért ő felel!

    • @ibolyajakabne1123
      @ibolyajakabne1123 Před 3 měsíci

      Edina pár hétig hiányoztál, és látod milyen erkölcsi romlásba zuhant az ország fideszcsinovnyik felső vezetése. Hiába no ezeket nem szabad erkölcsi iránymutatás nélkül hagyni.

    • @andraskertai4969
      @andraskertai4969 Před 3 měsíci +79

      ​@@sandorhlywka9227 De ezt ilyenkor valamiért mindig elfelejtik a fideszes szektahívők..

    • @melindapare2221
      @melindapare2221 Před 3 měsíci

      11.PARANCSOLAT 🥳 "NE MONDJ ROSSZAT A FIDESZES TÁRSADRÓL"! Jajajj!, s ha csak mondjuk szavazó? Mert ha igen, már ő is társ. Ha a társ jogerős ítélettel 3 év 4 hónapot kapott bűntársként, (vagy téves ítélet volt?), a 🌏 világot felháborító cselekedetért, akkor sem?, vagy miszlikre szabad csak vágni??? Hogy is van ez 😢😢😢😢😢😢😢😢😢

    • @123_1
      @123_1 Před 3 měsíci +23

      te még figyelembe veszed, hogy mit mond? 😆🤣

  • @tamasszombati128
    @tamasszombati128 Před 3 měsíci +845

    5 gyerek és 6 unoka... basszus, az 6+5 Tiborcz Istvánt is jelent? Ehhez a világ minden EU pénze nem lesz elég.

    • @david_palinkas
      @david_palinkas Před 3 měsíci

      Orbán papa tavaly 1 milliárd forint osztalékot vett ki tisztán csak a kavicsbányából. Jó kis bevétel lett na, Magyarország a lehetőségek országa😃🤢🤮

    • @fhe0202
      @fhe0202 Před 3 měsíci +49

      Mennyi száj akit etetnünk kell😅

    • @timeawenninger4231
      @timeawenninger4231 Před 3 měsíci +10

      Bizony

    • @ibolyajakabne1123
      @ibolyajakabne1123 Před 3 měsíci +44

      ​@@fhe0202
      Még ha csak etetni kéne! De ezeket ki is kellett stafirungozni is szegények nehogymá annyit érjenek amiért megdolgoztak.

    • @tibitheking350
      @tibitheking350 Před 3 měsíci +1

      Azt mondom aki most ezek után is fideszes marad én bizisten potenciális pedonak fogom tekinteni ezeket az embereket mostantól

  • @ginbim
    @ginbim Před 3 měsíci +119

    Ezzel a 11. parancsolattal kapcsolatban egy szállóigévé vált Babits idézet jutott eszembe: "vétkesek közt cinkos aki néma". Némák, eljött az ideje a beszédnek!

  • @henibarna5563
    @henibarna5563 Před 3 měsíci +335

    Nézve a videót, most először történt meg, hogy nem nevettem egyszer sem, és hidd el nem azért mert a humorod romlott!
    Egyszerűen sírhatnékom van attól ami itt történik!

    • @Mirjam454
      @Mirjam454 Před 3 měsíci +14

      Ugyanezt érzem… elszorul a torkom, a síràs fojtogat.😢

    • @escaper215
      @escaper215 Před 3 měsíci +7

      @@gosieva6764 Azzal tisztában vagy azért ugye, hogy ezt kiknek, vagy talán pontosabban miknek mondta és miért?

    • @zitti100
      @zitti100 Před 3 měsíci +10

      Igen. Én is ezt gondolom, hogy nyomorult egy országban élünk. Nevetni nem lehet rajta csak tovább döbbenten nézni. Mert ahogy videoban is halljuk nekem is sz hiányzott a megnyilvánulásokból, hogy a tisztulásra milyen lépéseket irányoznak elő a gyermeknevelő intézményekre hány milliárdot csoportosítanak át…. Ilyen nem volt.
      Azt viszont amit egy gombnyomással megtesznek az igen … semmit nem ér.

    • @istvankoller4587
      @istvankoller4587 Před 3 měsíci +3

      Most ,hogy írtad igen igazad van 😢

    • @solct
      @solct Před 3 měsíci +4

      @@gosieva6764Ennyire futja? 13év után, még itt tartasz? 😬
      Sovány. Tessék erőlködni.

  • @endor34
    @endor34 Před 3 měsíci +3

    Zseniális a videó megnéztem vagy ötször.

  • @smurfingale
    @smurfingale Před 3 měsíci +232

    Hofi korában egy humorista még tudott úgy viccelődni a politikáról, közéletről, hogy az emberekben felgyülemlett feszkót tompítsa és ezért is volt megtűrt műfaj. Sokan pedig ezért szerették pl Hofit, mert az elégedetlenségüket mondta ki, de a humor segítségével könnyebb volt a mindennapi nehézségeket átértékelni.
    Ede, én ezen a videódon most konkrétan elsírtam magam. Hiába vagy szuper humorista, a mai magyar politikáról, közéletről már nem lehet viccet gyártani. Ez gyalázat. Köszönet, hogy szót emeltek!

    • @sunipopovici3490
      @sunipopovici3490 Před 3 měsíci +7

      Nezz utana,hogy mekkora besugo volt Hofi...

    • @jozsefpongo2199
      @jozsefpongo2199 Před 3 měsíci +4

      Hofi elvtársról beszélsz, aki az orosz himnuszt húzatta nekünk?

    • @perceptron-1
      @perceptron-1 Před 3 měsíci

      Hofi vicc:Tapsolj kopasz, mert elvisz ...preszli? vagy rákay?

    • @ilonakiss9020
      @ilonakiss9020 Před 3 měsíci +9

      ​@@jozsefpongo2199most is azt húzzák

    • @Menrot076
      @Menrot076 Před 3 měsíci +4

      Edina is húzza ám de rendesen....a liberális himnuszt amit fentről vezényelnek...mindenki valakié ahogy Charlie énekli....😂🐉😡

  • @jozsefhoffmann8172
    @jozsefhoffmann8172 Před 3 měsíci +389

    Végre itt vagy Edina!!!
    Annyira hiányoztál már!!!
    A kimondott igazságaiddal esküszöm jobban viselem a mindennapokat, mert reményt ad, ahogy nyitogatod az emberek szemét, elméjét, és erősít. Te vagy az igazság hangja. ❤ 🤗

    • @baumanj1
      @baumanj1 Před 3 měsíci +8

      Olcsó demagógiákkal és közhelyekkel operál. Sem Puzsérnak, sem Bödőcsnek nem áll a nyomába se. Viszont vizet vihet nekik.

    • @kibernanit
      @kibernanit Před 3 měsíci

      @@baumanj1 Mintha a filozófiát hasonlítanád össze a dokumentumfilm műfajával, semmi értelme. Soha sem az volt a lényeg, hogy valami nagyot mondjál, hanem az, hogy helyén legyen az erkölcsi iránytűd, ami alapján cselekszel. De ha Puzsérnál nem veszed észre, hogy rendszeresen milyen "univerzális igazságokat" magyaráz bele a következtetéseibe, akkor te sem vagy túl jártas a gondolkodás ezen elvontabb szegletében. Mégis szánalmas módon ez alapján ítélsz meg mást, hogy legfeljebb "vizet vihet nekik". Nem a gondolatok bonyolultsága, hanem a tisztasága számít. Sokszor a legegyszerűbb tanítások vannak a legnagyobb hatással. Buddhista bölcsesség, hogy a megvilágosodást ne a szavak erdejében keresd, hanem a köznapi élet egyszerűségében. A közhelyek pedig nem véletlenül lettek közhelyek, ezt jobb, ha megjegyzed.

    • @editmeszaros3718
      @editmeszaros3718 Před 3 měsíci +5

      ​@@baumanj1Eltevesztetted a csatornat, ez nem a TV 1.

    • @baumanj1
      @baumanj1 Před 3 měsíci

      @@editmeszaros3718 nem nézek TV 1-et nyuszi.

    • @editmeszaros3718
      @editmeszaros3718 Před 3 měsíci +1

      @@baumanj1 Mennyit fizetnek neked ezekert az ocsmany kommentekert?

  • @orcsany_fertor.gyurban_vikrenc
    @orcsany_fertor.gyurban_vikrenc Před 3 měsíci +463

    Ideje volt! 👍
    Mármint a jelentkezésednek!
    Hiányoztál, mint falun a villany! 💡

    • @researchesmy5255
      @researchesmy5255 Před 3 měsíci +1

      jaja, egy tünti és minden megoldódik

    • @robertkiss7525
      @robertkiss7525 Před 3 měsíci +1

      ​@@researchesmy5255tüntetésfüggő. Persze egy Óóóóh!rbánfüggőnek ez vigasztaló is lehet...mármint az, hogy nem Óóóóh!rbántfüggesztő tüntetés.

    • @researchesmy5255
      @researchesmy5255 Před 3 měsíci +3

      @@robertkiss7525 én az összes politikust egyformán utálom, oldaltól függetlenül. Tudom, fura.

    • @MrCsaba80
      @MrCsaba80 Před 3 měsíci

      @@researchesmy5255 Klasszikus ruszki propaganda. Minden oldal ugyanolyan, mindenki szar, úgyhogy maradjon inkább minden úgy, ahogy van. Hogy ez pont a majd 15 éve regnáló autokratikus hatalomnak kedvez, akik szétlopják az országot, tönkreverik az egészségügyet és az oktatást, maffia módszerekkel távolítják el ellenfeleiket és a rákosi rendszer funkcionárusai is csettintenének a kiépült propagandagépezetük láttán?
      Ez van, úgy se lenne jobb a másikokkal sem, ugye?
      Elég átlátszó ez ma már...

    • @margoolah1554
      @margoolah1554 Před 3 měsíci +4

      Mint tanyára a villany 😂😂😂

  • @nicolatesla343
    @nicolatesla343 Před 3 měsíci +327

    Én megrögzött ateista vagyok,, de eddig úgy tudtam, hogy a 10 parancsolat, az valóban 10- et jelent! De most azt is megtudtam, hogy az isten valóban létezik, és a neve orbán Viktor! Orbán miszlikbe aprítása teljesen érthető, hiszen vármegyék, és ispánok korában élünk! Következik az első éjszaka joga! EDINA! Ez a videó az összes eddigit felülmúlja! Nagyon köszönjük! Remekül összeszedte! Ön egy igazi zseni!

    • @maximacloaca4590
      @maximacloaca4590 Před 3 měsíci +2

      Nem vagy ateista. Hiszel valamiféle materiális istenben, technológiában-

    • @Psylwi777
      @Psylwi777 Před 3 měsíci +13

      Kedves honfitársam az ördög a föni nem az isten 😂😂😂

    • @nicolatesla343
      @nicolatesla343 Před 3 měsíci

      @@Psylwi777 Azért tituláltam annak, mert úgy tesz, és viselkedik, mintha az lenne! Mindenhatónak képzeli magát!!!

    • @nicolatesla343
      @nicolatesla343 Před 3 měsíci +5

      @@maximacloaca4590 Valóban hiszek valamiben, de egészen másban, mint azok, akiket félrevezettek!

    • @sandorignacz
      @sandorignacz Před 3 měsíci +29

      Had idézzek egy klasszikust:
      "Tudod mi a különbség Isten, és Orbán Viktor Között?
      Isten nem akar Orbán Viktor lenni."

  • @MrBIOCRACK
    @MrBIOCRACK Před 3 měsíci +230

    Nekem még mindig az az érzésem, hogy ez az ügy , ami önmagában is brutális, eltusol egy nagyobb ügyet, valamit amit csendben megszavaztak szombaton , vagy hogy az alkotmánymódosítással együtt még valamit be fognak tenni az alkotmányba.... mi most , teljesen jogosan, felháborodunk ezen, ők meg betolnak pár embert a busz alá és közben csinálják tovább a simlis dolgaikat.

    • @barbarasallee1595
      @barbarasallee1595 Před 3 měsíci

      Nekem is. Csak hogy nem nagyobb ügyet, hanem azt, hogy kilátszik a rendszer maga. Felhasadt a farkasra húzott báránybőr. Erről kell addig elterelni a figyelmet, alaptörvény módosítással, Magyar Péterrel stb., amíg be nem foltozzák...
      Erről is lehet tudni, hogy már nagyonis a teljes hatalomátvételt célozták meg, gyorsan kell most cselekedniük, minden áron, nehogy a nagy "inváziót" valami veszélyeztesse

    • @Ricsard001
      @Ricsard001 Před 3 měsíci

      Olyan mintha gyilkossággal akarnád elfedni a bolti lopást.

    • @gaborkovacs842
      @gaborkovacs842 Před 3 měsíci

      ez nagyon jó amit leírtál , ezek azt akarják hogy lázadjunk fel ,és tegyünk hogy ők rendet tudjanak tenni de úgy hogy közben le tudjanak lépni, és átadják a hatalmat a lázadás leverőinek , de valójában külső erők hatására a ,magyarországkormányának , a megszűntetése történik

    • @pONtosanAz
      @pONtosanAz Před 3 měsíci +5

      Sanszos, hogy igaza van Önnek.

    • @juhaszpeter828
      @juhaszpeter828 Před 3 měsíci +1

      Debrecent és a Máltai szolgálatot!!

  • @kunsagigyula8091
    @kunsagigyula8091 Před 3 měsíci +44

    “Gyermekek számára számos külön programokról gondoskodott”
    Igen. Ez volt a gond…

  • @attila2170
    @attila2170 Před 3 měsíci +222

    Gratulálok ehhez a kezdeményezéshez! És azok akik beálltak a kezdeményezés mögé nagyon nagy tömeghez ér el a szavuk. Remélem sokan elmennek majd a Hősök terére ! ( én külföldön élek nem tudok ott lenni , de szolidalítok a csoportal)

    • @gyongyiolah1609
      @gyongyiolah1609 Před 3 měsíci +1

      Hol elsz?

    • @attila2170
      @attila2170 Před 3 měsíci

      @@gyongyiolah1609 Tirolban.

    • @erzsebetmunkacsinetanka6530
      @erzsebetmunkacsinetanka6530 Před 3 měsíci

      ....és a Hősök terei tüntetéssel megoldják , kiharcolják, hogy a KORMÁNY VEZETŐI RÁNK KÉNYSZERÍTIK A VÁROSOK SZÉLÉRE ÉPÍTETT AKKUMULÁTOR GYÁRAKAT, AZOK SZENNYEIT, AZ ADÓFIZETŐK PÉNZEIT, AMIVEL A KORMÁNY TÁMOGATJA A GYÁRAKAT?????
      Ugye maga nem tudja, hogy Debrecen mellett, körülötte, szélére hány AKKUMULÁTOR GYÁRAT építenek????
      Nagyon jól , humurosan tud fogalmazni!
      Segítene nekünk megszervezni egy hatalmas tüntetést, ami az AKKUMULÁTOR GYÁRAK MEGSZÜNTETÉSÉRŐL SZÓLNA????
      A gyártók: Dél-Korea, Japán, Kína!!!!
      A magyar kormány megbízásával!
      Adjon ötletet, segítséget, hogy mindezek TÜNJENEK MAGYARORSZÁGRÓL!
      Akik idehívták őket-----vádat emeljünk az EURÓPAI BÍRÓSÁGNAK, ÉS NE CSAK SÜKET FÜLEKRE TALÁLJUNK!!!
      VAGY 68 évesen, kevés rokkantsági nyugdíjjal, 16 műtéttel, melyik országba vándoroljak ki?
      Vagy menjek el egy olyan helységbe lakni, amiről, ha már ott lakok, oda is építenek valami méreggyárat?????

    • @lottiagoston8027
      @lottiagoston8027 Před 3 měsíci

      Na gyogyós, elérte az ingerküszöbödet? Az nem verte ki, amikor a fajtád nem szavazott meg egyetlen gyermekvedelmi törvényt sem....

  • @csabasagi6436
    @csabasagi6436 Před 3 měsíci +22

    Nagyon örömteli, hogy ennyi népszerű embert sikerült megnyernetek az ügynek s rájönnek az emberek,hogy nem mehet ez így tovább Hazánkban!

  • @csabadimeny1366
    @csabadimeny1366 Před 3 měsíci +10

    Tökéletesen igazad van mindenben Edina. Hajrá csak így tovább vesszen a férgesse!

  • @orbanviktorkoldustarisznya6053
    @orbanviktorkoldustarisznya6053 Před 3 měsíci +22

    A rendőrségeken is ideje lenne szétnézni.
    Mert ami a megyei kapitányságokon folyik, az maga a jogtiprás és bűnpártolás.

  • @eranthys
    @eranthys Před 3 měsíci +3

    Kedves Edina! Tetszett a tünetésen a szereplése . Tisztelem.

  • @ForceDoG
    @ForceDoG Před 3 měsíci +24

    Szuper voltál a tüntetésen Edina! Köszönjük! ❤

  • @MusicChannel2013
    @MusicChannel2013 Před 3 měsíci +67

    10. Millió HUF . És még dolgozni se kell.
    Élete végéig kapja a jó pénzt. 47 éves.
    ( pl. 30 évire számolva 77 éves korig
    összesen : 3 milliárd 600 millió forintot gyűjthet össze)👍
    Vajon egyszerű embereknek ezt mikor vezetik be a munka törvénykönyvbe?
    SOHA!

    • @hattorihanzo1163
      @hattorihanzo1163 Před 3 měsíci +11

      Az ilyenek elélnek 98 évig is.

    • @agica4647
      @agica4647 Před 3 měsíci +10

      Redukalni kellene max 6 honapra es jovedelem 70 %-ra. Semmi tobb.
      Mint ugyebar munkanelkuli segely mar ez is sok egy havi milliokkal jutalmazott politikusnak.

    • @Nejbi
      @Nejbi Před 3 měsíci +2

      @@agica4647 Ki felejtetted a havi 40 ezret, amiből mutassák meg hogy lehet megélni...

    • @agica4647
      @agica4647 Před 3 měsíci

      @@Nejbi Lehet, hogy nem volt teljesen nyilvanvalo, amit irtam, de en valoban alaposan megnyirbalnam a giga-osszegu `segelyeket`, kulonosen akkor es azert, ha valaki havi milliokat keres, de utana esetleg lemond vagy elzavarjak.
      Nem kell senkit megfosztani semmitol, de folhaboritonak tartom, hogy ilyen baromi kulonbsegek vannak az emberi jogokat illetoen.
      Szoval nem felejtettem el a `havi 40 ezret`, hidd el, es azt sem, hogy ez a kormany tudatosan es evek ota fosztogatja a emberek nagy reszet. Sajnos, sajat torvenye szerint ez megengedett, errol jocskan gondoskodott.

    • @Kr1ssz
      @Kr1ssz Před 3 měsíci

      viszont ne felejtsd el hogy a közt. elnök felett csak a felszentelt király áll, mindenki alatta van akkora méltóság. Pénzben kb ki sem lehet fejezni a honoráriumát és ez tény nem vitaalap.

  • @hajnalkanagy6610
    @hajnalkanagy6610 Před 3 měsíci +58

    Ott leszünk...Debrecenből.❤

    • @SUHANCELET
      @SUHANCELET Před 3 měsíci +2

      majd papp laci utána néz, h hol is dolgozol...szóval az a legjobb ha felmész pestre akkor keresel is munkát abban a szutyok városban.

    • @robertkiss7525
      @robertkiss7525 Před 3 měsíci

      ​@@SUHANCELETennek a papp lacinak hol lehetne utána nézni?

    • @SUHANCELET
      @SUHANCELET Před 3 měsíci

      @@robertkiss7525 tisztességes ember a polgármester úr

    • @adamoadam9511
      @adamoadam9511 Před 3 měsíci

      ​@@SUHANCELET ezt a redvás, szaros csizmás cigánytelepről sikerült összeraknod te nyomorult???

    • @AnnamariaFarkas-fl1fs
      @AnnamariaFarkas-fl1fs Před 3 měsíci

      ​@@SUHANCELETpolgármester Jenő úgy ki lesz picsázva innen,hogy füstölni fog utána az út.Majd követi a józsai karót nyelt herceg,a kivénhedt exmodel Zsike,Lajoska meg a többi tolvaj Debrecenből😊

  • @BezzPit
    @BezzPit Před 3 měsíci +249

    Úgy kell ezt érteni, hogy majdnem egy éves a sztori és semmi nem történt volna, ha... 😮😮😮

    • @Andrea-qx1ut
      @Andrea-qx1ut Před 3 měsíci +34

      Így van

    • @attilakiss1773
      @attilakiss1773 Před 3 měsíci +15

      Igen, miért pont most és miért akkor amikor Katalin nem is tartózkodott a orszàgban...ki is lehet a hàttérben...?

    • @zoltankrista7148
      @zoltankrista7148 Před 3 měsíci +3

      Igen úgy(így)

    • @STJ695
      @STJ695 Před 3 měsíci +3

      Úgy!

    • @K0vasz
      @K0vasz Před 3 měsíci

      ​@@attilakiss1773 az elnöki kegyelmezés anonim módon történik, szóval eredetileg csak a közvetlen érintettek tudtak róla. viszont később volt valami bírósági ügy, aminek kapcsán felmerült a kónya endre neve és közvetetten kiderült, hogy kegyelmet kapott

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 Před 3 měsíci +76

    Azt a juttatás megkell vonni!!! Oda kell adni azoknak akiket aláztak bántották megnyomoritottak testben és lélekben!!!!!!

  • @Jacint18
    @Jacint18 Před 3 měsíci +6

    Nagyon várom a szülők ébredését: a saját gyerekeiket teszik tönkre, amíg a rendszert elfogadják.

    • @lottiagoston8027
      @lottiagoston8027 Před 3 měsíci

      Gyagya

    • @jeannedarc5066
      @jeannedarc5066 Před měsícem

      Nem fogják fel a dolgokat meghát ha nekik nehéz volt, a büdös kolyoknek se legyen könnyebb..

  • @tamastorok9054
    @tamastorok9054 Před 3 měsíci +4

    Tökkkéletes kifigurázása az ügynek!!!

  • @sandorhlywka9227
    @sandorhlywka9227 Před 3 měsíci +106

    Jeszi a kecskében is megtalálta a szépet és elnézett a szarvai között...

  • @quidadosoloyo
    @quidadosoloyo Před 3 měsíci +82

    Bakker, most esett le a tantusz, miért akarta Viki meghosszabbítani a kisvasutat Bicskéig.
    🤔🤔🤔🤔🤔🤔🤔
    Ott nem az Ő gyereki és unokái vannak.
    A bicskei igazgatót nem akarja miszlikbe vágni a nép atyja???
    Nem, neki biza megbocsátott, de akkor meg miről beszél?

    • @agneslorinczi4006
      @agneslorinczi4006 Před 3 měsíci +17

      Nem, tényleg csak a saját gyerekeiről és unokáiról van szó, a többi nem számít

    • @janoscs.1946
      @janoscs.1946 Před 3 měsíci +1

      Epp most akarjak megfoltozni Novakkal egyutt!

    • @123_1
      @123_1 Před 3 měsíci +2

      Valszínű a bicskei igazgatónak is vannak...

    • @muranyizsolt8183
      @muranyizsolt8183 Před 3 měsíci +2

      Teljesen 100% igazad van. Azt mondta Orbán, ne azt nézzétek amit mondok, hanem amit teszek...bár ez a gusztustalan ügy most úgy néz ki, hogy nem a felcsúti Ramszesz ötlete volt, hanem Balogh Zoltán püspök egyéni akciója.

    • @123_1
      @123_1 Před 3 měsíci

      azér mégiscsak Orbám terjesztette fel kitüntetésre az iskolaigazgatót 2016-ban...@@muranyizsolt8183

  • @STJ695
    @STJ695 Před 3 měsíci +115

    Jaaa, hogy erdélyi?! Akkor ingyen utazás és közkegyelem!

    • @gaborpapp6783
      @gaborpapp6783 Před 3 měsíci +12

      Meg sok sok szavazó.....😂

    • @ibolyajakabne1123
      @ibolyajakabne1123 Před 3 měsíci

      ​@@gaborpapp6783
      Bizony ott a fidesz szavazók örökéletben részesülnek az istenük (ov) mielőtt még fére értenéd/ által.

    • @tok-tcfm
      @tok-tcfm Před 3 měsíci +4

      Gratulálok, rúgjatok még beléjük is! Ha politikust szidtok oké, ha bűnözőt, az is oké, ha kettő az egyben a leginkább oké! De születési hely, netán nemzetiségi alapon.... felemelni szabad az elesettet, belerúgni undorító!

    • @STJ695
      @STJ695 Před 3 měsíci

      @@tok-tcfm Előszöris, a kormány köpőcsövei érezték fontosnak megjegyezni az erdélyi származást, mintha ez mentesítene bármi alol is. Vagy együttérzést , sajnálatot akartak kiváltani? Kicsit túl van hypolva ez a székely dolog. Az erdélyi magyaroknak az inább árt , mikor kimegy a malac Tusványosra és a román államot fikázza! Engedjük már el ezt a " tisztalelkű, bölcs, egyenes erkölcsű " székely mítoszt! Én is, úgy mint mások ismerek Erdélyből idetelepülteket! Ugyanolyan gyarlók mint bárki más!

    • @moarmobe5561
      @moarmobe5561 Před 3 měsíci

      De a székely szarhatja továbbra is a magyart ugye ?@@tok-tcfm

  • @edinafarkas6654
    @edinafarkas6654 Před 3 měsíci +22

    Végre, alig vártam!!!

  • @JanosSzabo-yj8ou
    @JanosSzabo-yj8ou Před 3 měsíci +34

    Vellára velük! Égni fog a város!

    • @dr.paroczipeter838
      @dr.paroczipeter838 Před 3 měsíci

      Akasztani akarsz?

    • @JanosSzabo-yj8ou
      @JanosSzabo-yj8ou Před 3 měsíci +4

      Dehogyis ügyvéd úr! Én soha ilyen kijelentést nem tettem nyilvánosan!

    • @JanosSzabo-yj8ou
      @JanosSzabo-yj8ou Před 3 měsíci

      Imrep! Még mindig életedet adnád a pártért… ilyen egy igazi szektás! Nem érdeklik a tények és a körülmények, kitart egy eszmeért, ami csak egy illúzió…

    • @robertkiss7525
      @robertkiss7525 Před 3 měsíci

      ​@@dr.paroczipeter838"dehogy akarunk! Csak így sikerült..." a la Óóóóh!rbán!

  • @IvadyLevente
    @IvadyLevente Před 3 měsíci +27

    Parádés nyakra térdelés!❤️ Jöjjön a Rendszerváltás 2!!!!😍

    • @pamukjanos9792
      @pamukjanos9792 Před 3 měsíci +7

      Igen jöhetne, mert ami eddig volt, az, hogy az egyik szaros gatyàt, felcserèltük egy szarosabbra.

    • @sunipopovici3490
      @sunipopovici3490 Před 3 měsíci +1

      Vissza Ferit!

    • @zsuzsannavoros9364
      @zsuzsannavoros9364 Před 3 měsíci

      Ömlik belőled a jóindulat, mint mindig.

    • @IvadyLevente
      @IvadyLevente Před 3 měsíci

      @@zsuzsannavoros9364 nem tudsz rávenni, hogy pedofíltámogatók iránt csiholjak magamból jóindulatot….

  • @pappanitahuszarne8240
    @pappanitahuszarne8240 Před 3 měsíci +5

    P. Edina kiállása, tudása, lényeglátása, hatni tudása kivételes.
    Micsoda szófűzés, jelzők, gondolatmenetek egy szuszra!
    Mindig ugyanaz a minőség.
    Köszönöm, hogy elgondolkodtat, tanít.

    • @istvan-fn6tm
      @istvan-fn6tm Před 3 měsíci

      Nagyszerű, de azért kíváncsi lennék egyszer, mi a véleménye a nyugat-európai pedofilmentegető trendekről.

  • @madafaka77
    @madafaka77 Před 3 měsíci +31

    Pénteken alkonyatkor kelet felől érkezem…❤

  • @szucserika5335
    @szucserika5335 Před 3 měsíci +7

    Köszönöm szépen! Felháborító, felfoghatatlan ami ebben az országban történik.Össze kell fogni, nem lehet tovább tűrni.

    • @muranyizsolt8183
      @muranyizsolt8183 Před 3 měsíci

      Így van! Ez botrány! Azért van egy szint ami alá nem szabad süllyedni.

  • @csabahavasi9662
    @csabahavasi9662 Před 3 měsíci +2

    Zseniális videó, mint mindig...
    Csak hát, a téma...
    Szűnni nem akarò hányingerem van ha ezekre gondolok...
    Ha pedig arra, ami a többi aktaban van, az èletkedvem is elmegy.
    Edina, mindenki szépen beszélt a demonstráción, a tiédet külön, 2x is újra néztük..
    Soha, de eskü, soha nem hallottam még ilyen jó beszédet!
    Gratulálok nektek

  • @peterszabo1874
    @peterszabo1874 Před 2 měsíci

    Köszönjük!

  • @doubterist
    @doubterist Před 3 měsíci +98

    Az elemzés pontos, mint mindig. Sajna ez már nem annyira humor, a valóságtól a szánkra fagy a mosoly.

  • @jojochan88
    @jojochan88 Před 3 měsíci +50

    Annyira vártalak vissza. 🥰 Remek volt az új előadás, a legelső próbára mentem, de azóta már Ede-elvonási tüneteim voltak.

  • @hcspand
    @hcspand Před 3 měsíci +45

    Erős visszatérés.

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 Před 3 měsíci +22

    Aláírásmasina, ez nagyon jó! 😁😁

    • @pONtosanAz
      @pONtosanAz Před 3 měsíci +3

      Nemrég írtam: Én csak novákumnak hívom őt, pardON, EZT. Náluk nincs nerhetetlen, János bácsi a csatában, na jó, befejeztem.😅😅 Egyébként remek videó.
      Ferenc

    • @livmarlin4259
      @livmarlin4259 Před 3 měsíci +2

      @@pONtosanAz Edina a király! 😍😍

    • @pONtosanAz
      @pONtosanAz Před 3 měsíci

      ​@@livmarlin4259Nő:) Tényleg ügyes hölgy, s kimondja a valóságot. Elnézést kérek, amiért elküldtem az üzenetemet, meg a gyenge szójátékom miatt is (van pár még😅).

    • @pONtosanAz
      @pONtosanAz Před 3 měsíci

      ​@@livmarlin4259Nő:) Tényleg ügyes hölgy, s kimondja a valóságot. Elnézést kérek, amiért elküldtem az üzenetemet, meg a gyenge szójátékom miatt is (van még pár😅).

    • @pONtosanAz
      @pONtosanAz Před 3 měsíci +2

      ​@@livmarlin4259Sajnos nem látom a válaszomat. Szóval királynő. Elnézést kérek a szójátékaim miatt, van még pár.😅 Edina valóban ügyes hölgy, kimondja a valóságot.

  • @richardfekete2706
    @richardfekete2706 Před 3 měsíci +21

    Ott leszek! ❤✊

  • @tamasneorosz4881
    @tamasneorosz4881 Před 3 měsíci +17

    Sehol nem hallottam vagy olvastam volna hogy ha már hibáztak visszavonnák a kegyelmi döntést. Azt kellett volna azonnal.

  • @szemeredinemonika4908
    @szemeredinemonika4908 Před 3 měsíci +34

    Nagyon vártam már az idei videókat is ! Megint hoztad a formád ,bár ilyen szomorú és mèlyen felháborító ügybe ne kellett volna . De ennek is lehet nèzni a jó oldalát is : végre látni már összefogást legalább most .

  • @STJ695
    @STJ695 Před 3 měsíci +27

    Nézd a jó oldalát Ede! A partvisbajszú Lacusod ugrik be a helyére. Egy kis ideig First Lady leszel! :)

    • @andushka2768
      @andushka2768 Před 3 měsíci +4

      Partvisbajszú😂😂😂😂

    • @tunderacz7467
      @tunderacz7467 Před 3 měsíci +1

      😂

    • @KKovessy_88
      @KKovessy_88 Před 3 měsíci

      Nem ő ugrik be. 🤡

    • @STJ695
      @STJ695 Před 3 měsíci +1

      @@KKovessy_88 Míg nem választanak újat , a házmester az ideiglenes köztársasági elnök.

    • @andushka2768
      @andushka2768 Před 3 měsíci

      @@KKovessy_88 Mi van, bubu? Te vagy Kövi Lacinak a buzogánya?

  • @ayywolf
    @ayywolf Před 3 měsíci +35

    amikor a világnak a legnagyobb szüksége volt rá, Edina visszatért CZcams-ra

  • @Gatlasoshulyegyerek
    @Gatlasoshulyegyerek Před 3 měsíci +27

    - Minek az apropóján kapott kegyelmet Endre bácsi?
    - Pápa.
    - Ki született Pápán?
    - Gyúcsány Ferenc
    Megvan Gyurcsány-szál! 😀🤣

  • @lazymillennial5508
    @lazymillennial5508 Před 3 měsíci +24

    Huuu, ez erős volt!! Zseniális vagy!! 👏👏❤

  • @iccakailovag5422
    @iccakailovag5422 Před 3 měsíci +43

    " Mi a magunk módján vagyunk sikeresek "

  • @peterandronyi3066
    @peterandronyi3066 Před 3 měsíci +12

    Tömény vitriol, ez kell nekik!

  • @onlymirror
    @onlymirror Před 3 měsíci +19

    nagyon jo ötlet ez a rendezveny a Hösök Teren, OTT LESZÜNK!!!!!!!✌✌✌✌✌✌✌✌az emberekre raferne egy kis összetartozas kurzus, akar hetente!!!!!!!

  • @sirarcheer
    @sirarcheer Před 3 měsíci +7

    Végre! Vártunk vissza!

  • @23Drazse
    @23Drazse Před 3 měsíci +12

    Kérdezzük meg a Tónit, hogy ki rendelte el a kegyelmi kérelmet, ki adta ki, hogy az ügyben (először) kussolni kellett és ki tetette lapátra a két asszonyságot?!
    Hátha ő tudja.

  • @kissrobert5908
    @kissrobert5908 Před 3 měsíci +31

    Na végre itt vagy Edina!!!Te legyél a köztársasági elnök!:)

  • @pallajos7971
    @pallajos7971 Před 3 měsíci +1

    Ez a legkerekebb összefoglaló a mai fideszről.hajrá Edina

  • @kekszalag6567
    @kekszalag6567 Před 3 měsíci +6

    A SZÈKELY EGY KIVÈTELES ÀLLATFAJ ! Hidd el èn tudom 😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢

    • @plan.b2
      @plan.b2 Před 3 měsíci

      Én a székelyek helyében kikérném magamnak, hogy gennyes kormányok simogassák a nemzettestemet.

  • @jozsefr.7678
    @jozsefr.7678 Před 3 měsíci +15

    Rohad a narancs...😂🎉😊

    • @HW89cps05
      @HW89cps05 Před 3 měsíci

      Már a cefrében lenne a helye...Hogy rohadna szétt NERnia is...

  • @lacipolyak8963
    @lacipolyak8963 Před 3 měsíci +4

    Na végre visszatértél!!!!

  • @000momoka
    @000momoka Před 3 měsíci +2

    Borzasztó mit meg engednek maguknak ebben az országban az úgynevezett politikusok… 😭

  • @kittidianabudai2282
    @kittidianabudai2282 Před 3 měsíci +21

    Undorító az egész rendszer …

  • @user-bm9rm9ii7n
    @user-bm9rm9ii7n Před 3 měsíci +38

    Novákénál kényszeredettebb "mosoly"-t még nem láttam ...

    • @csillatorok5060
      @csillatorok5060 Před 3 měsíci +2

      Pedig ott van a Hide the pain Harold is ....

  • @-Pilvaker-
    @-Pilvaker- Před 3 měsíci +15

    Kárpótoltál most minket, nagyon megérte várni! Parádés lett! ❤

  • @tratocaster67
    @tratocaster67 Před 3 měsíci +4

    Edina óriási vagy!!! :) Gratulálok, ez nagyon ott van!!! :)

  • @Asztrov1
    @Asztrov1 Před 3 měsíci +11

    Szép ez a Hősök terei tüntetés, és persze tisztelet a kezdeményezőknek is! De remélem, nem "csak" a gyerekjogok lesznek terítéken. Az egész rendszer eltakarítása most már a cél, ne aprózzuk el! Tömegeket csak ezzel lehet megszólítani.

    • @bear544
      @bear544 Před 3 měsíci

      És a sok drogos, részeg, aki "tüntetett" fog a gyermekek jogainak biztosítása érdekében döntést hozni? Ezt ugye te sem mondod komolyan?

  • @katalinfarago3292
    @katalinfarago3292 Před 3 měsíci +15

    Frappáns, a lényeget ragyogóan kiemelő, kritika! Köszönöm, továbbítom...

  • @tillabakos2248
    @tillabakos2248 Před 3 měsíci +7

    az embereknek lassan elkellene dönteni hogy Magyarok /Emberek vagy fideszesek.

  • @noemipusztai2207
    @noemipusztai2207 Před 3 měsíci +6

    Utálom a büszkeséget más eredményére kivetítve, de banyek, most büszke vagyok Rád. Okos, okos, okos...ja, és becsületes ember vagy. ❤

  • @gyorgygaal4494
    @gyorgygaal4494 Před 3 měsíci +23

    Szia Edina ! Hú de jókorra időzitetted a visszatérésedet ! Gratulálok ! 👍

  • @Kenny_Sama
    @Kenny_Sama Před 3 měsíci +12

    Imádlak Edi, szuper vagy! Menjünk tüntizni gyerekeeeeek!

  • @Shyboy0011
    @Shyboy0011 Před 3 měsíci +4

    legikonikusabb visszatérés

  • @alexarebellis
    @alexarebellis Před 3 měsíci +135

    Jolvanezigy elott 5 perccel. Cseles

    • @kawaclipse
      @kawaclipse Před 3 měsíci +24

      Ugyan úgy megnézi azt is aki akarja szerintem :)

    • @attilakiss1773
      @attilakiss1773 Před 3 měsíci

      A Jólvanezígy ugyanolyannà vàlt mint akiket,amit tàmadni próbàl, csak ellentétes irànyú vektorral...
      Ha szarral akar valaki foglalkozni lehet szaros lesz ő maga is....

    • @lospadresapa6028
      @lospadresapa6028 Před 3 měsíci +7

      "ugyanúgy" - @@kawaclipse

    • @kawaclipse
      @kawaclipse Před 3 měsíci

      @@lospadresapa6028 igaz...

    • @dorkaekes8299
      @dorkaekes8299 Před 3 měsíci +7

      Aki az egyiket követi, az a másikat is. 👍

  • @zsuzska1224
    @zsuzska1224 Před 3 měsíci +36

    Végre itt vagy Ede, remélem minden rendben van, hiányoztál már!

  • @lizuka888
    @lizuka888 Před 3 měsíci +6

    Mint mindig fenomenális volt, remélem sokan kint lesznek a találkozón.

  • @EcchiEdric
    @EcchiEdric Před 3 měsíci +49

    EDE VISSZATÉRT! 🎉 😁

  • @istvanlovas7182
    @istvanlovas7182 Před 3 měsíci +4

    Thanks!

  • @krisz06211
    @krisz06211 Před 3 měsíci +4

    Mindenki jöjjön pénteken! Elég ebből a gyalázatból!

  • @Penge526
    @Penge526 Před 3 měsíci +15

    A sors előbb-utóbb mindenkit utolér…!🙏🏼

  • @CintiaNemeth10.07.
    @CintiaNemeth10.07. Před 3 měsíci +76

    Borzasztó, hogy a hazánkban ez megtörténhet... és hány olyan eset lehet, amiről nem is tudunk..... 🙁

  • @emeseborza-chamoret6807
    @emeseborza-chamoret6807 Před 3 měsíci +2

    Thanks

  • @KefeBajusz
    @KefeBajusz Před 3 měsíci +21

    Ha az összes résztvevő összes feliratkozója elmegy, akkor jó sokan leszünk! ❤❤❤

    • @istvantarjani8708
      @istvantarjani8708 Před 3 měsíci

      Jól szétzavarnak titeket a büdöspicsába, 30 perc alatt!

    • @potyi.t
      @potyi.t Před 3 měsíci

      🤣@@istvantarjani8708 Te aztán tudod

    • @potyi.t
      @potyi.t Před 3 měsíci

      @@imrepanczel2916 Ez nem így van. Én sem vagyok már gyerek.
      Modjuk ti meg a nyugdíjasokat szoktátok meg anno a lengyeleket most meg Győzikééket. Változik az idő meg a színvonal nálatok is.

    • @robertnefazekas9578
      @robertnefazekas9578 Před 3 měsíci +1

      Egyelek meg! Az összes résztvevő összes feliratkozója nagyjából közös halmaz. Én meg tuti nem utazok ezért Budapestre, mert péntekre jegyem van a Kőhalmi-Badár előadásra Frankfurtban.

    • @istvantarjani8708
      @istvantarjani8708 Před 3 měsíci

      😂@@potyi.t Tudom, ami látok/ olvasok!

  • @ibikerekes944
    @ibikerekes944 Před 3 měsíci +6

    Nagyon koszonom, hogy ismet ittvan,draga Edina!

  • @AnnamariaFarkas-fl1fs
    @AnnamariaFarkas-fl1fs Před 3 měsíci +4

    Uhh,bakker ez ütős volt Ede!Nekem nincsenek illúzióim velük kapcsolatban nem fog itt vàltozni semmi sem,ebben az ügyben sem!Van ott még bőven takargatnivaló!

  • @egyember.01
    @egyember.01 Před 3 měsíci +11

    Kezdett elvonási tünetem lenni. Üdv. újra itt.

    • @egyember.01
      @egyember.01 Před 3 měsíci

      @@imrepanczel2916 Értsd jól

  • @gaborbalazs
    @gaborbalazs Před 3 měsíci +1

    Legjobb beszed volt,koszonjuk🇭🇺🇪🇺

  • @attilapeter779
    @attilapeter779 Před 3 měsíci +5

    Szégyen ez az ország! 😞Én csak azt nem értem, hogy az az ember aki egész életében a Gyermekek és a Család védelmében beszél, tesz, utána, hogy követhet el egy ekkora bűnt!? Előbb gondolkodunk aztán cselekszünk katyuska! Ez nem hiba volt hanem bűn, ráadásul szerintem tudatosan! 😡😤🤮

  • @jozsefdeezer2838
    @jozsefdeezer2838 Před 3 měsíci +4

    Edina, király vagy. 😉

  • @marialadi7003
    @marialadi7003 Před 3 měsíci +4

    De érdekesség, hogy az 5 vagy hatodrendű vádlott még ma is ül! Furcsa..

  • @andreameszar963
    @andreameszar963 Před 3 měsíci +10

    Köszönöm Edina. ❤

  • @kollaristvan941
    @kollaristvan941 Před 3 měsíci +4

    Lehet a kegyelmi döntések is ügy működtek, mint a diplomata útlevelek osztogatása...

  • @AKATONA1953
    @AKATONA1953 Před 3 měsíci +7

    A megoldás az OÁ sor lemondása: nOvÁk, OrbÁn , rOgÁn, meg a kOrmÁny.

  • @MrRienne
    @MrRienne Před 3 měsíci +9

    Van egy ismerősöm,aki a hetvenes években volt államigondozásban. Ugyanezek mentek akkor is sajnos. Meggyőződésem, hogy sok aberrált eleve azért megy ilyen helykre dolgozni. Én nem szeretem a fideszt,de ebből nem kéne politikát csinálni. A Magyarországra jellemző uram bátyám stílus ezeknek az ügyeknek az eltussolásának kedvez. Bárki legyen hatalmon.

  • @user-br7gi7vx6s
    @user-br7gi7vx6s Před 3 měsíci +3

    Legyetek holnap sokan!!!!!!!!!

  • @sandorhlywka9227
    @sandorhlywka9227 Před 3 měsíci +42

    A daráló házaspár, hogy eltűnt...

    • @meyet276
      @meyet276 Před 3 měsíci +15

      Jaja...Dóra most nem darál

    • @STJ695
      @STJ695 Před 3 měsíci +16

      Mert erdélyi a bácsi.

    • @seetk
      @seetk Před 3 měsíci +3

      Sajnos fáklyákkal, homofób kijelentések közepette Bicskén vonultak. A Momentum képviselői állították meg őket, hogy hagyják abba a melegellenes kijelentéseket.

  • @kekszalag6567
    @kekszalag6567 Před 3 měsíci +14

    Köszönöm nektek Ede ! Kitartast csak elöre pozitivan bizva .hogy egysxer vège lessz ennek a kàosznak amit ez a kormàny rakott a hàtunkra ❤❤❤❤❤❤😂😂

  • @Torukbo
    @Torukbo Před 3 měsíci +41

    Nincs mit mondani....ez a politika... hatalom... pénz és jólét nekik...mi meg dolgozunk hogy nekik még jobb legyen....

  • @zoltandudas2131
    @zoltandudas2131 Před 3 měsíci +6

    Nagyon jó!!

  • @pistix67
    @pistix67 Před 3 měsíci +3

    Végre itt vagy!!!!!!!

  • @ibolyahorvath
    @ibolyahorvath Před 3 měsíci +4

    👍🥰De jó hogy újra látunk! Már hiányoztál nagyon !🫶

  • @imrekalmanmatyus6917
    @imrekalmanmatyus6917 Před 3 měsíci +6

    Szuper befejezés! Gratula!

  • @belanagy5595
    @belanagy5595 Před 3 měsíci +11

    Zseniális minden szavad, (folyik a könnyem :) kínomban is meg a röhögés miatt is :))...én azért örülnék ha ez valami hasonló jelentősségel bírna mint annak idején az Őszödi beszéd - és akkor már 1:1, talán ez most elindítana valamit...fingers crossed...

  • @adrienneszalai9725
    @adrienneszalai9725 Před 3 měsíci +3

    Eddig 3 főembert áldoztak be. El sem tudom képzelni, kit védhetnek ilyen vehemensen....🤔

  • @fullmoon8524
    @fullmoon8524 Před 3 měsíci +10

    Nagyon jól összefoglaltad❤